Áradjon az az élő víz! & Jézus már tudja, Ő mit akar tenni (János 5:43-6:13)

2017 május 7. vasárnap  16:30

Ágoston Dávid

Néhány hete, hónapja beszélgettem emberekkel, akikkel olykor-olykor tényleg kissé egyedül éreztük magunkat, akár a gyülekezetben is. Nem tudtak kapcsolódni bizonyos helyekre közösségben. Egyébként éppen p. Kende egyik üzenetében nem olyan régen elhangzott egy ilyen mondat is: Ha egyedül érzed magad a gyülekezetben, akkor barátkozz! Ahogy ezt hallottam, arra gondoltam: „Rendben! Nem mintha nem próbáltam volna már, de attól még érzem a hiányát dolgoknak, és néha én is magányos vagyok.” Ez a gyülekezet hibája?

Ján 4. elején van leírva az, amikor a samáriai asszonnyal találkozik Jézus.

Ján 4:4 Samárián kellett átmennie.

Az igazság az, hogy Jézusnak nem kellett Samárián átmennie. Megvolt a jól bejáratott út körbe – biztos már sok üzenet szólt arról, hogy miért kellett körbe menni: mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal, voltak régóta húzódó ellentétek –, de Jézus azt mondta: Arra kell mennem. Ján 4:6 Jézus megérkezett oda, ahol azzal az asszonnyal találkozott.

Ján 4:6 Ott volt Jákób forrása, és Jézus az utazástól elfáradva leült a forráshoz. Mintegy hat óra volt.

A hat óra azt jelenti, hogy reggel hattól telt el hat óra, tehát dél volt. Ha voltál már abban a térségben, tudod, hogy délben meleg van. Nem úgy van meleg, hogy emiatt kigombolod az inggallérod, és úgy már jó, hanem a melegtől rosszul vagy. Ott az emberek nem utazgatnak délben lényegében. Ami még furcsább, hogy a samáriai asszony akkor délben ment vizet húzni a kútról.

Az emberek ott nem délben mennek vízért a kútra. Persze lehet azt mondani, hogy azért, mert a samáriai nő bűnös asszony volt, már volt öt férje, és akivel akkor élt, az nem férje, és el akarta kerülni az embereket. Ez mind teljesen mindegy, mert neki akkor volt ott találkozója Jézussal. Jézus nem csinált dolgokat véletlenül, nem találomra ment valamerre, hátha találkozik ott valakivel. Nem! Ez egy beprogramozott találkozás volt.

Miről beszélgettek a kútnál? Miről lehet ott beszélgetni? A vízről. Jézus viszont az élő vizet ígérte ennek az asszonynak. Egy értelemben én vagyok a samáriai asszony. Én vagyok az, akit az élet már jól megrágott, és kivetett. Én vagyok az, akinek nincsenek barátai, vagy vannak, de komplexusaim mindenképpen vannak. Jézus azt mondja: Ha tudnád, Kivel beszélsz, te kértél volna Tőlem vizet. Utána nyilván elmondta ennek az asszonynak, hogy mi az élő víz, és elmondta, hogy Ő a Messiás, és az ott az üdvösségnek a lehetősége.

Aztán a nő elfutott a városba, hogy hívja az embereket, és visszamentek Jézushoz. Ismerjük a történetet, először az asszony beszédéért hittek Benne, aztán az Ő beszédére még többen hittek.

A gondolatom az, hogy mi volt az, ami elindította ezt az egészet? Mi volt az, ami a közösségnek helyet adott? Ez az élő víz. Azon gondolkodtam, amikor p. Kende mondta, hogy barátkozzunk: „Persze! Én menjek el, és beszéljek az emberekkel, de ne a barátkozásról, és arról, hogy hogyan vannak – persze, ez is fontos, ez része ennek –, hanem öntsem ki az élő vizet, amim van.”

Ennek az élő víznek a része az, hogy törődünk egymással. Ennek az élő víznek része az, hogy szeretjük egymást, hogy cselekedettel szeretjük egymást. Mert Jézus ugyanígy hozta el az élő vizet, Ő Isten ajándéka. Ha valamin meglátszik, akkor az Ő cselekedetein biztosan meglátszik, hogy mennyire szeretett bennünket. Ezt a szeretetet megkaptuk Tőle, hogy továbbadhassuk. Ámen.

 

P. Kende

Öröm és áldás veletek lenni a mai napon, és együtt olvasni az Igét, együtt nézni Krisztusra, együtt gondolkodni! Erre hívlak benneteket. Valahányszor megosztunk az Igéből, valahányszor kinyitjuk itt a Bibliát, az erről szól. Nem csak arra hívunk, hogy ülj és hallgass, hanem arra, hogy gondolkodjunk együtt, és forgassuk azt a szívünkben.

Ján 6:1-3 Ezek után Jézus átkelt a Galileai-tengeren, más néven a Tiberiás taván. Nagy sokaság követte, mivel látták csodatetteit, amelyeket a betegekkel tett. Felment Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival.

Ezekben a versekben látjuk, hogy Jézust nagy sokaság követte. Ha jól értjük, ebben az időben lehetett a harmadik páska Jézus szolgálatában. Már nem volt újdonság az, amit Jézus csinált. Már nem volt ismeretlen. Már nem ez volt: Jé, ez mi? Egy kicsit olyan, mint ahogy ma van a kereszténység.

Még nem vagyunk egészen a dolgok végén. Ezt onnan tudjuk, hogy a gyülekezet hitehagyott lesz, az Egyház langyos lesz, ahogy Jelenések könyvében olvassuk a laodiceai gyülekezetről, de ma – hála Istennek – a gyülekezetet aktívnak, szeretettelinek, imádattal telinek, imával telinek látjuk, és ez fontos. Ez jelent nekünk valamit.

Mégis ma, kétezer évvel Jézus eljövetele után – hamarosan elérjük a keresztre feszítésének és feltámadásának is a kétezredik évfordulóját – már nem annyira új a kereszténység. Már nem olyan: Jé, ez mi?, hanem sokan már csak legyintenek rá: „Ja, igen, a kereszténység! Unalmas, ismerjük már!”

Jézus itt így volt, már sokan Ő ellene mondtak, már sokan kritizálták. Júdás, már gondolkozott azon, hogy „jobb lóra kéne tenni”. Már nyilvánvaló volt, hogy a farizeusok, a főpapok, az írástudók, az egész zsidó vezetőség utálja Őt. Ez már egyértelmű volt. Mégis azt olvassuk, hogy nagy sokaság követte Őt.

Arra gondolok, hogy ez a csodálatos a világunkban, hogy olyan sok minden van az Úr ellen. Ha megnézed az internetet, látod, hogy mennyien szapulják Jézus nevét, annyian vetik meg Őt! Annyi érv jön Ő ellene! Olyan sok démoni gyűlölet van Jézus Krisztus ellen, Jézus, a Megváltó ellen!

Mellesleg, szeretném megemlíteni, ne gondold, hogy Jézussal szemben minden ellenállás természeti. Még a te életedben sem. Amikor nem akarod Őt, lehetséges, hogy ennek van démoni része.

Annyi minden van Ő ellene, de mégis követik Őt. Mégis követjük Őt. Sok követője van. Az iszlám világban mennyi ellenállás van! Elveszítheted a munkád, a családod, az életed. Nincs tolerancia, ez csak mellébeszélés, elveszíthetsz mindent. Logikusan azt mondanám: Akkor miért követnéd Őt, ha ennyit veszíthetsz rajta? Mégis emberek követik Őt. Miért? Azért, mert látunk valamit, Valakit. Látjuk Jézust, és azért követjük Őt.

Itt azt olvassuk, hogy ezek az emberek látták a csodáit, amiket a betegekkel tett. Ugyanígy mondhatnánk mi is: Mi követjük Jézust, mert láttunk Belőle valamit. Tegnap beszélgettünk az utcai evangelizáció után, és valaki azt mondta: Láttam az örömet, és azt mondtam, hogy én ezt nem akarom kihagyni. Valaki más azt mondta: „Megláttam valamit a szeretetből, Isten szeretetéből a gyülekezetben, annak a hívőnek az életében, és azt mondtam, hogy én ezt nem akarom elmulasztani.” Láttunk egy kicsit Őbelőle, az Ő munkájából, és azt mondtuk, hogy ezt akarjuk, ez az, amit akarunk.

Amikor Jézus beszélt, amikor Ő tanított, akkor úgy tette, ahogy senki más. Az emberek elámultak a tanításán. Az emberek azt mondták: Soha senki nem beszélt úgy, mit Ő. Ő másként beszélt. Hogyan? Miben beszélt Jézus máshogy, mint azok, akik előtte szóltak: a tanítók, a próféták, a farizeusok?

– Ján 13-ban azt mondta, hogy Ő tudta, hogy Ő az Atyától jött, és Őhozzá megy. Jézus látta a nagy képet, és úgy beszélt, mint aki látja a nagy képet, aki tudja, hol kezdődik az élet, és hol ér véget, honnan jöttünk és hova tartunk.

– Egy másik nyilván az, hogy szeretettel beszélt, és az, ahogy ez megmutatkozott. Úgy értem, gondolj bele, hogy kikkel beszélt. Jézus szóba állt a kánaáni asszonnyal, akivel senki nem állt volna szóba. Jézus szóba állt Zákeussal, akivel senki nem állt szóba. Jézus szóba állt a leprásokkal, nem? Jézus szóba állt a vámszedőkkel, mint Mátéval is.

– Hatalommal, tekintéllyel beszélt.

Igazán erre is gondoltam. Az előző fejezet végén, Ján 5:43-47-ben azt olvassuk, hogy az Ő tekintélye nem Magától jött, nem is emberektől jött. Nem azt mondta: Ó, ha tudnátok, hogy Én milyen jó iskolákban tanultam! Amikor mi beszélgetünk, vitázunk, azt mondom: „Na, jó, de én ebben és ebben az iskolában végeztem! Úgyhogy jobb, ha mindenki abbahagyja! Én vagyok a legokosabb köztetek.” Jézus ezt nem csinálta.

Tulajdonképpen meg is voltak lepődve Rajta azok, akik ilyen iskolákba jártak. Mát 7:28-29-ben, Mát 22:33-ban azt mondták: Hogyan tudhat ez az Ember ennyit, pedig nem is tanult kiváló iskolában? Jézus nem mondott ilyeneket: Ez és az a rabbi azt mondta, úgyhogy igaz! Nem! Hanem azt mondta: „Mózes megírta… Azt olvassuk Dávidtól…” Az Igéből idézett, és az Atya bizonyságot tett Ő mellette, ahogy nemrég beszéltünk erről Ján 5-ből (2017.04.30. A tettek tanúskodnak Jézusról).

Ján 6:5 Amikor Jézus feltekintett, és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, …

Amikor Isten munkája zajlik, akkor lesznek problémák körülötte. Tudod, miről beszélek? Amikor követjük Jézust, akkor lesznek köztünk ügyek, feszültségek, problémák. Amikor az Ő munkája zajlik, akkor felvetődnek gondok, szükségek. Ezt láttuk az újszövetségi gyülekezetben. ApCsel 6-ban hatalmas gyülekezetük volt, több ezer ember volt a gyülekezetben, és voltak problémák. Nem volt megszervezve, és az apostoloknak segítségre volt szükségük.

Így vagyunk mi is. Mindig szükségünk van segítségre. Kérjük, hogy imádkozzatok a gyülekezetben ezért, és kérlek a másik oldalról, hogy gondolkodj rajta, ha tudsz segíteni, akkor legyél része. Mindig van szükség Isten munkája körül. Emlékszem, egyszer régen beszéltem erről, és szerintem hallottam is valahol erről – valószínűleg azért beszéltem róla –, hogy a gyülekezetben nem úgy van: Mikor kapok már egy pozíciót?; hanem úgy van, hogy látok egy szükséget, és aztán ha Isten indít rá, akkor beállok és teszem, és aztán részem van. Egy kicsit olyan ez – amit Dávid is mondott –, hogy kiöntök az élő vízből, amim van, adok valamit, szolgálok.

Ján 6:5-6 … azt mondta Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.

Ez az egyik legnagyszerűbb dolog a hívő életében, és az egyik legnagyobb problémánk is. Ez pedig az, hogy Jézus már tudja, hogy mit fog csinálni. Neki már megvan a terve. Jer 39:11-ben azt olvassuk, hogy Isten tudja a terveit ránk nézve. Ráadásul azt is tudhatjuk, hogy azok jó tervek, olyan terve van, hogy kívánatos helyre vigyen minket a végén. Olyan, amiért egy ember az egész életében küzd, Neki pedig ez a terve, hogy ezt nekünk adja. Ez a nagyszerű, hogy tudom, hogy Neki van egy terve. Tudom, hogy Ő már tudja, hogy mit akar csinálni.

Ahogy itt látjuk, Ő valami mást is tesz. Fülöpöt bevonja, azt mondja neki: Fülöp, ha neked kéne dönteni, mit csinálnál? Ez a gondolat, hogy Isten bevon minket, és azt mondja: „Gyere, legyél része! Szeretném, ha része lennél. Szeretném, ha tudnád, hogy milyen döntéseket hozni. Szeretném, ha felnőnél! Szeretném, ha Velem járnál ebben! Nem azt akarom, hogy csak állj itt, és tedd, amit mondok, hanem tanulj gondolkodni Velem.”

Ezért beszélünk az elmélkedésről. Ezért mondjuk: Vedd a Bibliád, olvasd, és ne csak olvasd, hanem gondolkodj róla, és ne csak gondolkodj róla, hanem forgasd a szívedben, napokon át akár ugyanazt a verset. És ne csak ennyit tegyél, hanem kérdezd Istent róla, és beszélgess Vele róla. Ha nem értesz egyet, mondd el Neki!

Nekem volt ilyen. A Példabeszédeket olvastam, és nem értettem egyet a háromnegyedével. Ki voltam akadva Istenre, és elmondtam Neki. Megkérdeztem róla. Beszélgettünk róla, és évek alatt válaszokat kaptam rá. Hálás vagyok érte.

Isten be akar vonni minket a folyamatba. Nem csak meg akarja csinálni, nem csak el akarja végezni az Ő munkáját, hanem minket is benne akar látni. Miért? Azért, mert helyet akar adni nekünk. Mert azt akarja, hogy tudjuk, nekünk részünk van az Ő szívében, nekünk részünk van a mennyben, nekünk részünk van az Ő országában, az Ő akaratában. Mi nem vagyunk távol ettől.

Azt mondja: „Gyere Fülöp! Te mit csinálnál?” Vagy azt mondja neki: Fülöp, adj nekik te enni! „Tessék?! Viccelsz velem?” Ez az, amit itt látunk, hogy Jézus már tudta, hogy mit akar tenni. Ez a problémánk. Most azt kell kérdeznem hívőként: „Mit akar Isten? Mi az, amit Ő tenni fog? Merre megy Ő? Mit fog Ő csinálni? Mert én Vele akarok járni. Tudni akarom az irányát. Nem akarok akadály lenni. Azt pedig semmiképpen sem akarom, hogy az Ő akarata csak elüssön, mint egy gyorsvonat. Nyilván. Tudni akarom az Ő akaratát.”

A problémám ez: Honnan fogom tudni az Ő akaratát? A kereszténységen belül is sokféle ötlet van erre. Hogyan találom meg az Ő válaszait, az Ő megoldásait, az Ő akaratát? Lesz, aki azt mondja: „Ahogy érzed! Az érzelmeid alapján.” Mi azt mondanánk, hogy ez nem annyira jó ötlet. Isten azt mondja: Menj el oda! „Én nem érzem úgy!” Sokszor nem érzem úgy, hogy arra kéne mennem, amerre Isten hív engem. (Ha ez túl őszinte neked, sajnálom.) Sokszor nem érzem úgy, de Isten jobban tudja, mint én, és biztos, hogy jobban tudja, mint az érzelmeim. Garantáltan!

Ha az érzelmeimen múlna, már biztos elváltam volna. Ha az érzelmeimen múlna, lehet, hogy már agyoncsaptam volna a gyerekemet. Lehet, nem tudom. Ha az érzelmeimen múlna… – ez nem megfelelő válasz! Mert az érzelmeim nem arra lettek kitalálva, hogy gondolkodjanak az életemben. Mások azt mondják: Az élményeid, a tapasztalásaid.

Megint más azt mondja: Az ésszerűség! Az ésszerűség az, ami megmondja. Sokszor viszont nem ésszerű. Amikor a zsidók kivonultak Egyiptomból, akkor a Vörös-tenger felé mentek, és az egyiptomiak mondták is: „Hiszen nem a jó irányba mennek! Nem megfelelő irányba mennek. Elvesznek a sivatagban. Mekkora ostobaság! Menjünk, öljük le őket, így könnyű lesz. Nem tartanak sehova.” Mégiscsak tartottak valahova, de nem volt ésszerű emberileg. Istennek azonban volt egy nagyobb terve.

Ezért mondjuk azt: nem az érzelmek, nem az ésszerűség, nem a tapasztalat, az élményeink… Ezeknek mind van haszna. Mindnek lehet haszna, de mindezek felett ott van Isten Igéje, ami objektív, ami változhatatlan. Azt mondjuk: „Ezért fordulok az Igéhez! Mert Vele akarok gondolkodni. Mi a Te akaratod, Istenem?” Azt az Igéből fogom megtudni. Ez az, amire szükségem van.

Ján 6:7 Fülöp így válaszolt: Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég ezeknek, hogy mindenki kapjon valami keveset.

Ján 6:9 Van itt egy gyermek, akinek öt árpakenyere és két hala van, de mi az ennyinek?

„Sok – kétszáz dénár árú – kenyér sem lenne elég. Azt hittem, annyi pénzünk van, de éppen az előbb kérdeztem Júdást, aki az erszényt őrzi, és valamiért nincs annyink. Ez a kevés, amink van, a pár hal, a néhány kenyér, ez mi?” A válasz az, hogy nevetséges. Viccnek való, annyira kevés, és a szükség pedig hatalmas. „Ennyi az ember, és óriási a szükség!” Azt gondolom, hogy sokszor ez az, ami megállítja a szívét sok embernek.

Zsolt 78:19-ben azt kérdezték: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában? Jogos a kérdés egy értelemben, nem? Hogyan történne ez meg? A zsidók viszont ott voltak negyven éven át a pusztában. Kb. másfél millió ember. Mennyi étel kellett oda? Mennyi víz kellett oda? A pusztában egyikből sincs elég. Mi történt mégis velük? Isten képes volt asztalt teríteni a pusztában. Értem ezt. Könnyű így gondolkodni, nem? Nekem is, neked is, mindnyájunknak.

„Nekem nincs elég hitem, hogy megtegyem azt, hogy…” Hányan gondoltunk már erre? „Nekem nincs elég hitem arra!” – legyen az akármi. Nem tudom, mi ez. Bármi is legyen az: Nekem nincs elég hitem. Amennyi hitem van, és amennyire szükség lenne… Nevetséges! Elégtelen.

Egy másik: Nekem nincs elég pénzem, hogy adjak erre, hogy meg legyen ez oldva. Hányszor gondoltuk ezt? Gondolok a Kháriszra. Hányszor láttuk ezt, pl. a terem bérleti díjával? Most ez, amiben vagyunk, a miénk, de kell fizetnünk dolgokért benne, és hányszor láttuk azt, hogy amink van, az nagyon kevés a szükséghez képest! Azt mondjuk: Isten tudja. Ám ez kihívás nekünk. Mert könnyű azt mondani, hogy a pénz nem elég.

Hadd mondjak még egyet! „Nekem nincs elég szeretetem, hogy megbocsássak annak a testvérnek.” Mennyire könnyű felmérni, és azt mondani: Nincs elég szeretet ahhoz, hogy megbocsássak.  Mondhatnánk akárhány ilyet. „Nem vagyok elég felkészült, hogy elkötelezzem magam arra. Nem vagyok elég felkészült arra, hogy tanítsak a vasárnapi iskolában. Nincs elég hitem. Nem vagyok eléggé ott…” Ha így gondolkodom, akkor mennyi minden nem fog megtörténni, amire Isten elhívott! Akkor mennyi minden fog kimaradni az életemből! Mennyi csodát mulasztok el!

Annyira szükségem van arra, hogy hitben menjek ennek neki, és azt mondjam: Várj egy kicsit! 4Móz 11:23 mikor rövidült meg az Úr karja? Mikor lett az Ő ereje kevés arra, hogy elvégezzen valamit? Mikor lett Ő túl kicsi ahhoz, hogy cselekedjen ebben a világban? Fülöp mondja ezt: Ez nem elég. András is azt mondja: Ez nem elég. Szerintem minden tanítvány ezt mondta, és én is ezt mondtam volna: Ez nem elég. Itt van azonban a nagy kérdés:

Ján 6:10 Jézus pedig azt mondta: Ültessétek le az embereket.

Ami azt jelenti: „Ültessétek le őket, mert enni fogunk. Ültessétek le az embereket, hogy készüljenek az evésre.” „Tessék?! Hogyan? Az érveim, az érzelmeim nem azt mondják, hogy ezt kéne tenni.” Itt az a fontos, hogy tanulnom kell engedelmeskedni. A legnagyobb problémánk szerintem manapság nem azzal van, hogy képes vagyok-e érteni, hanem azzal, hogy képes vagyok-e engedelmeskedni, képes vagyok-e elfogadni, képes vagyok-e alázatos lenni. Ez a nagyobbik kérdés. Szerintem ez a nagyobbik probléma számunkra. Van némi műveltségünk, tudunk írni, olvasni, jártunk iskolába, képesek vagyunk megérteni dolgokat, de itt a nagy kérdés.

„Mondd neki, hogy üljön le, enni fogunk!” Ők megtették, volt hitük, bíztak, és aztán meglátták a csodát. Erre van szükségem. „Mekkora bolondság leültetni őket úgy, hogy nincs ételünk!” A válasz az, hogy nagy, ha nem Jézus mondta, ha Jézus nem mondta volna.

Ján 6:11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta az ott ülőknek, hasonlóképpen a halakat is, amennyit akartak.

Ez a kulcsa az egész történetnek. Ez a lényege. Jézus vette a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta. Hogyan csinálta? Odaadta a tanítványoknak, és a tanítványok adták tovább. Ahogy beszéltünk erről, Ő be akar vonni minket a dologba. Ő azt akarja, hogy benne legyünk, hogy lássuk, milyen ebben benne lenni, hogy lássuk a bizalmat, a lehetetlent megtörténni. Ez az, amire hív minket: hitre. Azt mondja: „Gyere Velem! Legyél Velem ebben!”

Honnan jön a kenyér és a hal? Honnan jön a megelégedettség? Honnan jön a válasz? Honnan jön a megoldás? Honnan jön a szabadulás? Honnan jön a hűség? Honnan jön az öröm? A válasz az, hogy Istentől. Ez Jézustól van, Jézustól jött az egész. Ez nyilvánvaló. Lehet azonban némi zűrzavar. Mert az ötezer emberből, aki ott ült, volt, aki Andrástól kapta, más egy másik tanítványtól kapta a kenyeret és a halat, és azt mondta: Ó, én követni fogom ezt a Jakabot életem végéig. Mert ez a zűrzavar van benne: Ő adta nekem az ételt.

Meg kell látni azonban valamit. Nemrég, egyik délben beszéltünk erről, hogy mi a miénk, és mi az, ami Istené az Ő munkájában, és az emberek könnyen összezavarodnak. Mi nyilvánvalóan emberek vagyunk. Nem mi vagyunk a forrása. Ha van egy áldás, ha Isten szól hozzád, ha van egy válasz, ha van egy cél, amit Isten felemel előtted, ha van egy elhívás, akkor az nem rólunk szól, de össze lehet zavarodni.

Azt gondolom, hogy egy értelemben a Szolgálatban (GGWO) ezért csináljuk úgy a dolgokat, ahogy csináljuk. A pásztorok, a vezetők nagyon is emberiek. Emberből vagyunk. Nem igyekszünk azon, hogy különösen méltóságteljesen nézzünk ki, hanem úgy, mint hétköznapi emberek. Ennek célja van. Az nem az, hogy megvess minket: Ezek csak emberek!; hanem az, hogy meglásd, Isten az, Aki választ ad, Isten az, Aki reményt ad, Isten az, Aki vezet minket. Mi nem tartunk távolságot. Emiatt lehet megszokottnak lenni velem, velünk. Könnyű, mert közel vagyunk. Mert látod az életemet valószínűleg. Láthatsz dolgokat. Lehet, hogy látsz, amikor megbotlom. Lehet. Itt a kérdés: Miért van így? Azért, mert mi is tagjai vagyunk Krisztus Testének.

Amikor azt mondom, hogy ez az én gyülekezetem, akkor ne gondold azt, hogy ezt úgy mondom, hogy az én tulajdonomban van. Ez arról szól, hogy ez a gyülekezet, ahova tartozom, és ez nekem nyilvánvaló. Azért mondom, hogy mindenkinek az legyen, nyilván.

Még egy dolog, hogy mi is összezavarodhatunk ezzel. Mit értek ezen? Mi Isten dolga az életedben, és mi a te dolgod az életedben? Vétkezem, és aztán azt gondolom, hogy önmagam büntetésével nekem kell megtisztítani magam. Pedig 1Ján 1:9 az Úr az, Aki megtisztít. Én megbánom, és megvallom Ő előtte, de Ő az, Aki megtisztít. Nem én tisztítom magam. Zsidókhoz írt levélben: Krisztus vére az, ami megtisztít engem, nem az én erőfeszítésem, nem az én buzgóságom, nem az én igyekezetem.

Könnyen összezavarodunk. „Lehet, hogy tényleg tőlem volt a kenyér és a hal?” Nyilván nem! Persze, hogy nem, de képzelhetem. Ez megtörténik. Azt mondom: „Gyümölcsöt kell teremnem! Nekem gyümölcsöt kell teremnem!” Tényleg? Mióta? Nem azt olvassuk Ján 15-ben, hogy ha az Úrban maradunk gyümölcsöt termünk? Nem úgy van Gal 5:22-ben, hogy ez a Szent Szellem munkája az életünkben, hogy gyümölcsöt teremjen bennünk?

„Majd én megcsinálom! Istenem, Neked sokan másokkal kell foglalkoznod, ne is törődj ezzel, majd én megcsinálom! Majd én kiizzadom a szeretetet! Majd én kiizzadom a békességet! Majd én kiizzadom a mértékletességet, a hosszútűrést, a jóságot! Én majd kiizzadom, ami kell!” Ez zűrzavar. Nekem az a dolgom, hogy azt mondjam: „Szent Szellem, vezess engem! Tölts be engem! Legyél az én Uram a mindennapokban, minden döntésemben!”

Egy értelemben sokan kérdezik: Mi az elhívásom? Olvasd el Mát 28:19-20-at! Ott van az egész gyülekezet elhívása. Le van írva. Olyan egyszerű! Isten megadta nekünk. Olyan sok az Istennel való járásunkból nem rólunk szól, nem a mi munkánk, nem mi valósítjuk meg. Tudtad ezt? Azt hiszem, legtöbben tudjuk ezt, de fontos újra átgondolni. Az én részem a hit, az én részem az engedelmesség, az én részem az – ahogy az egyik ABT órán mondtuk –, hogy otthont adok az Igének a szívemben, olyan helyet készítek, ahol Isten Igéje „otthon érzi magát”, Kol 3:16. Akkor az gazdagon lesz a szívemben. Ez az én részem. Aztán persze, járok benne, és döntök vele, de ez az Ő munkája.

Gyülekezetként ez a szívünk vágya, hogy szeretnénk, ha az emberek látnák Jézust. Ez a célunk a gyülekezetben a hívőkkel, az utcákon a nem hívőkkel. Ján 12:32-ben Jézus a keresztről beszélt: Én pedig, ha fölemeltetem e földről, mindeneket Magamhoz vonzok. Mi is ezt tesszük, nem a kereszttel, hanem azzal, hogy felemeljük Jézust. Azt mondjuk: „Ő az, Aki miatt így élem az életem. Ő az, Aki miatt oda utazom. Ő az, Aki miatt elmegyek nyári konferenciára. Ő az, Aki miatt eljövök istentiszteletre. Ő az, Aki miatt megbocsátok. Ő az, Aki miatt hű vagyok a házastársamhoz. Ő az, Aki miatt… Nem az érzelmeim vezetik az életemet, mert találtam jobbat, Jézust.” Ezt szeretnénk megmutatni. Ez a vágyunk. Ezt keressük.

Erről szól a családi szeminárium, hogy a családjainkban, a barátságainkban, a kapcsolatainkban hogyan találkozhatunk Jézussal, hogyan járhatunk Ővele. Erről szól minden. Az a célunk, hogy így legyen, hogy ezért csináljunk mindent. És ha valami nem erről szól, az nem izgat bennünket annyira. Ez a célunk, hogy egy okos embernek elmondhassuk egy okos módon, bemutathassuk Jézust okos módon, és hogy egy kisgyermeknek bemutathassuk Jézust gyermeki módon. Erről szól az egész. Mert Ő az, Aki gondoskodik.

Aztán azt látjuk, hogy nem volt adagolás. Mindenki annyit kapott, amennyit akart. Mert Isten bőséges. Ez annyira gyönyörű!

A vége a történetnek – Ján 6:12-13 –, hogy miután mindenki evett, összeszedték a maradékot. Miről szól ez? Arról, hogy ez mind drága. Lesz olyan, amivel nem élnek az emberek, lesz olyan, amit eldobnak. Lesz olyan, amit nem használnak. Amikor evangelizálunk, akkor időnként a környéken menve találunk traktátust, amit odaadtunk valakinek, és „kiesett a kezéből”, mert nem érdekelte. Itt a kérdésem: Értéktelen?

Itt Jézus azt mondja: Minden falatka, minden morzsa drága, mert ez Isten gondoskodása. Olyan, mint hogy Ézs 55:10-ben azt mondja Isten Igéjéről, hogy amint az eső és a hó eljön a mennyből, nem tér vissza dolgavégezetlen, hanem megöntözi a földet, hajtás jön ebből, növekedés lesz, és gyümölcs és kenyér.

Ézs 55:11 úgy lesz az én beszédemmel is, amely számból kijön. Nem tér vissza hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és eredményes lesz ott, ahová küldtem.

Nincs hiába. Isten szolgálata nincs hiába. Néha a szívünk nem elég erős, elkeseredünk, és azt mondjuk: „Hiába az egész! Reménytelen. Senkit nem érdekel. A szolgálatnak nincs haszna.” Lehet ilyen érzésünk, de Jézus azt mondta: Szedjétek össze mindet! Úgy értem, mekkora terület lehetett? Ötezer ember – gondolj bele! Összeszedegették mindet. Miért? Azért mert ez drága, és célja van.

Sokszor találom ugyanezt az életemben. Annak idején, amikor bibliaiskolába jártam, jegyzeteltem. Volt, amit leírtam, holott nem értettem. Volt, ami nem szólt hozzám akkor, de leírtam, és voltak dolgok, amik szóltak hozzám. Aztán nagyon sokszor később visszaköszönt, és rá kellett jönnöm, hogy nem volt hiábavaló, nem volt céltalan, nem volt értéktelen. Istennek terve volt vele, célja volt vele. Haszna volt az életemben, de nem akkor. Az érzelmeimben viszont könnyen mondhattam volna: „Ugyan már! A tanárnak rossz napja volt. Ez nem jelent nekem semmit.” Könnyen mondhattam volna: Engem nem érdekel. Csak leráztam volna. Ám olyan hálás vagyok, hogy tanultam arról az elején, hogy ez mind drága, Istennek célja van vele, vagy ma, vagy később. Ez értékes, és Neki terve van ezzel.

Két dolog, amit szeretném, ha megmaradna ebből. Az egyik az, hogy amikor a mi drága közösségünkre gondolunk, a gyülekezetünkre, akkor mondhatom: „Nincs elég! Nincs elég! Nincs elég!”; és annyira igazam lenne. Annyira igazam van, amikor azt mondom, hogy nincs elég, de itt a másik kérdés. Jézus itt van, és ez a nagy kérdés: Ha Ő itt van, akkor mindenre van elég. Ha Jézus itt van, akkor lehet továbbmenni.

Ez az, amit szeretném, ha hazavinnél ebből az üzenetből, hogy Ő van a középpontban, és Őróla szól ez az egész. Ezért az a vágyunk, hogy Őt emeljük fel. Mert az egyikünk szeretete, a másikunk kedvessége, vagy az én furcsa humorom lehet, hogy elég valakinek egy darabig, de előbb-utóbb csalódni fog, nyilván. Ám ez Őróla szól, és ez az, ami számít!

Ámen.

Kategória: Egyéb