A szentség arca – Jézus

2015 február 1. vasárnap  18:00

Az előző üzenetben (2015.02.01. de. P. Kende: Ismerd a kegyelem útját, vagy elfordítanak Krisztus útjától!) arról beszéltünk, hogy milyen óriási a különbség aközött, hogy valaki jó életet akar élni, és aközött, hogy valaki meg akarja találni Istent. Az, hogy jobban akarok élni, jobban akarok viselkedni, az gyorsabban terem látható eredményeket, azt könnyebb érteni, azt mind tudjuk, hogyan kell csinálni, jobban néz ki, de téves.

A kereszténység nem arról szól, hogy próbálok jobban élni, hanem arról, hogy keresem Istent, és megtaláljuk egymást. Megengedem Neki, hogy megtaláljon engem, átengedem a védelmeimen, és addig nyomulok Ő utána, amíg meg nem találom Őt. Ez nagyon fontos gondolat a hitünkben. Mert könnyen elcsúszunk, és élünk azon az oldalon, ahol próbálunk jobbnak lenni ahelyett, hogy Őt keresnénk.

Ha úgy tetszik, ez az előző üzenet másik oldala. Fontos oldal!

1Pét 1:15-16 hanem amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész életviteletekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

Ezzel az ijesztő verssel kezdjük. 🙂 Feltűnik? Nem azt mondja: Szeretnék tőletek ragyogó teljesítményt, ahogy Én is ragyogó teljesítményt nyújtok. Nem! Nem ezt mondja, hanem azt: Legyél szent! Talán érdemes erről beszélni.

Zsid 4:15-ben azt olvassuk Jézusról, hogy Ő bűn nélkül volt. Miért volt Ő bűn nélküli? A választ Luk 1:35-ben látjuk, ahol az Ő születésének a története van leírva. Az angyal azt mondta Máriának: „Szent lesz az, Aki tőled születik. Ő szent lesz.” Sokan ismeritek ezt a görög szót – bibliaiskolában vagy istentiszteleten hallottátok már itt – hagiosz, aminek az alapértelme az elválasztottság, elkülönítettség. Jézus ilyen volt.

Azt mondja az angyal Máriának: szent lesz az, Aki születik tőled. Ő el lesz választva. Mitől? A bűntől. El lesz választva ennek a világnak a kozmosz rendszerétől, el lesz különülve Sátántól. Mát 4-ben megpróbált Sátán kicsit „barátkozni” Vele, de nem sikerült neki. Miért? Azért, mert Jézus szent, Ő el van választva, Ő Istené. Ő Isten, persze, de amikor megszületett, és emberként élt közöttünk, akkor Ő Istené volt. Szent. Ez a szó érdekes nekünk.

Kisgyerekkoromban anyukám egy nagyvállalatnál dolgozott. Voltak alkalmak, hogy be kellett vinnie, mert nem tudott máshova tenni. Úgyhogy a munkahelyén benn voltam vele. Tudtam, hogy fenn az emeleten középen van az igazgatónak az irodája, de soha eszembe sem jutott volna, hogy én oda belépjek, nem mertem. A raktárban? Persze! A műhelyben a munkagépeknél? Naná! Az udvaron, a szerelőknél? Persze! Ám az a hely, az igazgató irodája túl messze volt, túl nagy volt! Nem tanítottak erre, csak levontam abból, ahogy beszéltek az igazgatóról. Nem tudtam, hogy mi jelent az, hogy igazgató, azt viszont értettem, hogy „nagyobb”, mint az egyszerű halandók. Félelmetes és veszélyes. Megvolt ez a különbség.

Ez a felismerés fontos az életünkben. Fontos tudni, hogy létezik olyan, amihez nincs közöm, amibe nem nyúlhatok bele. Az nem az enyém. Házaspár pici gyermekkel – egy család életébe nem nyúlhatok bele, a kapcsolatukba a gyerekkel nem nyúlhatok bele. Miért? Nem vagyok méltó? Valami baj van velem? Nem! Csak az más, külön van, az az ő életük. Nem nyúlhatok bele, az én „piszkos” kezeimmel nem piszkálhatok bele. Miért? Mert az külön áll. Nem szólhatok bele a másik életébe. Fel kell ismernem ezt.

Beszéljünk erről kicsit. Amikor nem ismerem fel, amikor nem tudom, hogy létezik szent, amikor nem ismerem fel, hogy vannak dolgok, amiket nem szabad érintenem, akkor veszélyben vagyok. A tizenéveseknek ez különösen fontos! Mert olyan életkorban élnek, amikor keresik, hogy kik ők és hogyan működnek a kapcsolatok, és nagy hibát követhetnek el ezzel. Mert van egy veszély abban, hogyha semmi nem szent, ha semmit nem tisztelek.

2Sám 6-ban olvassuk, hogy vitték a frigyládát a szekéren. A frigyláda szent dolog volt, de valakinek a házában hagyták, és itt vinnék onnan a fővárosba a templomba. Isten azt mondta: Ez olyan szent, annyira az Enyém, hogy ezt nem érintheti senki. 2Sám 6:6 az ökrök megrántották a szekeret, a frigyláda megbillent, mellette volt Uzza, az egyik fiú abból a házból, ahonnan elhozták a frigyládát, és ő megtámasztotta és azonnal meghalt.

Mi volt a probléma? Azt olvassuk, hogy húsz éven át volt a frigyláda a házukban, 1Sám 7. Húsz éven át ott volt a frigyláda. Ez a srác úgy nőtt fel, hogy a hétköznapi tárgyaik között látta a frigyládát. Ez fura elképzelés, de tanult belőle valamit, ami fontos, azt, hogy a frigyláda nem különleges. Tanult valamit, ami nagyon fontos, de ostobaság, és ez az életébe került.

Ez figyelmeztetés nekünk. Nem hihetem azt, hogy bármit megérinthetek, hogy bármit kigúnyolhatok, hogy bármit kihívhatok. Nem hihetem azt, hogy minden rendben van. Volt nemrég az a párizsi terrortámadás – már többször felhoztam, most elmondom újra – az újság ellen, ahol gúny és ostobaság volt. Ezt nem kéne csinálniuk, de hiszek a szólásszabadságban. Ami azt jelenti, kell, hogy legyen joguk ezt csinálni, ha ezt akarják. Ám ha ezt teszik, annak vannak következményei, sajnos, és az fájdalmas. Nekünk azonban fontos felismerni, hogy van, ami szent, van, ami túl nagy ahhoz, hogy megérintsem, hogy kritizáljam, hogy megtámadjam.

Sokszor ezek a dolgok nem ott vannak, ahol számítanánk rá. 1Sám 24-ben Dávid menekül Saul elől. Saul a király. Dávidnak lehetősége van arra, hogy megölje az ellenségét. A barátai biztatják is: „Itt van a nap. Ez az a nap, amit az Úr megígért neked, hogy Ő a kezedbe adja az ellenségeidet. Csak szúrd le! Isten idehozta eléd, itt van a barlangban. Csak bökd le, és kész!” Dávid azt feleli: „Nem! Ő az Úrnak a felkentje.” „Dávid! Ez az ember bolond, ellenség. Gyűlöl téged. Ha fordított lenne a helyzet, ő egy pillanatig sem habozna!”

Dávid 1Sám 26:9-10-ben azt mondja egy másik hasonló helyzetben egy másik barátjának: „Majd Isten elintézi. Ha baj van vele, majd Isten bánik vele. Csatában meghal, vagy valami más történik vele.” Érdekes ezt olvasni. Dávid szívében nem lobogott nagyon magasan a szeretet lángja Saul felé, de azt mondta: „Ő a király. Ez nagyobb. Ezt én nem érinthetem. Túl nagy falat. Ezt én nem támadhatom meg.” Júd 1:8 ezek a mocskos álmodozók megfertőztetik a testet, megvetik az uralmat, és gonoszt szólnak a hatalmasságokról. Ez olyasvalami, ami érintené a szentet. Nem az én dolgom.

Hadd mondjak egy egyszerű példát! Egy kisiskolás és a tanítója között egy nap lehet némi probléma. Hazamegy, és elmondja az édesanyjának a saját verzióját. Akkor az anyukájának lesz egy választása. „Ó, te szegény gyerek! Maradj csak, amíg leszámolok a tanítóval. Sietek, és aztán minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd.” Ezzel arról tanítana a gyermekének, hogy nem kell tisztelnie senkit.

Ám az anyuka bölcsebb ennél, úgyhogy azt mondja a gyermekének: „Így nem beszélünk róla. Imádkozunk érte. Beszéld el, hogy pontosan hogyan történt. Bocsássuk meg, ha van valami.” Miután elrendezte a dolgot és a gyermeke lefeküdt, kimegy a lakásból, és felhívja a tanítót, és visszafojtott indulattal 🙂 kérdezi: Elmondanád, kérlek, hogy mi történt ma?; és aztán próbál bánni a helyzettel. Ugyanez visszafelé is igaz. Milyen lenne a tanító, aki azt mondaná: Attól, hogy a buta szüleid ezt mondják, attól az még nem úgy van! Erről beszélek. Vannak dolgok, amiket nem érintünk.

Ezt fontos felismernünk. Mert a társadalmunk televan azzal, hogy ez nem lehetséges, nincs semmi, ami szent. „Semmi nem tiszta, semmi nem különleges! Szex? Ugyan már! Televan azzal az internet!” Nem! Az szent dolog a házasságra. Az két ember között van, nem a világ előtt. Viszont televan ezzel a világunk, hogy nem az; és a botrányokkal és a pletykákkal. Sok ilyet mondhatnánk.

2Móz 20:12 Tiszteld atyádat és anyádat! Miért? Mert a gyermek felett vannak. Egy értelemben azt mondhatnánk: külön állnak, nem érintheted. Persze lehet, hogy amit a szülő csinál, az gonosz vagy rossz. Például a gyermeket bántalmazni helytelen, nyilván. Viszont hadd mondjam, hogy – Példabeszédekben olvasunk erről – a fizikai fenyítés az nem bántalmazás. Különbség van a kettő között. A bántalmazás helytelen.

Tudni azt mondani: én nem érinthetem, ez nem az én részem, mert van, ami nálam nagyobb. 1Kor 11:30-ban azt olvassuk a korinthusi gyülekezetről, hogy komoly problémáik voltak, mert gondatlanul vették az Úrvacsorát. Nem ismerték fel, hogy az mennyire szent dolog. Azt írja Pál, hogy ezért voltak köztük betegek, és voltak, akik meghaltak.

Fontos felismerni a szentséget? Azt gondolom, hogy igen. Uzza megérintette a frigyládát, és meghalt. Legyen felismerésünk, hogy vannak dolgok, amik szentek. Például a gyülekezet. Könnyű megérinteni, kritizálni. Tényleg erre van szükség? Ha gondod van a gyülekezettel, akkor gyere a gyülekezet elöljáróihoz, és mondd el, mi a baj. Beszéljünk róla. Ne érintsd azonban, mert ez nagyobb nálad.

Visszatérve Jézusra, Ő szent volt. Van itt egy fontos észrevétel. Jézus nem azért volt szent, mert sikerült bűntelennek maradnia. Nem úgy van a dolog, hogy Jézus nyert a bűntelenség versenyben, és ezért megkapta a szentséget díjnak. „Sikerült bűntelennek megmaradnia, és ezért szent lett.” Nem! Fordítva, Ő szent volt, és ezért nem vétkezett.

Amit azért értékes felismernünk, mert bűntelen élet csak abból jöhet, hogy szentség van a szívünkben. Ez az egyetlen mód, ahogy működik, hogy szentség van a szívünkben. Tanulunk Istentől. Ő beszél hozzám az Igéből, és az Ő szentségét írja be oda. (Bátorítalak, hallgasd meg az előző üzenetet.) Ahogy Isten beírja ezt a szívünkbe, úgy azt felelem a kihívásnak, a kísértésnek: nem, köszönöm, mert én más vagyok.

Azt hiszem, hogy sokan elvétenek valamit, mert:

2Tim 3:7 akik mindig tanulnak, de az igazság megismerésére sohasem tudnak eljutni.

Miért? Azt olvassuk, hogy azért, mert tanulnak, de nincsen valós megismerésük.

2Tim 3:5 Ezeknél megvan ugyan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét. …

Ez nekünk nagyon-nagyon értékes. Amikor van ismereted, az nagyszerű, de akkor mostmár óriási szükséged van az alázatra és a szeretetre. Ez nagyon jelentős. Ahogy növekszik az ismereted – például olvasod a Bibliát, jársz bibliaiskolába, hallgatod az üzeneteket, otthon átgondolod, forgatod a szívedben –, de van egy fontos kérdés: Növekszik-e ezzel együtt az alázatod? Növekszik-e ezzel együtt a szereteted? Muszáj! Mert, ha nem, akkor nem lesz ez a fajta megismerés.

Növekszem az ismeretben, de nem ismerem meg az igazságot, és olyan leszek, mint ezek az emberek. Rengeteget tudok, de nincs igazán alázat, szeretet, nincs szolgálat. Nincs igazi szentség. Csak információ. Azt olvassuk 2Tim 3:5 végén: Kerüld őket! Zsid 13:7 ismerjétek azokat, akik a hitben előttetek járnak, és kövessétek a hitüket, látva az életüket és az életük végét.

Könnyen elkápráztat engem valaki, akinek nagyon nagy tudása van, de van-e szentség, van-e élet, van-e alázat? Mert csak az alázatos szív fogja elfogadni Istennek a munkáját. Csak az alázatos szív fogja elfogadni Istennek a hatalmát arra, hogy járjak is abban, amit tudok. Úgyhogy könnyen elkápráztat valaki, aki nagyon sokat tud, de a Zsid 13:7 azt mondja: ismerjétek azokat, akik előttetek járnak a hitben. Aztán nézzétek az életüket.

Látod az embert, pásztor, egy felesége van, akivel szeretik egymást, vannak gyermekeik, még van haja is :-), és nincs gyomorfekélye sem – ez az ember lehet példa. A Bibliában gondolkodik, olvassa az Igét tanul, növekszik, hűséges, szolgál… Miért ne akarnám az életét követni? Azt olvassuk, hogy vannak, akiket elkerülök, és vannak, akiket követek. Én döntöm el, hogy hova teszem magam.

Ne hagyd magad elkápráztatni valamivel, ami üres, nagy információval, esetleg azzal, hogy valaki a nevekkel dobálózik: „P. Schaller azt mondta… P. Scibelli azt mondta… Ezt így kell, mert p. Stevens így tanította nekünk…” Ezzel lehet, hogy nincs baj, de mi van, ha valaki ebből él? Mi van Krisztus követésével? Mi van a személyes járásunkkal?

Mi úgy mondjuk: A kegyelem ment meg minket, és a nagyobb kegyelem tanít minket. Igaz ez? Mit jelent ez? Először is, a kegyelem ment meg engem. Én megtértem, és ez kegyelemből volt. Nincs az a törvényeskedő tanító, aki ehhez hozzányúlhat. Amin azt értem, hogy Ef 2:5 és 8-ban Isten azt mondta: kegyelemből van az üdvösséged. Ami azt jelenti, hogy hittél Jézusban, és üdvösséged van.

Akkor jön valaki, aki okoskodik, van egy prédikációja az interneten, és hoz rengeteg bibliaverset, amivel kritizálja a bűnösök imáját, és még hoz ugyanannyit, amivel felhívja a figyelmedet a bukásaidra és gyengeségeidre, és hoz még annyit, amivel megkérdőjelezi a gyümölcseidet, vagy ha vannak gyümölcseid, akkor azt, hogy milyen motivációval termed azokat. Erre az a válaszom, hogy nem vagyok erre kíváncsi. Mert azt olvastam a Bibliámban, hogy kegyelemből van az üdvösség, nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Ilyen egyszerű, kegyelemből lettem megváltva.

Másrészt – a nagyobb kegyelem –, amikor elkezdtem járni Istennel, akkor felismertem, fel kellett ismernem, hogy mennyire óriási, mennyire csodálatos az a kegyelem, ami megmentett engem. Mert amikor megtértem, akkor valahogy úgy képzeltem: „Jövök Jézushoz. Amúgy egészen jó vagyok, csak van egy kis folt, amit nem bírok lemosni. Jézus, segítenél nekem? Az egész életemen? Valamivel nem bírok el.” Aztán kezdtem járni Jézussal, és aztán arra jöttem rá, hogy mennyire bűnös voltam. Róm 3:10 teljesen bűnös voltam! Akkor rájöttem, hogy a kegyelem nagyobb, mint én képzeltem.

Aztán, ahogy elbuktam a hívő járásomban, és helyreállított Isten, ahogy gyenge voltam – vagyok is – használt és használ, és azt találtam, hogy az Ő kegyelme még annál is nagyobb, és még annál is nagyobb! „Te jó ég! Isten aztán tudja, hogy kell megbocsájtani!” Hála Istennek! Annyira nagyszerű ez, amikor ez a kegyelem tanít minket.

1Pét 1:15-ben Isten nem azt mondja: szeretném látni a te fényes teljesítményedet, ahogy Én is fényes teljesítményt nyújtok. Miért nem mondja ezt? Mert nem tudjuk megcsinálni. Mert ismer bennünket, azért nem ezt mondja nekünk. Nem arról beszél nekünk. Ha Isten hibátlan Gyülekezetet akart volna itt a Földön – tökéletes teljesítményt, ahol mindig minden rendben van, soha senki nem hibázik, senki nem ront el semmit, egyszer sincs probléma a technikával az istentisztelet alatt, egyszer sem hibázik a tolmács, a pásztor egyszer sem téved –, akkor szerintem nem embereket hívott volna el. Úgy értem, van elég angyal, hogy megcsináljanak mindent, amit kell. Miért hívott el minket? A mi javunkra tette. Azért, mert tanítani akar minket a szentségéről. Azt akarja, hogy növekedjünk.

Ha visszagondolunk Jézusra, hadd kérdezzem meg, amikor Márk 2-ben együtt ült prostituáltakkal, – még rosszabb kategória – adószedőkkel, akkor vajon szent volt-e? Igen! Amikor a kereszten függött, és mindenki megvetette és kigúnyolta? Ott volt véresen, összeverve, felszögezve, akkor szent volt-e? Igen! És amikor azt kellett mondania: Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el Engem? Igen, akkor is! Mert Ő még mindig Isten Báránya volt.  Még mindig ott maradt a kereszten. Még mindig a bűneinkért fizetett.

Ami azért érdekes nekünk, mert itt megérthetünk valamit a szentségről. A szentség nem úgy tiszta, mint ahogy mi képzeljük, és nem olyan törékeny, mint ahogy mi hinnénk, és nem úgy dicsőséges, ahogy mi gondoljuk. Ami azért fontos, mert a szentséget nem tisztaságmániás, nyavalygós, menekülős keresztényként lehet megnyerni, aki riadozva sikoltozik: „Jaj itt is egy bűnös! Jaj, ott is egy!… Az is bűnös! Ez hitetlenség, látom!…” A világ így képzeli a keresztényeket. 🙂 (Cáfoljuk meg ezt!) Miért van ez mégis? Mert az Ószövetségben ilyen volt a szentség bemutatása, hogy ha megérintettél egy halottat, akkor tisztátalanná lettél.

Az Újszövetségben Jézus másik példát mutat nekünk. Luk 5:13-ban megérintette a leprást, és a leprás lett tiszta, meggyógyult. Ez jelentős gondolat nekünk. Az a szentség, amit megismertünk, az szolgáló szentség. Az a szentség, amit megismertünk, olyan szentség, ami hajlandó bevállalni azt, hogy utána megy a bűnösnek, hogy megérinti azt, akit nem szabadna.

A szívünkben ez nagyon jelentős dolog. Mert élhetek úgy, hogy védekezem; vagy szerethetem az embereket. Erősen hiszem, hogy Isten a másodikra hívott el minket. Különben nem mondta volna Jézus Ján 7:38-ban: aki ebből a vízből iszik, abban új forrás lesz, ami örök életre buzog, és belőle is élet fog áradni. Ez az, amit kaptunk.

Hadd fejezzem be ezzel:

1Thessz 5:21 Mindent vizsgáljatok meg és ami jó, azt tartsátok meg!

Az előző Károli fordításban úgy írta: Mindent próbáljatok meg! Az nem azt jelenti, hogy mindent próbálj ki! 🙂 Ez azt jelenti, hogy mindent vizsgálj meg, és ami jó, azt tartsd meg.

1Thessz 5:22 Őrizkedjetek mindentől, ami gonosznak látszik!

Miért mondok nemet dolgokra? Nem azért, hogy szentté váljak, hanem azért, mert én a világosság fia vagyok, 1Thessz 5:5. Isten szentséget tett a szívembe, és abban akarok járni, és úgy akarom élni az életem. Ez az, amit kaptunk. Ez a szentség, és járjunk ebben! Ismerjük és éljük ezt! Ámen.

Köszönjük, Urunk, ezt az üzenetet, és az előzőt is. Köszönjük Neked, hogy adtál nekünk megértést a kegyelemről, a szentségről. Urunk, hálásak vagyunk, hogy ezek nem egymással szemben állnak a Te akaratodban, hanem ugyanarról szólnak. Vezess minket, Urunk, taníts minket a Te kegyelmed által. Taníts minket Veled járni igazi szentségben. Jézus nevében ámen.

Kategória: Egyéb