Beszélgetés (rap)

2015 augusztus 2. vasárnap  18:00

Ez a beszélgetés a Honnan jön a tanács, amire hallgatsz? c. üzenethez kapcsolódik. (2015. augusztus 2. vasárnap 16:00)

P. Kende: Volt egy kérdése valakinek Sátánról, de ha van jobb kérdés – bármilyen kérdés jobb, mint egy kérdés Sátánról 🙂 –, akkor nem erre válaszolok, hanem arra.

Kérdés: Éppen mostanában beszélgettünk az érzelmi nyomásról. Amikor ilyen helyzetben vagyunk, akkor hogyan különböztetjük meg a régi és az új természet tanácsát? Mert ilyenkor annyira világosan különbözik a kettő, de ott a helyzetben csak minden olyan szürke és egybemosódik. Például, amikor egy új munkahely felől kell dönteni, néha a régi tanács olyan logikusnak tűnik: Lehet, hogy nem tudsz Istennel annyi időt tölteni, de gondoskodnod kell a családodról. Ez logikusnak tűnik, de lehet, hogy nem az.

P. Kende: Erre a kérdésre elég nehéz konkrét választ adni. Mert ez az a fajta kérdés, amire nagyon általánosnak tűnhet a válasz, és ezt nem akarom. Egy dolgot szeretnék mondani arról, hogy a helyzetekben hogyan tudjuk felismerni, hogyan tudunk különbséget tenni a régi és az új tanács között: perspektíva. Gyakran mondjuk ezt, hogy az olyan döntések, amik meghatározóak, megérik az időt. Ha ez a döntés meghatározza az életemet és az irányt, akkor megéri időt szánni rá.

Nagyon gyakran nyomás van rajtunk: „Most dönts! Most hozd meg a döntésed!” Ez a nyomás arra lett tervezve, hogy félrevezessen minket az útról. Mert nagyon rövid idő alatt csak egy pillanatképet látunk, nincs idő imádkozni. Nincs idő meglátni a végeredményt. Nincs idő tanácsot elfogadni egy bölcs baráttól. Úgyhogy csak gyorsan döntök.

Volt egy ember a bibliaiskolában. Ment a mozgólépcsőn, amikor egy TV stáb odament hozzá, és azt mondták neki: „Egy hét nyaralás a trópusokon. Holnap este kezdődik. Most kéne indulnod.” Ez egy TV-show lett volna. Kapott volna egy hét nyaralást. Persze közben minden pillanatot felvettek volna. „Mennyi időm van gondolkodni?” Azt válaszolták: Nincs időd, most kell dönteni! „Akkor tudom a választ, nem megyek.” Ez annyira sokkolta őket! Viszont értem, amit mondott, ha nincs idő imádkozni.

Ha ez egy fontos döntés, akkor megéri időt szánni rá, időt szánni az imára, a bölcs tanácsra, arra, hogy a dolgok rendeződjenek a szívemben. Ahogy időt szánok rá, a perspektívám ki tud tágulni, és nem vagyok passzív ebben az időszakban. Hanem aktív vagyok, és Istennel gondolkodom együtt. Ez sokat segít. Tehát perspektíva!

P. Knight: Az apósom soha nem hozott döntést azonnal. Pásztor volt, és néha ez nagyon feldühített engem. Mert számomra a döntés nyilvánvaló volt. Ő azt mondta: Imádkoznom kell efelől, és nem fogok most dönteni. Azt gondolom, hogy ez nagyszerű tanács, és ezt megtanultam, de másik módon nézhetjük ezt.

Széles az a kapu, ami a pusztulásra vezet. A világnak olyan sok lehetősége van, olyan sok opció van a döntéshozatalunkban, mert ez széles út. Néha csak elárasztanak bennünket a nagyszerű lehetőségek, de nagyon óvatosnak kell lennünk. Mert keskeny az út a Krisztussal való járásunkban. És csak ezek a napjaink vannak arra, hogy Krisztussal járjunk, és az óra ketyeg. Úgyhogy körültekintőek vagyunk, amikor döntést hozunk. Ha nem vagyok biztos benne, akkor csak odaadom Istennek, és azt mondom: Ebben nem hozok döntést, Uram, ez Rajtad áll. Ha nem hallok semmi mást Őtőle, akkor a válasz nem. Ez viszont nehéz.

P. Kiss Laci: Évekkel ezelőtt, amikor néhányan itt dolgoztunk az irodában – nem voltunk diplomás emberek, átlagos hívők voltunk, akik szerették a Bibliát, komolyan vették Jézust, és az Ő elhívását, hogy nyerjünk lelkeket -, kijártunk a közelbe evangelizálni. Időnként elcsodálkoztam az utcán. Mindenféle ember odajött hozzánk – egyszerű, hétköznapi emberek és intelligens, tanult emberek, volt, akinek több diplomája is volt –, és a meglepő az volt, hogy mi tudtunk nekik tanácsot adni.

Valószínűleg sokkal okosabbak voltak, mint mi, sokkal többet tanultak, mint mi, de nekünk megvolt valami, ami nekik nem: Istennek a tanácsa. Isten nézőpontjából láttuk a dolgokat, és így adtunk nekik tanácsot. Időnként elámultam azon, hogy ez hogyan lehetséges. Ez az igazság, hogy akinél ott van Isten Igéje, Isten bölcsessége, az olyan ember, aki elfogadta Isten tanácsát.

Nehéz időnként döntéseket hozni az életünkben, de mindenképpen az Igére, az igazságra alapozottan kell meghoznunk, és – egyetértek az előttem szólókkal – nem szabad elsietni. Zsolt 19:7-11 Isten törvényéről, rendeléseiről, tanácsairól van szó.

Zsolt 19:7-11 (8-12) Az ÚR törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket. Az ÚR bizonyságtétele bizonyos, bölccsé teszi az együgyűt. Az ÚR rendelkezései helyesek, megvidámítják a szívet. Az ÚR parancsa világos, megvilágosítja a szemeket. Az ÚR félelme tiszta, megáll mindörökké. Az ÚR ítéletei változhatatlanok, és minden tekintetben igazságosak. Kivánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is. Édesebbek a méznél, még a csurgatott méznél is. Szolgádat is figyelmeztetik: …

Ezek intenek bennünket, adnak egy irányt. Helyreigazítanak. Aztán így fejezi be:

Zsolt 19:11 (12) … ha megtartja azokat, nagy jutalma van.

Aranybánya van a kezedben, csak ki kell aknázni, Péld 8. Igaz, hogy ott ezüstbányáról beszél. 🙂

P. Kende: Isten Igéje megmutatja a természeti tanácsról, hogy mi az, hogy természeti, hogy korlátozott és pusztító. Isten Igéje ezt teszi.

P. Bartha Atti: Tetszett, hogy Ézs 42:2 nem kiált az utcán a Saját nevéért. Ez jó kérdés, hogy a döntés, amit meghozok, abban a Szellem vezet-e engem. Ján 16:14 „Az Engem dicsőít majd. – Jézust dicsőíti – Mert az Enyémből vesz, és megjelenti néktek.” A döntés, amit hozok, az kit dicsőít? Saját magamat, vagy Jézus Krisztust? Nekem ez segít sokszor. Nyilván, ha Szellemmel vagyok betöltve, akkor én is Őt fogom dicsőíteni. Mert Őneki ez a természete, hogy Jézust dicsőítse.

Kérdés: Nekem sok kérdésem lenne. (Nagyon jó volt az üzenet, köszönöm.) A büszkeség megfertőzi a gondolkodásunkat, és az a legnagyobb baj vele, hogy fel sem ismerjük, amikor büszkék vagyunk. Tudnátok-e ezekről beszélni: büszkeség, elbánni a büszkeséggel a szívünkben, alázat…

P. Kende: Kicsit hagynék időt a többieknek, hogy felkészüljenek, mert én nem tudok beszélni a büszkeségről, csak ilyen elméleti szinten. Mert olvastam egyszer egy könyvet róla. 🙂 Valójában nem értem a koncepciót, annyira idegen nekem. 🙂 Bocsánat, ez vicc volt!

A büszkeséget p. Stevens bűn-szörnyetegnek hívta. Volt egy teljes üzenete ezzel a címmel. Nagyon jó üzenet! Hallottam, és csak annyit tudtam mondani: Aúúú… aúúú… Hazavágott! 🙂 Olyan volt, mintha rólam beszélt volna.

Abban az írásrészben, ahol Lucifer bukásának az eredetéről beszél, azt mondja, hogy hamisság találtatott benne. A szépsége miatt felfuvalkodott a szíve. Ezék 28:7 kivonják kardjaikat bölcsességed szépsége ellen, és beszennyezik fényességedet. Egy módon mondhatnád azt, hogyha valaha sikeres angyal, akkor ő az volt. Ez persze egy fura megközelítés. Ha egy angyalnak az a dolga, hogy gondozza a kertet, és aztán ezt teszi, akkor persze sikeres, de Lucifer nem örvendezett abban, ahogy Istent imádta, hanem abban örvendezett, hogy ő milyen jól imád.

Ez a különbség valójában, hogy az én figyelmem saját magamra fordul. Ezért gondolom azt, hogy p. Stevens meghatározása az alázatról – az, hogy nem gondolkodom magamról – nem annyi, hogy alacsonyan vagy magasan gondolkodom, hanem csak egyáltalán nem gondolkodom magamról. Ezért bátorított bennünket Krisztus központú életre. Mert ha Ő van a középpontban, akkor az megóv engem a büszkeségtől olyan módon, hogy egyáltalán nem is gondolok rá. Nem is gondolok a büszkeségre, és nem élek a büszkeségben, mert csak Krisztussal járok. Ez a lényeg.

A bámulatos az, hogy hogyan fertőz meg bennünket, és észre sem vesszük. Olyan, mint egy szúnyog, amikor megcsíp. Akkor az nagyon is törődik veled! Mert biztos akar lenni abban, hogy nem fáj, úgyhogy befecskendez némi fájdalomcsillapítót. Ez tényleg így működik. Az evolúció ámulatba ejtő, nem? 🙂 Befecskendez fájdalomcsillapítót úgy, hogy nem érzékeled egy ideig. Persze nem felőled aggódik, hanem csak nem akarja, hogy lecsapd. Úgyhogy ezt teszi, és nem veszed észre.

Ilyen a büszkeség is. Bejön, és szól a szívemhez: „Ó, te nagyszerű vagy! Olyan ajándékod van a prédikálásra, mint senki másnak!” Ezzel nincs semmi baj, ha tényleg megvan. Mi a baj azonban? Amikor az ő szeme a saját nagyságára, saját magára irányul, és megfertőzi, és nem is látja. Azt látja, hogy így kell látnia magát, ez a helyes.

Sátán meg van győződve arról, hogy neki kellene Isten trónján ülnie. Úgy tudja, hogy ez a helyes. Ha egyszer beszélnél vele, akkor meg tudna győzni. Ezért nem bátorítom azt, hogy túl sokat beszélj bele. 🙂 Mert annyira saját magával van elfoglalva!

P. Bartha Atti: A héten látogattunk egy lányt. Zárt osztályon van, paranoid skizofrén. Úgyhogy azt gondolja, hogy mindenki a rendszer tagja, mindenki őt figyeli, és teljesen meg van győződve arról, hogy neki igaza van.

Abban is ez a veszélyes, ha nem tudod, hogy büszke vagy. Szerintem ez a kulcs, hogy elfogadod azt a tényt, hogy te is be lehetsz csapva. Amíg az ember nem jut el ide – persze addig is Isten szolgál felé –, talán ez az első, ez egy biztos jel arra, hogy be vagy csapva, ha teljesen meg vagy győződve arról, hogy igazad van. Ez tény. Ha azt gondolod, hogy te nem tévedhetsz, akkor már be vagy csapva.

A Bibliában van erről jó néhány vers, pl. Zsolt 139:23-24. Tehát ha eljutok oda, hogy be lehetek csapva, akkor – ahogy Dávid – kiteszem magam Istennek: „Vizsgálj meg engem! Van-e a gonoszságnak útja bennem?” Nem neked kell analizálnod magad. Róm 3:4 legyen Isten igaz, és minden ember hazug. Ezek olyan fontos elvek! Meg tudják óvni az életedet hosszú évek keserűségétől. Ha azt mondom, hogy Istennek van igaza, és nem nekem.

Jel 12:9 az egész földkerekséget becsapta Sátán. Ugyanez van 2Kor 4:4-ben. Nagyon sok helyen látjuk a Bibliában ezt. Van három hely, ahol ugyanazt mondja. 1Kor 8:2 ha azt gondolod, hogy tudsz valamit, tudd, hogy még senki nem ismerte meg úgy, ahogyan ismernie kell. 1Kor 10:12 ha azt hiszed, hogy állsz, ha azt hiszed, hogy stabil vagy, vigyázz, hogy el ne ess. Gal 6:3 Ha azt hiszed, hogy vagy valaki, csak vigyázz, nehogy kiderüljön, hogy nem.

Úgyhogy igazából azt mondom, ha ez ott van a szívedben: nem biztos, hogy igazam van; és kiteszed magad Istennek, akkor Ő majd a Maga idejében leleplezi ezt neked. Ez volt az egyik, amire gondoltam.

A másik. Ha nincs meg ez a felismerésed, hogy büszke vagy – „Persze, én olyan alázatos vagyok! Nem látjátok az alázatosság kitűzőt?” –, csak azt mondom, hogy használj egy tükröt. Tényleg! Van, hogy zavar valami? Vagy idegesít valami? Mondjuk, nincs meg az, amit szeretnél. Ha azt gondolod: Isten, ez nekem járna!; akkor csak fordíts egyet! Isten megkapja-e azt, amit Ő szeretne? Téged?

Mondok egy másik példát. Sanyi azt mondta a legénybúcsúmon: A feleségeddel való kapcsolat tükre annak, hogy milyen a kapcsolatod Istennel. Ha Ő nem válaszol a te kezdeményezésedre, és ez fel tud húzni, akkor csak nézd meg azt, hogy Isten hányszor kezdeményezett feléd, és te hányszor válaszoltál. Nagyon sokat alkalmaztam ezt az elvet egyébként. Mindig, amikor nagyon ideges voltam – ez nem volt túl sűrűn egyébként –, akkor azt mondtam: Uram, ez nem…!; és Isten csak megmutatta, hogy én mennyivel kevésbé válaszolok Neki. Ez mindig megtörte a szívemet, és utána már semmi bajom nem volt vízszintesen, azaz a feleségem felé. Viszont ha Ő választ ad, az mekkora örömöt okoz a szívemben!

Mekkora öröm Istennek az, ha te választ adsz Neki! Számára ez sokkal nagyobb öröm. Úgyhogy én nagyon sokat alkalmazom ezt. Ha azt mondom: én ezt nem kaptam meg; vagy: ennek így vagy úgy kellett volna lenni; akkor megnézem, hogy van-e valami, amit Isten nem kapott meg. Ez mindig megtöri a szívemet, mert Ő mindig sokkal türelmesebb, sokkal szeretőbb, és sokkal nagyobb az, amit elenged nekem. Utána emiatt sokkal könnyebb elengedni.

Tehát ha van valami, ami miatt nagyon dühöngsz, akkor az lehet azért, mert nagyon büszke vagy, és nem látod isteni nézőpontból.

P. Knight: Imádat az életünk nagy része. Talán az életünk legfontosabb része. Imádjuk azt, ami a legfontosabb számunkra, és arra fókuszálunk. Amit imádunk, onnan várjuk az iránymutatást.

Azt gondolom, hogy a büszkeség önimádat. Ezért ez a bűn-szörnyeteg, mert Isten nincs benne. Ez elválaszt bennünket Istentől. Csak ebben forgunk körbe-körbe. Mert magunkat imádjuk, és nem növekszünk. Úgyhogy az élet az csak körbe-körbe megy.

A görögben a szó az imádatra egy olyan kutya, amely nyalogatja a lábadat. A kutya, amikor hazaérsz – lehet, hogy csak egy órára mentél el –, úgy viselkedik, mintha tíz éve nem lettél volna otthon, és alig várja, hogy megnyalogathassa a kezed. Miért? Mert imád téged. Te vagy az ő válasza az életre. Te vagy az, aki eteted, képzed, megoldod a problémáit, és megvigasztalod.

Isten ugyanez, és még sokkal több is számunkra. Úgyhogy Őt imádjuk. Nem csak a gyülekezetben, hanem állandóan Őt imádjuk. Ez felemészt bennünket. Kivéve akkor, ha magunkat imádjuk. Akkor nem emészt fel ez bennünket. A különbség lehet néha csekély, de tudjuk.

Tudjuk, hogy mikor van bennünk büszkeség. Mert ez egy körkörös dolog, csak körbe-körbe, ugyanazok a problémák napról-napra, évről-évre. Ugyanazok a panaszkodások, semmi nem változik. Amikor ezt felismerem, akkor van itt az idő, hogy odamenjek az Igéhez, Istenre hallgassak, megbánjam, és Istennel továbblépjek. Azt mondanám, hogy a büszkeség önimádat.

Néhány idevonatkozó Igevers: Péld 11., Ján 4. az igaz imádat, hogy szellemben és igazságban imádjuk.

Kérdés: Azon gondolkodtam, hogy minden apró problémánkkal menjünk oda Istenhez, mielőtt döntenénk? És mi van azzal, amit Róm 8:28 mond?

P. Bartha Atti: Róm 8:28 – az igaz, de Ézs 55:8-9 is, hogy a mi gondolataink nem az Övéi. Az Övéi „kicsit” magasabbak a mieinknél. Róm 8:28-at ne úgy értsd: bármit teszek, Isten megáldja azt; hanem: bármit teszek, Isten Magához von azon keresztül, bármit teszek, Isten leleplezi Magát számomra. Zsid 12:5-8 is igaz: Akit szeret az Úr, azt megfenyíti. A fenyítés az adott pillanatban nem tűnik kellemesnek, de később az igazság örökkévaló gyümölcseit termi.

P. Brian beszélt egyszer arról, hogy a megszokottság egy értelemben jó. Mert ha minden reggel nekem böjtölnöm kéne, hogy jobbra vagy balra keljek ki az ágyból, akkor az lebénítaná az életünket. Tehát van egy napi rutin, nyilván. Egyébként pedig jó Istennel kommunikálni.

P. Kiss Laci: Szerintem ez kapcsolódik az előző kérdéshez. P. Knight azt mondta, hogy a büszkeség egyik ismertetője az, hogy függetlenítem magamat Istentől, és „majd én eldöntöm!” Én úgy gondolom, hogy ha jön az apró, vagy nagy jelentőségű dolog, a döntést Isten előtt kell meghozni. Nincsen olyan kicsi döntés, amibe ne akarnám belevonni Istent.

Aztán amit p. Kende mondott, hogy a büszkeség megfertőzi a gondolkodásomat. Maga ez az egész állapot, a büszkeség fertőzés az ördögtől, és elszakít bennünket Istentől, magam felé mutatok, és Isten nélkül akarok nevet szerezni magamnak. Büszkeség, dicsekedés, képmutatás a farizeusok kovásza. Ezek mind édestestvérek rossz értelemben, és Isten ellen és ellened dolgoznak.

1Kor 1:28 Isten kiválasztja a semmiket, akik nem elismertek, azért, hogy megsemmisítse a valamiket, akik azt hiszik, hogy ők valakik Isten nélkül. Minden dicséret, minden dicsekedés Istent illesse. Mert Ő méltó rá. 1Kor 1:30 Krisztus adatott nekünk bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul, hogy Őbenne legyen a dicsekedésünk. Ő az erőnk, Ő az örömünk, Ő a békességünk, Ő az Urunk, és mi Benne dicsekszünk. Nem magunkkal, hanem Vele, és igazából ekkor találjuk meg a helyünket.

Két helyed lehet, vagy ebben a világban a büszkeség helye, amivel tele vagyunk, vagy megtalálod a biztos helyedet Isten mellett, ez pedig az alázatnak a helye. Amikor belevonod Istent az életed legapróbb részletébe is. Minden, ami ezen túl van, az büszkeség, szerintem. Ami eltávolít Istentől.

P. Bartha Atti: Csak egy gondolat ezzel kapcsolatban. Ha van egy pici dolog az életedben, ne gondold azt: „Ez olyan pici! Úgysem számít. Nem fontos, hogy Isten szerint éljek azon a területen. Az csak egy pici bűn. Pici önzőség.”; mert nagy hatása van. Akármilyen pici, ha Isten felnyitotta rá a szemedet, akkor csak ne élj benne! A Biblia televan versekkel arról, hogy Isten használja a kis dolgokat folyamatosan, és a végén hatalmas dolog lesz belőle.

Ugyanez van az engedelmességgel is. „Látom, hogy egy nagyon pici lépést meg tudnék tenni, de nem tudom, mit tegyek utána.” Nem baj, csak tedd meg ezt. Amikor megteszed, utána tudni fogod. Egy értelemben ne akarj túl sokat előre látni.

2Sám 15. – az üzenetben is hallottunk Absolon lázadásáról – a fejezet eleje úgy kezdődik, hogy Absolon beül a város kapujába, és bárki, aki tanácsért jön a palotába, megállítja és beszél vele. Azt mondja nekik: Ha én lennék a király, igazat adnék a te ügyedben. Minden emberrel ezt teszi. Pici dolog. 2Sám 15:7 négy évig tette ezt. Pici bűn hosszú ideig. 2Sám 15:6 Absolon ilyen módon alattomban megnyerte a nép szívét. Ez annyira érdekes, hogy hatalmas lázadáshoz vezetett egy pici, de folyamatos bűn!

Hozzászólás: A büszkeséggel kapcsolatban. Van néhány vers a Bibliában, amik példák, de nem Példabeszédek könyvében van. Éppen annyira bölcs, mint ahogy Salamon írta. Az egyik:

Ézs 10:15 Dicsekszik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy büszkélkedik-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a bot lengetné azt, aki fölemelte, és a vessző emelné föl azt, aki nem fából való.

Ez négy egyszerű példa, ami arról beszél, hogy a büszkeségem próbál meggyőzni arról, hogy én vagyok isten, én vagyok saját magam ura.

És ámen arra, amit p. Kiss Laci mondott: Elértékteleníteni Istent… A büszkeségem értékteleníti el Istent. És hogyan lesz nekem értékem? Istennel. A büszkeségem nem csak engem fog elértékteleníteni, hanem Isten is. Ez az abszolút kudarc.

Hozzászólás: Ez jó volt! A büszkeség nagyon kísértetiesen hasonlít a keserűségre. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mert van egy gyökere, és aztán elkezd növekedni egy emberben, aztán fertőz. Fertőzi a saját gondolatainkat, a saját szívünket, a kapcsolatainkat. Nemcsak Istennel, hanem a környezetünkkel is. Tehát magyarán ez egyfajta folyamat. Amit ha idejében elkap az ember, akkor igazából tud ellene tenni. Annyira alattomos ez a dolog, mert valóban nem vesszük észre, hogy az növekszik bennünk, hogy annak van egy folyamata.

A keserűségről nagyon sokat beszéltünk mostanában Németországban. Mert én úgy gondolom, hogy a büszkeség fakadhat egy fajta keserűségből is, lehet annak egyfajta következménye, hogy az ember befelé fordul, hogy saját magában bízik, saját magát emeli fel, nem hallgat másokat.

Egy hasonlat arról, hogy milyen ez. A következő példával éltünk. Valószínűleg mindenki, akinek van jogosítványa, vezetett már autót, az tudja, milyen érzés az, amikor beül az autóba, kezd menni vele, miközben behúzva felejtette a kéziféket, és nyomja a gázt. Az autó nem halad, és csak nyomja neki, mert nem érti, hogy mi a probléma. „Most mi van? A motorral van gond?” Akkor lenéz, és látja: Ja, a kézifék! Amikor kiengedi azt, akkor az olyan, mintha kezdene repülni az autó. Kezd haladni a dolog.

Ilyen a keserűség és a büszkeség is egyfajta módon az életünkben, mint a kézifék ebben az autóban, lelassítja, megállítja az életünket. Mi mennénk előre, de nem tudunk, mert ott van benne az életünkben. Az ilyen embert sajnos Isten sem tudja úgy használni az Ő kezében éppen ezért. A Zsidókhoz írt levélben ezt a gyógymódot mondja Isten:

Zsid 12:14 Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat,

Talán a kulcs ebben az, hogy törekedjetek, és a békesség mindenkivel, és a megszentelődés. Tudjuk, hogy a szentség az valójában egy hely, Istennel való találkozásunknak a helye. Nagyon tetszik ez, hogy Isten nem azt mondja ezeknek az embereknek: „Figyelj! Így éld mostantól az életedet, mert neked így kell élned!”; hanem egy lágy, szelíd hang azt mondja: „Törekedj! Csak tegyél meg néhány lépést ebben az irányban!” Aztán a többit Isten elvégzi bennünk. A szentséget nem mi produkáltuk. Az nem tőlünk van, azt Isten adta nekünk. A Vele való kapcsolatért nem mi törekedtünk, nem a mi munkánk eredménye, hanem Ő az, Aki törekedett erre.

Isten minden embert meg akar gyógyítani ezen a Földön. A büszke embert is. Pedig azt mondja az Írás, hogy azoknak ellenáll. Isten szíve ez valójában, ad egy gyógymódot: Törekedj! Törekedj mindenkivel a békességre és a szentségre.

P. Kiss Laci: Nem akarok játszani a szavakkal, de akár lehet egy Istentől való gyógymód a büszke embernek a kemény fal. Isten ellene ál a büszkének – ezt akár úgy is érthetem, hogy Isten ad lehetőséget a büszkének, hogy összetörjön. Mert akinek Isten ellene áll, az kemény falba ütközik. Tényleg Isten akarata az, hogy az emberek megtérjenek, hogy megtalálják a helyüket, az igazi helyüket, amire Isten teremtette őket.

A lányaimnak van egy kedvenc filmje – persze van több is –, amit mindig meg akartam nézni, de sose jutottam el odáig. A címe: Büszkeség és balítélet. Nem tudom, hogy ismered-e, nekem még nem sikerült megismerkednem vele. A magyarban a balítélet azt jelenti, hogy rossz döntéshozatal. Nem tudom, hogy erről szól-e a film. Fogalmam sincs.

A büszkeség tényleg nem vezet jóra bennünket, balul ütnek ki a dolgok valószínűleg. Nem mondom, hogy Isten lemondana a büszke emberekről, bár ellenük áll. Akár ez tényleg lehet egy gyógymód, egy gyógyszer az ő állapotukra. Ki az közülünk, aki még nem volt büszke, aki nem emelte fel magát, lehet, hogy a másiknak a kárára? Valahogy Isten elért bennünket, megragadott minket, és akárhogy is, de megaláztuk magunkat Őelőtte. Utána Isten az Ő családjának a részévé tett minket, azaz a legmagasabb helyre kerültünk.

Úgyhogy van remény szerintem a büszkeségben lévő emberek számára is, csak nem tudnak róla. Isten azonban munkálkodik, és Isten munkálkodik rajtunk is, akik már hívők vagyunk, hogy ne legyünk félrevezetve. Gondoskodik róla, hogy alázatban legyél, hogy eleget csalódj magadban, és hogy minden büszkeségedet elvesd magadtól. Mert Isten megmutatja a valóságot magaddal kapcsolatban.

Isten munkálkodik az életünkben, a hívők életében és a hitetlenek életében egyaránt. Hiszem azt, hogy nem ír le senkit: Na, ez már úgyis menthetetlen! Hanem munkálkodik az állapotához képest. Hiszem azt, hogy Isten nagyon sikeres. Sátán minden hazugsága, próbálkozása ellenére. Az alázatnak az állapota a növekedésnek az állapota, ahol tudok növekedni Istennel. Keressük ezt minden nap.

Még valami eszembe jutott. A büszke magával foglalkozik elsősorban. Nincs nagyon hely más számára. „Mert én vagyok a lényeg!” Ugyanakkor egy alázatos ember nem magára gondol, hanem gondol másokra, és aki Isten előtt van megalázva, az már nem csak a barátaira gondol, és azokra, akik jót tehetnek vele, hanem az ellenségeire is, és kívánja az ő javukat. Kezd törődni az emberekkel. Ez Isten munkája az alázatban, amikor valaki tényleg Isten keze alatt van. Törődik másokkal igazán, és a javukat akarja. Egy bizonyos értelemben nem foglalkozik magával.

P. Knight: Nagyon jó dolgokat hallottunk itt.

Róm 9:33 amint meg van írva: Íme, megütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.

Ez a botránykő Jézus. A megütközés kövét és megbotránkozás szikláját – ez Jézus. Beszéltünk erről sokat tegnap Debrecenben, és arról, hogy a világnak mennyire szüksége van erre a megbotránkozásra. Amikor beszélgetünk az emberekkel Krisztusról, akkor az megbotránkoztatás nekik. Nem megbékíteni próbáljuk őket azért, hogy jobban érezzék magukat saját magukkal kapcsolatban, hanem az evangélium igazságával konfrontáljuk őket. Ami ellene megy a büszkeségnek, ami bennük van. Úgyhogy nyilván ez sértés nekik. Olyasvalami, amiben folyamatosan megbotlanak. Egy nap ez a büszkeség összetörik Isten kegyelméből, és új életet nyernek.

Ám a megbotránkozás folytatódik számunkra, és Isten Igéjének az igazsága néha megbánt bennünket. Ha azonban ismerem az Igét, akkor nem maradok a megbántásban, hanem válaszolok, és azt mondom: „Istenem, igazad van. Köszönöm, hogy megsértettél ezzel.” Nem akarunk megbántódni – tudom, hogy kicsit kényelmetlen erről beszélni –, nem akarunk arra, gondolni, hogy meg akarjuk bántani az embereket az utcán, de a szeretet tekintélyében beszélünk. Az igazság sértő az ember büszkeségének, és ez rendben van. Mert a büszkeségnek össze kell töretnie.

Nagyon hálás vagyok ezért az életemben. Hálás vagyok azokért az időkért, amikor az éjszaka közepén Isten felkelt, és megbánt egy igazsággal. „Uram, most viccelsz?! Tudod, hogy mennyi az idő?!” Ő csak azt mondja: Igen, de úgy tűnik, hogy csak ebben az időben figyelsz Rám. Aztán jön az igazság, és csak azt felelem: „Aúúú… Igen, igazad van, megbánom.” Nem jó ez? Ez olyan, mint egy orvosság, aminek nincs túl jó íze, de ez a megbotránkozás sziklája, a beleütközés köve.

Az építők a követ megvetették, mert nem volt megfelelő. Jézusnak nem volt teljesen igaza a farizeusok szemében. Jézus azonban igaz volt, és az Ő igazsága az igazság.

Ámen.

Kategória: Egyéb