Igazi megelégedettség & Ragadd meg a szentséget!

2017 október 22. vasárnap  16:30

P. Shane

Uram, köszönjük, hogy megvan nekünk a Biblia, és köszönjük, hogy mindenkinek lehet Bibliája. Olvashatjuk, tanulmányozhatjuk, imádkozhatunk felette, és Te megnyitod a szemünket, és lenyűgöző dolgokat mutatsz meg. Köszönjük, Istenünk! Imádkozunk, hogy szólj hozzánk, mindenkit áldj meg személyesen, és taníts, állíts minket kihívás elé, és segíts nekünk, hogy ne érjük be semmi mással, csak a Te tökéletes akaratoddal az életünkben, mert hatalmas csata folyik ez ellen, és mi ezt látjuk. Úgyhogy szólj hozzánk, Urunk! Jézus nevében, ámen.

Péld 27:7 A jóllakott ember még a lépes mézet is megtapossa, de az éhes embernek még a keserű is édes.

Volt már, hogy nagyon tele volt a pocakod, hatalmasat ettél? Lehet, hogy elmentél a KETA végzősökkel vacsorázni, izgatott voltál a sushi felől, és még ott volt a paprikás csirke is. Aztán az este folyamán eljött az a pont, hogy a melletted ülő hozott egy tele tányért, és te rá sem bírtál nézni: Menj el innen gyorsan! Mások hozták a fagyit, a Somlóit, és a többi különleges desszertet, amit maguknak összeválogattak, te pedig azt mondtad: Most már haza kell mennem! 🙂 A férfiak legalábbis tudják, hogy miről beszélek. 🙂

Tehát a lépes méz édes. Néhány évvel ezelőtt tudtam meg, hogy igazából ti a lépet is megeszitek a mézzel együtt. Romániában kaptam egy ilyen ajándékot. Kipróbáltam, hogy milyen, és nagyon jó volt. Olyan érdekes, hogy egy ilyen jó dolog is utálatossá lehet! Mint egy steak. Szeretitek a steaket? Most azonnal meg tudnék enni egy brazil steak-et! 🙂 Itt viszont azt mondja, hogy az éhes embernek még a keserű is édes. Még a keserű is! Arra is lehet vágyni. Még káposztára is lehet vágyni! 🙂 Valaki számára az a „lépes méz”, de számomra az „keserű”. Viszont eljuthatok az életem folyamán egy olyan pontra, amikor még arra is tudnék vágyni.

A megelégedettségről szeretnék beszélni. Megelégedettség – nagyszerű ez az érzés, amikor az ember egy étel után megelégedett. „Ez olyan jó volt! Most már csak egy csésze kávéra van szükségem.” Az ember elégedettségre lett teremtve. Mi az, amitől megelégedettek leszünk? Lehetséges-e, hogy az, amit Isten arra talált ki, hogy megelégítsen, nem értékelem annyira?

Nagyon könnyen keressük igazán az áldásokat, a nagyszerű dolgokat az életünkben. Imádkozunk gyógyulásért, imádkozunk a körülményeink megváltozásáért, imádkozhatunk boldogságért, imádkozhatunk kapcsolatokért… és olyan dolgokért is, amikkel nyilván semmi gond nincsen. Lehet, hogy azért imádkozom, hogy találhassak egy olyan helyet, ahol az emberek szeretnek és elfogadnak úgy, ahogy vagyok. (Bocsánat, nem fogom ezeket kiegyensúlyozni egyiket sem, idő sincs rá.) „Az emberek szeressenek úgy, ahogy vagyok!”

Mégis úgy gondolom, hogy néha előfordul, hogy az ember túl alacsony célt állít fel, és még el is vonja a figyelmét arról, amit Isten akar tenni az életében.

Ezek a dolgok mind csodálatosak és nagyon sok megelégedettséggel tudnak járni. Persze, boldog akarok lenni. Szeretném, ha az életem csodálatos megtapasztalás lehetne. Olyan szeretnék lenni, mint Péter Máté 17-ben, amikor felmentek a Színeváltozás hegyére, és látták dicsőségben Jézust. Azt hiszem mindnyájan ugyanezt mondtuk volna: „Uram, jó nekünk itt lenni. Annyira jó itt nekünk! Építsünk ide sátrakat, sőt mi több, házat! Mert ez nagyon jó hely nekünk, annyira elégedett vagyok itt! Ez lesz a kereszténység.”

Ismerjük a történetet, hogy Jézus levezette őket erről a hegyről az életbe, a valódi életbe. Jártam már ott korábban. Emlékszem, amikor életemben először elmentem egy konferenciára 1994-ben Baltimore-ba, akkor ott voltam a Színeváltozás hegyén. El sem bírtam hinni, annyira telve voltam örömmel! Aztán vége lett a konferenciának, és azt kérdeztem: „Most hova tűnt mindaz? Csak bajok és küszködés.” Emlékszem, hogy tényleg könnyekre fakadtam. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, akinek elvették a játékát. (Nem olyan régen láttam ezt, mert most már van tapasztalatom a témában. :-)) Ez olyan: „Istenem, mi történt? Szeretnék visszamenni a hegyre, mert erre hívtál el!”

1Kir 20-ban a szíriaiak azt mondták Istenre, hogy Isten csak a hegycsúcsoknak az Istene. Ott fizikailag beszélnek erről, de szellemileg szólva is gondolhatjuk azt, hogy Isten a mi jófajta megtapasztalásainknak az Istene, de ha völgyben vagyok, akkor az haszontalan igazán. Lehet, hogy az életemet azzal töltöm, hogy próbálom elkerülni ezeket a völgyeket. Volt már, hogy elvégezted a bibliaiskolát, kimentél, és azt mondtad: „Ez az igazi kereszténység, csodálatos!”; aztán másnap reggel elmentél munkába, és úgy érezted, mintha a kezed között elfolyna a homok?

A KETA ilyen hegycsúcs-megtapasztalás nagyon sok értelemben, de Isten igenis levisz minket a völgybe, és az az a hely, ahol Isten a legnagyobb munkáját végzi. Nem nagyon tetszik ez nekem, nem vagyok teljesen örömteli, amikor nehéz helyzetekben vagy a völgyben vagyok. Inkább szeretnék a hegycsúcson lenni, és szeretném, ha Isten ott munkálkodna az életemben, de Isten nem a hegycsúcson végzi azt.

Mellesleg Isten szeretne megáldani bennünket, efelől nincs kérdés. Szeretne megáldani bennünket, de meg kell engednünk, hogy Ő döntse el, hogy hogyan áld meg, és mi lesz az az áldás. Nem számít igazán, hogy én mit gondolok. Nem az számít, hogy nekem mi tetszik, hanem az számít, amit Isten szeretne tenni, és mi az, ami Neki tetszik. Ezért van az, hogy nagyon szeretem, hogy van egy gyülekezet az életemben, mert gyülekezet nélkül bizonyára beérném kevesebbel, mint Isten akarata az életemben, mint ahova Isten el akarna engem vinni.

Nem olyan régen fiatalokat bátorítottam, és ez a vers volt az egyik kedvenc versem: 1Kor 2:9 Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek. Ézs 66:2-ben ugyanezt mondja azoknak, akik Őrá várnak. Isten a gyülekezetet használja, hogy elvégezze a munkáját az életemben, hogy felkészítsen engem arra az áldásra, amit el sem tudnék képzelni.

Ennek nagy részét a küszködésünk és a próbáink teszi ki, de együtt vagyunk a völgyben és egymást bátorítjuk, egymást kihívás elé állítjuk, és a másikról a legjobbat gondoljuk. Úgyhogy semmi mással nem akarok megelégedni. Lehetséges azt gondolni, hogy megtaláltam ezt az örömöt, mert lehet, hogy kapcsolatban, a barátságaimban találom meg, de Isten féltőn szerető Isten, úgyhogy nem engedi, hogy ezzel megelégedjek.

Merjük-e engedni, hogy Isten vezessen minket? Zsolt 23:4 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy. Nem erre lettünk teremtve? Isten jelenlétére. Arra, hogy ismerjük Istent. Zsolt 17:15 én pedig meglátom arcodat igazságban, arcod látása megelégít, amikor fölébredek. Isten jelenléte az, amire vágyunk, amire éhezünk, és arra, hogy olyanok lehessünk, mint Ő.

Van kísértés arra, hogy ne engedjem meg, hogy Isten elvégezze ezt a munkát bennem, de az soha nem elégítene meg.  Csakis Isten jelenléte és Isten munkája az életünkben az, ami megelégít. Igen, vannak próbák és kihívások, lehet, hogy völgyben vagyunk, de Isten is ott van velünk, és munkát végez az életünkben. Még a keserű dolgok is – még a káposzta is 🙂 –, még egy próba is lehet édes, mert Isten használja ezt, és a mi javunkra használja. Mondhatjuk azt: Köszönjük, Istenünk!

Úgyhogy ne elégedjünk meg semmi mással. Könnyedén lehet, hogy meggyűlölöm a lépes-mézet, a legcsodálatosabb áldást, amit Isten készített. Péld 14:14 azt mondja, hogy aki visszacsúszott, az telve lehet a saját útjaival a szívében. „Mert szeretném, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogy én szeretném, úgyhogy telve vagyok a saját útjaimmal.  Boldog vagyok.” Legalábbis ezt képzelem, de Isten nagyobbat tartogat!

Úgyhogy engedjük meg, hogy Isten elvezessen minket arra a helyre, és engedjük meg, hogy Isten étvágyat adjon nekünk az Ő dolgai felől!

Urunk, köszönjük! Ez az üzenet tele volt mindenféle dolgokkal, de köszönjük, hogy munkát végzel az életünkben. Te azt mondtad, hogy áldottak, akik Te utánad szomjaznak, mert megelégíttetnek. Mert Terólad szól. Köszönjük, Urunk, hogy Te vagy a mi örökségünk. Úgyhogy végezd a munkát bennünk, és segíts nekünk Tebenned bízni, segíts Terád nézni, és ne a hegyekre! Köszönjük, Jézus nevében, ámen.

 

P. Kende

Luk 8:43-46  Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki sem tudta meggyógyítani, hátulról megközelítve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérének folyása. Jézus pedig azt kérdezte: Ki érintett meg engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged. Jézus pedig azt mondta: Valaki megérintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.

Az egyik fogalom, amit az Ószövetségben látunk, a mai napon nincs meg, de az Ószövetségben nagyon erős volt. Ez a tisztátalannak fogalma. Mi azt mondjuk valakire, hogy mocskos, ami azt jelenti, hogy fizikailag piszkos, ez azonban más. Ez arról beszél, hogy Isten előtt vagyok tisztátalan, nem tudom megközelíteni Istent. Mondhatnánk úgy: nem tudok Előtte megjelenni.

Mint amikor elmész a saját esküvődre egy piros hawaii ingben és rövidnadrágban a fejeden szalmakalappal. Ezzel gond van, mert nem illik oda a saját esküvődre. Nem állnál a menyasszonyoddal piros hawaii ingben és úszónadrágban. Ezzel a képpel gond van, mert így nem állít oda az ember. Legalábbis minden menyasszony reméli, hogy a vőlegénye nem így érkezik. Egy vőlegény nem fog így megjelenni. Mert egyébként nem lesz vicces a következő húsz év. 🙂 A lényege az egésznek az, hogy nem így kell kinéznie az embernek az esküvőjén. Ez a gondolat áll közel ahhoz, hogy tisztátalan. Nem tudok odamenni Istenhez, mert valami nem stimmel, valami nem helyes.

3Móz 5:2 Vagy ha valaki bármely tisztátalan dolgot érint, akár tisztátalan vadnak, akár tisztátalan állatnak, akár tisztátalan féregnek a tetemét, de nem vette észre, hogy tisztátalanná lett, és úgy vétkezik;

Tehát tisztátalanságról beszél. Tisztátalan vagyok – megérintettem valamit, úgyhogy Istenhez nem mehetek.

Aztán van egy módja annak, hogy hogyan lesz az ember újra tiszta. Manapság nincs meg ez az elképzelés, a kereszténységen belül nem használjuk ezt a kifejezést.

3Móz 7:19-ben azt is mondja: ha a te ételed hozzáér valami tisztátalanhoz, pl. ráesik egy döglött légy, ott a vége. Azt mondja, hogy föl kell égetni, el kell dobni. Tudom, mi soha nem tennénk ilyet :-), de az Ószövetségben ez így működött.

Aztán még ennél is rosszabb az, ha én hozzáérek valamihez, ami tisztátalan, mert akkor én is tisztátalan leszek, 4Móz 19:22. Aztán üdvözlöm a másik embert, most már ő is tisztátalan, mert ő megérintett engem, aki tisztátalan voltam. Most már a másik is tisztátalan. Úgyhogy úgy tűnik, hogy az Ószövetségben a tisztátalanság olyasvalami, ami könnyen terjed. Úgy tűnik, hogy ez folytonos. Így aztán mindenhova eljut. Mint például egy influenzajárvány. Egyszerűen csak terjed, nem lehet megállítani. Olyan, mint egy fertőzés, mindenhova eljut.

Úgyhogy ez a tisztátalanság Isten üzenete számunkra a bűnnel kapcsolatban. Ez nagyon jelentős. Meg kell ragadnunk, hogy a bűn az terjed, mint a futótűz. Egyszerűen csak így működik. Úgyhogy amikor a bűn először belépett az emberiségbe – Ádám és Éva ugye vétkezett –, mi volt a határa ennek? A válasz az, hogy ami az emberiséget illeti, nem volt határa. Mindnyájan örököljük ezt a bűnös természetet, velünk van. Ez az, amit a Biblia bűnnek nevez bennünk.

Van különbség bűn és bűnök között. A Biblia szerint van bűn bennünk, és aztán ennek eredményeképpen teszünk bűnöket. Ebből a természetből cselekszünk. Ez egyszerű, de nagyon fontos. Ránézünk az életünkre, elkövetünk bűnöket – többes számban mondjuk: bűnök –, és azon tűnődünk, hogy mi a probléma, honnan jön ez. „Majd én ezt megjavítom! Kijavítom, jobb leszek. Valahogy jobb leszek.” A probléma ezzel az, hogy Ádámtól ezt megörököltem, és már az enyém, sajnos. Mindnyájunkban benne van ez.

Róm 5:12 Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett.

A következő a kérdés: Elkövetünk-e minden egyes bűnt, ami lehetséges? Nem. Nem minden bűnt követünk el, ami elvileg lehetséges lenne. Ezért azt képzelem, hogy jó vagyok. Mert nem az összes rossz dolgot teszem meg, amit megtehetnék, csak néhányat. Valaki azt mondaná nekem: „Nem volt helyes, amit tettél. Ez bűn volt.” Én pedig azt felelhetem: „Ha tudnád mi volt a szívembe, akkor örülnél, hogy csak azt tettem meg, amit tettem. Hálás lennél, hogy nem mindent tettem meg, ami a szívemen volt. Mert nem csak le akartam ordítani a fejét annak az embernek, hanem egyenesen lelőttem volna, megöltem volna, ha lehetett volna. Ha tudnád, hogy mi volt a szívemben, akkor hálás lennél, hogy csak mindenfélének neveztem az embert, ami eszembe jutott!”

Igen, teszünk bűnöket, de nem minden bűnt teszünk meg, és ezért azt képzeljük, hogy jó emberek vagyunk. „Jó vagyok, mert nem csinálok mindent, ami lehetne.” Ám Isten előtt ez az érvelés nem áll meg.

Róm 2:21-22 Ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-e? Aki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodsz-e? …

A következőképpen fogalmazhatnánk: Jó, nem lopsz, de a kérdés az, hogy megítéled-e az embereket? Ez még mindig nem helyes. Jó, nem követsz el házasságtörést, de hazudsz-e? Mert ha igen, akkor probléma van. Jak 2:10-ben azt mondja: Ha a törvény egy pontját megszeged, akkor az összest megszegted. Az egészet! Az egész törvényt, mert a törvény nem tesz különbséget, és te törvényszegő leszel. Azért ez elég rossz!

Végül Isten minden egyes emberi lénynek azt fogja mondani: Lehet, hogy nem az összes bűnt követted el – a többes számú bűnöket –, de még mindig a bűn természetében élsz. Ott élted az életedet, és ez probléma. Jel 20-ban látjuk ezt, és ez borzasztó:

Jel 20:11-12 És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és nem volt hely számukra. Láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket a trón előtt állni, és könyvek nyittattak ki, …

Az emberek ítélet elé néztek. A cselekedeteiket ítélte meg Isten, és azokat, akiknek a neve nem találtatott az Élet könyvébe felírva, a tűz tavába vettettek. Jel 20:14-ban ez a második halál.

Mi az, amit mondunk itt? Azt, hogy a bűn nem vicc. A bűn nem játék az életünkben, és a hatása vagy a következménye mindig nagyobb, mint amit remélünk.

Ez az egyik hazugság: Ó, ha vétkezel, de senki más nem látja, akkor nem lesz senkire hatással. Ez azonban nem igaz. „Persze, amikor vétkezem, az Istennel való kapcsolatom összezavarodik, de tudom, hogy Isten úgyis megbocsát!” Lehet, hogy van, aki így gondolkodik. Aztán Jak 1:15-ben azt mondja, hogy a kívánság bűnt nemz, a bűn pedig halált. Ez egy nagyon erős szó, de fontos ezt megragadnunk!

Lehet, hogy este valami démonit nézel a számítógépeden, és senki nem tud róla. Csak azért, mert senki nem tud róla, azt képzeled, hogy a házad népére nem lesz ez hatással? Szellemi hatása lesz az egész családodra. Ez olyan, mintha én dohányoznék, és a gyerekemnek azt mondanám, hogy ne dohányozzon. Ez elég lesz? Nem. Azért, mert a példám, a példám hangosabban beszél, mint a szavaim.

Amikor vétkezem, akkor ezt a vétkezést tanítom másnak, és egyre nagyobb a hatása a bűnnek. A bűn sokkal messzebb elhat, mint szeretnénk, sokkal nagyobb hatása van, és nagyobb pusztítást végez, mint elismernénk, és az a halál. Ez az a szó, és ez nagyon komoly. Nem vicc, nem játék! Ilyen a pornográfia, és lehetne még sok mindent felsorolni.

Ugyanakkor készült egy tanulmány az epigenetikában (ez egy új terület), nem hívők írták, és a címe ez volt: Az atyák bűnei.  Azt találták, hogy az, ahogy viselkedsz, amit választasz a viselkedési mintáidban, genetikailag átöröklődik a gyerekeidre. Tehát ha iszákos vagyok, akkor valamit átadok genetikailag, ami a gyerekemet is segíti ebbe az irányba. Ez mennyire rossz! Ezért mondja Isten: „Ne menj arra! Ez nem érdekes számodra.”

Ez nem arról szól, hogy Isten megpróbál valamit elvenni, hanem megpróbál megvédeni. „Figyelj! Van egy probléma. Ez olyan, mint egy futótűz, terjed az egyik emberről a másikra.” Terjed egyik emberről a másikra, és aztán még másokra. Egyszerűen csak terjed, így működik. Az olyan, mint a tisztátalan kézfogás. Megfogom a tisztátalan kezemmel a másik kezét, és most már a másik is tisztátalan. Aztán hazamegy, megcsókolja a feleségét és a gyerekét, és már ők is tisztátalanok emiatt.

Ez fontos számunkra. Ijesztő!  Úgy néz ki, hogy nem lehet megállítani, egyszerűen csak a bűn győzedelmeskedik. Ez lesz a norma, és aztán mindannyian tisztátalanok leszünk.

Aztán olvasol valami ilyesmit:

1Pét 2:9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.

Elolvasom ezt, és úgy érzem, hogy ez egy kegyetlen vicc. „Úgy értem, miről beszélsz? Könnyedén el tudok bukni, és aztán a gyengeségemben és a bűnömben egyszerűen csak átadom a barátomnak, a családomnak, vagy továbbadom a gyülekezetben.  Miről beszélsz? Ez túl erős, és nem működik.” Valami ilyesmit mondanék: „Isten kihívott engem. Igen, az Ő életére, az Ő világosságára! Adott nekem új életet, de folyton elszúrom! Úgyhogy ez az új élet nem nekem való. Egyszerűen csak nem nekem való. Én nem tudok ott élni! Értem, hogy Isten ezt készítette nekem, de állandóan az történik velem, mint az Ószövetségben. Elég annyi, hogy az ember sétál. Még csak nem is kellett kezet rázni, hanem az, hogy egymás mellett elmentek, összesúrolódtak, és az bőven elég volt, hogy a másik egyből tisztátalan legyen. Így érzek én is. Értem, hogy Isten adott nekem új életet, de a bűn annyira közel van, hogy csak elmegyek valaki mellett, hozzáérek, súrolom, és kész. Újra megtörtént, és már megint bűnben gondolkodom. Zűrzavar az életem, ezt tudom, és azt gondolom, hogy nem tudom élni azt az életet, amit Isten készített. Őszintén, hogyan tudnám?” (Ez az egyik legelbátortalanítóbb üzenet, amit valaha prédikáltunk.)

Nézzük meg a szent sátrat az Ószövetségben! Része volt az udvar, aztán a szent hely, és aztán a Szentek Szentje, ami más volt. A következő a kérdés: Ha te egy átlagember vagy, akkor hol vagy? A válasz az, hogy kint az udvarban. „Ó, bárcsak ott bent tudnék lenni! Bárcsak betekinthetnék oda, vagy egyenesen a Szentek Szentjébe bemehetnék!” Nem tudsz. Az Ószövetségben a szent sátorban voltak határok. A külső udvar olyan hely volt, ahova minden izraelita bemehetett. Bevihették az áldozatot. Tehát oda be lehetett menni. Viszont a szent helyre, a másodikra helyre csak a papok mehettek be, de az átlagember nem.

Aztán volt a Szentek Szentje, ahova még egy pap sem tudott bemenni, csak a főpap, és ő is csak bizonyos időben. Ő is csak nagyon ritkán, és különleges engedéllyel léphetett oda be. Emiatt érezhetem úgy magam: Ez annyira messze van tőlem! Egyszerűen csak távol van tőlem. Az, hogy valami szent, azt jelenti, hogy el van választva tőlem, messze áll tőlem, és nekem olyan kevés közöm van hozzá.

Úgy értem, tudok erről olvasni Mózes könyveiben, mert leírta, tudom, hogy mi van ott bent, de be nem tudok menni, mert nem az a helyem. Nincs túl sok kapcsolódás. Az egyedüli kapcsolódás az, hogy elviszem az áldozatomat, odaadom a papnak, ő feláldozza, és bocsánatot nyerek. Egy kicsit olyan az érzés, hogy a szentség rám lehelt, és kb. ennyi. A Szentek Szentjében viszont minden annyira tiszta és szent és dicsőséges! Én azonban oda nem tudok bemenni.

Még ha be is mennék, én fertőznék meg ott mindent, nem? Mert tisztátalan vagyok. Mert katyvasz vagyok. Ha bemennék oda, akkor ott sérülést, vagy pusztulást okoznék. Az, hogy én bemegyek, az olyan, mintha egy csokor parlagfüvet vinnék egy allergiás embernek. Nem illek oda. Ha van egy vadászgörényed, és nincs hol tartanod, akkor beteszed a csirkeólba estére, hogy ott legyen? Na, az jól fog működni! 🙂 Ez olyan, minthogy én bemegyek a Szentek Szentjébe. Ez olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban. Az semmiség ahhoz képest, ami akkor lenne, ha én bemennék a Szentek Szentjébe.

Itt jön a fordulat. Mózes öt könyvében van egy másik fajta szentség is. 2Móz 40:10-ben látjuk ezt.  Ez visszafelé működik, mint ahogy az előbb elmondtam.

2Móz 40:10  Kend meg az egészen elégő áldozat oltárát is és annak minden edényét. Így szenteld meg az oltárt, hogy az igen szentséges legyen!

Azt mondja, hogy igen szentséges legyen. Azt hiszem, hogy a héberben úgy írja, hogy szent-szent legyen. Tehát több mint csak szent. Mit jelent ez? Azt mondja 2Móz 29:37-ben, hogy az oltár lesz a legszentebb, és aztán azt is mondja, hogy minden, ami megérinti az oltárt, az is szent lesz. Aztán a 2Móz 30:29-ben: igen szentséges lesz, és bármi érinti azokat, szent lesz. Úgyhogy ez most fordított irányban működik.

Nem úgy van, hogy én érintem meg a tisztát, és az tisztátalan lesz, hanem pontosan fordítva. Tehát ez egy teljesen másfajta történet. Fordított irányban működik, és ez az, amit Isten elvégez számunkra. Azt mondja, hogy van egy másfajta munka, ahol a szentség kijön onnan, odajön hozzám, és megérinti az én életemet, és megváltoztat engem, hogy valaki más legyek. Úgyhogy ez egy másik történet. Mi úgy neveznénk ezt, hogy fertőző szentség. Na, jó, ne hívjuk így, hogy fertőző, de ez az elképzelés. Ez az, amikor Isten élete terjed egyik emberről a másikra. Nem Ádám bűne, ami olyan könnyen megy az egyikről a másikra.

Amikor Krisztus Teste életről beszélünk, amikor gyülekezeti életről beszélünk, akkor erről beszélünk igazán. Arról beszélünk, hogy Krisztus életét osztjuk meg egymással, és ez teljesen más történet.

Luk 8-ban ugye láttuk ezt. (Most olvastuk el.) A lényeg az volt, hogy ez az asszony megérintette Jézust. Abban a pillanatban, amikor ő, aki tisztátalan volt – mert vérzett, úgyhogy tisztátalan volt, legalábbis a törvény szerint –, megérintette Jézust, Jézusnak kellett volna tisztátalanná válnia, de nem így történt. Valami Jézusból áradt ki, és ez az erő megérintette az asszonyt, és ez megváltoztatta a dolgokat.

Ez előfordul velünk is. Megtörténhet – újra és újra ezt látjuk egy üzenetben, egy imában, vagy a szolgálatban –, hogy csak elhagyunk egy bűnt, ami ott volt hosszú ideig az életünkben. Igazán nem is nagyon kerestük azt, hogy elhagyjuk, de egyszerűen csak elveszítette az erejét. „Abbahagytam a dohányzást / a káromkodást. Nem ittam többé. Elmaradt a betegség, meggyógyultam.  Kiléptem egy kötelékből, amiből egyszerűen nem bírtam kilépni korábban.”

Miért van ez így? Azért, mert közösségben voltam Isten életével, és ha ez megvan nekem, akkor ez megváltoztatja az életemet. Ez az, amit keresünk egy üzenetben, a szolgálatban, az imában, a közösségben, mindenben, amit teszünk. Ez a lényeg. Ez az az élet, amit Jézus elhozott nekünk.

Nem az az élet, hogy én próbálok oda bejutni, próbálok benézni, és: „Ó, bárcsak olyan lehetnék, mint a pásztor! Bárcsak szent lehetnék, mint az a testvér! Én azonban nem tudok bemenni, ez nem fog előfordulni az életemben soha! Katyvasz vagyok.” Állandóan azt találom, hogy vétkezem, megint elkövettem, és akkor még másokra is ráragasztom, továbbadom.

Jézus azonban hozott nekem egy másikfajta életet, ahol nem kell így aggódnom: „Te most tiszta vagy, vagy tisztátalan?”; hanem tudunk érintkezni, és élet van ott. Ez az élet kijön és megváltoztatja az illető életét, gondolatait, az ő szellemét.

Zsid 10:19 Mivelhogy azért, testvéreim, bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által

A lényeg az, hogy Jézus bevitt minket oda, ahol a legszentebb dolgok vannak, ahol a szívem mélységében vagyok megérintve, ahol nem a bűnökről beszélek, és nem küzdök ezekkel. Ha idejársz, akkor tudod, hogy a bűnökről nem túl sokat beszélünk, hanem inkább Krisztus életéről. Mert ez az, ami megváltoztat bennünket mélyen és igazán.

Nem pedig a fertőzéstől való félelem változtat meg, amikor azt mondom: „Maradj távol tőlem! Ki tudja, hogy mit fogsz mondani?!” Nem! Hanem pontosan fordítva: örülünk, amikor látjuk egymást látni, és áldottak vagyunk. Azért, mert bementünk.

Aztán a 22. vers három dolgot mond: húzódjunk közel igaz szívvel, hitben, mint akiket az Ige megtisztított. Közel megyek, bemegyek oda, tudom, hogy van ott helyem. Azt hiszem, pénteken ebédidőben beszéltünk erről, hogy úgy érzem: „Nem tudok oda bemenni, és nem szabad oda bemennem, mert az nem nekem való. Olyan sok minden tart távol engem!” Ehelyett hitben élni, és azt mondani: Igenis, közel jövök. Mondd ezt a szívedben: Közel fogok húzódni. Közel fogok húzódni Istenhez, az Ő életéhez, imában, közösségben a testvéreimmel. Közel fogok húzódni Istenhez.

Aztán a 23. vers: Ragaszkodjunk! Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul. Mondjuk ki: Hívő vagyok. Meg vagyok mosva. Krisztus vére megmosott és megtisztított. Új teremtmény vagyok, és ez az életem. Hívő vagyok. Üdvösségem van. Van jogom odamenni Istenhez.

Aztán a 24. vers: legyen gondunk. Legyen gondunk egymásra, a többi hívőre. Isten, a megvallásom, és aztán a testvérem is, aki közel áll hozzám, vagy aki messze van tőlem. Úgyhogy legyen gondunk egymásra, és buzdítsuk egymás! Igazából itt a szó az, hogy provokáljuk egymást. Minthogy böködni valakit: Csináljunk valamit Istennel! „Menjünk, és higgyünk együtt! Csináljunk együtt valamit az Úrért!”

Azt mondja, hogy ez az életünk. Azért, mert bennjártunk, ez már egy másik történet. Nem félelemben élünk, hogy rettegünk a fertőzöttségtől, és a távolságot tartjuk, hanem van egy másik dolog. Ráébredünk, megértjük: Igenis bemehetek, és amikor onnan kijövök, akkor Isten életét képviselem.

Figyelj! Kell, hogy te meg én hitben járjunk!

Júdás 20 Ti pedig, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, …

Ez a hit összekapcsol engem a legszentebb dolgokkal, amik megváltoztatták a szívemet. Aztán ott vagyok a gyülekezetben. Ott megvannak ezek a dolgok, amiket nagyon szeretünk: szeretjük a dicsőítést; aztán a szolgálatban sokan közülünk megtalálták azt, hogy ha az ember szolgál, akkor az csodálatos; közösség testvérekkel; missziók; Isten Igéje… Viszont kell, hogy ezt értsük:

Máté 23:17-19-ben Jézus arról beszélt: „Mi az, ami fontos? Az arany a templomban, vagy a templom maga?” Rossz választ adtak a szívükben, azt, amit tanítottak. Rosszfajta tanítás volt, úgyhogy Jézus azt mondta: Ez az arany csak azért szent, mert bent volt a templomban. Csak az, ami megérinti Istennek a jellemét, annak lesz ez az ereje, ez a hatalma. Az egyedüli dolog, ami miatt a mi aktivitásunk számít, az Istennek az élete. Az egyedüli dolog, ami miatt értékesek az üzeneteink, az Isten élete. Az, ami a közösségünkben egyedül számít, hogy bementünk a Szentek Szentjébe, és megérintettük Istennek az életét.

Azután a közösségünkben nem törődünk a bűnökkel, egyszerűen csak nincs benne a képben. Nem arról van szó, hogy nem értjük a súlyát – persze, pusztító, nem akarom, hogy ott legyen az életemben –, de a közösségünkben Krisztusra nézünk együtt, és különlegeset hordozunk. Azért, mert voltunk a Szentek Szentjében, egyfajta illatot hordozunk; mélységet és életet.

Olyan sok minden van, ami felől nem aggódunk, azért, mert az egyszerű valósággal törődünk, Jézussal. Ő megérint engem, és én megváltozom. Nem Ő változik meg. Ez a titkunk hívőkként.

Tedd ezt a három dolgot az életedben: húzódj közel, legyél hűséges a megvallásodhoz, és legyen gondunk egymásra.

Nemsokára, november 11-én lesz a Családi nap. Nagyszerű lesz, de ez olyasvalami is, amit mi teszünk. Ami azt jelenti, hogy te, szó szerint. Nem más, hanem te. Kell, hogy együtt csináljuk! Miért? Azért, mert meg kell érintenünk az embereket ezzel az üzenettel, ezzel az élettel. Meg tudjuk őket érinteni. Te meg tudod érinteni, és ezért fontos.

A lényeg az az, hogy találd meg ezt, tanuld ezt az életedben. Menj újra és újra be a Szentek Szentjébe, a legszentebb helyre, ami megérint majd téged, és odaadja neked Istennek az életét. Azután ezzel tudsz majd járni, minden egyes nap ezt képviseled. Aztán meglesz mindaz, amit leír Gal 5-ben a Szellem gyümölcseként: szeretet, öröm, békesség, szelídség, kedvesség… ezek a dolgok mind. Azért, mert megérintetted ezt az életet, és ez az élet nyert. Ez az élet nyer a tisztátalanságom és a bűneim felett.

Ámen.