Isten részt adott az Ő szolgálatában & A kételyeink és a hitünk

2013 szeptember 8. vasárnap  10:30

Tawfiek

Szeretnék kicsit beszélni a szolgálatról, a szolgálat látásáról, az igazságról, és arról, hogy ez az igazság hogyan lesz a miénk.

Itt tanultam a Bibliaiskolában, veletek töltöttem időt, és a Biblia igazságáról beszélhettünk. Az emberekben láttuk az igazságot – szeretjük ezt másokban, és vágyunk erre –, aztán apránként ez az igazság a magunkévá vált. Jöttünk bibliaiskolába és tanulmányoztuk napról napra a verseket, a mienkké lettek és örömünk volt ebben.

Péld 23:23 Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet!

Minden órán ott volt ez a vers. P. Barry sokat tanította. Ha odamentél volna valakihez korahajnalban és megkérdezed tőle: Mostanában miről tanított P. Barry?, akkor ezt a verset mondta volna, és igaza lett volna. :-).

Megvan az igazságunk az emberek értékéről, annak az értékéről, hogy elmenjünk és megosszuk az evangéliumot. Ez a miénk lesz. Nem csak a miénk, mi magunk élvezzük és örvendezünk benne és döntéseket hozunk. Mostmár nemcsak másokat hallgatunk, hanem Isten Maga vezet minket, és ez alapján az igazság alapján hozunk döntéseket. Ez nagyon értékes lesz a számunkra, és semmiért sem adjuk el.

Egy történet. Volt egy mérnök, aki építőcégnél dolgozott. Nagyon híres, nagyon sikeres mérnök volt. Miután már sok évet dolgozott annál a cégnél, úgy döntött, hogy nyugdíjba megy egy kicsit idő előtt. Belefáradt már a munkába, pihenni akart. A cég vezetője kérte: csak még egy projektet! Azt felelte: „Nem, én már fáradt vagyok. Csak kérem a pénzt, ami megillet, és megyek.”

Aztán mégis beleegyezett, hogy megcsinálja. Egy nagy épületet kellett felépítenie. Nem figyelt oda igazán a dolgokra, és nem a tőle megszokott alapossággal számolta ki az anyagszükségleteket. Ez volt élete legrosszabb projektje. Pár hónap után befejezte, és azt mondta: mostmár szeretnék elbúcsúzni. A cégvezető odaadott neki egy kulcsot, az épület kulcsát, és azt mondta: ez a te jutalmad, az az épület a tiéd. Micsoda zűrzavar!

Mi nem akarjuk feladni azt, hogy az Úrral munkálkodjunk, hogy azon munkálkodjunk, amit Isten elkezdett bennünk. Az emberek szemei – ahogy látom azokat, szeretném rajtuk tartani a szemem. P. Ben – szeretném, ha az én szemeim is olyanok lennének, mint az övé, amikor Krisztusról beszél. Aztán Kijevben találkoztunk egy amerikai házaspárral, akik misszionáriusok, sok évig szolgáltak Fehéroroszországban. Egyszer a nappalijukban voltunk, Krisztusról beszéltek, és annyira megérintett a szemük, amikor Krisztusról beszéltek!

Zsolt 45:1 … Szívemből szép beszéd árad – ez Krisztusról szól.

Töltöttünk egy hónapot Törökországban, és Isten folyamatosan szólt hozzánk. Imádtuk Őt. Ott voltunk az osztályteremben, közösségben voltunk, aztán kimentünk. Minden csak Krisztusról szólt, és a mi Urunkban, a Megváltónkban dicsekedtünk. Ki olyan, mint Ő? Ki az, Aki ilyen szavakat szólt, mint Ő? Ki tud úgy elvégezni valamit a szívünkben, mint a mi Urunk? Felbuzog a szívünk, izgatottak vagyunk, felkavarodunk. Történik valami, valami mozdul.

Ez a szolgálat csodálatos, és a miénk. Amikor mi jövünk a színdarabra, nem azért jövünk, hogy megnézzük a színdarabot, hanem azért, mert benne vagyunk. Amikor együtt örvendezünk a barátainkkal, akik összeházasodnak, akkor a szívünk felkavarodik bennünk. Az a miénk. Nem látogatók vagyunk.

Az az igazság a miénk lesz. Milyen távoli volt! Azt kiáltottuk: „Uram, sikerülni fog? Eljuthatok én oda?”  Az Úr bátorít minket.

2Kor 3:5 Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.

Megtanultuk, hogy ez az egész nem rólunk, nem a mi képességeinkről szól, de mindent meg tudunk tenni. Isztambulban csak örvendeztünk, és olyan dolgokat tettünk, amit normál esetben nem tudnánk megtenni. Például lefordítottunk egy dalt mindannyiunk anyanyelvére. Öt-hat nyelv volt ott képviselve.

Jézus, Jézus, Jézus,

Milyen csodás, milyen szép e Név.

Mester, megváltó Jézus,

Szívem örvend, hallva Nevét.

Jézus, Jézus, Jézus,

Rajta nem fog a tér s idő,

Rég elmúlik a Föld és a Nap,

De Ő örökké megmarad.

Sokat énekeltük ezt a dalt, nagyszerű volt az imádat.

Megyek Törökországba, van egy látásunk Isztambul felől. Három fő népcsoport él ott: törökök, kurdok és arabok. Megtanuljuk, hogyan szeressük őket, megtanuljuk a nyelvüket, tanulunk az iszlámról, arról, hogy hogyan tudunk segíteni nekik. Izgalmas az életünk. Nagyon izgatott vagyok felőle. Nem normális megtanulni egy nyelvet, de lehetséges a szeretet miatt. A nyári konferencián beszéltünk arról is, hogy megtanuljuk, hogyan szeressünk feltétel nélkül.

Köszönöm a szereteteket, a bátorításotokat, a támogatásotokat és a szolgálatotokat!

P. Kende

1Móz 28. Talán egy éve hallottam egy üzenetet erről P. Schallertől, és azóta nem hagy békén. Ez Jákóbnak a története a 10. verstől kezdve.

1Móz 28:11 Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.

Jákób érdekes helyzetben van. Ő nagyjából természeti ember. Valószínűleg megtért ezelőtt, de igazán kívül – ahogy élt – nem változott még.

Amikor újjászülettél, 1Kor 2:12 megkaptad a Szent Szellemet. Annyira mások lettünk belül, a szívünkben, de kívül nem sok minden változik. Nem csak kívül, hanem még az érzelmek sem feltétlenül. Az emlékek ugyanazok. Még a motivációim is eléggé hasonlítanak. Kicsit, talán egy-két fokkal változtak, de nem veszem észre még a változást.

Jákób itt menti a bőrét igazából. Az édesanyja azt mondja neki:

1Móz 27:43 Azért, fiam, hallgass a szavamra: indulj, menekülj bátyámhoz, …

Úgyhogy menekül igazából.  A szíve még mindig tele van csalással, hazugsággal. Ha megkérdeznéd tőle, azt mondaná: „Hát?! Nem tudom, hogy az út, amin járok, hogyan fog elsülni.  Nem tudom, hogy Isten tényleg törődik-e velem. Nem vagyok biztos benne, hogy az az áldás elég fontos volt-e, hogy emiatt el kelljen hagynom az otthonomat.” Viszont mélyen az életében van változás. Mélyebben, minthogy ő már látná azt. A kérdés az, hogy fogja-e látni valaha.

1Móz 28:12-13a És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az Úr állt,

1Móz 28:15-17a Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el,

Jákób elhagyta az atyja házát. Férfivé válik, és még nem tudja, hogyan fog elsülni a dolog. Van viszont valami, ami a javára van és ő nem is tudja. Ez az, hogy Isten mellette áll. Nem tudja, hogy Isten igazából mennyire mellette áll. Sokszor így van velünk. Nagy kérdéseink vannak és még nagyobb kételyeink. Erről szeretnék beszélni: kételyekről, hitről.

Jákob kételkedik, nem tudja. Kereste az áldást, és akarta az elsőszülöttségi jogot. Igazából csaláson keresztül szerezte meg. Mégis volt valami különleges az ő életében és a szívében. Ez az volt, hogy ő vágyott a természetfelettire. Értékelte azt, hogy az életének van természetfeletti vetülete, van természetfeletti eleme.

Ézsau, a testvére sokkal egyszerűbb fickó volt: adj ennem – és itt a vége a történetnek, az a nő tetszik – és itt a vége a történetnek. Nagyon egyszerű volt. Túl egyszerű. Nem látott valamit, ami mindnyájunk életében nagyon jelentős, és ez a természetfeletti elem. Sok ember nem ragadja meg ezt. Azt mondjuk: tetszik ez az autó, éhes vagyok, … Beszélünk oktatásról, kultúráról. Vágyunk emberek elismerésére, de soha nem gondolkodunk el a többről, az efölöttiről.

Jákób látta a természetfelettinek a jelentőségét, és ezért gondoljuk, hogy hívő volt. Az élete nem adott sok bizonyságot erről, úgyhogy abból nem tudjuk annyira, csak ebből. Itt egy jó gondolat: ha tizenéves vagy, és készülsz elhagyni az atyád házát, építeni az életed, akkor hogyan fogod tenni? Mész a saját fejed után, vagy mész Istennel? Ha mész a saját fejed után, akkor nehéz lesz. Úgy értem, szükségtelenül nehéz lesz. Mindig nehéz lesz, de Isten nélkül szükségtelenül nehéz.

Mit látunk Jákóbnál?

1Móz 28:11 Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.

Ebben az üzenetben ezek a nehézségek, amit az élet hoz. Nem az, hogy az emberek gonoszak. Nem az, hogy minden ellenem van, hanem csak egyszerűen az élet nehéz. „Egy kő a párnám. Nem olyan nagyszerű az élet, nincs annyira jól összeszedve. Nem úgy néz ki, hogy az áldás, amit elcsakliztam Ézsau elől, az olyan sokat érne nekem.” Ez nagyon lelombozó tud lenni.

Jákób úgy él ezen a ponton, mint egy természeti ember. A 16. vers azt mondja, nem tudta, hogy Isten van. A természeti ember nem tudja, hogy Isten jelen van. Ha nem hiszel Jézusban, akkor hallod a szavainkat, de valójában alszol, és nem tudod, hogy Isten jelen van és meg kell ismerned Őt. A 17-18. versben természeti gondoskodása van. Ez a kő. Sok félelem van az elméjében, ilyen a természeti ember. Alszik, nem látja Istent. Természeti dolgokban látja a gondoskodást, és sok félelem van az elméjében.

Aztán fáradt, és meg kell pihennie. Ez annyira fontos. Isten az, Aki békességet ad a szívünkbe. Ő az, Aki nyugalmat tud adni nekünk. Jákob nyugszik, és aztán látja azt a létrát a 12. verstől, és lát néhány dolgot. Nem ez az üzenetünk, de fontos megemlítenünk. Látja a létrát, miről szól az? Arról, hogy a deizmus nem igaz, Isten nem hagyott el minket. Arról, hogy létezik kapcsolat a menny és a föld között. Lát ott angyalokat, és ez a természetfeletti dolgok valóságáról szól a mindennapjainkban.

Nem vagyunk hiper-szellemiek. Ha mindennap csak egy-két órát alszom, akkor valószínűleg azért vagyok zombi, mert ilyen keveset aludtam, és nem pedig Sátán támad éppen. Ezért pihenj, egyél, éld az életed. Viszont ne feledjük el, hogy van másik oldala is, létezik természetfeletti az életünkben.

Aztán látja az Urat, Aki a létra tetején áll. Ez Jézus. Jákób kap két ígéretet. Az egyik ez: „Veled leszek mindennap. Fogom a kezedet mindennap. Bárhova mész, Én ott leszek. Én nem hagylak magadra. Én nem foglak magadra hagyni.” A második az, hogy megerősíti az Ábrahámnak adott ígéretet: áldássá leszel minden népeknek.

Ján 1:51-ben Jézus elmondta, hogy Ő az, Aki ott állt a létra tetejénél. Azt mondja Jézus: Én vagyok a létra, Én vagyok a kapcsolat, Én vagyok az Úr, Én vagyok az, Aki összekapcsolom az eget és a földet. Ez hihetetlen kijelentés Jákóbnak. Ez a lenyűgöző igazán az életünkben, amikor megtérünk. Isten megmutat nekünk valami többet, valami mélyebbet.

Jákób fölébred, és komoly kérdései vannak: „Ez most igaz volt? Ez most valós? Ez most tényleg úgy van? Lehet, inkább úgy kéne lennem, mint Ézsau, és nem kéne bíznom Istenben?” Mindannyinkban benne vannak ezek a kételyek.

Miért maradtunk meg az úton? Hogy maradhattunk meg az Úr mellett több mint húsz éve?  Miért mentünk tovább? Azt tudom, hogy ma, ha visszanézek az életemre, azt mondom: „Ja! Az Úr velem volt.”; de huszonvalahány éve nem tudtam visszanézni, és azt mondani: az Úr velem volt. Hogy a csudában maradtam meg?

Jákób belefutott ebbe, felébredt. Amikor felébredt, fájt a nyaka, mert egy kő volt a párnája. Fájt a nyaka, az élet nehéz volt. Az élet nem volt problémamentes. Ha egy kő volt a párnája, akkor mi volt a takarója? Nem volt nagyszerű a dolog.

Kicsit ilyen az élet, találkozom Istennel, újjászületek, megismerem az Urat, megismerem a gyülekezet, izgatott leszek. Találkozom egy fantasztikus hívővel, és azt mondom: „Micsoda élet! Micsoda emberek! Lenyűgöző!”

Aztán jön egy pillanat, amikor kicsit mintha felriadnék, és ott a kérdés: valós ez? Lángra kaptam, amikor újjászülettem: „Ez valós? Mindennek van értelme? Isten mindent a javamra munkál? Úgy érted, hogy Isten beszélni akar nekem ebből? Tényleg?”  Aztán jött egy őrült nagy csalódás, egy nagy-nagy pofon az élettől…, és a kétely: igaz ez?

Eltelnek hónapok, már néhány éve hívő vagy, és ott a kérdés: „Lehet, hogy vissza kéne menni, és úgy élni, mint Ézsau? Lehet, hogy ezt kéne mondani, hogy ennek nincs értéke? Lehet, hogy azt kéne mondani, hogy ennek nincs értelme?” Felébredtem, bejött a kétely és azt kérdezem: Most ez valódi?

Jákóbnak megvannak a kételyei és tűnődik. Sok évvel később biztosan tudta, hogy Isten vele volt ekkor, de ezen a ponton, 1Móz 28-ban nem tudja. Nem biztos benne, tűnődik rajta. Gondolkodik rajta. Hoz egy döntést, tesz egy ígéretet, 20-21. versben azt mondja: visszatérek ide és adni fogok Istennek tizedet mindenből, amim van, és Ő lesz az én Istenem. Viszont ott a kétely is, ott a kérdés is: „Ha tényleg Isten… Ha tényleg velem van…”

Nem ez történt Péterrel? Péter végigment három éven át Jézussal. Aztán Ján 21:3-ban teljesen fel van ébredve. Egy értelemben van felébredve. Nem Krisztus valóságára van felébredve, hanem a saját bukására ébredt fel, a saját gyengeségére, a saját reménytelenségére, a saját képtelenségére ébredt fel.

Mindannyian fel-felébredünk erre. Ismered-e ezt az érzést hívőként? „Nem lehet, hogy ennyire hülye legyek már megint!” Ismered ezt az érzést? Ha jársz az Úrral egy ideje, akkor persze, hogy ismered. „Nem lehet, hogy már megint ebben elbukjak!” Jön a kétely, és a kérdés: tényleg van remény? Amikor egy testvér, akit szeretünk, egyszercsak nincs ott, elfordult, akkor ott a kétely, és a kérdés: „Tényleg igaz? Tényleg valós? Tényleg működik? Tényleg tartunk valahová?”

Péter azt mondja: én megyek halászni. „Visszamegyek, élek, mint Ézsau. Élek, mint a régi Péter. Élek úgy, ahogy azelőtt éltem.” Annyian megteszik ezt. Néhány év után visszamennek a szoknyavadászathoz, visszamennek az üveghez, visszamennek egy Isten nélküli világhoz.

Egy testvér mesélte nekem a héten, hogy volt egy idő, amikor annyira kételkedett, hogy azt mondta: rendben, akkor nincs Isten, és akkor úgy élem az életem. Persze a szívében még mindig valós volt az egész. Mélyen benn, a kételyek ellenére. Mert nem e világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, 1Kor 2:12. Azt mondja: „Utaztam a következő reggelen a villamoson, és néztem az embereket, és minden annyira üres és céltalan volt. Minden szürke volt.” Értem, hogy miről beszél ez: Akkor mi marad?

Értem azonban a kérdést is, amikor azt kérdezed: „Tényleg működni fog az életemben? Tényleg menni fog?” Van egy üzenet, lehet, kemény, de igazán jó üzenet: tudni fogod! Lehet, hogy évek múlva, de tudni fogod. Visszanézhetsz majd és mondhatod: igen, igaz volt!

Jézus viszont most meglátogat téged, és most azt mondja neked: „Gyere Velem, bízzál Bennem és Én veled leszek! Mert én veled vagyok, 1Móz 28:15, hogy megőrizzelek téged, akárhova mész, és visszahozzalak e földre, mert nem hagylak el, amíg be nem teljesítem, amit mondtam neked. Ígérem neked! Ígérem neked, hogy meglesz, bárhova is mész.”

Húsz év múlva Jákób visszatért a feleségekkel, gyermekekkel. 1Móz 35. telve van és visszatér erre a helyre. A 7. versben áldozatot mutat be és azt mondja: „Isten, Te velem voltál. Lenyűgöző! Tényleg úgy volt.” Most már kérdések nélkül. Mostmár kérdés nélkül azt mondja: „Ez a hely Él-Bétel. Ez Istennek a helye, Akinek ez a háza. Ez az a hely.” Nincsenek kérdések, de jóval később. Viszont 1Móz 28-ban még nincs ezen a helyen.

Lehet, elvégzed a bibliaiskolát. Tudod, milyen érzés lesz: Ébresztő! „Tényleg?” Ilyen lesz, elmondhatjuk sokan. „Lehet, hogy csak álmodtam az egészet?” – az emberben ott van ez az idióta érzés. Isten azonban beszél hozzánk valami többről, és elmondja nekünk.

Ezen a helyen Jákób csak azt tudja mondani: akartam az áldást, és most menekülnöm kell miatta. Isten viszont azt feleli neki – Jer 31:3 – „Én vontalak téged. Az, hogy te akartad az áldást, az igazán arról szólt, hogy Én vontam a szívedet, Én hívtalak téged. Én elmondhatom neked. Ezt az oldalát te most nem látod, de Én vontalak téged.”

Jákób csak azt tudja mondani: egy kövön nyugtatom a fejem éjszakára. Jézus azt mondja 1Sám 2:2-ben: Én vagyok a kőszikla. „Az a kő Én vagyok. Én vagyok, Akiben nyugszol. Az életed több mint aminek látod, de most nem látod.” Megvannak a kételyeink, megvannak az aggályaink. Tűnődünk, hogy tényleg úgy van-e. „Valóban hallottam-e Istent, vagy csak bele vagyok keveredve a fejembe?” Isten azt mondja nekem: Én kereslek téged, Én szeretlek Téged.

Van néhány vers Hóseásban, annyira jól leírja. Miért vonta Isten Jákóbot? Egy csaló gazembert? Egy csibészt, egy aljas embert? Miért vont engem? Miért?

Hós 6:6 Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.

Hós 6:7 Mi olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk. Isten viszont azt mondja nekünk: „Figyelj! Dönts! Gondolkodj Velem.” Hitben mondd azt, amit itt olvasunk:

Hós 6:3 Ismerjük hát meg, törekedjünk arra, hogy megismerjük az URat! Eljövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet.

Eljön az Úr? Eljön az Úr. Biztos, mint a hajnal. Garantáltan. Bizonyosak lehetünk ebben. Lehet, hogy olyan, mint a kései eső. 🙂 Nem olyan hamar jön. Lehet, nem akkor, amikor szeretnénk. Viszont, ismerjük meg az Urat. Törekedjünk arra, hogy megismerjük az Urat. Menjünk Ő utána, keressük Őt, döntsünk így.

Miért? Azért, mert van egy ígéretünk. Jézus azt mondta nekünk Ján 7:17, aki tenni akarja az Én akaratomat, az felismeri, megismeri, hogy ez Istentől van. Ahogy járok az életemben, ahogy utazom reggel a villamoson, vagy állok a sorban, vagy fizetem a számláimat,…, erre vágyom, hogy tudhassam, hogy ez nem szürke, vagy fekete és fehér egyszerűen, hanem színes, élettel teli, Istennel teli, céllal teli, tartalommal teli. Vágyom arra, hogy ezt tudjam, de hitben kell döntenem hozzá.

Mint Jákób. Azt kellett mondania: „Rendben, Isten, akkor megyek Veled. Van kételyem, de megyek Veled. Egy kő a párnám, de elhiszem, hogy benne vagy ebben. Úgy érzem, hogy csak egy álom volt, de bízom Benned, hogy ez valami több. Megyek tovább, és imádat van a szívemben.” Ez az, amire szükségem van.

A hit és a kétely együtt járnak. Nem annyira jó hír egy értelemben, de a másik értelemben igen. Én így értem Róm 8:24-et. A hit azokról a dolgokról szól, amiket nem látunk. Ha látok valamit, akkor nem kell reménykednem benne. Ha látom, idiótaság lenne remélnem. Akkor nincs szükségem hitre. Nincs kételyem.

A hit viszont a nem látott dolgokról szól. Ami azt jelenti, hogy ott van kétely is. Ez nem baj. Miért? Azért, mert Isten hitet akart az életünkben. Ami azt jelenti, hogy Ő így döntött, hogy azon keresztül tanít bennünket, hogy olyan helyzetekbe hoz, ahol döntést kell hoznom a kételyemmel szemben. Ez jó hír.

Mert Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Én nagyobb vagyok a kételyednél. Én nagyobb vagyok a félelmeidnél. Én nagyobb vagyok a gyengeségednél. Én nagyobb vagyok a te félreértésednél. Én nagyobb vagyok ezeknél. Én szeretnék adni neked valamit.” Mi történt Jákobbal? Mi lett azzal a kővel? Mi lett a kőből végül? Először kő volt – nehézség az életben –, aztán párna lett belőle – a nyugalom helye –, aztán oltár lett belőle – az imádat helye. Isten azt mondja: Én ezt szeretném adni neked.

Ez a gondolat, hogy Isten az imádat helyére akar elvinni minket, még a nehéz időkben is. Ez a hely, bármely hely az Ő helye. János Patmosz szigetén volt öregemberként, egy elmegyógyintézetben, egy börtönben. Jel 4:1-ben Isten azt mondja neki: gyere fel ide! Isten azt mondja: „Ez a hely, az elmegyógyintézet, ahova bezártak téged, még ez is az Én helyem, és Én itt vagyok veled. Én nem hagytalak el téged.” Minden hely ilyen hely az életemben.

Kell növekednem? Persze. Szükségem van arra, hogy tanuljak? Persze, igen. Valós a kételyeim jelenlétében is, de újra és újra vissza kell térnem Isten ígéreteihez. Azt kell mondanom: „Rendben, Uram, Te tudod, és én majd egy nap meglátom. Lehet, hogy sok-sok év múlva fogok biztosat tudni, de tudni fogom. Lehet, hogy akkor, a halálom napján, amint átlépek, azonnal tudni fogom. Lehet, hogy akkor fogom tudni, de rendben van, bízom Benned, Uram. Így döntök az életemben.”

C.S. Lewis azt mondta: Ha a földi dolgokat keresem, akkor azokat fogom kapni, de ha a mennyei dolgokat keresem, akkor megkapom a mennyeit és földi dolgokat is. Ami tulajdonképpen az ő kommentárja a Mát 6:33-ról.

Jelen van Isten, de lehet, hogy nem tudom. Lehet, hogy kételyeim vannak. Majd később tudni fogom. Lehet, hogy később tudom. Olyan hálás vagyok, hogy sokatok életében sok-sok bizonyságot hallok. Azért hallok bizonyságokat, mert tudom, hogy a kétely helyén úgy döntöttetek: a hitet választom, a hit mellett állok ki. Olyan kevesen teszik ezt meg, de hálás vagyok, hogy itt sokan megteszitek.

Szeretnélek erre bátorítani, hogy csak hozd meg ezeket a döntéseket tovább a kétely jelenlétében. Mert ma azt mondhatom: „Van bizonyítékom, hogy az Úr velem van? Naná! Visszanézhetek az életemben dolgokra, amik azt mondják, hogy az Úr velem volt? Abszolút!” Olyan hálás vagyok, hogy volt a gyülekezetem, voltak a testvéreim, akik bátorítottak, a pásztorom, aki azt mondta egy ehhez hasonló üzenetben: „Ne állj meg, hanem, menj tovább! Menj tovább!” Annyira nyilvánvaló lesz egy nap, de szükségem volt erre. Szeretnélek bátorítani, hogy járjunk így, döntsünk a hit mellett. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked a Te szívedet, a Te akaratodat, a Te válaszaidat. Istenünk, Benned bízunk. Annyira hálásak vagyunk Neked, hogy elhívtál minket. Van nehézség, van kihívás, vannak problémák, van, hogy egy kő a párnánk, de tudjuk, hogy Te nyugalmat akarsz adni nekünk és imádatot, kijelentést, a Te ígéreteidet, be akarsz vezetni minket a Te világodba minden helyzetben.

Istenünk, kérünk Téged, hadd járjunk Veled! Hadd legyen imádat az életünkben. Ima – igen –, de imádat is, több: a Feléd fordulás, a Rád nézés, a Benned örvendezés, a hitünk kifejezése. Imádat, amikor áment mondunk, amikor áldunk, amikor fölemeljük a szívünket, amikor fölemeljük a kezünket, amikor fölemeljük a fejünket, amikor örömünk van.

Urunk, vágyunk rá, hogy a nehézség helyéből az imádat helye legyen. Kérünk Istenünk, hogy munkálkodj az életünkben minden családban, minden munkában, minden anyagi szorultságban, minden betegségben. Gyógyíts, áldj, gondoskodj, és azon túl adj nekünk imádatot.

Ámen.

Kategória: Egyéb