Beszélgetés (rap)

2015 augusztus 23. vasárnap  18:00

Ez a beszélgetés a Mit kíván tőled az Úr? c. üzenethez kapcsolódik. (2015. augusztus 23. vasárnap 16:00)

P. Musztafa: Mit kaptál az üzenetből? Nagyon gazdag üzenet volt, nem?

Hozzászólás: Nekem az egyik legnagyobb üzenet az volt, és valahol ez egy visszaigazolás Istentől a korábbiakra, hogy a kegyelem az, ami a hajlandóságról a tettekre vezet. Korábban már megfogalmaztam ezt magamnak valamilyen módon.

Éppen a németországi úton is volt egy ilyen szűkebb közösségünk is, ahol ezt megosztottam tulajdonképpen tapasztalatként: Ha hozunk egy Isten szerint való döntést – ami lehet, hogy igazából teljesen az érzelmeink ellen megy, ilyen értelemben mondhatom, hogy nem a szívem szerint való döntés, ha tényleg Isten jellemét figyelembe vevő döntés –, akkor ezután Isten megad hozzá mindent, ami támogat ebben, hogy én ebben a döntésben megálljak. Úgyhogy nekem az szólt, amit p. Brian mondott, hogy a kegyelem az – mert erre nem volt felismerésem, hogy mi az –, ami a hajlandóságról a döntésre visz.

P. Musztafa: Mekkora nagy mondat volt ez: Minden abból kezdődik, hogy nincs erőfeszítés. Nincs erőlködés a dologban. Erre kell gondolni, hogy így kezdődött a keresztény életünk, mi pedig próbáltunk erővel elérni valamit. Mert a fiatal keresztény nagyon nehezen fogja fel, hogy először hallani kell. Nem kell semmit produkálni, nem kell erőfeszítést tenni. Egyszerűen csak lazíts és hallgasd meg.

Amikor jöttem tanulni Magyarországra a bibliaiskolába – éppen ezt meséltem fiúknak az istentisztelet előtt –, p. Schaller felhívott a színpadra minden külföldről érkezett diákot, aki először jött a bibliaiskolába. Aztán sorban bemutatott mindenkit, hogy honnan jött, elmondott róla egy kis történetet. Rólam is elmondta ugyanezeket, aztán feltette a kérdést: És mit csinálsz itt? Aztán meg is válaszolta: „Semmit! Semmit nem csinál, csak figyel, hallgatja és elfogadja.” Ez az egész megmaradt bennem, velem maradt. Ez igazából most is annyira jól megerősít.

Hívőként elsősorban mit csinálsz? Semmit. Elsősorban elfogadsz. Amikor elfogadtál, megerősödtél, akkor kezdesz kicsit szolgálni. Aztán Isten ad neked még nagyobb szolgálatot. Emlékszel, hogy mi történt ApCsel 6-ban, amikor az apostoloknak ki kellett választani a diakónusokat? Miért kellett ez? Azért, hogy a pásztorok az Igében és imában tudják tölteni az időt, a fiatal hívők – István is közöttük volt – segítsenek a gyakorlati dolgokban.

Érdekes, ahogy Istvánról beszél, be volt töltekezve Szent Szellemmel. Az ő része mi volt? Az, hogy gyakorlati dolgokat csináljon. Még nem volt ott, hogy prédikáljon és tanítsa a népeket. Először ő csak hallgatott, először csak elfogadott, aztán Isten látta, hogy ő hűséges a kicsi dolgokban, felemelte őt, és diakónus lett. Kezdett segíteni az apostoloknak, pásztoroknak, hogy felszabadítsa őket, és teljes időben tudjanak szolgálni Igében és tudjanak imádkozni. Ha nem kövezték volna meg, akkor biztos vagyok abban, hogy egy idő után tanító lett volna.

Olyan érdekes, ahogy Isten vezet minket. P. Kende megosztott velem valamit. „Ha letérdelek és imádkozom, nem tudom abbahagyni. Nem is veszem észre, ahogy az órák csak elszaladnak. Ha nem lennének a napi feladatok, akkor simán elment volna nap, és észre sem vettem volna. Annyira élvezem, hogy imádkozom!” Ilyen pásztorunk van! Ez bátorító.

Jó tudni, hogy a pásztorunk élvezi, és képes lenne órákig, napokig egyszerűen csak imádkozni. Azért, hogy tudja ezt csinálni minél többet, fel kéne szabadítani az ő kezét vagy emberekkel tölteni időt. Azért is imádkozzunk, hogy minél több fiatalember a gyülekezetben tudjon beállni ebbe, tudjon segíteni dolgokban, megszabadítani a pásztoroknak, a vezetőknek a kezét, az idejét, hogy minél több időt tölthessenek imában és Igében.

Azok a fiatalok, akik segítenek, közben növekednek. Mert nagyon fontos dolgokat megtanulnak: az odaszántságot, az alávetettséget, azt, hogy a pásztoron keresztül Isten tényleg szól és vezeti a gyülekezetet. Elképesztő, ahogy az egész gyülekezet növekszik, formálódik! És mekkora bölcsesség van az egészben!

Mindez úgy kezdődik, hogy nincs benne erőfeszítés. Nem nekem kell produkálni. Olyan, mint amikor bemész egy nagyon erős folyóba. Isten elengedett, és az visz téged. Történt már veled ilyen? Érezted a folyó erejét? Én igen. Bementem, aztán kicsit meg is ijedtem, mert féltem, hogy mi következik.  Ilyesmi Isten munkája is.

Németországban beszéltünk erről, hogy mit jelent Isten munkáját végezni. Annyi, hogy higgy abban, Akit Isten küldött, bízni Jézus Krisztusban. Ez Isten munkája. Hol van az izzadtság? Hol van ez: Nekem produkálnom kell, mert hívő vagyok, hogy a másik ember szemében jó hívőnek tűnjek. Hol van ez? Isten munkáját végezni annyi, hogy hiszel Jézus Krisztusban. Ez az iga gyönyörűséges és könnyű. Így élünk, így növekszünk.

Aztán Isten látta, hogy István hűséges az apró dolgokban, és – mert megerősödött – adott neki nagyobb szolgálatot. István már megtanulta, hogy a szolgálathoz nem kell erőfeszítés. Az új szolgálatban, az új elhívásban ő ugyanúgy csinálta a dolgokat, hogy nem kell erőfeszítés, csak Istenben kell bízni.

Észre sem vettük, ahogy ez a gyülekezet az otthonunk, a családunk lett. Te hogy lettél a gyülekezet része? Nagyon akartad? Keményen dolgoztál érte? Még inkább el is futottál volna, nem? „Csak hagyjatok!” Aztán hogyan sikerült, hogy mégis része lettél a gyülekezetnek? Sok izzadtság?

Hozzászólás: Szerbiában voltunk, Zentán. Én is csak izgultam, hogy mit fogok ott csinálni. Igazán csak kértem Istent, hogy hadd gondolkozzak Ővele. Egyszerűen csak jó volt látni, hogy minden a helyén volt. Tényleg nem kellett semmit sem dolgozni ahhoz, hogy történjen is valami. Csak így ott voltam a helyemen, és csak élveztem, hogy nem én dolgozom, hanem Isten munkálkodik bennem, és Ő ér el dolgokat.

P. Musztafa: Mi az az egy dolog, amiről azt gondolod, hogy megmarad benned egész életedre ebből az útból, vagy nagyon nehéz lenne elfelejteni? Ugyanakkor lehet, hogy ez nagyon pici dolog. Van ilyen?

– Bármi történik, ha úgy érzem, hogy nem az a helyem, akkor csak figyelni Istenre, és arra, amit Ő mond.

Kérdés: Megragadt bennem, hogy legyünk alázatosak. Most az alázat azt jelenti, hogy én nem csinálok semmit, hanem hagyom, hogy Isten dolgozzon? Vagy megteszem azt, amit tudok, és hagyom, hogy a többit Isten oldja meg?

P. Musztafa: Azt gondolom, hogy a legfontosabb megengedni Istennek, hogy Ő menjen elöl. Ő csinálja először, és utána megyek én. Nem az, hogy passzív vagyok, hanem Ő lép először. Nekem mindig Ábrahám és Lót képe jut eszembe erről.

Mit csinált Lót, amikor konfliktus volt Ábrahám és közte? Ábrahám azt mondta: Te válassz, ha te jobbra mész, én balra megyek. Lót felemelte a szemét, meglátta a legszebb helyet, és eldöntötte, hogy arra megy. Mi történt Ábrahámmal? Maradt a helyén. Addig, amíg Isten nem mondta neki: Ábrahám emeld fel a szemed, és nézd meg. Ő ott maradt, pedig logikus lett volna, hogy ha Lót elindult az egyik irányba, akkor ő mehet a másik irányba, hogy ne legyen konfliktus.

Amit Ábrahám csinált, abban semmi logikus nem volt. Lót elindult, Ábrahám maradt. Akkor ez passzivitás? Persze, hogy nem. Isten mondja meg, hogyan legyen. Ez aktív. Én aktív hitben vagyok abban a pillanatban. Aktív életet élet ebben a pillanatban, annak ellenére, hogy külsőre ebből nem sok látszik.

Lehetséges, hogy a keresztény kívülről úgy néz ki, mint aki nem csinál semmit, miközben nagyon aktív a szolgálatban? Mi megszoktuk, hogy akkor aktív a szolgálat, amikor látszik. „A jó keresztény úgy kell, hogy kinézzen, mit a pók a falon! Állandóan rohan. Csinál, csinál, csinál…” Ábrahám, nem így nézett ki. Ült és várt az Úrra. Nem volt benne erőfeszítés.

Nagyon tetszik ez, hogy az alázat egyetért, a büszkeség vitatkozik. Ez annyira jó üzenet volt!

P. Jukka: Nagyszerű utunk volt Németországban. Már két éve imádkozunk efelől, és sokat beszélgettünk róla, tervezgettünk sokat, és végül minden összeállt. Azt gondolom, hogy az öt-hat napos missziós utak kicsit mások, mint amikor hétvégén Debrecenbe megyünk, és még aznap vissza is jövünk. Mert együtt élnek a csapattagok, együtt esznek, megosztják az Igét egymással, és aztán egy közös célunk van. A célunk a koncert volt. Csapatként dolgoztunk együtt. Áldás volt látni, hogy az egész csapat munkálkodott. Ugyanígy Budapesten. Vannak istentiszteleteink, aztán van a bibliaiskola. Milyen nagyszerű cél az!

Azon is gondolkodtam, hogy amikor p. Schaller eljött Finnországba, százan éltünk együtt két évig, vagy talán kicsit még tovább is. Száz ember együtt! Egy házban aludtunk, ugyanazt az ételt ettük, voltak bibliatanulmányok. Ez az alapunk Finnországban. Nagyon is szükséges. Ez az igazi Krisztus Teste élet. Isten használja ezeket. Használja a gyülekezetet, hogy alázatossá legyél. Mert ott vannak a többiek is, nem csak te vagy.

A gyülekezet az a hely, ahol Isten igazán alázatossá tesz minket. Tényleg. Olyan fantasztikus hely! Ahol Krisztus lesz az elsővé az életedben, és búcsút mondasz a testnek. Nagyszerű hely. A mennyei dolgokat tanuljuk itt. Mennyei meggyőződéseket, azt, hogy a mennyei látást tegyük a szívünkbe. Ez az, ami megváltoztatja a dolgokat. Ettől lesz vágy bennünk, hogy elmenjünk Németországba, hogy elmenjünk Debrecenbe, Paksra, Pécsre, vagy… Ettől lesz vágyunk arra, hogy elérjünk másokat.

Isten soha nem arra hív bennünket, hogy a saját életünket éljük. Ő nem azt akarja, hogy önző életet éljünk. „A négy fal, a székem, az ágyam… Jó reggelt!, Jó estét!…” Hanem Isten azt mondja: Menj!; Mát 28. „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ti pedig menjetek!” Miért megyünk? Azért, mert ez a mennyei elhívás.

Csodálatos, amikor elmész missziós mezőre. Tényleg szó szerint éreztük, hogy az emberek imádkoznak értünk. Minden bibliatanulmányon csodálatos módon ott volt Isten hatalma és az Ő jelenléte. Hiszem, hogy ez az imák miatt volt, ami mögötte volt ennek az útnak. Személy szerint tudom, hogy Finnországban sokan imádkoztak ezért az útért. Aztán az interneten keresztül közvetítettük is a koncertet. Úgyhogy sokan utaztak együtt velünk ebben a látásban. Mások miatt megyünk.

Ha azt akarod, hogy Isten alázatossá tegyen téged – különben is meg fogja tenni, vannak eszközei 🙂 –, a bibliaiskola nagyszerű hely erre. Jössz bibliaiskolába és tanulsz – tanulod az Isten szerinti motivációt, az Isten szerint való meggyőződéseket –, garantálom, hogy azok alázatot munkálnak az életedben. Tényleg!

P. Musztafa: Ennek a gyülekezetnek van missziós látása. Ismered ezt? Tudod, hol a missziós központ? Az egyik legfontosabb szolgálat a gyülekezetünkben a missziós szolgálat. Mert missziós gyülekezet vagyunk. Azért mondom ezeket, hogy látogassátok a központot. Minden héten ott vannak az imák, te is része tudsz lenni az imának a missziókért, a gyülekezetekért.

P. Kendének és az elöljáróknak van látása, és ha te része vagy ennek a gyülekezetnek, akkor gyere a látás alá. Szükségünk van mindenkire. Gyere, ismerkedj meg a látással! Szeretnélek látni a missziós utakon. Bátorítalak, gyere, vegyél részt ebben. Ha még soha nem voltál, tervezd.

Most tizennégyen mentünk, és közülünk hárman még soha ezelőtt nem voltak missziós úton. Anikó az egyik. Túlélte :-), és öröme van. Anikó jött velünk Németországba, a fia ment Szerbiába, a lánya maradt Magyarországon, és Anna megőszült. 🙂 Csak azt akarom mondani, hogy gyere! Ez neked szól. Ne csak kevesek része legyen ez. Imádkozunk, hogy az aratás Ura küldjön munkásokat. Ha nincs pénzed, próbálunk segíteni. A szív az, ami számít. Ma hallottuk az üzenetben, a hozzáállás, a szív, az alávetettség számít.

Hozzászólás a németországi útról:

Gizinél és Gyuri bácsinál laktam. Nehéz róluk beszélni. Hallottunk róluk Józsitól, imádkoztunk értük Gyuri bácsi betegsége miatt, és most láthattuk őket. Bajban vannak, következő héten lesz a műtétje, de ennek ellenére kinyitották az otthonukat nekünk. Szerettek minket és szolgáltak. Nagyon jó volt látni igazából, hogy Józsi az örökbefogadott fiúk. Nagyon szeretik, de leginkább Józsiban Jézust.

Látják ők is a látást, amit Józsi felemelt. Ott vannak, beálltak, a részüket odaadták. Ámultunk azon, hogy Gizike hatvanhárom évesen dolgozik ebben a borzalmas gyárban, és mindemellett szolgált felénk, kinyitotta az otthonát. Csak ámultunk, és emiatt is olyan könnyű volt. Tartsuk őket imában, mert ők a gyülekezet része. Nagyon fontos részei a gyülekezetnek.

P. Musztafa: Volt egy istentisztelet, ahol megkérdeztem az ottani magyarokat – nagyon sok, rengeteg magyar lakik ezen a területen – „Szerintetek lehetséges, hogy gyülekezet legyen ezen a helyen?” Ők azt felelték, hogy igen. Ezer kilométerre innen lehetséges egy magyar gyülekezet, ami szolgálni fogja ott az embereket.

Az emberek furcsa életet élnek ott, fizikailag nagyon el vannak fáradva. Mert három műszak van. Az egyikben dolgoznak hajnaltól délig, és amikor már majdnem megszokták ezt az ütemet, jön a váltás, három nap déltől estig. Alig bírták megszokni ezt, és jön újabb három nap este tíztől hajnalig. Az emberek egyszerűen csak nem tudják megszokni ezt az ütemet. Fáradtak, ki vannak hívva. Azt mondták, hogy szükségük van a gyülekezetre.

Hallottam, hogy a magyarok ott mások, mint Magyarországon. Mentünk evangelizálni a gyárba. Egy nagyon szép lány csak állt ott, mint akit megvertek. Kérdeztem őt: „Hogy vagy? Hogy mennek a dolgok?”; és ő azzal kezdte, hogy nagyon nehéz a magyarokkal itt lenni. „Otthon is ugyanezt tapasztaltad? Ugyanez a nehézség volt?” Azt felelte: „Nem. Itt az emberek teljesen megváltoznak.” Nem muszáj azonban így élniük tovább. Isten tud változást hozni.

Nekik szükségük van Istenre, Krisztusra, közösségre, gyülekezetre. Józsi vezeti-e azt a gyülekezetet, vagy valaki más, nem lényeg, a lényeg az, hogy gyülekezetre van szükség, közösségre van szükség. Mert mást nem látnak, mint csak a munka és az otthon, csak a túlélés. Kérlek, imádkozzatok Józsiért.

Most Tibi és családja Paksról is odaköltöztek. Örömük van. Ők is ugyanebben a gyárban dolgoznak. Amikor ott voltunk, egy éjszakai műszak után jöttek velünk. Ahelyett, hogy aludtak volna, jöttek velünk evangelizálni, pedig nagyon fáradtak voltak. Mert következik megint ez a műszak, pihenni kell, de annyira ott akartak lenni!

Józsi imádkozott, hogy legyen csapat. Most lett csapat, de most mi legyen?

Fehér Józsi: Ez tényleg vicces, az ember nem is gondolná. Isten odahelyezett, és én ezt nem is gondoltam volna. Amikor ott volt a csapat, sokszor kértem őket: „Csípjetek meg! Ez igaz? El sem hiszem, hogy itt vagytok.” Most tele vagyok lila foltokkal. 🙂 Bámulatos volt ez a hét! Semmihez se lehet hasonlítani. Ahogyan indult ez az egész egy pici dologgal. Kiveszem magam a képből, nem rólam szól ez, hanem Istenről. Odahelyezett valakit erre a helyre, aki hisz. Ennyi. Semmi több nincs meg, csak az, hogy hisz, és engedelmes. Aztán Ő csinál belőle valamit, ami hatalmas.

Most ott van Tibi és a családja, és Zsolti Kecskemétről. Imádkozzatok értük. Tényleg van ott egy csapat. Három éve egyedül voltam ebben a munkában. Most egyszercsak lett egy csapat, és csak néztem. „Hát ti? Mit csináljak veletek? Nekem van egy ritmusom már. Most nem tudok veletek mit kezdeni.” Isten viszont tanít.

Aztán Isten kezdett arról tanítani, hogy hogyan vezessek csapatot, hogyan delegáljak dolgokat. Ámulatba ejtő. Ez az egy hét nekem éppen erről szólt, hogy Isten felkészített arra, hogy vezessek egy csapatot. Nagyon sokat tanultam a pásztoroktól. Ott volt p. Jukka, p. Zoli, p. Pelz – ámulatba ejtő élete van –, és rengeteget tanultam tőlük. Annyira hálás vagyok ezért a hétért.

Összekapcsolnám a bizonyságomat erről az egy hétről a mai üzenettel. P. Brian azt mondta, hogy az első lépés az akarás, akarni változni, akarni dolgokat Istentől, és aztán Isten hozzáteszi az Ő részét. Ez az elv, hogy Ő adja a növekedést az életünkben. Nagyon-nagyon beszél ez nekem arról az üzenetről, amiről Németországban beszéltünk, amit a kiránduláson adott nekem Isten.

A Duna forrásánál voltunk, ott, ahol ered a Duna. Előtte gondoltunk, hogy leeresztünk egy üzenetet palackban :-), hadd ússzon el Magyarországig. Amikor megláttuk, rájöttünk, hogy ez lehetetlen, mert annyira picike ott, hogy az első sziklán fennakadt volna az a palack. Éppen hogy csak csörgedezett valami. Ez sokkolt mindnyájunkat: „Ez a Duna?! Innen ered?” 🙂 Ugráltunk át rajta ide-oda.

Viszont nagyon-nagyon beszélt nekünk ez valamiről. A kicsiny kezdetről. Van egy kicsiny kezdet, aztán azt mondom, hogy akarom. Ez a kicsiny kezdet. Aztán becsatlakozik oldalról egy folyó, ami tölti ezt a patakot. Ez Isten. Amikor Isten hozzáteszi az Ő részét minden oldalról a mi kezdeményezésünknek Ő felé, akkor azt hatalmassá duzzasztja, és óriási folyam lesz belőle.

A mi életünk is ilyen. Megvan az első lépés, hogy hiszek. Erről is beszéltünk, hogy Isten munkájához igazából nincs másra szükségünk, csak arra, hogy higgyünk és bízzunk Jézusban. Amikor ez az első lépés megvan, akkor Isten képes lesz hozzárakni az Ő részét, és hatalmas folyammá duzzasztja, ami túlárad rajtunk, ami kiárad belőlünk, és eláraszt minden körülöttünk. Élettel, valódi élettel tölti fel. Ámulatba ejtő.

Ez az egy hetes út ilyen volt számunkra, hogy Isten felduzzasztotta a missziónkat. Kezdődött egy kirándulással. Látszólag a hústestünket tápláltuk, de végig ott volt az Ige. Aztán kezdtünk evangelizálni, és láttuk, hogy növekszik, emberek válaszolnak. Aztán jött a koncert, és az volt a csúcspontja mindennek. Nem, bocsánat, utána volt még egy csúcspont.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a koncertre nem sok ember jött el ahhoz képest, ahány magyar van azon a helyen. Ha ez egy világi koncert lett volna, akkor ezt kudarcnak könyveltük volna el. Ám ha egyetlenegy ember azt mondja Istennek: Igen, követni akarlak!; akkor mindent megér. És nem egy ember mondta, hanem kettő! Kaptunk kettő férfi tagot. Elképesztő! Két új férfi tagja lett a gyülekezetünknek. Isten felduzzasztotta még a gyülekezetünket is. Tényleg ámulatba ejtő ez.

Aztán a vége volt a másik nagy csúcspont, amikor eldöntöttük, hogy tartunk még egy istentiszteletet, mielőtt visszaindulunk. Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy átmegyünk a szomszédos szállóra. Hárman végigmentünk az összes emeleten, hogy szóljunk az embereknek, lesz egy istentisztelet odaát. Akkorra meglepetésben volt részünk!

Már rögtön az első ajtón, ahova benyitottunk, mondtuk: „Lesz istentisztelet! Gyere!”; a válasz az volt: „Ah, megyek! Várjatok!” Aztán mentünk az alatta levő szintre. Na, az nem volt jó! Onnan menekültünk, mert ott nagyon rossz szellemiség volt. Aztán mentünk még eggyel lejjebb. Ott egy néni főzőcskézett. Mondtuk neki: Gyere át istentiszteletre! „Igen? Ó, megyek! Rendben, máris.”; azzal a lendülettel már jött is. Amíg vártunk az emberekre, hogy jöjjenek, eszébe jutott, hogy az ételt le sem vette a gázról :-), vissza kellett szaladnia emiatt. Aztán onnan jött még három ember. Hét ember jött el így első felindulásból.

Elképesztő volt! Aztán tartottunk egy istentiszteletet, ami nagy áldás volt. Beszéltünk a Bibliáról, hogy abba kapaszkodjunk a problémák közepette. Nagyon gazdagon jöttünk el, tényleg. Nagyon nagy gazdagság volt az, amit kaptunk Istentől.

Tudod, mennyi volt az elején? Dari azt mondta: „Eljövök. Én akarok jönni erre az útra.” Aztán a többiek is ugyanígy: Dani, Ildikó, Anikó, Lajos… mindenki: Én akarok jönni erre az útra. Pici dologból Isten felduzzasztotta az életünket. Mennyire gazdag volt! Köszönöm.

P. Musztafa: Emlékszel, mielőtt indultunk, p. Kende utolsó bejelentése az volt: Még van egy hely, ha van itt valaki, aki eléggé őrült ahhoz, hogy utolsó pillanatban csatlakozzon. Az „őrült” jött! Ildikó előtt ott állt az egész munkahét a minden programjával, de hazament az istentiszteletről, felhívta minden következő heti paciensét, lemondott egy szülinapi bulit is, és eljött erre az útra.

Amikor reggel hatkor a csapat találkozott, mindenki csak nézte: Te ki vagy? Nem ismerünk. „Én vagyok az az őrült, akiről p. Kende beszélt.” Csak bátorítani akarlak ezzel. Persze, nem mindig működik, de megéri a próbát. Van ilyen is. Mindannyian dolgozunk, van elfoglaltságunk, de ha Isten megérinti a szíved, akkor a beosztásod ne legyen erősebb, mint Isten elhívása. Mert ha elhív téged, akkor majd segít elrendezni dolgokat a heti programodban. Lehetséges? Hiszel ebben? Én hiszek ebben. Remélem, hogy te is hiszel ebben.

Európában nagyon el vagyunk foglalva. Mondok egy titkot: ez nem fog változni. Viszont ha Isten elhívását választom, akkor jön a változás. Igen, van felelősségem, és van beosztásom, de Isten nagyobb és csodákra képes. Mi, a mi életünk ennek a bizonysága. Józsi lehetne egy a tömegből, akik éjjel-nappal dolgoznak Németországban. Van egy szürke tömeg, akik igazából csak próbálnak túlélni.

Ugyanezt a munkát végezte Józsi is. Neki azonban volt öröme, és ez hozta a változást. Mert az az ember volt, aki az utolsó erejéből még próbált valakit bátorítani, és szolgálni mások felé, és ez megmutatta, hogy ez lehetséges. Eléggé őrült hozzá. Mi eléggé őrültek vagyunk hozzá. Higgyétek el!

Csak lépj hitből, és nézd meg, hogy Isten mit készített neked. Legyél része annak az őrült munkának, amit végzünk Magyarországon és külföldön. Bátorítalak, mert szükségünk van rád, a te hitedre, a te imádra, a te bátorításodra, a te részedre. Csak gyere, és legyél része az egésznek. Itt Budapesten rendkívüli szolgálatunk van. Nem is tudjuk, hogy mennyire gazdagok vagyunk!

Ezt az egészet nem azért mondom, hogy bűntudatod legyen, remélem, hogy nem azt váltotta ki benned, de szeretném, hogy lásd, lehetséges másképpen is csinálni. Lehet, hogy érdemes valamit változtatni az életedben, kérdezd Istent. Lehet, hogy pár éve úgy élsz, hogy csak körbe-körbe jársz, ugyanazok a dolgok történnek, és nem tudsz szabadulni ebből. Kezded elhinni, hogy ez normális élet. Annyira nem tudsz szabadulni ebből, hogy már normális életnek számít, de a szíved mélyén érzed, hogy ezt másképp is lehetne csinálni. Merthogy itt az idő. Lehet, hogy itt az idő.

Most tizenkilenc gyülekezetünk van Magyarországon. Még p. Schallernek adta Isten ezt a látást, hogy harminc gyülekezetünk lesz Magyarországon. Imádkozzunk a vezetőkért. Szükségünk van egy új generációra is. Nem azért mondom, hogy csak szép szavakat mondjak, tényleg szükségünk van. Ki fog menni? Tizenegy gyülekezet még hiányzik. És még az sem végleges.

Szerinted, ha meglesz a harminc gyülekezet, megtér egész Magyarország? Amikor ránézünk a térképre és megnézzük, hol van Nagyobb Kegyelem Gyülekezet a világon, akkor lehet egy téves kép. Ha azt látom, hogy Oroszországban van egy gyülekezetünk, ezért beszínezem egész Oroszországot? Kipipálva? Majdnem százötven millió ember és három gyülekezetünk van ott. Hogy lehetne ezt kipipálni?

Magyarországot kipipálhatjuk, mert van tizenkilenc gyülekezetünk? Tényleg? Azt hiszed, hogy már elértük egész Magyarországot? Kicsit kihívni és motiválni akarlak. Németországban van Berlinben és Pforzheimben gyülekezetünk. „Huh, felejtsük is el! Rendben vannak. Már egész Németország megtért.” Muris, nem? Nagyon murisan hangzik. Nem úgy kell pipálni, hogy megvan egy gyülekezet, és kész. Nem elég!

Amíg nem jön Krisztus, amíg tudok mozogni, amíg van erő a lábamban, kezemben, amíg a szívem dobog, amíg a nyelvem beszél – és nem zöldségeket, hanem azért, mert Isten megtart –, amíg van lehetőség, menjünk, csináljuk, motiváljunk. Imádkozzunk, hogy Isten küldjön férfi tanítványokat, hogy utána pásztorok legyenek.

P. Scibelli Afrikában – bocsánat a kifejezésért – gyártja a pásztorokat. „Ismered a Bibliát? Hiszel? A szívedben van? Készülj, Isten hív téged.” Nem elég pásztorolni. Ez nagyon kihívó. Mert üldögélünk, vakarózunk, álmodozunk, várjuk, hogy megnyíljon az ég, és Isten küldjön egy hatalmas levelet. „Leszáll elém, és az áll rajta, hogy én vagyok elhívva.” Nem! Ez úgy működik, hogy most el vagy hívva. Mert a szívedben ott van Isten üzenete. Isten munkája ott van a szívedben, el vagy hívva.

Bátorítalak, hogy imádkozz ezért. Ne felejtsd el a beszélgetés végével. Nagy a munka. Fehérek a mezők. Isten azt mondja: Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat. Kényelmes ülni itt Európában. Nagyon kényelmes. Isten kihív minket ebből. Kihív abból, hogy saját életet élünk. Éljük az Ő életét! Az annyira más!

Ámen.

Kategória: Egyéb