Az evangélizáció forrása & Én soha meg nem tagadlak Uram!

2014 január 26. vasárnap  18:00

Bartha András

A kedvenc témámról, a léleknyerésről szeretnék beszélni. Először is megköszönném, hogy léleknyerő gyülekezet vagyunk, hogy komolyan vesszük, hogy folyton hívjuk a barátainkat. Ez az, amit tanultunk.

1Móz 26-ban van egy nagyon érdekes írásrész. Ábrahám Kánaán földjén kutakat ásott. Miután meghalt, a filiszteusok kezdték betömködni ezeket. A fia, Izsák kezdte újra kiásni, és ugyanazokkal a nevekkel nevezte el a kutakat, ahogy az apja. A kutak a Bibliában az élet forrása. Van legalább öt ilyen az Írásban nagyon tisztán:

–        az ima,

–        a bibliaolvasás,

–        a szolgálat,

–        az evangelizáció,

–        a közösség.

Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy mekkora élet származik ezekből. Viszont folyamatosan betemetődnek ezek a kútjaink. Az egyik héten még élvezem ezt, a következő alkalommal már ez ellenség belesöpör egy kis homokot. Ha nem figyelek oda, előbb-utóbb az egész kút kiszárad.

Most a léleknyerésről szeretnék beszélni, de minden másra is áll ez a szellemi igazság. Van, hogy még a régi szerint látom magam, de már rég nem úgy teszem. Emlékszem, azt hittem, hogy én még mindig evangelizálok, de ha igazán belegondolok, akkor már nem evangelizálok. Kezdett kiapadni a kis kutam.

Megtörtént már, hogy csalódtál az evangelizációban? Előfordul nem egyszer, nem kétszer. Előfordult már, hogy elbátortalanodtál? Sok rossz beszélgetés volt, és olyan mintha tízből tízen nem adnának választ? Vagy a kedvencem az, amikor tényleg van egy jó beszélgetés, és utána lelkesen megígéri: Jövök a gyülekezetbe! Nekem azonban még soha senki nem jött el tíz év alatt, aki megígérte.

Úgyhogy néha könnyű elbátortalanodni: „Igazából ennek nincs eredménye. Minek csináljam?” Vagy kipróbálod és rájössz: „Igen, erre nincs ajándékom. Legalább ezt is tudom.” Aztán észreveszem a szívemen, hogy egyre inkább próbálom megúszni ezeket az alkalmakat, egyre később érkezem, egyre többet beszélek a csapattagjaimmal. Igazából ez a légkörből jön. Van erre nyomás, hogy ne csináljuk. Pont azért, mert tudja az Ellenség, hogy mekkora élet van ebben számodra és azok számára, akikkel beszélsz.

Ha valaki tudja, akkor én nagyon is, hogy milyen az, ha nem megy az evangelizáció. A vezetőinkkel is megtörtént már ez, valószínűleg a legtöbb kudarcot mi vezetők éltük át. Van, hogy nincs kedvem, de a jó hír az, hogy nem kell megijedni. Igazából mindenkinél van ilyen időszak. Van, hogy nem akarom, van, hogy nem járok. Rendben van, hogy nem vagy rendben. Rendben van, ha nincs kedved. Ne kárhoztasd magad, és ne is húzd le magad: igen, ez régen ment, de mostmár csinálja az, aki friss iskolás.

Ne hagyjuk, hogy ez a kút végleg betemetődjön az életünkben. Csatlakozz valakihez, akinek megy. Ilyenkor jó felbátorodni, csapatba kerülni, vezető mellé kerülni. Emlékszem, hogy amikor azt hittem, hogy ez nekem már nagyon megy, mostmár nem félek odamenni az emberekhez, akkor ezután mindig olyan mély völgy jött, hogy két hónapig meg sem mertem szólítani senkit!

Akkora csalódás ez: én azt hittem, hogy ez nekem már megy! Pont ekkor van a hitnek az ideje, a hitbeli döntéseknek az ideje. Hitben járunk és nem érzések által. Hidd el, hogy a legnagyobb növekedés ekkor van az életedben. Szerintem ez a hullámvasút harminc év múlva is meglesz. Úgyhogy, ne aggódj, semmi gond, ha épp lent vagy, és örülj neki, ha épp fent vagy.

Nem csak utcai evangelizáció van, amikor arról beszélünk. Emberek vannak körülöttünk mindenhol, és vannak barátaink, családtagjaink, munkatársaink. A minap voltam egy céges vacsorán. Már két hónapja imádkoztam egy srácért, hogy valahogy tudjak vele beszélni. Este tíz körül olyan jót beszélgettünk Istenről! Ha imádkozunk, akkor Isten ad lehetőségeket.

Hiszünk az evangelizációban? Hiszünk. Most azért ülsz itt, mert valaki imádkozott érted, és el merte mondani az evangéliumot neked.

A hétvégi szolgálatokról annyit mondanék, hogy hatalmas kiváltság járni hétvégi szolgálatba. Emlékszem, hogy engem ezek tüzeltek fel, amikor egy napig egy csapat részese voltam, és együtt ettünk, együtt evangelizáltunk, szolgáltunk. Imádkozz a szolgálatvezetőkért, és kötelezd el magad fél évre egy szolgálat mellett. Ha nem tudod, hova menj, csak kezdd el, menj egyik helyről a másikra, és nézd meg, Isten hova vezet.

P. Bartha Attila

Emlékszem, amikor még tanultam az angolt, a feleségem bátorított: nagyon sokat kell rosszul beszélni angolul ahhoz, hogy jól tudj beszélni angolul. Ha úgy érzed, nem megy a kezdeményezés vagy a beszélgetés az evangelizáción, ne várj addig, amíg jól nem megy. Csak lépj ki hitben! Küzdd le a szociális defektjeidet. 🙂 Tényleg, ha nem próbálod, ha nem teszel egy lépést sem, akkor miért várod, hogy menjen?

Egy vidéki szolgálatban annyira jó az, hogy együtt megyünk! Lehet, hogy semmi mást nem tudsz csinálni, mint hogy melléállsz valakinek, és azt mondod: Nézni szeretném, te hogyan teszed. Emlékszem tíz évvel ezelőtt nekem Ádám volt ez az ember. Én nem bírtam embereket leszólítani még azért sem, hogy útbaigazítást kérjek tőlük. Azt viszont meg tudtam tenni, hogy odamentem Ádámhoz, és megkérdeztem: Mehetnék veled? Isten tesz mellénk testvéreket, ahogy bátorítjuk egymást.

Egy vidéki szolgálatban meg tudod tapasztalni azt, amit hét közben tanulsz a bibliaiskolában vagy az istentiszteleteken, és nem csak elmélet marad. Minden alkalommal úgy jövünk haza: Nem gerjedezett-e a tűz bennünk? Vezetőként megvan az a kiváltságom, hogy én nem hiányozhatok. Elég nagy szellemi nyomás tud lenni, de ha odamész, Isten fel tud építeni, garantáltan. Menjünk együtt, mert Krisztus a gyülekezetben jelenti ki Magát, ahogy együtt vagyunk. Nagy kiváltságunk, hogy ezt tehetjük.

P. Kende

Mát 26:33 Ekkor Péter így szólt hozzá: “Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.”

Péter azt mondja: „Soha! Én soha nem teszem meg, Uram. Én soha nem tagadlak meg! Uram, nézz körül, mindenki más megtagadhat Téged, de én nem. Én nem! Én soha nem tagadlak meg Téged.”

Az első kérdésem: Ismered-e ezt a fajta lelkesedést, ezt a fajta izgatottságot? „Uram, én! Én!” A dicsőítésben énekeltük: „Én nem hagylak el, Uram! Nem fordulok vissza Tőled.” – ez a gondolat. Ismered-e ezt a fajta örömet? „Uram, én végig akarok menni Veled. Uram, nyúlj mélyre az életemben, végezd el a munkádat!” Lehet, később azt fogod mondani: Jaj, mit csináltam? 🙂

Az a pillanat, amikor azt mondod: Uram, csinálj, amit akarsz!; ismered ezt a fajta hálát? Ismered-e azt az izgatottságot, azt az örömet, azt a lelkesedést, amikor azt mondod: „Uram, ide nekem az oroszlánt is! Uram, csináld, amit akarsz! Uram, ha az kell, akkor törj meg.” Ha nem ismered, akkor bátorítalak ebben.

Nem azt mondom, hogy uralkodjanak az érzelmeid, nem ez az üzenet most sem, hanem vedd elő a Bibliádat, lapozz az evangéliumokhoz, és csak nézd meg, hogy Krisztus mennyire szeret téged, nézd meg, hogy mit tett érted a kereszten, nézd meg, hogy mennyire törődött az emberrel, nézd meg, hogy mennyire fontos vagy Neki. Elmélkedj rajta és forgasd a szívedben.

Megtörtség és esetleg könnyek, ahogy lapozom, ahogy olvasom, ahogy gondolkodom, ahogy imádkozom; és hála. Tudod, mit mondok még? Akár ismered, akár nem, csak tanulmányozd ezt. Nyisd ki a Bibliádat, és nézz utána. Tanuljunk hálát adni! Bátorítalak erre.

Mert ha ismerjük ezt, ha tudom, mi a hála, ha tudom, hogy mi ez az izgatottság, ahogy ránézek Isten egy emberére és látom, ahogy jár Istennel, és azt mondom: „Tyű! Hogy lehet ezt csinálni?! Én is akarom ezt! Én is szeretnék áldás lenni. Én is szeretnék bölcs dologgal szolgálni. Én is szeretnék bátorítani. Én is szeretnék hűséges lenni. Én is szeretnék megmaradni abban, amiben Isten vezet.”; akkor egy értelemben úgy beszélek, mint Péter.

Egy értelemben értem, hogy Péter miért mondta ezt. Mert öröme volt, mert ennek az egésznek volt valósága. Azt mondja: „Uram, ne álljunk meg! Végig akarok menni!” Kicsit túlságosan bízott magában, de ugyanakkor értem azt, amiről beszél. „Örömöm van! Hitem van! Lelkes vagyok.”

Ránézek egy testvérre, aki meg van lassulva, vagy ránézek egy üres székre, és azt mondom: „Hé! Ez az ember ott ült még a múltkor! Uram, Te megváltoztathatod az életét?” Igen, Ő megváltoztathatja az életét. Izgatottság, remény és hit van a szívemben. Szükségem van rá. Én is mondtam már ilyeneket. Remélem, hogy te is mondtál már ilyeneket.

A második dolog ebben a versben:

Mát 26:33 Ekkor Péter így szólt hozzá: “Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.”

Az a hely Jézussal, az a közösség a tanítványokkal olyan hely volt, ahol Péter mondhatta ezt. Tudta, hogy mondhatja. Nem volt igaza, nem volt helyes, amit mondott, és Jézus nem szépítgette, nem hazudott neki: Jól van, Péter!; hanem kiigazította. Azt mondta: „Nem, Péter! Nem úgy lesz. Nem leszel hűséges Hozzám, nem maradsz meg Én mellettem.”

Ugyanakkor Péter tudhatta, hogy ő mégis szeretve van, hogy itt van egy cél, és hogy ezt ő nem tudja elrontani. Lehet, hogy rosszat mondott, de ugyanakkor Jézus szereti őt. Lehet, hogy nem marad hűséges, de Isten célja nem változik meg az életében. Miért mondom ezt? Azért, mert ez kegyelmi környezet, ahol Péter mondhat valamit bátran, és lehet, hogy téved.

Ismered ennek az ellentétét? Például egy vállalati környezet, ahol sokan ácsingóznak a te pozíciódra, és te is élesebb szemmel nézed a főnöködet, hátha… Akkor mit csinálsz? Nagyon vigyázol, nehogy hibát kövess el. Vagy például ilyen egy diktatúrában – ha éltél olyanban, tudod – az ember nagyon vigyáz, nehogy hibázzon. Mert a legkisebb hiba rettenetes eredményekkel járhat. Mindenki haptákban áll, felveszi a megfelelő álarcot, és viselkedik, ahogy kell. Minden úgy megy, ahogy kell lennie, és minden rendben van. Mindenki, aki kicsit kontrollmániás, annak ez tetszik.

Viszont ez a környezet, ahol Jézus volt, ott Péter mondhatta ezt, és Jézus kiigazíthatta. Ez rendben volt. Ez belefért. Szükségem van a testvéreknek a közösségére. Lehet, hogy megtörténik, amiről az előző üzenetben (2014.01.26. de. P. Kende: A próbáid nem csak próbák) beszéltünk, hogy valaki rálép a lábamra a gyülekezetben; és azt mondom: „Miért nincs itt rend?! Miért nem tartják össze ezeket? Viselkedjen az ilyen ember! Mit képzel?!” Igen, meg kell tanulnom megbocsájtani, de attól még ez kegyelmi környezet.

Ez azt jelenti, hogy Isten állítja be a testvéreim értékét, és az én értékemet is. Isten állítja be az értékünket, Ő mondja meg. Ami azt jelenti, hogy mindannyian egy szinten vagyunk. Nincsen följebb, lejjebb! Hanem ha hívő vagy Krisztusban, akkor a kegyelem miatt egy szinten vagyunk. Nincsen rosszabb hívő és jobb hívő, hanem hívők vagyunk Krisztusban.

Erre van szükségem, kegyelmi környezetre, ahol van kapcsolat Jézussal. Lehet, hogy kiigazít engem. Luk 22:34 azt mondja Péternek: „Bizony mondom neked, mielőtt a kakas megszólal, meg fogsz tagadni háromszor. Háromszor meg fogsz tagadni! Megtagadsz, még egyszer megtagadsz, és még egyszer megtagadsz. Péter meg fogsz tagadni Engem!” Ki volt igazítva, de ugyanakkor Jézus szerette is őt, és megmaradt ez a hely. Kiigazította, de ettől még volt szeretet, volt kegyelem.

Sokan azt képzelik, hogy a szeretet és a kegyelem valahogy azt jelenti, hogy nincs kiigazítás, nincs elkötelezettség, nincs konfliktus. Nem erről szól azonban! A gyülekezetben van, hogy rendbe kell tenni dolgokat. Nagy szükség van az elkötelezettségre. Az evangelizációs szolgálatvezetőink nélkül azok a szolgálatok nem történnének, és nélküled azok a szolgálatok nem történnének. Az elkötelezettséged nagyon fontos. Konfliktusok is vannak időnként. Ettől azonban ez még egy biztonságos hely.

Miért? Mert 1Kor 15:10 itt Isten mondja meg, hogy mi vagyok, itt Isten mondja meg, hogy hol van a helyem, itt Isten mondja meg, hogy mi az értékem, itt Isten mondja el, hogy van terve velem. Itt Isten az, Aki kiigazít engem, és továbbvisz engem. Erre van szükségem.

Ahogy Péternek ezekre a szavaira nézek, arra gondolok, hogy mindnyájunk életében szükség van ezekre a felkavarodásokra. Hogyha nem másért, akkor legalább azért, hogy ki legyek javítva. Azt gondolom azonban, hogy nagyon sok ember soha nem kötelezi el magát teljes szívvel semmi mellett. Mert fél. Mert úgy gondolja: „Én is nézem őt, hogy hogyan viselkedik, és biztos, hogy ő is néz engem, hogy én hogyan viselkedem. Biztos, hogy itt is mindenki figyel engem. Biztosan elrontanám! Úgyhogy ők csak énekeljenek, én inkább biztonságban maradok, nem énekelek. Majd jövök a dalszolgálat végére.” Így elmulaszt valami fontosat, és nem kötelezi el magát a szolgálatban.

Tudod, mit csinálunk? Van, aki udvariasan és hamis alázattal eltakarja a dolgot. Minden kijelentést úgy kezd: „Lehet, hogy tévedek, de… Lehet, hogy tévedek, de…” Ha nem gondolod, hogy igazad van, akkor minek mondod? Tényleg, minek mondod? Nem erről van szó. Nem! „Ez az én véleményem. Én így élem az életem. Ugyanakkor, nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni érte.” – ez csak erről szól. Mát 5:37-ben Jézus azt mondta: az igenetek legyen igen, a nem az nem! Igaz, hogy Ő a másik szélsőségről beszélt, de erre a szélsőségre is igaz.

Tudod, hogy miért vagyunk itt a gyülekezetben? Mert tanulnunk kell erről. Tanulnunk kell arról, hogy mit jelent ez: fel vagyok kavarodva szellemben. Nem csak az érzelmeimben. Lehet, hogy nem is vagyok felkavarodva az érzelmeimben, de a szellemben igen, és azt mondom Istennek: Uram, járni akarok Veled!

Lehet, hogy így mondom, mint Péter, és lehet, hogy az Úr azt kell, hogy mondja: nem egészen így lesz, de azért van tervem veled. Feleljem azt a szívemben: „Uram, végig akarok menni az egész úton. Nem akarok megállni. Nem akarok parkoló pályára állni, nem akarok befékezni. Hanem szeretnék egy nap idősen, akár aggastyánként Veled totyogni teljes sebességgel előre. Szeretnék Veled járni végig, Uram.”

Tudod, miért kell ez? Kell tanulnunk erről. Mert odakinn van egy világ, amelyik mostmár annyira udvarias, hogy abban sem biztos, hogy a fekete az fekete, és a fehér az fehér, nem tudják megmondani, hogy melyik milyen. Mert olyan udvariasak, olyan toleránsak. Az ember semmiért nem vállal felelősséget, semmit nem vesz magára. Egyetlen terhet sem hajlandó hordozni.

Annak idején volt egy bizonyos zárt épület az ilyen embereknek, de aztán valahogyan némelyiknek sikerült professzori állást kapni az egyetemen, és azóta szaporodnak mindenütt. 🙂 Azóta gyakorlatilag átveszik a hatalmat mindenütt, televan velük a média, és televan velük már az utca is. Egy fekete kabátra mutatva megkérdezek valakit: Ez a kabát fekete? Azt feleli: Neked az, nekem lehet, hogy más. Ez nem semmi! 🙂 Régen azért nem lehetett megtanítani valakinek valamit, mert túl büszke volt, de ma már senkinek semmit nem tudunk megtanítani, mert túl udvariasak.

Mát 26:33 Ekkor Péter így szólt hozzá: “Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.”

Nézzük meg ugyanezt János evangéliumában is:

Ján 13:36-37 Simon Péter megkérdezte tőle: Uram, hova mégy? Jézus így felelt: Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, később azonban utánam jössz. Azt mondta neki Péter: Uram, miért nem követhetlek most? Az életemet adom érted!

Ez az utolsó gondolat. „Péter, a te elhívásod nem az, hogy megments Engem, hanem az Én helyem az, hogy megmentselek téged. Az az Én helyem.” Ez így van rendjén. Ez így van jól. Jézus azt mondja Péternek: Én fizetek érted a kereszten, nem pedig te mentesz meg Engem a kereszttől.

Ez nekem nagy öröm. Mert ez azt mutatja meg nekem, hogy nagyon sok minden van, ami nem az én dolgom, sok minden van, ami nem az én felelősségem. Ez nagyon-nagyon fontos az életemben. Mert bizonyos dolgokra el vagyok hívva – és vannak dolgok, amikre mind el vagyunk hívva –, de vannak dolgok, amikre nem.

Például, én szeretnék úgy énekelni, mint a dicsőítő csapat egyik vezetője, de addig jó, amíg nem próbálkozom. Van ez a ritmusérzék nevű dolog, amiről nem tudom pontosan, hogy micsoda. Nem tudom, miért kell, de valamiért fontosnak tartják. 🙂 Egy másik dolog: szeretnék táncolni. Igazán szeretnék jól táncolni. Ugyanaz a problémám ezzel is. Hihetetlen, hogy ez a ritmus-dolog mennyi mindenhez kell! 🙂 Igazán szeretnék dalokat írni az Úrnak, de ez nem az én részem, egészen konkrétan. Tényleg nem az!

Mondjunk valami olyat, ami inkább ide illik. Szeretnék olyan hűséges lenni, mint Billy Graham. Szeretnék olyan jó utcai prédikátor lenni, mint Zsolti. Szeretnék olyan szeretetteli, szelíd és kegyelmes lenni, mint Teréz anya. Lehet azonban, hogy nem vagyok olyan. Lehet, hogy másként vagyok hűséges. Lehet, hogy másként vagyok kreatív. Lehet, hogy más a szolgálatom. Ez rendben van, ez belefér. Egy dolog viszont teljesen biztos, az, hogy nem arra vagyok elhívva, hogy azzal vesztegessem az időmet, hogy összehasonlítgatom magam valakivel, és azt mondjam: „Uram, én mindent megcsinálok. Uram, minden az én dolgom.”; mert ez nem igaz. Mert nem az egész az én dolgom. Péter nem tudott hűséges maradni. Neki nem az volt a dolga, hogy menjen a keresztre. Mi volt az ő része? Az ő része az volt, hogy helyreálljon, és amikor helyreáll, akkor legyen alázatos, és bátorítson, szolgáljon, és hagyja, hogy Isten használja őt.

Ezék 37:3 Isten felteszi a kérdést Ezékielnek: élhetnek ezek a csontok? Mit felel Ezékiel? „Szerintem, Uram, …” Nem! Nem ezt mondja. Azt mondja: „Uram, Te tudod. Uram, Te tudod.” Ez az, ahogy élem az életem: „Uram, Te tudod, mire való ez a nap. Uram, te tudod a célját az életemnek. Ha ma az a részed számomra, hogy hűséges férj legyek, és ennyi, akkor az nagyszerű, akkor az egy áldott nap. Ha ma az a dolgom, hogy nyolc órát dolgozzak a nyolc óra fizetésemért, akkor rendben van.”

„Nem az én helyem az, hogy az egész világot megmentsem, de az én helyem az, hogy szolgáljalak Téged ott, ahol vagyok.”

Lehet, hogy nem tudod a gyerekedet tanítani a Bibliára, de tudsz neki olvasni valamit. Aztán sokszor az történik, hogy a gyerek visszakérdez: az mit jelent?; és Isten ad neked valami mélyet, valami csodálatosat, amire azt kérdezed: Ez honnan jött?

Lehet, hogy nem vagyok túl jó egy dologban, de éppen most mesélte egy anyuka, hogy a gyülekezetből egy férfi egyszer elvitte a kisfiát “metrózni”. Nagyokat beszélgettek út közben és nagyszerű volt. Lehet, hogy ennyi az, amit az Úr tervez nekem a mai napra, hogy kézen fogjak egy kisgyermeket, elmenjek vele valahova, és csak beszélgessünk egy nagyot. Akkor baj van ezzel a nappal? Nem, nem! Persze, hogy nem. Az egy nagyszerű nap. Épp ez a lényeg.

„Uram, Te tudod. Uram, én nem tudom, de Te tudod. Ha ma az akaratod az, hogy hű legyek a bajomban, akkor ezt akarom, akkor Veled akarok járni. Uram, erre van szükségem. Uram ez az, amire vágyom.”

Ahogy Andris mondta az előbb: lehet, nem vagy jó abban, hogy kezdeményezz a léleknyerésben… Én például ilyen vagyok, nem vagyok jó ebben, de nagyon sokszor találtam azt, hogy kimegyek, csak csinálom, és aztán Isten pont oda tesz valakit, és én vagyok az az ember, akire szükség van, amilyen képtelen vagyok, és haszna van annak az időnek.

Emlékszem ilyen bizonyságokra. Annyi helyen hallottam ezt. Emlékszem, evangelizáltunk a Belvárosban, és valaki mondta: „Kijöttem ide. Fogom ezeket a hülye szórólapokat, és azon gondolkodtam, hogy minek vagyok itt, hogy működik ez, miért működne ez. Aztán egy lánynak adtam egy traktátust, amiből nagy beszélgetés kerekedett. Kiderült, hogy annak a lánynak égető szüksége volt erre a beszélgetésre – és éppen én kellettem oda.” Hogy történik ez? A gyülekezetben. Erre akarlak bátorítani, hogy ez nagyszerű környezet, és tanuljunk! Tényleg tanuljunk! Mit? Menni Istennel. Elköteleződni Istennel. Előrelépni Ővele, és bízni Benne. Aztán így szólok: Uram, errefelé fogok menni. Lehet, Isten pedig így felel: jó, jó, de Én azt szeretném, ha inkább arra mennél. Nagy ügy! Akkor mi van?! Oda az életem, mert rosszfelé akartam menni amíg Isten ki nem igazított?! Emlékszem, P. Scibelli egyszer hónapokon át beszélt egy afrikai országról (azt hiszem, hogy Etiópiáról) a gyülekezetben: „Megyek oda! Isten akarata.” Aztán elment, és egy hét után kijelentette: „Ez nem Isten helye számomra. Nem tudom, hogy ti mit akartok, de én megyek haza.” – és visszarepült. Ott volt a csapat és mindenkinek el kellett dönteni, hogy mi történjen. Rendben, elrontotta, és akkor mi van?

Veled és velem, amikor elrontjuk, akkor mi van? Sokan annyira biztonságra játszanak, hogy soha nem kockáztatják meg, hogy elrontsanak valamit. Úgy aztán nincs is kaland a hitben. Úgy persze, hogy unalmas a hit! Úgy persze, hogy unalmas a kereszténység, mert soha nem megy el csinálni valamit, ami kihívó lehet, ami nem logikus, ami több, mint ami épelméjű. 🙂 Emlékszem, amikor a fiam kicsi volt, a feleségemmel jöttünk és hoztuk őt esténként az istentiszteletre. Annyira függtünk az emberektől, hogy hazafelé valaki elvigyen minket, mert ha nem, akkor rengeteg ideig tartott hazajutni. Mégis akkora öröm volt benne … és idiótaság! Volt is, aki megszólt minket: Mit csináltok azzal a gyerekkel? A válaszom az: ha gyerekünk lett, akkor talán ő ne ismerje meg a gyülekezetet? Miért tartanám őt távol ettől, ha engem ez megáldott? Én itt nőttem fel, nem kiskoromban, hanem a húszas éveimtől kezdődően. A fiamnak szintén azt kívánom, hogy itt nőjön fel, hogy benneteket ismerjen, hogy tudja, mit jelent a gyülekezet, hogy tudja, mit jelent egy kegyelmi környezet. Volt, aki megszólt ezért. Nézd meg a fiamat, nem lett idegbeteg, nincs tolókocsiban, nem vakult meg az egyik szemére sem, nem lett ostoba.

Bátorítalak a te életeddel! Menj el külföldre missziós útra, akár Albániába P. Kornéllal. Vagy kérdezd meg Ádámot, hogy mennek-e valahova a tizenévesekkel. Na, ahhoz nagyobb bátorságra lesz szükséged. 🙂 Csatlakozz hozzájuk: „Segíthetnék? Nem akarok akadály lenni. Van rám szükségetek?” Merjünk menni! Merjük azt mondani: „Uram, merre akarod? Uram, én nem tudom, de Te tudod, és vezess engem ezen a napon.” Ámen.

Istenünk! Jézusunk! Drága Szent Szellem! Hálásak vagyunk a szolgálatért, amit kaptunk a Te Igédből. Urunk, Rád van szükségünk újra meg újra. Tényleg nem tudjuk. Ha megkérdeznél minket, hogy mire való ez a nap, nagyon valószínű, hogy rossz választ adnánk. Ezért inkább azt mondjuk: Urunk, te tudod! Ha minket kérdeznének, hogy mire való ez az élet, könnyen lehet, hogy elrontanánk a választ, ezért inkább azt mondjuk: Urunk, Te tudod!, mi meg szeretnénk Veled járni.

Ámen.

Kategória: Egyéb