A szeretet nagyobb, hát ismerd meg!

2014 augusztus 6. szerda  18:30

Mi köt össze bennünket? Az, hogy szeretjük Istent. Ez elválaszt minket a világtól, de összeköt minket egymással. Egyik pásztorral sem az köt minket össze, hogy lelkipásztorok vagyunk, hanem az, hogy szeretjük Istent. Nem számít, hogy háziasszony vagy, hogy elvált vagy, hogy hány istentiszteletre jársz hetente, hanem az, hogy szeretjük Istent. Szeretjük Istent, ez van az életünkben.

Ezt ismerjük fel egymásban, ezt élvezzük igazán, amikor együtt vagyunk, hogy szeretjük Őt, és az életünket úgy akarjuk élni, hogy Őt szeretjük. Úgy értem, hogy a világ minden szégyen nélkül azt mondja: „Gyere a koncertre! Gyere be a kocsmába! Törődj kizárólag magaddal!”; akkor nekünk miért kéne szégyellnünk, hogy azt mondjuk: Szeressük Istent! Szeressük Őt együtt. Szeressük bátran, és járjunk Vele! (Azt hiszem, hogy el is mondtam az üzenetet. :-))

Ján 13:34-35 Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

Ez a két vers nagyszerű leírás, nagyon különleges. Azt mondja: „Új parancsot adok nektek, ami ez: Szeressétek egymást!” Ránézel a testvéredre és: „Uram! Miért nem azt mondtad, hogy szeresselek Téged?” Kicsit elvontabb a szívünk, könnyebb lenne Őt szeretni. Ám a testvéremet szeretni, és a testvéremnek engem szeretni – ez kihívás mindnyájunknak.

Ez az üzenetünk, hogy Jézus azt mondta nekünk: Azt a parancsolatot hagyom nektek, hogy egymást szeressétek. „Uram, mikor? Akkor, amikor megteszi, amit várok tőle?” Hiába néztem a görögöt az istentisztelet előtt is, nem találtam feltételt. Nem volt ott feltétel, pedig annyira reméltem, hogy mond valamit. Hanem azt mondja: Szeressétek egymást!

Nézzük meg a fejezet többi részét is kicsit. Ebben a fejezetben annyi dologról lehetne beszélni! Kicsit előrébb, Ján 13:31-32-ben a dicsőségről beszél. Foglalkozhatnék a dicsőséggel. Hányan és hányan foglalkoznak a dicsőséggel? Ha megkérdezel egy gyereket: Mi leszel, ha nagy leszel?; azt fogja felelni: Azt nem tudom, de híres és népszerű leszek. Ezzel – bár nem ismeri a szót – igazán azt mondja: Dicsőségem lesz!

Ha megnézzük, látjuk itt, hogy Isten foglalkozik a dicsőséggel. A jó hír ebben az, hogy Isten tudja, mi a dicsőség. Mi annyira nem tudjuk, hogy mi a dicsőség. Nem értjük. Mi egyféle dicsőséget ismerünk. Azt a fajta dicsőséget, ami elhervad, ami elmúlik, ami megfakul. Ránézek egy gyönyörű nőre, és van dicsősége a dolognak. Ez az összes grafikusnak a dicsősége, aki azon dolgozott, hogy így nézzen ki. 🙂 Ez azonban el fog múlni. Sajnálom, hogy rossz híreket kell mondanom, hiába a kozmetika. 🙂

A másik a tavasz. Én nagyon szeretem a tavasz. Minden rügyezik, zöldell, és virágba borul – ez gyönyörű! Aztán elmúlik. Az a dicsőség nem marad meg. Vagy ránézek egy szivárványra – gyönyörű! Dicsőséges, de elmúlik. Elhalványuló dicsőség.

Isten azonban tudja, hogy mi a dicsőség. Az az Ő Sajátja, és azt ígéri Ézs 42:8-ban: az Én dicsőségemet másnak nem adom. Isten azt ígéri, hogy egy nap az Övé lesz minden dicsőség, és örökre dicsőséges lesz. Ami nagyon jó hír. Mert ez Őt illeti meg. A sztárok, a nagy sportolók dicsősége elmúlik igazán. Valaki gyorsabban ússza le ugyanazt a távot, valaki szebben fog énekelni, valakinek egy nap kevesebb ránca lesz… Isten azt mondja: „Figyelj! Nem az az igazi dicsőség, hanem az Enyém az igazi dicsőség.”

2Pét 3:8-9-ben azt olvassuk, hogy Isten visszatartja a haragját. Egy nap meg fogja mutatni az Ő dicsőségét, de ma még visszatartja a haragját. Miért? Azért, mert meg akar menteni embereket. Mert tudja, hogy mi vár az emberre. Ő ismeri a poklot, amit mi nem, és azért meg akarja menteni az embereket. Isten ezért türelmes.

Az emberek azt kérdezik: Ha van Isten, akkor miért van ennyi gonoszság? Amire a válaszunk az: „Bocsi! Ha van Isten – és van Isten –, akkor engem nem az nyűgöz le, hogy messze van, hanem az, hogy mennyire türelmes. Engem az nyűgöz le, hogy mennyire szeretetteli. Engem az nyűgöz le, hogy mennyire hajlandó várni még egy emberért! Azért, hogy megmenthessen még egy lelket. Az, amit te úgy értékelsz, hogy Isten nem törődik, és gonosz, hogy megengedi a háborúkat, az Istennek a türelme és a szeretete. Ha nem is látod, ez Istennek a törődése az emberrel. Mert szeretne megmenteni még egy embert, még egy embert…”

Isten azonban azt mondja: „Egy nap meg fogom mutatni az Én dicsőségemet. Akik gyűlölik az Én dicsőségem, azoknak az rettenetes nap lesz, mert az az ítélet napja lesz. Akik viszont szeretik az Én dicsőségemet, azoknak azt mondja: Örülj az Úrban!, Fil 3:1. Hívő, hallottad? Örülj az Úrban! Örüljünk az Ő dicsőségében. Neki van hatalma.

Hívőkként ez olyan, ami megvan nekünk ma is. Egy nap látni fogom az Ő dicsőségét, és nagy-nagy örömöm lesz Benne. Ám azt mondja nekem a mai nap: Örülj az Úrban mindenkor, Fil 4:4. Aztán mit mond? Ha nem értettük volna: újra mondom, örülj! Miért? Azért, mert látom. Kinézek, látom a vihart, és azt mondom: Te jó ég! Mekkora hatalom! Nagyobb, mint mi, minden technikánkkal, minden tudásunkkal, minden tudományunkkal együtt véve, és nem tudjuk megállítani.

Viszont azt tudom mondani: „Köszönöm, Uram! Neked van dicsőséged.” Hit által mondhatom ezt. Úgy értem, az én kapacitásom korlátozott, nem látom Isten kezét nyilvánvalóan mindenben. Igaz? Mégis hálát adhatok Neki, és azt mondhatom: „Köszönöm, Uram! Bízom Benned és örvendezem Benned és köszönöm Neked.”

Ezért akkora hiba, amikor az emberek dicsőséget keresnek saját maguknak. Mert nem ismerik Isten dicsőségét. Ez az, ami hiányzik az életünkből. Ezt olvastuk Róm 3-ban: Mindenki vétkezett, és mindenki híjával van Isten dicsőségének. Egyikünk sem látja. Egyikünk életében sem volt meg Krisztus nélkül. Mivel nem látja Isten dicsőségét, azért dicsőséget keres magának. Mert Ő hiányzik a képből, és nincs kinek dicsőséget adni. „Úgyhogy magamnak adok dicsőséget. Én vagyok fontos, én számítok egyedül.”

Ebben van egy fontos üzenet. Vedd észre, hogy azok az emberek, akik keresik a dicsőséget maguknak, és megtalálják, azok milyen helyzetbe kerülnek, milyenekké válnak. Úgy értem, nézd meg a sztárokat. Rettenetes látni az életüket, ahogy megszégyenülnek, ahogy tönkremegy az életük, ahogy túladagolják magukat, ahogy depressziósak lesznek. Rettenetes dolgok történnek velük. Miért? Mert egyikünk sem arra lett kitalálva, hogy az övé legyen a dicsőség.

Olyan ez, mintha egy halra ráakasztanál több száz karátos gyémántot. Meg fog dögleni. Nem arra van kitalálva. Igaz? Én örülnék a gyémántnak, de a hal nem fog. Nem arra lett kitalálva. Mi is így vagyunk. Én nem így lettem dicsőségre kitalálva, hogy keressem magamnak. Nem! Az én részem nem az, hogy dicsőséget keressek magamnak. Ezért Isten azt mondja ebben a fejezetben: „Ne a dicsőséggel foglald el magad! Hanem új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek.”

„Majd Én foglalkozom az Én dicsőségemmel! – mondja Isten – Te ne aggódj azon! Nyugi!” „Uram, annyian gúnyolnak Téged a világban! Uram! Annyian elfordulnak Tőled. Annyian nem hisznek!” Isten azt feleli: „Ne aggódj! Én nem fogom másnak adni a dicsőségem. Ne aggódj, végül az Enyém lesz.” Egy értelemben azt mondja: „Nyugi, kis poros. Ne aggódj, gyermekem! Te nem érted, ez nagyobb, mint te vagy. Bízz Bennem. Számíts Rám! Én tudom, mit csinálok. Te foglalkozz a szeretettel.”

Aztán egy másik, ha még egy kicsit előrébb nézünk, Ján 13:21-ben ott van az áruló. Ez az áruló! Ez minden árulók árulója. Emlékszel olyanra, akit te tanítottál be, aztán kitúrt az állásodból? Az a fickó semmiség ehhez képest. Emlékszek Sztálinra? Valahol arról beszélt: „A legnagyobb dolog az, amikor valakit meggyőzöl arról, hogy a barátja vagy, hogy a javát akarod, hogy a legjobbat akarod neki. Aztán elárulod. Aztán megölöd.” A barátait, egyiket a másik után küldte le a pincébe egy fejlövésre. Teljesen meggyőzte őket arról, hogy megbízhatnak benne.

Sztálin semmi. Mert Júdás mekkora szeretetnek ment ellenébe! Mekkora tisztaságnak ment ellenére! Milyen tökéletes Barátot árult el! Ennyire valós Személyt, valakit, Akiben nem volt semmi hamisság. Valakit, Akiben nem volt hiba, Akiben nem volt ok, hogy megbotránkozz. Mi mindnyájan rengeteg okot adunk embereknek, hogy megbotránkozzanak bennünk, hogy megsértődjenek rajtunk. Igaz? Mindannyian bőven adunk okot. Mindannyian szolgáltatunk elég okot, hogy a barátunk otthagyjon, hogy a házastársunk elváljon tőlünk, hogy az emberek ne szeressenek, hogy magunkra maradjunk, de Jézus nem!

Ján 13:21b Bizony, bizony mondom nektek, hogy közületek egy elárul engem.

Ján 13:27b Akkor azt mondta neki Jézus: Amit teszel, hamar tedd meg.

Ján 13:30 Az (Júdás) pedig elvette a falatot, és azonnal kiment. Éjszaka volt.

Júdás elment és elárulta Jézust. Éjszaka volt. Nem csak odakinn, hanem odabent is. Ez az, ami történik, amikor elárulom egy barátomat, amikor elárulom Isten akaratát, amikor elárulom a testvéreimet. Ez az, ami történik. Akkor nagyon sötét a világ körülöttem, nagyon sötét a szándékom, és aztán nagyon sötét a szívem is. Éjszaka van kinn is és benn is.

Emlékszel-e arra az apró megjegyzésre, amit P. Schaller tett a konferencián? Talán két mondatot mondott valahogy így: „Van olyan idő, amikor könnyű szeretni a gyülekezetemet. Aztán eljön az idő, hogy nehéz szeretni a gyülekezetemet, akkor meg kell tanulnom a szeretetet.” Isten azt akarja, hogy tanuljak szeretetet. Engem annyira eltalált ez a gondolat!

Azóta is ezen gondolkodom, és ezt a képet találtam. Van az, ahogy egy kicsi gyerek szeret. Rád néz, és azt mondja: „Apa! Te vagy a legnagyobb. Te vagy a tökéletes. Te vagy a legerősebb. Nálad nincs tökéletesebb!”  Aztán növekszik a gyerek, és tizenévesen azt mondja: „Apa, te nem tudsz semmit! Én tudok mindent. Te nem érted ezt. Te nem tudod, milyen tizenévesnek lenni. Mit tudsz te erről? Azt te biztos átugrottad! Te így születtél.” Ennyire látják jól a dolgot. 🙂 Aztán van még egy időszak, amikor már felnőtt, és azt mondja: Ah, értem! Vannak hibáid, de szeretsz engem, és én is szeretlek téged.

Ez az utolsó a legnagyobb a három közül, nem? Az elsőt élvezem a legjobban, „Igen, én nagy vagyok, és tökéletes!”; de az utolsó a legnagyobb szeretet mindközül. Miért hozom ezt fel? Azért, mert tanulnom kell. Mert lehet, hogy bejövök a gyülekezetbe, és olyan vagyok, mint egy kisgyerek, és azt mondom: „Tökéletes. Hogy lehet ilyen hely?” Ha így vagy, semmi baj ezzel. Egy nap azonban ki fog nyílni a szemed, és azt fogod mondani: „Itt vannak problémák! Miért nem mondta valaki?” (Majd hallgasd meg ezt az üzenetet, mondtuk! :-)) Viszont ne mondd azt: „Elegem van belőled! Te nem értesz semmit. Itt hagylak.”; hanem tanulj szeretni felnőtt módon. Tanulj értékelni. Tanulj gyönyörködni.

Ez nehezebb egy értelemben. Tudod, hogy miért? Mert: „Valaki elárult engem. Valaki pletykált rólam. Valaki elmondta a titkomat, amit elárultam neki. Milyen hely ez? Ez is olyan, mint a munkahelyem.” Nem! Nem olyan. Itt nem kapsz pénzt. 🙂 Mondhatod: Ez éppen olyan pletykás társaság! Bocsánat, emberek vagyunk. Van azonban több, és ismerd fel.

–          Jézus! Mi van Júdással? Hova ment Júdás?

–          Csitt! Új parancsot adok nektek: egymást szeressétek. Ne az árulóval foglalkozz! Ne törődj vele!

–          De Uram, fáj!

–          Rendben, fájt Nekem is. Viszont menjünk tovább, és lépjünk be a szeretetbe.

Tanuljunk megbocsájtani. Tanuljuk meg elengedni a dolgot. Amikor eljössz a gyülekezetbe, alkalmazod-e a kegyelmet, amit Isten adott neked? Alkalmazod-e a hangosítókra, amikor besípol a mikrofon, és mindenki a füléhez kap? Én azt gondolom, hogy tanuljunk kegyelmet adni! Mi van az énekesekkel? Észrevetted-e, hogy valaki nem ritmusra tapsolt? Észrevetted, hogy a vetítős – akinek ez már az első alkalma önállóan, igazán tudhatná, hogyan kell csinálni! – elrontotta? Észrevetted, hogy a pásztor már megint vicceskedik?

Hadd tegyem egyszerűbbé! Mivel foglalod el magad? Az árulással? Azzal, hogy valaki elárult? Vagy a szeretettel? Istennek egyértelmű üzenete van a számunkra, azt mondja: „Foglald el magad a szeretettel, és bízd Rám a többit. Ne törődj az emberek szívével! Az az Én dolgom. Te csak foglalkozz a szeretettel. Ki árult el kit, ki tartozik neked valamivel, ki hanyagolta el amazt – ezt felejtsd el! Foglalkozz a szeretettel a házasságodban, a gyerekeddel, a szüleiddel… minden területen, és nem fogsz veszíteni.”

Megvan az az érzésünk: ha a szeretettel foglalom el magam, akkor mindenki ki fog használni, veszíteni fogok folyton folyvást! Nem fogsz veszíteni. Lehet, hogy emberek kihasználnak, lehet, hogy visszaélnek veled, lehetséges, de nem hiszem, hogy veszíteni fogsz. Mert Jézus ezt a parancsolatot hagyta nekünk: „Új parancsolatot adok nektek. Azt, hogy egymást szeressétek.”

Ne törődj annyit a dicsőségeddel! Ne törődj annyit a tökéletességgel az életedben: a tökéletes előadással… El mered sírni magad, ha Isten megérint? Mered-e azt kiáltani: Halleluja!; amikor Isten megérinti a szívedet? „Belül. – mondja, miközben az arcán csupa keserűség látszik. – Nagy halleluja van bennem. Csak nézz rám, nagy örömöm van. Komolyan!” 🙂

Nem vagyunk nigériaiak, nem fogunk körbetáncolni istentiszteleten – bár én élvezném –, de öröm van a szívünkben. Isten azt mondja: „Örülj Velem és járj Velem a szeretet miatt! Merd azt mondani: Köszönöm Uram, szabad vagyok. Amikor árulás van, cserbenhagyás van, akkor is merj az Én szeretetemmel foglalkozni.”

Utoljára a legnagyobb. Ján 13:36-tól – ez egy szörnyeteg az életemben. Jézus azt mondja Péternek: „Meg fogsz tagadni Engem. El fogsz bukni!”

Ján 13:38b Bizony, bizony mondom neked, nem szólal meg addig a kakas, míg háromszor meg nem tagadsz engem.

–          Meg fogsz tagadni Engem!

–          Én, Uram? Én nem akarlak megtagadni.

Ez a bukás. Ha van valami, ami elvonhatja a figyelmemet a szeretetről, akkor az ez, a bukásom. Jézus azt mondja: Ne ez legyen az összpontosításod! Nem ez az életünk. Ismered azt a képet, amikor van egy vékony perem a magas sziklafal oldalában, és alatta a mélység? Mész a peremen a falhoz tapadva, és akkor egy „zseni” odaszól: Ne nézz le! „Hogy mondhatsz ilyet?!”

Egy értelemben az rosszabb, amit Jézus mond. Nem azt mondja: Ne nézz le!; hanem azt mondja: Péter, le fogsz esni! Ráadásul Ő Isten, úgyhogy nem téved a dologban. Ebben szomorú elkerülhetetlenség van: cserben fogom hagyni az Urat. Nem örülök neki, nem vagyok izgatott efelől, nem vágyom rá, nem akarom, de tudom, hogy meg fogom tenni; Jak 3:2, és sok más versben is. Mindannyian vétkezünk, de Isten azt mondja a következő versben:

Ján 14:1 Ne nyugtalankodjék a szívetek, higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.

„Péter! Meg fogsz tagadni Engem. Viszont ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” Ez a reményünk, hogy Isten azt mondja: „Ne erre figyelj! Én új parancsolatot hagytam neked. Azt, hogy egymást szeressétek az Én szeretetemmel. Ez erről szól, hogy szeress az Én szeretetemmel. Járj az Én szeretetemben! Ne nyugtalankodj!” Ez az, amire szükségem van. Igen, a bukás szörnyű, és kárt okoz, de Isten azt teszi hozzá: az Én szeretetem nagyobb ennél!

Igazán ez az, amit mondani szerettem volna, hogy új parancsolatot hagyott nekünk. Azt, hogy egymást szeressük. Szeretném megköszönni, hogy olyan sokan adtatok a Közép-Ázsiában balesetet szenvedett lányok kezeléseire, szükségeire. Annyira hálás vagyok, mert tényleg szeretetből volt, ez a szeretetről szól!

Mi lenne ennek az ellentéte? Kritika. „Minek mentek oda?” Azért mentek, mert Isten hívta őket konferenciára. Isten idejében elmentek és szolgáltak. Hisszük, hogy lesznek emberek a mennyben azért, mert abban a kórházban voltak. Könnyű lenne azt mondani: Miért nem volt biztosításuk? Amikor én utazom, mindig kötök biztosítást. Ha viszont rájuk gondolok, akkor nem így gondolkodom, hogy „Ejnye-bejnye!”; hanem: Hogyan segíthetnénk? Mi a különbség? A szeretet.

Könnyű nézni a dicsőségemet – én mennyire rendben vagyok, és te mennyire nem –, vagy mit szólsz ehhez:  „A szeretet nagyobb. Szeretlek téged.” A másik dolog, hogy könnyű nézni a hibát, hogy mit rontott el és kicsoda. Viszont meg vagyok győződve, hogy Frank azért épült fel úgy, ahogy felépült, mert imádkoztunk érte. Ugyanígy a lányok is. Ne is hagyjuk abba!

Szeretném, ha a szeretetben járnánk. Mert könnyű a bukásra nézni, könnyű a hibára nézni. Könnyű valami másra nézni. Ha megnézed ezt a fejezetet, annyi mindennel foglalhatnám el magam. Nézem a testvérem hibáját, és mi történik? Eljutok a 34-35. versig a szeretetről, és amint nézem a testvérem hibáját, csak átugrom azokon a verseken, és megyek tovább, és nem látom a lényeget. Kikerülöm azt, ami számítana az életemben. Ahelyett, hogy szeretnék, független vagyok, különállok, „én tudom, mit csinálok, én tudom, merre megyek, én élem az életemet”.

Annyira hálás vagyok ezért a szellemért a gyülekezetben, hogy ismerjük ezt, és értjük ezt. Már említettem, hogy valaki tizenhárom embert fizetett be a konferenciára, és ez nem egyedülálló, hanem teszitek ezt. Nagyon hálás vagyok ezért, az adakozásért, az imákért, a szolgálatért, az elkötelezettségért, a hűségért. Miért tesszük mindezt? A szeretet miatt. Mert szeretjük Istent. Ez az, ami összeköt minket. Legyen ez az összpontosításunk! Merjünk erre nézni! Ne veszítsük szem elől a lényeget, hogy a mi Istenünk a szeretet Istene. Ámen.

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged, hogy írd ezt a szívünkbe. Kérünk Téged, hogy ne veszítsük ezt el, hanem gyakorlatban járjunk ezzel, és menjünk előre ezzel, és legyünk hűek ebben, és bízzunk Tebenned ezért! Köszönjük Istenünk, hogy annyira szerettél bennünket, hogy eljöttél értünk, hogy kihúzz minket ebből a csávából, ebből a lehetetlen helyzetből, a bűnünkből, az elveszettségünkből, a dolgokból, amik megkötöztek bennünket.

Ámen.

Kategória: Egyéb