Bibliaiskolai tanárok a következő szemeszterről & Istennel megragadni az életet

2014 augusztus 27. szerda  18:30

Könnyű azt gondolni, hogy a bibliaiskola arról szól, hogy megtanulj ilyeneket mondani: Efézus 1:6, Efézus 2:8… ami nem nehéz gyakorlatilag. „Egy szó és két szám – ezt mindenki tudja. Minek ehhez négy évig bibliaiskolába járni?” 🙂 Viszont szerettem volna, ha néhány tanár mondhatna valamit arról, hogy mi van a szívén az órájával kapcsolatban.

A bibliaiskolai tanárok az órájukról:

P. Bartha Attila – ABT óra: Úgy akartam kezdeni: „Az elmúlt 35-40 évben felkészültem erre az órára. Összességében legalább negyven év misszió áll mögöttem. Úgyhogy érdemes eljönni.” 🙂 P. Schaller és P. Scibelli is tanít. Videóról nézzük az órákat. Ha minden igaz, akkor a Korinthusiakhoz írt 2. levélen fogunk végigmenni. Számomra mindig nagy áldás, hogy hallhatunk Isten embereitől olyan módon, ahogy szól mindenkihez személyesen, amilyen helyzetben van. Ők igen-igen megpróbált és felkészült emberek. Igazából mi az ő munkájuknak vagyunk az öröksége, és jó visszamenni a gyökerekhez. Nagy áldás és kiváltság ez az óra, ami heti kétszer negyvenöt perc.

P. Bartha Atti munkáját segíti ezen az órán András és Zsolti.

P. Musztafa Zoltán – Evangelizációs módszerek: Számomra a léleknyerés mindig meglepetés. Persze lesz tanítás módszerekről, beszélünk helyzetekről, és lesz néhány meghatározás is, de igazából az alapokat fektetjük le. Amit ezen az órán tanulunk, ez az, hogy hogyan legyünk érzékenyek a Szent Szellemre, és hogyan ne kövessük a saját vagy mások tapasztalatait. Hanem inkább: hogyan legyünk nyitottak Istennek, mert Ő tudja legjobban, hogyan kell lelket nyerni.

P. Duló Attila – női óra, férfi óra: A női óra címe: Segítőtárs; és megnézzük, hogy igazából mit jelent ez. Nagyon örülök, hogy újra fogok találkozni a hölgyekkel. Az a szemeszter, amikor a hölgyeket tanítottam, az volt a tizenhárom év alatt a legcsodálatosabb szemeszterem. Tényleg! Aztán a férfi óra: Vezetőség; ami a vezetőről fog szólni: Milyen egy Isten szerinti vezető? Mondhatnám így is: Milyen egy Isten szerinti férfi? Mert a férfiakat vezetőnek teremtette Isten. Tényleg, ha már vezető vagy, ha szolgálatot vezetsz, ha van ilyen ambíciód, ha férfiből vagy, akkor ott a helyed. Gyere! Rendkívüli óra lesz! Megnézzük a Biblia nagy vezetőit, a főbb jellemzőit; vezetői tulajdonságok, férfiúi tulajdonságok… Nagyon izgalmas lesz. Ha férfi vagy, gyere!

P. Kende – Tanok áttekintése: Az óra címe eléggé ijesztően hangzik. Ez a teológia, ami nagyon ijesztő szó. Igazán így gondolok rá: Láttál-e panorámafotót a számítógépen? Lefotózol egy nagyobb dolgot – termet, házat, tájat… –, a gépen összefűzöd a fotókat, és aztán körbe lehet nézni, megvan minden. Igazán ez a célunk, hogy amint végigmegyünk ezen az éven, nagyon sok dolgot nézzünk meg: Isten Személyét, Isten akaratát, a mennyet, a poklot, az embert, a Bibliát, a bűnt, a végső időket… Aztán a végén nem leszünk mindentudók, de igazából olyan lesz, mint egy panorámafotó. Nem olyan, mint ott lenni egy luxus nyaralóhelyen, de azért körül lehet nézni. Ez a célunk, hogy körül tudjunk nézni, hogy összefűzzük a dolgokat, hogy értsük a nagy képet.

Haszmann Iván: Egyszer valaki megkérdezte még annak idején, hogy mi az, amit tanítanék. Akkor azt feleltem, hogy igazából én nem szeretnék tanítani, de a Hermenautikát biztosan nem akarom tanítani. Valószínűleg kitaláltad, hogy ezt a tárgyat fogom tanítani. 🙂 Talán ez még rémisztőbb tárgy, mint a Tanok áttekintése. Otthon a gyerekeket ezzel szoktam riogatni. 🙂 Lehet, nem tudod, miről van szó – már sokan kérdezték tőlem –, leginkább úgy szoktam illusztrálni, hogy amikor olvasod az Írást, akkor sok dolgot megértesz belőle, és a hermenautika nem új értelmet ad az Írásnak, hanem egy sokkal mélyebb megértést. Amikor kinyitod és olvasod, az olyan, mint amikor látod egy jéghegy tetejét, ami kilátszik a vízből, de amikor igazán tanulmányozod, akkor kicsit mélyebbre látsz. Úgyhogy azt gondolom, hogy nem könnyű, de nagyon izgalmas. Szeretnélek bátorítani, hogy gyere! A másik fontos oldala az, hogy helyesen hasogassuk Isten beszédét, segít a megértésben és az értelmezésben.

P. Eric Handel: Ebben a szemeszterben az a kiváltság ért engem, hogy én taníthatok az összes királyról, és az összes prófétáról. Ez két szemeszteres óra lesz, úgyhogy sok kegyelemre lesz szükségem, de egész nyáron erre készültem. Ha annyira izgatott leszel, mint én, akkor szeretni fogod.

P. Kende

P. Eric az a tanár, akivel mind úgy vagyunk, hogy egyszer valamikor azt mondtuk neki: „P. Eric! Nem tudok bemenni az órámra, tudnál tanítani helyettem?” Megkérdezte: Mit tanítasz? Teljesen mindegy volt, hogy mit mondtunk – Apostolok cselekedetei 13., az ihletettség tana, Jelenések 10. … –, mindig az volt a válasza: Ja, arról van jegyzetem!; és tanított róla. Az volt a rossz, hogy amikor ezután megint mentem az órára, akkor a diákok lelkesedése alábbhagyott. 🙂 Nagyon különleges tanár, és áldott. Nagyon hálásak vagyunk érte.

Még tanárok lesznek: P. Shane, P. Jim Schirmer, P. Graham King, P. Kiss Laci. Nagyszerű szemeszterünk lesz, hála az Úrnak. Szeretettel várunk mindenkit!

Nyilván azért beszélünk a bibliaiskoláról, mert jövő hétfőn kezdődik a szemeszter. Micsoda kiváltság, hogy van egy bibliaiskola, ahol négy év alatt egész életre szóló alapot lehet kapni ilyen drága testvérektől!

Valahányszor összejövünk, kicsit mindig úgy vagyunk, hogy annyi mondandónk van, hogy nem fejezzük be, hanem elvágjuk. Rengeteg a mondandónk, mert Jézusról beszélünk, és Őneki nem lehet a végére érni. Sok tan van a szívünkben, és szeretnénk azt átadni, de igazán nem itt tesszük, hanem annak nagy részét a bibliaiskolában csináljuk.

Az nem arra van, hogy vissza tudd köhögni a bibliaverseket, nem is arra, hogy meggazdagodj, nem is arra, hogy házastársat találj. Bár lehet, hogy ez is megtörténik, de nem ez a célja. Mi a célja? Igazán az, hogy hatalmat nyerjek az életem fölött, hogy valóban meg tudjam ragadni az életem arra, amire való. Igazából ez a szívünk mindenkivel kapcsolatban a gyülekezetben. Ez a gyülekezetnek a célja és a szíve, nemcsak a bibliaiskolának.

Ez a vers az Úr munkájáról szól az életünkben:

1Thessz 3:13 Erősítse meg a szíveteket feddhetetlen szentségben Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljön a mi Urunk, Jézus minden szentjével együtt.

Erősítse szó a görögben sztéridzó, ami azt jelenti, hogy szilárddá tenni, odarögzíteni valamihez, megerősíteni valamiben. Ezt mondja itt: Ő így szilárdítsa meg, alapozza meg a szíveteket feddhetetlen szentségben. Ez a jó hírünk, hogy Róm 16:25-ben azt olvassuk, hogy a mi Istenünknek megvan a hatalma, hogy így megalapozza a szívünket és az életünket. Neki megvan a hatalma erre, mi nem vagyunk képesek erre.

Mi nem vagyunk olyan jók ebben. Mi jók vagyunk abban, hogy terveket kovácsoljunk, mi jók vagyunk abban, hogy kételkedjünk, jók vagyunk abban, hogy aggódjunk, jók vagyunk abban, hogy hiábavaló magabiztosságban éljük az életünket; de abban, hogy megalapozzuk a szívünket a szentségben, az igazságban, a valóságban – ebben nem vagyunk olyan jók. Viszont Istennek, a mi Istenünknek van hatalma erre. Le van írva Róm 16:25-ben! Istennek megvan a hatalma, hogy megalapozzon téged. Ez a sztéridzó szó az, hogy odarögzítsen valahova téged.

A bibliaiskoláról beszélünk, de igazából nem csak arról. Mert Istennek ez a célja mindnyájunkkal. Akár itt, akár másutt, igazán ez az üzenetünk. Isten ezt szeretné tenni értünk. Gondolj bele, amikor Jézus kihívta a hajóból azokat a halászokat, akkor mit csinált, mire hívta őket. Behívta őket az Ő tervébe, és igazán az volt a terve, hogy hatalmat adjon nekik az életükben, hogy megragadják az életüket, hogy képesek legyenek hatalmat venni rajta.

Gondolj bele, azelőtt az életük attól függött, hogy jó volt-e a fogás, vagy attól, hogy milyen volt az időjárás, vagy az adókon, vagy a Birodalom szeszélyén. Az életükben nem volt stabilitás, nem volt szilárdság, nem volt bizonyosság, nem volt irány. Nem voltak hozzárögzítve semmi stabilhoz. Igazából az életük hullámzott.

Gondolj bele, hogy mi volt utána! ApCsel 5-ben Péter prédikál Jézusról Jeruzsálemben, megfogják, bevágják a börtönbe, aztán Isten kihozza, megy vissza és prédikál tovább. Aztán megint beteszik, aztán kihallgatják, megfenyegetik, aztán megverik, és mit csinál? Megy ki, és megint prédikál. Mi történt? Az életét megszilárdította Jézus.

Az élete többé nem múlott azon, hogy mekkora a számlája, nem múlott azon, hogy mit mond a Római Birodalom. Az élete többé nem múlott azon, hogy milyen hangulata van a feleségének. Az élete többé nem múlott azon, hogy jobb vagy ballábbal kelt fel reggel. Igazán mindannyinknak szükségünk van erre, és Jézus ezt akarja adni nekünk.

Amikor beszélünk 5Móz 28:13-ról, akkor erről beszélünk. Azt mondjuk: Isten a fejjé akar tenni téged, hogy ne a farok legyél. Ha megnézed a kutyát, félrehord a farka miatt. Isten azt mondja: Én nem akarom, hogy az legyél, akit az élet ráz ide-oda.

–          Ma rossz napom lesz.

–          Honnan tudod?

–          Borús az ég.

 

–          Ma rossz napom lesz.

–          Honnan tudod?

–          Leesett a forintárfolyam.

 

–          Ma rossz napom lesz.

–          Honnan tudod?

–          A hajfestékem nem a megfelelő árnyalatra színezte a hajamat. Úgyhogy tudom, hogy rossz napom lesz.

Ez az élete nagyon sok embernek, nem? Igazán a miénk is lehet ilyen. Isten nem akarja, hogy ez legyen az életünk, hanem azt mondja: „Figyelj! Én ezt akarom neked. Meg akarom alapozni a szívedet szentségben, igazságban, reményben, az Én szeretetemben.”

Amikor Pétert viszik, és azt mondják neki: Mész a keresztre! – ez az a pont, ahol egy normális ember összezuhan, „Te jó ég! Csak azt ne! Fejezzetek le inkább!” –, Péter azt felelte: „Ó, nem! Jézust is úgy feszítették meg. Én nem vagyok méltó erre! Lehetne engem fejjel lefelé?” Tudod, milyen ez a történet? Azt mondják neki: A leggyötrelmesebb halállal fogsz meghalni, amit csak ki tudunk találni!; és ő azt feleli: Azt hiszitek, hogy megijedek?

Miért? Nem volt bolond, de az élete stabil volt. Jézus stabillá tette az életét. Többé az élete nem függött másoknak a gonoszságától, ostobaságától, hibáitól. Hanem az élete Jézustól függött, az élete Jézushoz volt rögzítve, így hát volt stabilitása.

Az Ellenség mindnyájunkat kihív. Mindnyájunkat kihív! Mi a célja? Az, hogy elmozdítson bennünket, hogy kilökjön minket a bizonyosságunkból. Az a célja, hogy kimozdítson minket. Luk 22-ben Jézus megmondta Péternek – Luk 22:31 – Sátán kikért, hogy megrostáljon téged, azért, hogy jól összeverjen téged, és megnézze, hogy mi az, ami igaz, és mi az, ami nem.

Mi Sátán célja veled? Az, hogy azt mondja neked: „Figyelj! Van egy bibliaversem a számodra: Dán 5:27 megmérettél, és híjával találtattál. Hadd mondjam el neked, hogy ez a vers igaz rád.” Ezért nem olvassuk úgy a Bibliánkat, hogy egy-egy verset kiragadunk belőle. Ezért járunk bibliaiskolába. Sátán azt mondja: „Te könnyűnek találtattál. Te pehelysúlyú vagy. Te semmi vagy! Egyszerűen odébb tudlak lökni téged. Semmi sem vagy!”

Az Úr azonban imádkozott Péterért. Luk 22:32 Én imádkoztam érted, hogy ne hagyjon ki a hited. (A Csia-féle fordítás mondja ezt: Ne hagyjon ki a hited; ami nagyon jó.) Mint amikor a zenében kimarad egy ütés a ritmusból. Azt mondja Jézus: „Imádkoztam érted, hogy a hited ne legyen kitakarva, hogy ne szűnjön meg. Ez az Én akaratom, hogy továbbfolytasd.”

Amikor Mát 4-ben Sátán megtámadja Jézust, akkor volt egy nagyon konkrét, pontos támadása. Nagyon pontos támadása volt. Nem olyan régen néztük meg az egyik üzenetben (2014.08.20. P. Kende: Hova ragasztod a szíved?), hogy Jézusnak volt pontos válasza. 5Móz 8:3, 5Móz 6:13 és 6:16-tal válaszolt. Pontos válaszai voltak Sátán számára. Erre van szükségem.

Ezért olyan fontos nekem a Biblia. Nem csak a bibliaiskola, hanem a Biblia. (Tegyük félre még egy pillanatra a bibliaiskolát.) Ezért annyira fontos nekem, hogy pontosan, konkrétan, precízen ott legyen az életemben az Ige. Ott legyen a szívemben, mert a támadás precíz lesz. Egy hívő azt mondhatja: „Minek nekem a kategorikus tan? Minek nekem pontos meghatározás? Ugyan már! Nem akarok én teológus lenni!” A támadás a hited ellen azonban célzott lesz, pontos lesz. Az neked fog szólni, és az lesz a célja, hogy kimozdítson abból a biztonságodból, amit az Úr adott neked.

Itt egy kicsit ijesztő, de jó kérdés: Szerinted mennyire ismer téged Sátán? „Ó, jaj! Születésem óta jelen van az életemben. Sőt, kicsit régebben, azt hiszem.” Évezredek óta jelen van, és tanulmányozza az embereket. Figyelj! Ismer téged, de csak egy oldalról, csak egy szögből ismer téged: mi a gyengeséged, hol vannak a hibáid, hol van hajlamosságod a bukásra, hol van az, ahol meg tud fogni. Csak erről az oldalról ismer téged.

A Bibliám csodálatos dolog. A Bibliám elmondja nekem, hogy nem így van, mert van ezer másik dolog az életemben. Sátán szeretné azt mondani neked: Megmérettél, és könnyűnek találtattál. Isten azt mondja: „Igen, van gyengeséged, de van más is. Ott van az Én Szellemem, ott van az Én szeretetem, ott van az Én tervem, ott van az Én elhívásom, ott van az Én személyes törődésem veled. Nekem van jövőm a számodra, és van célom veled.”

Azt mondja nekünk: „Nem csak a rossz döntéseid vagy! Nem csak a gyengeséged vagy. Nem csak a hibáid vagy, hanem valami, ami sokkal több.” Egy értelemben erre kaptuk a Bibliát, erre van a bibliaiskolánk, erről beszélünk minden istentiszteleten. Lehet, hogy azt mondod: „De hát én egy senki vagyok. Nem számítok. Ha meghúzom magam, Sátán észre sem vesz. Ha elbújok, Sátán észre sem vesz.” Nem! Te hívő vagy Jézusban. Mit jelent ez? Kettő nagyszerű vers ebben a témában:

1Pét 2:9 Ti pedig választott nemzetség – ez te vagy –, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket,

Ez az! Ez vagy te. Sátán így lát téged. Pontosan tudja, hogy micsoda lehetőség van az életedben, hogy ha egy ember gonoszt tesz veled, neked megy, 1Pét 3:9 te nem gonosszal válaszolsz a gonoszságra, hanem áldással. Miért? Azért, mert erre lettél elhívva, hogy áldást örökölj. Sátán tudja, hogy ki vagy. Még akkor is, ha te nem. Ez a célod, hogy Krisztust ragyogd ebben a világban.

Nem vagyunk mind prédikátorok, hála Istennek! Nem vagyunk mind tanítók – ez teljesen rendben van. Nem vagyunk mind nagy léleknyerők, akik ezreket vezetnek az Úrhoz, de mindannyian el vagyunk hívva, hogy kövessük Őt, hogy képviseljük Őt. Úgyhogy van egy rossz hírem – nem is annyira rossz hír 🙂 –, rajta vagy Sátán feketelistáján, és ő gyűlöl téged. Nem igaz, hogy senki vagy, ő meg fog próbálni rávenni, hogy hidd el, senki vagy; de nem igaz.

Van, aki azt mondja: „Minek tanulnám a Bibliát? Soha nem lesz rá szükségem a valódi életben.” Az igazság azonban az, ezt találtam, hogy amit a bibliaiskolában tanultam, arra óriási szükségem lett a házasságomban, a munkahelyemen, a barátságaimban, a gyülekezetben, a gyereknevelésben. Amikor a gyülekezetemben megoszlás volt, szükségem volt rá. Miért? Mert a támadás az pontos.

1Móz 3:1,4 a támadás pontos. Sátán odamegy az asszonyhoz, és pontos támadást intéz ellene. Éva nem volt készen rá. 1Móz 3:3-ban a válasza nem pontos. Nem volt pontos válasza. Úgyhogy Sátán tudta, hogy ott a lehetőség, és ki is használta.

Amikor Jézus itt volt, akkor olyan sokszor látjuk ezt, hogy Jézus szolgált az emberek felé.

Márk 6:34 Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott, és megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És elkezdte őket sok mindenre tanítani.

Azt gondolhatnám: „Jézus megindult rajtuk, akkor mit fog csinálni? Ad nekik kenyeret, vagy ad nekik halat, vagy ad nekik szerszámokat, hogy tudjanak magukról gondoskodni, vagy ad nekik pénz.” Volt, amit csinált ezek közül máskor, de itt azt olvassuk: megesett a szíve rajtuk, … És elkezdte őket sok mindenre tanítani.

Miért? Szerintem azért, mert ha adok neked egy szendvicset, az nagyszerű arra a napra; ha adok neked egy eszközt, megtanítalak halászni, az nagyszerű az életed bizonyos részére; de mi van az egész életeddel? Mi van azzal, hogy meg tudd ragadni az életedet? Mi van azzal, hogy azt tudd mondani: „Ez az enyém Istennel. Ez a mai nap és a holnapi nap és ez a hét és ez a hónap és ez a szemeszter és a következő év és a következő éveim az enyémek az Úrral. Az enyémek. Engem senki nem dobál ide-oda. Az élet nem csóvál engem, hanem én élem az életem.”

Jézus tudta ezt. Úgyhogy nekiállt tanítani az Igét, életet szeretettel. Miért? Azért, mert tudta, hogy az Igében hatalom van. Jer 23:29 át tud törni bármilyen akadályon. Zsolt 107:20 ez az Ige az, ami meggyógyít bennünket, ez az, amit kaptunk.

1Pét 5:10 A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni.

Ez Isten akarata számunkra. Az egyik szó itt a sztéridzó. Istennek ez az akarata velünk, hogy szilárd életet adjon nekünk, hogy megalapozzon minket, hogy minden, ami történik velünk, az ne tudjon kimozdítani bennünket, hanem legyen stabilitásunk, mert Krisztushoz tartozunk, és tudjuk és hisszük és járunk benne. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy adtad a Te Igédet. Köszönjük Neked, hogy az Ige testté lett, és itt járt közöttünk, és láttuk a dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét. Köszönjük Neked, Istenünk, hogy Te megmutattad Magad, a Te teljességed, és az Ige testté lett. Kérünk Urunk, hogy ebben a bibliaiskolás szemeszterben legyen az Ige testté, járj közöttünk Jézus, és használd ezt az időt.

Ámen.

Kategória: Egyéb