Az Ő terve mindent megér & A személyesség Istennel messzire visz (Valós szeretet #1)

2015 augusztus 16. vasárnap  16:00

P. Musztafa

Afrika utcáin éltünk kicsit. Tizenöt nap után úgy éreztük, hogy már hónapok óta ott vagyunk. Olyan hosszú időnek tűnt! Annyi minden történt! Olyan dolgok, amiket nem terveztünk be. Voltak elképzeléseink arról, hogy mi történhet. Úgy gondoltuk, hogy tudunk valamit, de úgy tűnik, hogy semmit nem tudunk.

Valaki megkérdezett: Mi a várakozásod? Azt feleltem: Igazán nem tudok mondani semmi konkrétumot. Úgy tűnik, hogy ez bölcs dolog volt. Úgy voltam vele: Csak egy üres lapot viszek magammal, aztán Isten majd ír rá. Ő szóljon, Ő tanítson, Ő mozduljon, tegye, amit Ő akar, de még így is alig értettem, amit mondtam.

Az gondoltam, hogy a legnagyobb hibánk nem az, hogy sok mindent nem tudunk, hanem inkább az, hogy gyakran be vagyunk csapva, magabiztosak vagyunk, és azt gondoljuk, hogy sok mindent ismerünk. Annyira magabiztosak lehetünk, hogy azt gondoljuk, még csak nincs is szükségünk Istenre! Tudjuk, hogy mi fog történni, pontosan látunk minden lépést, amit majd megteszünk.

Aztán Isten tanított engem személyesen, és azt gondolom, hogy mindenki mást is a csapatban. Ezt tanultam: „Ne lepődj meg, hogyha sokszor nem fog működni az, amit elterveztél! Ne lepődj meg, ne döbbenj meg ezen!” 1Kor 8:2 ha valaki azt gondolja, hogy valamit tud… Ismerős? Ha úgy gondolom, hogy bármit is tudok… Mindig lesz valami, amit meg kell tanulnom. Sok mindent kell megtanulnom. Aztán a következő vers:

1Kor 8:3 De ha valaki szereti az Istent, azt ismeri az Isten.

Micsoda áldás Istentől elfogadni! Nem beletenni az Ő szájába a szavakat, nem kitalálni, hogy miről is gondolkodik éppen, hanem követni Őt, bárhova vezessen is. Azt gondoltam, hogy azzal kell elfoglalni magunkat, hogy az Ő dicsőségét, az Ő tervét keressük, és az Ő vágyait. Az Övét. „Uram, mi a Te akaratod? Mert én hajlandó vagyok megtenni ezt és ezt, van egy listám is erről.” Hidd el, sokkal dicsőségesebb azt mondani: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Arra gondoltam, hogy nagyszerű alávetni magunkat Isten teljhatalmának. Mert Ő teljhatalmú Isten. Mit gondolsz, eléri, hogy amit eltervezett, az megtörténjen? Persze! Benne leszek a képben, vagy kinn leszek a képből? Abban biztos vagyok, hogy az Ő terve mindenképpen megvalósul. Jó nekem, hogy benne vagyok abban a tervben. Nekem jó. Nem Neki, nekem jó. Amikor azt keressük, hogy legyen meg az Ő akarata, akkor Ő is meg fog dicsőülni. Minden, amit eltervezett, az megtörténik, és még nagyobb lesz a dicsőség.

Aztán eszembe jutott az is, hogy akkor tervezzünk-e egyáltalán. Mert úgyis felülírja a dolgokat. Igen, kell, hogy tervezzünk. Persze, tervezzünk imában, gondolkodjunk a szolgálatunkról, amire Ő elhívott minket. Viszont nem úgy tervezünk, hogy ha Isten megváltoztat esetleg valamit, akkor kiakadunk rögtön. Hanem hálás szívvel azt mondjuk: Uram, csak gyere!

Hogyan lehetne összehasonlítani két tervet, az emberi tervet és Isten tervét? Össze sem lehet ezeket hasonlítani. Ha tervezek – és tegyem –, de aztán történik valami, Isten történik a helyzetemben, az életemben, akkor azt mondanám: Uram, kész vagyok arra, hogy feladjam a sajátomat, és elfogadjam a Te tervedet, elfogadjam a Te tervezésedet. Nem vagyok kiakadva.

Valaki megkérdezte tőlem: Ez az út most igazából kudarc volt? Képzeld el, ahogy Mózes beszél Istennel a hegyen! Azt a helyzetet bukásnak hívjuk? Persze, hogy nem! Az a legdicsőségesebb. Valami ilyesmi történt velünk, ott voltunk és Isten szólt hozzánk. Dicsőséges! Isten és én személyes közösségben, és Ő tanít.

A 115. zsoltárról gondolkodtam.

Zsolt 115:1 Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget kegyelmedért és hűségedért!

Nincs szükségünk dicsőségre. Az Ő nevét kell dicsőítenünk. Akkor biztonságban vagyunk. Akkor a legjobb helyen vagyunk.

Zsolt 115:2 Miért mondanák a népek: Hol van hát az ő Istenük?

Ez is ismerősen cseng, hogy valami nehéz dolog történik, és akkor az emberek kezdik kérdezgetni: Hol van most a te Istened? A legjobb választ a következő versben találjuk:

Zsolt 115:3 A mi Istenünk az égben van, és mindent megtesz, amit csak akar.

Ő a mennyben van, itt van… ott van mindenhol. Tudom, hogy él az én Istenem, rám néz, figyel minket. Csodálatos Isten kezében lenni! Azon gondolkodtam, hogy vannak vágyaim, de Istennek is vannak vágyai. Van különbség. Bármire is vágyjon Isten, azt Ő képes elérni, de bármire is vágyjak én, ahhoz segítségre van szükségem. Annyira gyenge vagyok, azt sem tudom, hogy két perc múlva mi történik velem. Néhányan úgy gondoljuk, hogy életben maradunk az istentisztelet végéig. Biztos vagy benne? Ki tudja? Senki sem tud semmit. Viszont amit Ő eltervez, azt képes is végrehajtani.

Olyan nagyszerű egyszerűen csak elengedni az életet, lefektetni az életet, és hagyni, hogy Ő kezdjen vele, amit Ő akar. Láttam keresztényeket, akik próbálják őrizgetni az életüket. Miután megsebződtek, vagy bármi történt is velük, próbálnak ahhoz hasonló helyzeteket kikerülni. Isten miből állít helyre? Miért állít helyre? Azért, hogy visszamenjünk újra ugyanarra a helyre, és folytassuk onnan, ahol megálltunk, és Ő megdicsőül ebben.

Azzal fejezném be, hogy olvastam egy motorversenyzőről. Huszonnégyszer nyert bajnokságot. Aztán történt valami, nagyon megsérült. Úgy gondolnánk: Jaj, de jó, hogy még mindig élsz, de oda már ne menj vissza! Meggyógyult, és újra bajnok lett, még huszonnégyszer. Huszonnégyszer előtte és huszonnégyszer még utána is, de ő a világban kereste a karrierjét.

Számunkra rendelkezésünkre áll minden, ami az életre és az Istent szerintiségre való. Isten a mi oldalunkon van, és Ő vezet minket. Fektessük le az életünket! Keressük az Ő tervét, az Ő akaratát, az Ő dicsőségét! Mert az mindent megér. Mindent megér! Ámen.

 

P. Kende

Csütörtökön volt egy nagyszerű alkalmunk a tizenévesekről, a gyermeknevelésről. (2015.08.13. P. Lange: Családi óra – gyermeknevelés, kapcsolatod a tizenéveseddel / Nyári Bibliaiskola) P. Lange mondott egy nagyon jó tanácsot. „Az előtt tanulj meg harcolni, mielőtt harcba mennél. Tanulj a gyereknevelésről, mielőtt gyermeket kéne nevelned! Tanulj a házasságról, mielőtt megházasodnál!” Ahogy mondta ezt, annyira megáldott, mert arra gondoltam, hogy a bibliaiskolában éppen ez történt velem, hogy kaptam tanítást ezekről a dolgokról, és ez nagyon sokat segített később, amikor benne voltam, benne vagyok a házasságban.

Ézs 51:2 Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra és Sárára, aki szült titeket! Egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és megszaporítottam.

Ján 21:22 Jézus pedig azt válaszolta: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!

Mi a közös ebben a két versben? (Ez még csütörtökön hangzott el a kora reggeli áhítaton.) Ábrahám egyedül lett elhívva, ami azt jelenti, hogy ez személyes volt. Ugyanez a helyzet Péterrel is Ján 21-ben. Amikor nekiáll Jánosról beszélni, akkor az Úr meginti őt egy értelemben, kihívja őt, és mond neki valamit Jánosról. A lényeg: „Mit tartozik rád? Te kövess Engem! Te személyesen kövess Engem!”

Nagyon sokszor hallasz ilyen kijelentéseket emberektől, dalokban, benne van a kultúránkban: „Szerintem nem kéne bízni az emberekben. Én nem hiszek abban, hogy bízni kéne az emberekben.” Vagy: „Én már nem hiszek a szeretetben.” Mi a gond ezzel a kijelentéssel? Éppencsak minden! Mert ezek a kijelentések arról árulkodnak, hogy miután az ember kizárta Istent az életéből, utána megpróbál bízni személytelen dolgokban. Megpróbál bízni, hinni személytelen dolgokban. Abban azonban sosincs valóság … abban hogy én bíznék egy személytelen dologban. Ezért van az, hogy az embernek hiába van sok pénze, mégsem érzi magát biztonságban, mert a pénz nem személyes, és ezért nem ad igazi biztonságot. Hiszen valami személytelen nem tud biztonságot adni.

Gal 1:15-ben Pál azt mondja: „Az Úr elhívott engem. Engem személyesen.” Ez egy személyes elhívás. Erről szeretnék beszélni, hogy Isten mennyire személyes velünk. Tudja, hogy milyenre alkotott minket, és tudja, hogy szükségünk van arra, hogy legyen személyes kapcsolódásunk. Amikor valaki azt mondja: Szerintem nem kéne bízni az emberekben.; akkor mit jelent ez egyáltalán? Szerintem ez semmit nem jelent.

Én sem hiszem általában, hogy bízni kéne emberekben, de vannak emberek, akikben bízom. Nem hiszem, hogy az emberek megbízhatóak általánosságban, de bízom emberekben. Vannak emberek, akikben bízom. Nem az a kérdés, hogy hiszel-e a szeretetben, hanem az a kérdés, hogy szeretsz-e valakit. Érted a különbséget? Az első egy elvont elmei építmény. Nem az a kérdés, hogy hiszem-e, hogy lehet szeretni, hanem az, hogy kezdek-e szeretni valakit. Kezdem-e szeretni a testvéremet imában? Vagy a szavaimmal és a cselekedeteimmel? A kérdés nem az, hogy hiszel-e a megbocsátás lehetőségében. Mégis nagyon sok ember leblokkol ennél a kérdésnél, és kijelenti: „Én nem hiszek a megbocsátásban. Nekem sem bocsátottak meg. Nekem sem bocsátott meg senki, én sem bocsátottam meg magamnak azt a dolgot. Úgyhogy nem hiszem, hogy a megbocsátás valós.” Mi a baj ezzel? Hát, éppen csak minden! Merthogy ez egy elvont építmény a fejemben a megbocsátás lehetőségéről vagy lehetetlenségéről. A kérdés azonban nem ez.

Tudod, mi a kérdés? A kérdés az, hogy kezdjek megbocsátani egy embernek. Ef 4:32 kezdjek megbocsátani kicsi dolgokban, mindennapi dolgokban. Aztán esetleg idővel kezdjek megbocsátani valami nagyobban és nagyobban. Tudod, mi fog történni ennek az útnak a végén? A végén az fog történni, hogy rájövök, már magamat sem kell utálnom. A megbocsátás annyira erőteljes és valós lesz az életemben, hogy még magamnak is meg tudok bocsátani … esetleg. Lehet, hogy ez ma neked a “vallásos fantasztikum” kategóriájába tartozik. Mai nap így gondolkodsz, de nem az a kérdés, hogy el tudod-e hinni, hogy meg lehet bocsátani neked vagy meg tudsz-e bocsátani önmagadnak. Mert nem a megbocsátásban kell hinni. Hanem Jézus – Őbenne bízom, Őbenne hiszek, és ez személyes kapcsolat. A másik embernek pedig kezdek megbocsátani. Ajánlom, hogy kezdd el ezt valakivel, aki közeli, úgyis ők bántanak meg a legtöbbször. A szüleid, a gyerekeid, a férjed a feleséged, a közeli barátaid. Kezdd el velük! Nagyon sok ember leáll az elméleti kérdésnél, és aztán soha nem megy tovább, a megbocsátás sosem lesz erős és valós az életében. Aztán, az élete végén még mindig utálja magát, és nem érti, hogy miért. Az egyszerű válasz, hogy sosem kezdett járni a megbocsátásban.

Minden egyes házasságtörő mondhatott volna nemet arra a kezdeményezésre. Minden egyes férfi, aki megcsalta a feleségét, mondhatott volna nemet annak a nőnek; minden egyes nő, aki megcsalta a férjét, mondhatott volna nemet annak a férfinek. Tudod, honnan tudom? Onnan, hogy a kapcsolatom a feleségemmel valós, személyes. Ilyen egyszerű. Ennyi az egész. Nem az a kérdés, hogy tudok-e szeretni, hanem hogy szeretem a feleségem. Az első elvont, elmei, magunk gyártotta dolog, a másik a valóság, amiről mindig beszélünk. A kérdés nem az, hogy meg tudom-e adni a helyes választ, amikor felmerül a kérdés: Le akarsz-e feküdni velem? Nem az a kérdés, hogy tudom-e a helyes választ – mindenki tudja a helyes választ, még az is, aki a rossz választ adja –, hanem az a kérdés, hogy szeretem-e a felségem. Ez a helyes kérdés. Ez az, ami számít. Ez az érdekes, hogy őt szeretem.

Én nem tudok általánosságban szeretni. Nem tudok hinni magában a szeretetben, vagy csak úgy szeretni bele a világba. Annak nincs valósága. Annak nincs jelentősége. Erről beszélünk, hogy léteznek hazug kérdések; olyan kérdések, amik arra lettek kitalálva, hogy elpusztítsanak téged. Olyan, mint amikor Sátán feltette a kérdést 1Móz 3:1-ben Évának. Nem az volt a lényeg, hogy Éva tudja-e a helyes választ, hanem az volt a lényeg, hogy a kérdéssel Sátán elültessen egy hazugságot a szívében, ami aztán megmérgezi őt. Ugyanez a helyzet velünk is. Mindenki, aki a barátját cserbenhagyja vagy elárulja, az lehetett volna hű is, ha megragadja a kapcsolatnak a valóságát. Ézs 51:2-ben Ábrahám személyesen lett elhívva, ez személyes volt neki. Úgyhogy nagyon messzire ment az életében Istennel. Miért? Mert az egész személyes volt. Nem munka volt, amiért ő fizetséget kap, nem egy program volt, aminek a pontjain lépésről lépésre végig kellett mennie. Nem így működött a dolog. Jézus azt mondta rólunk is:

Ján 5:24a Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van,

Ez személyes. Ha nem vagy hívő, akkor Jézus ezt neked mondja. „Ha hiszel Bennem…” – ez a kérdés. Ez személyes dolog. Mennyire az? Teljes mértékben.

Hadd mondjak néhány hazugságot, amiből valamelyik már biztosan megfordult a szívedben, ha hívő vagy. „Nem vagyok elég szellemi ahhoz, hogy Istennel járjak.” „Nem vagyok elég szellemi, hogy tanítvány legyek.” „A szolgálatot nem nekem találták ki.” „Közösség? Én nem vagyok olyan. Nem olyan ember vagyok.” „Bibliaiskola? Nem hiszem, hogy az nekem szól!” Miért érdekes ez? Mert nagyon sok keresztényt megakadályoznak ilyen hazugságok. Pedig ezek elvont dolgok. Ilyen hazug kérdésekre adott válaszok ezek: „Mit gondolsz, elég szellemi vagy, hogy Isten használni tudjon téged?” Ez teljesen elvont bolondság. Semmi köze a valósághoz. Semmi köze a mindennapjaidhoz, semmi köze az életedhez. Semmi köze az Istennel való járásodhoz. Ez hazug kérdés. Nem az a kérdés, hogy eléggé szellemi vagy-e.

Egy hete az üzenetben (2015.08.09. P. Kende: Jézussal a miénk minden – és van még!) arról beszéltünk, hogy bárki vagy, bárhol vagy, tehetsz egy lépést Istennel előre. Mit gondolsz, a Szent Szellem miért mondta ezt nekünk? Mert a Szent Szellem annyira szeretne minket túlvinni a nevetséges és bekorlátozó hazugságokon, amiket elfogadunk a szívünkben! A debreceni konferencián is beszéltünk erről. Éne 4:12,16 olyanok vagyunk, mint az elzárt forrás, és mint a bepecsételt kút. Jöjjön már valami, ami megnyitja, vagy a Szent Szellem, vagy egy kihívás, vagy egy barát, vagy egy ellenség… bármi! Isten így gondolkodik: Lehet ez bármi, de szeretném, ha kijönne belőled ez az élet. Szeretném, ha ez valós lenne az életedben. Az mondja Jézus:

Ján 7:38 Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből.

Ez a Szent Szellemről szól. Mégis lehetséges, hogy bejövök a gyülekezetbe, és megakadok valamin, ami személytelen. Például, valaki akinek nem kéne, faragatlan velem, vagy találkozom egy rendszerrel, valamivel, ami meg kell hogy legyen a gyülekezetben, de én leakadok ott, és nem találom meg a lényeget.

Házaspároknak mondjuk ezt időnként. Mielőtt megházasodunk, mindenkinek van egy képe a tökéletes társról. Miután megházasodsz, el kell döntened, hogy összetéped-e a tökéletes képet, és megtartod a házastársadat; vagy megtartod a tökéletes képet, és összetéped a házastársad.

Ugyanez lehet a gyülekezettel is, bejövök, van egy tökéletes kép, elmegyek egy missziós útra – amiről p. Zoli beszélt – van egy tökéletes képem, ezren megtérnek, járok a vízen minimum háromszor, legalább egyszer elragadtatok Kínába és vissza… és aztán nem ez történik, hanem teázom egy idős nénivel. Aztán felháborodom: Valami baj van! Nem! Nincs baj. A teázás a nénivel a valóság. Az nem elvont dolog. Ott lehet kapcsolatom, és ott lehet szolgálatom. Vagy élhetek az elvontban, és ülök a nénivel, méltatlankodva forgatom a szemeim, és várom, hogy vége legyen. Ébresztő! Isten ennél többet akar adni nekünk … a nénivel teázva.

P. Scibelli mesélt nekünk egy pásztorról Nigerből, akivel most találkoztak az afrikai konferencián. Felgyújtották a gyülekezete épületét, felégették a házát, meg akarták ölni őt és a családját, 94%-ban muzulmán az ország –, és visszamegy. P. Scibelli megkérdezte, hogy miért. Az ember azt felelte: „Meg vagyok győződve, hogy ez az elhívásom. Meg vagyok győződve, hogy ébredés van ott.” Miért megy vissza? A személyes elhívás miatt. Ez nem egy modell, nem egy minta, ez nem program, nem egy okos terv, nem egy logikus megoldás, hanem személyes elhívás, személyes járás Istennel.

Ha személytelen… „Ó, csak negyed órával a kezdés előtt érek a gyülekezetbe, akkor már csak két utcával arrébb van szabad parkolóhely. Azt hiszem, inkább nem megyek.” Mi a különbség? Az, hogy személyes-e a dolog, vagy sem. Ha személytelen, akkor semmilyen problémán nem tudok átlépni. „Te jó ég! Felment az üzemanyag ára! Azt hiszem, mégsem tudok idejárni tovább. Találnom kell egy templomot valahol a közelemben. Másként nem működik.”

Ám ha ez személyes, akkor elmehetek Mongóliába, tölthetek ott több évet, elfecsérelhetem azt az időt, miközben egy ember tér meg, aztán hazajövök, és hála van a szívemben, és örömöm van benne. Miért? Azért, mert személyes. Ha viszont nem személyes ez a kapcsolat, akkor születik egy gyerekem és nem tudok többet jönni. Úgy értem, még egy áldás is meg tud állítani abban, hogy Istent kövessem, nemhogy egy probléma.

Emlékszel Gedeonra? Bír 6:15-16 – amikor beszél vele Isten, akkor ő mindenféle személytelen dolgot mond, problémákat. Azt mondja: Ó, az én családom a legjelentéktelenebb, én vagyok a legkisebb a családomban, és az ellenség elnyom minket. Mi Isten válasza? „Én személyesen veled leszek.” Ez az, ami számít. Figyelj, Isten nem tartott Gedeonnak egy önkép-javító programot. „Meg tudod csinálni! Hajrá! Meg tudod csinálni! Menni fog! Ez a program.” Nem! Nem ez az üzenet. Hanem: Én veled leszek személyesen. Ez az, ami számít. Nem az: „Gyerünk, menni fog! Szívd fel magad, és menni fog.” Nem! Hanem: “Én veled leszek.” Ha személyes a dolog, ha a hitem személyes, ha a járásom Istennel személyes, ha a Bibliaolvasásom személyes, ha a szeretetem személyes, akkor elképesztő távolságokra el tudunk menni. Te is! Lehet, hogy nem hiszed el, de nem érdekes, mert nem abban kell hinned, hogy messzire tudsz menni az Úrral, hanem az Úrban kell bíznod. Nem abban kell hinned, hogy bármit meg tudsz csinálni az Úrral, hanem az Úrban kell hinned. Mert az személyes. Ha beszéltél volna nekem a házasságom előtt arról, hogy mennyire messzire leszünk hajlandóak elmenni egymásért a házasságban, akkor nem hittem volna el neked. Nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá, vagy azt, hogy a feleségem képes lesz rá. Milyen messzire voltam vagy vagyok hajlandó elmenni azért, hogy meg tudjak bocsátani, vagy azért, hogy szeressek, vagy azért, hogy türelmes tudjak lenni? Miért? Azért, mert a feleségemet szeretem, és ez számít. Ha személyes, akkor semminek nincs elég hatalma, hogy megállítson engem.

Itt a rossz és jó hírem egyben: Csak terajtad múlik. Tudod, miért? Mert Jézus már személyessé tette. 2Kor 5:19,21 Jézus személyesen Magára vette a te bűnödet és az enyémet. Most már csak az a kérdés, hogy én hajlandó vagyok-e elmenni odáig, ahol ez személyes. Ez fontos lesz mindnyájunk életében: 1Móz 14:17-24 Ábrám győzött. Legyőzte az ellenséget, kiszabadította Lótot. Aztán jön Szodoma királya, és azt mondja: „Neked adok mindent, amit szeretnél. Megadom neked pontosan azt, amire vágysz.” Itt a kérdés: Mit teszel, amikor egy ilyen nem-személy, mint Szodoma királya, felajánl neked valamit? Hogyan fogsz nemet mondani a kísértésre?

Mindnyájan szembenézünk hívőkként, házasokként, egyedülállókként, szülőkként, barátokként támadásokkal, kísértésekkel. A hitünkkel kapcsolatban, a meggyőződéseinkkel kapcsolatban … mindnyájan szembe fogunk nézni ezzel. Hogyan fogok nemet mondani a kísértésre? Attól, hogy tudom a helyes választ, attól még nem biztos, hogy nemet fogok mondani. Tapasztalatból beszélek. Attól, hogy tudom a helyes választ, még simán megtörténhet, hogy beadom a derekam. Ám ha van kapcsolatom… Ez az, amit Ábrám tett. Szodoma királya ajánlott neki valamit, Ábrám pedig azt mondta: „Nem! Nekem az Úrral van kapcsolatom. Én veled nem üzletelek. Nincs közünk egymáshoz. Ez személyes fölfelé Istennel, te pedig senki sem vagy nekem.” Ez az, amit Jézus mondott. Mát 4:4, 4:7, 4:10 – minden válasza ez volt Sátán kísértésére: „Az Urat imádd! Ne kísértsd az Urat!” Mindegyik válaszában benne van az Istennel való személyes kapcsolata.

Ha beadom a derekam egy nem-személynek, valami személytelennek, az rettenetes lesz. Mert előbb-utóbb olyan leszek én is, személytelenné válok. Zsolt 135:18 a bálványimádók olyanok lesznek, mint a bálványaik. Megtörténhet velem is. Szeretnélek inteni ezzel: Hívőként megtörténhet, hogy az imáim olyanok lesznek, mint egy mantra, egy mondóka, üres, agyatlan, jelentéktelen, kapcsolat nélküli mondóka. „Mi Atyánk! Bla-bla-bla… Egy megvan, no még kilencvenkilencszer, és akkor már ér valamit!”; és amikor befejezte: Tyű, de sokat imádkoztam! Mi a baj ezzel? Éppen csak minden. Mert semmi személyes nincs benne. Az imában lehetne elmélkedés, lehetne áhítat, lehetne közösség, kapcsolódás. Isten ments, de lehetséges, hogy a bemerítésről az emberek azt képzelik, hogy az valami varázslat, és onnan kezdve jobb lesz a keresztény élet. Vagy azt képzelik, hogy az Istentisztelet olyan, mint a heti orvosság. „Beveszem, és attól majd rendben leszek.” Nem! Ez személyes. És ha személyes, akkor meg tud őrizni engem.

Lucifernek ez volt a nagy döntése, hogy ő degradálta magát. Valaki volt és aztán nem-személy lett. Nem-személy lett, mert nincs kapcsolata senkivel. Úgyhogy ő senki lett igazán, mert csak magát szereti. Neki nincs kapcsolata senkivel, és azt szeretné, ha te is ilyenné válnál, ha elméleti szinten lenne csak életed, hited, szereteted, kapcsolatod, és ha beszélnél is róla, nem lenne valósága. Isten másra hív engem, és téged! Mindegy, hogy a Bibliámról beszélek, a misszióról, az elhívásról, a pelenkázásról, a felajánlásról, egy testvérről, Istennek ez a vágya, hogy ez személyes dolog legyen, személyes kapcsolódás, nem egy elvont elmebeli elképzelés.

Ámen.

Kategória: Egyéb