Beszélgetés (rap)

2015 december 27. vasárnap  18:00

Ez a beszélgetés a Szellemben járni, nem a testben & Valós egység a Szellemben c. üzenethez kapcsolódik. (2015. december 27. vasárnap 16:00)

P. Knight: Az egység volt a téma. Nagyon fontos számunkra, és ezzel együtt eléggé félreértett téma is.

Az nem egység, amikor keresel valakit, és csak egy közös érdeklődési területen egyetértetek, mint a vélemények, a politika, a sport… Akkor ebben tudtok kapcsolódni egymáshoz, és ez a személy lesz a legjobb barátod. Akkor ezzel a személlyel fogsz beszélgetni, mert kényelmes ezekről a témákról beszélgetni. Végül is ez is egyféle egység, de nagyon gyenge, mert ha a véleményed megváltozna, akkor az máris gondot okozna.

Az a fajta egység, amiről a 133. zsoltár beszél, az az elmebeli egység, hogy ugyanaz az Isten, ugyanaz a Biblia, ugyanaz a megváltás, ugyanaz a tan körül van egység, és ez a közösség épít fel bennünket.

Lehet, hogy érdemes elképzelni a következő helyzetet. Vannak barátaid, és ezekkel a barátokkal soha nem beszélsz Istenről vagy a Bibliáról, vagy csak ritkán. Úgyhogy vannak barátaid, de érzed, hogy többre lenne szükséged. Mert nem elégít meg ez a fajta közösség. Mert mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy kommunikáljunk Istennel és a Bibliával kapcsolatban. Ez a lelkünknek egy nagy szüksége. Ez megerősít bennünket.

Pál apostol mondta: A gyengének gyenge lettem, hogy megnyerhessem a gyengét, a törvény szerint valóknak, törvény szerintivé lette, hogy megnyerhessem őket. Ez nem eretnekség. Hanem az, hogy találunk egy kapcsolatot Istenben. Mert e nélkül annyira könnyen kiszárad a szellemi életünk! Ha a szellemi életemben száraz vagyok, akkor fog bármiféle tanítás szele ide-oda dobálni. Mert nincs tartalom énbennem. Úgyhogy annyira lényeges, hogy utánamenjünk ennek a fajta egységnek!

P. Stevens a korai éveinkben azt tanította nekünk, hogy mindig beszéljünk az Igéről. Semmiféle összegyülekezésünk nem volt az Ige nélkül. Akár együtt ettünk, akár imaalkalom volt, akár labdajáték volt, az Ige mindig része volt. Annyi erőt találtunk ebben! Ha ez kikerül az életünkből, és csak egymás véleményében találunk egységet, akkor ez már nem tölt be minket, nem elégít meg. Úgyhogy ez nagyszerű téma.

P. Kiss Laci: Élvezettel hallgattam p. Knight-ot. Az ő üzenete volt a harmadik, de nem a harmadik helyezett, hanem három azonos szintű mennyei üzenetet hallottunk. Csak meg tudom erősíteni azokat a gondolatokat, amiket megosztott.

Amikor p. Kende elkezdte olvasni a 133. zsoltárt, és ránéztem, akkor az első gondolatom az volt: Mindenkinek szakállt kell növeszteni, mert csak akkor jön le az áldás :-), és szakáll nélkül nem csorog az áldás. Nyilván ez csak vicc. Főleg a lányoknak.

A mi egységünk – ahogy p. Knight is elmondta – az nem a mi véleményünk, vagy a barátunknak a véleménye, vagy a hobbink, hanem a mi egységünk Istenből van, ahogyan befogadtuk Krisztust az életünkbe, ahogyan Isten családjának a tagjai leszünk, és ahogyan napról napra élünk Istennek az Igéjével. Tehát Isten Igéje egységes gondolkodást, meggyőződéseket hoz az életünkbe.

A mi útjaink nagyon különbözőek, és nem ugyanazt az utat járjuk be, amíg megtérünk, de mindnyájunknak ugyanaz a Megváltója, és mindnyájunk bűnbocsánata a kereszten van. Az örök életünk, amit ajándékba kaptunk, az Krisztus feltámadásából van. Ebben vagyunk egyek. Nagyon különbözőek vagyunk, de Krisztusban egyek vagyunk. Ugyanazt gondoljuk Róla, Istenről, és Krisztusban kapjuk a szeretetet, amivel élünk minden nap, és ezt a szeretetet megosztjuk akár az ellenségünkkel is, nemhogy az atyánkfiaival.

Nagyon rövid személyes bizonyság. Néhány évvel ezelőtt sokan elmentek a gyülekezetből. Emlékszem, hogy több hónap után p. Schaller visszajött látogatóba. Valahogy az üzenet közben mondott valamit, amit én nagyon személyesnek vettem. Általában is személyesre szoktam venni. Azt mondta: „Ne hagyjátok el a gyülekezetet azért, mert pl. a pásztor az USA-ba költözött. Mert a gyülekezetben van Isten áldása.

Hangsúlyozni szeretném, hogy nem ebben a gyülekezetben, hanem ebben a gyülekezetben is. Mindenhol, ahol összegyülekeznek az atyafiak, és egységben vannak az Igében, és ugyanazt gondolják Krisztusról, hogy Uruk és Megváltójuk, és szeretik egymást. Azt mondta p. Schaller: „Ne hagyjátok el a gyülekezetet! Mert Isten oda küldi az áldását.”

Nem érdemes összehasonlítani a pásztorokat egymással. Amit mi kaptunk annak idején p. Schaller-től, p. Brian-től, és a többi misszionáriustól, az sok évtizedes munkája volt Istennek azokban az emberekben, és ők lefektették az életüket, megosztották az életüket, mi pedig rendkívüli módon élveztük azt. Utána egymás után sorban elmentek.

Szükség van a gyülekezetnek pásztorra, és fölszenteltek jó néhány pásztort. Nem érdemes azonban összehasonlítani egyik pásztort a másikkal. Sokkal fontosabb keresni Isten munkáját az ember életében. Én hiszem, hogy Isten felnevel pásztorokat, mint ahogy meg is tette. Igenis, élvezhetjük ezeket a gyümölcsöket. Azért, mert elmegy egy pásztor, aki évtizedeket élt Istennel, és megosztotta ennek a gyümölcseit, áldásait velünk, ez vajon Istent megváltoztatja? Nem! Isten munkája folyik tovább.

Akkor én hoztam egy döntést. Persze, nem akartam elmenni a gyülekezetből, de miért is mennék el? Isten hozott ide annak idején, és Isten fog táplálni továbbra is. És Ő teszi. Úgyhogy az egységünk nyilván nem az épület miatt van, és nem azért, mert ugyanúgy gondolkodunk általában a földi dolgokról, hanem egységünk van az Igében. Ez a Szent Szellemnek a munkája.

P. Kende: Nekem nagyon friss volt az a gondolat, ahogy az olaj először Áront érinti, aztán folyt le a köntösén. Ez természetesen a papi ruha, az ő elhívása és az ő szolgálata. Isten először őt akarta megérinteni, aztán ezen keresztül akarta megáldani a szolgálatát. Annyira örültem, hogy p. Shane szolgált Gal 1:16-ból. Nagyszerű bevezető volt, mert nagyon is része volt az üzenetnek.

Gal 1:16 hogy kijelentse Fiát bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.

Istennek a vágya, hogy leleplezze Krisztust bennem. Úgyhogy az Ő vágya legelőször, hogy szolgáljon felém. Emlékszem, amikor p. Stevens azt mondta egy istentiszteleten: „Mindnyájatokat nagyon szeretem, nagyszerű itt szolgálni, nagy tisztesség pásztornak lenni, de őszintén szólva, ezt magamért csinálom. Mert önző vagyok. Csak jobban szeretném megismerni Krisztust, és én így szoktam megismerni Krisztust. Szolgálok, és így ismerem meg Krisztust jobban.”

Egy értelemben kicsit viccesen, de nagy igazságot mondott. Isten vágya, hogy felém szolgáljon személyesen először. Mindenekelőtt felém, hogy leleplezze a Fiát bennem. Azután jön, hogy hirdessem. Azután, hogy megérintett engem, szólt hozzám, és szolgált felém, jön az, hogy kommunikáljak a testvérem felé.

Hogyan lehet egységünk? Hogyan lehetne valaha is egységünk, ha nincs Krisztus mélysége az én életemben és a másik életében?

Róm 14:1 A hitben erőtlent fogadjátok be anélkül, hogy vélekedéseit ítélgetnétek.

Egy másik forgatókönyv. Nekem van mélységem Krisztusban, és jön valaki újonnan a gyülekezetbe, lehet-e egységünk? Lehet-e közösségünk? Csak épp most tért meg, és még mindig hisz az ufókban, és ha megkérdeznéd, lelkesen hirdetné az evolúciót. Lehet-e egységünk? Természetesen a hibát, a tévedést nem támogatjuk. Nem fogok elmenni vele kocsmába csak azért, mert ő azt gondolja, hogy jó ötlet istentisztelet után odamenni. Ez a vers viszont azt mondja, hogy elfogadom, és nem ítélgetem a vélekedéseit.

Ez azt jelenti, hogy ha vannak megkérdőjelezhető véleményei, nem fogok ezekkel vitatkozni, hanem az érdekel, hogy Isten leleplezze Krisztust bennem. Amikor Isten ezt megteszi, akkor a másik furcsa elképzelései a pornográfiáról, az antiszemitizmusról… csak lehullnak. Ezt szoktuk tapasztalni. Ez szokott történni. Ahogy Krisztus felépült bennünk az Ige, a szeretet és a közösség által, a többi csak lehullott.

Persze a leginkább megelégítő az, ha nekem mélységem van Krisztusban, és a másiknak is, és így vagyunk közösségben. Ez nagyszerű! Csodálatos. Felépülünk. 2Kor 1-2. Azután, ha a másik nem annyira megelégítő, lehetséges, hogy neki nincs mélysége, de ha nekem van, akkor én még mindig szerethetem, még bátoríthatom őt, akkor még mindig lehet közösségünk. Csak lehet, hogy néha viccesre fog sikeredni. Lehet, hogy mond valamit, és csak elengedem a fülem mellett: Beszéljünk inkább valami másról! Ez rendben van, de szerethetem, és befogadhatom őt a saját körömbe. Bizonyos szintig közösségben lehetünk.

P. Schaller mondott erre valamit. Volt egy teázó, ahova eleinte jártunk beszélgetni, mert volt tea és zsíros kenyér jó áron. Az összes drága magyarnak, nekünk szilárd véleményünk volt, de nem tudtunk semmit a Bibliáról. Úgyhogy a szilárd elképzeléseink eléggé butácskák voltak. P. Schaller mondta egyszer: Mostantól kezdve, ha hozzászólsz, akkor egy bibliaverssel alá kell támasztanod. Utána csönd volt, de ez nagyon jó volt, és építő. Sokkal építőbb. Még így is ott ültünk, közösségben voltunk, tanultunk és elfogadtunk sokat. Erről beszélünk igazán.

A kérdésem: Miért hitted el, hogy te megteheted azt, amiről ma szó volt, hogy építheted a Krisztus Testét? Amiről Ef 4:13-16-ban olvasunk. Téged személyesen mi késztetett arra, hogy elhidd? Mi volt az oka, hogy elhitted, hogy te valaki mást építhetsz, és kezdeményeztél hitben, szellemben, és kezdeményezted a szolgálatot?

Mert azt hiszem, hogy amikor kezded ezt elhinni, és kezdesz benne élni, akkor nagyon másfajta, nagyon ritka fajta, és nagyon szükséges hívővé válsz.

P. Kiss Laci: Arra gondolok, hogy vannak hívők, akik azt mondják: „Én tudom Isten imádni otthon egyedül. Olvasom a Bibliámat, üzeneteket hallgatok, és nem feltétlenül fontos nekem az, hogy együtt üljek az atyafiakkal. Sőt, otthon sokkal jobb. Nem idegesítenek az emberek. Nem kell ránéznem arra az emberre, és a másikra sem.” Nem tudom, hogy volt-e ilyen az életedben, amikor azt gondoltad, hogy inkább otthon egyedül. Azt gondolom, hogy meg van rabolva ez a hívő. Mert a gyülekezet Isten természetfeletti munkája.

Az én életemben is volt ilyen időszak, amikor otthon egyedül dicsértem Jézust, olvastam a Bibliát, imádkoztam, és nagyon boldog voltam. Valameddig. Ez a hívő életem elején volt. Valójában azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen hívő. Mert akikkel találkoztam, nem olyanok voltak, mint én. Találkoztam vallásos emberekkel, Jehova Tanúival. A vallásos emberek nem szerették a Bibliát. A Jehova Tanúi látszólag szerették, de rövid beszélgetés után kiderült, hogy ők egy másik Jézusban, másik szellemben hisznek. Pedig nem jártam bibliaiskolába, de nekem ott nyilvánvaló volt, hogy nem egyezett az Igével az, amit ők mondtak.

Szóval otthon voltam egyedül, és egy idő után hiányzott valaki, aki olyan, mint én, aki szereti Jézust, szereti a Bibliát. Csak annyit mondtam Jézusnak: „Kérlek, add, hogy egy emberrel találkozzak, aki olyan, mint én! Együtt tudjunk lenni, le tudjunk ülni, és beszélgessünk. Csak egy embert kérek.” Rövid idő után találkoztam egy emberrel. Egy pásztorral találkoztam, aki az utcán prédikált.

Utána Isten nem egyet adott, hanem nagyon sokat, és hirtelen egy közösségben találtam magam. Tehát én kértem Jézus, hogy vezessen valakihez, aki olyan, mint én, akivel egy lehetek a Jézusról való gondolkodásban, a Bibliával kapcsolatban. Mert hiába imádtam én otthon egyedül Istent, egy idő után ez nem volt megelégítő. Nekem szükségem volt valakire, aki olyan, mint én.

Én akkor nem tudtam a gyülekezetekről, de Isten szépen bevezetett. Neki adok hálát, hogy Ő ebbe a gyülekezetbe vezetett. Úgyhogy itt, ebben a gyülekezetben nőttem fel. Huszonöt évesen kerültem ide. Te jó ég! Ez azt jelenti, hogy huszonöt éve vagyok a gyülekezetben? Gyorsan elszaladt ez az idő. Úgyhogy itt élem az életemet, és amikor együtt vagyok a testvéremmel – erről talán nem beszélünk olyan sokat –, akkor én Jézussal találkozom, és Jézussal vagyok közösségben. Amikor haragszom a testvéremre, akkor Jézusra haragszom.

Hol élhetem meg az Istennel való közösségemet? Leginkább a gyülekezetben, ahol együtt ülhetek a testvéremmel, és együtt táplálhatom magamat a Szent Szellem által az Igéből. Ez egy elképesztő hely, Isten által létrehozott test, aminek mi is a része vagyunk, és nagyot veszítünk, ha kimarad az életünkből.

Engem Isten vezetett ide a gyülekezetbe. Nem voltunk túl sokan. Tényleg ámultam azon, amit hallottam a pásztoroktól a Bibliából. Kezdetben nagyon furák voltak nekem a keresztények. Túl sok szeretet, túl sok kontaktus. Én visszahúzódó ember voltam, nekem itt túl sok volt a szeretetből. Az üzenet viszont visszahozott újra meg újra.

És nyilván olyanok vagyunk, hogy lemásoljuk egymást bizonyos szinten. Hogy mondta p. Shane? „Ha valaki elvesz egy traktátust, akkor a következő is elveszi.” Amint az ember ott van a gyülekezetben, úgy gondolom, hogy Isten munkálkodik személyesen az életében, és nyilván vannak példaképei. Ha ott vagy a gyülekezetben, akkor előbb-utóbb elkezdesz szolgálni. Fura dolgok történhetnek veled.

Emlékszem, amikor életem első prédikációját elmondtam a Keleti pályaudvar aluljárójában. P. Francoise azt mondta: Most éneklünk egy dalt, és utána te fogsz beszélni. Legszívesebben elsüllyedtem volna a kövek alá. Borzalmas érzés volt. Lehet, hogy nem készültem rá. Egy idő után viszont megszokja az ember. Nem a borzalmas érzést, hanem a szolgálatot. 🙂 Nagyon sok öröm és békesség van benne.

Úgyhogy szerintem Isten vezeti be ebbe az embereket. Nincs erre módszertan. Ha ott vagy a gyülekezetbe, Isten Szent Szelleme munkálkodik benned.

P. Kende: Azt hiszem, hogy mondtál valamit, ami nagyon értékes. Ha azokkal az emberekkel vagyok, akik szolgálnak, akkor én is felbátorodom arra, hogy szolgáljak.

Ha viszont egy kritikus csoporttal, vagyok együtt, ha olyan emberekkel töltöm az időmet, akik csak a problémákat látják a gyülekezetben, akik arra néznek: „Miért nem hord nyakkendőt a színpadon? Miért nem veszi elég komolyan? Miért van ilyen sok üres hely a beszélgetés alatt? Miért nincs látogatás a gyülekezetből? Miért nem hívott fel senki, amikor kórházban voltam?”; akkor ez egy bizonyos irányba vezet.

Ezekkel az emberekkel is lehetsz közösségben, de ez bizonyos irányba fog vezetni. Ám nem a szolgálat felé, vagy arra, hogy kezdeményezz. Mert akkor másképp fogod látni. Lehet, hogy van egy nagyszerű beszélgetés, huszonvalahány ember van jelen, akkor hogyan gondolkodom?  Hívok-e valakit: „Figyelj! Nagyszerű volt. Gyere el te is a következőre!” Vagy: „Senki sem látogatott meg a kórházban. Jó lett volna, ha valaki felhívott volna. Úgyhogy talán a következő alkalommal, ha valaki kórházba kerül, meglátogathatnám én.”

Ez tényleg azon múlik, hogy kikkel vagy együtt.

P. Knight: P. Laci, ez jó válasz volt! Azt hiszem, így működik ez. Nálam az működött, hogy olyan emberekkel voltam együtt, akiknek erős hitük volt. Ez motivált, provokált engem a hitben, és nem maradtam egyedül. Huszonkét éves voltam. Az már igazán régen volt.

P. Lacinak milyen jó ebben a korban lenni, és milyen jó bevonva lenni, mint ahogy ő be van vonva! Mert olyan emberekkel lóg, akik provokálják. Én is éltem azzal a kiváltsággal, hogy provokáljam őt néhány alkalommal. Mert erre van szükségünk, hogy növeljük a hitünket, és azzá nőjünk fel, amire Isten elhívott minket. Úgyhogy a gyülekezet annyira fontos!

Nem tudom, hol lennék a gyülekezet nélkül, hol lennénk a gyülekezet nélkül. Hallottam, valaki azt mondta: „Vannak, akik túl fontossá teszik a gyülekezetet! Ez csak arról szól, hogy mit hallasz Istentől, ne tedd annyira fontossá a gyülekezetet!” Ezt nem értem. Ez nem függ össze. Nem értem, mit jelent ez, mert a gyülekezet az a hely, ahol növekszünk. Ahol közösségben vagyunk, és ahol találkozom emberekkel, és hallom a történeteiket. Most hallottam ezt is. Milyen nagyszerű történet! Emiatt növekedett újra a hitem. Úgyhogy mindig kérdezem az embereket: „Mi a te történeted? Mondd el a sztoridat!” Mert azt akarom, hogy provokáljanak, és hogy növekedjek.

Van egyfajta egységünk itt, de ahogy a hitünk növekszik, ez a fajta egység is növekszik. Úgyhogy az Istennel való egységünk is növekszik. Úgyhogy mostmár bátorsággal beszélünk azokkal az emberekkel, akik semmit sem tudnak Istenről. Mert a tapasztalatunkban annyira egyek vagyunk Istennel! Azért, mert a testvérekkel is előtte közösségben voltunk, és ez így működik.

Mark Lowry, keresztény komikus mesélte a következőt. Egyszer meghívta néhány barátját magához, és a meghívottak hoztak magukkal barátokat. Kezdtek beszélgetni Istenről, ahogy máskor is szoktak. Az egyik barátjának a barátja azt mondta: Én nem hiszek Istenben. Mark erre azt mondta: „Annyira izgatott lettem! Sosem volt még korábban ilyen ember a házamban. Körbejártam, és bezártam az összes ajtót. Aztán csak beszélgettünk ezzel az emberrel, érveltünk, együtt gondolkodtunk, és aztán megtért.” Ez volt az az egység, amiről beszélgettünk. Egység Istennel, és egység egymással.

Te nem érzed magad áldottnak, hogy a gyülekezetben lehetsz? Annyira áldott vagyok, hogy veletek lehetek, hogy beszélhetek veletek! Néhányatokkal már voltak nagyszerű beszélgetéseim, és a többiekkel is lesz hamarosan. Úgy gondolom. Ez tett azzá, aki most vagyok Krisztusban.

Hozzászólás: ’99. szeptemberében jöttem ebbe a gyülekezetbe. Itt, Budapesten fogadtam el Krisztust. Bizonyos okok miatt 2001-ben elhagytam a gyülekezetet, de Isten nem feledkezett meg rólam. Köszönöm az üzenetet p. Laci. Kb. tizenöt évig néztem a videókat a neten, imádkoztam, olvastam a Bibliát, és néha idelátogattam. Most pedig visszatértem.  Három hónap alatt Isten tett valamit.

Két hét alatt háromszor keresztény testvérek megkérdezték, hogy van-e személyes közösséged valakivel. Azt feleltem, hogy nincs. Emlékeztek Péter történetére? Háromszor megtagadta Krisztust. Ez jutott eszembe, és most visszatértem.

Mi az, ami több, mint az én tizenöt éves egyszemélyes bibliatanulmányozásom, üzenethallgatásom? Ez a szeretet. Elfogadni szeretetet és adni szeretetet lehet a személyes imaszobámban. Persze lehet, ahogy ott vagyok Istennel. Viszont fizikailag megérinteni egymás vállát, és azt mondani: „Szeretlek. Isten szeret téged.”; ez az, ami hiányzik a te privát életedben a közösség nélkül. Mert Isten szeretet, és Ő itt van.

P. Kiss Laci: Néhány hete voltam egy istentiszteleten egy másik helyen. Azt mondta ott egy testvér: „Itt vagyunk az istentiszteleten. Fél tízkor kezdődött, most van tíz óra, úgyhogy most elkezdünk énekelni. Utána jön az igeszolgálat, de ez a fél tíztől tízig terjedő idő, amíg együtt vagyunk, és üdvözöljük egymást és szólunk egymáshoz és ránézünk egymás arcára és megosztjuk egymással az életünket, ez is az istentisztelet része. Mert tiszteljük Istent egymás életében, és szeretünk közösségben lenni egymással.”

Ez így van itt is. Nem az az istentiszteletünk, hogy éneklünk néhány dalt közösen, utána pedig meghallgatjuk az üzenetet. Hanem amennyire adódik, úgy részese legyünk egymás életének. Jó így gondolkodni, amikor ránézek a testvéremre, hogy őbenne ott lakik Krisztus. Jó úgy nézni rá: Milyen örömet tudnék adni Krisztusnak vagy a testvéremnek?

Mindig nagyon nagy hatással van rám, amikor olvasom az Apostolok cselekedeteiben Pálnak a megtérését. Jézus megkérdezte tőle: Miért háborgatsz Engem? Jézus 100%-osan azonosította Magát az Őbenne hívőkkel. Úgy értem, mi nem leszünk Jézusok, ne érts félre, hanem Jézus azonosított Magával minket. Tényleg, látnunk kell egymásban Jézust, és gyönyörködnünk kell Isten munkájában, amit elvégez a másik hívő életében!

Ha jól emlékszem, a tavalyi téli konferencia erről szólt: a hűség áldásai. Nem elsősorban a mi hűségünk áldásai, hanem Isten hűségének az áldásai. Most jut eszembe, hogy a mostani téli konferenciának is hasonló a témája, a 91. zsoltár. Az Ő hűsége a pajzs, az az én védelmem, ami betakar engem, mint egy madár szárnya. Tollaival befedez. Az Ő hűsége megtart, megvédelmez engem. Pajzs és páncél.

Zsolt 91:1-4 Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik. Azt mondom az ÚRnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom! … Tollaival befedez téged, és szárnya alatt lesz oltalmad. Pajzs és páncél a hűsége.

Lehetünk megszokottak egymással és a gyülekezettel, ugyanakkor úgy is jöhetünk a gyülekezetbe: Találkozom Jézussal. Hangsúlyozom, nem csak az üzenetben üzen Isten, és nem csak ott szól Jézus, hanem a testvéremen keresztül, és felépülök a hitemben. Vagy kihív engem a hitemben, ahogy p. Knight mondta ezt. Ezt nem tudom, megélni másutt.

Tudok találkozni otthon is Jézussal magamban. Egy Jézus van, de sokan vagyunk, és mindnyájunkban ott él Jézus, és találkozhatunk Jézussal a testvérekben. Ez nagyon izgalmassá teszi a gyülekezetet. Ám ha nem akarok találkozni Jézussal másban, akkor nyilván nem jövök.

Ámen.

Kategória: Egyéb