Igazán meglátni, aki vagyok & Az Atya előtt & Isten látogatásai (Imaest)

2015 szeptember 2. szerda  18:30

P. Kende

Tegnap a baba-mama alkalmon – minden hónapban egyszer van ilyen, ha kisgyermekes anyuka vagy akkor szeretettel várlak oda – beszéltünk az elvárásokról, a teljesítés-kényszerről, a helyes viselkedésről – Hogyan kell a családnak kinéznie? – és milyen látásunk legyen a gyerekünkkel kapcsolatban. Most kicsit folytatnám ezt a gondolatot. Különleges esténk van, ez egy ima-este.

Az önképünk, ahogy látjuk magunkat, és aztán az, amit mutatunk mások felé, amit vetítünk mások felé, ez olyasvalami, amiben jók leszünk egy idő után. Emlékszel-e az Óz, a csodák csodája c. filmre? Ül a kicsi ember, Totó elhúzza a függönyt, és a nagy vetített arc azt mondja: Ne figyelj a kisemberre a függöny mögött. Ez eljöhet az életemben keresztényként is. Lehetséges, hogy ez lesz az egyik nagy problémám, hogy kezdek vetíteni egy képet magamról. Van egy kép rólam, amit mindenkinek mutatok. Tudod, mi a legnagyobb csapda? Az, hogy kezdik az emberek körülöttem elhinni, és kezdenek elfogadni, szeretni engem – amiatt a kép miatt. Elfogadnak az emberek azért, mert mutatok valamit, egy hazugságot. Ez a legnagyobb csapda az életemben.

Aztán valójában nehéz napom van, magamba vagyok roskadva, és azt mondom: „Ezzel ne törődj, csak nézz a képre! Nézd a képet! Nézd azt a mosolyt. Minden rendben van.”; pedig belül valójában tudom, hogy bajban vagyok. Azt mondom mindenkinek, és még Istennek is: „Ne is törődj a kisemberrel a függöny mögött! A szomorú, pici emberrel ne is törődj a függöny mögött. Az vagyok én, akit a képen látsz, aki mindig mosolyog, aki mindig rendben van, aki mindig pozitív, akinek mindig van egy vicce, aki mindig előre mutat. Én mindig olyan vagyok.”

Mi a probléma? Az, hogy mindenki elhiszi, hogy én az vagyok; és csak én tudom igazán, hogy mennyire más vagyok, hogy mennyire eltérek attól, mennyire különbözöm.

Aztán ez lehet  az, ahol csalódunk magunkban. Sokszor még az is megtörténik, hogy én is elhiszem azt a képet, és kezdem elhinni, hogy olyan vagyok. Aztán amikor úgy viselkedem, amilyen valójában vagyok, és lehet, hogy pici és dühös ember vagyok, vagy pici és rémült, vagy pici és bizonytalan ember, vagy pici és lusta, vagy pici és hazug ember, akkor csalódom. „Miért nem úgy viselkedtem?! Nekem olyannak kéne lennem!” Most meg azt kell látnom, hogy mégsem vagyok olyan, mint amilyennek kéne lennem.

Pál elképesztően könnyed volt. 1Kor 4-ben a korinthusiak ítélgették őt mindenféle okokból:

1Kor 4:3-4 Számomra egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy ti miképpen ítéltek felőlem, vagy hogy egy polgári bíróság hogyan teszi ezt, sőt magam sem ítélem meg magamat. Én ugyan semmit sem tudok magam ellen felhozni, de ez még nem tesz igazzá, ugyanis az Úr az, aki megítél engem.

Pál elképesztően nyugodt volt afelől, hogy ki ő, és kinek látják őt. Azt mondta volna: „Minek erőlködjek? Minek erőlködjek fenntartani egy olyan képet? Nem éri meg a felhajtást, nem éri meg a színjátékot, nem éri meg az erőfeszítést. Egyszerűen csak nem éri meg, hogy szerepet játsszak! Mi lenne, ha csak járnék Istennel akként, aki vagyok?”

Miért tudott ennyire könnyed lenni? Azért, mert talált egy kincset, és a kincs az a kegyelem. Mert a kegyelem megengedi nekem, hogy megtudjam, ki vagyok, és nagyon érdekes módon teszi ezt. A világunk, a kultúránk azt mondja: Javítsunk az önképeden. Mondogasd magadnak: Fontos vagyok, hasznos vagyok. Felveszed a fülhallgatót és hallgatod a pozitív üzeneteket. „Én jelentős vagyok. Én számítok. Az én életemnek célja van.” – ezeket az üzeneteket hallgatod.

Az Úr nem ezt csinálja velünk. Hanem Ő megtanítja nekünk, hogy ki Ő, és aztán pedig azt, hogy hogyan lát minket. Amikor megtanít, hogy Ő hogyan lát minket, akkor valójában arról tanít, hogy kik vagyunk igazán. Hogyan csinálja ezt? Szokatlan módon, leveszi a képet. Azt mondja neked: „Hagyd azt a képet! Töröld. Nem érdemes mutogatni.” Miért? Éne 4:7 nincs benned semmi folt! „Uram, de ott egy folt!” Nem! Éne 4:7 „Nincsen folt, Én nem látom a foltot. Én úgy szeretlek. Nekem rendben vagy. Nekem elfogadott vagy.”

A gyülekezettel az a célja, hogy az a hely legyen, ahol 2Kor 4:2 lemondhatok a szégyen takargatásáról. Helyette járhatok a világosságban Isten előtt. Ez az, ahogy csinálja Isten. Azt mondja: Nem kell rejtőzködnöd, nem kell eldugnod. Nem kell képet prezentálnod, mert Ef 1:6 elfogadott vagy Krisztusban. Úgyhogy nincs szükséged a képre, hagyjuk.

Megtanuljuk, hogy kik vagyunk a kegyelem által. Megtanuljuk, hogy kik vagyunk igazán, és kik leszünk örökre. Ezt találta meg Pál. Erről beszél 1Kor 15:10-ben: Isten kegyelméből tudom, hogy mi vagyok. Ez volt az ő üzenete. Ezért nem érdekelte az, hogy mások őt hogyan ítélik meg.

Úgyhogy így tanulok arról, hogy ki vagyok igazán, és megtanulom elengedni azt a képet. A gyülekezet az a hely, amit Isten kitalált nekünk, és összehasonlítgatástól, pletykától, méricskéléstől mentes hely, ahol lehetek, aki vagyok, és Isten szeretetét kapom. Erre találta ki Isten. Isten Igéje – Zsid 4:12-ben ezt olvassuk – belevág és elkülönít dolgokat, és megmutatja nekem, hogy mi a hazugság és mi az igazi.

A Bibliaiskola ezért fontos, mert megvan a lehetőségem, hogy Isten Igéje megmutassa nekem. Hétfőn volt egy nagyszerű esténk a Bibliaiskolában. Bátorítalak, hogy iratkozz be.

Ezt szeretném mondani: Félretenni azt, amit vetítenék magamról, és annak lenni, akinek Isten alkotott és elhívott engem. A gyülekezet, Isten Igéje, és az ima. Az ima az a hely, ahol tanulok erről. Mert ez az a hely, ahol megnyílhatok. Nyitott lehetek az Úr felé a bűnömről, a szükségemről, az aggodalmaimról, a hitetlenségemről, az örömömről, és Isten felel nekem szeretetben. Annyira szükségem van erre, hogy ne a kép legyen az életem! Az ima az őszinteség helye.

 

Mike Colby

Elképesztő gondolat az, hogy Isten odafigyel ránk, hogy meghallgat bennünket, hogy vár ránk. Nem olyan, mint valami pogány istenség, akihez kiabálnunk kéne, és mindenféle áldozatokat hoznunk, hogy magunkra vonjuk a figyelmét. A megrepedt nádszálat nem töri el. Meglátja a repedést a nádszálban, tudja, de nem töri el. A pislogó gyertyabelet nem oltja ki. Nem az oltár hatalmas tüze, hanem csak egy kicsi füst, amit el lehet fújni egy pillanat alatt, de Isten tudja, keresi, arra vár, hogy jöjjön. Azért, hogy Ő meghallgathassa. Köszönjük ezt, Istenünk.

P. Kende csodás dolgokat mondott. Azt mondta, hogy az ima az őszinteség helye. Az a hely, ahol többé nem kell tettetnem magam. Nem a kötelesség helye. Az ima nem a keresztény cselekedetek része. Hanem olyan hely, ahol az Atyám rám vár, és belépek a jelenlétébe. Az egész világon nincs ennél természetesebb dolog.

Az egyik csodálatosabb pillanata volt az életemnek, amikor megszülettek a gyermekeim. Micsoda pillanat! Ott az anyuka. Ő végezte az egész munkát, kihordta a babát, a baba miatt rosszul volt, fájt a háta, nem tudott aludni. Aztán keresztülmegy a szülés elképesztő folyamatán. Ez a legnehezebb dolog, amit valaha tehet az életében. Mármint ami fizikailag történik vele, az elképesztő. Nehéz munka. Aztán ott van a gyermek. Aztán az orvos vagy a szülésznő az anyuka kezébe adja a babát, és ez a legtermészetibb dolog a világon, rendkívüli pillanat.

Ugyanígy van ez velünk és Krisztussal. Ő végezte el az egész munkát. Aztán az ima az a pillanat, amikor engem beemelnek az Atya jelenlétébe. Ez nem munka, hanem csak ott vagyok az Atyám jelenlétében. Tudod, a legnagyobb bűnösé lehet a legnagyobb ima, mert ő is beléphet Isten jelenlétébe. Nincs semmije, amit adhatna, semmit nem tehet, és tudja.

Emlékszel a bűnös és a vámszedő példázatára? A bűnös megállt messze, ő tudta, hogy mi volt a baj. Tudta, és ezért félt közel menni. Ám ahhoz, aki a legtávolabb volt, ahhoz volt a legközelebb Krisztus. Imádkozunk, és vagyok, ami vagyok Isten előtt. Aztán Krisztus Önmagát adja nekem.

Az jutott eszembe a minap, hogyha Krisztust követed teljes szívedből, akkor mit kapsz? Krisztust. Lehet, hogy nem lesz óriási gyülekezeted, lehet, hogy nem lesz több ezer tanítvány, lehet, hogy anyagilag nem állsz túl jól, de minden, ami a tiéd, az Krisztus. Arra gondoltam, hogy elég-e ez. Elég lenne az életem végén, hogy mindenem, ami van, az Krisztus? A válasznak igennek kell lennie. Azt akarom, hogy igen legyen a válasz.

A szívemben benne van ez a kettősség, amiről p. Kende beszélt. Folyton Isten elé kell vinni, és elmondani: Istenem, az életem végén csak Te elég kell, hogy legyél számomra. Mert Isten az egyetlen, Aki mindvégig ugyanaz. Soha nem találunk semmi hibát, semmi hamisat Őbenne. Imádkozom, és a hamisságomat Isten elé viszem, és azt mondom: „Uram, tudom, hogy Te ki vagy. Kérlek, helyezd ezt belém.” Ez az imaélet. Ámen.

 

P. Csaba

Jó imádkozni! Van egy gondolat, bátorítás az Igéből, mielőtt megyünk még egy kört az imában. Nagyon hálás vagyok p. Kendéért és budapesti gyülekezetért, mindannyitokért, és azért a fantasztikus munkáért, ami itt Magyarországon zajlik.

Nem tudom, hányan hallottátok, kedden a családommal utazunk Baltimore-ba. Ott leszünk három hónapot. Különleges számunkra. Tizenöt éve vezetem a szegedi gyülekezetet, ilyen hosszú távollét még nem volt. Mi is izgatottak vagyunk, és a gyülekezet is. Nem tudják, hogy miért imádkozzanak, hogy jöjjünk vissza, vagy ne jöjjünk vissza. 🙂 Nem biztos, hogy ezért imádkoznak. Csak hálásak vagyunk, és köszönjük az imáitokat.

A rövid gondolat. Ne legyünk csak jó emberek, hanem én szeretnék Szellemmel betöltött, hittel és bölcsességgel teljes ember lenni. Mert a „csak kis normális emberkék” azzal, amijük van, nem tudnak áthatolni a természetfeletti sötétségen. Ez a világ természetfeletti sötétségben van. Van egy vakság, van egy megvakítás, van egy szellemi háború, és szükségünk van messze többre, mint önmagunkra.

Messze többre van szükségünk, mint önmagunk. Istenre, az Ő Szent Szellemére, az Ő motivációjára, a Szent Szellem motivációjára bennünk. A diakónusok ApCsel 6-ban Szellemmel teljesek voltak, hittel teljesek és bölcsességgel teljes férfiak. Júd 1:20-ban azt mondja: imádkozzatok a Szent Szellem által. Isten adjon nekünk olyan imákat, amelyek nem csak imák, hanem a Szent Szellem általi imák, a Szent Szellem vezeti a szívünket, hogy a Szent Szellem Isten terhét teszi a szívünkre, és tanulunk így imádkozni.

Vágyom többre, minthogy jó keresztény vagyok, hanem én Istent akarom. Istenre vágyom. Éhes vagyok. Szomjas vagyok, és elegem van magamból. Gyülekezetileg elegünk van magunkból. Elegem van a gondolataimból, elegem van a hústestemből, elegem van a bűnből… Elegem van! Ez jó kezdet, mert ebből fakad a vágy: „Uram, én a Te teljességedet akarom. Én a Szellemed teljességét akarom. Én Szellemmel betöltött ember akarok lenni. Uram, én azt szeretném, hogy Te meglátogatnál engem.”

Zsolt 17:3 meglátogattál engem éjjel. Azt szeretném, hogy este, amikor fekszem az ágyban, és mivel meleg van, nem tudok aludni, és Te meglátogatsz engem éjjel, és ahelyett, hogy pufognék, hogy a kutya ugat vagy buliznak, és nem lehet aludni, Te meglátogatsz, és életem legjobb éjszakája van. Amikor imádkozom, ott van a Biblia, álmodozom Istennel, látást ad a szívemben.

„Meglátogatsz engem éjszaka. Meglátogatsz engem kora reggel, meglátogatsz a napjaim során.” Tanulok Isten jelenlétében járni, Szellemmel betöltött ember lenni, akinek iránya van, személyes látása, izgatottsága, a Szent Szellem. Hét szimbólum van a Bibliában. Azok közül egyik a bor, ami beszél a szenvedélyről. Azaz, hogy a Szellemmel teljes élet az szenvedélyes élet. Mert mi iszunk belőle, és megrészegedünk. Meglátogat, és örömünk van, és izgatottak vagyunk Jézus felől, izgatottak vagyunk a küldetés felől.

Kiönti az Ő szeretetét a szívünkbe a Szent Szellem által, Róm 5:5. Hogyan történik ez? Imádkozunk. Megkeressük Istent. Ezt mondja a zsoltáríró: Megkerestem az Urat, és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Megkerestem az Urat. Tudom, hogy hol keressem az Urat.

Ima. „Uram, taníts minket! Taníts engem! Nem akarok átlagos ember lenni, hanem Szellemmel teljes ember akarok lenni. Azt szeretném, hogy a Te szellemi ajándékaid, amelyeket nekem adtál, azok működnének a Szellem által.” Mert test és vér által nem lehetséges. A saját erőnk által nem lehetséges. Zsolt 101:2 „Mikor jössz el hozzám?” – ezt mondja a zsoltáríró Istennek. Fekszik az ágyában, poros a lelke, üres a szíve, és vágyakozik. „Mikor jössz el hozzám? … Meglátogattál engem éjjel.”

Ne elégedjünk meg! Még, még, még! Ennyi nem elég! Még, még, még! Szellemmel teljes élet. Ima. Elrejtettség. Ő kiönti a szívünkbe a szeretetét, és meglátogat újból és újból.

 

P. Kende

Milyen nagyszerű gondolat volt ez is: Ha nagyjából vagyok keresztény, akkor az nem tör át a hazugságokon, és mi ennél többet akarunk.

Arra gondolok, hogy lehet, ezek a legjobb istentiszteleteink igazán. Lehet, hogy ezek jelentik a legtöbbet a mennyben. Lehet, hogy az örökkévalóságban ezekért leszünk a leghálásabbak.

Kategória: Egyéb