Beszélgetés (rap)

2017 április 23. vasárnap  18:30

Ez a beszélgetés Az elrejtett kicsi király c. üzenethez kapcsolódik. (2017. április 23. vasárnap 16:30)

Kérdés: Ismét megnéztem a Passió c. filmet. Az érdekelne, hogy amikor Jézus virágvasárnap bement a templomba, ott nagy szeretettel, pálmaágakkal fogadták az emberek, aztán Pilátus előtt pedig ellenszenvvel fogadták az ott lévő átlagemberek. (Az egyszerű emberekre gondolok.) Miért volt ez így?

P. Kende: Mi emberek könnyen izgatottak leszünk. Érzelmileg könnyű minket mozdítani. Például Spielberg ezt gyakran el tudja érni a filmjeiben. Nagyon erősek az érzelmek az ő filmjeiben. Mindenhonnan hoz be embereket, aztán a film végén mindenkinek ugyanaz lesz az érzése. Azt hiszem az Amistad-ban, ami a rabszolgaságról szól, pontosan ezt csinálta, hogy a végén mindenki ugyanúgy jött ki.

Érzelmileg tulajdonképpen nagyon könnyű minket manipulálni. Szól a hegedű, és mindenki sír.  Ez megtörténik velünk. Azért nincs annak nagy hatása, amikor Jézus bejött a virágvasárnapon, mert azt már korábban is olvassuk, hogy nem bízta Magát az emberekre. Mert Ő tudta, hogy mi van az emberek szívében. Tehát az érzelmek nagyszerűek, de nem vezethetik az életünket. Mert csak öt nappal később azt kiabálták: Feszítsd meg! Az érzelmek ilyenek. Azért nem vezethetnek engem az életemben.

Amikor Jákób találkozott a testvérével, akit nagyon becsapott, akkor a bátjya, Ézsau sírt és megölelte. Még akkor is, amikor ott voltak a könnyek és a nagy szavak a szeretetről, Jákób azt mondta: Menj csak, én majd megyek egy másik úton. Nem ragaszkodott hozzá. Mert tudta, hogy ezek csak érzelmek voltak, és az érzelmek nagyon gyorsan megváltozhatnak. Nem akarta, hogy amikor Ézsau rossz kedvvel ébred, akkor végezzen az ő családjával.

Tehát az érzelmek nagyszerűek, amikor egyetértenek Istennel. Amikor nem értenek egyet, akkor csak megvonjuk a vállunkat, és továbbmegyünk.

P. Brian: Van egy ilyen kifejezés, hogy globális érzelmek. Ez P. Stevens-től ered. Ez azt jelenti, hogy ezeket az érzelmeket mindenki elfogadja helyesnek és jónak. Ha neked más érzelmeid vannak, akkor furán érzed magad. Amikor Jézus bement Jeruzsálembe, mindenki izgatott volt, mert azt hitték, a királyok Királya jön, és meg fogja szabadítani őket. Igazán igazuk volt, csak nem az ő időzítésük szerint. Aztán a légkör megváltozott, és kezdték Őt gyűlölni. Az érzelmek is változtak. Ugyanazokat az embereket a globális érzelmek elragadták, azért gyűlöletet éreztek.

Érdekes, hogy Pilátus nem így érzett. Ő nem gyűlölte Jézust, kicsit félt Tőle. „Ezzel az Emberrel van valami! Nem akarok kikezdeni Vele.” Pilátusnak azonban nem volt választása a légkör miatt, és így ment vele.

Azért nekünk is vigyázni kell ezekre az érzelmekre. Ez meglehet a gyülekezetben is, a családban is, az iskolában is. Ez így történt a migránsokkal kapcsolatban is. Rendben volt gyűlölni a migránsokat. „Ez rendben van. Ez a globális érzelem.” P. Kende azt mondta: „Várjunk csak! Mi vagyunk a gyülekezet. Nekünk nem szabad, hogy ilyen érzelmünk legyen. Szeretnünk kell ezeket az embereket. Szolgálnunk kell feléjük az evangéliummal, és segítenünk kell őket.” P. Kende ellene ment a globális érzelmeknek, és aztán volt egy globális érzelem ő ellene. Van globális érzelem Jézus ellen.

Nagyon tetszett p. Kende üzenete ma több oldalról is. Szeretem a katonáknak azt a csoportját, akik készen voltak támogatni a királyt, de nem tudták, mert Ataljá volt a királynő. „Mi nem tudtuk ezt.” – mondhatja valaki. Ők csak azt tették, amit kellett tenniük. Ugyanúgy vannak az emberek a világban. A globális érzelem az, hogy elutasítják Jézust. „Mert ez vallás!” Mi azonban nem tudjuk, hogy mennyi ember lenne kész elfogadni Őt, akik nem élnek ebben a globális érzelemben.

Hozzászólás: Eszembe jutott egy régi üzenet p. Briantől. Amikor elment az Operaházba, és az igazgató körbevezette, és elmondta neki: Ha megfelelő fények, megfelelő zene van, akkor sír a közönség; vagy megfelelő fények, megfelelő zene, és mindenki dől a nevetéstől. Annyira manipulálhatóak vagyunk! Egyedül Isten Igéje tud felismerést adni a helyzetekben, hogy másképp viselkedjünk.

Aztán, p. Kende beszélt arról, hogy könnyen kritizálunk. „Én biztos jobban csinálnám ezt!” Mindemellett látjuk, hogy ha megfelelő fények és megfelelő dolgok vannak, akkor abban a helyzetben ugyanazt csinálnám, mint bárki más. Menthetetlenül ember vagyok, és az adott körülmények között ugyanazt tenném, mint bárki más.

P. Brian: Van egy kérdésem. Lehet, hogy az érzelmeim nem jó érzelmek. Amikor rossz kedvem van, lehetek így, de hogyan jutok ki a rossz hangulatból? Hogyan húzzuk le az érzelmünket a trónról, és vegyük rá arra, hogy kövessen? Mert tudjuk, hogy ez segítene nekünk.

P. Kende: Igen, ez valóban sokat segítene rajtunk. 🙂 Azt hiszem, a Bibliánk ad sok tanácsot erre. Van néhány dolog, amit biztosan tudhatunk. Biztosan tudhatjuk, hogy miket csináljunk, és miket ne csináljunk olyankor. Zsolt 37:8 Szűnj meg haragudni, hagyj fel a heveskedéssel! Ne bosszankodjál, az csak rosszra vinne! Péld 17:28 Még a bolondot is bölcsnek ítélik, amikor hallgat, és eszesnek, amikor bezárja ajkát.

Az egyik, ami fontos – ezt tanítjuk is –, hogy amikor nagy érzelmi felindulások vannak benned, akkor ne hozz nagy, életfontosságú döntéseket. Ne kommunikálj olyankor! Ha egy mód van rá, ne kommunikáld ezt az érzelmet emberek felé. Mert nem csak hogy lejáratod magad mások előtt, hanem vissza is csatol a dolog. Amikor kimondod, annak van hatalma rád nézve is, az kommunikál feléd is valamit.

Én nagyon hiszek abban, hogy fontos, hogy hitben megvalljunk dolgokat. Ez nem üres dolog, amiről beszélek. Nem az, hogy ismételgetek valamit magamnak, hogy bebeszéljem. Hanem megvallani az igazságot, és tanulni erről: lehet, a Szent Szellem vezetni akarja a gondolataimat akkor is, amikor legszívesebben kitekerném a másik nyakát. Lehet, hogy a Szent Szellem ebben is vezetni akar engem. Valószínű, csak én nem érzem úgy, hogy Ő vezetni akarna.

Ilyenkor, amikor megvallom az igazságot – még mindig Jézus ül a trónon az életemben, még mindig Ő az Úr, még mindig meg vagyok váltva, még mindig velem van a Szent Szellem… –, gyakorlatilag segítem magam az elmélkedésben, és az segít az érzelmeimnek. Nekem ez a tapasztalatom, hogy megvallom az igazságot hitben, és azt találom nagyon sokszor, hogy amint megvallom ezeket, és Isten tényleg vezeti a gondolataimat, a szavaimat, akkor mondok dolgokat, amik válaszok a lelkemnek is. Lenyűgöző. Mert nekem nincs válaszom a saját lelkem számára. Isten vezeti a gondolataimat és a szavaimat, ha megengedem Neki olyankor is.

Ilyen volt, hogy felébredtem, nagyon szörnyű dolgok voltak a fejemben, mire nekiálltam megvallani dolgokat, és Isten annyira válaszolt, és olyan hálás voltam. Érdekes volt, hogy Isten átvitte imába ezt az egészet. Megbékítette a szívemet, örömöm lett, és tudtam azzal az örömmel továbbmenni. Azt találtam, hogy ha ez megvan az életemben, akkor utána nagyszerű bejönni a közösségbe, és találkozni testvérekkel, és nekem sokszor segít a ti örömötök, a ti hitetek, a ti járásotok, a ti bizonyságotok, a gondolataitok is. Nagyon bátorító, és segít sokszor az érzelmeimmel kapcsolatban.

Ez a közösség tényleg nagyon fontos nekünk.

Hozzászólás: Egy rövid bizonyságom lenne. Nekem nem volt túl jó a kapcsolatom az apukámmal. Valahogy soha nem volt kapcsolatunk, hanem neki elvárásai voltak felém. Nagyon sokáig mindent megtettem, hogy elismerést kapjak tőle, aztán egyszercsak belefáradtam, és utána nem érdekelt.

Aztán amikor hívő lettem, ez az apa-képem volt, hogy Istennek elvárásai vannak felém. Tudtam, hogyan kell imádkozni, Bibliát olvasni, gyülekezetbe járni, szeretni, és nem éreztem az elfogadást. Egyszercsak belefáradtam. Akkor Isten annyira szólt a szívemhez: Éppen azt szeretném neked megadni, ami hiányzott. Ez forradalmasította a kapcsolatomat Vele, hogy azt mondta, szeretne részese lenni az életemnek, az örömömnek, a bánatomnak, a kétségeimnek, a kérdéseimnek.

Lehet, hogy ez a kulcs, hogy nem kell megjátszani magunkat. Lehetek csalódott, keményszívű, fájhatnak dolgok, de mindezt elmondhatom Neki. Azt gondolom, hogyha elmondom, utána egyszerűen csak átfordít dolgokat, és elveszi az élét.

Aztán még az jutott eszembe, hogy amikor jöttem bibliaiskolába, volt egy idő, amikor nem igazán voltak barátaim, és akkor hallottam, hogy itt mekkora szeretet van, én pedig úgy láttam, hogy a világban sokkal nagyobb van. Isten annyira megmutatta azt is, hogy minden csak egy időre szól, és olyan könnyű a kapcsolatunkat felcserélni emberi kapcsolatra. Ő annyira féltőn szeret bennünket, hogy szeretne az életünk része lenni. Nem kell egymást fárasztani az érzelmi kirohanásainkkal.

Hozzászólás: Az érzelmekről szeretném mondani. Zsolt 103-ban Dávid is figyelmezteti a saját lelkét:

Zsolt 103:1-2 Áldjad, én lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az URat, és ne feledkezzél el semmi jótéteményéről!

Aztán belemelegszik, és a vége felé már azt mondja:

Zsolt 103:20 Áldjátok az URat, ti hatalmas erejű angyalai, akik teljesítitek rendelkezéseit, és hallgattok parancsszavára.

Itt már fel van bátorodva.

Én is így vagyok – és ez derül ki, amint beszélgetek erről másokkal –, hogy az érzelmeink megpróbálnak a földbe döngölni, és ellene megy minden Isten igazságának, de ezzel fel tudom bátorítani a lelkemet. Ne feledkezzek el arról, hogy mennyi jót tett velem. Ez odavisz engem, hogy az Úr honnan hozott ki engem, és hűséges volt végig.

Úgyhogy Isten Igéje hatalmas fegyver. Isten Igéje felépít bennünket, az egész belsőnket, az egész testünket. Mert az kihat az egészségünkre, kihat az érzelmeinkre, amikor helyreáll az identitásunk. Lehet tanulni Dávidtól, ő is ebben volt. Akkor az ember a végére felbátorodik.

Kérdés: Két kérdésem van. Az egyik az, hogy Ataljá miért öletett meg minden trónörököst. Az volt a terve, hogy ő lesz a királynő, azután férjhez megy újra, és lesz másik trónörökös?

Aztán tetszett az a gondolat, hogy minden ajándék. Ugyanakkor Dávidnál is látjuk, hogy volt, ami az ölébe hullott, volt, amiért meg kellett küzdenie. Tudom, hogy akkor is ajándék, ha meg kell érte küzdeni, mert van ez az Ige, hogy készen áll a ló a csata napján, de az Úr adja a győzelmet; Péld 21:31. Ez a második kérdésem: Hogyan lehet azt leginkább elsajátítani, hogy az ember megküzd valamiért, és mégis Istennek tulajdonítja, ajándékként éli meg?

P. Kende: Nagyszerű kérdések! Talán mondok egy-két rövid gondolatot, aztán megkérdezzük p. Briant.

Az elsőről. Ataljának mi lehetett a terve? Először is, nem mondja el a Bibliánk, úgyhogy nem tudjuk. Az önzésről viszont tudjuk, hogy teljesen sötét bolondságokat csináltat az emberrel. Ostobává teszi az embert. Nem hiszem, hogy Ataljának lehetett még gyermeke, túl volt már azon szerintem. Az önzés ilyen, hogy nem ad tervet, nincs benne jövő. „Csak én vagyok!” Ezért olyan jó kép az önzésre az a szörnyűség, ami ott történt, mert tényleg ilyen.

Egy jó kép az önzésről. Hazamegyek egy hosszú fárasztó nap után, leülök a TV elé, bekapcsolom a meccsre, és: „Maradj csöndben, fiam! Menj a szobádba! Csak játssz ott!” Amikor a feleségem szól hozzám: „Hagyj már! Hadd nézzem a meccset!” Mi a tervem? Hogyan marad meg a családom? Hogyan nem fogok elválni? Hogyan nő fel a gyerekem, tudva azt, hogy szeretem? Erre nincs tervem, semmi.

Az önzés lecsökkenti a világomat magamra. Ha elég önző vagyok, olyan leszek, mint a fekete lyuk: végtelenül pici pötty, ami mindent elnyel. Mindent elnyel, és nem ad senkinek semmit. Ha ilyen vagyok – erről szólt az üzenet –, akkor nem lesz áldásom senkinek, akkor nem adok senkinek semmit igazán, és nincs terv, nincs jövő, csak én vagyok.

A másik kérdés: Hogyan lehet Istennek tulajdonítani a győzelmet, holott meg kell küzdeni dolgokért? Nagyon jó kérdés, és hálás vagyok, hogy itt van velünk p. Brian. 🙂

P. Brian: Pál volt a legnagyobb apostol. Nagyon fegyelmezett volt. Nem tudom, mikor aludt. Ezer kilométereket tett meg, nagyon keményen dolgozott. Nem olyan pásztor volt, aki csak elfogadott ajándékokat, hanem ő volt az az ember, aki miatt dolgok történtek. Akkor is így írja le magát 1Kor 15:10-ben: Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Ő nem magának tulajdonította a dicsőséget; semmiben sem, amit elért. Mert az ő szíve, az ő energiája, az ő gondolkodása, az ő személyisége, az, aki ő volt, ajándék volt. Azért minden, ami általa lett, akkor is, ha sok energiájába került, ajándék volt.

Ő magáról így beszélt: Jaj nekem, ha nem fogom prédikálni az evangéliumot! Isten adta neki a szolgálatát, Ő adta neki az energiát is, hogy tudja teljesíteni azt. Azt is mondta, hogy az ő egója a keresztre ment. „Az én egóm meg lett feszítve Krisztussal. Az én önzőségem, az önérdekem, az, hogy mi jó nekem, meg lett feszítve Krisztussal, de még élek, de nem az én egóm él, hanem Krisztus él bennem.” Ő látta, hogy az egész élet ajándék.

Mindaz a nagyszerű dolog, amit megvalósított, mielőtt meg lett váltva, amit testből csinált, azt szemétnek számította, Fil 3:7. Az, amit ő tett, az semmi ahhoz képest, hogy ismeri Krisztust, a feltámadásának az erejét és az Ő szenvedéseiben való részesedést, Fil 3:10.

Feltehetjük ezt a kérdést. Jézus először szenvedett, és utána megismerte a feltámadásnak az erejét. Pál apostol pedig azt mondta: megismerjem Őt és feltámadásának erejét – először –, és az Ő szenvedéseiben való részesedést. Miért van ez így? Nem tudom, de erről gondolkodom. 🙂

Hozzászólás: Lehet, hogy Pálnak óvatosnak kellett lennie, hogy ne tegyen többet, mint amit Krisztus rábízott, mert ha többet tesz, akkor az a saját munkája.

P. Brian: Én hiszem, hogy ő érzékeny volt erre. Valójában Isten adta a tövist az ő testébe. Ez Sátán hírnöke volt egy bizonyos céllal, azért, hogy ne legyen büszke, hogy ne térjen vissza az egóhoz, és ne kezdje a természeti képességeit használni arra, hogy építse az Egyházat. Mert az Egyház, a Gyülekezet nem erről szól.

Szóval, férjek szeressétek a feleségeiteket! P. Kende adott egy példát. A férjek nagyon is hisznek abban, hogy sokkal többet csinálnak, mint a feleségük otthon. „Egész nap dolgoztam.” Hazamegy, és azt gondolja, hogy megérdemli a békességet és a pihenést, de Jézus azt mondja: +Én feltámadási életet adtam neked. Adtam a feltámadás erejét, és azt szeretném, hogy most használd! Azt akarom, hogy halj meg a feleségedért és a gyermekeidért!” Ehhez szükséges a feltámadási erő.

Jézusnak nem volt régi bűnös természete. Neki nem volt gonosz, bűnös természete, de nekünk van. Az egyetlen mód arra, hogy erősebbek legyünk, hogy legyőzzük azt, az a feltámadás ereje. Ha p. Kende a nyomorult természetében le tudja tenni az életét, ez hogyan lehetséges? A feltámadás hatalma által. Hogyan mondhatná p. Kende, hogy ezt ő csinálta? Hogyan állíthatná, hogy ez az ő teljesítménye, amikor a feltámadás hatalma mind ajándékba volt? Minden, amit tehetünk, a jó cselekedeteink ajándékok számunkra. Annyira hálásak vagyunk ezért.

„P. Kende úgy tudja szeretni a feleségét, ahogy Jézus szerette a Gyülekezetet? Viccelsz velem?” Tudja, igen. Hogyan lehetséges ez? A feltámadás ereje által. A keresztény élet hatalma által, ami ajándék. Nem vesszük félvállról, csakis Ő általa történik meg ez velünk. Aztán megkapjuk a jutalmainkat, és aztán egy nap majd az Ő lábai elé vetjük azokat. Mert azt mondjuk: Uram, Te és én, mindketten tudjuk, hogy az egész kegyelemből volt.

Figyelj! Bárki, aki trónt kíván, az gyilkossá válik. Ha a magad útját akarod, ha mások felett akarsz lenni, akkor másokat tönkre fogsz tenni azért, hogy ott lehess. Jézus az, Aki megmutatja nekünk az igazi utat. A tanítványok azt kérdezik: Uram, mehetnénk Veled oda fel? „Igen! Kövessetek Engem!”, és megyünk lefelé. 🙂 „Mutatok nektek egy titkot. Az egyetlen út lefelé vezet.”

A természeti életben csak bántjuk egymást. Azt mondja Jakab, hogy ha ambíció van a gyülekezetben, akkor marjátok és felfaljátok egymást. Mindenféle gonosz bejön. Ez történik, amikor van egy trón, és azt mondja valaki: Én majd odajutok! A gyülekezetben Jézus, a megfeszített szolgáló van a trónon. Ő adott nekünk ajándékot, és Magához vett minket. Aztán azt mondja nekünk: „Szolgáljunk! Szolgáljuk egymást! Szenvedjünk egymásért! Szenvedjünk a világért! Majd együtt tesszük ezt.” Ő szenvedett először, és aztán feltámadt. Mi azonban először feltámadottak vagyunk, és aztán szenvedünk azon az erőn keresztül.

Nagyszerű üzenet volt a mai, minden részében. Olvastam, és arra gondoltam: „Én semmit nem látok ebben a részben. Mit fog ebből kihozni p. Kende?” Talált egy illusztrációt, egy párhuzamot. Nagyszerű!

P. Kende: Nemrég beszéltünk erről, amikor Luk 13-ban Jézus meggyógyítja azt az asszonyt, aki tizennyolc éve beteg volt, és úgy meg volt görnyedve, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Ott az asszony azonnal felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Arról beszéltünk, hogy nem vehetem magamra, hogy nekem kell megcsinálni Isten munkáját. Amit Isten Magánál tart munkát, azt én nem vehetem magamra. Sokszor viszont ez a kísértés hívőként.

Ezért gyűlölöm azt, amikor a hívőkön ott van ez a nyomás: Ha igazi hited lenne, akkor meggyógyulnál. Mert ha ez az elvárás, hogy valahogyan én valósítsam meg ezt, abban tudod, mi a baj? Az, hogy megcsinálom, és kezdek úgy tenni, mintha meggyógyultam volna. Ezzel hazudni fogok magamnak, és másoknak, mert elhiszem a hazugságot, hogy nekem kell megcsinálni, ami valójában Isten munkája.

Ez az egyik, ami nagyon felszabadító, amikor megyünk evangelizálni. Az én dolgom, hogy megtérítsem az embereket? Nem, az a Jehova Tanúinak a dolga, mert nincs ott Isten, hogy munkálkodjon velük. Nekem nem ez a dolgom, hanem én bemutatom a Fiút. „Isten Fia ilyen…” Persze mindent megteszek, amit tudok, bátorítom, kihívom, felajánlom neki a lehetőséget, hogy hozzon döntést Jézus mellett, de Isten munkája lesz, vagy nem fog megtérni.

Nagyon felszabadító, amikor az életemben tudom, hogy nem nekem kell megvalósítanom. A hitünkben annyi minden Isten munkája! Erre olyan jó bizonyság, amikor azt hallom valakitől, hogy Isten elővett valamit az életében, kivett valamit a szívéből, és odatette elé, hogy meg tudja nézni: Megnézheted minden oldalról, hogy milyen szörnyű. Akkor mi történik? Kétségbeesünk? Nem. Hanem azt mondom: „Uram, megmutattad nekem. Biztosan azért, mert akarsz ezzel csinálni valamit. Légyszíves, bánj el vele!” Ez a nagyszerű, hogy utána nekiadhatom azt a részt, ami nem az enyém.

Hozzászólás: Ez ugyanígy van a gyülekezeti növekedéssel.

P. Kende: Nem emberek munkája, hanem kell, hogy Isten munkája legyen. Persze, legyenek módszerek, rendszerek. P. Brian most segít nekünk ezt felállítani. Hála Istennek ezért! Ám a gyülekezet Isten munkája kell, hogy legyen!

Hozzászólás: Az is felszabadító számomra, hogy a megtartásom, a biztonságom sem az én dolgom. Nyilván nem vagyok hanyag, de valóban kell, hogy Isten munkája legyen. Az is felszabadító, egy rhémaként jött, amit p. Brian mondott, hogy Sátán tulajdonsága, hogy Isten trónja fölé helyezi magát. Trónkövetelő volt, és a hústestünk ilyen. Jézus pedig azt mondta, hogy aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Micsoda kontraszt van ebben!

Kategória: Egyéb