Három áldás, ami mindannyiunknak kell

2013 február 24. vasárnap  18:00

Egyszer már prédikáltam ezt az üzenetet. Kicsit fura érzés, mert nem szoktam ismételni magamat. Úgy éreztem azonban, hogy ez fontos üzenet. Szeretném megint előhozni. Pál apostol életéből három fontos emberről szeretnék beszélni.

ApCsel 9-ben van Saul, a keresztények nagy ellensége, aki éppen Damaszkusz felé tart. Azért megy Damaszkuszba, hogy pusztítsa a gyülekezetet. Isten meglepőt tesz az életében. Lerántja a földre, megvakul, és hallja Jézust, amint szól hozzá. Utána három nagyon hosszú nap vár rá. Tényleg hosszú napok!

Miért is? Mert mindent rosszul csinált, és most ébred rá, hogy mindet rosszul csinált. Üldözte a gyülekezetet, gyűlölte ezt az egész Jézus-históriát, és most jön rá, hogy az egészben tévedett, mert Jézus tényleg a Messiás, és tényleg azt tette, amit az Ószövetségben megígért. Most ő Isten ellenségének bizonyult, pedig azt gondolta, hogy Istennek szolgál. Úgyhogy három igen hosszú nap vár rá. Ott ül,

ApCsel 9:9  És három napig nem látott, nem evett és nem ivott.

1) Úgyhogy Isten valakit odaküldött hozzá. Ez az első személy, akit nagyon fontosnak látunk Pál életében. Úgyszintén, a miénkben is.

ApCsel 9:17 Elment azért Anániás, bement a házba, rátette kezét, és azt mondta: Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, ahogy jöttél, hogy újra láss, és beteljesedj a Szent Szellemmel.

Kicsoda Anániás? Hol látjuk őt ezelőtt vagy ezután? Nem sokat tudunk róla. Ő egy átlagos hívő, ha létezik egyáltalán ilyen fogalom. Átlagos hívő. Az, akit minden gyárban megtalálhatsz. Olyanfajta, aki bárhol előfordul, bárhol felbukkan. Egyszerű hívő.

Ez az ember volt evangélista Pál életében. Nem valami hihetetlen, nagyszerű ember volt, de Isten adott neki egy lehetőséget, hogy bemutassa az evangéliumot. Saulnak szüksége volt valakire, aki készen állt arra, hogy megtegye ezt az életében. Mennyire állt készen Anániás?

ApCsel 9:11 Az Úr pedig azt mondta neki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saul nevű tarszuszi embert, …

ApCsel 9:13-14a  Ananiás pedig így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és itt is felhatalmazása van a főpapoktól

„Börtönbe zárhatott volna engem, kivégeztethetett volna. Ezek után azt akarod, hogy őhozzá menjek?” Mennyire állt készen Anániás? Nem igazán. Nem volt igazán készen. Átlagos hívő volt, akinek voltak problémái. „Ez az ember az ellenségem. Ez az ember el fog utasítani. Ez az ember olyan hatalommal bír, hogy akár még börtönbe is zárhat. Ez veszélyes ember.”

Ez a mi történetünk is igazából. Mennyire állok készen, hogy megosszam az evangéliumot? Nem tudom, hogy te mennyire állsz készen. Csak egy kicsit gondolj bele. Egy tízes skálán nézve mennyire állsz készen arra, hogy terjeszd az evangéliumot? Depressziós lettél, miután végiggondoltad ezt? Nem gondolom, hogy igazán kiválónak érezzük magunkat ebben, pedig nem is ez a lényeg. Anániás átlagos ember volt, csak úgy, mint mi, és megvolt a lehetősége, hogy megmondja Saulnak: hinned kell Jézusban, hadd imádkozzak érted. Erre volt csak szükség, semmi másra!

2Tim 4:5 végezd az evangélista munkáját! Mi erre azt mondjuk: „Hála Istennek! Ezt Isten Timóteusnak írta, és nem nekem.” Szoktuk mondani: ez nem nekem szól, nem mostanra. Nos, én nem akarok törvénykezni, mert nem vagyunk azok, de szeretném ezt – 2Tim 4:5 – a szívedre helyezni, mert nagyon is megvan benned a képesség arra, hogy így beszélj.

Ugyanúgy, ahogy Saulnak szüksége volt az evangélistára, mindenkinek körülötted szüksége van egy evangélistára. Néhány verssel ezelőtt írja 2Tim 3:16-ban, hogy az egész Írás hasznos a tanításra. Mindannyiunk számára. Ebben a versben is: végezd az evangélista munkáját! Mutasd be az evangéliumot. Ez annyira fontos.

Róm 10:17 a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.

Mennyire van szükséged, mennyit kell tudnod? Egyetlenegy versre van szükséged, pl. Ján 3:16. Erre van szükséged. Valakit oda tudsz vezetni az Úrhoz ennek a versnek az alapján? Lehetséges? Nagyon is lehetséges. A vershez nem kell hozzáadni, nem kell belőle elvenni, csak megmagyarázod a verset. Annyit mondasz:

Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot – te része vagy ennek a világnak –, hogy az ő egyszülött Fiát adta – Jézust érted adta –, hogy aki hisz őbenne – „Mit kell tenned tehát? Csak hinni Őbenne!” –, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

„Figyelj! Jézus nélkül pokol. Bocsi. Nem az én ötletem, ez a Biblia. Ám ha hiszel Őbenne, akkor nem veszel el, hanem örök életed lesz.” Ennyi az egész. Ha szeretne vitatkozni, az rendben van. Vitatkozhat, ez nem baj. Nem kell emiatt aggódnunk. Neked csak ennyit kell tenned, el kell mondanod ezt. Ahhoz, hogy evangélistának legyél, elég egy verset tudni. Vagy még néhányat, ha szeretnél abszolút felkészült lenni.

Másik vers:

Ján 3:36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.

Ennek a versnek alapján valakit az Úrhoz vezethetsz. Itt a lényeg nem az, hogy mennyire vagy felkészülve, mennyire érzed magad felkészültnek. Itt a lényeg az, hogy Róm 10:14 hogyan fogják hallani prédikátor nélkül? Hogyan fogják hallani, ha egy hívő a környezetében nem nyitja meg a száját? Hogy történhet meg ez akkor? Erre hív el minket Isten.

Róm 10:9 – nagyon egyszerű, nagyon fontos vers. Ján 5:24 – nagyon egyszerű. Ezzel a négy verssel bárkit Krisztushoz lehet vezetni. Ha vitatkozni akar, nem baj. Viszont nekem annyira nem fontos ezt tenni. A jó hírt azonban elmondhatom. Ám ha nem mondom el, akkor hogyan hihetnek. Mindenkinek szüksége van az evangélistára az életében.

Hála Istennek Billy Grahamért és a mi nagy evangélistáinkért, és másokért, akik nagyszerű léleknyerők, de ők nem találkoznak mindenkivel. Viszont mi nagyon sok ember találkozunk, és igazából nem nagy ügy. Szeretem ezt a gondolatot, és azt gondolom, hogy nagyon fontos is. Nekünk is szükségünk volt evangélistára. Valakinek el kellett mondania: ha hajlandó vagy beszélni velem, akkor be tudom bizonyítani, hogy van Isten.

Valakinek el kellett mondania ezt nekünk is: „Figyelj! Ez valóság.” Azt feleltem: „Nem. Ez tündérmese!” Aztán mégis elmondta és hallanom kellett. Neked is hallanod kellett. Nem tudom, hogyan történt, gyerekkorodban vagy felnőttkorodban, de hallanod kellett. Ezért ennyire fontos ez a vasárnapi iskolában is. Annyira fontos, és annyira egyszerű is: egy készen álló szívet keresünk.

Amikor elmegyek evangelizálni, tudom, hogy lesz néhány ember, aki majd vitatkozni akar; olyan is lesz, aki azt mondja: nem érdekel; de nem kell tudnom minden filozófiát, minden trendi gondolatot, minden újdonságot, mindenről mindent, de imádkozhatok azért a szívért, akit már Isten előkészített és megpróbálhatom elmondani valamelyik verset ezek közül. Azt mondom: „Figyelj! Ez valóság. Hinned kell. Hallanod kell.”

2) A következő személy Pál életében:

ApCsel 11:25 Barnabás Tarszuszba is elment, hogy felkeresse Sault

Egyszerű gondolat ez. Barnabás ment megkeresni Sault. Mi történt tehát? Saul eléggé izgalomba jött az Úr miatt. Miután megtért, Damaszkuszban sokat prédikált. Prédikált és prédikált, és mindenkit összezavart ezzel. Hihetetlen ajándéka volt a szólásra és jól ismerte az Írást. Mindannyian nagyon meglepődtek ezen.

Azt kérdezgették, hogy nem ez az ember-e az, aki azért jött, hogy megölje őket. Most pedig melléjük áll. „Mi történik? Most miről beszélsz, Saul?” „Pont erről, hogy Jézus a Messiás.” „Tessék?” Meg akarták ölni, úgyhogy egy kosárban le kellett engedni a várfalról. Nem biztos, hogy nagyon élvezte. El kellett menekülnie az életéért.

Aztán elment Jeruzsálembe a gyülekezethez. A gyülekezet nem igazán fogadta be, mert féltek tőle a múltja miatt. Ismerték őt: „Ez az az ember, aki megölte a rokonomat! Hogy fogadhatnám be őt?” Nem lehetett ez nagyszerű élmény számára. Egy darabig ott volt a gyülekezettel, aztán egy idő múlva elment Tarszuszba, a szülővárosába.

Úgy tűnt, hogy be is fejezte ezzel. „Jézust szolgálni? Megpróbáltam. Jobb vagyok a sátorkészítésben. Itt legalább tudom, hogy mi történik. Nem úgy tűnik, hogy Jézus szolgálatában túl jó lennék.” Lehet, nagy buzgóság volt benne, de nem volt még tanítása, nem látott példát maga előtt, és nem vetette alá magát valakinek. Még nem volt meg a tanulás, nem volt meg az alázat.

A kereszténységben nagyon sok magányos harcos van. Egyszer láttam én is ilyet egy országban, ahol voltam. Ámulatos volt látni ott a hívőket. Mindenkinek saját terve volt, és mindenki az Úrtól kapta, de senki sem értett egyet a másikkal a tervvel kapcsolatban. Elképesztő volt. Mindenkinek grandiózus terve volt, hogy mit fog tenni az Úrért, mi fog történik, de mindenki más irányba próbált menni. Nem igazán működött, mert az erők egymást kioltották. Így nem működik. Elképesztő ezt látni!

Elképesztő azt látni, hogy itt vagyunk, hiszünk, van egy látásunk, szeretnénk látni más növekedő gyülekezeteket Magyarországon, szeretnénk látni hívőket növekedni és szíveket lángra lobbanni. Van látásunk az apologetikával, a tinédzserekkel, a rádióval (P. Jukka) kapcsolatban. Van látásunk, van ilyen szívünk. Szeretnénk elérni egyetemeket, szeretnénk új bibliatanulmányokat házról-házra. Van látásunk erről. Mint Ján 10:10, amit Jézus mondott: azért jöttem, hogy életük legyen, és hogy az bővölködő legyen. Ez a látásunk az emberek életében, hogy az emberek növekedjenek ebben. Közös a szívünk ebben, egy irányba megyünk.

Emlékszem ott, azon a helyen annyira nyomorúságos volt. Kb. huszonöt hívő volt ott, és mindegyik már irányba húzott. Mintha egy kör szélén állnának, és mindenki kifelé húz, mindegyik más irányba. Így nem mozdult semerre az egész. Elképesztő! Aztán feltesz az ember egy kérdést: ez tényleg az Úrtól van?

Pálnak szüksége volt Barnabásra. Egy emberre, akinek látása van. ApCsel 11:26 amikor megtalálta Pált, elvitte Antiókhiába. Aztán egész éven át tanították, ott szolgált. Erre van szükségünk. Szükségem van Isten egy emberére az életemben, aki bevon engem Isten munkájába, a szeretet munkájába. Szükségem van egy emberre, akinek a szíve lángban ég.

Pálnak is szüksége volt erre, valakire, aki felébreszti. „Hé, Saul! Hogy érzed magad itt Tarszuszban?” „Megvagyok. Elég olcsó az anyag, amiből a sátrat készítem. Jó piac van. Ismernek engem itt. Tőlem veszik a sátrat, nincs semmi gond.” Barnabás azt kérdezi: ennyi az egész? Ez ott van az életünkben. Mindannyinknak van valami, amiből megélünk, de ennyi az egész? Ez jó, de az egész életünk ennyi? Ez az egész történet?

Barnabás azt mondja Saulnak: „Ne legyél passzív! Élj egy szent küldetésben!” Élj az elhívásodban. Legyen több az életedben! Valami nagyobbra van szükségem az életemben, mint pl. a villanyszámla. Kell, hogy legyen misszió az életemben. Ezért olyan fontos, hogy halljuk Isten Igéjét, és halljunk erről.

Mire van szüksége az országunknak? Valamilyen nemzetközi pénzügyi szervezetre? Vagy arra, hogy valamely valuta, ami hatással van ránk, az elhaljon? Nem lenne rossz, de nem erre van igazán szüksége az országnak. Az evangéliumra van szüksége. A népünknek az evangéliumra van szüksége. Nekünk kell azoknak az embereknek lenni, akiknek látásuk és szívük van rá, akik azt mondják: ez a jó irány, erre menjünk.

Bárki alkalmas, te is lehetsz része ennek. Isten munkájának része vagy, csak gondolj bele. Te is versenyben vagy. Nem raktak ki belőle. Annyira könnyű lett volna Saulnak azt mondani: „Nos, megértelek Barnabás. Van egy programod, szeretnél engem is bevonni a programba. Vagy valakire szükséged van valahol, aki kiegészíti a munkádat és szeretnél engem oda beállítani. Megértem. Van ott egy üres hely, oda engem be tudsz illeszteni, teljesen jó lesz.” – gondolkodhatott volna így.

Gondolj bele, mint ahogy mi is elfogadtuk az evangélistát, hittük azt, hogy amit az az ember mond, az Istentől van, ugyanígy szükségem van arra, hogy fogadjam el ezt az embert az életemben, akinek van egy látása. Mondjam azt: hiszem, hogy ez Istentől van és ez nekem is szól. Ez nagyon fontos, mert olyan könnyű lenne ezt megítélni. Mondhatnánk egyszerűen: ez természetes dolog. „A Pásztor nagyon fontosnak gondolja, ezért ugrabugrál összevissza és nyomja a szöveget” – könnyű ezt gondolni.

Könnyű természeti módon gondolkodni erről. Nagyon sokszor megkérdezik az emberek tőlem: „Miért mondtad ezt az istentisztelet alatt? Rólam beszéltél, ugye? Én hozzám beszéltél, ugye?” A válasz: ez nem természeti dolog, nem lehet ennyivel leírni. Meg kell, hogy értsd, ha Isten szólt hozzád, akkor beszélt hozzád Isten. Nagy valószínűséggel fogalmam sem volt az egészről. Ne a természeti módon értelmezd, amit mondok, hanem fogadd el az üzenetet. Mint ahogy 2Kor 5:20-ban: mintha Isten könyörögne hozzád – ez az a gondolat. Ezt tesszük.

2Móz 17:12 Mózesnek fel kellett volna emelni a karjait azért, hogy az áldását kiterjeszthesse a hadseregre és a nemzetre, de megfáradtak a karjai. Áron és Húr leültették egy sziklára és tartották a karját. Ez csodálatos kép arról, hogy támogatták őt. Túl gyenge volt, tehát mit tettek? „Nézd az öreg idiótát! Nézd még a karját sem képes fenn tartani. Röhejes. Hát ő lenne…? Szerintem teneked kéne a vezetőnek lenni. Vagy nekem kéne, az még jobb lenne.” Nem! Nem ezt tették. Hanem csak ráébredtek, hogy ez Isten embere, és: „Látok egy problémát, úgyhogy felemelem a kezeit. Az egészet nem tudom megcsinálni, de egy dolgot tudok. Egy kezet tudok tartani. Ez lesz akkor most a munkám.” Így történt, ott volt az áldás, és ez csodálatos. Győzelem volt a vége.

Könnyű úgy lenni a gyülekezetben, hogy kedves vagyok, udvarias vagyok – mellesleg, legyél kedves a gyülekezetben, kérlek, mert gyakran hallom, hogy valaki bejön a gyülekezetbe, és aztán azt mondja: a munkahelyemen kedvesebbek az emberek, mint itt néhányan – és távolságot tartok. Vagy van valaki, akinek van látása egy városra, én pedig csak elmegyek mellette, és soha nem ébredek rá, hogy milyen buzgóság van a szívében. Soha nem kap el az a tűz, és lemaradok az egészről, mert nem döntök úgy, hogy szükségem van egy hasonló emberre az életemben, és megyek a saját erőmben. Annyira könnyű így lenni a gyülekezetben, hogy látok egy problémát és nem csinálok semmit, viszont kritizálni nekiállok.

Gyakran említem ezt, mert szeretem, hogy odajött hozzám egy hölgy, és azt mondta: Pásztor, hiányzik valami a gyülekezetben. Megkérdeztem: mit gondolsz erről? „Én azt gondolom, hogy Isten azt mondja, tegyek valamit emiatt, ezért mutatta meg nekem. Úgyhogy szolgálni fogok azon a területen.” Azt mondtam: helyes, pontosan ezt gondoltam én is. „Azt gondolom, hogy Isten azért mutatta meg, mert tehetsz valamit ezért.”

Barnabás nem tudta elvégezni az egész munkát, és rá kellett ébrednie, hogy még valakire szüksége van. Ment, kereste Sault, és azt mondta: „Saul, többre van szükséged, gyere! Antiókhiában is lehet sátrakat készíteni. Taníthatsz és prédikálhatsz a gyülekezetben. Gyere velem, megmutatom. Hadd legyek a te példaképed.”

Barnabásnak szüksége volt Pálra, de Pálnak is szüksége volt Barnabásra. Szüksége volt egy emberre, akinek látás a van. Ezért szeretjük a misszionáriusokat. Ezért szeretünk hallani bizonyságokat, mert szeretnénk mi is felkavarodni. Szükségünk van ilyen emberre az életünkben. Lehet, azt mondod: „Szolgálat a gyülekezetben? Nem tudom… az a szuper-hívők asztala. Én csak ülök hátul, keményen dolgozom.”

Szükségem van egy ilyen emberre az életemben. Lehetnék én az, aki azt mondom: szükségem van rád, taníts engem, és én is olyan ember leszek, akinek látása van. Aztán továbbadhatom ezt.

3) Aztán eljön a napja, hogy teljesen nyomorúságosnak érezd magad.

2Tim 1:16  Az Úr legyen irgalmas az Onéziforosz házanépéhez, mert gyakorta megvidámított engem, és nem szégyellte bilincsemet. Sőt, amikor Rómában volt, igyekezett felkeresni engem, és meg is talált.

Onéziforosz nem túl jól ismert testvér. Pál börtönben volt, bűnözőnek nyilvánították. A római állam és kormány ellensége volt, nagy problémát jelentett nekik. Onéziforosz nem törődött ezzel, azt mondta: nem érdekel engem ez. Nem túl ismert személyiség, de Pálnak barátja volt. Valaki, akinek Pál szolgált korábban.

Eljön annak az ideje az életedben, hogy szükséged lesz egy barátra, aki majd téged fog bátorítani. Akinek korábban szolgáltál, és valahogy visszakapod azt. Ő szolgálja az Urat, és ez téged bátorítani fog. Pálnak szüksége volt evangélistára, hogy elinduljon az úton; egy emberre látással, hogy tűzre lobbanjon; és szüksége volt erre az emberre.

Amikor nagy bajban vagyok, és majdnem kiveszik a tűz, akkor egy barátra van szükségem Krisztus Testében, aki bátorít Krisztusban. Erre van szükséged. A nyilvánvalót mondja el csak. Azt mondja: „Ugyanaz van most is, mint amikor kezdtük. Jézus ugyanaz. Tegnap, ma és mindörökké. Figyelj, nem kell feladnod. Nem kell azt mondani: én megyek haza. Hanem tegyünk még egy lépést, higgyünk Istenben, imádkozzunk együtt.”

Nagyon gyakran azt gondolod, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet, Zsid 7:7. Úgyhogy P. Laci megáldotta az életemet. Ez azt is jelenti, hogy én nem áldhatom meg őt? Ez igaz? Figyelj! Az áldás nem tőlünk jön. Az Áldás Istentől jön. Ő a nagyobb, és bármelyikünket tudja használni arra, hogy megáldjon egy másikat.

Ne gondold azt, hogy egy Pásztornak nincs szüksége a bátorításodra, csak azért, mert ő a legszentebb, a legkeményebb és a legcsodálatosabb Pásztor. Ne gondolkodj így, mert szüksége van rá.  A vezetőd. Szüksége van a te bátorításodra, a te szeretetedre, hogy szolgálj azzal, amit Isten neked adott, és tudsz áldani, mert 1Pét 5:10 minden kegyelem Istentől jön. Jak 1:17 minden jó ajándék az Atyától száll alá. Tehát bármilyen áldás, bármilyen bátorítás valójában az Ő munkája.

Eljön az idő, amikor Onéziforosz nélkül nem folytatnánk. Nem tudom, mennyit gondolsz magadról, nem tudom, minek látod magad a jövőben, de szeretnélek bátorítani, hogy lépj túl a természetesen, mert a természetiben soha nem leszel egyike sem ennek a háromnak, nem fogsz biztatni valakit, aki nagy bajban van.

Jak 1:15-ben két másikról beszél: Fügelosz és Hermogenész. Ők szégyellték Pál láncait. Amikor látták, hogy Pál bajba jut, akkor azt tették, amit mi mindannyian természetünknél fogva tennénk. Azt tették, amit minden tanítvány tett, amikor Jézust elfogták. A tanítványok elfutottak, Fügelosz és Hermogenész hátraléptek. „Pál! Majd imádkozunk érted.” Ennyi, de nem mentek, nem voltak vele közösségben többé, nem bátorították és nem szerették őt a problémájában. Nem akartak hozzá közel lenni. Ez a legkönnyebb, hogy visszalépünk. Ez teljesen természeti. Ez megtörténik.

Néha elbukunk. Figyelj azonban! Ha önmagadra tekintesz – ki vagyok, mire vagyok képes, milyen erőm van, mik a gyengeségeim –, ha analizálod magad, akkor soha nem leszel evangélista. Nem leszel olyan, akinek látása van. Nem leszel az, aki bátorít, amikor baj van. Nem leszel sose ilyen. Szeretnélek viszont bátorítani.

Nem szeretnék nehéz terhet a vállatokra pakolni, de Róm 12:5 mind Krisztus Testének tagjai vagyunk, és mindannyinknak megvan a saját részünk. Mindenkinek része van ebben. Ha nem teszek meg hitbeli lépést abban, hogy követem Krisztust, ami túlmutat a természetesen, akkor sose leszek az a személy, soha nem leszek olyan.

Annyira könnyű azt mondani: „Nos, ha Pál igazán szolgálta volna az Urat, akkor áldás lenne rajta. Akkor sikeres lenne, de börtönben van, tehát nem az Úrtól van.” – és visszalépek. Annyira könnyű egy szükségre tekinteni Krisztus Testében és kritizálni, és nem azt mondani: segíthetek valamiben? Annyira könnyű azt mondani: nos, valami nem stimmel ezzel, vagy azzal. Annyira természetes ez!

Ám ha Szellemben ráébredek, hogy erre a háromféle emberre van szükségem az életemben, és követem az Urat, akkor az leszek, aki ilyen. Ez a három fajta ember leszek mások számára. Ámen.

Kategória: Egyéb