Isten közel visz másokhoz & Az elhívás Istene

2012 április 15. vasárnap  18:00

P. Kende

Ezék 2:8 Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok. Ne légy pártos mint ez a pártos ház, nyisd föl szádat, és egyed, amit én adok néked.

Isten azt mondja itt: vedd, amit adok. Könnyű lenne lázadni, de te csak vedd és vedd, és edd meg!

Ezék 2:9  És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete vala.

Egy tekercset adott neki Isten és azt mondta: edd meg!

Ezék 3:1-2  … ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának. Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet.

Ez volt Isten üzenete, számunkra is ez, hogy először is Ezékiel szívébe akarta helyezni ezt Isten. Bele akarta helyezni. Nemcsak egy levelet akart küldeni a zsidó nemzetnek, hanem egy személy akart küldeni, aki hordozta az üzenetet. Akiben annyira benne volt az üzenet, hogy valójában ő maga volt az üzenet. Ez volt Isten szívében. Ezékiel megette ezt a tekercset, és miközben ette, először édes volt, aztán benne volt.

Ezék 3:14  És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem …

Nagy forróság, fel volt kavarodva, tűz volt benne. Az üzenet nem volt könnyű. Nagyon komoly dolog volt, de:

Ezék 3:15  És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, akik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, ők is ott ülvén; és ott ülék hét nap némán ő közöttük.

Ha ezt megnézzük, észre kell vennünk azt, hogy Ezékiel bevette Isten Igéjét. Isten üzenetét a szívébe vette. Mit tette vele ez az üzenet? Fogta őt magát az üzenet és odahelyezte a zsidók közé. Ott ült közöttük hét napig. Egyik volt közülük, azonosult velük. Közösségben volt velük és az ő szíve egy volt közöttük. Látta az embereket, akikhez szólnia kellett. Ott volt hét napot. Ide helyezte őt az üzenet.

Odahelyezte őt Isten akarata. Közelebb a népéhez, mint egy közülük, habár ő más helyzetben volt, mint azok. Valóban ez a gondolat, amit mi most a szívünkbe fogadhatunk, szeretném, ha megragadnánk mindannyian, hogy ez az Ige nem visz el minket, nem csinál távolságot közöttünk, nem ver éket közénk.

Ez az üzenet nem azért van, hogy egymástól eltávolítson minket, hogy egymástól távol legyünk, hanem ez az üzenet azért adatott nekünk, hogy odamenjünk a néphez, hogy szolgáljunk, hogy közel legyünk. Ez az elképzelés e mögött. Ez az evangélium szíve. Az evangélium a jó hír. Annyira nem sokat ér a jó hír, ha azt egy üres szobában mondod, ahol nincs senki. Nem igazán jó hír akkor, hogyha el vagy zárva a világtól és elzártságban mondod az evangéliumot, ahelyett, hogy azoknak mondanád, akiknek szükségük van rá.

Amikor az Ige ott volt Ezékielben, akkor azonnal elvitte őt az Ige a népe közé, közel hozzájuk. Volt egy üzenete a számukra és szolgálni akarta őket. Nem feltétlenül könnyű ez, de olyasvalami volt, ami egészen közel vitte őt hozzájuk.

Zsid 2-ben az Úr Jézus ugyanilyen módon – mivelhogy Ő hordozta az Atya természetét, hiszen Isten volt – az üzenetet Isten szeretetéről mihozzánk elhozta.

Zsid 2:14 Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, …

Ezek mi vagyunk, te és én – akár a zsidó nemzet, mi is, a gyermekek – testből és vérből valók vagyunk. Fizikai lények vagyunk. Az a sorsunk, hogy meghaljunk, és ezért azt mondja:

Zsid 2:14 … ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt

Ez elképesztő! Isten szíve, Isten szeretete, az üzenet, amit át kellett adnia, a megváltás, az annyira közel hozta hozzánk, hogy nem csak odaállt mellénk, hanem egy lett közülünk. Mint Ezékiel, amikor a foglyok között ült, akkor ő egy zsidó volt a zsidó nép között. Ugyanígy Jézus. Ha megnéztél egy tömeget, nem tűnt volna ki a többiek közül. Nem mondhattad volna: az ott Jézus. Ő nem „szőke haj, kék szem, …”, Ő nem hollywoodi sztár volt, hanem egy volt közülünk. Annyira közeljött hozzánk, hogy eggyé vált közülünk. Ezért megtehette:

Zsid 2:15 És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.

Ezek mi vagyunk, megszabadított minket a halálfélelemtől. Megmutatta, hogy van győzelem a halál fölött. Zsid 2:11 soha nem szégyell bennünket. Ő csodálatos irányunkban. Az üzenet, Isten akarata közel hozta Őt hozzánk. Ugyanígy vagyunk mi is. Isten szól hozzánk, sokat, mélyen szól hozzánk, szeret, törődik, kihív minket, vezet minket, és ez hova vezet minket?

Ez az egyszerű gondolat van a szívemben, hogy Krisztusról ezt mondja, hogy ezért kellett olyanná válnia, mint mi:

Zsid 2:17  Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt

Ha Ezékiel nem ült volna ott közöttük, a sok bűnös között abban a lázadó házban, akkor hogyan szerethette volna őket? Hogyan láthatta volna őket? Nagyon is kívülálló üzenethordozó lett volna. Szólhatott volna hozzájuk szív nélkül, szeretet nélkül. Mivel azonban ott ült közöttük, egészen más volt az üzenet.

Nem véletlenül vagyunk 2012-ben Magyarországon. Nem véletlenül születtünk ezekben az időkben és nem véletlenül születtünk újjá ezekben az időkben, mert Isten az üzenetét a szívünkbe helyezi, azért, hogy közel vigyen minket az emberekhez, hogy mi legyünk az üzenet. Nem akármilyen üzenet, hanem olyan, amiben szeretet van, szív van, amiben törődés van.

P. Csaba

Isten elhívott minket ide. Isten szereti az embereket. Isten be akar avatkozni az emberek életébe. Isten örök sorsokat akar átformálni, és bennünket is akar használni ebben. Szereti Budapestet – kétmilliós város – és embereket el akar érni. Ez az imánk, hogy gyülekezetek plántálódjanak, hogy az evangélium és Isten királysága növekedjen, hogy lássuk Isten munkáját. Itt vagyunk Európában egy posztmodern korban. Néhányan úgy hívják, hogy ez már az újpogányság időszaka.

Sokszor gondolkodhatunk úgy: „Ez már nem olyan, mint régen. Az emberek a Húsvétot már össze sem tudják kötni Jézussal. A Karácsonyt sem, lassan. Az embereknek fogalmuk sincs már semmiről, eltávolodtak Istentől. Új pogányok.” Tudod, mit? Az első században ez nem volt akadály. Istennek ez nem akadály. Sőt, előny is lehet! Isten Szelleme tud munkálkodni a mi életünkben, az emberek életében az országunkban.

Miért ne adnánk az életünket erre, nem? Mire másra? Az evangélium előre menetelére, örök sorsok átformálódására. Ha azt gondolod, hogy sok kell ehhez a mi részünkről abban az értelemben, hogy sokat kell tudnunk, vagy abban az értelemben, hogy ügyeseknek kell lennünk, igazából nem ezt látom a Bibliában. Amikor ott állt a tizenegy Jézus előtt, és Mát 28:16-ban imádták a feltámadott Jézust, akkor némelyek kételkedtek, Mát 28:17. Jézus szólt hozzájuk:

Máté 28:18-19 … Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket …

„Minden népcsoportot tegyetek követőmmé, egész nemzeteket tegyetek követőmmé megkeresztelvén őket, tanítván őket, és íme, Én veletek leszek.”

„Én veletek leszek.” – ez az az ígéret, amit minden prófétának sokszor elmondott. Ezt mondja nekünk is: Én veletek vagyok.

Mózes felteszi a kérdést. Isten szól Mózeshez. Mózes képesség nélküli. A birkák környezetében már beszélni is elfelejtett. Nem tudott beszélni, lassú volt a gondolkodása, nyolcvan éves volt, és Isten megszólította. Isten az elhívás Istene. Isten az elhívó Isten. Azt hiszem, az én életemben – azt gondolom, a tiedben is – akarok jobban Istenre hallgatni.

Szeretném jobban hallani az Ő hangját és az Ő iránymutatását, mert Ő elhívást szól hozzánk. Persze, ez nem mindig kényelmes. Ha azt gondoltad, hogy az elhívás ilyen „aranyos, nekem jó lesz” dolog, akkor azt mondanám, hogy ilyet még nem találtam a Bibliában. Kerestem az ilyesfajta elhívásokat, de az elhívások általában olyanok, hogy leütnek a lóról, az életünket fejjel lefelé fordítják. Isten valami olyanra hív, amire képtelenek vagyunk ember szerint.

Azt mondja Isten: „Mózes! Hallottam az Én népem kiáltását. Elmegyek, meglátogatom őket, és megszabadítom őket.” Eddig nem túl kényelmetlen, ezt a részét szeretjük az üzenetnek. „Hajrá, abszolút!” Aztán Mózeshez fordul: menj el azért a fáraóhoz, és vidd ki az Én népemet. A fáraó az akkori világ legnagyobb birodalmának a királya volt. Ez az ember, aki mostanra egyszerű pásztor, menjen be a legnagyobb királyhoz. Ez az elhívás.

Én azt gondolom, hogy Isten akarja, Isten vezetni akar bennünket abban, hogy gyülekezetek szaporodjanak Magyarországon. Használni akar bennünket abban, hogy sok gyülekezet legyen a következő tíz-húsz évben, hogy aztán gyülekezetek gyülekezeteket alapítsanak; hogy sok ember élete átformálódjon; hogy sok megtört szív be legyen kötve, hogy vakok visszanyerjék a látásukat; hogy megkötözött életeke szabaddá váljanak. Ez Isten szenvedélye és ezt a szívünkbe akarja oltani.

Ne féljünk lépni ebben! Ne féljünk áldozatot hozni ezért, mert ez nem is igazán áldozat, hogy megszabadítsa a gondolatainkat a kicsinyes gondolkodástól; elhiggyem, hogy Ő nagy, elhiggyem, hogy Ő képes, és elhiggyem, hogy minden korlátom és kicsinységem ellenére Ő használni akar engem emberek életében. Olyan módokon, ahogy el sem tudtam képzelni. Isten terve nagyobb az életemre nézve, mint én azt gondolnám. Isten terve nem rólam szól – jól lehet én is benne vagyok –, hanem Istennek van egy grandiózus munkája ebben a világban. Az, hogy megmentsen sokakat, hogy nemzetek legyenek az Ő követői.

Nem tudom, hogy vagytok ezzel, de én túl logikus vagyok. „Ez a Nagy Küldetés olyan jól hangzik, de Jézus nem tudja, hogy ez lehetetlen? 🙂 Tényleg komoly dolog, hogy minden nemzet a követőjévé váljon? Ez idealisztikus.” Tényleg? Biztos? Jézus csak egy motivációs cselként dobta ezt elénk? Amúgy is, ki vagyok én, hogy értékeljem, elemezzem a Nagy Küldetést? Méregetem-e, hogy megtehető vagy sem? Ez nem elemezni való dolog. Ez arra hív minket, hogy bizalomban egyik lábunkat tegyük a másik után. Hallgassunk Isten hívására és késztetésére. Ott, ahol hív bennünket, járjunk Ővele, szolgálva emberek felé az ajándékokkal, amikkel elhalmozott bennünket.

Jézus azt mondja: Én veletek vagyok.

Mózes megkérdezi Istentől: „Ki vagyok én, Uram, hogy ebben előre menjek? Uram, micsoda ostoba gondolat ez? Én menjek be a fáraóhoz?”

„Milyen idealisztikus gondolat ez, Uram, hogy nemzeteket kereszténnyé tenni? Kezdve a saját nemzetünkkel? Uram, ki vagyok én?” Tudod az Úr válaszát: „Én veled vagyok. Én küldelek téged. Elhiszed-e, ha engedelmesen továbbmész az Én elhívásomban, akkor Én tenni fogom azt, amit csak Én tudok tenni? Te pedig teszed azt, amit te tudsz tenni.”

A kereszténység minden értelemben rejtély, minden területen rejtély, a természet és a természetfeletti kapcsolódása. Ugyanígy a Nagy Küldetés is. Én csak izgatott vagyok a jövő felől, hogy mit tehet Isten. Felkavar bennünket a szívünkben, ahogy hallgatunk az Ő hívására.

Nagyon tetszik nekem Nehémiás története. Húsz éve Susán várában van. A király pohárnoka, ez bizalmi állás. Mondhatnánk ezt is: Nehémiás kirobbanthatatlan. Jön egy hír: Jeruzsálem falai megégtek, kapui megégtek, falai romban vannak. Ez új dolog? „Hallom, mik történnek!” Semmi új, százötven éve így van.

Százötven éve így van, de ma Nehémiás szívében, fülében ez a hír isteni elhívással párosul, isteni erővel, és új neki. Soha így ő még ezt nem hallotta Istentől. Valami elkezdődik. Imádság, bűnvallás, böjtölés, Isten orcájának a keresése. Tervezés. Elhívás formálódik. Fiatal-e Nehémiás? Nem. Nincs munkája, és ezért csak keres valamit, amibe belekezdhet? Eddig rossz helyen volt, nem ez volt Isten akarat a számára? Eddig engedetlen volt Isten elhívásának? Nem, nem! Húsz éve van azon a helyen, ahova Isten helyezte, de aztán van egy elhívás és keresés és vágy.

Tud Isten új dolgot tenni a szívünkben? Igen, én hiszem, hogy Ő mindig akar új dolgot tenni a szívünkben. E nélkül halottak vagyunk. Tud Isten új dolgot tenni az városunkban? Tud Isten új dolgot tenni az országunkban? Vagy Ő halott? Vagy Ő élő Isten? Tud Isten rálehelni erre, és valami csodálatos formálódik a következő tíz-húsz évben?

Gyülekezetek születnek. Emberi életek formálódnak örök módon. Isten használ. Aztán elhívást hallunk – mindenki mást, valami személyeset – Isten nagyobb dicsőségére, nemzetek átformálódására, az evangélium előre menetelére. Ezért vagyunk. Kapitány Úr Jézus előttünk megy. Abszolút előttünk megy, mögöttünk megy, mellettünk megy, és közben végig azt mondja nekünk: „Veled vagyok. Ne foglalkozz annyira magaddal, Én veled vagyok ebben a küldetésben.” Ámen.

Kategória: Egyéb