Gondolkozz – gondolkodj Istennel!

2017 október 29. vasárnap  16:30

Röviden hadd búcsúzzak egy testvértől, akit sokan nem ismertetek. Valaki elmondta nekem a bizonyságát. A testvért Gyulának hívták. Azt hiszem, háromszor járt nálunk. Talán volt egy jó beszélgetésem vele, de egy család a gyülekezetünkből szolgált felé. Elég kemény ember volt, de megtért rövid idő alatt, és aztán háromszor-négyszer jött el hozzánk. Nem volt időnk megismerkedni vele, mert egy autó elütötte, és meghalt. Gyulának hívták.

Igazán ez egy bizonyság, hogy Isten életben tartotta őt, várt, amíg megtért. Megtért, és aztán az Úr hazavitte őt. Úgyhogy mi nem annyira ismertük őt.  Ez azonban egy olyan dolog, amit Isten csinál. Ez nagyobb annál, hogy megérthetnénk, vagy láthatnánk, hogy ez hogyan működik, de ez attól még Isten munkája. Azt gondoltam, hogy az nagyon építő, hogy Isten várt az emberre, amíg meg nem tért. Akkor tudott igazán belépni az örökkévalóságba. Úgyhogy ez Isten irgalma, és ez annyira bátorító!

Tegnap az evangelizáción beszéltünk egy emberrel arról, hogy a kereszténységnek része az, hogy gondolkodsz. Ezt tudtad? Ma gondolkodtál? Bátorítalak, hogy gondolkodj! Azért, mert ez része a kereszténységnek. A buddhizmus arról szól, hogy szabadulj meg a vágyaidtól, az érzéseidtől, a gondolataidtól… igazából mindentől szabadulj meg, mert ez mind helytelen. „Csak szabadulj meg ezektől!” Aztán az iszlámban: Vesd alá magad! Ennyi. Megkérdezhetnéd, hogy miért. „Nem!” Az iszlám azt mondja: „Nincs miért, csak engedelmeskedj. Vesd alá magad!” Nincs gondolkodás, nem lehet kérdéseket feltenni.

Krisztus viszont azt mondta: „Mit gondolsz, Simon? Ki az, aki adót fizet?” Vagy egy másik alkalommal: „Hogyan gondolkodtok a következőről? Volt egy embernek két fia…” Vagy még egy másik alkalommal: „Mit gondoltok? Ha egy embernek van száz juha…” Vagy azt mondta: Ne gondold ezt! Vagy azt kérdezte: Mit gondoltok, nem tudnék egy légiónyi angyalt idehívni?

Folyamatosan kérdéseket tett fel: „Azt gondoljátok, hogy…? Nem gondoljátok, hogy…? Hogyan gondoljátok?” Mindig kérdéseket tett fel. Ez nagyon-nagyon fontos mindnyájunk számára, hogy nem azért vagyunk itt, hogy információkat mentsünk le nektek, fentről lefele felétek. Nem ez a lényeg, mert ezt lehet úgy csinálni, hogy rámész az internetre, letöltöd Matthew Henry kommentárját minden egyes bibliaverssel kapcsolatban, és aztán sokkal többel rendelkezel, mint egy üzenet, amit itt meg tudunk osztani. Nem ez a lényeg? A lényeg az, hogy gondolkodunk, hogy gyakoroljuk magunkat az igazságban együtt.

Jézus felkavarta gondolataikat, ösztönözte őket, és bizonyos módon ezt jelentette számukra. Ne olyan hívő legyél, aki a kereszténység mintáit tanulja meg csupán. Megtanulja a gyülekezet szóhasználatát, vagy megtanulja azt, hogy hogyan viselkedik az, aki jó kereszténynek számít, aztán ott megáll. Mondhatja: „Megvan, amire szükségem van. Vannak kapcsolataim, vannak emberek az életemben, kedves emberek, és tudom, hogy hogyan kell viselkedni, tudom a megfelelő szavakat, a megfelelő mintákat, úgyhogy ez elég nekem.” Lehetsz így.

Ne legyél így! Hanem menjünk ezen túl. Ez a gyülekezet csak akkor létezik, ha mindenki egyénként keresi az Urat. Ez túlmegy a mintákon, a szavakon és a viselkedésen. Mi Jézust keressük. Ugyanúgy, ahogy a görögök azt mondták Ján 12:21-ben: Uram, mi szeretnénk Jézust látni. Szeretnénk Jézust látni! Ez az egyedüli módja annak, hogy a gyülekezet létezhessen, hogy mi Jézust szeretnénk látni.

A világnak az útja; igazából, ahogy címkézzük, ahogy az emberek gondolkodnak, ez a posztmodernizmus. Így hívjuk, de valaki nagyon jól fogalmazta, hogy ez nem egy filozófia, hanem egy hangulat. Olyan hangulat, ami kontrolálja az embereket. Rendben, legyen, ahogy van, de mi hívőkként arra vagyunk elhívva, hogy több legyen. Ha Krisztust keressük személyesen, akkor nem hangulat fog vezetni bennünket, nem az érzéseink fognak vezetni bennünket, hanem döntéseket hozunk. Döntéseket hozunk ésszerűen, szellemi módon, szeretetben, igazságban. Azt mondjuk: „Én felelős személy vagyok Krisztusban. Isten megadta ezt nekem.”

Nemrég valaki azt mondta nekem: Hát, én már nem járok gyülekezetbe! Kérdeztem, hogy miért nem.

– Jó, nem akarsz idejönni hozzánk, de találj egy jó gyülekezetet, és járj.

– Már nem csinálom ezt. – felelte.

– Miért nem?

– Nem tudom. Nem érzem úgy, hogy mennem kéne.

„Nem érzem úgy…” Kérlek, ne gondold, hogy ezt nem értem, mert az elmúlt évben ugye átmentünk azon, amin átmentünk, és én is éreztem néha így: Nem tudom, hogy akarok-e menni gyülekezetbe, de hát én vagyok a pásztor, úgyhogy… 🙂 Tudom, hogy hogyan működik ez a fajta gondolkodásmód, de nem élhetek így. Mert Jézus döntésekre hívott minket.

Az üdvösség. Hogyan nézett ki az üdvösség a te oldaladról? Te mennyit dolgoztál érte, és mennyit érdemeltél ki? A válasz: nulla, zéró, semmi. Semmit nem érdemeltél meg, és nem dolgoztál. Ezek nem voltak benne, egyik sem. Akkor miről szólt? Döntést hoztál hitben. Azt mondtad: „Jézusban bízom, Jézusban hiszek. Jézus, válts meg a pokoltól, a bűneimtől. Tisztíts meg, válts meg!” Ez egy hitbeli döntés volt, nem egy hangulat. Nem az volt: Most úgy érzem…; hanem ez egy döntés volt.

Szellemben járni. A mai napon hogyan járok a Szellemben? Ez egy mindennapi döntés, amit alázatban hozok meg. Azt mondom a szívemben: „Szent Szellem, Te jobban tudod, hogy hogyan kellene élnem ezt az életet. Kérlek, éld ezt az életet énbennem a mai napon. Tölts be, vezess! Adj nekem másik életet! Olyan életet adj, ami felette van az én életemnek.” Ez egy alázatban meghozott döntés. Alávetem magam Neki.

A testvéreket szeretni. Ez egy pillanatról-pillanatra meghozott döntés, amit megbocsátásban hozunk meg. Úgy döntesz: „El sem hiszem, hogy ő mit mondott, mit tett! Láttam az arcán, hogy mit gondolt. Láttam, hogy hol nem volt, hol volt, mit csinált, és mit nem csinált.” Ám mi az, amit választasz? Ez egy döntés. Ez egy döntés, és Isten a gyeplőt a kezünkbe adta Krisztusban. Azt mondta: „Ez a te döntéseidről szól. Te döntöd el, és két választásod van, két út. Én, az ÚR azt mondom, hogy Krisztust válaszd.” 5Móz 30:19 Az életet válaszd! Krisztust válaszd! Válaszd azt, hogy Ővele gondolkodsz, és Ővele jársz.

Ez nem arról szól: Hát… ma úgy érzem, hogy Krisztussal szeretnék menni…; vagy: Ma nem érzem úgy… Nem! Dönts! Döntsd el: Az élet és Krisztus. Felelős személy vagy Jézusban, és ez csodálatos. „Hát úgy érzem, hogy szolgálni akarok ma.” Vagy: „Ma nem akarok.” „Úgy érzem a mai nap, hogy a Biblia igaz.” Vagy: Nem, nem igaz. Ez nem erről szól. Hanem azt mondom: Istennel értek egyet, és Ő azt mondja: „Gondolkodj Velem, az én Igémben! Hozz döntéseket Velem, és szeress, de Velem, és Velem járj!”

Ez az egyedüli módja annak, hogy az életünk ne képmutató élet legyen igazából.

Máté 5. Hallgattam egy üzenetet. Bár nem ez az üzenet, de ezek a versek nagyon megérintettek benne:

3 Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
4 Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak.
5 Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
6 Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.
7 Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
8 Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
9 Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiai.

Ebben az évben sokat beszéltünk János evangéliumáról. Ez azért van, mert ismerni Krisztust, az Ő szívét – ez megváltoztatja az életünket, és megváltoztatja azt, ahogy élünk. Mert Ő az az Isten, Aki arra vágyik, hogy mi gondolkodó lények legyünk. Ő az az Isten, Aki arra vágyik, hogy mi szabadok lehessünk. Szeretném megmutatni, hogy mik az Ő útjai. Ő az az Isten, Aki le akarja leplezni számunkra, és nem szégyell minket. Ez egy elképesztő gondolat.

Gondolj a legjobban visszacsúszott hívőre, aki a leggyengébb – lehet, hogy úgy érzed, hogy te vagy az a mai napon, nem tudom –, de azt mondja róla a Zsidókhoz írt levélben, hogy Jézus nem szégyelli őt atyjafiának nevezni. Ő az az Isten, Aki nem szégyell bennünket. Ismét szeretném mondani, hogy ez nem mintákról szól, szavakról, szókincsről vagy viselkedésről. Hanem Isten azt mondja: „Nem! Szeretnék elérni a szívedhez, és szeretném azt formálni. Szeretném újraformálni a szívedet, azt, hogy mi az, amit értékelsz, mi az, amit nagyra tartasz, mi az, amit szeretsz, mi az, aminek utána nyúlsz, és mi az, amire vágysz. Ezt szeretném bemunkálni a szívedbe.” (Azt hiszem, hogy az elmúlt istentiszteleten erről beszéltünk: Mered akarni, amit akarsz?)

Ha megnézzük itt, azt látjuk, hogy Jézus nagyon érdekes dolgokat mond nekünk. Olyan dolgokat, amiket nevezhetnénk ellentmondásosnak, ha nagyon szeretjük a nagy szavakat. Olyan kijelentéseket tesz, amik nem nyilvánvalóak egyből, azonnal. Azt mondanánk: „Tessék?! Nem így működik ez!” Nézzük meg, és akkor megérted, hogy miről beszélek.

Boldogok a szellemben szegények. Azt mondhatnád: „Tényleg? Tényleg így működik? Áldás a Szellemben szegénynek lenni? Ez hogyan működik?” Arra gondoltam, amit 1Kor 15-ben Pál mondott. Ha megnézzük Pál apostol életét, akkor azt mondanánk, hogy ő a legnagyszerűbb apostol. Úgy értem, ApCsel könyve leginkább róla beszél, az Újszövetségünk nagy részét ő írta. Tehát ő az, aki megkapta a kijelentést Krisztus Testéről, a Gyülekezetről a Földön, és a bevégzett munkáról. Ez elég csodálatos!

Aztán Pál azt mondja 1Kor 15:9: Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem. „Tessék?! Mit mondasz?” Azt mondja: „Én annyira kicsi vagyok, annyira szegény, annyira semmi vagyok. Ez nem nagy dolog így.” Pál azt mondaná magáról: „Az ember nem nagy szám. Nem annyira érdekes, mert nem az én játékom az egész, nem az én tervem. Nem az én stratégiám, és nem az én Gyülekezetem, hanem ez Istené. Ez nem énrólam szól. Én annyira kicsi vagyok! Annyira kicsi vagyok, és annyira jelentéktelen!”

131. zsoltár szerint vannak olyan dolgok, amik túl magasak nekem, nem értem őket, nem tudok odamenni, nem tudok ott élni, nem tudok oda elérni. Én pedig azt mondanám: „Nem, Pál! Csodálatos vagy! Te vagy a legnagyobb apostol, Pál föl kéne emelned magad, és többre kéne tartanod magad. Többet kéne gondolnod magadról.” Jézus azt mondja: Értem, a világ így működik. Rendben, de Isten új utat tanít neked. Pál azt mondhatná: „Isten másik utat mutat nekem. Én szegény vagyok, kicsi vagyok. A Szent Szellemben vagyok, és szeretem az Urat, és nem vagyok annyira fontos.”

Fil 1-ben azt mondja: „Kicsoda vagyok én, hogy megbántódjam? Bizonyos emberek féltékenyek rám Isten munkájában, és lejáratnak engem. Azt mondják: Ó, ott van a börtönben, úgyhogy vegyük el a munkáját tőle! De mit számít ez nekem? Á, nem nagy dolog nekem, mert én nem vagyok fontos ebben.” Nem aggódott efelől. Nem izgatta magát rajta. Azt mondta Pál: „Isten új utat tanít nekem, ahol nem vagyok annyira nagy. Szegény vagyok, és kicsiny.” Mert Jak 4:6 Isten ellene áll a büszkének. Úgyhogy ez nem az én útjaimról szól. Sokkal jobban járok, ha megértem a Szent Szellemben, hogy nem vagyok nagy szám, és ez rendben van. Vagyok, ami vagyok Krisztusban.”

Pál is ezt mondja a következő versben, 1Kor 15:10-ben: Vagyok, ami vagyok Isten kegyelme által. Ismerem a hibáimat, de ez nem érdekes annyira számomra, Isten kegyelme viszont igen, és Isten kegyelme tesz engem valakivé, aki a gyengeségemben nem tudok lenni. Ez így van rendben.

Aztán a 4. vers: Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak. Azt mondanám: „Hát nem is tudom. Tényleg jó dolog szomorkodni? Miről beszélsz?” Én úgy hiszem, hogy Jézus a következőről beszélt. Ahogy járkált a világban, látta az embereket. Ott állt Lázárnak a sírjánál, és sírt. Miért? Azért, mert látta az embereknek a vakságát, hogy nem tudnak túllátni a síron. Nem tudunk átlátni. Annyira elveszettek vagyunk, és annyira felkavarnak ezek a dolgok. Egyszerűen nem tudunk túlnézni vagy túllépni. Ott van a sír, ott a vége, és ez szörnyű.

Sírt értük. Mert azt mondta: Annyira borzasztó így élni! Aztán ránézett Jeruzsálemre, és látta azt a Jeruzsálemet, ami elutasította Őt és a prófétákat, akik Őelőtte voltak, és tudta jól, hogy milyen borzasztó dolgok jönnek majd rájuk. Sírt, gyászolt. Mondhatnád azt: Miért sírsz, Jézus? Ám mi is így vagyunk egy kicsit ezzel. Látjuk azokat a dolgokat, amik fájdalmat okoznak Isten szívének, és aztán a mi szívünk is fáj emiatt Krisztusban és a Szellemben. Felzaklatnak azok a dolgok, amik Istent is felzaklatják.

Mi történik az emberekkel? Vannak, akik lövöldözik az embereket Párizsban, Belgiumban, és most volt az a fickó Las Vegasban. Az emberek úgy vannak ezzel: „Ez hogyan lehetséges? Miért?” Mi pedig azt kérdezzük: Ez nem nyilvánvaló számodra? Egy nő képes megölni, abortálni a saját gyermekét azért, mert kényelmetlen neki. Bocsánat, de ez gonosz. A gonosz jelen van az ember szívében. Látjuk a gonoszt az árvaházakban, a korrupcióban, abban, ahogy egy hatalommal bíró ember visszaél a hatalmával, és semmibe veszi azokat, akiknek nincs hatalmuk, vagy egy nagy ember megerőszakol nőket, akiknek nincs hatalma védekezni. Manapság ez nagy hír.

Az emberek azt mondják: „Te jó ég! Ez hogyan lehetséges?” Mi pedig azt feleljük, hogy az ember szíve gonosz. Látom ezt. Nem csak akkor, amikor már eljut a híradóba, nem csak akkor, amikor engem érint, hanem körülnézek, és látom ezt. Fáj nekem, és imádkozom. Azért, mert látom. Látom a gyűlöletet, a féltékenységet, a lopást és az agressziót az otthonokban.

Azt mondjuk: „Ó, Uram, munkálkodj ebben a világban, és ments meg embereket. Válts meg családokat!” Látjuk, hogy amint a fiatal felnőttek kijönnek az árvaházból, közvetlenül a börtönben végzik. Az emberek, akik kijönnek a börtönből, vissza is jutnak. Azt mondjuk: „Ez annyira gonosz, ez annyira helytelen! Nem kellene ennek így lenni.” Mi látjuk ezt úgy, ahogy 1Móz 8:21-ben Isten mondta: az ember szíve folyamatosan gonosz. Valaki azt mondaná erre: „Téged miért érdekel? Miért aggódnál efelől? Kit érdekelnek azok a gyerekek az árvaházban?! Te neveld rendesen a gyerekedet, és aztán a többiekkel ne foglalkozzál!”

Amikor Wilberforce a rabszolgatartás ellen harcolt Angliában, azt mondták: „Mit érdekel téged?! Miért olyan fontos ez neked?” Amikor Müller György megalapította az árvaházakat, azt mondták: Miért törődsz velük? A válasz az lehetne: Én Istennel gondolkodom, és azok a dolgok, amik Istennek fájnak, az én szívemnek is fájnak, és akarok valamit tenni ez ellen, mert ez fontos nekem. Aztán Isten azt mondja: „Áldott vagy, ha így élsz. Azért, mert vigasztalást találsz.”

Aztán a következő: boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Talán kicsit összekapcsolódik Mát 5:7-tel, legalábbis hasonló ahhoz: boldogok az irgalmasak, mert ők irgalmasságot nyernek. Azt mondanánk: „Nem! Az, aki agresszív, az az áldott. Az, akinek ambíciója van, aki nyomul előre, miközben nem törődik senkivel.  Az ilyen ember, tud érvényesülni az életben, és neked ilyennek kéne lenned!” Igen, tudom, ezt mondja a világ.

Emlékszem jól – azt hiszem, mondtam ezt már korábban –, hogy fiatal hívőként valaki azt mondta nekem: Ha nem tudod, hogy mit olvassál a Bibliából, akkor a Példabeszédek könyvében harmincegy fejezet van, minden nap olvass el egyet. Aztán hosszú ideig tettem ezt, és annyira haragudtam a Példabeszédek könyvére. Mert azt mondogattam magamnak: „Ez nem így működik! Nem így működik.” Azért, mert korábban én cinikus ember voltam.

Isten viszont másról beszélt hozzám. Azt mondta: „Igen, értem. Ezt a lenti valóságot látod. Olyan vagy, mint az óceán fenekén azok a kis állatok, amik ott táplálkoznak. – Minden hulladékot megesznek, ami lesüllyed oda, és így látják az egészet. – Figyelj! Van másik fajta élet, ahol van szépség, öröm, szeretet és irgalom, és ott van békesség. Én szeretnélek téged ide felhozni téged.”

Ahogy olvasgattam, megváltoztatta a szívemet, de eleinte annyira nem értettem egyet Istennel. Mert nem úgy hangzott, ahogy működni láttam a dolgokat. Isten azt mondja: „Nem! A szelídek az áldottak, és az irgalmasok irgalmat találnak.” Én azt mondanám: „Nem! Az ember, aki nyomul előre, az kapja meg azt, amit szeretne.” Isten azt mondja: „Igen, megkapja, amit szeretne: a saját jutalmát kapja. Viszont az áldás az, amikor Én adok neked valamit, amikor Én adok neked ajándékot. 1Kor 2:9 Azt adom, amit az elméd ki sem tudott gondolni. Amit a szemed nem látott, és a füled nem hallott, azt adom neked.” Ezt hívjuk áldásnak. Ez az, amikor áldott vagy.

Máskülönben csak erővel elveszel dolgokat.

– Mi van a kezedben?

– A zsákmányom. Én magam vadásztam. Öltem érte, és most már az enyém. Ne gyere közel! Ez az életem.

– Nem! Szeretném, ha más lennél! Legyél az Én bárányom. Legyél az Én nyájamban, legyél szelíd, és legyél irgalmas. – mondja Isten.

Aztán van valami a kezedben, amire valaki azt kérdezi: Mi van a kezedben? „Isten áldása. – ez a válaszom – Szeretnél te is belőle? Mert Isten megáldott engem. Szeretnél te is belőle?”

Ezen a héten történt, amikor egy üzletben vásároltam. Volt ott egy öreg néni, aki mondta a pénztárosnak, hogy mennyi pénz van nála, hol kell leállítani a vásárlást. Valahogy ötszáz forinttal mégis több lett az összeg. Majdnem botrányt kevertem azzal, hogy mondtam neki: Tessék ötszáz forint! Mindketten, a pénztáros is, a nénike is megdöbbent ezen. Mondtam, hogy nem akarok semmit, csak vegye el nyugodtan. „Hát, de miért?” „Mert Jézus annyival többet adott nekem!” Akkor még jobban halálra rémültek, de tényleg. 🙂

Miért ne élném ezt a másik fajta életet? Miért ne élnék más életet, mint ezek a tenger alatti lényecskék, amik mindenféle hulladékot megesznek. Miért ne? Miért ne élnék másikfajta életet?

Talán még egyet nézzünk meg! A 6. vers: Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. „Én bulira vágyom! Szeretnék bulizni! Igazság? Jó dolog – a szenteknek, de én bulit akarok. Adj nekem szórakozást!” A probléma ezzel az, hogy soha nem lesz abban megelégedettség. Soha nem elég, amikor például drogokkal élsz. Abból sose lesz elég. Mindig visszamész egy újabb adagért, mindig többért. Igazán egyre többre van szükséged, és ez a csapda benne. Az alkohol ugyanez. A bulizás ugyanez. „Adj többet ugyanabból! Adj nekem egy újabb filmet, ami több, ami sokkol.” Ebből sosem lesz elég.

Péld 27:29 az ember szeme soha nem elégíttetik meg, mindig eggyel többre van szükségem. Jézus azt mondja János 7:37-ben: Gyertek Hozzám, és megelégedtek. Legyetek elégedettek! Valaki mondhatná: Nem érzem, hogy akarnám azt, amit Jézus akar adni. Akkor itt az ideje annak, hogy megkérd Istent, hogy munkálkodjon a szívedben, hogy változtassa meg a szívedet. Mondd azt: Istenem, adj nekem vágyat, adj nekem szívet erre! Ő meg tudja tenni.

Néha mondogatják ezt az emberek – ez egy üres mantra manapság, amit az emberek folyton ismételgetnek – „Akarjuk, hogy ez valós legyen!” Ez annyira nem új! Ha azt gondolod, hogy ez nagyon forradalmi, akkor nem tudod igazán, hogy miről beszélsz. Ezért van az, hogy sokan közülünk megtaláltuk Krisztust, a gyülekezetet, a szolgálatot. Azért, mert akartunk valami igazit, valami valódit.

Mondjuk így, hogy kétfajta őszinteség van. Az egyik a természeti, a testi. Aztán van a bűnnek is őszintesége. „Jó, őszinte leszek: függő vagyok; és akkor mi van?” Vagy: Bocsánat, függő vagyok!; és ennyi. Ez egyfajta őszinteség, van ennek valósága, persze.

Van egy a vicc, igazából csak egy kijelentés, és ez a következő. Van olyan támogató csoport, ami azoknak segít, akik úgy érzik, hogy az élet túl nehéz. Ez a helyi kocsmában történik, és úgy hangzik, hogy mindenki. Vagyis: mindenki azért van ott, mert úgy érzi, hogy az élet nagyon nehéz. Van ebben is őszinteség, mert eleget ittál ahhoz, hogy tudj őszinte lenni, de tudod, mit? Nem vezette ki az életedet, csak bebetonoz. Ez egyfajta őszinteség, ami bebetonoz téged a problémába, és erősíti azt.

Aztán van egy másikfajta őszinteség, az Istentől való valóság. Ahol mondjuk az igazságot, azt az igazságot, amit Isten a szívünkbe írt. Van úgy, hogy nagy szeretettel mondjuk, nagy örömmel és nagy meggyőződéssel, de aztán úgy is van, hogy csak azért mondjuk, mert hisszük, de nincs nagy öröm mellé. Egyszerűen csak hiszem, de attól még mindig valós. Attól még mindig fontos.

Az első esetben, ha természetileg vagyok őszinte, akkor igen, igaz, hogy minden szeretetbeli cselekedet csak képmutatás, minden vallás csak felszínes. Aztán a második eset egy másik történet. Azt hiszem, ez csodálatos nekünk. Mert ha megtanuljuk Krisztusnak a szívét, ez az egyedüli módja annak, hogy az ember ne legyen képmutató.

Persze sokkal több minden van még Máté 5-ben. Annyira más, annyira különbözik a mi gondolkodásmódunktól! Miért van ez így? Azért, mert Isten ezt a magasabb szintű valóságot szeretné nekünk adni. Igen, tudom, hogy milyen a világ, hogy a világban hogyan működnek a dolgok, de én szeretnék áldott lenni. Nemcsak hogy megkapjam, amit akarok, amiért harcolok, hanem Istennel szeretnék járni ebben, másik fajta életet szeretnék. Isten ezt adja nekünk. Ez az Ő ígérete, és ez csodálatos.

Ámen.