Beszélgetés (rap)

2016 november 27. vasárnap  18:30

Ez a beszélgetés az A belső szoba és a kölcsönös hit ereje c. üzenetekhez kapcsolódik. (2016. november 27. vasárnap 16:30)

P. Kende: Még egy fontos gondolat az üzenethez.

1Kor 1:10 Kérlek azonban titeket, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, hanem legyetek ismét egy értelmen és azonos véleményen.

Egy elmében lenni – ez a közösségről szól. Igazából egy elmében csak egy módon lehet két ember, és ez a szeretet. Nincs más mód, csak szeretetben lehet egy elmében lenni egy másik emberrel. Másként ez nem működik. Tovább azt olvassuk:

1Kor 1:11-12 Mert, testvéreim, Khloé embereitől megtudtam, hogy viszályok vannak közöttetek. Arról beszélek, hogy közöttetek mindenki ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én pedig Krisztusé.

Pál azt mondja: „Figyeljetek! Az én nevemet használjátok arra, hogy ne legyetek kölcsönös hitben közösségben?! Vagy Péter nevére hivatkoztok? Vagy Jézus nevében nem vagy közösségben a testvéreddel?”

1Kor 1:13 Hát Krisztus részekre osztható? Vagy Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevére kereszteltettetek meg?

Pál azt mondja nekik: „Miről beszéltek? Nem lehet, hogy Jézus nevében megosztottak legyetek! Mert ha Jézus nevében vagytok, akkor közös hitetek van. Akkor kölcsönös hitetek, allelon hitetek van.” Ahogy beszéltünk róla az üzenetben.

Nekem sokat jelentett az a gondolat, hogy a Bibliámnak nagy részét nem tudom alkalmazni ezen a kölcsönös hiten kívül. Mert hogyan tanulhatok megbocsátást, hogyan tanulhatok róla, ha magamban vagyok a hitemben? Akkor nem tanulhatok erről. Tanulhatok róla, amint olvasom Ján 1-et, ahol azt olvasom, hogy Isten megbocsát nekem, és ez nagyszerű. Nagyon élvezem, és igazán nagyszerű, hogy Ő megbocsát nekem, de azt nem tanulom meg, hogy milyen megbocsátást adni. Azt megtanulom, hogy milyen a megbocsátást elfogadni Istentől, de azt nem tanulom meg, hogy milyen megbocsátást adni. Isten pedig azt akarja, hogy meglegyen mindkét oldala. Ez az egyik ok, amiért gyülekezetbe helyez minket Isten, amint megtérünk. Mert azt akarja, hogy ott legyünk ebben a kölcsönös hitben. Ott tanulok sokat, ott tudok alkalmazni sokat abból, amit az Igéből kapok.

P. Jukka: Szeretnék hozzáfűzni valamit ahhoz, amiről délelőtt beszéltem, miután p. Brian megosztott (Csak rólad szól?! (30+)). Ha az időben visszatekintesz, az elmúlt ötven évben a technológiai forradalom nagyon sok változást hozott. 1966. csodálatos év volt. Akkor még nem volt ez a sok kütyü, nem voltak számítógépek, nem volt sok TV csatorna… Finnországban csak egy. Viszont ebben az elmúlt ötven évben a dolgok radikális módon megváltoztak. Tulajdonképpen az elmúlt húsz évben a technológiai forradalom robbanásszerű volt.

Hadd magyarázzam el ezt kicsit! Két hónapja elmentem Finnországba, és nem vittem magammal az okos telefonomat, hanem helyette egy régi típusú készülék volt nálam. Annyira szabadnak éreztem magam! Azon tűnődtem, hogy ez miért is van. Valamiért úgy gondolom, hogy ezekben az okos telefonokban van egy fajta szellemiség, ami nem jófajta. Valaki elvesztette az okos telefonját, és azt mondta: „Te jó ég! Hol vagy? Te jó ég! Hol a telefonom?” Nagyon sokszor megtörténik az emberekkel, hogy a telefon az istenükké válik. Voltaképpen a legújabb telefont imádják. Ezt gyűlölöm. Egyáltalán nem tetszik ez. Nagyon hamar ki fogom dobni a telefonomat, és veszek magamnak egy régi tárcsásat. Persze, ez csak vicc.

Itt van azonban az, hogy a sötétség növekszik a világban. Mindannyian tudjuk, hogy mit mond Ján 10:10-ben: Sátán csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. A sötétség nagyon sűrű manapság. Ma a centrumban sétáltam. Este 7-8 körül érzed ott ezt a szellemi sötétséget. Európában megvan ez az istentelen gondolkodás a politikusok között. Az iskolarendszerben ugyanez. Nincsenek bibliaórák, már nem olvassák a Bibliát az iskolában, hanem ahelyett: Olvassuk inkább a Koránt! A kormány fizet is ezért.

A gyülekezet Isten világossága. Ügyelnünk kell arra, hogy ez a világosság ragyogjon rajtunk. Azért, mert mi vagyunk a világ világossága. P. Kende élete ragyog. Ugyanígy van ez veled is. Miért? Azért, mert másik szellemhez kapcsolódunk, és benned nincs a világ szellemisége. Másfajta szellem van. Ebbe a szellembe, Jézus Krisztusba vagy elhívva. Teljesen más állapot az, amiben lehetünk.

Ez meggyőződéseket ad nekünk, és helyes irányt. Akaratot ad arra, hogy szolgáljuk Istent, erőt arra, hogy tovább menjünk. Még akkor is, beteg vagy fáradt vagy. Ez Isten Szelleme. A világ szelleme nyom le minket. Annyira nehéz szellem! A munkahelyeden is érezheted ezt. Ott is meglehet ez a nagyon nyomasztó szellemiség.

Aztán elmész egy ilyesfajta gyülekezetbe vagy bibliaiskolába, és az olyan, mintha vennél egy frissítő zuhanyt. Belülről megtisztít, amit ott hallasz. Minden mocsok, ami a hét során bekerül a szívedbe, az ki lesz tisztítva. Mert beszél hozzám az Ige, ami a pulpitustól jön, megtisztítja a gondolkodásomat és az érzelmeimet. Hányszor van az, hogy eljövünk istentiszteletre, hozunk magunkkal problémákat, vagy vannak nehézségeink, és amikor hallgatjuk az üzenetet, ezek csak kipukkannak, mint a lufik! Mert amint hallgatod, olyan, mintha a pásztor éppen hozzád szólna. A kis sötét lufik kipukkadnak.

Olyan társadalomban élünk, ami annyira sötét, és ezeket a dolgokat begyűjtjük a szívünkbe. A Bibliában azt olvassuk: „Vesd Rám a terheidet! Keresd az Én orcámat! Keresd a jelenlétemet! Közel vagyok, és soha nem foglak elhagyni. Lehet, hogy a barátaid elfordulnak, de Én soha nem fogok. Én napi huszonnégy órában veled vagyok.” Amikor baj van az életünkben, vagy elbukunk, akkor csak húzódjunk közel.

Húzódj közel, de hova? A világossághoz. Az eredeti világossághoz. Ne maradj otthon, hanem gyere a Testbe. Azért, mert ez a gyógyulás helye. A szavak, amiket itt hallunk, megérintik a szívünket. Lehet, hogy a prédikátor nem is tudja, min megyek keresztül, vagy azt, hogy te min mész keresztül, de nagyon sokszor megesik, hogy éppen azt a problémát találja el, ami megvan nekem, de nem úgy, hogy megöl, hanem megadja a megoldást. Ez a lényeg. Hallgassuk Isten Igéjét, amit egy felkent pásztor prédikál! Annyira jó számunkra! Ez az, ami világ szelleme ellen megáll.

Kérdés: Volt ez az Ige az üzenetben, hogy aki meghátrál, elveszik. Mit jelent itt pontosan az, hogy elveszik?

P. Kende: Erről a szakaszról van szó:

Zsid 10:38-39 Az igaz ember pedig hitből él, de ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.

Igazából itt kétféle emberről beszél, és azt mondja, hogy az igaz hitből fog élni. Aztán van az, aki visszalép, aki nem marad meg benne, akinél ez nem valós. Ez nem nagyon meglepő. Látunk embereket, akik eljönnek a gyülekezetbe, nagyon izgatottak, nagyon lelkesek, de aztán egy hónap… egy év, és már nincsenek sehol. Aztán azt kérdezi valaki: „Volt hitük, és elveszítették? Volt üdvösségük és elveszítették?” Mi nem hisszük ezt.

Lehetséges, megtörténik emberekkel, hogy eljönnek, átveszik a lelkesedést, átveszik a szókincset, élvezik a közösséget, de egy idő után jön egy probléma, és máris odavan az egész. Mert kiderül, hogy nem volt valós. Olyan, mint Mát 13:21-ben, ahol arról beszél, hogy a mag felserken, de nincs gyökere, és emiatt az első próbánál kiszárad. Igazán erről szól.

Az első fele az üzenetemnek, és p. Brian üzenetének a nagyobb része arról szólt: a személyes hit Istenben. Ez az, hogy van gyökerem, ami belenyúlik Istenbe. Ha van gyökerem, ami beleér Istenbe, akkor soha nem fogok elszáradni. Ha nincs gyökerem – a Mát 13-beli illusztrációt használom –, akkor el fogok száradni az első hőségben, azaz bármilyen próbatétel jön, azonnal elfordulok.

Ez olyan, mint amikor Izrael kijött Egyiptomból. Azt látjuk, hogy volt körülöttük egy nagy csoport ember, akik nem voltak zsidók és nem is hittek, 4Móz 11. Miért? Ez komoly problémához vezetett:

4Móz 11:4 De a közöttük levő gyülevész nép kívánságba esett, és Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek, és azt mondták: Ki ad nekünk húst, hogy együnk?

Mi volt a probléma? Az, hogy volt velük egy nagy csoport ember, akik nem hittek az Úrban, nem voltak zsidók. Amikor a zsidók kimentek Egyiptomból, az nagyon látványos volt. Nem is tudom, hogy volt-e annyira látványos esemény azóta. Majd a nagy nyomorúság alatt lesz. Mielőtt kijöttek, minden volt: sáskák, vérré vált a víz, meghaltak az elsőszülöttek, a zsidóké pedig nem… Minden megtörtént, ami csak történhetett, és elképesztő volt. Ezért lett ott egy csoport ember, akik hozzájuk csapódtak, csatlakoztak hozzájuk.

Ez történhet itt is, amiről a Zsidókhoz írt levél szerzője beszél. Én úgy hiszem, hogy erről beszél. Ezért azt mondja rá: Mi nem vagyunk azok közül valók, akik meghátrálnak, hogy elvesszenek, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. És ilyenek vagyunk mi, remélem. Ha nem, akkor térj meg gyorsan, mielőtt jön a tavasz a meleggel. Mert elszáradsz. 🙂

Zsid 10. és 6. a két legnehezebb szakasz az örök biztonság szempontjából. Nagyon nehezen érthetőek. Csak egyetlenegy módja van annak, hogy még nehezebbé vagy még nehezebben megmagyarázhatóvá tedd, és ez az, ha abból a szempontból nézed, hogy elveszíthető az üdvösség. Ha úgy nézed ezeket a részeket, konkrétan Zsid 6-ot, hogy elveszítheted az üdvösséget, akkor az azt jelenti, hogy senki nincs, akinek üdvössége lenne. Egyetlenegy ember sincs. Akkor mindenki, aki hívő, elveszítette egy ponton, és soha nem szerezheti vissza. Ez a Zsid 6. tanulsága, ha úgy nézed, hogy az üdvösség elveszíthető.

Talán még egy gondolat az üzenethez. 2Kir 10-ben Jéhú találkozott Jehónádábbal. A lényeg, hogy Jéhú éppen Isten akaratát tette. Ment a szekéren, dolga volt Isten akaratában, összetalálkozott Jehónádábbal, és azt mondta neki: „Igaz a te szíved is, mint az enyém? Igaz a szíved, ahogy az enyém is?”; 2Kir 10:15. „Igen, az!” Mire Jéhú: „Akkor szállj fel mellém a szekérbe! Nézd meg, milyen buzgó vagyok az Úrért!” Ez nagyon különleges. Miért hívná meg azt az embert? És ő miért szállna be? A válasz az, hogy a kölcsönös hit miatt. Úgy értem, nekik nem volt gyülekezet, mint nekünk van, de azt el lehet mondani, hogy ez bátorodás, hogy ott vagyunk a kölcsönös hitben. Ugyanaz a fajta drága hitünk van, 2Pét 1:1, közösségben vagyunk ebben, és aktívak vagyunk ebben.

Ezért olyan nagyszerű együtt szolgálni. Amikor a nyárelőn elmentünk Pforzheimbe, és ott voltunk kb. harmincan, az mekkora bátorodás volt a hitben! Akkora felkavarodás volt a hitünkben! Persze, volt benne probléma, volt benne sértődés, volt benne kihívás, de attól még a kölcsönös hitünket éltük meg. Annyira jó volt!

Annyira hálás vagyok azért, hogy valamikor azt mondta nekem egy ember: Hé, szállj be a szekerembe, és nézd meg a buzgalmamat az Úrért! Lehet, hogy az így hangzott: Gyere, imádkozzunk már együtt! Igazán ennyi: „Gyere, és együtt… Járjunk hitben!” Vagy azt mondta valaki: Gyere, és látogassuk meg azt az embert a kórházban! Vagy azt mondta valaki: Hé, gyere el erre a missziós útra! Vagy: Hé, gyere el velünk a konferenciára! „Minek mennék én abba az országba konferenciára?” „Jó lesz! Csak gyere!” Aztán elmentem, és tényleg nagyon áldott volt. Annyira hálás vagyok, hogy valaki mondta ezt nekem.

Szükségünk van rá mindkét oldalról. Egyrészt arra, hogy beszálljunk valakinek a szekerébe, azaz elfogadjak valakinek a hitéből, és arra is szükség van, hogy én mondjam valakinek: „Gyere, és szállj be az én szekerembe! Gyere, és nézd meg a hitemet!” Ez a kölcsönös hit igazából.

Ámen.

Kategória: Egyéb