Beszélgetés (rap)

2016 március 20. vasárnap  18:00

Ez a beszélgetés az Amikor már magamban sem bízhatok (Húsvét I.) c. üzenethez kapcsolódik. (2016. március 20. vasárnap 16:00)

Kérdés: Milyen az idő Peruban?

P. Lajos: Az idő Peruban nagyon jó. Most ott meleg van, mert a déli féltekén van. És mivel Magyarország az északi féltekén van, ezért ellentétesek az évszakok. Most nyárból jövünk, ott 30-35°C, meleg van. Napolaj kerül a homlokra és a fejtetőre, és nagyon szigorúan lesz büntetve, ha nem, mert megégsz.

Kérdés: Ott is megtérnek az emberek?

P. Lajos: Igen. Egyrészt evangelizációban, másrészt a fiatalok keresnek válaszokat. Van egy általános vallásosság, és ez nem elégíti meg az emberek szellemi szükségeit. Az anyagiasság sem elégíti meg a szívüket. Tudnak bevásárlóközpontba járni, és van rádiótelefonjuk, de a szívük még mindig üres.

Sokan térnek meg, de aztán nagyon érdekes, hogy a megtéréstől hogyan jut el valaki oda, hogy eljöjjön a gyülekezetbe. Ez nem könnyű. Nagyon nagy városban lakunk, tízmillió ember él Limában, és nem könnyű egyik pontból a másikba eljutni. Viszont amikor elmondjuk a rádióban, hogy bibliaiskola lesz, akkor rengetegen hallják, tudnak róla, és jönnek. Tehát van előnye is, hátránya is egy nagyvárosnak.

A megtérés és a tanítványozás érdekes. A bibliaiskola, ami nekünk van, az nagyon ritka Peruban. Egyrészt a tan miatt, másrészt azért, mert ingyenes. A többi bibliaiskolában nagyon komoly tandíjat kell fizetni. Amikor meghallják, hogy nálunk ingyenes bibliaiskola van, akkor jönnek. Ám a tan az, ami hozza igazán az embereket. Van egy rádióprogramunk, és ott hallják a tant.

Biztos vagyok abban, hogy vannak más gyülekezetek is, ahol jó tant tanítanak, de sokan hallják azt, amit mi tanítunk, és úgy találják, hogy egyedülálló ez a kegyelmi tanítás, amit ma is hallottunk. Isten hűségéről szól, és nem a mi akaraterőnkről, nem a mi elkötelezettségünkről arra, hogy véghezvisszük. Isten hűségéről szól. Mi gyakran tettünk ígéreteket Istennek, mert buzgók voltunk és naivak. Aztán rájöttünk, hogy nem tudjuk megtartani az ígéreteinket. Zsid 6. Isten tett ígértet nekünk, és megesküdött. Az pedig nem változhat meg. Istennek a hűsége nem változik meg amiatt, hogy én megszegtem az Istennek tett ígéretemet. Péter megígérte, és nem tudta megtartani. Isten megígérte, és Ő nem változik. Nem változik meg az ígéret.

Sokan azt mondják: Ha ezt így tanítod a gyülekezetben, akkor az emberek bűnben fognak élni. Szerintem ez egy nagyon sekélyes elgondolás. Mi úgy tanultuk, hogy a kegyelem tanít minket arra, hogy megtagadjuk az istentelenséget és a világi kívánságokat, hogy Isten szerint való módon éljünk a világban. Ez elképesztő kontraszt a törvényeskedés és a kegyelemi tanítás között. Mert mi azt hangsúlyozzuk, hogy mit tett Isten, és mit csinál Isten. Péter elbukott. Nem az a kérdés, hogy elbukunk-e, hanem az, hogy mikor, és az, hogy hogyan fogunk belőle tanulni.

Egy misszionárius Peruban – nem a mi Szolgálatunkból való – meglátogatta az istentiszteletünket, és tetszett neki. Eljött a feleségével a konferenciánkra. Hallgatta, tetszett neki, hallgatta, tetszett neki. Mondtam neki: „Figyelj! Az, amit elfogadsz, mindig fontosabb, mint az, amit teszel Istenért. A mindig fontosabb, hogy te elfogadj, mint az, hogy szolgálj. Tehát, ha van egy szabad napod a héten, ne azt keresd, hogy hol szolgálj, hanem keresd azt, hogy hol tudsz elfogadni a feleségeddel együtt.” Azt felelte, hogy neki még soha nem adtak ilyen tanácsot. Én meg azt gondoltam: „Hát, igen! Mi bölcsek vagyunk.” 🙂 Tényleg, nem? Elfogadta, tetszett neki, és azt kérdezte:

– Jó, de mikor csinálunk valamit? Mikor szolgálunk? Ti szolgáltok? Van valamilyen szolgálat?
– Persze, van! Viszont előbb fogadj el!
– Ah, mindig csak ez az elfogadás!

Aztán jött a konferenciára szerdán, csütörtökön, pénteken… Aztán volt a missziós felvonulás. Ez az ember teljesen el volt ámulva. Ecuador, Argentína, Brazília, USA, perui vidék, a dzsungel… jöttek mindenféle helyekről. Meglátta a missziós felvonulásunkat, és azt mondta:

– De hát ti szolgáltok! Mennyi szolgálatotok van!
– Persze! Hát mondtuk, hogy van szolgálat!
– Én nem gondoltam, hogy ez ennyire jelentős!

Mi arról beszélünk, amit Isten tesz, és felemeljük Jézust, azt, amit Ő megtett, és amit Ő tesz. Ez az ember összepakolt, hazament az USA-ba, és Baltimore-ba költözött, hogy bibliaiskolás legyen. Utána elkezdett az ottani iskolában, a GGCA-ban negyedikeseket tanítani.  Azt hiszem, mostmár másik szolgálata van.

A kegyelmi üzenet átjár minden egyes tant, amit tanítunk. Minden egyes rész a Bibliából a bevégzett munkán alapszik, és ezt tanítjuk. A kijavítás, a fegyelmezés a bevégzett munkán alapszik. Minden, amit teszünk, az a bevégzett munkán alapszik. A szolgálatok a bevégzett munkán alapszanak. És olyanok vagyunk, mint Péter, teljesen olyanok, csak nem annyira okosak :-), de Isten hűséges marad. A kegyelmi tanításból ered a mi szolgálati filozófiánk, az, hogy hogyan szolgálunk, mit csinálunk, mit nem csinálunk… Eléggé szenvedélyes vagyok ezzel a témával kapcsolatban.

A szolgálati filozófiánk a bevégzett munka tanából ered. Amiről p. Kende is beszélt: Mi van, ha nyilvánosan buksz el? Mi van, ha nyilvánosan buktam el? Ha valaki Isten gyermeke, Zsid 12:6, Isten tudja, hogy őt hogyan kell kijavítani. A pásztornak nem kell a pulpitusról arról prédikálnia, hogy én hogyan buktam el. Ez – sajnálatos módon – eléggé egyedülálló elgondolás a kereszténységben. Hiszünk abban, hogy Isten tud engem vezetni, és ki tud javítani.

Még mindig az a fontos, amit Jézus megtett. Így bánunk egymással, mint hívő papokkal. Te Jézussal tudsz járni, te Szellem által lehetsz tanítva, és nekem nem kell rendőrnek lennem, vagy nem kell behajtónak lennem Jézusért. 🙂 Ez akkora szabadság! A mi életünk annyival nagyobb, mint amit megteszünk, vagy nem teszünk meg! Annyira rendkívüli Istennek a tervében járni!

P. Duló Attila: A kegyelemről egy gondolat. El tudod-e képzelni azt a képet magad előtt, amiben Péter volt? Három évig járt Jézussal, Péter beletartozott a legszűkebb körbe. A legbelső kör tagja volt Jánossal és Jakabbal együtt. Jézus majdnem minden idejét velük töltötte. Aztán Péter háromszor megtagadta. Amikor megszólalt a kakas, akkor az emlékeztette Pétert arra, amit Jézus mondott neki, és elszégyellte magát. Úgy gondolta – igazából ez igaz is –, hogy ez volt élete legnagyobb bukása, mert olyan elképesztő dolgot művelt, amit nem lehet megbocsátani: megtagadta a mindenható Úr Istent. Megtagadta a Megváltót. „Ez főben járó bűn. Ezt már nem lehet megbocsátani.” Ezen a ponton találkozott a tekintete Jézussal. Azután azt olvassuk, hogy keservesen sírt, nagyon megtört Péter.

Mit láthatott Jézus szemében? Szoktuk mondani, hogy a szem a lélek tükre. A tekintetünk nagyon sok mindent elárul, és nagyon sokféleképpen tudunk nézni. Tudok nézni haragosan, tudok nézni vádolóan: Te voltál az!; tudok nézni csodálkozva: Ezt hogy tehetted meg?! Különböző módokon tudok nézni. Tudok nézni szeretetteljesen is, kedvesen is. Amikor Péter tekintete találkozott Jézus tekintetével, akkor ott nem látott haragot, nem látott gyűlöletet, nem látott vádolást, nem látott kárhoztatást. Egyetlenegy dolgot olvasott ki Jézus tekintetéből: Péter, szeretlek! Ezt látta, és ez volt az, ami Pétert megtörte. Ez volt az, ami sírásra fakasztotta. Mert a kegyelem tud igazán munkálkodni a szívünkben.

Amiről p. Kende is beszélt, Ján 21-ben kicsúcsosodott a kegyelem. Azt mondta: Péter, szeretsz Engem? Ezt megkérdezte háromszor. „Péter, Én szeretlek téged, de mielőtt szolgálatba állítanálak, neked tudnod kell, hogy te szeretsz-e Engem!” Ez bámulatos. Amikor a Húsvétról gondolkodunk, akkor általában Jézusnak a szenvedéseire gondolunk. Ez rendjén van, persze, tudnunk kell, hogy milyen áron lettünk megvásárolva, ugyanakkor nagyon keveset gondolunk Jézus szívére, hogy mindaz, amit tett, amit elviselt értünk, azt a szíve miatt tette. Azt mind amiatt tette, mert Neki kegyelmes szerető szíve volt, amivel szeretett minket. Emiatt a szív miatt tudott felmenni a keresztre.

Zsid 12:2 Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.

Ő az Előtte lévő örömre tekintett. Ránk tekintett, rád tekintett. Ez volt az öröme. Ez volt a szívében, és azt mondta: „Megéri. Annyira szeretem őket! Megéri.” Ez volt a szívében. Jó erre gondolni, hogy Jézusnak milyen drága szíve van. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő ma is ugyanúgy viselkedik velünk, mint ahogy Péterrel viselkedett. Elbukhatsz, meglehet ez a gyengeséged, lehet bűn az életedben, de ha Jézusra tekintesz, ott nem fogsz kárhoztatást látni, nem fogsz vádolást látni. Ott azt fogod látni: „Szeretlek! Te szeretsz Engem? Mert Én szeretlek.” Annyira csodálatos, hogy megvan ez nekünk!

P. Elshan: Nagyon szerettem a dalt, amit Tánya énekelt oroszul. A fő üzenete az volt, hogy Jézus ott volt a kereszten, és nem jött le a keresztről. Volt oka, hogy csalódott legyen? Ott függött, ránk tekintett, és mi csak ordibáltunk. Mit? „Jézus, szeretünk!” Nem! Egészen mást ordibáltak ott: „Feszítsd meg! Az az Ő helye!” Ugye? Ránk néz, bűnösökre. Lejöhetett volna. Azt gondolom, hogy én lejöttem volna, és megmutattam volna nekik. Ő nem jött le!

A csalódás szó egyik jelentése, hogy van egy célod, és azt elvéted, nem tudod elérni. Nem azért, mert nem tudod, csak valamiért nem lesz meg. Nem teszed meg. Ez az egyik jelentése. A kereszt Jézusnak az egyik célja volt. Máskülönben nekünk kéne ott lógnunk. Jézus viszont nem csalódott, ott volt a kereszten. Ahogy hallottuk is, telve volt kegyelemmel, és azért jött, hogy befejezze a munkát a mi megmentésünkért. Habár sokszor hűtlenek vagyunk és csalódottak.

A kérdésem az lenne, hogy volt-e valaha Jézus csalódott a földi élete során? Amikor akart tenni valamit, akarta használni a tanítványait vagy az embereket, és nem működött – volt-e ilyen?

Válasz: Volt az az eset, amikor jött le a hegyről a színeváltozás után, ahol Péter, Jakab és János volt Vele. Ott volt az a holdkóros, akit nem tudtak meggyógyítani a tanítványok, és akkor azt mondta: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket?” Szerintem akkor is csalódott, amikor sírt Jeruzsálem felett. Az is egy érdekes, szívszorító jelenet.

P. Lajos: Az első gyülekezeti zsinatra gondoltam. Jézus akkor már a mennyben volt. Tudjuk, hogy a vér, amit bemutatott, azt a mennyei Szent Hajlékban mutatta be. Az a vér jobb dolgokat beszél, mint Ábel vére, Zsid 12:24, és az a vér örök megváltást ért el.

ApCsel 15. jöttek a törvénykezők, és azt mondták: „Nem lehet, hogy te csak elfogadod Jézust, és akkor te már hívő vagy. Nem úgy van az! Az olcsó kegyelem. Az higított evangélium.” Nagyon nagy veszekedés lett ebből. Én el tudom képzelni, hogy Péter és Pál ott üvöltött, mert előtte, ApCsel 11-ben már végigmentek ezen. „Bementél a pogány házába, és vele ettél?” Már korábban rendezték, hogy ez hogy van. Itt, a tanács előtt nagy vita lett belőle, és azt mondták: Igen, hiszel Jézusban, és Isten gyermeke leszel. Ez volt az első gyülekezeti zsinat.

A mai napig ez nagyon lényegi kérdés. A mai napig vannak népszerű prédikátorok, akik kritizálják a kegyelmi üzenetet. Én azt gondolom, hogy Krisztusnak a vére a mennyei Szent Hajlékban elégséges volt az üdvösséghez. Jézust kell, hogy felemeljük.

Én a következőt válaszolnám p. Elshan kérdésére, hogy valamilyen módon kiábrándíthatom-e Jézust. Biztos, hogy lehet, mert azt mondja Ef 4:30-ban, hogy megszomoríthatjuk a Szent Szellemet; és 1Thessz 5:19-ben azt mondja, hogy megolthatjuk a Szent Szellemet.

Aztán látjuk azt is, hogy hogyan kiabált Jézus a farizeusokkal Mát 23-ban, amikor ellene mentek a kegyelmi üzenetnek. Mert azoknak az volt fontos, hogy a fűszerből tizedet fizess, és nekik az irgalom és igazság nem volt annyira fontos. Az irgalom mindig az engeszteléssel van összefüggésben. Tehát amikor az irgalmat nézed, akkor az Jézus vére az engesztelés székén. Jézus nagyon frusztrált volt Mát 23-ban, és az apostolok frusztráltak voltak ApCsel 15-ben. Bár Péter is beleesett ebbe a hibába Gal 1-ben. Azt gondolom, hogy ha törvényt adunk az evangéliumhoz, az lehet, hogy kiábrándítja Jézust. Jobban, mintha esetleg elbuknék.

P. Duló Attila: Én is válaszolnék p. Elshan kérdésére. Úgy gondolom, hogy abban a formában Jézus soha nem volt csalódott, amit maga a szó jelent. Mert a csalódottság gyakorlatilag hamis elvárásból adódik. Azért csalódom, mert van egy elvárásom, aztán annak vagy én nem feleltem meg, vagy a környezetem. Jézusnak nem voltak hamis elvárásai, úgyhogy ilyen formában nem lehetett csalódott.

Ugyanakkor érhették olyan hatások, amiknek következtében – fogalmazzunk így – megfájdult a szíve, vagy rosszul esett neki. A Gecsemáné kertre gondolok, amikor a tanítványok folyton elaludtak, miközben Ő kérte őket: „Imádkozzatok! Imádkozzatok!…” Ők pedig folyamatosan elaludtak. Azt hiszem, hogy ez olyan lehetett, ami rosszul esett Neki. Ám nyilvánvalóan isteni mivoltában Ő pontosan tudta, hogy ez fog következni. Nem lepődött meg ezen, úgyhogy a klasszikus értelemben nem csalódott.

P. Elshan: Köszönöm a válaszokat! Végkövetkeztetésként levonhatom, hogy Jézus volt csalódott és Jézus nem volt csalódott, és mindkét válasz helyes. Mert mondhatjuk, hogy igen, voltak alkalmak, amikor Jézus kiábrándult belőlünk, emberekről, és mondhatjuk, hogy nem, mert Jézus sosem csalódott Magában.

Az istentisztelet témája az volt: Csalódtam magamban… Erre volt nagyszerű illusztráció Péter, háromszor is elbukott. Aztán a csalódottságában így beszélt: „Mit tettem? Háromszor megtagadtam az Uramat!” Csalódott magában a helytelen cselekedetei miatt. Viszont figyelembe véve Jézus szavait és cselekedeteit, Ő sosem volt csalódott, és sosem tévedett. Persze ismerte a kapacitásunkat, hogy elbukhatunk, és ezért nézett szeretetteljesen Péterre, amikor csalódott magában.

A Biblia azt is mondja, hogy Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön. Ő mindent megtett ennek érdekében, de amikor látja, hogy az emberek nem fogadják el a megváltás ajándékát, és a hitetlenségük eredményeként a pokolba mennek, akkor azt gondolom, hogy egy értelemben csalódott. Nem az Ő cselekedete miatt, mert az Ő munkája tökéletes volt, hanem azért, mert mi nem fogadtuk el, amit Ő nekünk, embereknek előkészített. Ugye?

Másrészt, igen, mi csalódunk magunkban különböző helyzetekben, de csalódunk másokban is. Amikor arra számítunk, hogy valaki megtesz valamit, amiben megegyeztünk, és aztán nem teszi meg, vagy rosszul teszi meg.

Kérdés: Kezdő vagyok, így nekem rengeteg kérdésem van. A csalódottsággal kapcsolatban lenne a következő. Sokszor van az, hogy megbeszélek valakivel valamit, és nem úgy történik, és a megbocsátás nekem még nagyon-nagyon nehezen megy. Hogy lehetne ezt tanulni, és azt, hogy őszinte legyen? Mert elmondom, hogy megbocsátok, de a szívemben nem azt érzem, a szívemben még mindig csalódottnak érzem magam.

P. Duló Attila: Egy rövid gondolat arról, hogy hogyan tudunk megbocsátást tanulni. Úgy, hogy felnézek a hitünk szerzőjére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra, tanulok Tőle. Olvasom az evangéliumokat, gondolkodom Jézusnak az életén, és megtanulom. Ő azt mondja Mát 11-ben: „Gyertek Hozzám, és tanuljátok meg Tőlem, hogy Én alázatos és szelíd lelkű vagyok. Tőlem tudod megtanulni ezt. Nézd, hogy Én hogyan éltem az életemet. Nézd, hogy bizonyos helyzeteket hogyan kezeltem.” Aztán ez alapján meg tudjuk tanulni.

A legfontosabb, hogy elfogadjuk azt a kegyelmet, amit Jézus akar nekünk adni, és folyamatosan ad is. Mert ez a kegyelem az alap – ahogy p. Lajos említette még a beszélgetés elején Tit 2:11-12-t –, és az megtanít minket arra, hogy elhagyjuk az istentelenséget, a világi kívánságokat, és aztán szent életet éljünk. A törvénykező hívő azt mondja: „Szedd össze magad, és bocsáss meg! Ezt így kell csinálni, világos?” Aztán persze csak állunk értetlenül: Én akarom, de nem megy.

Mi, kegyelmi hívők azt mondjuk: „Nézz Jézusra! Járj Vele! – amiről p. Lajos szintén beszélt – Fogadj el!” Fogadd el a szeretetet, fogadd el a kegyelmet, fogadd el azt, hogy szabadságod van Krisztusban, és ez fogja kimunkálni azt, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy őszintén, tiszta szívből meg tudsz bocsátani másoknak, el tudsz engedni sérelmeket, fölé tudsz emelkedni ezeknek a dolgoknak. Ezt viszont Isten munkálja ki bennünk. Mi erre önmagunktól képtelen vagyunk, azt hiszem.

Kérdező: Nem leszek akkor már túl nagyképű? Ahogy ezt mondtad, azt gondoltam: „Rendben, ez tetszik! Megbocsátok.” Csak ez nekem kicsit olyan: Te nem vagy még olyan szinten, ahol én tartok. Ez mintha egy picit alacsonyabbra tenné a másikat.

P. Lajos:

Ef 4:32 Ellenkezőleg: legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

Azt gondolom, hogy van az, amikor elfogadunk – elfogadsz az istentiszteleten, a beszélgetés alatt, a bibliaiskolai órán – és abban növekszünk, hogy ki Jézus, és mit tett értünk. Az egyik, amit Ő megtett, hogy megbocsátott nekünk. Én ezt elfogadom magamnak. Ez az üdvösségkor megtörtént, amikor hittem Jézusban, de folyamatosan növekszünk Jézusban, és annak a megértésében, hogy nekünk meg lett bocsátva. Minél jobban növekszem, annál könnyebben fogok megbocsátani magamnak is, mert kiábrándítom magam, és annál könnyebben fogok megbocsátani másoknak. Ez igazi megbocsátás, nem nagyképűség, vagy látszat, nem csak szavak. A lényeg nekem itt az: ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

Gyakran, amikor komplikált a kép, akkor visszamegyünk az alapokhoz: én nagyon rossz ember vagyok, Isten nagyon szent, és Ő emberré lett, meghalt azért, hogy ez a rossz ember Istennel lehessen. Nem kicsit rossz ember, nem az: de én jobb vagyok, mint az a másik; hanem ahogy Pál mondja: bűnösök között az első vagyok. Mi mindnyájan tudnánk ezzel azonosulni. Az a megbocsátás, amit kaptunk, az egy rendkívüli ajándék. A kereszténységnek ezek az alapigazságai, mindig el kell, hogy ámuljak ezektől.

Amikor már nem izgalmas – „Rendben, ezt már tudom, meg lett bocsátva, de mi van még? Persze, persze, engesztelés, de mi van még? Mindig csak a kegyelemről beszéltek, de mi van még?” –, amikor ezek a bámulatos igazságok unalmassá válnak, akkor ez olyan, mint az olajnyomást visszajelző lámpa, mert vészlámpa, pirosan jelez, hogy baj van: megszokott vagyok, komplikálom a dolgot, én vagyok az ember ApCsel 15-ben, aki a bajt keveri. Mindig abban kell növekednem, hogy nekem meg lett bocsátva Krisztusban. Aztán azt látom, hogy egyre jobban megy a megbocsátás.

P. Duló Attila: A megbocsátásnak van néhány sajátossága azon túl, amit eddig említve lett, hogy ezt megtanuljuk Jézustól, és megértem, hogy nekem is meg lett bocsátva minden vétkem. Ez egyébként nagyon sokat segít :-), amikor megértem azt, hogy nekem is meg lett bocsátva.

Van ez a példázat a Bibliában, hogy van egy szolga, aki elképesztően nagy összeggel tartozott az urának, akkora összeggel, amit képtelenség volt kifizetnie, és az ura elengedte a tartozását. Ám ennek a szolgának is tartozott az egyik szolgatársa egy jelentéktelen összeggel, de miután az ura elengedte a nagyon nagy tartozását, az a szolga próbálta behajtani a szolgatársán ezt a jelentéktelen tartozást. Nyilvánvaló, hogy az ura emiatt megharagudott rá, és aztán börtönbe vettette.

Ez egy nagyon jó kép arra, hogy Isten nekünk minden bűnünket megbocsájtotta. Legelsősorban megbocsátotta az Isten elleni lázadásunkat, a lázadás bűnét, és aztán ennek az összes folyományát, amit elkövettünk: hazugság, paráznaság, lopás… Mindent, amit egy ember elkövethet, azt Isten megbocsátotta. Aztán pedig azt, hogy valaki mondott rám valamit, soha nem bocsátom meg? Ha megértem, hogy nekem mi lett megbocsátva, akkor az egy olyan jelentéktelen apróság, hogy ezen teljesen túl tudom tenni magam. Ez az egyik oldala. A másik oldala pedig egy szívbeli döntés: Igen, én meg akarok bocsátani. Én tényleg meg akarok bocsátani.

A megbocsátásnak van néhány sajátossága. Az egyik az, hogy kegyelemből származik, és a másik az, hogy végletes. Vagyis, ha egyszer megbocsátottam valakinek, akkor azt soha többet nem ásom elő. Vannak emberek, akik magas szintre fejlesztették azt a képességüket, hogy alkalmas pillanatokban előhúzzák a másiknak egy régi bűnét. Pl. megbántottam valamikor nagyon régen a feleségem, és most ugyanazt mondom, és a feleségem felhorkanna: „Na, látod! Akkor régen is ugyanezt csináltad. Látod, milyen vagy?!” Ez nem megbocsátás.

A megbocsátás az, hogy elfelejtem. Persze ez nem amnéziáról beszél, hanem félreteszem, és soha többet nem veszem elő. Az egésznek, annak, hogy ezt meg tudjam tenni, az alapja az, hogy nekem is meg lett bocsátva minden. Nem tételezek fel rólad semmit, csak annyit, amennyit bárki másról is: bűnösök vagyunk mindnyájan. Ha átgondolod az életedet, biztos találsz egy-két dolgot, amit Istennek meg kellett bocsátania. Mint ahogy én is találok számtalan okot az életemben, amit Neki meg kellett bocsátania. Ha ezt összehasonlítjuk azzal, amit ellenünk elkövettek, akkor azok eltörpülnek, olyan kicsivé válik.

Nézd meg Péter! Rendkívül nagy bukása volt Péternek az, hogy megtagadta Jézust. Ahogy az üzenetben is hallottuk, amikor ő azt mondta Jézusnak: A halálba is Veled mennék!; akkor ő ezt teljesen komolyan gondolta. Tényleg komolyan gondolta, és be is bizonyította, amikor a Gecsemáné kertbe jött a tömeg, és el akarták fogni Jézust. Akkor Péter volt az, aki előkapott egy kardot, és levágta Málkusnak, a főpap szolgájának a fülét. Akinek volt már kard a kezében, az tudja, hogy nem a fülére célzott, csak elhúzta a fejét Málkus. Tehát Péter komolyan gondolta, és néhány órával később pedig megtagadta Őt.

Ez pontosan az, amit mi teszünk nap mint nap. Amikor jól mennek a dolgok, akkor azt mondom: „Jézus, Veled vagyok, Veled járok, a halálba is elmennék Veled. Akkora a hitem, hogy meg is halnék Érted.” Aztán jön egy konfliktushelyzet az életembe, amiért imádkozom már órák óta, és Jézus még mindig nem oldotta meg, akkor Jézus már nem annyira jó. Akkor már én is megtagadom. Csak mi sokkal kifinomultabbak vagyunk, mint Péter volt. Mert én úgy tagadom meg, hogy abbahagyom a bibliaolvasást, abbahagyom az imádkozást, kezdek istentelen dolgokat művelni.

Visszatérve a megbocsátáshoz, hogy ezt miért mondtam. Jézus megbocsátotta Péternek a bűnét. Ezt a főben járó megbocsátotta, és megbocsátja nekünk is azt, amikor duzzogunk, amikor: „Azért sem imádkozom! Jól kiszúrok Veled, Jézus! Nem állok Veled szóba.” Ezek nevetséges dolgok, de Jézus nem csinál ebből ügyet, megbocsát nekünk mindent.

Gondolj bele ebbe, hogy Ő mindent kifizetett! Kifizette az összes eddigi bűnünket, és kifizette azt is, amit még ezután fogunk elkövetni. Mindent! Mert el fogjuk követni, hiszen bűnösök vagyunk. Amíg ebben a bűn alá rekesztett testben élünk, addig el fogunk követni bűnöket. Persze, elbukunk, de már meg van bocsátva. Már meg van bocsátva. Ezt figyelembe véve, sokkal könnyebb nekem is megbocsátani, ha a másik megbánt.

Ámen.

Kategória: Egyéb