Folytatódó Fiesta az Úrral #2

2014 október 5. vasárnap  11:30

Néhány üzenettel ezelőtt 2Krón 30-ról volt szó (2014.09.28. de. P. Kende: A hívő mindenkor az Úrral ünnepel). A páskáról beszéltünk, amiről 2Móz 12., 4Móz 14. fejezetekben olvashatunk. Igazán Ezékiás király újra felállítja a páskának az ünneplését. Abban a történetben látjuk, hogy sok hiba volt ebben a dologban, ugyanakkor tökéletes volt arra, amire való volt. Tökéletes volt arra, hogy az emberek szívét újra beindítsa, újra lángra gyújtsa Isten felé, és megint Őt keressék.

Előzőleg beszéltünk arról, hogy az ünnepeink különlegesek. Nem csak lustálkodásról, lazításról szólnak, hanem tanítanak is bennünket. Nem csak megemlékező módon, hogy történt valami, és arról megemlékezünk bizonyos napon, hanem tanítanak bennünket a mai napra nézve is.

Beszéltünk erről, hogy a Húsvét tanít minket, hogy a lehetetlen helyzeteket Isten hogyan fordítja meg, tanít minket a feltámadásról. A Pünkösd Istennek arról a vágyáról tanít, hogy szolgálni akarja az egész világot, és a Karácsony – ami hamarosan jön, és tervezünk egy különleges koncertet, kérlek, imádkozz érte – arról, hogy Isten közel akar lenni hozzánk. Lehet az a szívünkön, hogy ezeken az ünnepeken kommunikálni akarjuk ezt.

Valamikor most van a jóm kippur is, az engesztelés napja. (Ha nem tudod, mi az, nem baj. Ez csak azért van, mert nem vagy zsidó. Én sem vagyok, csak olvastam róla.) Aztán vannak az esküvők. Mellesleg, amikor majd eltemetnek engem, akkor szeretném, ha innen valamelyik pásztor tenné meg ezt, mert azt szeretném, ha világosan lenne átadva az evangélium, hogy ez nem a vég, hogy van remény. Tehát nem csak megemlékező esemény az ünnepünk, hanem tanító, a mai napra való.

Aztán 2Krón 31-ben azt látjuk, hogy az volt a vágyuk, és Istennek az volt a vágya, hogy ez az ünnep ne csak a múltról, a jelenről szóljon, hanem tovább is menjen. Amikor Isten leírja a páskát legelőször 2Móz 12-ben, akkor azt is hozzáteszi 2Móz 12:14-ben: „Ez legyen ünnep nektek nemzedékről nemzedékre. Minden nemzedékben egészen végig, mindig legyen ez maradandó, ami végigmegy veletek. Egészen végig.” Látjuk ezt igazán.

Emlékszel, hogy a 23. versben van valami, ami sehol nem jelenik meg az ünnepek rendtartásában? (2014.09.28. de. P. Kende: A hívő mindenkor az Úrral ünnepel)

2Krón 30:23 Aztán tanácsot tartott az egész gyülekezet, hogy még hét napig ünnepet szenteljenek. Így még hét napot töltöttek el vigasságban.

A hetes szám a tökéletesség, a lezártság száma. Már ünnepeltek hét napig, teljes volt a dolog. Most azt mondják: „Ünnepelhetnénk még hét napig! Lehet- e még tökéletesebb? Lehet-e még teljesebb?” „Fiesta! Még egy hétig ünnepeljünk együtt!” Aztán ünnepeltek, még egy hétig együtt voltak. Ebben benne van a szívük vágya: „Menjünk tovább ezzel! Ez ne csak annyi legyen, hogy itt vagyunk hét napot, és aztán kész, vége, jön ötvenegy unalmas hét, aztán megint visszajövünk, és az nagyon jó lesz. Én azt szeretném, ha a többi ötvenegy hétben is meglenne ez!” Ez volt a vágyuk.

Értjük ezt a vágyat. Mát 17-ben fenn voltak a hegytetőn, ott volt Jézus, Illés, Mózes és az Atya. Elképesztő az egész! Péter azt mondja: „Maradhatnánk? Uram, hadd építsek itt három sátrat! Lehetne, hogy itt letáborozzunk? Lehetne, hogy itt lakjunk?” Értjük ezt, mert ugyanezt mondjuk, amikor van egy áldott konferenciánk: Lehetne, hogy ez állandó legyen? Az egyszerű üzenet most az, hogy igen.

Istennek ez a vágya. Isten ezt akarja. Amikor rá vagy kötve a monitorra, ütemesen pityeg a szívverésed ritmusában: bip, bip, bip… Milyen lehet a kereszténységem? Bip – eltelik egy hét – bip – aztán megint egy hét – bip… Ez nem elég! Még egy bálnának sem elég, pedig annak tényleg ritkán ver a szíve. 🙂 Nekünk többre van szükségünk! Nem arra, hogy legyen hetente egy gyenge „bip”.

Néhányan kérdezik: „Miért csinálunk annyi mindent? Miért van annyi esemény? Miért van három istentiszteletünk egy héten? Miért van bibliaiskolánk?” A válasz az: én tudom, hogy ha nekem személyesen egy héten egyszer van egy „bip”, akkor az én kereszténységem semmivé lesz.

Nekik volt egy lehetőségük, és megragadták. 2Krón 31:1 egész Izrael kiment az ünnepről, és leborították, elpusztították a bálványokat, a más isteneknek épített oszlopokat, imádó helyeket. Nem csak Júdában, hanem fölmentek Efraimba, sőt Manasséba, ami már nem tartozott a déli királysághoz! Ezékiás sosem tudta volna ezt megcsinálni hadsereggel, de amikor az emberek szíve felkavarodott az Úr után, akkor azt mondták: Menjen ez a vacak!

Ezért nem hiszünk a törvénykezésben. Mert ha azt mondom valakinek: Holnap jövök, meglátogatlak az otthonodban!; akkor ő a fejéhez kap: „Jaj, az összes problémás könyvet el kell dugnom! Az összes ponyvaregényt is! Mert P. Kende annyit beszél ellene! A romantikus filmeket is! Mert jön a pásztor…” 🙂 Ez megy, és sosem lesz valós. Tudjuk, hogy ez nem igazi. Semmi vágyunk nincs erre.

Viszont amikor felkavarodik a szívünk – Isten dolgozik az életünkben, ahogy P. Kornél mondta, vagy a szeretet, amiről P. Zoli beszélt… és biztos mindannyian egészen más üzenetet hallottunk –, akkor hazamegyek, és azt mondom: „Hé! Te ott a falon! Ki vagy hajítva! Te nem vagy való az életembe. Te ott a polcon! Ki veled!” Ez történt, kidobták.

Van, aki ilyenkor azt mondja: „Szörnyű! Mit veszítesz!” ApCsel 19:19 elégették a varázslásról szóló könyveiket. Valaki összeszámolta ezeknek az értékét: ötvenezer ezüst! „Ötvenezer ezüst?!” Júdás majdnem elsírta magát, amikor Jézust megkenték azzal a drága kenettel. Ha itt ezt látta volna, idegösszeroppanást kap! 🙂

Emlékszem, amikor ebbe az épületbe jöttünk, akkor voltak „gyönyörű freskók” a falon többnyire hiányos öltözetű nőkről. Át kellett festeni ezeket. Le kellett menni a fekete lyukba, és az összes graffitit lemázolni, amit valószínűleg drogosok belőtt állapotban készítettek. Volt, aki nyavalygott: Ez művészet! Ja, az! Persze! Ám örömünk van, mert a szívünkben ott van Jézus, és azt mondjuk: Ha Jézus miatt valaminek mennie kell, akkor menjen! Nem baj.

Aztán 2Krón 31:2-4-ben Ezékiás azt mondja: szeretném, ha ez az ünnep továbbmenne. Volt egy mód erre. Mégpedig az, hogy nyitva tartják a templomot. Mert a papok és a léviták nem kaptak fizetést. Nekik nem volt földjük. Az ő „jövedelmük” az volt, hogy ehettek az áldozatból. Ha Izrael jött, kereste az Urat, és áldoztak, akkor a papok és a léviták nem haltak éhen. Nem semmi! Elképesztő gondolat. A király azt mondja: Én leszek az első! Ez csak így működik.

Könnyű azt mondani: „Hé! A gyülekezetben valami nincs rendben. Meg vagyunk lassulva. Be vagyunk fékezve. Nem megyünk sehova. Miért nem történik semmi?” Nem lenne könnyű így gondolkodni? „Hé! Miért nem csinálsz valamit az Úrért?” Ám nem így működik. Hogy működött az életünkben? Láttunk valakit, aki tett az Úrért, ment előre, és aztán mi is azt mondtuk: Én is menni akarok! Így történt velünk. Így történik mindig.

Azt mondani: „Hé! Csinálj valamit az Úrért! – ez nem működik. Az én szívem az én felelősségem, és azt mondom: „Én hadd járjak az Úrral! Én tenni akarok ezért. Én szeretnék ebben az ünnepben élni minden nap. Nem csak „bip” … (hosszú csend) … „bip” … Hanem azt mondani: „Menni akarok állandóan! Szeretnék Vele járni! Előre menni.” Aztán megtörténik a másikkal is. Nem azért, mert parancsba adtam. Az nem működik nekünk, és nem hiszünk benne. Ezért nem csináljuk.

Van, hogy valaki bejön olyan múltból, ahol mindig megmondták, mit hogyan kell csinálni, és kicsit bizonytalanul érzi magát a gyülekezetben: Miért nem mondjátok meg nekem, hogy mit csináljak? A válaszunk ez:

– Mi követjük az Urat, gyere te is!

– Ezt kell csinálni?

– Nem, nem! Nincs olyan, hogy ezt vagy azt kell csinálni, hanem gyere velünk! És aztán indítsa az Úr a szívedet!

1Pét 2:21 van egy példánk, Jézus Krisztus. Ő ment az Úr után teljes szívvel, fellobbantja szívünket, és mi is menni akarunk, így akarunk élni.

Ahogy hallottuk, a te életed példa. Mire példa? Arra, hogy vágyjuk az Urat, hogy keressük az Urat, hogy ismerjük az Urat, és nem a tökéletességre. A mi életünk nem tökéletes, de vágyjuk az Urat, keressük az Urat. Ismerjük az Urat, tanuljuk Őt. Erről bizonyság az életünk, és ez elég. Egy nap majd ott leszek Ővele, és akkor nem lesznek hibáim, de a mai nap azért járhatok Ővele.

2Krón 31:5-7 jön a nép, és adnak az emberek gazdagon. Ez az üzenet nem az adakozásról szól, hanem a szívről, arról, hogy keressük Őt. Arról, hogy akarjuk, hogy vágyunk ünnepelni. Annyira szeretnénk ismerni Őt, hogy hajlandóak vagyunk adni az időnket, a pénzünket, a szívünket, az életünket, és azt mondjuk: Igen, én nyomulni akarok az Úr után teljes szívvel.

Ők annyira akartak menni, hogy hajlandóak voltak adni. A templom nagyszerű hely volt, a 3. versben ezt olvassuk. Volt reggeli áldozat, volt esti áldozat minden nap. Aztán volt szombati áldozat minden héten. Aztán volt újhold áldozat minden hónapban. Aztán minden évben voltak különleges napjaik, ünnepeik.

Emlékszel? Amikor Jézus eljött Luk 2-ben, Simeon és Anna ott voltak a templomban egy közönséges napon, és újra meg újra. Miért? Azért, mert ünnepelni vágytak a szívükben folyamatosan. Nem csak emlékezés, nem csak annyi, hogy most teszem, hanem egész életemben így akarok élni, így akarok járni. 2Krón 31:8-ban amikor Ezékiás király látta, hogy mennyit hoztak az emberek a templom szolgálatára a papoknak és a lévitáknak, hogy végezni tudják a szolgálatukat, akkor áldotta az Urat és áldotta a népet.

Nem vagyunk fatalisták, nem azt mondjuk: „Áldott legyen az Úr! Te csak azt tetted, amit úgyis tenned kellett.” Hanem hálásak vagyunk az Úrnak, és hálásak vagyunk egymásnak. Hálásak vagyunk. Miért? Mert együtt tudjuk ünnepelni az Urat folyamatosan, és járhatunk ebben. Nem kell, hogy ez csak vasárnap legyen, hanem minden napon ez a miénk. Járjunk benne! Nyomuljunk utána, keressük, vágyjunk rá. Mert amint az Urat keressük, Jézust keressük elkötelezetten, minden napunk: bip, bip, bip… Minden nap van „normális szívverésünk”. Ez az, amit Isten akar adni nekünk. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked ezeket a nagyszerű gondolatokat. Annyira hálásak vagyunk! Ez valóban Fiesta, örömünnep a Te Igédben. Köszönjük Neked, Urunk! Szeretnénk ebben járni a szívünkben, az életünkben ez a vágyunk.

Ámen.

Kategória: Egyéb