A kérdés, amire nem felel Jézus

2017 október 15. vasárnap  16:30

Emlékszel Wilson Lippy-re? Hazament az Úrhoz, meghalt a múlt héten (4-én). A Keresztény Farmerek társasággal szokott jönni EUROCON-ra.  Ők hozták először a színes karkötőket. Ha jól tudom, Spurgeon ötlete volt az evangélium a színekkel, úgy százötven-százhatvan éve. Ez a társaság huszonegynéhány éve elkezdte használni evangelizációra. Ez idő alatt a szolgálatukban hárommillió traktátust osztottak ki, és sok ezer embert láttak az Úrhoz fordulni. A szolgálatuk verse:

Jer 33:3 Kiálts hozzám, és felelek, nagy dolgokat mondok neked és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.

Van egy videó az interneten vele, amiben elmondja, hogy hányféle helyen szolgált. Igazán nagy áldás a Szolgálatunknak a barátságuk és a közösség velük. Nem ugyanaz a szolgálat, nyilván, de nagyon nagy bátorítás ismerni egymást, és bátorodni egymás hitében. Tényleg a hűség és az öröm az, amit láttunk az életében. Ebben a videóban mondta – talán egy-másfél éve készült –: Tudom, hogy már közel van az elköltözésem, és mivel keresztény vagyok, ezért tudom, hogy ez az elköltözés a barátom.

Tegnap valaki az utcai evangelizáción ugyanezt mondta a gyülekezetünkből. Beszélgettem egy idősebb testvérrel, és azt mondta ő is: Most már készülök menni, és várom. Annyira megáldott! Keresztény, aki hitben gondolkodik az életéről és a haláláról. Ez annyira nagyszerű, hogy a hitem mássá teszi az életemet! Tényleg ez az, ami történik velünk! Úgyhogy, hálásak vagyunk Wilsonért, aztán majd találkozunk vele, amikor mi is hazaérünk.

Jézus annyi kérdésre válaszolt az életében, és annyira lenyűgöző módon válaszolt! Amikor János 8-ról beszéltünk, láttuk, hogy azt mondta: Az, aki nem vétkezett közöttetek, az vesse rá az első követ. Micsoda válasz ez! Micsoda válasz ez arra, amit ott elé tettek. Lukács 20:25-ben az volt a válasza: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Micsoda válasz volt ez! Mélységgel és törődéssel beszélt, kihívott, és az embereket messzebb vezette. Előre, messzebb.

Igazából, amikor Jézust kérdezi valaki, akkor nem az az ijesztő, hogy Ő esetleg nem válaszol, hanem lehet, hogy az Ő válasza messzebb vezet engem, mint ameddig én hajlandó lettem volna menni. Lehet, hogy addig nem akartam elmenni, ameddig Ő el akar vezetni engem. Ezért van az, hogy nagyon sok ember nem őszinte Jézussal kapcsolatban. Jel 3:20-ban: az ajtó előtt állok és zörgetek. Ján 12:32-ben azt olvassuk: Ha Én fölemeltetem a földről, akkor mindeneket Magamhoz vonzok. Jézus fölemeltetett a kereszten, és aztán a mennybe ment. Úgyhogy föl van emelve, és von minden embert.

Valóban minden embert von? Igen, von minden embert, de itt a kérdés, hogy hajlandó-e az ember felelni? Mert Jézus továbbvisz minket magunknál. Ezért mondja nagyon sok ember: „Én nem hallok semmit! Én nem hallom, hogy valaki kopogtatna. Én nem hallok semmit. Nem! A csillagok szépsége, a madarak éneke, egy gyönyörű táj – ez mind csak véletlen. Az az érzés, amikor a kezedbe veszed az újszülött gyerekedet először, az csak egy evolúciós izé. Én nem hallok semmit.” Befogja a füleit, és azt mondja: „Én nem hallok semmit. Mert nem akarok továbbmenni. Az úgynevezett szeretet a feleségem felé csak kémia, semmi más.” Az ember azt mondja, miközben befogja a fülét: „Nem hallok semmit. Nem hallok semmit! Nem hallok semmit.”

Tudod, milyen ez? Olyan, mint amikor hajnalban megszólal az ébresztő, és az ember csak magára húzza a takarót, és azt mondogatja: „Nem hallok semmit! Nem hallok semmit.” Ilyen az egész. Vagy azt mondja: Csak még öt percet! Aztán az emberek így felelnek Jézusnak: „Igen, jól hangzik, igen, értem, hogy mit mondotok keresztények. Majd holnap! Majd jövőre! Majd amikor szükségem lesz rá. Majd amikor ráérek! Ó, nem hallok semmit, nem hallok semmit, nem hallok semmit!”; és ennyi.

Aztán ez összeadódik. Az ember végigéli az egész életét, és úgy éli végig, hogy egész életében hátat fordított Jézusnak. Aztán jön a felismerés. Mint amikor az ágyban fekszem, kinyitom végre a szemem, és: „Mennyi lehet az idő? Ó, kilenc óra van, elkéstem.” Ez történik emberekkel. „Majd jövőre megismerem Jézust! Majd holnap! Majd. Majd legközelebb.” Aztán egy nap megvan a felismerés: „Elkéstem. Elvesztem. Meghaltam Jézus nélkül.” Ma nincs későn – ez az evangélium jó híre.

Szóval, Jézus sok mindenre felelt. Az, amit mondott, felkapja az embert, és viszi előre. Ám most szeretnék beszélni egy olyanról, amire nem volt hajlandó válaszolni.

Luk 12:13 Akkor megszólalt valaki a tömegből: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!

Ez egy olyan kérés, amire úgy döntött Jézus, hogy nem felel. (Mellesleg, ha azt akarod, hogy a gyerekeid gyűlöljék egymást, akkor ne írj végrendeletet az örökségről. Ez egy jó tanács.)

Luk 12:14 Ő pedig azt mondta neki: Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá?

Azt mondanám: „Micsoda gondolat! Jézus, nem Te vagy a világegyetem Istene? Nem Te vagy az, Aki megmondhatja, és tényleg úgy van? Azt mondtad, legyen világosság, és lett. Nem így van ez?” Jézus azt feleli ennek az embernek: „Nem az Én dolgom. Nem foglalkozom ezzel.” Jézus itt nem válaszol. Nem felelt annak az embernek igazán.

Mit kérdez az ember? Azt kérdezi: „Nekem van igazam, vagy neki van igaza? Ugye, nekem van igazam! Nekem van igazam, ugye, Jézus?” Egy értelemben ez a legrégebbi kérdés. 1Móz 4:5-ben látjuk Kaint és az ő áldozatát, amit saját magának kitalált. Azt az áldozatot Isten nem fogadta el. Mivel Isten nem fogadta el, Káin nagyon dühös lett. A tekintete átment gonoszba, és Kain azt mondta a szívében: „Miért van ő elfogadva, és én miért nem? Neki miért van inkább igaza, mint nekem? Neki miért megy jobban az élete, mint nekem?”

Miért nem felelt Jézus? Először is azért, mert nem ez volt a szolgálata. Őneki bizonyos szolgálata volt, és ez nem volt lényegi. Ha belement volna ebbe, vagy belement volna a politikába, vagy társadalmi ügyekbe, akkor elveszett volna valami fontos. Azért nem hisszük, hogy a gyülekezetnek elsősorban az a dolga, hogy politizáljon – vagy hogy politizáljon egyáltalán –, és a társadalmi ügyek sem elsődlegesek.

Tegyük fel, hogy Jézus nekiállt volna politizálni valaki mellett, akkor mi történt volna? Mondjuk, miután állást foglal Heródes ellen, elmondja Máté 5-ből a boldogmondásokat?! Fura lett volna. Miért? Azért, mert akkor már Jézus, a politikai tanácsadó lett volna. Jézusnak több volt ennél. Nyilván! Ezért nem foglalkozott vele.

Mindig vannak dolgok, amik pillanatnyilag izgalmasak, érdekesek. „Most ezzel kell foglalkozni, most erre kell nézni. Most ezzel kell bánni. Most mindenki erről beszél, neked is erről kell beszélni!” Jézus ehelyett feljebb ment, és beszélt olyasvalamiről, ami tényleg fontos nekünk, ami tényleg nekünk szól, ami tényleg lényegi.

Azt hiszem, sokszor keresztények, akik mélyen belemennek a politikába, vagy belevetik magukat az üzleti életbe, elveszítik az üzenetet. Nem azzal van baj, hogy egy keresztény elmegy politikusnak vagy üzletembernek. Ne érts félre, nem ezt mondom. Sőt, teljesen rendben van! Ha viszont benne vagy ezekben, legyen nagyobb a szívedben. Legyen ott az üzenet a szívedben! Legyen ott a cél a szívedben! Legyen ott a látás a szívedben, hogy Istennek van terve erre a világra, hogy Istennek van üzenete a mai nap nekem, és másnak is, egy hitetlen embernek is.

Legyen a szívedben: „Isten visz engem valahová. Van látás az életemre Istennél. Van terv, cél. Valahova visz engem.” Ha viszont ezt nem tartom meg az életemben, akkor elmerülök, akármit is csináljak. Szépen elmerülök, eltűnök, és elveszítem a lényeget.

Úgyhogy amikor Jézus nem felelt ennek az embernek, akkor tulajdonképpen mondott azzal valamit, ami fontos. Azt mondta: „Figyelj, ember! Én nem ez vagyok. Más az, amivel Én foglalkozom. A te kis ügyed nem az Enyém.” Amikor az ókorban két ország háborúzott, akkor mindenkinek fontos volt, hogy először is kitakarítsa az istensége templomát, és vittek friss áldozatot, csak hogy biztos legyen, hogy az istenük mellettük van ebben. Úgyhogy mondhatták: Az istenünk – Zeusz, vagy akárki – velünk van.

Aztán elterjedt a kereszténység, és lenne egy óriási probléma, ha egymással háborúznánk, mert mindketten ugyanabban az Istenben hiszünk. Azt mondom: „Ó, Istenem, itt ez az ellenség! Istenem, csinálj velük valamit! Uram, nyilván az én oldalamon vagy.” Isten ránéz erre az egészre, és azt mondja: „Figyelj, hadd mondjak neked valamit! Önző vagy és gyűlölködő. Tudod, mi a különbség közted és közte? Az, hogy ő is önző és gyűlölködő. Semmi különbség köztetek. Ez úgy probléma, ahogy van. Nem kéne háborúznotok.”

Amikor azt mondom: Isten, kérlek, csinálj velük valamit!; Isten azt feleli: „Rendben, küldök hozzájuk egy prófétát. Vagy megáldom őket, vagy szolgálok feléjük.” Mert mi Istennek az akarata? Ő azt mondja: Ne próbálj Engem belecibálni a te kis háborúdba! 2 Pét 3:9-ben azt olvassuk, hogy Isten nem akarja, hogy bárki elvesszen, hanem azt, hogy mindenki az üdvösség megismerésére és megtérésre jusson.

Ez fontos. Mert tegyük fel, hogy nagy problémám van valakivel, akár hívő, akár nem az. Mi a harcom? Azt mondja nekem Eféz 6:12-ben, hogy nem test és vér ellen van harcunk. Isten azt mondja nekem:

– A te harcod más. Állj Énmellém!

– Akkor nekem lesz igazam a másikkal szemben?

– Nem, ez nem erről szól. – feleli Isten. – Ez arról szól, hogy Én szeretném ezt áldássá tenni. Szeretném ezt mássá tenni. Nekem nagyobb tervem van.

Ez fontos lecke nekünk. Átadtuk az életünket Istennek, de azzal, hogy Ő átvette, és Ő lett az életemnek az Istene, azzal Ő nem lett kevésbé Isten. Ez még nyilvánvalónak tűnik, de hadd mondjam másképp. A barátomnak mondok valamit, ami valótlan, de mivel ő a barátom, úgy érzi, hogy kellemetlen lenne kijavítania engem. Na, Isten nem ilyen barát. Isten nem érzi úgy, hogy Neki zavarba kéne jönnie, amikor én rosszat mondok, és támogatnia kellene engem abban. Ő nem érzi úgy, hogy ezt kellene tennie. Ő még mindig Isten. Törődik velem, fontos vagyok Neki.

Aztán ezért megtörténik: „Uram, kérlek, itt a helyzetem. Uram, kérlek, válaszolj! Lehetne, hogy agyoncsapod? Az tényleg jó lenne. Ha nem lehet, akkor valami mást csinálj vele, légy szíves.”  Lehet, hogy Isten nem felel. Miért? Ezért, mert Ő még mindig Isten. Ő a barátom? Igen, a barátom. Sőt, Ő az én Atyám a mennyben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden furcsa vágyamat támogatnia kell.

Az is lehet, hogy Isten azt feleli: Járj a Szellemben!; mire én azt mondom: „Ez nem válasz erre a problémámra, ami nekem van! Ha Szellemben járok, akkor több pénzem lesz? Ha Szellemben járok, akkor majd nem leszek egyedül? Ne viccelj már velem, Isten!” Isten azt mondja: „Én vagyok Isten! Tudom, miről beszélek. Tudom, hogy mivel törődjek, és mivel ne.”

Tudod, hogy mi történik? „Uram! Te irányítod az életem.”; és ezzel elképzelem, hogy Isten kisebb lett valahogyan. Aztán azt mondom Neki: „Isten, már megint késésben vagy.” Épp úgy, mint amikor veszekszem a boltvezetővel: „Már megint nincs zsömle?! Mit csinál? Hogyan vezeti ezt az üzletet?” Így vagyok Istennel is. „Ó, Isten, mit csinálsz?! Már megint késésben vagy! Bele kéne húznod, Isten, ha azt akarod, hogy én még mindig így legyek Veled. Ugyan már! Milyen szolgáltatás ez?!” Isten azt feleli:

Ézs 42:8 Én vagyok az ÚR, ez a nevem, és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.

„Nem fogom odaadni. Ez nem így működik.” Tudod, mi történik? Isten „irodája” ajtajára az van írva: „A világegyetem Ura. Az egyetlen igaz Isten.”; én pedig azt képzelem, hogy amikor Ő lett az életem Ura, akkor valahogyan ez a névtábla lecserélte az előzőt. Isten azt mondja: „Nem! Én vagyok Isten. Nem biztos, hogy úgy van, ahogy látod. Hadd mutassam meg neked, hogy mi az a magasabb, amiről Én beszélek, hogy hol lehet az életed több, hogy hova vihetlek téged tovább.”

P. Schaller nemrég egy üzenetben említette a következőt. Az egyik bibliaiskolás órán egy nő bizonyságot mondott. Azt mondta, hogy imádkozott, és kérdezte Istent: „Uram, férjhez fogok menni? Válaszolj, kérlek! Ne hallgass, kérlek, mondd meg! Férjhez fogok menni? Felelj nekem!” Isten, nem ilyen röviden, de felelt neki. Azt mondta: Mi közöd hozzá? „Tessék?! Milyen szolgáltatás ez? Át kéne igazolnom valami valláshoz, mert nem úgy van, ahogy én gondolom.”

Figyelj! Isten Isten. Ő az Isten. Nem te, és nem én. Nem lett kisebb Isten attól, hogy a barátom, bár logikusan így történne. Mégsem lett kisebb Isten attól, hogy a barátom lett. Nem lett kisebb Isten attól, hogy az életem irányítja. Azért így beszél hozzánk, és mond valamit, ami nagyobb.

Ha visszagondolunk Kainra, neki mit mondott? Nem tudom. Valószínűleg másként válaszolt, mint ahogy én válaszoltam volna. Lehet, hogy elkezdtem volna megmagyarázni Kainnak: „Kain! Ábel nem jobb nálad, csak ő engedelmeskedik Istennek. Csináld te is ezt! Csak engedelmeskedj Istennek.” Lehet, hogy az embernek is, aki az örökségről beszélt, belementem volna, és elkezdtem volna osztozkodni.

Ám Isten ránézett Kainra, és azt mondta: „Mi van a szíveddel? Járj Énvelem! Ez a kis dolog nagyobb, mélyebb. Ez benned van. Ez nem arról szól, hogy a te áldozatod el lett utasítva, vagy arról, hogy őneki jobban megy, mint neked. Hadd tanítsak valamit a szívedről!” Ugyanezt csinálta az emberrel, az örökséggel. Azt mondta neki: Miért az Én dolgom ez? Kellett, hogy mondjon valamit annak az embernek. Azt kellett, hogy mondja: „Nem ez az élet nagy dolga. Lehet, hogy elképzelted, hogy ez az életed nagy dolga, de nem.”

Isten azt mondja, hogy nem. „Hadd beszéljek neked valamiről, ami nagyobb, ami magasabb, ami messzebb nyúlik. Hadd mutassam meg neked, hogy mi a lényeg! Gyere Velem! Kövess Engem! Hallgass Engem! Aztán tanulsz valamit, ami gyönyörű, ami több annál, minthogy két testvér fojtogatja egymást az örökség miatt. Isten annyiszor csinálja ezt, hogy felemeli ezt az ügyet, azt az ügyet. Nem ragad le.

Úgy értem, Krisztus nem ragadt le a mi kis dolgainkban: a politikánkban, az irigységünkben… hanem fölemelte a dolgot a kapzsiság fölé, az aggodalom fölé, a félelem fölé, az önzőség fölé, a bűntudat fölé és az önsajnálat fölé. Fölé emelte ezeknek a dolgoknak, és így beszélt. Éppen ezért ma, kétezer évvel később még mindig szólnak hozzánk a szavai. Ha azon a szinten beszélt volna,  ahol az az ember akarta, akkor az nem szólna hozzánk ma.

Ha én azt mondom Istennek, amikor beszél hozzám egy magasabb szinten: „Hogyan merészeled az én szívemet megkérdőjelezni? Nekem van igazam! Nézz rá, az az egész ember problémás. Miért megy neki jobban? Nekem van igazam. Nézz rá! Nem nyilvánvaló?” Akkor Isten azt mondja: Mi van a szívedben? „Hogy merészeled, Isten? Isten azt mondja: „Én vagyok Isten. Tudom, hogy mit csinálok. Mered-e azt mondani, hogy Én vagyok Isten, és bízol-e Bennem? Mered-e mondani Nekem ezt a nehéz dolgot?”

Vannak dolgok, amiket meg lehet tanulni teológiailag. Elmegyek bibliaiskolába, olvasom a Bibliámat, olvasok egy könyvet Róla, és megtanulom teológiailag. Isten azonban annyi más módon akar tanítani engem! Vannak dolgok, amit csak kapcsolatilag érthetek meg. Vannak dolgok, amiket csak szolgálaton keresztül tanulhatok meg. Vannak dolgok, amiket csak próbákon és nehézségeken keresztül tanulhatok meg. Nem az osztályterem a válasz mindenre. Egyébként ezért van, hogy a bibliaiskolánk nem valahol mindentől – az élettől is – távol van, szép környezetben. Mert hisszük, hogy Isten tanít minket mindezeken keresztül. A bibliaiskolában ez történt meg velünk. Lettek kapcsolataink, lett szolgálatunk, voltak próbáink, voltak nehézségeink, és tanított minket.

Isten mindben tanítani akar minket. Ám mondhatom Neki:

– Hogy merészeled?! Honnan veszed a bátorságot, hogy azt mondod nekem: „Ne aggódj, nem a te dolgod!”?! De ez az én életem! Miről beszélsz?

– Én vagyok a te Istened. Bízz Bennem! Nem a te dolgod, ne aggódj rajta!

Ez kihívás mindnyájunknak. Amikor ezt mondom a szívemben: „Jézus, Ő az én Istenem. Ő nem az én válságmenedzserem, nem a…”; akkor az egy másik fajta élet, ahol azt tudom mondani: Rendben, Uram! Mint ahogy Jób mondta:  kezemet a számra teszem… Az másik fajta élet. Az különleges élet.

Ámen.