Az odafelvalókkal törődjetek & Isten szőttese (János 4:25-39)

2017 február 5. vasárnap  16:30

P. Julian

A Kolossébeliekhez írt levél 3. fejezetéről gondolkodtam. Amikor az új dolgokra gondolunk, tudjuk, hogy lesz egy idő, amiről Isten Jelenések 21-ben beszél, amikor lesz új ég és új föld, és aztán ott az új Jeruzsálem. Ott leszünk Krisztussal örökkön örökké. Mi vagyunk az elsők, mi vagyunk az első zsenge. Mi vagyunk igazán az első teremtés ezen új dolgok közül.

2Kor 5:17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.

Mindent, ami Ádámban volt, az egész múltunkat, a bűneinket… mindent elvett Isten, és adott nekünk egy új teremtést. Újjá tett minket Krisztusban. Itt vagyunk a Földön, hogy megmutassuk, kijelentsük Isten új teremtését, hogy beszéljünk az új teremtésről, hogy rajtunk keresztül Krisztus mutatkozzon meg, hogy az emberek meglássák ezt az új teremtést, amit Isten alkotott.

Kol 3:1-4 Azért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.

Azon gondolkodtam, hogy mik ezek a dolgok, amiket keresnünk kell, amikkel törődnünk kell – az odafelvalók, a mennyei dolgok?

Először is arra gondoltam, hogy tudjuk, hogy nincsen kárhoztatás, hogy Krisztus vére megmosott minket. Isten előtt állunk, mint Krisztus. Tökéletesek vagyunk Jézus Krisztus vére miatt, az Ő áldozata miatt. Elfogadott minket Krisztusban. Nem kell próbálkoznunk tetszeni Istennek. Nem kell tennünk Érte valamit, csak el kell fogadnunk, hogy Isten örökre elfogadott minket. Senki és semmi sem tudja ezt megváltoztatni.

Már a világ megalapítása előtt Isten kiválasztott minket, és elküldte az Ő Fiát, hogy meghalljon értünk. Szeret minket, és senki és semmi sem tud elválasztani minket az Ő szeretetétől. Tehát nincsen kárhoztatás. És most, amint ebben a világban vagyunk, új teremtményekként járunk. Az Ő népe vagyunk, az Ő papjai, az Ő gyermekei, az Ő menyasszonya.

Az emberek nézegetik egymást a világban, és észreveszik a különbségeket. Vannak szegények, gazdagok, vannak ebből az országból, abból az országból… Ám amikor Isten néz ránk, akkor Ő a Saját népét látja, és Krisztusban látja. Amikor az emberekre nézünk, akkor ezzel az elmével nézzünk, Krisztus elméjével. Isten nagyon szereti az embereket. Úgy beszélünk az emberekkel, ahogy Krisztus beszélt velük, amikor itt volt. Szerette őket, és az életét adta értük. Erre lettünk elhívva, hogy odaadjuk az életünket másokért, ahogy Krisztus is értünk adta az életét.

Vannak gondjaink ebben a világban, és mit teszünk, hova megyünk? Mindennek, ami az életünkben történik, van egy célja. Ez a második dolog. Róm 8:28-ban azt olvassuk, hogy minden együtt munkálkodik a jóra. Ez azt jelenti, hogy Isten tartja irányítása alatt a dolgokat. Minden az Ő kezében van, az Övé minden tekintély, minden erő és minden gondoskodás. Nem számít, milyen nagy az a hegy, vagy milyen mély az a völgy, nem számít, hogy az éppen a halál árnyékának a völgye, Isten velem van, és én az Ő kezeiben vagyok.

Isten azt mondja: „Most! Szaladj! Gyere a kegyelem trónjához, mert ott van gondoskodás a számodra.” Arra lettünk elhívva, hogy erre nézzünk. Amikor a helyzetre nézünk, akkor lehetünk olyanok, mint a három zsidó fiú, Dániel barátai, akik azt mondták a királynak: „Nem is kell, hogy válaszoljunk neked, király! Nem fogunk leborulni a bálványod előtt. Tudjuk, hogy a mi Istenünk mindenható, és képes arra, hogy kiszabadítson minket a te kezedből. Még ha nem tenné is, akkor sem fogunk leborulni.” Ők hittek Istennek. Krisztus velük volt, és megvédelmezte őket.

Így megyünk keresztül a gondokon. Tudom, hogy Isten velem van. Nem tudom, miért történnek velem azok, amik történnek, nem én irányítom a dolgokat, de Isten velem van. Ahogy Jób mondja: Tudom, hogy az én Megváltóm él. Ő nem csak egy bálvány, hanem Ő az élő Isten. Neki van egy terve, és én várni fogok Őrá, hogy jöjjön, és megszabadítson engem.

Hogyan járunk itt? A jövőnk Isten kezében van. Olyan csodálatos elhívása van mindnyájunknak, hogy megismerjük Krisztust, hogy Vele járjunk, és Ő csodálatos célt ad nekünk! Növekedjünk a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmében és megismerésében. Növekszünk, és Őt mutatjuk be, amint Vele járunk.

Ez a világ kezd megbolondulni. Sok minden történik a világban, de nem aggódunk azok miatt. Mert tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy kicsoda az én Istenem, és tudom, hogy hova tartok. Tudom, hogy van egy helyem, mert Ő elkészítette azt számomra, el fog juttatni engem oda, és örökre Vele leszek.

 

P. Kende

János 4. – előző vasárnap már ebből a fejezetből beszéltünk, amint Jézus találkozik az asszonnyal a kútnál. Annyira örülök a p. Julian által mondott bevezetőnek, mert tényleg nagyon kapcsolódik! Annyira hálás vagyok ezért, hogy Isten ad nekünk üzenetet!

Arról beszéltünk, hogy Jézus találkozik ezzel az asszonnyal a kútnál. Jézus kereste ezt az asszonyt. Nem csak véletlenül találkozott vele, hanem kereste őt. Törődik azzal, akit nemcsak hogy visszautasítanának, hanem vissza is utasítottak. Arról beszéltünk, hogy ez nagyon hasonlít a mi életünkhöz. Jézus belekezdett velünk egy társalgásba, és ezt az életünk végéig fogja vinni.

Időnként, mint az asszony is, nem tudjuk, mit akarunk. Úgy érezzük: „Lehet, hogy el akar venni tőlem valamit. Lehet, hogy csak Magának keres valamit.” Úgy értem, úgy jött az asszonyhoz: Adj Nekem inni! Aztán van olyan, hogy megpróbáljuk kikerülni, amerre vezetne minket – lehet, hogy el akarok bújni a vallás mögé, a sebeim mögé, az udvariasságom mögé, és azt mondom: „Nem! Ne gyere közelebb!” –, de Ő hűségesen keres minket.

És éppen úgy, mint az asszonnyal, habár rámutatott az asszony életében a problémára – neki ez az volt, hogy már volt öt férfi az életében, és a mostanival bűnben él –, de nem utasította el őt. Sokszor megvan ez a gondolat a szívekben: „Ha Isten tudná, ki vagyok! Ha Isten tudná, mit csináltam! … Nem lehetek őszinte Vele.” Figyelj! Az Úr nem azért keresett minket, hogy elutasítson bennünket. Nem kellett volna keresnie minket, el tudott volna utasítani csak úgy, és hagyhatott volna minket, ahogy voltunk.

Az, hogy Jézus eljött, és itt élt, annyira nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő nem elutasítani akar minket. Azért keresett minket – mint ahogy ezzel az asszonnyal itt –, hogy befogadjon, hogy bevegyen minket. Ugyanez az életen át tartó társalgásunk Vele. Ugyanez a cél miatt. Azért, hogy felismerjük: Ő mindent tud rólam, rá tud mutatni mindenre, még arra is, amit nagyon szeretnék eldugni, és mindezzel együtt Zsid 2:11 nem szégyell minket testvéreinknek hívni.

Ján 4:24-26 Az Isten Szellem, és akik őt imádják, azoknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk. Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, mindent megjelent nekünk. Jézus azt válaszolta: Én vagyok az, aki veled beszélek.

Az asszony itt éppen megpróbálta elkerülni a témát, Jézus pedig így felelt neki: Nem az a kérdés, hogy melyik nemzetség, nem számít, hogy hol imádtok, nem ez az érdekes, hanem az az érdekes, hogy kit imádsz, és hogy tudod. Ez az, amiért szeretjük kinyitni a Bibliánkat. Ez az, amiért szeretjük kézbe venni nap mint nap, és Isten Igéjéhez fordulunk. Mert az életemre nem elég, hogy ködös hitem legyen egy ködös valamiről, hanem szükségem van arra, hogy megismerjem az Atyát Jézuson keresztül, hogy megragadjam. Ugyanúgy, ahogy ebben a történetben, hogy Jézus megmutatta ennek az asszonynak az Atyát. Ez az, amit nekünk is mond itt:

1Ján 5:20 De tudjuk azt is, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az igazat, és mi az igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Ez az, amit Jézus mond – nem ugyanezekkel a szavakkal – ennek az asszonynak, és ez az, ahova vezet minket. Igazán ez az életünk Ővele, hogy Isten Fia itt van az életünkben, Isten Szelleme itt van az életünkben, úgyhogy Isten jelen van az életünkben. Ebben a versben, 1Ján 5:20-ban egy értelemben érthetjük így: ha Ő ott van az életemben, és ha megismertem Őt, ha tudom, hogy Ő igaz, ha ismerem Őt, akkor minden, ami történik velem, bármi, ami érkezik az életembe – esküvő, temetés, próbatétel, áldás, szolgálat, szülés –, Őt ismerem meg egyre inkább.

Nincs véletlen, Isten tudja, mit csinál. Ez az, amiről Jézus beszél. „Én vagyok az! Én vagyok a Messiás. Én vagyok, Aki megmutatom neked az Atya Istent. Nézz Rám, ismerj meg Engem, és ismered Istent.” Milyen érdekes, hogy – azt hiszem – senki másnak nem mondta így az evangéliumokban. „Én vagyok az!” Hasonlót mondott. Arra gondolok, hogy itt egy asszony, aki annyira méltatlan, és nincsen jó múltja. Tudod, miről szól ez? Arról, hogy az Úr ott beszél hozzánk, ahol szükségünk van rá. Függetlenül attól, hogy milyen állapotban vagyok.

Ján 4:27 Közben megjöttek a tanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?”

Egy rövid kitérő erről. Említettük ezt a múlt alkalommal, hogy abban az időben nagy kulturális távolság volt egy nő és egy férfi között, nem beszélgettek. El lehet átkozni a mi gonosz korunkat, amerre akarod, de gondolj bele abba, hogy milyen szabadságunk van ma arra, hogy beszéljünk bárkivel. Akárkivel beszélhetsz az utcán, a munkahelyen… bárhol lehet beszélni. Óriási szabadság az, amink megvan. Nem úgy, mint a világ sok országában. Annyira nagyszerű ezt tenni, kommunikálni erről!

Ján 4:28-29 Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: Gyertek,…

Úgy mondhatnánk, hogy eldobott mindent, bement a városba, és mindenkinek elmondta. Otthagyta a vizeskorsóját, pedig annak volt valami értéke. Úgy értem, nem volt sok tulajdonuk általában. Ha maga jött a kúthoz, akkor nem volt gazdag. Miért hagyta ott? Szerintem eszébe sem jutott. Szerintem nem is gondolkodott rajta.

Mennyire jó itt élni az életemben! Ismerem Jézust, találkoztam Vele, hallottam Őt, élvezem Őt, nyugszom Benne. Tudod, mi történik? Ha találkoztam Vele, akkor nagyon sokszor a dolgok, amikbe kapaszkodtam, kiesnek a kezemből, és lehet, hogy észre sem veszem. Lehet, hogy nem is bűnös dolog, csak nem kell az életemhez.

Az is lehet, hogy bűnös dolog. Emberek azt kérdezik: Tiltja a vallásod? Amikor valaki ezt kérdezi, akkor azt felelném: Fogalmad sincs, mit beszélsz! Nem arról szól, hogy Isten próbálja kitépni a kezemből. Nem ezen a szinten van a kapcsolatunk, hanem másik oldalon. Valaki azt kérdezi:

– Hol az a rossz szokásod, ami volt?

– Tényleg! Azt hiszem, a minap letérdeltem imádkozni, találkoztam az Úrral, és amikor felálltam, elfelejtettem visszavenni a rossz szokásomat.

– Hol vannak azok a haszontalan könyveid a Krisztus előtti éveidből? – kérdezhetné tőlem valaki.

– Nem is tudom. Talán valahol a padláson egy dobozban. Nem vagyok benne biztos, mert találkoztam Jézussal, és ott maradtak a „kútnál” ezek a könyvek.

Nem a szégyen, a bűntudat, a félelem miatt hagyunk el dolgokat, hanem azért, mert találkoztunk Jézussal, és aztán dolgok ott maradtak. Ez egészen másféle kapcsolat, Mát 13:46.

Ján 4:29-30 … lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus? Kijöttek azért a városból, és odamentek hozzá.

Ján 4:39-42 Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak a beszédéért, aki így tett bizonyságot: Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Úgyhogy amikor odamentek hozzá a samáriaiak, arra kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Az ő beszédére pedig még többen hittek, és mondták is az asszonynak: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője.

Mit mondott az asszony először?

– Gyertek, lássátok az embert, Aki elmondott mindent, amit valaha cselekedtem.

– Várj csak picit! Tényleg mindent, amit valaha tettél? Várj! Jézus csak azt mondta neked: Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, és ez probléma. Ennyit mondott neked. Úgy érted, ennyi az egész, amit valaha tettél? Ez minden, az egész életed?

Arra gondoltam, hogy amikor a szívem vágyait keresem az életemben, amikor azt teszem előre, hogy én mit kívánok, hogy én mit szeretnék, a saját vágyaimat, akkor lehet, hogy ez történik velem, hogy az életem végén belenézek a tükörbe, és azt mondom: „Te jó ég! Csak ennyit tettem? Csak ennyi történt az életemben? Csak erről szólt az egész?” Lehet, hogy ebbe a fájdalmas valóságba futok bele, hogy egy vagy két dologra elment az életem, és nem is volt jelentős.

Arra gondolok, amikor az általános iskolában a második osztályban ültem, és az egész világom az az osztályterem volt. Nyilván, mostmár elég hosszú ideje nem gondoltam arra az osztályteremre, nagyon kicsi része már a világomnak. Ez az, ami megtörténhet velem, hogy valami, ami óriási az életemben, azzal vagyok elfoglalva, az a minden, és aztán egy nap: „Te jó ég! Ez nagyon pici dolog volt! És erre ment el az egész életem? Ez volt minden, amit valaha tettem?” Ez őrület lenne! Tudod, miért?

Zsolt 139:14 Magasztallak, hogy oly megrendítően csodálatos lettem. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt lelkem.

Megrendítően csodálatosra teremtett téged Isten. Tudtad ezt? Megrendítően csodálatosra lettél teremtve. Tudod, milyen csodálatos vagy? Ha csak a sejtbiológiára gondolunk, lenyűgöző, ami benned van, és ahogy működik minden! Elképesztő, minden hibájával együtt! Csodálatos, lenyűgöző, és annál sokkal több! Amire Isten készített minket, lenyűgöző! Nem egy vagy két kis dolog, nem egy kis sarok, amit igyekszem tisztán tartani mániákus igyekezettel, hanem sokkal több, sokkal nagyobb; amikor rácsodálkozunk erre, amikor megértjük, hogy Isten mit készített el.

Láttál videót, ahol egy afrikai faluban egy fekete kisgyermek először lát fehér embert, vagy egy fehér baba először lát feketét? Tátott szájjal nézi, és még a lélegzete is elakad. Ez a gondolat, amikor felismered, hogy Isten sokkal többre készített el minket. Sokkal többet szán nekünk az Ő szeretetében, mint az az egy-két kis dolog, amit az én szívem hajlandó lenne bevenni magától, amire én azt gondolom, hogy belefér az életembe, amire azt gondolom, hogy elég vagyok. Isten sokkal többet, sokkal gyönyörűbbet ad nekünk. Amikor először rácsodálkozunk erre, akkor az valóban olyan, mint azok a videók. „Nem mondod?! Valóban? Komolyan így van?” Azt gondolom, hogy Isten ezt mondja nekünk: „Figyelj! Annyira gyönyörű, amit Én elkészítettem neked!”

Zof 3:17 Veled van az ÚR, a te Istened, ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével, ujjongással örvendezik neked.

Isten csodálatosnak talál minket, az övéit, és ez lenyűgöző! Ez a megoldás arra, hogy az életem végén ne az legyen, hogy egy vagy két kis dologgal elment az egész. Hanem az Ő dolgaiban vagyok, és ez az, ami számít.

Aztán eljöttek a városbeliek, és itt látunk két bizonyságot. Az egyik, hogy hallom a testvérem bizonyságát, aztán bízom. Azt gondolom, amikor megkezdjük a hitbeli járásunkat Krisztussal, akkor rendben van az, hogy a testvérem elmondja nekem, megosztja velem, hogy mi fontos és hogyan, és hallanom kell az üzenetet, és meg kell ragadnom azt a szívemben: Ez az, ahogy járni fogok!

Aztán van egy másik oldala, és tovább kell lépnem, ahogy ők is továbbléptek. Már nem amiatt csinálom, hogy a másik mondta, hogy ez így van, és én bíztam abban, hogy a másik az Urat követi, és tudja, miről beszél; hanem ma már nekem is van kapcsolatom Vele, és azért csinálom, mert Ő mondta nekem.

Nemrég beszélgettem valakivel a gyülekezetből, és annyira bátorított, amit mondott: „Olyan sokáig volt úgy, hogy azon igyekeztem, hogy az emberek mit várnak tőlem, és azt csináljam. Ma azt találom, hogy megtalálom Krisztust, és élvezem ennek a valóságát.” Megtalálni Őt, találkozni Vele, közösségben lenni Vele, és aztán azért bízni.

Aztán van egy másik beszélgetés a tanítványokkal:

Ján 4:31-34 Közben a tanítványai kérlelték: Mester, egyél! Ő pedig azt mondta nekik: Van nekem eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok. A tanítványok ekkor azt kérdezték egymástól: Netán valaki hozott neki enni? Jézus pedig azt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem, és az ő munkáját elvégezzem.

Ez a néhány gondolat itt, hogy Jézusnak van egy másik fajta beszélgetése a tanítványokkal. Ezért nagyon szeretem az evangéliumokat. Látom, és próbálok tanulni abból, hogy Jézus hogyan szólít meg embereket, és szól hozzánk is. Azt mondták Neki: Mester, egyél! Lehet, hogy éhes is volt, nem tudom, de ezt a lehetőséget használta, hogy tanítson. Azt mondta nekik: „Figyeljetek! Létezik nagyobb, mint a kenyér, amit hoztatok.” Mellesleg – Luk 7:34 – ez nem arról szól, hogy bűn lenne az evés. (Csak úgy megemlítem.)

Nem az evésről szól, hanem arról, hogy mi van előbb, hogy mi a fontos. Ez erről szól. Jézus erre tanítja őket. Van egy éhségünk az ételre, de mondhatnánk azt, hogy vannak másféle éhségeink is: szexuális, jelentőség utáni éhség, figyelemre való éhség… Nincs semmi bűnös ezekben, éppen úgy, mint az evés. Ugyanakkor itt a kérdés: Van- e nagyobb az életemben? Van-e fontosabb? Jézus azt felelte erre a kérdésre: Az Én életemben van jelentősebb, van nagyobb, van értékesebb.

A kereszténység nem olyan, hogy bizonyos formalizmusokat be kell tartani. A kereszténységben nem Isten parancsszavaira kell működnünk. Nem erről szól. Mi másról beszélünk. Ez az, amire alkotva lettünk, nem? Arra, hogy élő kapcsolatom legyen az élő Istennel, hogy van nagyobb az életemben, hogy van több az életemben azoknál az éhségeknél. Van mélyebb, nagyobb éhség, amit csak az Atya elégíthet meg az életünkben. Amikor Vele járok, amikor élvezem Őt, amikor nyugszom az Ő akaratában, amikor tudom, hogy mennyire el vagyok fogadva Őnála, akkor ez az a hely, ahol az az éhség megelégszik. „Az én Atyám akaratában vagyok.” – ez csodálatos hely!

Zsolt 127:2 Hiába korán fölkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Annak, akit ő szeret, álmában ad eleget.

Miért mondja ezt? Nem azért, hogy legyél lusta, hanem azért mondja, mert van nagyobb az életünkben: a Vele való kapcsolatom, mindenen túl, amit teszek, mindenen túl, amit mondok; és ez az, amiben vezeti a tanítványokat. Ez egy olyan megelégedettség, olyan békesség, amit meg kell találnunk az életünkben Ővele. Hála Istennek, hogy sokan esszük ezt az eledelt! Ez nagyszerű!

Ján 4:35-38 Ti nem azt mondjátok, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a mezőket, hogy már fehérek az aratásra. Az arató már most megkapja jutalmát, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön magvető és arató. Mert ebben az esetben igaz a mondás, hogy más a vető, és más az arató. Én annak az aratására küldtelek titeket, amin nem ti fáradoztatok: azon mások dolgoztak, és ti mások munkájába álltatok be.

Aratás. Hova hív minket Jézus? Ide, hogy felemeljük a szemünket, és nézzünk és lássunk. Lássuk, hogy nem kell várni még hónapokat. Lássuk, hogy nem kell várnunk semmire. A mai nap nem kell várnom, hogy Istenhez menjek. Nem kell várnom hónapokat. Nem kell várnom napokat, hogy elfogadjam az Ő megbocsátását. Ha nem vagy hívő, nem kell várnod egyetlen percet sem, hogy behívd Őt az életedbe.

Nekünk is ezt mondja, hogy nem kell várni, hanem csak nézzünk. Nekem ez fontos, hogy valahol vagyok, bárhol a városban, és csak nézem az embereket, ahogy jönnek-mennek, és a szívemben ott van ez a felismerés: Mennyivel több lehetne, ha megtalálnák Krisztust, ha megismernék Krisztust. Mennyivel több lehetne akkor az életükben! Látunk árvákat, látunk gazdagokat, látunk részegeseket, látunk eltiport embereket, és mi a szívünk vágya? „Urunk, add nekünk az aratást!” Tudjuk, hogy nekik mennyivel több lehetne, ahogy mi is megtaláltuk ezt. Úgyhogy így imádkozunk, és így fejezzük ki Krisztust az életünkben.

A jutalom, ahogy Jézus mondja, az valami, ami közös. 1Kor 3:14-ben beszél a hívő jutalmáról. 2Ján 1:8-ban úgy tűnik, hogy a jutalmaink közösek. Úgy tűnik, hogy azokból részesülünk, hogy volt közösségünk. A testvérem bátorított engem, és azért csináltam valamit, és abból neki is van jutalma Istentől. Ez nagyobb, mint hinnénk, nagyobb, mint remélnénk.

Mit látunk ebben a részben? Azt mondja Jézus: Volt, aki vetett, ti arattok. Valószínűleg arról beszélt, hogy abban a városban, ahol voltak, az emberek készen voltak a Messiásra. Miért? Mert valaki vetett az életükbe, vetett a szívükbe. Valaki foglalkozott velük. Azt mondta Jézus: Most itt vagyunk mi, és aratunk.

Hadd fejezzem be ezzel, hogy ez lenyűgöző számunkra, hogy Isten összeköti ezeket a dolgokat. Mennyire Isten munkája az életünkben az, ahogy találkozunk a hittel, egy gyülekezettel, aztán egy másikkal, egy hívővel itt, egy hívővel ott, és újra és újra beszélgetünk emberekkel. Újra és újra halljuk azokat a történeteket, hogy hogyan találkoztál velünk, és aztán nagyon sokszor halljuk: Beszéltem itt ezzel az emberrel, ott azzal az emberrel, aztán ez történt. Látszik, ahogy Isten összefűzte a szálakat, és vezette azt az embert. Aztán találkozott Jézussal, és valahol velünk is. „Ez a gyülekezet … az a gyülekezet … megnéztem az EÉT egy üzenetét online, és megérintette az életem. … Ott voltam egy konferencián, és valaki beszélt nekem erről. … Kanadában voltam, és valaki beszélt nekem ugyanerről.” Lenyűgöző történetek.

Mit látunk ebben? Mi nem is látjuk! Azt gondolom, hogy lesz nagy meglepetésünk ebben a mennyben, hogy Isten azt fogja mutatni nekünk, hogy hogyan szőtte össze az egészet az életünkben, azért, hogy találkozzunk Vele, hogy megismerjük az Atyát, hogy ismerjük Őt. Sokszor el sem hisszük, hogy mennyire! Csak merjünk bízni! Merjünk bízni Őbenne ebben, merjük kérni Tőle, és merjünk számítani rá: Isten vezeti az életemet. Isten visz engem valamerre. Van terve, ami nagyobb nálam. Ez gyönyörű, és ez az én helyem!

Ámen.

Kategória: Egyéb