Amit elveszítesz… és Aki megtalálja

2013 január 20. vasárnap  10:30

P. Rick Knight

A bibliaiskolában az ördögről beszéltünk ezen a héten. Az nagyon fontos számunkra, hogy tudjuk az ellenség nevét, hogy ismerjük név szerint az ellenségünket. Mert ha nem tudjuk, hogy ki az ellenségünk, akkor majd adunk neki mi egy azonosságot, és ezt a helyzetünkre alapozva tesszük.

Más szavakkal, az idő lesz majd az ellenségünk, vagy a stressz, vagy a munka, vagy a betegség, vagy a pénz, vagy az emberek, vagy ami a legrosszabb, saját magunk. Talán magunkra mutogatunk a szerencsétlenségünk miatt, vagy próbáljuk áthárítani a felelősséget ezen dolgok közül valamelyikre. Ám Isten a mi Atyánk, és Ő úgy is törődik velünk, mint egy atya.

Az ellenségünknek van egy neve. Igazából a Bibliában több mint negyven neve van: Sátán, ördög…

1Pét 5:8  Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

Szeretnék néhány dolgot megmutatni ebben a versben. Elsőször is, Isten megnevezi az ellenségünket. Ő nem csak azt mondja, hogy az ellenségünk, hanem: a ti ellenségetek, az ördög. Lehet, hogy ez a vers ijesztően hangzik, de emlékezzünk, hogy azt mondja: mint ordító oroszlán. Ő nem ordító oroszlán. Olyan, mint egy ordító oroszlán. Igazából teljesen másfajta veszéllyel fenyeget, mint egy ordító oroszlán. Sokkal alattomosabb. Mint Jób 2:2-ben, körbejár. Járkál a Földön.

Van egy nagyon érdekes része ennek a versnek: keresvén, kit elnyeljen. Az elnyelni szó a görögben a katapinó, ami azt jelenti, hogy meginni. Más szavakkal így is nézhetünk erre: ő olyan embereket keres, akiket megihat, akik olyanok, mint a víz. A víz nem szilárd. Ha bennünk sincs meg az az anyag, amit Zsid 11:1-ben említ – a hit a mi anyagunk –, akkor ő keres minket.

Azt keresi, hogy hogyan tudna megtéveszteni, becsapni minket, hogy valamilyen hatással lehessen az életünkre. Még akkor is, ha az csak egy pillanat, annak is örül. Az is elég neki, ha kicsit el tud vonni minket attól, amit Isten szeretne az életünkben. Persze jobban örül egy hosszabb dolognak, amikor tovább el tud vonni minket.

1Pét 5:9  Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.

Két fontos dolog van itt. Az egyik az, hogy amin én keresztülmegyek, azon más emberek is keresztülmennek. Krisztus Teste csodálatos dolog erre, mert kapcsolódunk egymáshoz, imádkozunk egymásért. A másik az, hogy a Sátánnal való hadakozásunk az, hogy ellenállunk neki. Hogyan tesszük ezt?

1Pét 5:10  A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,

Hitben Istenre és Jézusra koncentrálunk, a hitünk kezdőjére és bevégzőjére. Övé a figyelmünk, mi Vele foglalkozunk. Tudatosan. Amint ezt tesszük, ellenállunk az ördögnek. Ugyanakkor a jó hír az, hogy Isten növekszik bennünk ezen az egész folyamaton keresztül. A kísértéseken keresztül Ő növeszt minket, megerősít minket és megalapoz minket a hitünkben. Ez nagyszerű történet.

Úgyhogy nem az ördögre figyelünk. Ugyanakkor nem teszünk úgy, mintha ő nem létezne. Fontos hogy megnevezzük azért, hogy ne adjunk neki másik nevet. Fontos, hogy álljunk szilárdan abban, ahogy a hitben ellenállunk neki.

Egy megjegyzés végül: tapasztalat nem a legjobb tanító, hanem Jézus a legjobb tanító. Az Ige, a felkent közösség, az ima és a szolgálat – ezek a legjobb tanítómesterek.

P. Kende

Ez nagyszerű üzenet! Ha az Ige nem ad nekem meghatározást, akkor rossz meghatározásokra jutok az ellenséggel kapcsolatban. Mással kapcsolatban is. Az ellenségnek a sunyisága, ahogy félrevezet minket azzal kapcsolatban, hogy milyen ő, mi fontos, mi számít, és aztán a tartalommal kapcsolatban. Én nem szeretek halat enni, de szeretem a halat. Mégsem szeretek halat enni, mert egy hal egyszer bosszút állt rajtam ezért, a szálkája a torkomon akadt.

Amiről P. Rick beszélt, hogy Ézs 7:9 hit nélkül, tartalom nélkül nem leszek megalapozott. Könnyen lecsúszok. Legyünk hívők, akik a torkán akadnak. Legyünk hívők, akik problémát okoznak neki. A próbatételek hasznosak, növekedést hoznak. Nem mondjuk azt, hogy ez kellemes, de hasznosak. Micsoda gondolat volt ez! Nem az ördög a fókuszunk, de valóságos dolog az életünkben.

***

Veszítettél el már pénztárcát? Másképp: lopták már el pénztárcádat? Volt már, hogy elveszítetted az örömödet? Örömöd volt, valaki besétált, mondott valamit, és vége volt az egésznek. Volt már, hogy elveszítetted a kormányba vetett bizalmadat? Hány féle dolgot veszítünk? Veszítettél már jó lehetőséget? Vagy kihagytad? Veszítettél el céget?

Érdekes gondolat, hogy az életünk tele van veszítéssel, veszteséggel. Mindannyian veszítünk dolgokat. „Nem kell eljönnöm IT-re, hogy ezt tudjam. Ezt mind tudjuk.” Tényleg, mind tudjuk? Tudod, hogy nagyon sok ember úgy éli az életét – lehet, te is –, hogy retteg attól, hogy elveszít valami igazán fontosat? „Egy barátot, az egészségemet, a házamat. Attól félek, hogy elveszítek valamit.”

Tudod, hogy miért félünk ettől? Mert nem fogadtuk el, hogy ez része az életnek, hogy elveszítünk dolgokat. Ez nem túl bátorító gondolat, de fontos szembenézni vele. A világunk jellege olyan, hogy elveszítünk dolgokat. Az egész világegyetem úgy működik, hogy lejár, mint egy felhúzós óra. Az egész világegyetem természetileg, törvényszerűleg lejár. A rendszerek szétesnek, a dolgok nem maradnak egyben, a rendezetlenség felé halad az egész. Az életünk is átok alatt van. Ezért elveszítünk dolgokat.

Évek elmúlnak, barátságok odalesznek, fogak kiesnek. Van azonban valami, amit „nyerünk”: ráncokat gyűjtünk, de legtöbben nem nyereségnek éljük meg. (Már aki törődik vele.) Ha belegondolsz, a világunk olyan, hogy elveszítünk dolgokat. Amikor Jézus azt mondja Ján 14:27-ban: Én az Én békességemet adom nektek, és nem úgy adom, ahogy ez a világ adja; akkor szerintem erre gondolt: ha a világ ad valamit, tudjuk, hogy vár érte valamit.

A világunk úgy ad, hogy valamit kér cserébe, nagyobb ára van a dolognak. Lehet, hogy kapsz valamit, de el is veszítesz érte valamit. Valami értékesebbet. Az Úr ingyen adja. Ő adja a békességét, de nem úgy, ahogy megérdemled, hogy fizettél vagy tettél érte. Nem veszítesz el érte semmit. Amíg az emberi adakozás – amikor kapsz valamit emberektől, a világtól – az általában költséges, az rendszerint feltételes. Bármi, amit mi vagy a világunk adhat, az időleges. Ezek a dolgok költségesek, feltételesek, időlegesek.

Az Úr azt mondja: amikor Én adok neked, akkor nem úgy, ahogy a világ adja. Ez a jó hír. Amikor az Úr ad nekünk, akkor nem veszítünk vele semmit, akkor nincs cserébe nagyobb veszteség. Amikor veszekszünk a feleségemmel – vagyis feszültség, csend van közöttünk –, ha „elég jól csinálom”, akkor lehet, hogy igazam lesz. Lehet, hogy megszerzem az igazságot: nekem van igazam; de veszítek valamit. Elveszítek valami fontosabbat: a kapcsolatot. Veszítek valamit: az örömöt, veszítek valamit: a szabadságot, veszítek valamit… Csomó mindent veszítek vele.

Ezért mondja Jak 1:17, hogy minden jó ajándék felülről jön, a Világosság Atyjától, Akinél nincs változás, és a változásnak árnyéka sem. A gondolat ez, hogy amikor Isten ad, akkor Ő nem úgy ad, ahogy mi adunk. Amikor kapunk valamit Őtőle, akkor nem kell nagyobb árat fizetnem érte, nem kell valamit veszítenem érte.

Igazából ez az érdekes benne, hogy mind veszítünk ebben a világban, nem ez a kérdés. Ez fontos dolog, szerintem nagy veszély. Élhetem úgy az életem, hogy félek attól, hogy még valamit elveszítek, „Mostmár elveszítem teljesen az egészségem, elveszítem a türelmemet, elveszítem a reményeimet, elveszítem az álmaimat.” Félek tőle, és félelemben élem az életem: mi van, ha ezt is elveszítem, mi van, ha azt is elveszítem?

Emlékszem egyszer elhagytam több száz dollárt, az összes pénzemet a következő néhány hónapra – ez régen volt Közép-Ázsiában –, és semmi nem maradt. Nagyon rossz érzés volt. Ott voltam minden nélkül. Egy érdekes gondolat: természetileg ezt nem lehet visszafordítani. Természetileg veszítesz, veszítesz… Ilyen az élet, veszítesz, veszítesz… Azért járunk gyülekezetbe, mert nem ez az üzenetünk, de tudjuk, hogy ez is valós.

Ahogy P. Knight mondta: nem Sátán az üzenetünk, de tudjuk, hogy valós és felismerjük, bánunk a dologgal és számolunk a dologgal. Része a háttérnek, de nem ez az üzenetünk. Ugyanígy vagyunk mi is, veszítünk, és élhetünk úgy, hogy ez a központja az életünknek. Tudjuk, hogy ez valós. Tudjuk, hogy ez lehetséges, de nem ez a fókuszunk, nem ez az életünk lényege, nem így gondolkodunk, nem ez a minden.

Hanem van egy másik üzenetünk: az életnek van egy természetfeletti része. Szeretjük ezt a verset, igazából a Szent Szellemről egy nagy ígéret:

Jóel 2:25 És kipótolom néktek az esztendőket, amelyeket tönkre tett a szöcskő, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, amelyet reátok küldöttem.

Mi van ebben a versben? Júdának volt egy gondja, le volt pusztítva az ország, és Isten azt mondja: „Fordulj Hozzám hitben, fordulj Hozzám alázatban, fordulj Hozzám bizalomban. Fordulj Hozzám, számolj Velem, számíts Rám! Merj Rám támaszkodni, és Én tudok neked adni.” „Uram, én tudom, hogy amikor elveszítettem valamit, azt senki és semmi nem adja vissza nekem.”

Isten azt feleli: „Nem, állj! Én kipótolom neked az esztendőket, Én visszaadom neked azokat az esztendőket. Sőt, többet!” Amikor valaki megtér negyven évesen, és azt mondja: elvesztegettem negyven évet. Én húszévesen tértem meg és úgy érzem: „Bárcsak hívő lettem volna tizenévesként. Mennyi butaságtól menekültem volna meg! Bárcsak megtértem volna tizenévesen. Elvesztegettem annyi évet hiába!”

Isten ígérete ez nekünk: „Nem! Várj! Mersz-e bízni Bennem? Mersz-e hinni Bennem? Mersz-e számítani Rám? Én képes vagyok visszaadni neked azt, ami elveszett. Én képes vagyok többet adni neked. Járj Velem hitben.” Merj hívő hívő lenni! Olyan, aki előremegy a hitében, aki nem alkuszik meg. Aki nem a kényelmét keresi, aki nem a saját útján akar járni, hanem azt mondja: „Uram, adj nekem valami többet. Kérlek Téged, add nekem vissza az éveket, amiktől megrabolt az ellenség.” Ez az üzenetünk.

Van egy természeti része az életünknek, ami telis teli van veszteséggel, vereséggel. Elbukok jó lehetőségeket, nagy remények kiszállnak az ablakon, nagy tervek, amiket építettünk, kiderül, hogy légvárak voltak. Semmit nem ér az egész. Isten azt mondja nekünk: „Nekem van egy jobb üzenetem. Az egész fölött Én ott vagyok az életedben. Mersz-e velem járni. Mered-e fogni a kezem?”

Luk 15. Nagyszerű üzenet van ezekben a példázatokban. Meg fogunk nézni három példázatot nagyon röviden. Az egész fejezet az elveszettekről szól. Nem konkrétan arról, amiről eddig szó volt, de nagyon fontos téma az elveszettek. Isten keresi az elveszetteket. Miért fontos ez? Azért, mert nem csak te veszítettél el dolgokat, hanem Isten is veszített. Kit? Mit? Az emberiséget.

Isten elveszítette az emberiséget. A Földet igazából. Mert a Földet alárendelte az embernek, és az emberrel együtt elveszítette ezt az egész teremtést. Mit csinált Isten? Leült és sírva malmozott a trónján? Nem! Éppen erről szól ez a három példázat, hogy nem. Isten nem ilyen.

Először nézzük meg a második példázatot. Luk 15:8-10 egy asszonyról szól, aki elveszít egy érmét. Nincs sok neki, de elveszít egyet.  Ez érdekes példázat. Az érme öntudatlan. Nem tudja, mi történik. Csak hat rá a gravitáció. Leesik. Ismered, hogyan működik a világegyetem? Egy elejtett kis tárgy begurul egy nagyobb alá. 🙂 Ez törvényszerű. Mi történik? Az asszony kutat utána. Keresi, és megtalálja. Ez olyan, mint ahogy Isten keresi a bűnöst.

Az elveszett ember, aki nem hisz Krisztusban, olyan, mint ez az érme. Nem is tudja, hogy elveszett. Tudatlan efelől a dolog felől. Nem ismeri fel, nem valós a számára. Nem tudja, hogy elveszett. Ez az egyetlen élet, amit ismer, de éli az életét. Él bele a világba. Csinálja, amit csinál. Nem tudja, hogy mi a bűn, mi a szent. Nem érdekli. Szerintem tudod, hogy miről beszélek, nem kell ragozni.

Amikor belegondolunk ebbe, mi Isten természete? Az, hogy megkeresse, ami elveszett. Halleluja! Ezért jött el az embernek Fia, hogy megkeresse, ami elveszett. Amikor egy farizeus azt mondta büszkeségében: engem nem kell megtalálni, én nem vagyok elveszve; akkor Jézus nem tudott mit adni neki, kivéve egy feddést. Semmi mást. Miért? Azért, mert a farizeus azt mondta: nem vagyok elveszve.

Amikor Jézus beszél arról: megszabadítalak titeket; akkor azt mondták: „Mi soha senkinek nem voltunk a szolgái. Miért kéne minket megszabadítani?” A római hadak az utcán masíroznak, és a zsidók azt mondják: senkinek nem vagyunk a szolgái. „Tényleg? Római provincia vagytok.” Az ember így él. Letagadja a problémáját, letagadja a bűnösségét. Aztán Isten azt mondja: Én kereslek téged. Olyan ez, mint a Szent Szellem.

Szerintem nagyon hasonlít a Szent Szellemre. Miért? Mert Ján 16:8-ban azt olvassuk, hogy a Szent Szellem beszél a bűnösnek a lelkéhez, meggyőzi őt. Ez az Ő csendes szolgálata, beszél hozzá. Azt mondja neki: ez helytelen. Az ember azt hiszi: „Ez csak a lelkiismeretem. Csend legyen! Ha nem csinálom meg, akkor nem leszek sikeres. Ha nem csinálom meg, sose lesz, meg amit akarok.” A Szent Szellem viszont beszél hozzá, szól hozzá, és keresi azt az embert.

Nézhetnénk ezt egy másik oldalról. Ez az érme olyan, mint a dolgok az életünkben. Elveszítünk dolgokat. Nem sikerül, amit elterveztünk. Olyan jól elterveztük, de nem sikerült. A Biblia egy értelemben hihetetlenül pesszimista könyv. Mert például Jób 5:7-ben azt mondja: az ember bajra született. Ugyanúgy, mint ahogy a szikrák felfelé szállnak a tűzből, az ember bajra született. Ez van, lesznek problémáink.

Egy értelemben ez lehetne a legdepressziósabb üzenet, amit valaha mondhatnék. A másik oldalról viszont hallod-e ezt a részét a dolognak, hogy Isten meg akarja találni az elveszettet? Nagyon tetszik nekem ez a történet. Miért? Mert ez az első történet erről szól, hogy szükségem van arra, hogy tevékeny legyek, szükségem van arra, hogy cselekedjek.

Tudod, mi a veszély? Az elsőt már említettem: attól való félelemben élek, hogy veszítek. Pedig ez normális. Ez megtörténik mindannyinkkal, nem ez a kérdés. Nem az a kérdés, hogy veszítek-e. Persze, hogy veszítek. Mindenki veszít. „Nem bírom elhinni, hogy ezt elveszítettem.” Isten hozott az életben! Ez van. Isten hozott a valóságban. Ilyen az élet. Ne rettegj ettől. Nem ez a kérdés. Hanem az a kérdés, hogy Istennel járunk-e.

Istennek az a szíve, hogy megtalálja azt, ami elveszett, és visszaadjon, kipótoljon nekünk dolgokat, adjon nekünk új dolgokat. Amikor veszítek, akkor megtörténhet, hogy passzívvá válok. Tétlenné válhatok: nem tudok semmit tenni. Valós veszély, hogy ha veszítek, akkor passzívvá válok. Ha ebben a történetben van valami, ami kiugrik nekem, akkor az ez, hogy az asszony el kezdett kutatni, kiseperte a házat. Lehet, hogy hónapok óta nem, de akkor takarítani kezdett.

Nekiállt takarítani, mert meg kell találni. Ismerem ezt az érzést. Mint hó végén, amikor az ember keresgél, hogy hol van még egy ezres. Egy százas? Egy ötvenes? Eltolom a szekrényt, hátha beesett mögé. Erről beszélek: tevékenység. Nem feladni, nem passzívnak lenni. Mert Isten sem passzív ebben a dologban. Ő is keresi, akit elveszített. Őneki van egy célzott tevékenysége.

39. zsoltár eleje arról szól: elegem van, nem mondok semmit, mert úgysincs igazam, úgyis elrontom. „Itt vagyok a gonoszok között, és inkább nem mondok semmit. Inkább nem csinálok semmit, csak passzív leszek.” Zsolt 39:3 égett bennem ez a dolog.  „A szívem izzott bennem. Nem hagyott békén. Nem hagyott nyugodni.”

A passzivitás nem egészséges dolog. Nem erre vagyunk elhívva, nem erre vagyunk kitalálva, nem ez az életünk. Nem erről szól az egész. Isten azt mondja: „Járj Velem, bánj a dologgal! Ne süllyedj kétségbeesésbe, hanem merj tenni. Merj lépni!” Tudom, azt mondhatod: úgysem sikerül, úgysem történik semmi, nincs megoldásom. Nem arról beszélek, hogy kapkodj fűhöz-fához, rohanj erre-arra, hanem ahogy ez az asszony: célzottan, átgondoltan cselekedett. Megteszem, amit tehetek.

Néhány héttel ezelőtt volt egy üzenet: „Miért bántjátok őt? Megtette, ami tőle telt.” Megtette, amit tehetett. Megteszi, ami tőle telik. Így vagyunk mi is. Isten adott nekünk valamit. Nem mindent adott a kezünkbe, de egy nap 24 órát a kezünkbe adott. Még dobog a szívem. Isten adott nekem még egy percet. Még van mit csinálnom ezzel. Még mehetek valahová. Még tehetek valamit, még szolgálhatok valakit, még bízhatok Istenben és cselekedhetek Vele.

Miért beszélünk a szolgálatokról a gyülekezetben? Nagyon fontos! Tudod-e ezt? Legyen szolgálatod a gyülekezetben! Miért? Azért, mert a hitünk tevékeny hit. A hitünknek része az, hogy aktívak vagyunk ebben. Nem passzívan csücsülünk, és csak nézünk magunk elé. Nem a fejünket növeljük azzal, hogy megtanulunk mindent, és soha nem cselekszünk vele.

Nem mindig van válasz, nem mindig van megoldás, nem mindig kapunk vissza mindent, nem mindig találunk meg mindent, amit elveszítettünk, de nem is ez a lényeg. Hanem Isten azt mondja nekünk: „Én kipótolom neked, de járj Velem. Járj Velem addig is!”

A második példázat a fejezet első példázata, Luk 15:4-7. Röviden: egy juh elkódorog és a gazdája utána megy. Miről szól ez? Arról, hogy az embernek nem csak tudatlansága van az elveszett állapota felől, hanem ráadásul van egy csökönyös butasága is. A juhot azért nevezzük birkának is, mert buta, mert csökönyös, mert rossz irányba megy és buta. Ostoba és rossz irányba megy.

Mi történik? A gazdája utána megy és visszahozza. Nem hagyja annyiban. Valószínűleg van fegyelmezés a dologban: nem szökhetsz meg! Erre gondoltam, hogy Isten utánamegy a bűnösnek. Ez nagyon tetszik nekem, mert ez is ugyanaz a szív. Isten keresi a bűnöst, Isten kopogtat a szíveken. Ha valami nyilvánvaló kell, hogy legyen ebből az üzenetből, akkor az ez.

Jézus azt mondta Ján 10:11-ben: „Én vagyok a jó pásztor, Aki utána megy a juhoknak, amikor elkódorognak. Én vagyok a jó Pásztor.” Ahogy az előbb a Szent Szellem képe volt asszony, ugyanúgy ez tulajdonos jó kép Jézusra, Aki utánunk jön. Aki eljött egészen Földig, Aki eljött egészen az emberi létig, Aki leereszkedett hozzánk, Aki nem őrizte meg a távolságát, hanem bejött ebbe a kapcsolatba.

Ugyanígy mi is. Elveszítünk kapcsolatokat, és nagyon sokszor szükséges utánamenni ennek. Ha veszítek, könnyen visszahúzódom és elzárkózom. Nem csak passzív vagyok, hanem elzárkózom. Valaki azt kérdezi: mi van veled, hogy vagy?; és csak minden látszik rajtam. Rám van írva: hagyjál békén!

Ján 20:21 Péter elveszítette a nagy álmát, hogy ő lesz a tanítvány, aki hű marad Jézushoz. Nagyon elrontotta. Mi történt? Jézus kezdeményezett felé. Feltámadt, beszél, megmutatja neki: nem, nem …; és Péter újra meg újra nemet mond. Bezárkózik, elutasító. Azt mondja, hogy nem. Elutasítaná az egészet, de Jézus újra meg újra utána megy.

Nagyon sokszor, amikor veszítünk kapcsolatokat, erre van szükség. Utánuk menni, utánuk menni… Ez nem könnyű dolog, nem kis dolog. Sokszor – Péld 20:30 – a fájdalomból tanulunk. Ez érdekes. Azt mondjuk: más kárán tanul az okos. Én nem nagyon találkoztam még okos emberrel ezek szerint. Azt látom, hogy legtöbb ember a maga kárából tanul. Van viszont egy kiváló lehetőség. 1Kor 2-ben azt látjuk, hogy a Szent Szellem is tud tanítani minket. Az jobb tanulási mód. Nem más kárán, nem a magam kárán, hanem a Szent Szellem tanít minket.

Ez a gondolat: utánamenni, nem visszahúzódni. Éppen nem bezárkózni, éppen nem elutasítani. „De akkor veszíteni fogok. Ha nincsenek barátaim, akkor nem veszítek barátokat. Megtaláltam a megoldást. Ha nincsenek barátaim, akkor sosem veszítek el egy barátot sem.” Tényleg ez a megoldás? Ez kicsit olyan, mint a gyerek a fürdővízzel együtt kiöntve. Ez nem működik, nem ez a megoldás, nem ez a válasz. Isten azt mondja: merj tevékeny lenni, merj utánamenni!

Az utolsó kép az, amikor a tékozló fiú elmegy. Itt az Atyát látjuk. Ebben a fejezetben szerintem gyönyörűen látszik a Szentháromság. Látjuk az Atyát. Kicsit más a kép, mert a fiú közel van. Nagyon közel van. Valaki, aki nagyon közel van. Elveszíteni valakit, aki nagyon közel van. Elveszíteni valakit, akit annyira jól ismersz, akiben annyira bízol, aki annyira – egy értelemben – melletted áll, aki olyan közel volt hozzád.

Az atya elveszíti a fiát. Ez itt lázadás és szabad akarat. Mit tehet az atya? Itt jutottunk el a legnehezebb dologhoz. Azt hisszük, hogy tenni nehéz? Azt hisszük, hogy nyitni nehéz? Nem!  A legnehezebb várni. Reménységgel várni. Ez a legnagyobb kihívás a számunkra. Szerintem ez a legnagyobb nehézség az embernek.

Én úgy hiszem, ez a legnehezebb a számunkra: reménységgel várni. Reménységgel várni és azt mondani: „Istennek van egy terve. Bízom abban, hogy Istennek van egy terve, és számíthatok rá, hogy végigviszi. Számíthatok rá, hogy Ő visszaad nekem valamit, amit elveszítettem. Kipótolja, ami odavan.”

Gondolj bele, amikor Jób mindent elveszített! Mindent: a gyerekeit, a gazdagságát, az egészségét, a barátait. Azt hitte, hogy a barátai, aztán kiderült, hogy nem is annyira, mert eljöttek bátorítani, és kiderült, hogy nem olyan nagyszerű barátok. Azt mondja rájuk: nyavalyás tanácsadók vagytok ti mind. Amikor elveszített mindent: „Hogyan lehet élni? Hogyan lehet gondolkodni?”

A világ legkönnyebb dolga: passzivitás, elutasítás és a feladás. Feladás: elhagyni a reményemet, nincs tovább. Nincs remény – teljes feladás. A világ, az életünk természetszerűleg minden embert elvisz a teljes csődbe. Mindenkit. Nincs olyan ember, akivel ez nem történik meg természetszerűleg. Lehet, hogy csökönyös vagyok, lehet, hogy kemény vagyok, lehet, hogy kifelé mást mutatok, de végül mindenki idejut.

Jákob az élete végén gazdag volt. Ő volt az első a pátriárkák közül, aki láthatta Isten ígéretének a megvalósulását, mert neki sok gyereke lett. 1Móz 37:34 elveszíti Józsefet és elveszíti a reményt. Elveszíti a reményt és feladja, azt mondja: nincs tovább. Ilyen volt az atyának a helyzete ebben a példázatban: aki közel volt hozzám, aki jó barátom, aki velem van. Mintha az egyik elöljáró az ellenségem lenne. Az, aki jó barátom, aki segítőtársam, aki mellettem áll, aki tanácsot ad nekem, akivel imádkozunk egymásért, akivel közel vagyunk a szolgálatban, közben az ellenségem lenne.

Péld 18:19 a testvér, akit meg bántasz, azt nehezebb megnyerni, mint bevenni egy nagy falakkal körülvett várost. Nehezebb. Miért? Mert nagy volt a bizalom, közel voltunk. Amikor mellbeszúrtam, akkor nagyon mellbeszúrtam, akkor nagyon megbántottam, mert tényleg közelvoltunk. Nagyon nehéz és nagy a kihívás.

Az atya semmit nem tud tenni. Tényleg semmit nem tud tenni? Ha az atya semmit nem tett volna, akkor mi történt volna? Az atya vár, jön a tékozló fiú. Visszajön lehajtott fővel, elmondja a mondókáját: hadd legyek egy a szolgáid közül; és az atya előveszi a háta mögül a botot, és azt feleli: „Először is, nem szolgám leszel, hanem rabszolgám. Aztán hajolj le! – megbotozza – Büdös kölök! Hogy csinálhattad ezt velem?! Hogy tehetted ezt velem?! Befelé a disznóólba! Ott fogsz élni mostantól!”

Ha az atya semmit nem tett volna, ha az atya passzív lett volna, ha az atya bezárkózott volna, ha az atya feladta volna az egészet, akkor ez lett volna a találkozójuk. Azonban nem ez történt. Miért? Azért, mert az atya a szívében nem szűnt meg szeretni. A szívében nem állt meg. Lehet, hogy a lábai nem mentek sehova, de a szíve ment folyamatosan. Minden nap elment a fiáig és vissza. Minden nap imádkozott érte. Minden nap számított neki, minden nap gondolkodott róla.

Amikor a fia visszajött, akkor a kapcsolat ugyanolyan valós volt az atya részéről, mint amikor elment. A fiú részéről most először lett valós a kapcsolat. Legelőször. Mert ő nem volt megtörve előtte. Az atya részéről viszont nem változott semmi, mert az atya őrizte a szívét. Az atya őrizte a szívét. Megmaradt a remény. Ez az, amiről beszélek.

Remény nélkül lehetetlen türelmesnek lenni. Lehetetlen megőrizni a reménységemet, ha nincs ima az életemben. Gal 6:9 a megfelelő időben aratni fogunk. A megfelelő időben lesz gyümölcs, lesz jutalom, lesz eredmény, lesz következmény. Viszont azt mondja, ne restüljünk meg, ne lassuljunk meg, ne álljunk meg!

Lehet, valaki úgy néz ki, mintha ő soha semmit nem veszített volna, de nem igaz. Mindannyinkra igaz. Mindannyian veszítettünk. Ne reszkessünk a félelemtől. Nem ez az életünk. Persze, hogy elveszítünk dolgokat. Mi van, ha elveszítjük ezt az épületet? Vagy mi volt, amikor elveszítettük az egyházi státuszunkat?

Ami tényleg számít, azt Isten őrzi nekünk. Azt nem veszítjük el. Ő őrzi az üdvösségünket, azt nem veszítjük el. Igazából a lényeget nem veszítjük el. Ám ha félelemben élek, ha passzív leszek, akkor bezárkózom, akkor feladom, akkor elég lesz, és nem megyek sehova. Ezért fontos, 1Pét 4:7-ben, Róm 12:12-ben Isten újra meg újra mondja nekünk: „Csináld a dolgodat és mellette imádkozz. Mellette figyelj az imára.”

Miért? Mert ha ima van az életemben, akkor lehet reménység is, és ha lehet reménység, akkor lehet türelem is. Nem kell úgy élnem, mint Jákobnak, hogy reménytelenül élem az életem, és az életem végén azt mondom: kevés és keserű volt az életem. Annak ellenére, hogy nagyon hosszú életet élt, annak ellenére, hogy semmivel ment el és gazdagon jött vissza. Annak ellenére, hogy annyi gyereke és annyi unokája lett, és áldásokat osztogatott. Mégis a szívében problémája volt. Az, hogy veszített, és nem látta sokáig a természetfeletti áldást, ami efölött van.

Szeretnélek bátorítani ebben. Tényleg mindannyian veszítünk. Azt hisszük, hogy jók vagyunk valamiben, és kiderül, hogy nem. Azt hisszük, hogy van egy barátunk, és kiderül, hogy egy sincs. Azt hisszük, hogy … Valamit hiszünk, és szétfoszlik az egész. Akkor mi van? Az életünknek van egy másik szintje, ahol Istennel járunk, és Isten szíve az, hogy megtalálja az elveszettet.

Persze, az evangelizációról beszélek, persze, a léleknyerésről van szó. Ez az egész szakasz – Luk 15. – erről beszél, de egy másik dologról is beszélek: a mi életünkben a veszélyről. Ha természetileg élem az életem, csődbe jutok a motivációmmal, mindennel. Ebben akarlak bátorítani, hogy éld az életed nagyobb szinten. Megvan a lehetőség.

Itt a gyülekezetünk. Annyi szolgálati lehetőség van. Ajka, Szolnok, Gödöllő,… a nyugdíjas klub, a gyerek program, a büfé, … lehet menni szolgálni. Szeretnélek bátorítani. Nem azért, hogy ezek tele legyenek emberekkel, hanem temiattad. Azért, hogy ebben az értelemben is legyen másik szintje az életednek. Ámen.

Kategória: Egyéb