Isten feltétlen szeretete & Egy új szint, amely megtart az életben

2014 január 19. vasárnap  18:00

P. Duló Attila

1Ján 3:18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.

Azon gondolkodtam, mit jelent az, hogy valósággal, valóságosan szeretni? Ádám – a régi bűnös természetünk – olyan könnyen megtanul dolgokat! Megtanulja azt is: ha jársz gyülekezetbe, akkor itt illik azt mondani a másiknak, hogy szeretlek. Olyan könnyen kicsúszik a szánkon: szeretlek. „Szia, hogy vagy? Szeretlek!” Igazából nem gondoljuk át, mit is jelent az, hogy szeretlek.

A szeretet olyan dolog, amit folyamatosan kommunikálni kell, de nem csak szájjal, hanem cselekedetekkel is, valóságosan is. Olyan cselekedetekkel, ami alá tudja támasztani a szavamat. Ha azt mondom a feleségemnek, hogy szeretlek, és például hagyom, hogy az ötven kilós krumpliszsákot ő cipelje, akkor nyilvánvalóan a cselekedetem nem támasztja alá azt, hogy szeretem. Viszont, ha kiveszem a kezéből, és én viszem, akkor nyilván ezzel tudok felé kommunikálni más módon is.

1Ján 3:17 Akinek megvan a megélhetése a világban, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, hogyan maradhat meg abban Isten szeretete?

Ha a tetteim nem támasztják alá a szavaimat, akkor az gyakorlatilag nem ér semmit. Van egy ilyen mondás: Amit teszel, az olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tőle azt, amit mondasz. Valóságosan szeretni – Péter ezt 1Pét 1:22-ben úgy írja: képmutatás nélkül szeretni. Erre vagyunk elhívva, hogy képmutatás nélküli szeretettel, valóságosan, cselekedetekben is szeressük egymást.

Olvastam nemrég egy történetet. Azt hiszem, hogy ez a történet teljes egészében alátámasztja, megmutatja, hogy mit jelent ez: képmutatás nélküli szeretet; hogy mit jelent valóságosan szeretni. Ez egy igaztörténet Cathrine Lost nevű hölgyről, akinek volt három leánygyermeke, és a férjét 1921-ben kinevezték a Sing Sing (az egyik leghírhedtebb börtön volt, oda tényleg a legkeményebb bűnözőket zárták be) igazgatójának.

Amikor a férjének a kinevezése megtörtént, akkor a rokonok és barátok óvva intették ezt a drága hölgyet: a közelébe se menjen ennek a börtönnek, a közelébe se menjen a raboknak. Ő azonban nem hallgatott rájuk, és az első adandó alkalommal, amikor egy kosárlabdameccs volt a börtönön belül, akkor fogta a három gyermekét és beült a rabok közé a lelátóra. Onnan kezdve szolgált a rabok felé.

Megtudta, hogy az egyik gyilkos vak, ezért megtanította a Braille-írásra, hogy tudjon ő is olvasni. Aztán megtudta egy másik bűnözőről, hogy nagyot hall. Először megtanulta a jelbeszédet, aztán megtanította neki a jelbeszédet. Gyakorlatilag tizenhat éven keresztül szolgált a kemény bűnözők felé. Mondhatnánk úgy is, hogy tizenhat éven keresztül lágyította a szívét ezeknek a kemény bűnözőknek azzal, hogy valóságosan szerette őket.

Aztán 1937-ben egyszer csak nem ment be a börtönbe, és a rabok sejtették, hogy valami baj történt. Nagyon hamar kiderült, hogy ez a hölgy autóbalesetben elhunyt. A lakásukban ravatalozták fel, ami közel, egy kilométerre volt a börtöntől. Aznap délelőtt a rabok kivétel nélkül a bejáratnál tömörültek, hogy minél közelebb legyenek ahhoz a hölgyhöz, aki feltétel nélkül szerette őket, aki valóságosan szerette őket.

Aztán a börtönigazgató-helyettes hozott egy nagyon bátor döntést, kinyitotta a börtönkaput, elengedte a rabokat, hogy leróhassák a tiszteletüket ez előtt a hölgy előtt. Csak annyit mondott nekik: Gyertek vissza! Ez a szeretet diadala, estére kivétel nélkül minden rab visszatért a börtönbe, mert nem akarták beszennyezni a valóságos szeretetet, nem akarták bepiszkolni azt, hogy feltétel nélkül, képmutatás nélkül szerette valaki őket.

Ez a szeretet diadala, erre bátorít minket János. Azt mondja, hogy képmutatás nélkül, valóságosan szeressünk; ne csak szóval, ne csak nyelvvel, hanem cselekedetekkel és valóságosan.

P. Kende

P. Atti üzenete olyan volt, mintha az előző üzenetnek (2014.01.19. de. P. Kende: Isten szeretete keres, elrejt, megment (Hit, remény, szeretet 3)) lett volna a befejezése.

Jákób két Istennel való találkozását szeretném megnézni.

1Móz 28:16-19a Jákób pedig fölébredve álmából ezt mondta: Bizonyára az ÚR van e helyen, és én nem tudtam. Megrémült azért, és így szólt: Mily félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és az ég kapuja. És fölkelt Jákób reggel, vette azt a követ,… oszlopul állította,… és Bételnek nevezte azt a helyet.

Aztán 1Móz 32-ben Jákób birkózik az Úrral. Eléggé akaratos ember volt. Néhányan tudjátok, miről beszélek, nem csak azért, mert olvastátok a történetet. 🙂 Isten azt mondja neki:

1Móz 32:26 … Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. Jákób ezt felelte: Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem.

A két találkozás között nagy különbség van. Másként áll hozzá Jákób az egészhez. Azt mondod nekem: „Pásztor! Nem azért jöttem ide, hogy halljak egy fickóról, aki több mint ezer évvel ezelőtt élt, és arról, hogy mi történt vele. Miért érdekelne az engem?” Hidd el nekem, a végére nyilvánvaló lesz, hogy ez az egész életedről szól, és arról, hogy mi történik veled az életedben, merrefelé megy az életed.

Nézzük meg az első történetet. Jákób életében volt egy esemény, felismerte, hogy az esemény megtörtént, és Jákób csak az esemény szintjén bánt a dologgal. Csak ennyi történt. Ez azt jelenti, hogy természeti szemmel nézte az egészet. Aztán mi történt? Otthagyta, ment tovább, mintegy változatlanul. Mintha nem is történt volna igazán semmi.

Ám ez volt az a hely, ahol Isten látni akarta őt. Istennek célja volt ezzel a hellyel az életében. Alapjában véve Jákób azt mondta ugyanazon a szinten: hú, ez fura volt! – aztán továbbment. Felismerte, hogy Isten benne van a dologban, még ígért is valamit Istennek, de igazán azt mondta: nagyon fura! – aztán továbbment, körülbelül ugyanúgy.

Láttam ezt. Láttam embereket – még hívőket is – keresztülmenni nagyon nehéz dolgokon, és aztán azt mondják alapvetően ugyanazon a szinten: A csudába! – és aztán továbbmennek. A héten hallottam egy testvérnek a bizonyságát, aki nagyon nehéz dolgon ment keresztül. Aztán bátorított minket abból, amit tanult abban a nehéz helyzetben, és felépített bennünket. Engem nagyon megáldott, hogy még a halálnak az árnyékában is lehet valami több.

Mert nagyon könnyen nézek a dolgokra ezen a szinten: „Hú, ez fura volt! A csudába, miért történt ez? Miért pont velem történik ez? De jó, hogy megúsztam! Micsoda szerencsém van!” Ez ugyanazon a szinten zajlik, mint az esemény. Láttam embereket megtapasztalni Isten lenyűgöző jelenlétét, és aztán azt mondják rá: tyű! – aztán kész, és semmi nem történik a szívben. Aztán megy tovább! Pedig Isten valamit adni akart ott, de egyszerűen csak továbbmegy a világba. Elmegy, ennyi az egész.

Láttam embereket tanulni valamit természetileg, és megelégedni ezzel. Kicsit megváltozik a viselkedése, kicsit másképp beszél: „Isten áldjon!” – nagyon ájtatosan; elkerül néhány helyet valamennyire, és ennyi az egész. Isten azonban valami többet akar ott adni.

Mélyen meg vagyok győződve, hogy események az életemben azért történnek, mert Isten adni akar nekem valami többet ennél a szintnél. Isten adni akar nekem valami jóval többet mindenben, ami zajlik az életemben. Szeretné, ha felkavarodott lennék. Szeretné, ha több történne. Mit csinált Jákób? „Hú, ez fura volt!” Felállított egy követ, öntött rá olajt, imádkozott és ment tovább. Még mindig a csaló Jákób volt. Még mindig Jákób volt, semmi más.

Isten azonban valami többet szeretne. Azt szeretné, ha megtörténik az esemény, és nem maradnék ezen a szinten, hanem elvinném másik szintre: lejjebb mennék, megfontolnám, forgatnám a szívemben, és Isten elé vinném. Ha lejjebb mennék egy alacsonyabb szintre, ahol azt mondom: „Uram, én nem vagyok senki, én tényleg nem tudom, de Neked van valami célod ezzel. Ez csak egy esemény – rossz, vagy jó, vagy átlagos –, de mit akarsz nekem adni?”

Meghallgatok egy dalt, és aztán mi történik? „Tyű! Azt a …! De jó!” – aztán megyek tovább, és semmi nem változik. Nincs az a másik a szívemben, ahol azt mondanám: „Uram! Lehet, hogy én is megáldhatnék embereket ennyire? Miről szól ez? Milyen áhítat van a testvérem szívében? Uram, taníts engem erről! Honnan jön ez az áldás? Hogy működik ez a bátorítás? Miért jelent ez olyan sokat nekem?” Elvinni egy másik szintre, és valami többet tenni vele. Nem maradni meg azon a szinten.

Mert ha megmaradok azon a szinten, akkor nagyon hamar megyek tovább úgy, ahogy vagyok. Ha nem szerzek mélységet Istennel, akkor az életnek a dolgai elpusztítanak engem. Senki nem éli túl az életet. 🙂 Vannak emberek, akik úgy élnek, hogy gyakorlatilag halottak. Amin azt értem, hogy találkozott az élettel, leterítette, és lent van a földön. Az élmény ez: „Kiütöttek. Csak mivel ez nem bokszmeccs, hanem az élet, úgyhogy a számolás nem ért véget tíznél, hanem a sokmilliomodiknál vagyunk. Még mindig a földön vonaglok.”

Még mindig le van terítve, ki van ütve, és nem tízig tart a dolog, hanem évtizedekig, és ki van készítve. Még mindig ott van ennyi idő után is, még mindig nem bír bízni senkiben, még mindig nem bír megnyílni senkinek, még mindig nincs igazi kapcsolata senkivel, még mindig nincs egy barátja sem.

Mi a gond? Azt hiszem, hogy ez: amikor megtörténik az esemény, akkor el kell döntenem, hogy mit csinálok vele. Odaviszem Istenhez. Vagy a másik lehetőség: megpróbálom kiókumlálni magamban: „Lássuk meg a dolgok jó oldalát. Pozitív gondolkodás. Biztos van valami jó ebben is.” Persze, jobb pozitívan gondolkodni, mint depressziósan, egyetértek, de a mi üzenetünk nem ez.

Mert az még mindig a természeti szint, és még mindig a természeti szinten keresi a válaszokat. „Nekem valami többre van szükségem. Nekem a mélyebbre van szükségem! Nekem arra van szükségem, hogy levigyem Istennel egy másik szintre, odaadjam Neki, és azt mondjam: Uram, Te tudod, Te látod, Te érted, hogy miért történt ez velem, miért lettem kiütve, miért nem tudtam ellenállni.”

Ami viszont még fontosabb: Uram, hogy tudok felállni innen? Hogy mehetek tovább? Ha valami mély lett az életemben, tudod, mi történik? 2014.01.05. de. és du. P. Kende: Amikor Sátán felfigyel rád c. üzeneteket hallottad-e? Mindnyájunkra felfigyel, nyilván. Azokban az üzenetekben beszéltünk erről. Luk 22:31-ben azt olvassuk, hogy Sátán kikérte Pétert. Minek? Azért, hogy megrostálja.

A rostálásban az egyik dolog, amit csináltak, hogy miután kiverték a magot, a szélben feldobták, és a szél elfújta az összes pelyvát. Ez történik, hogy ha az életem nem mély Istennel, akkor jönnek a dolgok, és Sátán csak elfúj engem. Nem csak a pelyva megy el, hanem én is megyek, mert nincs gyökerem, mert nincs tartalmam, nincs mélységem. Hogyan lesz mélységem?

Hogyan lesz ez mélyebb? Hogyan lesz ez több? A válasz egy szó: áhítat. Nem tudom, hogy neked mit jelent ez a szó. Ha viszonylag új hívő vagy itt, akkor nem sokat. Mi az áhítat? Hadd illusztráljam! Amikor a feleségem – akkor még nem volt a feleségem – írt nekem egy e-mailt Bakuba (akkor még az e-mail nagyon új dolog volt), persze minden levél szerelmeslevél volt, és elolvastam. Aztán megint. Aztán megint… Aztán nem tudom, hogy még hányszor.

Miért? Azért, mert nem értettem az első alkalommal? Nem szerződéstervezet volt 🙂 , hogy meg kéne keresni benne az apró betűs részt. Nem. Nem erről volt szó. Nem is azért, hogy elmondjam neki: „Képzeld! Hányszor elolvastam a leveledet!” Hanem miért? A szeretet miatt, és amiatt, hogy élveztem ezt a kapcsolatot. Még akkor is, ha távol voltunk egymástól.

Az áhítat az, hogy fogom az Igét, és elolvasom egyszer-kétszer-háromszor. Isten előtt vagyok, és van alázat a dologban, van keresés a dologban. Van öröm és szeretet. Élvezem a dolgot. Azt mondod nekem: „Pásztor! Nem élvezem mindig.” Rendben! Értem, hogy miről beszélsz. Tudom, hogy milyen ez.

Ha elkötelezett vagyok – ahogy a feleségem és én azok voltunk egymásnak azon a ponton –, akkor visszatérek, és foglalkozom vele. Újra és újra foglalkozom vele. Újra és újra keresem Istent. Keresem Istent tovább és tovább. Ha így van ez, akkor időnként szólni fog hozzám, és időnként lesz öröm, és időnként megragad.

Lesznek alkalmak, hogy Isten visszamutat, és azt mondja: „Emlékszel? Beszéltem neked erről.” „Tényleg!” És lesznek alkalmak, hogy Isten azt mondja: „Emlékszel? Beszéltem neked erről. Csak túl tompa voltál, túl elfoglalt voltál, túl zavarodott voltál, hogy halljad ezt.” Újra meg újra visszatérni és keresni a többet. Nem megmaradni azon a szinten, hanem mélyebbre menni vele. Mert hívőként lehetséges számomra, hogy megmaradjak azon a szinten.

Van, aki azt mondja: nincs időm. Nem igaz! Vágyad nincsen. Lehet, hogy ijesztő bízni Istenben. Elhiszem. Ez ijesztő gondolat. „Ez egy nagy Könyv. Hogyan fogom megismerni ezt? Hagyjál engem! Hogyan történne meg az életemben?” Nem tudom, de bátorítani akarlak benne, hogy ez hosszú távú dolog. Lehet, hogy három év alatt, lehet, hogy öt-tíz év alatt ismered meg jól, de megéri!

Mert ha megtörténik, akkor lesz valami mély az életedben. Egy horgony, amit lehorgonyoz Istennel. A dolgok nem azért tartanak meg, mert nagy események voltak, pl. egy nagy konferencia. „Ó, az a konferencia, de jó volt!… Ó, az a tragédia, de nagy volt!… Ez mekkora áldás volt!” Ezek nem tartanak meg, hanem az, amikor mélyre megyek Istennel, azok tartanak meg engem. Akkor jelentenek nekem valamit.

Tudod, sokan hogyan olvassák a Bibliát? Ezen a szinten, és nem mennek mélyebbre a szívükben. Valahogy úgy olvassák, mint egy varázsigés könyvet. „Ó, jön egy helyzet, majd mondok egy versszámot, és kész a varázslat!” Bocs! Nem erről szól. Amikor hallgatod az üzenetet – sokszor mondjuk ezt –, ne egy üzenetből vedd az irányodat, hanem az Ige szolgálatából, és menj mélyebbre vele. Vidd mélyebbre! Egy üzenet lehet nagyon mély az életemben, és lehet nagyon felszínes is, ha megmaradok azon a szinten. Többre van szükségem.

Hogyan ismerjük meg a Bibliát? Figyelj! Csináld ezt: vegyél egy Igeverset! Egy ismert verset, amit sokszor használunk. Bármelyiket, amit nagyon sokszor, nagyon gyakran használunk. Vegyél egyet! Írd le! Tedd a zsebedbe. Forgasd a szívedben! Vidd magaddal, néha olvasd el. Próbáld meg megosztani valakivel: „Képzeld, ez a versem. Erről beszél nekem Isten.” Kérdezd Istent, hogyan járjál benne. Csináld ezt több napig, egy hétig, és aztán Isten tanít téged. Egyre inkább a szívedbe írja. Aztán menj tovább!

Hadd mondjak még egyet! Bibliaiskola. Ha még nem jársz bibliaiskolába, akkor iratkozz be. Ismerd meg! Tudtad ezt? A bibliaiskola is lehet ilyen, hogy ott vagy és csak ezen a szinten zajlik minden. Miért? Mert jó diák vagy. Vannak emberek, akik jó diákok, és meg tudják tanulni az anyagot, vissza tudják adni, aztán elmegy, és ugyanolyan, mint volt előtte. Semmi nem változott, mert minden ugyanazon a szinten zajlik, még a bibliaiskola is.

Lehetünk vakok erre a mélységre? Azt olvassuk Róm 11:25-ben, hogy Izrael meg lett vakítva. Nem csak ők, hanem 2Pét 1:9 egy hívő is lehet vak, és nem látja a mélységet. Csak ránéz: „Ez csak egy esemény! Miről beszélsz nekem? Ez csak egy születésnap.” Nem! Az több! Az egy áldás. Az öröm. Az a szeretet kifejeződése. „Ez csak egy istentisztelet.” Nem! Isten szól hozzánk. Ünnepeljük Jézus feltámadását. Ünnepeljük a Szent Szellem jelenlétét közöttünk. Ünnepeljük Isten valóságát.

Honnan tudom? Onnan, hogy mélyre mentem ezzel a dologgal, és gyökérré, horgonnyá vált az életemben. Amikor jön a szél, és az Ellenség szeretne megrostálni, akkor van gyökerem, ami megtart, van súly, van dicsőség, van igazság.

Figyelj! Az áldás nagyszerű. Amikor Isten megáld bennünket, az csodálatos! Hadd mondjak egy példát erre. Dávid áldás volt Saul királynak. Saul királynak volt egy kis démoni problémája. (A démon probléma sosem kicsi, nyilván.) 1Sám 16-ban Dávid fogta a hárfáját és dicsérte az Urat. Saul nem gyötrődött közben. Hadd kérdezzem meg: megváltozott-e Saul élete? Nem. Megkönnyebbült ugyan.

Viszont mélység nélkül nem lehetek agapé szeretettel bíró hívő. Mélység nélkül nem lehetek Jézus igazi követője. Időlegesen azonban segít. Lehetséges eljönni a gyülekezetbe, és: „Ah, ez jól esett! Kösz.” – aztán megy tovább ugyanúgy, ahogy volt. Jólesik, de minden ezen a szinten van. Megkönnyebbül, és ez jó, de minden megmarad azon a szinten.

Megállni, körbefordítani a dolgot, és azt mondani: „Uram, mi van még? Uram, mi van még a szívedben? Kérlek, beszélj hozzám.” Ha ez megvan, akkor kapok többet, de ehhez le kell vennem a szemem magamról, és nem csak az eseményt nézem természetileg, hanem Istenre nézek, Akit nem látok, a szeretetben.

Igazán ez az, amit mondani vágyom. Mózes lejött a hegyről, ahol Istennel beszélt, és az arca ragyogott. Lehet látni Isten dicsőségét így. Lehetséges, hogy hallok egy áldott gondolatot, lehetséges, hogy a gyülekezetben van egy kenet, lehetséges, hogy fogok egy napi áhítatot, aztán elolvasom, nagyon áldott gondolatok, nagyon jó, de nekem többre van szükségem ennél. Nekem mélység kell, és ahhoz részt kell vennem benne. Hadd ismételjem: ahhoz részt kell vennem benne!

Könnyű valami kiutat találni, elmenekülni ez elől, de Isten mindannyinknak akarja ezt, hogy legyen áhítat az életünkben, ahol részt veszünk benne, abban a dologban, amit Isten csinál. „Uram, valami többet akarok! Nem csak az élményt, hanem többet.” Az egyik dolog, amit szeretünk csinálni: szeretünk nevetni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy felszínesek vagyunk. Mert megvan a szellemi, az áhítat része az életünknek. Ha megvan ez a része, akkor nem vagyunk felszínesek, hanem többről beszélünk.

Belefutottam egy reklámba a neten. Úgy „megáldott”! Azt mondja: Soha nem voltál még ilyen könnyen szórakoztatva! Ez lenyűgöző nekem. Az, hogy szórakozol, az már nem elég, a szórakozás könnyű kell, hogy legyen. „Mi van?! Hogy van ez? Miért kell ez? Mit mond ez?” Azt mondja: egyre jobban elmerülhetsz benne anélkül, hogy részt kéne venned benne. Egyre jobban elmerülhetsz benne úgy, hogy közben passzív vagy, pusztán befogadó és nem cselekvő.

Isten éppen ennek az ellentétére hív minket. Azt mondja nekünk: „Vegyél részt benne! Ne legyél csupán szemlélő! Ne maradj meg a természeti szinten.” Olyan könnyű kritizálni, nézni, mérni, elámulni; de mindez csak természeti. Isten azonban azt mondja: „Vegyél részt benne igazán! Velem. A szívedben forgasd ezt a dolgot.”

„Miért mondta azt a dolgot nekem? Nem tudja, hogy ez mennyire fáj nekem?” Mit szólsz viszont ehhez? Megfordítom Istennel, és lehet, hogy rájövök: volt valami büszkeség a szívemben, Isten el akart bánni vele, és most szabad vagyok.

Ez volt Jákób első találkozása.

A második. Jákób, amikor találkozott megint Istennel, akkor arra volt szüksége, hogy részt vegyen a dologban. Most nem alszik, nem álmodik, hanem birkóznak. Ami arról szól nekünk, hogy ő részt vett, megragadta Istent és nem engedte el. Küzdött Vele és birkózott Vele. Nem volt könnyű a dolog, de nem engedte el, hanem továbbment a dologgal, és nem volt hajlandó feladni.

Az első esetben milyen Jákób utána? Félt. Azt mondta: Milyen rettenetes ez a hely! Miért? Azért, mert ezen a szinten annyi minden nagyobb nálam! Annyi minden ural le engem! Ám ha lemegyek arra a helyre, ahol nem én számítok, hanem: „Uram! Szólj hozzám!”; akkor az más. Akkor van közösségünk, akkor megragadtam Istent. Akkor van birkózásunk, van küzdelmünk: Uram, add ide nekem! Olyan, mintha P. Barry-vel birkóznék, az számomra reménytelen. 🙂 Isten viszont adni akar nekem valamit.

Jákób azt kérdi Tőle: Mi a neved? Mondhatnánk, hogy Isten azt feleli: „Miért kérdezed? Azért vagyok itt, hogy elmondjam neked. Azért, mert azonosságot akarok neked adni.” Amikor Jákób feláll innen, akkor nem csak megy tovább, hanem egy értelemben mindig itt marad. Az élete továbbmegy, történnek más események, bánnia kell más dolgokkal, de egy értelemben ez mindig vele marad. Miért? Azért, mert Isten azt mondta neki: nem vagy Jákób, hanem Izrael vagy. Megváltozott minden! Viszi magával egész életében ezt.

Ez az egyik titkunk hívőkként. Zsolt 119:114 Te vagy az én rejtekhelyem, Istenem. Zsolt 32:7 Te vagy az én rejtekhelyem. Te vagy az, ahova elbújhatok. És jön velem mindenhova. Ez a csoda, hogy hívőkként lehet gyökerünk, lehet horgonyunk mindig. Ez a mélység, ha megtalálom Istennel.

Ez a bátorításom, hogy keresd. Akármi történik – nyomorult helyzet, áldott helyzet, jó dolgok, rossz dolgok, nagyszerű konferencia, egy jó üzenet, egy rossz üzenet, valaki megbánt a gyülekezetben, vagy valaki megáld –, fordítsd meg a dolgot: Uram, szeretnék mélyebbre menni, taníts engem! Nem akarom, hogy ez megmaradjon ezen a szinten.”

Áhítat – újra és újra visszatérni hozzá. Ez változtatja meg az életünket. Ámen.

Kategória: Egyéb