Beszélgetés (rap)

2015 november 1. vasárnap  18:00

Ez a beszélgetés a Mint Isten beszéde & Szél és tűz, ami az életed mozdítja c. üzenetekhez kapcsolódik. (2015. november 1. vasárnap 16:00)

Hozzászólás: P. Kendén keresztül jött ez az isteni gondolat, ami nyomán az életem sok területét most gyökeresen más fényben, isteni szemszögből láthatom meg. Egy egyszerű, de nagyon mély mondat volt ez – és erre szoktam mondani, hogy imádom az Urat, amikor a tantuszok leesnek – „Amikor azt hiszed, hogy elveszítettél valamit, akkor igazából az irányítás illúzióját veszítetted el.” Tehát a jó hír az, hogy igazából semmit nem tudunk elveszíteni, csak a saját magunk irányítását és a kontrollt az életünk felett.

P. Bendegúz: Mennyire jó, hogy ezt felhoztad, mert ezt én is szívesen kommentálom!

Debrecenben erről beszéltünk tegnap délután. Feltettem a jelenlévőknek ezt a kérdést: Amikor imádkozol, és hittel imádkozol, akkor igazából miben hiszel? 1Pét 5:7 tegyük a terheinket Krisztusra. Van, hogy azt mondom: Rendben, Krisztus, Rád helyezem a terhet; de igazából abban a helyzetben mégis van egy várakozásom valamiféle kimenetel felől. Például az, hogy meggyógyulok. Persze jó dolog imádkozni a gyógyulásért, de igazából akkor adtam oda Istennek, amikor elengedtem azt, hogy van vágyam az egyik kimenetel felől. Tehát benne lehet a csomagban az is, hogy nem gyógyulok meg.

Miért mondom azt, hogy ez az igazi hit? Azért, mert hiszed azt, hogy Isten létezik, hiszed azt, hogy Ő a javadat akarja, és ezért oda tudod adni Neki úgy, hogy nem ragaszkodsz egyetlen kimenetelhez sem, hanem azt mondod, hogy legyen meg az Ő akarata. Lehet, hogy ebben benne van az, hogy meghalok. Amikor viszont elengedtem, akkor az történik, hogy kiadom az irányítást a kezemből.

Kérdés: P. Kende említette a 133. zsoltárt. Az a kérdésem, hogy hogyan lehet egység, áldás egy családban, amikor a családban a férj hívő, de testi, és a nő szellemi, de nem akarja engedni a kontrolt?  A másik ilyen, amikor egy szolgálatban a vezető látást vesztett, vagy akár testi, de a csapattagok esetleg mennének előre. Ilyen helyzetben hogyan lehet egységet tartani?

P. Bendegúz: Nagyon jó kérdés, olyan életszagú. Úgy értem, ezzel találkozunk folyton.

Nyilvánvaló, hogy egységünk akkor van, ha egy szellemben vagyunk. Ez nyilvánvaló. Természetesen akkor nem vagyunk egy szellemben, ha az emberek különféle érdekei jelen vannak. Tegyük fel, hogy van egy ilyen helyzet, hogy a vezető kiég, de vannak emberek, akik szellemiek, és mennének előre. Ez nem egy egyszerű helyzet igazából egyiküknek sem. Nyilván különösen annak nem, aki alávetettségben van, és közben küzd, mert szeretne többet. Viszont alávetettségben van. Milyen opciók lehetségesek szerinted?

  • Bátoríthatom,
  • imádkozhatok érte,
  • beszélhetek vele négyszemközt felemelve a Bibliát…

Aki hústestben van, annak két változata lehet a helyzetben. Az egyik az, hogy úgy testi, hogy közben büszke. Ha odamész hozzá, hogy kijavítsd, akkor valószínűleg egy fejjel rövidebb leszel. 🙂 A másik eshetőség az, hogy össze van omolva. Akkor lehet, hogy jobbak az esélyeid.

Van még egy lehetőség az előbbieken túl, az, hogy lázadok ellene. Nézzük meg ezt. Ezt azért is mondtam, mert valójában mindnyájunkban ott él egy ilyen helyzetben az, hogy próbálunk kitörni. Ez természetes reakció? Az. Őszintén az. Elnyomás alatt vagy, forradalmár vagy, ki szeretnél törni. Ám akármennyire szeretnéd is ezt a verziót, én még nem láttam olyat, hogy ez jó helyre vezetett volna. Erre mondhatjuk mindannyian, hogy ez természetes, hiszen a lázadás nem jó semmire, tanítva lettünk erre. Amikor viszont te benne vagy a helyzetben, akkor úgyis ott van a lázadás. Erre a helyzetre azt szeretném mondani, hogy hidd el, ennek nem lehetsz nyertese. Nem csak te, hanem senki nem nyerhet. Tehát ez ezért nem opció.

Ha beszélsz vele, lehet, hogy jól sül el, lehet, hogy nem. Nagy az esélye, hogy nem jól sül el. Viszont van még kettő lehetőség. Azt veszem észre, hogy nagyon sokszor, amikor benne vagyunk egy helyzetben, akkor elfelejtjük azt, hogy imádkozzunk. Isten annyi mindent meg tud változtatni! Amikor imádkozom ezért a helyzetért, ahogy az előbb beszéltük, abban ott van az, hogy elengedem.

Honnan tudod, hogy neked nincs szükséged arra, hogy ott legyél egy ilyen helyzetben? Honnan tudod? Én voltam ilyen helyzetben évekig. Nagyon nem szerettem. Utólag viszont el tudom mondani, hogy valószínűleg szükségem volt rá. Lehet, hogy te – aki a szellemi csapattag vagy – sem vagy kész arra, hogy erősebben menjetek előre. Honnan tudod, hogy Isten nem akar tanítani téged? Imádkozz, és add Istennek. Isten meg tudja változtatni az egészet. El is tud mozdítani egy embert, ez is ott van a lehetőségei között.

Mindeközben lehetsz bátorító. Nagyon sokszor egy vezető sikertelensége mögött az áll, hogy nincs senki, aki bátorítsa. Természetesen a vezető a bátorodását alapvetően Krisztustól nyeri, de nyilván, amikor nehéz időszakok vannak az életében, és van, aki bátorítja, az sokat számít.

P. Schaller mesélte ezt még régen, hogy amikor Finnországba indultak misszióba – akkor volt huszonnégy éves, frissen végzett bibliaiskolás –, ő vezette a csapatot. Ez új dolog volt, talán egy csapat ment előttük. Elmentek Finnországba, és mondhatjuk, hogy tapasztalatlan volt. Sok mindent mondhatnánk erről, de ő arról beszélt, hogy sok hibát elkövetett, viszont volt mellette egy-két ember, aki nála érettebb volt, és mindig bátorították őt. Mindig mondták neki: Bízunk benned, menj előre!

Ha gyengélkedik a vezetőd, akkor lehet, hogy neked éppen ezt kell megtanulnod, hogy bátorító legyél egy ilyen helyzetben is, hogy tudjál bízni benne, hogy fel tudd emelni az ő kezeit. Nem lehetek úgy, hogy a vezetőmmel szemben folyton csak elvárásokkal vagyok. „Neked ilyennek és ilyennek kell lenni! Menj előre! Vezess minket, én megyek mögötted.” Ha beragad az ember, akkor mi van? Lehetne inkább így: „Segítek neked ebben. Segíthetek? Tarthatom a kezedet? Lehet, hogy szükséged van arra, hogy valaki egy területen segítsen neked.” Ez nagyon sokat számít.

Ugyanígy van természetesen egy családban is. Biztos vagyok abban, hogy a feleség is lehet úgy, hogy csak követel, és nincs benne bátorítás. Ez is egy módon természetes, mert a feleség nyilván úgy gondolkodik: a férjem a fej, a betakarásom, a vezetőm, neki kell rendben lenni. Ez az általános elképzelésünk, hogy a férjnek rendben kell lenni. „Az, hogy én hogy vagyok, az mindegy. Ha ő rendben van, én is rendben vagyok.” Ami szintén igaz egy módon. Viszont mi van, ha ő nincs rendben? Lehet a feleség attól még bátorító. Lehet az, hogy felemeli a férje kezét. Lehet, hogy a hozzáállása megnyeri a férjét. Sok minden lehetséges. És lehet imádkozni, ami tényleg hegyeket mozgat.

Beszélhetnék az ítélkezésről, ami a mindnyájunk szívében jelen van. Mert mi természetes módon folyton ítéleteket hozunk mindenkivel kapcsolatban. Ez természetes az ember számára. Nagyon érdekes, hogy a munkahelyemen megkérdezte az egyik munkatársam, hogy én mit gondolok bizonyos emberekről. Azt feleltem, hogy én nem fogok megítélni senkit. Azt kérdezte: „Ez hogyan lehetséges? Biztos gondolsz valamit!” „Én eldöntöttem, és megtanultam, hogy nem kötelező nekem ítéletet gondolni. Lehet, hogy ez kicsit furcsán néz ki, de élhetek ítélet nélkül emberekkel kapcsolatban. Lehet az, hogy jót gondolok mindenkor.” Ez fontos.

Ezt azért mondom, hogy vedd észre magadon is, hogy néha kicsi jelekből hozunk ítéletet. Fáradt vagyok, bejövök a gyülekezetbe, elmész mellettem, köszönsz, de annyira bambulok, hogy észre sem veszem. Te pedig hozol egy ítéletet a szívedben: „P. Bende annyira faragatlan! Még köszönni sem tud!” Pedig örülök, ha eltalálok egy székhez. Előfordulhat ez? Nagyon sokszor előfordulhat. Nagyon sok ember beszélt már erről velem. Persze örülök, ha valaki legalább beszél velem erről, mert akkor megnyugtathatom legalább, hogy nincs vele személyes problémám, nagyon szeretem.

Én a fiatal felnőttek felé orientálódom, bejövök az ajtón, körbenézek, és egyből észreveszem őket. Elindulok az egyik felé, és közben elmegyek jó néhány ember mellett, és lehet, hogy meg sem látom őket, mert a fókuszom máson van. Nekem ez gyengeségem, hogy fókuszált vagyok. Emiatt viszont sokan megbántódhatnak. Csak azért, mert emiatt hozol egy ítéletet a szívedben. Viszont nem kell így járnunk, így élnünk. Csak egyszerűen nem. Hanem gondolkodhatunk a nagyszerű és jó dolgokról, Fil 4:8.

Kérdés: Amikor van egy szellemi felismerés, akkor jó ezt is úgy tekinteni, mint az ítélkezést, és leszokni róla? Mi különbözteti meg a szellemi felismerést attól, hogy megítélek valakit? Lehet élni ítélkezés nélkül – ami nekem nagyon tetszik –, csak mit kezdjek a szellemi felismeréssel?

P. Bendegúz: Azt mondja a Biblia, hogy a szellemi ember mindent megítél. Mindent, vagyis a személytelen dolgokat. Ez fontos. Talán ezt úgy lehetne mondani, hogy a szellemi embernek felismerése van minden felől. Tehát vannak dolgok, amiket felismerünk. Fontos, hogy lássam, hogy ez nem arról szól, hogy elítélek egy embert, hanem arról, hogy felismerek valamit vele kapcsolatban. Tehát ez a kettő szét van választva.

A felismerés nagyon fontos. Ez olyan, amire Isten tanít minket, és bátorít minket, hogy ne legyünk olyanok, akik elmismásolják a dolgokat. Fel kell ismernünk, hogy fekete vagy fehér.

Ben Carson, aki mostmár politikus az USA-ban, az Áldott kezek c. filmben volt főszereplő, tényleg nagyszerű ember. Két évvel ezelőtt, 2013-ban volt egy reggelis imabeszéde (National Prayer Breakfast), ahol ott volt mellette az elnök is. A beszéde nagyrészt egy témáról szólt, és ez a politikailag korrekt dolgok. Mit jelent ez? Nem akarok megbántani senkit, ezért bizonyos dolgokat nem mondok ki. Arról beszélt, hogy ez a koncepció, ami egy módon mindenfelé elterjedt, rendkívül sok kárt tesz, mert nagyon fontos dolgok emiatt nincsenek kimondva.

Szerintem a kereszténységben ez nagyon sok helyen ott van, hogy nem akarjuk gyakorolni a felismerésünket. Miért nem akarom a felismerésem gyakorolni? Mondhatom azt, hogy azért nem, mert nem akarom az egységet megbontani. Mert együtt vagyunk, barátkozunk, valaki ostobaságokat beszél, de én azt mondom, hogy rendben van. Persze Róm 14:1-ben azt mondja, hogy a hitben erőtlen vélekedéseit ne ítélgessük, és ez fontos. Nyilván van erre érzékenységünk. (Kicsit nehéz erről konkrétan beszélni.)

Lehet azonban úgy egységünk, hogy valójában ez nem a szellem egysége. Kérdés az, hogy meg akarom-e bántani, vagy sem ezt a nem szellemi egységet. A válaszom a következő. Lehet, hogy rövid távon jól néz ki ez az egység, de hosszú távon a halálba vezet. Péld 16:25 Van olyan út, amely igaznak tűnik az ember szemében, de végül a halálba visz. Néha csak azért, hogy fenntartsunk valamit, nem mondunk ki fontos dolgokat, de ez hosszú távon nagyon messze elvihet. Isten adjon nekünk bölcsességet ezzel kapcsolatban!

Ha viszont van szellemi felismerésünk a Biblia alapján, Isten Szellemétől, az nem véletlenül van. És ez jó. Az más dolog, hogy mit kezdek vele. Nem kell azonban gonosznak tekintenem.

Kérdés: A konfrontálódásról kérdeznélek ilyen helyzetben. Magamon veszem észre, hogy konfliktus kerülő típus vagyok, nem szeretek ütközni. Engem egy helyzetben nagyon messzire vitt az, hogy nem mertem konfrontálódni, nehogy az egység megtörjön. Ez olyan volt, mint egy méreg a szívemben. Nőtt a feszültség, mérgezte a kapcsolatot. Ilyen egy csapat, ahol el vannak fojtva dolgok. Megéltem ezt a házasságomban is, és robbant is. Mit javasolnál? Az egység miatt kerüljük a konfrontációt, mit tegyünk a nézeteltérésekkel, dolgokkal, amiket ki kéne mondani, de nem merjük? Mi az, ami Isten szerint való?

P. Kiss Laci: Az jó kérdés, hogy mi az Isten szerint való. Az emberek különböző lelkületűek. Van, aki nem szereti a konfrontációt, és kerüli, vannak, akik nem tudják csukva tartani a szájukat, és akkor is beszélnek, amikor nem kéne. Valamilyen módon lehet ezt tanulni szerintem. Ha túlságosan visszahúzódó vagy, és kerülöd a konfliktust, akkor érdemes megtanulni, hogy hosszú távú nyereség miatt inkább vállald a kellemetlen beszélgetést, de tiszta vizet önthetsz a pohárba. Aki pedig túl vérmes, az pedig fogja vissza magát, legyen türelmes, és hagyjon helyet Isten munkájának.

Talán az segít, ha arra gondolsz, hogy mi az igazi szeretet vagy törődés. Mi az, amivel leginkább segíthetsz a másiknak a házasságban vagy a csapatban, ahol konfliktus van. Mit tenne a szeretet? Tudjuk, hogy a szeretet nem kíván gonoszt a felebarátnak. Szentimentalitás miatt nem fogok háttérbe vonulni. Mert a visszavonulás nem oldja meg az adott problémát.

Én magam sem szeretek emberekkel szembe kerülni. Lehet, hogy hónapok, évek múlva derül ki, hogy gondjuk volt velem, csak annyira szelíd lelkűek voltak, hogy nem merték ezt szóvá tenni, és nem akarták, hogy nekem fájjon. Amikor én ezt megtudom sok idő múltán, akkor nagy csalódást érzek a szívemben. „Miért nem volt őszinte? Miért nem mondta el, hogy gondja volt?” Szerintem minél előbb jó ezt tisztázni, rendezni.

A szeretet hogyan nyilvánul meg? Ez a legfontosabb a hívő életünkben, hogy Krisztus szeretetével tudjunk magunkra és másokra is gondolni, és gyakorlati módon tudjuk használni a helyzetben. Emiatt a szeretet miatt tudok megbocsátani. Nem kell azonban elnéznem dolgokat, hanem nyilván leteszem Isten kezébe imában, és amit el kell mondanom, azt elmondom: „Szerintem ez nem jó. Ez nem tetszik. Ezen változtatni kell.” Ha van egy fajta kommunikáció, akkor megvan a lehetőség arra, hogy változzon a helyzet.

Nem keressük a testi egységet feltétlenül, mert a szellemi dolgokra nézünk elsősorban. Emlékszem, fiatal hívő koromban volt ilyen tapasztalatom többször is a gyülekezetben, amint a pásztorok, a bibliaiskolás tanárok beszéltek, szolgáltak. Úgy szóltak, úgy tanítottak, úgy szólt az üzenet hozzád, mint aki Krisztusban vagy. Mint ahogy rendben vagy Krisztusban.

Emlékszem rá, ültem a székemen, és a pásztor mondta: „Köszönöm szépen az imáitokat! Mennyire szellemiek vagytok, hogy imádkoztok értem!”; és én nem imádkoztam. Megtehettem volna, de mással voltam elfoglalva, és az imával nem foglalkoztam. A pulpitusról úgy jött le, hogy úgy tesszük a dolgunkat, mint akik tökéletesek Krisztusban. „Természetes – szellemileg szólva –, hogy ha konfliktusod van, akkor azt rendezed, bocsánatot kérsz, bocsánatot adsz.”

Úgy szóltak hozzám – vagy legalábbis én ezt személyesre vettem, mert voltak még néhány százan mellettem –, ahogyan Isten lát, ahogyan Krisztusban vagyok, nem a tapasztalatom szerint, amit éppen tapasztaltam. Ez valamilyen módon létrehozott bennem egy késztetést, hogy tényleg meg tudom tenni Isten segítségével, és tudok figyelni a szellemi dolgokra, tudok imádkozni a pásztoromért vagy bizonyos helyzetért, és igenis törekszem rá, hogy elrendezzem a konfliktusaimat, és törekszem ezután arra, hogy ne a hústestemben éljek, hanem a Szellem által legyek vezetve.

Emlékszem egy példára, talán p. Brian említette, hogy látott valahol egy képet egy pásztor dolgozószobájában, amin volt egy kis vadászkutya. A kis vadászkutya még nem vadászkutya, hanem csak kiskutya. A kép viszont úgy volt megfestve, hogy a kiskutya mögött, mint egy álom, ott volt a fejlett és erős kutya, az igazi vadászeb teljes erejében, okosságában. Ha magunkra vonatkoztatjuk ezt, hogy gyermekek vagyunk Krisztusban, vagy nem gondolunk túl sokat magunkról – szellemileg mondva –, és nem is tudjuk sokszor, hogy milyen nagy szellemi értékünk, képességünk van, amit a Szellem már nekünk ajándékozott, akkor hogyan fognak ezek előjönni? Úgy, ha ez állandóan kommunikálva van, és ha erről tudok.

Visszatérve a kérdésre, gondolkodnom kell, hogy a szeretet mit tenne. Nem a világi szeretet, hanem Istennek a feltétel nélküli szeretete. Azt mondja az Írás, hogy nem szereti a gyermekét, aki megvonja tőle a vesszőt. Nem azt mondom, hogy üssük, verjük, nem erről beszél ez, de aki igazán szeret, az törődik a másikkal, és nem hagyja, hogy abban maradjon, amiben tönkremenne akár a másik személy, akár a kapcsolat. Igenis nem a kényelmes dolgot választom, hanem az igazat, amit a szeretet motivál.

Nagyon sok kényelmetlen helyzetbe belevihet téged ez, amikor látsz valakit problémákkal. A szívemben nem az ítélkezés szellemiségével vagyok abban a helyzetben, arra a személyre nem az ítélkezés szellemével akarok nézni, hanem szeretettel, és a javát keresem annak az embernek vagy annak a helyzetnek.

Talán ez segíthet, de egyébként sokan problémások vagyunk, mégis Krisztusban tökéletesnek lát minket Isten.

Hozzászólás: Amikor egymásra nézünk, akkor mindig a másikban lévő Krisztusra figyeljünk. Ebből lesz az egység, ha ebben élünk. Volt egy drága testvér, aki nemrég odajött hozzám, mert volt valami – talán egy testbeszéd –, amit teljesen félreértett. Azért voltam hálás, mert kommunikálta felém azt. Mert a légkörből az jön felénk, hogy ne beszéljük meg Isten szerint való módon. A kommunikáció azonban nagyon fontos.

P. Kiss Laci: Viszont a kommunikációt meghatározza az, hogy hogyan gondolkodsz. Ezt belém sulykolták, jó értelemben, hogy mindig a legjobbat kell gondolnod a másikról, és bizalmat kell adni a másik embernek. Nem az adott helyzet szerint látni őt, hanem a legjobbat gondolni róla, még akkor is, ha nyilvánvaló a bukás. Még akkor is a legjobbat gondold, mert ki fog jönni belőle, remélhetőleg. Egyébként pedig Krisztusban tökéletes. Az, hogy éppen abban a helyzetben tapasztalatban elbukott, az egy dolog, de annak a terhét már Krisztus elhordozta. Úgyhogy a legjobbat gondolni minden esetben és ezt kommunikálni.

Ez teljesen más, mint ami a világban van. A világ gyorsan lenyom, megaláz, rámutat a hibádra. Mi másfajta módon közelítjük meg az embereket. Ez meglepő. Istent mutatjuk. Isten nem ítél senkit, mert megítélte a Fiát. Ez hozhat változást, amikor nem visszavágok, hanem áldást mondok. Persze őrültnek fognak gondolni, de az nem baj. Te nem veszíthetsz, ha Krisztusban vagy. Akár még ki is használhatják azt, hogy te hívő vagy, te akkor is nyersz.

Mennyire kihasználták Jézust! Nem hiszem, hogy Őt ez zavarta volna. Úgy értem, meggyógyította a betegeket. Nem mondom, hogy mindenkivel finoman bánt, mert rendesen helyrerakta a farizeusokat és az írástudókat többször is. Nagyon kemény volt. Szent haraggal tisztította meg a templomot, de nem gondolom, hogy ez az Ő szeretete nélkül lett volna.

Van egy rész az evangéliumokban, amikor Jézus kiküldi a tanítványait, és ellátja őket tanácsokkal, hogy hogyan tegyék, amit tesznek. Beszélt arról, hogy lesznek olyan városok, házak, ahol elutasítják majd a tanítványokat. Arra Jézus azt mondta: „Akkor menjetek ki abból a házból, menjetek ki a faluból, városból, és rázzátok le még a port is a lábatokról. Miközben rázzátok a port a lábatokról– valószínűleg nem ítélettel mondta ezt Jézus –, mondjátok azt: mindazonáltal legyen tudtotokra, hogy elközelített hozzátok az Istennek országa. Lehet, hogy elutasítjátok ezt a bizonyságtételt, és mi lerázzuk még a port is a lábunkról, és ezek a porszemek tanúskodni fognak a mi tanúbizonyságunkról, de tudjátok meg akkor is, ha nemet mondotok, Isten országa elközelített hozzátok.”

Ugyanez a szellemiség volt, amikor átmentek Szamárián, és nem fogadta be őket egy falu. Akkor kérdezték a tanítványok: Hívjunk le tüzet az égből, hogy pusztítsa el ezeket az embereket? Akkor Jézus azt felelte: „Nem azért jöttem, hogy elpusztítsam őket, hanem azért, hogy megtartsam őket. Ti pedig vizsgáljátok meg, hogy milyen szellem van bennetek, mert ez nem Tőlem való szellem. Mert Én nem pusztítani, hanem megtartani jöttem.” Remélhetőleg, amíg élnek, lesz rá lehetőség, hogy elfogadják.

Az életünkben nagyon sok helyzet van, amikor elutasítjuk Istent vagy az Ő közeledését, ahogy küldi az embereket újra és újra. Isten azonban nem fárad ebbe bele. Jézust mindig az Ő szeretete vitte. Ez a szeretet ki van öntve a mi szívünkbe is, és ezzel a szeretettel járhatunk minden konfliktusban, minden helyzetben. Úgyhogy a legjobbat hiszem, a legjobbat gondolom az emberekről. Nem lepődöm meg, ha nem azt tapasztalom, amit a legjobban szeretnék, mert tudom, hogy bűnösök vagyunk mindannyian. Ám akkor is a legjobbat hiszem, és a legjobbat gondolom az emberekről.

A legjobbat hiszem, és a legjobbat gondolom, de a legrosszabbra vagyok felkészülve. Ha nem a legrosszabbat kapom, akkor az kegyelmi ajándék. Akkor az az ember már valószínűleg megértett valamit Isten országából, és lehet, hogy helyreáll abban a helyzetben. Lehet az is, hogy nem, de később helyreállhat.  Magamért vagyok felelős. Elsősorban magamért vagyok felelős Isten előtt, hogy hogyan viszonyulok egy helyzethez. Felelős vagyok, hogy Isten szeretetével lássam ezt a helyzetet, és azért, hogy az Ő szeretetében munkálkodjak. Amint szolgálok ezzel a szeretettel, Isten átalakíthatja azt a helyzetet, azt az embert. Ezzel teszed magadnak a legjobbat.

Mondtad, hogy ez a helyzet téged megmérgezett a lelkedben, mert nem volt rendesen elvarrva. Ha a legjobbat hiszed, gondolod, és Isten szeretete vezet, illetve annak helye van az életedben, akkor bárhogy történjen is, nem veszíthetsz. Most nem arra gondolok, hogy nekünk mindig nyerni kell. Nekem elég, ha Isten szeretete ott van az életemben. Ámen.

Kategória: Egyéb