A hajlandó áldozat másik világa

2017 február 15. szerda  18:30

Van egy fájdalmas utalás a Bibliában, Zsid 12:24-ben azt olvassuk: Ábel vére beszél. Kain és Ábel az első testvérpár a Bibliában, és meg is történt egyből az első gyilkosság. Azt látjuk, hogy Ábel vére még mindig beszél. Ami azt jelenti, hogy Ábel halála, az ő meggyilkolása rettenetes dologról tesz tanúbizonyságot. Azt mondja el nekünk, hogy az emberi fajnak nincs korlátja. Semmi nem szab igazán határt, amikor a haragunkról és önzőségünkről van szó. Ez történt közöttük: harag és önzőség, azután gyilkosság. Semmi nem szab gátat.

Ez a valóság itt van körülöttünk, folyton. Ez mindig itt van a világunkban. Van azonban jobb is ebben a világban, és ezért van üzenetünk, mondandónk. Ezért. Egyrészt azért, mert Ábel vére még mindig kiált a földből – úgy értem, a világ még mindig be van szennyezve a bűnünk által –, és aztán van erre válasz. Ábel vére még mindig kiált, még mindig ugyanolyanok vagyunk. Ezernyi gyereket abortálnak minden évben. Ha nem vigyázunk, ha nem szólalunk fel, akkor hamarosan a beteg és idős emberektől is meg akar szabadulni a társadalom.

Ez azért fontos, mert ez a valóság, hogy Ábel vére kiált. Ez megvan minden országban, minden kultúrában, minden emberben minden városban. A kultúra csak egy vékony fedőréteg a problémáinkon, a rengeteg valós problémán. A vallás felkínál egy választ, ez a megoldása:

3Móz 3:2 Tegye a kezét áldozata fejére, ölje meg a gyülekezet sátrának bejáratánál, és Áron fiai, a papok öntsék a vért körös-körül az oltárra.

Minden vallásnak ez a megoldása igazán: Áldozz! „Áldozd be a pénzedet! Áldozd fel a gondolkodásra való jogodat! Áldozz fel egy állatot! … Bármit! Valamit áldozz fel!” Mi a baj ezzel? Tudjuk, mi a baj ezzel, csak általában nem gondolunk rá. Mát 19:27-ben olvasunk arról, amikor Péter talán élete legrosszabb kérdését tette fel. Azt kérdezte az Úrtól: „Uram, mi mindent odaadtunk Te érted. Mit fogunk kapni ezért? Annyit feladtam! Mondd meg, mit kapok ezért!” Nem azért volt rossz kérdés, mert Isten nem akarta volna megjutalmazni őket a hitükért. Nem! Isten tartogat nekik valamit, ami gyönyörű, azért, hogy hittek, és követték az Urat.

Van azonban egy nagy probléma. Amikor Péter felteszi ezt a kérdést: Uram, én ennyit beáldoztam, mit kapok érte?; akkor ezzel a kérdéssel az Istennel való kapcsolatát leviszi egy nagyon értéktelen szintre. Azt mondja Istennek: „Én fizettem. Te mikor fizetsz? Nekem volt egy adósságom, rendeztem, Te mikor rendezed a Tiédet? Tartozol nekem egy szívességgel, Istenem, mert csináltam valamit Érted. Úgyhogy tartozol nekem!” Így gondolkodna egy vallásos ember.

Gondolj bele, mennyivel másabb lett ugyanez a Péter! Annyira másként beszél itt:

1Pét 1:22 Az igazság iránti engedelmességben tisztítsátok meg életeteket képmutatás nélküli testvéri szeretetre a Szellem által, és egymást tiszta szívből, kitartóan szeressétek,

Ha végigolvasnánk ezt a levelet, mit látnánk? Azt, hogy nincs tartozás. Nincs adósság. Nincs fizetség. Nincs fizetés. Csak élet árad mindenhonnan, amikor beszél.

1Pét 1:8 Őt, noha nem láttátok, szeretitek, és noha most sem látjátok, de hisztek benne, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek,

Ugyanaz a Péter, aki az evangéliumban azt kérdezte: Én fizettem Isten, Te mikor fizetsz nekem?; itt másként beszél. Arról beszél, hogy van egy csodálatos dolog, ami megtörtént az életünkben. „Kimondhatatlan dicsőség, öröm, hit. Szeretek valakit, holott nem látom Őt. Nem látom Jézust, de szeretem Őt. Most hit által így élek.” 1Pét 1:9 egyszer majd nem lesz szükségem hitre, ez be fog teljesülni. Nem azt mondja Péter: Egy nap majd felveheted a fizetésed. Örökségről beszél:

1Pét 1:4-5 romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten ereje őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.

Örökséged van a mennyben. Figyeld meg, hogy mi az örökség! Az örökség nem arról szól, hogy megdolgoztál érte. Hanem valaki más dolgozott érte, és aztán a nevedre lett írva. Te nem tettél érte semmit, csak a nevedre lett írva, és te felveheted azt. Nem tartozás, hanem Isten egyszerűen neked adta, a nevedre írta, hogy jogod van a mennyhez, hogy van örök életed Krisztusban, hogy van szabadságod, hogy a Szellem veled van, hogy Ő megőriz téged. Ez a nevünkre lett írva.

Egy nap a mennyben átvehetem az örökségem, és ott lesz sok dolog, amit most nem értek. Ma beszélünk a dicsőségről, de nem tudjuk, mi az pontosan. Ma beszélünk az örömről, de nem tudjuk, milyen lesz az az öröm. Ma beszélünk a szeretetről, de csak homályosan látjuk. Egy nap majd világosan, tisztán látjuk. Látod ezt a különbséget? Ugyanaz a Péter beszél itt, és a Szent Szellem által élet jön belőle. Szeretetről és szeretettel beszél.

Az egyetlen fizetség, amiről beszél a leveleiben, az az, amikor azt mondja, hogy akik kigúnyolják az evangéliumot, akik megvetik Isten szeretetét Krisztusban, akik hátat fordítanak Isten meghívásának, azoknak lesz fizetsége. Olyan fizetségük lesz, amit érdemelnek. Nekünk, hívőknek azonban Isten mást készített. Ez a különbség. Látjuk Pétert, amikor azt mondja: Uram, fizettem, Te mikor fizetsz?; és ugyanez a Péter később azt mondja: „Életem van Krisztusban! Hitem van. Szeretem Őt. Ismerem Őt. Van egy örökségem, van szabadságom.” A fizetség nem jön be ebbe a képbe. Óriási különbség.

Ezért van az, hogy nem elégít ki senkit, hogy Istennek dolgozik. Arra gondolok, hogy dolgozom, igyekszem kiegyenlíteni az összes hibámat, az összes kihágásomat, az összes dolgomat, amit elrontottam; az összes bűnömet próbálom kiegyensúlyozni – nem számít, hogy hívjuk –, de soha nem elég.

A minap említettük Luk 17:10-ből, hogy amikor a rabszolga elvégzi a munkáját, akkor nem kap emléktáblát a falon: a hónap rabszolgája. Nincs taps, nincs érem a nyakában, nincs vállon veregetés, nincs jutalom, nincs semmi. A rabszolga világa mindig csak több munkáról szól. Ha rabszolga vagyok, akkor nem akarok gyorsan dolgozni, mert amint készen vagyok egy munkával, azonnal jön a következő és a következő. Olyan vagyok, mint a fuldokló. Próbálom kidugni a fejem a víz fölé, de mindig csak a felszínig jutok, és nem tovább. Ilyen a rabszolga, hogy mindig mínuszban van. Elvégzi a munkáját – feljön a nulláig –, és máris adnak neki újabb munkát, és megint jöhet fel a nulláig. Soha nem jut pozitívba. Ilyen a vallás.

Erről beszélünk, hogy a vallás ilyen. Tudod, mi a probléma az áldozattal, amiről olvastunk Mózes 3. könyvében, a törvény alatt? Az, hogy ott csak adósság van, csak az adósság nyilvánvaló, és a fizetség a nyilvánvaló, és nincs szeretet. Igen, Ábel vérével bánni kell, de van egy probléma. Az, hogy odaviszed az állatot az oltárhoz, de nem akar odamenni. Nem hajlandó áldozat.

Tudod, milyen ez? Olyan, mint a tinédzser, aki ugyan kiviszi a szemetet, de közben fintorog. Olyan, mint a férj, aki felfúrja azt a valamit a falra úgy, ahogy a felesége már olyan régóta kéri, de amint fúrja fel, közben a bajsza alatt mormog: Mire ez a sietség? Olyan, mint az asszony, aki főzi az ebédet, de közben úgy érzi, hogy ő a láboshoz van láncolva, hogy ő egy áldozat. Mi a probléma itt? Nem hajlandó áldozat. Mint a juh az oltárnál, nem hajlandó áldozat. A gyermek sem akarja csinálni, apa sem, anya sem.

Mi a probléma? Az, hogy nem nyilvánvaló a szeretet. Ez a probléma. Csak egyfajta fizetség van. „Nekem muszáj ezt megcsinálni. Muszáj. Muszáj csinálnom! Kényszerítenek rá.” Nem szükségszerűen igaz, de így érzik magukat mindnyájan. Nekünk van valami sokkal jobb az életünkben. Ez az üzenete a kereszténységnek. Ez kétezer éve a mondandónk. Nekünk van jobb, mint a vallásnak. Mi ide jöttünk:

Zsid 12:24 az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely jobbat beszél, mint az Ábelé.

Van egy jobb hír, Jézusnak a vére. Jézus nem olyan áldozat volt, mint a juh. Ő hajlandóan jött el közénk. Fil 2:5-8 Ő nem tekintette túl nagy dolognak, hogy Ő Isten a mennyben, Ő hajlandó volt eljönni közénk. Nem kényszeredett Megváltó volt. Tanított és szolgált közöttünk, megint csak hajlandóan, Mát 20:28. Ő nem kényszeredett tanító, szolgáló volt. Nem az volt, hogy megmosta Péter lábát, és közben azt mondogatta Magában: „Atyám, mit csinálsz Velem?! Miért kell ezt csinálnom?! Ez szörnyű!” Ez olyan nevetségesen hangzik egyáltalán, hogyha Ő ilyen lett volna!

Gyógyított, nem kért érte pénzt, és ment a keresztre hajlandóan. Ján 12:27 és Ján 18:37-ben azt olvassuk: Én ezért jöttem erre a világra. Tulajdonképpen semmi nem állíthatta meg Őt abban, hogy a keresztre menjen értünk. Ő egy hajlandó áldozat volt érted és értem. Ez a jobb hír: egy hajlandó áldozat.

Az otthonból, amit leírtam az előbb, ez hiányzik. Az asszonynak vissza kell gondolnia, fontos, hogy eszébe jusson, fontos, hogy saját magának eszébe juttassa, hogy ő nem egy áldozat, hogy ő választotta ezt. Választotta a férjét, hozzáment önként. A férjnek fel kell ismernie: Én akartam ezt az asszonyt, és akarom őt. Így akarom élni az életem. Igaz, a gyerek nem választotta őket, de ugyanakkor neki ez az egyetlen környezet az életében egy darabig, ahol nem fizetségen és adózáson alapul a világ, ahol lehet szeretet és hajlandó áldozat.

Amikor Jézusról olvasunk, hogy ment a keresztre, ez az egyik elképesztő mondat, ami megengedi, hogy belelássunk a szívébe:

Luk 22:15 és azt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy mielőtt szenvednék, megegyem veletek a húsvéti bárányt.

„Mielőtt szenvednék, akartam veletek közösségben lenni! Annyira vágytam erre, hogy közösségben legyek veletek!” Miért? Azért, mert rájuk kellett néznie. Fontos volt Neki? Mert miért ment a keresztre? A szeretet miatt. Miért volt Ő hajlandó áldozat? A szeretet miatt. Amikor rájuk nézett, minden korlátozottságukkal, minden problémájukkal, minden furcsa kérdésükkel és minden értetlenségükkel együtt azt mondhatta: „Igen, ez az! Megéri, és a kép így összeáll.”

Nekünk is ugyanígy. Ha arra nézek, hogy mennyit adtam ma a felajánlásba, ha az áldozatok méretét nézem, ha arra nézek, hogy mennyit tettem Istenért az életemben, az nem túl egészséges számomra. Az nagyon egészségtelen egy hívőnek. Miért? Mert kezdek úgy gondolkodni és beszélni, ahogy Péter tette az evangéliumban. Akkor kezdem azt mondani: „Hol a fizetség? Én fizettem, hol a Te fizetséged, Isten?”; és sorolom, mivel tartozik Isten nekem, és a hívő életem arról szól, hogy tartom a markom Istennek: Hé, hol van a fizetség?! Nekem máshova kell néznem!

Zsid 12:2 Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.

Mit olvasunk itt? Azt, hogy Jézus hajlandó áldozat volt. Azért, mert szeretetben gondolkodott, mert előre nézett. Azt mondta: Megéri! Az én számításom szerint nem biztos, hogy megérné. Kivéve, ha szeretetben gondolkodom! Kivéve, ha Istennel gondolkodom szeretetben! Nincs más, ahol ez működik. Különben az életem csak arról szól, hogy ki mivel tartozik nekem, kiért mennyit tettem. Erről szól az egész életem.

Ezért mondja nekünk itt, hogy nézzünk a… A görögben ez az, hogy összpontosítani, figyelni, megfigyelni, figyelmesen lenni, tanulni Tőle. „Uram, hogyan csináltad Te ezt? Uram, hogyan működik ez?” Elképesztő! Hajlandó áldozat. Örömmel azt mondja: „Leteszem az életem érted. Nincs problémám ezzel. Szeretlek téged, és fontos vagy Nekem. Leteszem az életem. Nem gond. Örömöm van benne.” Mint ahogy Péter beszélt a levelében. Ez a csoda benne.

Könnyű azt mondanom a szívemben: „Ne viccelj! Annyit fizettem már! Annyit tettem már le az asztalra! Annyira sokat tettem! Nekem van igazam! Nekem tartoznak. Ha ezt feladom, akkor mim marad?” Élhetek így, ha akarok, persze. Te is élhetsz így, ha akarsz, de akkor sosem beszélünk azzal az örömmel. Akkor sosem lesz a szívünkben az az öröm! Akkor soha nem lesz az a felszabadultság, amivel Péter beszélt.

1Ján 3:15-19 – ha ezeket olvasod, egy értelemben azt mondhatnád: „Huh, te jó ég! Ez a legkeményebb vallási program a világon!” Ám nem azt mondja neked, hogy add oda minden vagyonodat valakinek. Hanem miután minden vagyonodat odaadtad, azt kérdezi: Szereted is azt, akinek odaadtad a vagyonodat? „Viccelsz? Mindent odaadtam neki. Annyit fizettem! Mennyibe került ez nekem?! Ne bolondozz már velem! Milyen kemény ez!”

Amit János megismert az életében, és az élete végére nyilván, az az, hogy ez nem keménységről szól. Tudott így gondolkodni. Meg tudta ragadni ezt Istennel. Rá tudott nézni a gyülekezetre, a testvérekre, az elveszett világra úgy, hogy azt tudta mondani: „Mennyire drágák! Mennyire értékesek! Isten mennyire szereti őket!” A szívében az jött fel: Ez az én kiváltságom, hogy szerethetek, hogy letehetem az életem, hogy ez a legnagyobb öröm az életemben, hogy így élhetek. Úgy járhatok, mint Jézus ebben a világban! Ez nem az én munkám, hanem csak Ővele járok, és élvezem ezt. Én Vele vagyok, és Ő az, Aki ezt csinálja.”

Nem kemény, nem program, nem munka, hanem ez a szeretet. Ez a szeretet, ahol azt tudom mondani: Nem kell fintorognom, amikor megcsinálnom, hanem örömöm van. Ez az én kiváltságom. Ez az én szabadságom, hogy én nem abban a világban élek, ahol Ábel vére kiált, és én mindig adós vagyok, és mindig fizetnem kell. Hanem abban a világban élek, ahol Jézus vére jobb dolgokról beszél: szeretetről és hajlandó áldozatról.

Ámen.

Kategória: Egyéb