Igazi kétségbeesésben – igazi vígasz

2013 október 27. vasárnap  10:30

Egy korábbi üzenet ugyanebben a témában: Szembenézhetünk az élettel, a vigasztalás Istene miatt!

A prédikátor könyve reménytelen könyv, de azért vannak jó meglátások benne. Az egyik:

Préd 3:2-4 Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának.Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek.Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak.

Érdekes ez a könyv, mert nem Isten szempontjából nézi a valóságot, hanem Isten nélkül, mégis benne van a Bibliában. Ez fontos tanulmány nekünk. Nem a Prédikátor könyvéről fogunk beszélni, de fontos gondolat, felismerni való dolog mindnyájunk számára, hogy vannak időszakok, szakaszok, szezonok az életünkben. Van, hogy ennek van itt az ideje, van, hogy annak.

Értenünk kell egy dolgot Isten rendjében, gondolataiban. Azt, hogy ez az élet nem a jutalmazás ideje és nem a gonoszért való megfizetésnek az ideje. Sokszor, amikor emberek ránéznek egy gonosz emberre, akinek jól megy a sora, gazdag, hatalma van, befolyásos, és valami ilyesmit mondanak: Hát, ha van Isten, akkor nagyon rosszul menedzseli ezt a helyet! Egyetértenék, ha ez a hely a jutalmak helye lenne.

Akkor egyetértenék, hogy rosszul menedzseli a dolgot, de az Írás nem ezt mondja nekünk. Még a hívőnek is azt mondja 1Kor 3:14-ben, hogy a jutalmunk az Úrnál vár minket. Kérdezheted: Isten belenyúl azért az életbe? Persze, belenyúl. Beszéltünk az áldásokról nem olyan régen (2013.10.23. P. Kende: Látni a valóságot, de felismerni az áldást is), és vannak jó következményei annak, hogyha igazságban járok. Ha szeretetben járok, ha hitben járok, annak vannak áldott következményei az életemben hosszú távon. Érteni kell azonban, hogy ez nem a jutalom.

Azt szeretném mondani, hogy vannak a nehézségnek időszakai az életünkben, az örömnek az időszakai, az építésnek az időszakai, a próbának az időszakai és az újjáépítésnek az időszakai. Isten kezében van mindez. Általában úgy érezzük, amikor jön egy próba, egy nehézség, egy kihívás: Pont most, Uram?! Mellesleg, mikor lenne jó idő erre? Soha nem éreznénk így. Ha Isten azt kérdezné:

–        Mondd meg te, mikor legyen a próbád!

–        Uram! Meddig fogok élni?

–        X éves korodig.

–        Rendben, Uram, jöhetne a próba az X+1. évemben?

🙂

Persze, hogy akarnám eltolni, de Istennek terve van ezzel. Istennek célja van ezzel. Vannak időszakok az életünkben, amiket nem szeretünk, de van hasznuk. Van hasznuk az életünkben!

Isten nagyon sokat beszélt a szívemhez a vigasztalásról ma reggel, érdekes módon Jób könyvéből. Emlékszel, nemrég volt szó a vigasztalásról? (2013.09.22. de. P. Shane, P. Kende: Szembenézhetünk az élettel a vigasztalás Istene miatt!) Nem tudom, miért beszél nekünk erről ennyit Isten. Lehet, hogy azért, mert szükségünk van rá?

Jóel 1-ben van egy elég kétségbeejtő kép:

Jóel 1:4 Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska. Amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár.

Hogy van ez? „Te jó ég!” Hogy mondjuk ezt magyarul? „A szegény embert az ág is húzza.” A lényeg az, hogy halmozódik a baj. Ezt látjuk itt, hogy van egy csapás, és azért még marad valami.  Úgyhogy jön a következő csapás. Akkor már nagyon kicsi marad, haszontalan. Jön azonban még egy csapás, ami azt is elviszi. Remény sincs a helyreállásra. Remény sincs arra, hogy újraépülhet a dolog. Olyan a helyzet, hogy semmi esély helyreállásra.

Ez nagyon értékes téma nekünk, mert érezzük így. Az Istennel járásunkban van, hogy megcsúszunk. Elbukom, és úgy érzem: ebből soha nem állhatok fel, ez túl nagy! Nem tudom, hogy volt-e már ilyen érzésed. Valószínűleg, igen. Nem tudom, hogy tapasztaltad-e, de valószínűleg igen. Például egy kapcsolatban: Mostmár annyira megbántottam, hogy innen már nem lehet helyrehozni.

Amikor az életem szétcsúszik, jön egy betegség, vagy egy nagy bukás – szétesik a családom –, azt mondom: nem lehet ebből helyreállni. Valaki azt mondaná: helyre lehet állni! Én meg azt felelem: nem, mert Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska. Amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár.” Azt mondom, hogy innen nem lehet helyreállni, nincs hova menni.

Mi a félelmünk a próbatételünkben, a nehézségünkben? Jób 6:10-ben azt látjuk, hogy Jób úgy érezte, hogy elviselhetetlenül el van nyújtva a próbatétele. Elviselhetetlenül hosszúra nyúlik! Ez az egyik félelmünk: „Nem lesz vége soha, és én nem fogom bírni örökké! Nyilván. Nyilvánvalóan előbb-utóbb tényleg bele fogok rokkanni.” Ez az érzés rettenetes, mert:

ApCsel 27:20 Amikor pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem kis vihar tombolt, minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől.

A lelkünk kifárad és elengedi a reményt. A következő versben viszont Pál feláll, bátorítja őket. Azt mondja nekik: „Figyeljetek! Ennek vége lesz!” Ez fontos lecke mindnyájunknak. Mindennek van ideje, a próbának is van időszaka, és lesz vége. 1Kor 10:13 nem kísért minket Isten feljebb, mintsem hogy el tudnánk hordozni. Arra bátorít minket, hogy bízzunk Őbenne.

Ez az egyik félelmünk: „Ez túl hosszú! Ez soha nem ér véget.” Szeretnélek bátorítani, hogy nem így van.

Másik aggodalmunk:

Zsolt 77:10 (11) Azt gondoltam: Az az én bajom, hogy a Fölséges jobbja megváltozott.

„Isten eddig volt velem egy módon, de a jobbja megváltozott. Most másik módon van velem. Mi fog történni most?” Mit látunk a zsoltár utolsó 8-9 versében? Azt mondja: „Nem! Megemlékezem róla, hogy milyen.” Viszont ez a félelmem – Jób 10:20 –, hogy Isten az ellenségem lett. „Isten ellenem van, azt látom. Ő el akar pusztítani. Tönkre akarja tenni az egészet.”

Ez jelentős félelem egy hívőnek: „Isten az ellenségemmé vált? Mi történik?” Azt olvassuk viszont:

Zsid 13:8 Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.

Minden más változhat, de Jézus soha. Dicsőség az Úrnak!  Ő soha nem változik. Ő nem fog megváltozni. Nem lesz úgy, hogy megváltozik az Ő jobbja. Ő nem lesz más, de megvan ez a félelmünk.

Még egy félelem: „Lehet, hogy nincs válasz? Lehet, hogy nincs megoldás? Bárhova nézek, nem találok választ, nem találok vigasztalást. Az a vigasztalás, amit találok, az pedig felszínes.” Jób könyve igazán erről szóló tanulmány. Igazán ez az egyik témája, hogy hány és hány helyen nem fogok vigaszt találni a problémámban.

Hadd mondjak néhányat. Jób 9:27-ben arról beszél nekünk, hogy nem vagyok képes magamban erőt találni arra, hogy megvigasztaljam magam. Ez valós probléma. Tudod, mi történik nagyon sok hívővel? Kol 2:23 vannak hívők, akik maguk választják az istentiszteletüket, nem az Igének vetik alá magukat, nem fogadnak el senkitől tanítást. „Én magam választom meg, hogy hogyan imádom Istent. A magam módján teszem!”

Vannak hívők, akik maguknak választják meg az alázatosságuknak a módját, Kol 2:23. „Nagyon jól el vagyok magam. Én és Isten. Senki más!”; de jön egy próba, és bajban van, mert maga dönti el a dolgait, a saját akarata a fő. A probléma ezzel az, hogy az akaratának nincs elég ereje, hogy átvigye őt a próbán. Az akarata nem tudja őt megvigasztalni a próbán keresztül. Valaki másra lenne szüksége, egy testvérre, vagy Ján 16:7 szerint a Szent Szellemre, Aki a Vigasztaló. Erre lenne szüksége, de ha nem vetette alá magát Isten akaratának, ha nem volt alázatos azelőtt, akkor most ugyan ki szólhatna hozzá vigasztalóan?

Ezért emlegetjük Mát 6:33-at olyan sokat: Keresd először az Isten országát, és az Ő igazságát!  Ha az Ő országát keresem először és hallgatok Rá az imádatomban, az alázatomban, a járásomban, a szolgálatomban, akkor a lelkem képes lesz Tőle hallgatni a nyomorúságomban is. Ha nem, akkor a nyomorúságom idején ugyanez fog történni, Isten beszélni akar hozzám, én pedig lerázom: „Hagyj engem ezzel! Mi ez nekem?!”

Jób 2:11 szerint van még egy hely, ahol hiába keressük a vigaszt: a barátok. A barátok nagyszerűek, de Zsolt 88:18-ban azt mondja Istennek: távolra vetetted tőlem a barátaimat. Nem a barátom hibája, hogy nem tud megvigasztalni engem ebben a helyzetben, hanem most megyek át egy nehéz időszakon, és lehet, hogy nem nála van a válasz. Nem az ő hibája, ez ennek az időszaknak a tulajdonsága. Lehet, hogy később majd nála lesz a vigasz, de most nem!

Jób 7:13-ban a körülmények. Keressük a választ a körülményekben. Megyek keresztül egy nehézségen, és aztán azt mondom: eszek egy nagyot, és attól majd jobban érzem magam. Én fiú vagyok, nekem ez lenne az első reakcióm: eszem egy jót, és aztán jobban érzem magam. A lányok: „Veszek egy táskát. Egy pár cipőt. Veszek egy parfümöt. Attól boldog leszek.” 🙂

Tudod, ugyanaz a menő autó, aminek úgy örültél, most a nyomorúságodban csak egy autó és nincs öröm benne. Ami egyébként nem olyan rossz, mert legalább rájövök, hogy vannak dolgok, amik nem tudnak vigasztalni, pedig nagyon szeretem azokat. A lényegre azonban nem jók. Ézs 28:19 minden, ami körülvesz engem, minden, ami jelentett valamit, túl rövidnek, túl kevésnek bizonyult.

Aludtál-e valaha olyan takaró alatt vagy olyan ágyon, ami túl rövid volt? Aztán az ember próbál összekucorodni, hogy ne lógjon ki semmije. Mindazokban a dolgokban, amikről úgy éreztem azelőtt, hogy betakarnak, hogy megvédenek, hogy gondoskodnak, a körülményekben nem találok választ.

Jób 16:2 az, hogy valaki sokat beszél nekem, az nem hoz vigaszt. Ha lyukat beszél valaki a hasamba, az nem megoldás. A Példabeszédekben is mondja ezt. Péld 25:20 dalténekelni a nehéz szívűnek – ez nem válasz. Nem erre van szükségem. Nem ennek van itt az ideje.

Még egy, ami nem vigasztal: a felszínes tanács. Mindaz, amit mondunk az Igéből, mindaz, amit használunk, amiről beszélünk, az lehet a Szent Szellemtől mély jelentőséggel, odavág arra a pillanatra, csodálatos és válasz; vagy lehet klisé. Lehet üres, lehet kenetteljes izé, csak semmi tartalom. Isten ments, hogy ilyen legyen a kommunikációnk. Tudod, mi a kulcsa ennek? Az elmélkedés az Igében.

Nem ez az üzenet, de bátorítani akarlak, mert Jer 6:14-ben ott a figyelmeztetés: felszínesen gyógyítják az Én népem sebeit. Ez az, amikor nem nyúlik mélyre a válasz. Van egy mondás a volt Szovjetunióban, amit szívből utálok, de mindig mondják: … (Nem kell aggódni, nem kell idegeskedni, majd minden rendbe jön!) Ez az a pillanat, amikor kirobban belőlem: „Miről beszélsz nekem? Hagyjál engem békén ezzel a hülyeséggel! Semmi szükségem erre.” Erre azt felelik: …(Nem kell aggódni,…) 🙂

Ez felszínes. Mi a bajom vele? Az, hogy felszínes. Az, hogy nem válasz. Nem erre van szükségem. Nem kell nekem ez: „Dehogy! Minden rendben van.” Nem erre van szükségem. Reményre van szükségem. Igazságra van szükségem. Tartalomra van szükségem. Jézus Krisztusra van szükségem. A Szent Szellemre van szükségem. Életre van szükségem.

Ezek a félelmeink, amikor bajba kerülünk:

–        Túl hosszú.

–        Isten az ellenségem lett.

–        Nincs válasz, bárhova nézek.

Csak egy megjegyzés. Mi is megnehezíthetjük a dolgot. Sokat tehetünk azért, hogy a próbánk nehezebben menjen, mint ahogy kéne.

Ha nem tudod, hogyan lehet az életedet nehezebbé tenni, akkor hadd adjak egy-két „tanácsot”, ezt is Jób könyvéből. Jób 29:25 Jób ül a nyomorában, és mit csinál? Az egyik legrosszabb dolgot, amit tehet, belenéz a tükörbe, és azt mondja: „Te jó ég! Azelőtt én bátorítottam másokat, és most nézz meg engem! Ahhoz képest hol vagyok?”  Hasonlítgatni magam, méricskélni magam, magamra nézni, és azt mondani: „Ah, hova süllyedtem? Hol vagyok?”

Vannak emberek, akik öngyilkosok lesznek, mert már nem keresnek milliókat, hanem „csak néhány rongyos százezret hetente”. Komolyan! Vannak emberek, akik öngyilkosok emiatt. Hallottam ilyen történetet, és azt mondtam: „Mi van? Mit csinált ez az ember?” Elkezdte méricskélni magát, hasonlítgatni magát, azt mondta: „Ah, ez innen már nem jöhet helyre. Ez már nem lehet jobb.”

Ha nyomorultabbá akarod tenni az életed, nézz sokat a tükörbe, elemezgesd maga sokat. Méricskéld a dolgokat sokat, hasonlítgasd magad másokhoz. Ez sokat fog segíteni abban, hogy nyomorultabb legyen az életed. Mi azt mondjuk: nézzünk az Úrra! 1Sám 30:6 Dávid nagy szorultságban volt, úgyhogy … elkezdte felmérni a helyzetét, aztán elment és a kútba ugrott, öngyilkos lett. Nem! Szerencsére nem kezdte el magát nézegetni, úgyhogy a vers második fel nem így szól, hanem: Dávid nagy szorultságban volt, de megerősítette magát az Úrban, az ő Istenében.

Ha nem magamra nézek, akkor van jó hír ebben a helyzetben: szerintem innen már nem lehet lejjebb menni, úgyhogy kezdek az Úrra nézni. Igazán ez a jó, nem? Amikor ki vagyok ütve, akkor legalább felfelé nézek. 🙂 Legalább felfelé akarok nézni, és tudom, hogy hova nézek. Krisztusra akarok nézni, és azt mondom: „Rendben, Uram! Merre menjünk tovább? Miért adnám fel? Az nem vezet sehova.”

Bátorítani akarlak, hogy ne nézz magadra, ne méricskéld magad. Nem találsz választ, nem lesz ott megoldás. Semmiképp. Úgyhogy ne keresd ott!

Még egy, amivel nehezebbé teheted az életed. Ha nem jutott eszedbe, akkor hadd adjak egy jó tanácsot még ehhez. 1Mózesben azt látjuk, hogy amikor Jákób Józsefet halottnak hitte, akkor jött hozzá a családja, vigasztalni akarták, de ő elutasította a vigasztalást. Ő visszautasította a vigasztalást, nem volt hajlandó megvigasztalódni.

Szükségem van időre, amikor veszteség ér. Ha meghalna a fiam, biztosan kéne idő, de nem élhetem így az életem egészen végig. Nagyon sok ember ragaszkodik a láncaihoz, ragaszkodik a nyomorúságához, és valami perverz okból nem hajlandó elengedni a fájdalmát. Hazugság, hogy ez még összeköti azzal, akit elveszített. Ez hazugság.

Még egy. 2Sám-ben, amikor Dávidnak meghalt a fia, Absolon, akkor 2Sám 19-ben azt mondja, hogy visszahúzódott, elbújt. Ha nehezebbé akarod tenni a próbáidat, akkor ez az egyik hasznos dolog ebben: húzódj vissza azoktól, akik bátoríthatnának téged Krisztusban, tartsd magad távol a gyülekezettől, nehogy elgyere egy ima összejövetelre, nehogy elgyere egy bibliatanulmányra! Mégis erre van szükségem, mert a gyülekezetben találkozom és vannak válaszok.

ApCsel 4:36-ban látunk egy embert, úgy hívják, hogy Barnabás. Nem ez volt az eredeti neve, de átnevezték őt a gyülekezetben, mert bátorító volt. Nyilvánvaló, hogy ez volt az ajándéka. A gyülekezetben találkozhatok egy Barnabással, egy testvérrel, aki szeret engem Krisztusban, felépít, bátorít és vigasztal. Ha távol tartom magam a reménytelenség miatt, a félelem miatt, a … miatt, és azt mondom: úgy sincs válasz ott sem!; akkor nem fogom megtalálni ezt, és szükségtelenül elnyújtom a dolgot.

A jó hír viszont az, hogy van vigasz. Azt kérded tőlem: Milyen vigasz? „Jóbnak milyen vigasza lehetne? Meghaltak a gyermekei, és azokat senki nem adja vissza neki.” Egy értelemben azt mondanám: Igen; de Jób 42:11-ben véget ért az az időszak az életében, és jött a vigasztalásnak az ideje. Jöttek a szerettei, jöttek a barátai, vigasztalták és segítették. Aztán eljött az ideje, és megvigasztalódott. Istentől kapott vigasztalást.

Vannak a felfrissülésnek időszakai Istentől. Ez az ígéret a számunkra. ApCsel 3:19 adja nekünk a felfrissülés időszakait. Ez a vigaszunk, hogy Isten képes bármit áldássá fordítani. Isten képes bármit a hasznunkra munkálni. Róm 8:28 – sokat beszélünk erről a versről – nagyon értékes minden napokban, hogy Isten képes megfordítani. Péld 16:7 még az ellenségeinket is a jóakaróinkká teheti.

Nagyon sokszor, túl sokszor mondjuk azt: itt nincs remény, itt nincs válasz, itt nincs megoldás. Miért? „Mert nem találtam megoldást az akaraterőmben, a barátaimban, a körülményeimben. Nem találtam választ tanácsokban.”; és ezért azt mondom: nincs válasz. Viszont ApCsel 3:19 van felfrissülésnek az ideje Istentől. Ez Isten ígérete nekünk.

Ezért annyira fontos nekünk a Szent Szellem, Aki vigasztal bennünket. Ján 16:7 Ő a Vigasztaló. Eljöhet ez az idő. Van olyan helyzet, probléma, dolog, gond az életedben, amire azt mondanád: nem, „Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska. Amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár.” Vannak ilyen helyzetek? „Itt nem lehet helyreállni, ezt nem lehet helyrehozni, nem lehet megoldani”.

Figyelj azonban! ApCsel 2:24 Isten az az Isten, Aki képes megoldani a halálnak a fájdalmait. Ő képes feloldozni, akár a halált. Ő képes visszafordítani akár azt is. Mit ne tudna megoldani? Mire ne lenne vigasztalása? Mire ne lenne felfrissítése? Szintén Jóelben azt mondja nekünk:

Jóel 2:25 Kárpótollak benneteket azokért az esztendőkért, amelyeket tönkretett a sáska, szöcske, cserebogár és a hernyó, az én nagy seregem, amelyet rátok küldtem.

„Visszaadom nektek. Kárpótollak titeket. Adok helyette. Megígérem neked. Megvan ez a képességem. Én meg tudom csinálni.” Én egy helyzetre ránézek – időnként beszélek nehéz helyzetekről, valaki elmondja nekem a problémát – és azt mondom: „Hűha, gőzöm sincs! Nem tudom, hogy lehetne. Nem tudom, milyen válasz lehetne.” Elképzelni sem tudom, de ezt tudom, hogy Isten képes visszaadni nekem azokat az éveket, amiket elvesztegettem, amiket elpusztított a próba, amiket elpusztított a nehézség, hogy Istennel egyik időszak sem hiábavaló az életemben. Megvan ez a vigasztalásunk, hogy Isten képes nekünk adni ezt.

Olvasunk Barnabásról ApCsel 4-ben, és azt mondjuk: micsoda különleges ajándéka lehetett a vigasztalásra! Ám ugyanez a te elhívásod, és az enyém, mindnyájunké, hogy vigasztaljunk lehetetlen helyzetekben. Nem valami felszínes magyarázattal: „nem kell aggódni!”; hanem valami valóssal, élettel, szeretettel, és ha nincs válaszunk, akkor egy imával behozva Krisztust a képbe azt lehet mondani: Isten tudja, és nem véletlen. Ezek időszakok, tartanak egy darabig, aztán véget érnek. „De mikor?” Nem tudom, de azt tudom, hogy Isten tartja a kezében, hogy Ő nem lett az ellenségünk. Ez nem a mi akaraterőnkről szól, hanem az Ő Szelleméről. Ez az Ő vigasztalásáról szól. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy elhívtál minket erre: vigasztalássá tenni minket. Kérünk, Urunk, használj minket ebben a nyomorult, összetört, széteső világban: annyi ember, annyi házasság, annyi vacak családi kapcsolat, annyi árulás, annyi hazugság. Urunk, Istenünk, kérünk Téged, hogy használj bennünket ebben a világban!

Ámen.

csatolmányjel_0  Áhítat – vigasztalás

 

Egy korábbi üzenet ugyanebben a témában:

2013. szeptember 22. vasárnap

P. Shane

Csalódtál-e már valaha valakiben? Okoztál-e már valakinek csalódást? Ilyen az emberi természet, nem? Csalódunk. Igazából a hústestünkben nem sok minden van, amit tehetnénk ezzel kapcsolatban. Jer 2. elhagytuk az Urat, saját kutakat ástunk. Az a probléma ezekkel, hogy nem tarják meg a vizet. Nem azt jelenti, hogy nincs ott időnként víz, hanem elfogy.

A bibliaiskolában a Zsoltárok és bölcsességi írások órán Jób könyvét tanulmányozzuk éppen. Csodálatos tanulmány. Látjuk, hogy hol van az a pont, ahol az ember összezsugorodik. Minden, amiben addig bízott, az próbára lesz téve. Végeredményként ő csalódik az élete minden területén. A legnagyobb szükségében még a barátai is cserbenhagyták őt.

Jób 6:15-ben azt mondja a barátairól, hogy csalók a patakok. Azt mondja ezzel, hogy ha ott a Közel-Keleten jársz a pusztaságban, akkor látsz kiszáradt folyómedreket. Ezek azok a helyek, amelyek az esős időszakban telve vannak vízzel, de aztán a forróság idején nyáron, teljesen kiürülnek. Azt gondolom, hogy ez nagyban hasonlít az emberre. Amikor a leginkább szükség lenne ránk, akkor okozunk csalódást.

Ez a régi bűnös természet. Csak a körülményei, a helyzetei alapján működik. Sok a víz, mert sok volt az eső. Mindenkinek van vize, de amikor senki másnak nincsen, akkor nekünk sincs, és amikor a körülmények nem hoznak vizet, akkor mi sem. Bátorodhatunk azonban abban, hogy van egy nagyobb forrásunk, ami Jézus Krisztusban van.

Ján 4. Jézus találkozik az asszonnyal a kútnál. Az asszonynak fogalma sincs arról, hogy kicsoda Ő. Az asszony olyan, aki a saját kútjait ásogatta. Öt férje volt. Talán egyiknek sem volt a felesége hivatalosan, de miért volt neki öt férje? Azért mert egyik a másik után csalódást okozott neki. Amikor vízre volt szüksége, akkor nem volt ott víz. Aztán Jézus jött az életébe.

Ján 4:10 Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: „Adj innom!”, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.

Hála Istennek, hogy nem emberekben bízunk. Jövünk Istentiszteletre, és nem azért vagyunk itt, mert P. Kendében bízunk. Amikor jövünk, akkor nem másokban bízunk. Időnként előfordul ez, de akkor csalódás a vége. Valami mélyebb dolog történik itt. Az életnek van örökkévaló forrása, ami nagyobb a körülményeinknél. Fogunk csalódást okozni egymásnak, még a gyülekezetben is. Cserbenhagyunk valakit. „Bátorítást keresett, de nekem is arra lett volna szükségem!”

Jöhetünk úgy, hogy mindig keresünk valamit, amit valaki más adhat nekünk. Lemaradunk azonban a valódi dologról, a lényegről, Jézus Krisztusról, mert Ő az életünk forrása. Ő az egyetlen kút, ami megtartja a vizet. Ő az élő vizek forrása. Zsolt 87:7 minden forrásaim Tebenned vannak, és az, aki megtalálta ezt a titkot, ezt a forrást, az soha nem fog szomjazni, hanem teljesen megelégedett Krisztusban. Olyan gondoskodása van, ami túlmegy a körülményein. Van valamije.

„Ha tudnád, hogy ki az, Aki azt mondta: adj Nekem innom; akkor te kérnél Tőlem inni.” Ez valamennyinket jelent, mert valamennyinknek menetelünk van a kegyelemhez, amiben állunk. Kérhetünk Tőle és Ő ad nekünk. A problémánk nagyon sokszor az, hogy mi emberektől kérünk, vagy a kormánytól. Okozott-e már csalódást a kormány? …

Nem kell más kutakat keresnünk, mert megvan nekünk az élet forrása. Ha megvan nekem az élet forrása, akkor van valamim, amit adhatok másoknak, és nem kell csalóka pataknak lennem, mert az én forrásom túlnyúlik a körülményeimen. Hazamegyünk az otthonainkba a meg nem tért családtagjainkhoz. Néha nagyon frusztráltak vagyunk, és rájövünk arra, hogy azért, mert tőlük várunk valamit, de ők csalódást okoznak.

Ha Isten az életem forrás, akkor nem kell keresnem semmit senkitől, hanem úgy léphetek bele a különböző helyzetekbe, hogy van valamim, amit adhatok, de az Jézusban van. Úgyhogy Tőle kérünk, Ő ad nekünk inni, és van valamink, amit bevihetünk a helyzetbe. Ámen.

P. Kende (Következő üzenet ugyanebben a témában.)

Nagyon fontos amiről P. Shane beszélt. Olyan téma, amiről itt sokszor van szó. Tudom, hogy van, aki méri magát: „Milyen vagyok a hitben? A mellettem ülőkhöz képest, a színpadon ülőkhöz képest, a segítőkhöz képest…” Amiről mi sokat beszélünk, az nem az, hogy mérd magad, hanem az, hogy hova tartasz? A növekedésről beszélünk sokat. Ez állandó téma nálunk: Isten arra, hív, hogy növekedjünk, hogy előre menjünk Ővele minden helyzetben. A legnagyobb bukásunkban is.

Ez a kegyelem üzenetének a következménye, hogy amikor nagyon elbukunk, akkor nem azt mondja: „Itt a vége. Le vagy írva.”; hanem azt mondja: „Gyere előre Velem! Növekedj.” Isten növekedést adhat, taníthat, még a bukáson keresztül is. Ő mindent képes használni. Ez lenyűgöző Őbenne. A természeti ember nem érti, és nem hiszi. Az én természeti emberem se hiszi és látja ezt. Mégis Isten képes erre. Ezért erről beszélünk.

Amiről P. Shane beszélt, az valóban nagyon megáldott, mert én is ezen gondolkodom: növekedés, forrás, hova megyünk.

2Sám 22:1-7  Dávid pedig ezt az éneket mondta az ÚRnak azon a napon, amikor az ÚR megszabadította minden ellenségének kezéből és Saul kezéből is.2Ezt mondta: Az ÚR az én kősziklám, kőváram és szabadítóm.3Isten az én erősségem, őbenne bízom. Pajzsom ő és üdvösségem szarva, erősségem és oltalmam. Üdvözítőm, aki megszabadít az erőszakosságtól.  4Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5Mert a halál hullámai vettek körül, az istentelenség árjai rettentettek engem.6A Seol kötelei vettek körül, és a halál tőrei meredtek ellenem.7Szükségemben az URat hívtam, és Istenemhez kiáltottam. Meghallotta lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott a fülébe.

Mit látunk Itt? Dávid az élete végén így beszél. Van néhány kérdésem:
–        Keserű-e Dávid?
–        Nem. Nem az!
–        Volt-e nehézség az életében?
–        Igen, volt.
–        Lett volna elég oka ahhoz, hogy keserű legyen?
–        Igen, azt gondolom, hogy igen.

Sok nehézség történt az életében, sok veszteség, sok bukás, nehéz dolgok, amiken keresztül ment. Volt, hogy nem győzött, amikor azt hitte, hogy győzne. Amikor úgy nézett ki, hogy fölfelé megy a dolog, akkor valójában lefelé ment. Volt, hogy tehetetlenségre volt kárhoztatva. Mi történt? Nem keseredett meg valahogyan.

Hogyan van ez az ő életében? Erről szeretnék beszélni, de egy másik helyről indulnánk:
Kezdjük egy ténnyel: az életben vannak jó dolgok, és vannak tragikus dolgok. Miért? Ha kétségeid lennének, vagy kérdéseid lennénk – valószínűleg nincsenek –, 1Móz 3-ban ott van a magyarázat. 1Móz 3:14-től Istennek van egy mondandója, ami nem igazán jó hír.
1Móz 3:16-17 Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad.Az embernek pedig azt mondta: … átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.

1Móz 3:19b mert por vagy te, és ismét porrá leszel.

Isten megátkozta a Földet. Az egész élet, amit itt élünk, abban vannak jó dolgok, áldások, és vannak tragikus dolgok, nehéz dolgok, fájdalmak, problémák, betegség, halál, veszteség, magány. Az életnek ezek a nehéz dolgai keserűvé tehetnének engem. Tudom. Megvan a képességük rá. Isten vágya nem az az életünkben, hogy keserűek legyünk. Mit gondolsz, mit akar velünk? Keserűvé akar tenni?

Mi történik? Az élet nehéz. Vannak problémák benne. Vannak jó dolgok is, de nem mondhatnánk, hogy a dolgok túlnyomó többsége jó és aztán elhanyagolhatóan kevés a rossz dolog benne. Ez probléma. Ahogy látok embereket, azt látom, hogy három módon lehet bánni ezzel a problémával. Biztos lehetne többet is mondani, de hadd hozzak elő néhányat:

1) Azt mondom magamnak, hogy a dolgok jól vannak.

Azt mondom magamnak, hogy nincsenek problémák. Kicsit elbújok, és azt mondom, hogy minden rendben. Ha fizikai sérülésem van, akkor azt mondogatom: „Nem fáj, nem fáj. Minden rendben van. A dolgok tulajdonképpen rendben vannak!” Van nagyon sok mondásunk is erre.

Ismerek egy ilyen tanmesét: Miért érdemes optimistának lenni? Az optimistának is, a pesszimistának is van egy-egy láda almája. Az optimista mindig megeszi a legjobb almát. A pesszimista mindig a legrosszabbat eszi meg, nehogy teljesen elrohadjon. Az eredmény a történet szerint: az optimista megeszik egy láda jó almát, a pesszimista egy láda rossz almát.
Nagyon jól hangzik, csak az a baj, hogy az optimista valószínűleg megeszik egy fél láda jó almát, aztán kidobja a maradékot, ami megrohadt. Baj van azzal, hogy lehetek optimista, de a valóság az, hogy néha megütöm magam és fáj. Néha belefutok a valóságba. Sőt, tulajdonképpen gyakran belefutok a valóságba. Az a problémám, hogy az optimizmusom nem teszi jóvá a valóságot.

Ezt fontos megértenünk, hogy a kereszténységünk nem optimizmusról szól. Volt egy keresztény tanító, Norman Vincent Peale, aki a pozitív gondolkodás hatalmáról beszélt, és behozta ezt a kereszténységbe. A gond azonban ezzel az, hogy ez nem változtatja meg a valóságot. Mondhatom a bűnre, ameddig akarom, hogy nem bűn, akkor is az. Mondhatom a fájdalomra magamnak azt, hogy ez nem is fáj, attól még fáj.  A valóságnak megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy nem tűnik el attól, hogy én nem akarom látni.

Eddig mennyire idegesítő az üzenet? 🙂 Eddig ijesztő, nem?

Ez olyasvalami, amibe beleeshetünk. Tulajdonképpen a hinduizmus ezzel próbálja megoldani a dolgot. Azt mondja: ez az egész csak a valóságnak a fátyla, ez nem igaz, egy nap majd elgördül, és kiderül, hogy ez nem is volt igaz, ez nem a valóság. Ezzel viszont az a baj, hogy attól még, ha megbántom a barátomat, attól még a barátom meg van bántva, és a barátságunknak ez árt. Mesélhetek bármennyit erről, attól még nem működik.

Ez fontos, hogy a kereszténység nem adja ezt a hazugságot. Mi azt mondjuk Péld 5:22 az ember hazudhat, ameddig akar, a hazugságai utolérik, a bűne utoléri. A valóság olyan, hogy belefutok. Mindenképpen bele fogok ütközni, nincs alternatíva. Előbb vagy utóbb megtörténik. Mi nem azt mondjuk: Mondd magadnak, hogy az élet nem fáj, és akkor nem fog fájni! Ez a hazugság nem a kereszténység üzenete!

Mi egyetértünk azzal, hogy a valóság az valóság.

Mellesleg kezdjük úgy érezni magunkat, mintha mi lennénk az egyetlenek, akik ezt mondják. 🙂 Mert a mai gondolkodás, a posztmodernizmus tele van ezzel, hogy én mondom meg, hogy mi a valóság. „Ha én azt mondom valamire, hogy ez fekete, akkor az fekete. Nekem. Te neked pedig az, amit te akarsz.” Ez szerintem nagyobb vicc, mint a nyuszi a kalapból, de ígérem ezzel sem fogsz jól lakni. 🙂 Őszintén, szerintem ez az őrületnek egy fajtája, mert letagadom, hogy a valóság a valóság.  Úgyhogy ez nem oldja meg. Az, hogy elbújok, és mondogatom magamnak: „Minden rendben van. Nincs is baj!” – ez nem működik. Ez nem a válasz.

2) Az élet fáj, ezt elismerem, de nem fogom kommunikálni.

Magamat nem csapom be, de a másikat igen: „Az élet rendben van, az élet jó. Ha elegen mondjuk ezt, akkor az élet jó lesz.” Ez sem működik, őszintén. Persze, hogy nem! „Csak azért mondom, hogy az élet jó, mert te is azt mondod, és azt hiszem, hogy ezt kell mondani.” Ha így viszonyulok hozzá, Zsolt 32:3 naphosszat hallgatok, és megavulnak a csontjaim a belső jajgatás miatt.

Odabenn megvan a fájdalom, és tetszik vagy nem tetszik, a fájdalom megvan, és lenyomom, próbálom elfojtani. Lemegy a tudatalattimba, és mindenhova, és csak teszi a kárt bennem.  A mosoly az arcomon van, de nem segít semmit. Persze, kellemesebb velem lenni, ha a fejemre vettem a mosolyt, mintha szomorú lenne az ábrázatom egész nap. Lehet, hogy több barátom lesz. Úgyhogy kicsit hasznos, de nem válasz igazából.

Sok meditációs technika erre irányul, hogy elfojtsák ezt a fajta problémát. (Mellesleg, tudtad-e – most olvastam erről –, hogy a megújított Nemzeti Alaptantervben (NAT) szerepel a diákrelax program! Mit jelent ez? Azt, hogy meditálni tanítják a gyerekeket az iskolában. Nem megyek ebbe bele, de én éltem ebben, gyakoroltam ezt. Csináltam ezt. Sok dolgot lehet róla mondani, de azt hogy keresztény, azt semmiképp, és azt sem lehet mondani, hogy világnézetileg semleges. Ez szimplán az Ellenség munkája a gyerekeink ellen és a társadalmunk ellen. Nem fogok belemenni, de kissé dühítő. 🙁 Ami még dühítőbb, az az, hogy senki nem problémázik ezen. Egyetlen egyháznak sincs gondja ezzel, legalábbis nem tudok róla, ami nekem lenyűgöző. Mert ez teljesen keleti meditációról szól, akármit mondanak.)

Tehát itt az a válasz az életre, hogy mást mondok, mint amit érzek. Úgy teszek, mintha békesség lenne, de belül háború van. Ez azonban zsákutca, ez nem gyógyít meg engem. Ez a mosoly az arcomon nem fog elérni az életem mélyébe, és nem fogja megoldani a problémámat. Csak ugyanazokat a köröket futom mindig, és zsákutcában vagyok. Nincsen válaszom.

3) Az élet tragikus és nagyszerű. Vagy fordítva.

Az elején arról beszéltem: növekedés. Hiszem, hogy ez az egyik nagy kihívásunk keresztényként, hogy növekedjünk ebben, hogy az élet az csodálatos, lenyűgöző, és tragikus is egyszerre. Benne van ez is, benne van az is. Van benne ilyen elem, és van benne olyan elem is. Van benne fájdalom, és van benne öröm. Van benne nehézség, küzdelem és békesség egyszerre.

Mit csinálok vele? A hívőnek nem az a válasza, hogy elbújik valami mögé. Elolvasom a Mát 6:6-ot: menj a belső szobádba és imádkozz, és „Nagyszerű! Itt a lehetőség. Elbújhatok az élet elől. Tehát elbújok. Sokat fogok imádkozni.” Ez most simán arról szól, hogy elbújok az élet elől. Nem! Az ima nem erről szól!

Az élet arról szól, hogy találkozom az élettel az Úrral együtt. A gyülekezet nem arról szól, hogy elbújunk az élet elől, hanem hogy bátorodunk együtt, készülünk, nyitni akarunk, bátorítani akarunk, és be akarjuk hívni ide az embereket.

Gondolkodunk a Karácsonyi koncertről. Miért? Azért, hogy behozzunk embereket. Mert nem elzárkózni, elbújni akarunk. A Húsvéti színdarab miért van? Mi láttuk már nem egyszer. Nem arról szól, hogy mi szórakozzunk, hanem arról, hogy emberek találkozzanak Ővele. Mert nem bujkálni akarunk. Ez itt nem egy önszórakoztató kör. Ha ezért jársz hozzánk, hát, bocs! Szerintem gyere máskor is, gyere továbbra is, de ne ezért!

Ez annyira fontos nekünk, hogy az életnek a képébe bele merjek nézni. Bele tudjak nézni az életemnek a képébe, és azt tudjam mondani: Nincs semmi okom, hogy letagadjam, hogy vannak nehézségek, hogy vannak problémák. Miért? Mert van valami, ami válasz a szívemben, ami nagyobb, mint az életem problémái, és szembe tudok nézni ezzel.

Azért, mert van a másik oldalon valami. Valami, ami erőteljes, és ahonnan kiindul, az Róm 8. utolsó két verse. Azt hiszem, Pál ezért nem lett keserű az élete végére. Szerintem, Dávid ezért nem lett keserű az élete végére.

Róma 8:38-39 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy belenézhetek az életemnek a képébe, és azt mondhatom: Ó, a reményem, amit vetettem az életembe, a képességeimbe, az erőmbe, az intellektusomba, a képzésembe, a lehetőségeimbe,… ez összeborult. Hány egyetemista csalódik, amikor megkapja a diplomáját? „Akkor most mit csináljak?”; és nincs munka, mert azt mondják neki: „Túlképzett vagy!”

Összeborult? Nem kell letagadnom. Beismerhetem, és azt mondhatom: ez része az életemnek. A tragédia, ami történt, az öcsém halála, vagy a reményeim meghiúsulása, vagy a céljaim, amiket nem értem el, arra nem kell azt mondanom: „Nem is úgy volt! Nincs is baj ezzel! Nem is úgy gondoltam.” Ismertem ilyen embereket, testvéreket. Nagyon céltudatos volt, nagyon irányra tartott, megvolt, hogy mit csinál, aztán nem történt meg. Aztán azt kérdeztem tőle: Most mi van? Visszakérdezett: Mivel mi van? „Azzal a céllal, amit kitűztél?” „Á, nem is úgy volt az!” „Aha! 🙂 Nem is tűzted ki azt a célt, igaz? Nem is volt olyan cél…értem.” Nekem viszont nem kell elbújni, és molyolni: Nem is úgy volt! Nem kell hazudnom magamnak, hanem belenézhetek az életem arcába és azt mondhatom: „Ez vacak. Ezt utálom. Ehhez semmi kedvem, utálom.” Ám csak akkor, ha van válaszom a másik oldalon!!

Annyira szeretem Ézsaiást sok-sok okból, de az egyik ok ez: tele van vigasztalással. Isten megvigasztal minket Ézs 49:10 a gondoskodásán keresztül,
Ézs 51:3 a helyreállításán keresztül. Isten képes nekem visszaadni azt, ami elveszett, és úgy tűnt, hogy lehetetlen visszakapnom.
Ézs 51:12 azon keresztül, hogy megvéd engem, megmutatja nekem, hogy az ellenségeim nagyon picik igazából.
Ézs 52:9 megszabadít minket, kiment engem helyzetekből. Sokszor nem is tudok róla, csak utóbb Isten megmutatja.
Ézs 66:12 megvigasztal bennünket a békességén keresztül.

Ézsaiás könyve tele van Isten vigasztalásával. Nem csak az, hanem az Újszövetség is. Csináltam egy gyors keresést: vigasztalás az Újszövetségben? 42-szer szerepel. Szerinted fontos téma ez? Szerintem nagyon fontos téma ez, mert ez az, ami megőrzi a szívemet a keserűségtől. Ez Isten kegyelmének a kifejeződése felém.

Isten azt mondja nekem: megvigasztallak téged. 2Kor 7:6-7-ben azt mondja, hogy a testvéreken keresztül. Van egy testvérem, Isten megvigasztal engem. Benne vagyok egy helyzetben, nincs vigasztalásom, nincs válaszom, és nem tudom letagadni, mert azt tanultam a gyülekezetben, hogy nézzek szembe vele. Eljön a testvérem, és leül a halálos ágyam mellé. Nem tud meggyógyítani, de tud velem imádkozni, és tudunk együtt Istenre nézni. A barátom, és meg vagyok vigasztalva. Ez csoda az életünkben, de annyira valós.

Tudom, ültem ágyak mellett így, nincs nagy válaszom, nem tudom azt mondani: ez nem is baj. Úgy értem, hogy a halálán van valaki, de a másik oldalról, van-e vigasztalásunk? Ha van vigasztalásom, akkor nem kell letagadnom a nehézséget, akkor nem kell azt hazudnom: Ó, minden rendben van. Nem kell mesélnem magamnak és másoknak, hanem azt mondhatom: igen, keresztülmegyek valamin, imádkozz velem. Miért? Mert tudom, hogy a testvérem vigasztalás a számomra.

Isten adott nekünk vigasztalást 2Thess 2:16 a reménységen keresztül.  A reménységen keresztül vigasztalásunk van. Ez mit jelent? Egy nap meg fogom látni Őt. Egy nap Jézus arcába fogok nézni. Nekem reménységem van. Valós ez az egész? Számít ez az egész? Jelentős az életünk? Abszolút! Az életed hatalmas jelentőséggel bír, megváltoztathatod az örökkévalóságot. Tényleg! Embereket vihetsz oda.

Megváltoztathatod emberek életét, átadhatod nekik az örömhírt, az üdvösséget, és a hívőket vigasztalhatod, és bátoríthatod a Szent Szellem által. Kicsoda a Szent Szellem? Ján 14-ben ki a Szent Szellem? Ő a Vigasztaló, a görögben: paraklétosz. Ő a Vigasztaló, Aki mellénk áll, Aki mellénk jön, Aki együtt megy velünk. Ő a Szent Szellem, Aki velünk van. Ezt Jézus mondja:

Ján 14:16 és én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké

A Szent Szellem velünk marad mindörökké. Ő a másik Vigasztaló. Olyan, mint Jézus, ugyanaz a természet, de másik Személy. Isten, Aki velünk van, Aki bennünk van, Aki velünk jár. Ő a vigasztaló Isten. Ő nem a hibakereső Isten, Ő nem a kárhoztató Isten, hanem a vigasztaló Isten. Itt van egy gyönyörű dolog, hogy miközben nem tagadom le a nehézségemnek a valóságát, a betegségemnek a problémásságát, a gyengeségemet, ami megfoszt engem annyi mindentől, közben ott van a Szent Szellem velem, Aki a Vigasztalóm, és Aki velem jár, és Aki felépít. Habár a probléma valós, de a jelentősége az nem a legnagyobb többé. Ez Istennek a válasza a számunkra.

Jézus azt mondja nekünk: Nem hagylak titeket árván, ez az a Szellem, Aki nálatok lakik, és bennetek lesz. Ez a Szent Szellem, Aki dolgozik az életünkben, Aki bennünk van. Aki miatt nem kell hazudnom, nem kell mesélnem, hanem kell színjátékot játszanom, hanem szembenézhetek a dolgokkal, és azt mondhatom: „Az élet tragikus, és az élet gyönyörű. Az élet áldásokkal van tele, és az életemben vannak fájdalmak.” Azt mondaná valaki: „Miről beszélsz?! Mondd szépen utánam: Az élet szép! Hazudj magadnak. Az élet szép, az élet tökéletes. Az életben nincs probléma. Az optimistáknak áll a világ.” Azt felelem erre: „Ne haragudj, ez felszínes. Ne haragudj, ez nem az élet.”

Nagyon sok keresztény könyv beszél erről, tanít erről, hogy tessék pozitívan gondolkodni, tessék jónak látni a dolgokat, és akkor jók lesznek a dolgok. „Higgyél erősen, és akkor minden úgy lesz, ahogy akarod!” Sajnálom, de ez felszínes. Isten Szent Szelleme nem ezért jött el hozzánk, hanem azért, hogy vezessen minket az igazságban, a valóságban, és aztán azt mondja: Én veled vagyok, és vigasztalódj a nehézségedben. Ez lenyűgöző, hogy az ember a gyászában meg tudja találni Isten valóságát, és vigasztalódhat a szívünk a nehézségek között, a veszteségünkben.

Amikor hátba támadnak, egy barátunk elárul, akkor mit csinálok? Szembenézek vele és azt mondom: ez valós, nem fogom letagadni, de a másik oldalról van egy válaszom a Szent Szellemben.

Lehet, hogy a gyülekezetben csak azt látod, hogy mosolygunk és örülünk, és azt mondod: Ja, ez egy optimista klub!; de nem. Ez mélyebbre kell, hogy nyúljon. Többről kell, hogy szóljon! Kell, hogy legyen személyes növekedésem, ahol szembenézek a dolgokkal, de van vigaszom is. Ha ez megvan az életemben, annak van egy következménye.

Gyakran idézem a következő verset, mert igazán erről beszél:

2Kor 1:3b-4 minden vigasztalás Istene,aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.

Mit mond ez? Én kaptam vigasztalást, és én továbbadhatom azt a vigasztalást. A vigasztalásnak ez az eredménye. Az a következménye a vigasztalásnak, hogy adóvá tesz engem. Olyasvalakivé, aki átadja ezt, akinek van mit átadnia, akinek van mivel bátorítania, akinek van mivel segítenie. Ez a szolgálatról szól, ez emberekről szól, az életünk arról szól, hogy továbbadom a vigasztalást, amit kaptam. Azt mondjuk: bizonyságot teszünk.

Amikor valaki mond egy bizonyságot, miről szól az? Erről: Isten felépítette a szívemet valamiben, hadd próbáljam átadni nektek ezt. Miről szól az üzenet? Ugyanerről. Vigasztal. Nézzünk szembe az élettel, de ismerjük fel, hogy van egy nagyobb lehetőség! Az, hogy továbbmehetek, hogy nem magammal kell elfoglalva lennem, nem kell letagadnom, nem kell hazudnom, nem kell mesélnem, hanem szembenézek vele, de aztán azt mondom: „Rendben, menjünk tovább. Menjünk tovább! Megtaláltam Krisztust, megtaláltam a Szent Szellem válaszát.”

Jézus Krisztusról azt mondja itt:

2Thessz 2:17 vigasztalja meg a szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.

Miről szól ez? Szolgálatról. Azt mondja, hogy a vigasztalás megerősít engem arra, hogy szolgáljak, vezet arra, hogy adjak, hogy továbbmenjek a hitemben, hogy aktív legyek, hogy megáldjak valakit. Miért? Azért, mert túlárad a dolog. Nem álca, nem maszk, hanem az a valóság, amit én találtam.

Leülök valaki mellé a padra a téren, és azt kérdezem tőle: Van kapcsolatod Istennel? „Mi van?!” Azt mondom: „Nekem van. Nekem barátságom van Istennel. Közösségem van Istennel. Ugyanolyan ember vagyok, mint te, ugyanolyan gyenge, ugyanannyira elbukom. Ugyanannyi nehézségem van valószínűleg az életemben, lehet, hogy több, vagy lehet, hogy kevesebb, de van, és van kapcsolatom Istennel. Neked is meglehet ez.” Miért mondom ezt? Mert Isten megvigasztalt, mert Isten felépítette a szívemet.

Miért nem volt keserű Dávid a halálos ágyán? Mert ismerte Isten szeretetét, mert ismerte Isten vigasztalását. Ismerte ezt a fajta életet, és ezért nem volt keserű. Ismerte Isten kegyelmét, úgyhogy nem nőtt fel a keserűség gyökere a szívében. (Beszélünk erről most a Kegyelem teológiája c. órán.)

Hogyan nézünk szembe az élettel? Növekedjünk ebben: ismerjük el a valóságot, ismerjük fel Isten valóságát; legyünk közösségben a Szent Szellemmel, és aztán vannak dolgok, amik eltörpülnek; vigasztalást kap a szívem, felépülök; emberek kerülnek az életembe, és szolgálat lesz az életemben. Ámen.

Kategória: Egyéb