A hívő mindenkor az Úrral ünnepel #1

2014 szeptember 28. vasárnap  10:30

Ünnepek. Tegnap volt egy ünnep, a bibliaiskolások Gólyabálja. Nemsokára ünnepelni fogjuk a Hálaadást, lesz szeretetvendégségünk, és lesz közösségünk akörül. Észrevetted? Az ünnepeink tanító jellegűek. Ez az Úr ötlete igazából. Amikor megnézzük 2Móz 13-ban a páskát, akkor azt látjuk, hogy Isten nem csak azt mondta Izraelnek: Emlékezzetek meg róla!; hanem azt is mondta: Tanítsd a gyerekeidnek, hogy mit jelent! Ez Istennek az ötlete.

Ha ünnepelünk, akkor mi szeretnénk lusták, passzívak lenni, szeretnénk csak lazítani, élvezni, vegetálni. Mi így gondolkodunk erről. Isten viszont azt mondja: „Ez nem csak megemlékezés, hanem tanító jellegű is. Azt szeretném, ha továbbadnál valamit.” Nem így van? Gondolj bele, hogy a keresztény ünnepeink – a Karácsony, a Húsvét, a Pünkösd – annyira drágák! Ezek hasznosak arra, hogy beszéljünk a világnak Isten szeretetéről, Isten törődéséről, Isten közelségéről, Krisztusnak az emberi voltáról és Krisztusnak az isteni voltáról. Beszélj! Ezek nagyszerű alkalmak erre. Jön a Karácsony, lesz egy koncertünk, vannak terveink, és izgatottak vagyunk.

Miért? Azért, mert az ünnepeink arra valók, hogy tanítsunk velük. Nem csak azért, hogy föltegyem a lábam és hanyatt dőljek, hanem azért is, hogy tanítsunk velük, hogy továbbadjunk valamit, hogy elmondjuk a gyermekeinknek, hogy elmenjünk egy kórházba és elénekeljük az embereknek, vagy meghívjuk őket ide, és itt énekeljük el nekik, vagy mondjuk el nekik.

Nem csoda, hogy a világ mindig szeretne távolságot tartani ettől. Már többször emlegettem, hogy Karácsonykor, Húsvétkor mindig van ilyen cikk, amiben egy „zseniális fickó” leírja újra: A keresztény világ Krisztus feltámadását ünnepli. „Én nem! A keresztény világ… Legyünk kényelmes távolságban a dologtól, nehogy véletlenül valamit tanuljunk belőle!”

Igazából a vasárnapjaink is ünnepek. Az Úrnak a feltámadását ünnepeljük együtt. Veszünk Úrvacsorát, van bemerítés – ezek mind-mind ünnepeink. Amikor ünnepelünk valamit, visszatekintünk valamire, de előre is tekintünk, és tanítunk vele egymásnak és a következő nemzedékeknek és a nem hívőknek. Igazából ezért csináljuk.

Tegnap volt egy másik nagyszerű ünnepünk is. Sokan Kaposváron voltunk Mánuelnek és Lilinek az esküvőjén. Arra gondoltam, milyen nagyszerű lépés ez az életükben, ahogy együtt követik Isten elhívását. Vannak emberek – tudom –, akik nem tekintik ezt ünnepnek sebek miatt, keserűség miatt, vagy rossz, hiperszellemi tanítás miatt. Viszont Zsid 13:4-ben azt mondja az Írás, hogy a házaságy tiszteletreméltó, ami azt jelenti, hogy a házasság is tiszteletreméltó. Gyönyörű dolog és ünnep. Nekik, az ő elhívásukban előrelépés. Tegnap taníthattunk sok embert, és emberek újjászülettek. Nagyon áldott volt, hálásak vagyunk Isten munkájáért!

Ünnepekről szeretnék beszélni. 2Krón 30. Ezékiás királyról szól. Ezékiás jó király volt, az Urat kereste. Amit csinált, az igazából egy értelemben zseniális volt. Valójában annyira jó munkát végzett. Nagyszerű, ahogy elkezdte, és ahonnan elkezdte, ahonnan elindult. Érdekes módon az ünneppel kezdte. Egy értelemben ebben a fejezetben először látjuk az ünnepet. Ahogy csinálja, ez tényleg átformálja Izraelt és Júdát.

Az, hogy mennyire mélyreható, az másik kérdés, de ebben van egy lecke a számunkra. Az első három versben a páska megünnepléséről van szó, ami az egyik nagyon fontos ünnepe Izraelnek. Itt látjuk, hogy egyből eltolták a dolgot:

2Krón 30:3 Mert a maga idejében nem tudták megtartani, mivel a papok nem szentelhették meg magukat kellő számban, és a nép sem gyűlt össze Jeruzsálemben.

Az első hónapnak a 14. napjára kéne esnie, és akkor nem tudták megtartani. Mert a papok nem vették komolyan, és a nép sem vette komolyan. Miért nem vették komolyan? Azért, mert nemzedékek és nemzedékek és nemzedékek óta nem ünnepelték rendesen a páskát. Nem csinálták helyesen, úgyhogy az emberek nem vették komolyan.

Amikor itt volt az ideje, akkor úgy voltak: „Elmenjünk? Á, nem! Most mást csinálunk. Most nem érek rá. Most nem fér bele.”; és nem jöttek el Jeruzsálembe. A papok is: „Jön a páska ideje. Megszenteljük magunkat? Kipucoljuk a házból a kovászt? (Ami a bűnnek a képe.) Szedjük össze magunkat, és tisztítsuk meg magunkat, járjunk tisztán, éljünk helyesen? Készítsük fel magunkat?… Á, nem, most nem érek rá! Ez olyan költséges! Annyi gyerekem van! … Á, nem! Ez van, az van! El kell utaznom valahova. Üzletelnem kell, nem érek rá!” Nem vették komolyan. Félvállról vették.

Egy értelemben azt mondhatjuk, hogy az egész történet egy nagy fiaskónak indul. Úgy tűnik, hogy az egész nem tart sehova. „Ez nem… hogyan lenne rendben ez?” Hányszor és hányszor van az életünkben, hogy úgy érezzük: „Mennyire eltoltam! Innen már mi jó jöhetne?” Hányszor van az életben, hogy nagyon rosszul indul el valami? „A házasságom nyomorult, kezd szétesni. A gyerekemet – úgy tűnik – rosszul neveltem. Rosszul ébredtem, bolond voltam ma reggel, bolondságokat gondoltam…”

Azt mondanám: Ha valami ilyen rosszul indul, akkor hogyan jöhetne ki belőle bármi, ami jó? Viszont az egyik nagy leckéje a kegyelemnek az életünkben az, hogy nagyon sokszor, ami elrontva indul, az lehet, hogy Istennel a legjobb napom lesz. Az lehet, hogy a legnagyobb szolgálatom ideje lesz. Az lehet, hogy győzelmemnek az ideje az Úrral. „Most még csak azt látom, hogy elszúrtam, és nem tudom, hogy mehetek-e valahova. Elrontottam.” A nagy kérdés a mi Urunkkal, a nagy ügy a mi Urunkkal nem az eltolásnak a mértéke vagy a hossza, hanem az, hogy milyen döntéseket hozok utána. Milyen döntéseket hozok most, hova megyek most?

Ezékiásnak és a jeruzsálemi lakosságnak jó helyen volt a szíve. Úgyhogy fellapozták Mózes 4. könyvét, és azt találták a 9. fejezetben, hogy van másik lehetőség: ha van valaki, aki nem tudta megülni a páskát az első hónapnak azon a napján, akkor megülheti a második hónap ugyanazon napján. Mert azt mondja Isten: „Azt akarom, hogy megüljétek a páskát. Azt akarom, hogy ünnepeljetek. Azt akarom, hogy emlékezzetek. Azt akarom, hogy felkavarodjatok a szívetekben. Azt akarom, hogy tanítsátok ezt, hogy ne szűnjön meg ez a bizonyságtétel Izraelben. Úgyhogy adok még egy lehetőséget.”

Ezékiás és egész Jeruzsálemből néhányan – valahányan a népből és az a néhány pap, aki komolyan vette – összejönnek az első hónapban a megfelelő napon, egymásra néznek, és mint bizonyos filmekben: „Süvít a szél, üres a tér, csak egy-két ember lézeng behúzott nyakkal, összeszorított kabáttal. Aztán csak legyint egyet, kavicsba rúg, sarkon fordul és elmegy. Ennyi!”

Ám nem ezt mondják, hanem azt: „Figyelj! Mi lenne, ha nem ülnénk meg mi sem most? Hanem azt mondjuk: egyikünk sincs kész. Mi sem vagyunk kész. Várjunk még egy hónapot. Adjunk még egy lehetőséget, és küldjünk meghívást mindenkinek, és imádkozzunk, tervezzünk rá! Csináljuk ezt, és ünnepeljünk együtt, de legyen igazi! Legyen olyan, amilyennek Isten szánta.” Aztán ez a tervük, nem akarják fél szívvel csinálni.

Azt találtam a kereszténységem éveiben, hogy félszívvel nagyon nehéz csinálni. A kereszténység nem arra lett kitalálva. Olyan, mint a biciklizés, nagyon nehéz félig csinálni. Vagy biciklizel, vagy nem. Nincs a kettő között semmi. Ha úszni akarok, azt lehet félig-meddig csinálni. Kicsit pancsolok, lefröcskölök valakit, kicsit lebukok, nézelődöm… félig-meddig csinálom. A biciklizés azonban olyan, hogy vagy ülök rajta és megyek, vagy semmi. Egy helyben állni rajta nagyon nehéz, és nem tart sokáig.

Ugyanez van a kereszténységgel, vagy csinálom, vagy nem. Ezékiásék így voltak. Azt mondták: igazán meg akarjuk ülni! Szeretnélek bátorítani, nagyon sok dolog a hívő életünkben úgy kezdődik, hogy elügyetlenkedjük, és aztán Isten használja. Lekésem a vonatot, és akkor találkozom valakivel, akinek meg kell térnie. Elrontom az utazást, és aztán valaki felé szolgálhatok. Lebetegszem, és azt kérdezem: Miért? Van azonban lehetőség benne Istennel, amit nem láttam azelőtt. Isten azt mondja: Figyelj, nem az számít, hogy el van rontva, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol, miután elrontottad.

Sokszor hallom ezt: Ah, én már olyan régen elrontottam! Itt, 2Krón 30:26-ban azt olvassuk, hogy Salamontól Ezékiásig nem ülték így a páskát. Az kb. kétszázötven év. Garantálom neked, hogy annál rövidebb ideje toltad el. 🙂 Biztos, hogy olyan régen nem rontottad el. Ami azt jelenti, hogy te is helyreállhatsz, te is mehetsz tovább. Te is mondhatod: „Nem! Elegem van! Torkig vagyok ezzel. Mi lenne, ha rendesen csinálnám? Mi lenne, ha rendesen ünnepelném? Mi lenne, ha a mai nap tényleg így járnék?”

2Krón 30:4 És ez a dolog igen tetszett a királynak is és az egész gyülekezetnek.

Ez nagyon tetszett nekik! Ez olyan, mint mi vagyunk igazából. Azt mondják: „Csináljuk rendesen! Menjünk utána teljes szívből! Járjunk úgy, ahogy tényleg érdemes.” Nem úgy van, hogy ez itt van a szívünkben? Róm 7:22-ben azt olvasom: gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint. Belső ember szerint! Van azonban egy problémám is:

Róm 7:23 de látok egy másik törvényt a tagjaimban, amely … engem a tagjaimban levő bűn törvényének a rabságába hajt.

Azt mondja, hogy ez rabbá tesz engem. Van problémám. „Igen! Teljes szívből akarom csinálni!”; de ugyanakkor megint elrontom, és megint elrontom. Ezért van szükségem arra, hogy „kapjak egy levelet Ezékiástól”, amiben azt írja: „Gyere! Nem számít, hogy elrontottad! Tudtad, hogy az Úr adott még egy lehetőséget, hogy megüljük együtt?” „Tényleg adott még egyet?” És hányat ad? … És hányat ad? Ez Istennek az irgalma. Ez Istennek a kegyelme, hogy amint Vele járunk, Ő mindig ad nekünk újabb lehetőséget, hogy Vele járjunk.

Ha megnézed Izraelnek a történelmét, mi az egyik legrendszeresebben visszatérő kifejezés? Isten újra meg újra azt mondja nekik: „Ítélet jön, mert elfordultok Tőlem újra és újra, de ha megtértek, de ha visszatértek, Én tárt karokkal – nem szó szerint így mondja – várlak titeket. Ha visszatértek… Kérlek, gyertek vissza! … Ha visszatértek… Ha visszatértek…” Újra és újra ezt mondja.

Isten nekünk is azt mondja: „Gyere! Gyere!” „Tetszik ez a dolog. Szeretnék erre menni, de túl ügyetlen vagyok hozzá, és tudom, hogy újra el fogom rontani.” Isten azt feleli: „Nem ez számít. Gyere! Mert Én vagyok a te erőd.” Gal 5:16 Járj a Szent Szellemben. Ami azt jelenti, hogy Isten azt mondja nekünk: „Én vagyok a te erőd. Én akarok lenni a te erőd. Járj Velem.” Miért? Mert Kol 3:3 te meghaltál Krisztusban, új életed van. Ha hívő vagy Jézusban. Kol 3:1-2 járj abban az erőben, ami odafentről elérhető neked. Erre van szükségünk.

Sokszor Sátán ezzel győz felettünk: „Odanézz! Hogy elrontottad! Látod? Odanézz!” Én felemelném a fejem, de ő nem engedi: „Odanézz! Milyen rég óta így vagy!” Isten azt feleli: „Én még mindig várok. Én még mindig itt vagyok. Én nem változom. Én azt akarom, hogy ünnepelj Velem a mai napon. Azért adtam neked a Szent Szellemet, Ján 14:17. Azért jött el a Szent Szellem, hogy ünnepelhess Velem.” Minden napon ez a cél. Ez a gyönyörű dolog benne.

2Krón 30:5-9-ben arról olvasunk, hogy kihirdetik. Ebben az időben két királyság volt, Izrael szétszakadt. Júda a déli királyság, nekik voltak bálványimádó időszakaik, és voltak jó királyaik, akik Istent követték, és a nép a helyes irányba ment. Az északi királyság, Izrael leszakadt teljesen az Úr útjától. Nagyon sokszor háborúztak egymással, mert nem tudtak egyetérteni.

5-9. versekben Ezékiásnak támad egy nagy ötlete: Mi lenne, ha meghívnánk őket is, Izraelt, a másik tíz törzset? Valaki mondhatná: „Ezékiás! Észnél vagy? Az ellenséget? Meghívjuk az ellenséget? Azokat, akikkel háborúztunk? Azokat, akik elhagyták az Urat? Dehogy hívjuk meg őket!” Ezékiás azt feleli – nincs így leírva, de egy értelemben ez a válasza erre a kérdésre – „Igen, meghívjuk az ellenséget. Igazán nem ők az ellenség. Ők imádhatnák velünk az Urat, és élvezhetnék ezt az egészet. Gyönyörködhetnének ebben, és áldás lehetne nekik. Gyönyörű dolog lehetne. Ezek az emberek eljöhetnének, és ismerhetnék az Urat, és megint felkavarodhatnának, és minden megváltozhatna.” Elküldik a követeket, és azok hirdetik.

Ez olyan, mint a léleknyerés, mint az evangelizáció, nem? Azt mondják: gyertek, ünnepeljetek velünk. Mi is ezt mondjuk. Nem azt mondjuk: „Legyél olyan vallásos, mint én. Nézd meg! Jó rám nézni? Én is nyomorult vagyok, legyél olyan, mint én!” Hála Istennek, hogy nem ezt mondjuk, hanem azt: „Hé! Én megtaláltam Jézust, vagy Ő talált meg engem. Valami ilyesmi. Örömöm van Őbenne, reményem van Őbenne. Van reményem a halálon túl. Neked van? Gyere Jézushoz, és ünnepelj velünk, ismerd meg Őt.” Ez az evangelizálás, ez a léleknyerés. Ez jelenti azt, hogy szolgálni valakit az evangéliummal, hogy hívjuk őket Jézushoz: Bízd Rá magad te is, és te is megismered Őt.

Persze, nem minden tökéletes. Úgy értem, hogyan indul az egész? Az egész rossz időben van. Hosszú visszacsúszás után, nemtörődömség és megszokottság után. Azt mondják: Attól még csináljuk! Sokszor a büszkeségünk azt mondja: „Nem! Ha nem tudom helyesen csinálni, nem is csinálom inkább.” Ez csak Sátán, aki azt mondja nekünk: „Nem vagy méltó. Így nem lehet! Nem vagy méltó!” Észrevetted, hogy amikor Sátán mondja, hogy nem vagy méltó, akkor az ellökdös téged Istentől? Így működik. Ez az, ahol Péter azt mondja: „Uram, távozz tőlem! Bűnös ember vagyok.”

Másrészt, Isten elhozza Ézsaiást a mennybe Ézs 6-ban és aztán Ézsaiás meglátja: méltatlan vagyok, tisztátalan vagyok; de ez nem távol viszi Istentől, hanem Isten jelenlétében van. Aztán Isten megtisztítja őt. Ez a különbség.

2Krón 30:10-ben arról olvasunk, hogy mi történik ezekkel a küldöttekkel. Kinevették és kigúnyolták őket. „Tudtuk, hogy ez fog történni! Látod? Semmi értelme. Nem megy ez sehova, nincs ennek semmi értelme.” Nem! 2Krón 30:11 néhányan, bizonyos emberek… Lesznek néhányan, akik eljönnek. Lettek Izraelből, északról. Egy értelemben az ellenségtől eljöttek, hogy ünnepeljenek. Bevállalták. 2Krón 30:12-13 sok nép gyűlt Jeruzsálembe, és

2Krón 30:13 igen nagy gyülekezet volt.

Igen nagy gyülekezet volt! Ez az, amiért csináljuk. Ez az, amiről beszélünk. Egy nap ott leszünk a mennyben, és azt olvassuk Jelenések könyvében, hogy igen nagy gyülekezet lesz ott is. Ott igen nagy gyülekezet lesz! Nagy vizek zúgása, sokaság, óriási tömeg. Erről beszélünk, hogy néhány ember innen és néhány ember onnan. Nem a többség, de imádkozunk ébredésért? Én imádkozom ébredésért, igen. Én hálás vagyok azért is, ha egy ember életében ébredés van. Hálás vagyok ezért. Kérdezheted: „Az miféle ébredés?” Csoda, mert az az ember ünnepel. Mert ismeri Jézust.

Az élet nem feltétlenül könnyű, de ugyanakkor van ünnep az életünkben Jézussal, és van ébredés. Hálás vagyok érte. Innen jön néhány, onnan jön néhány, amonnan jön valahány, és aztán nagy sokaság lesz. Mint egy konferenciánkon Debrecenben, vagy itt, vagy Baltimore-ban, és történik közöttünk valami, ami gyönyörű.

2Krón 30:14 Nekifogtak, és lerombolták az oltárokat, amelyek Jeruzsálemben voltak. A tömjénezőoltárokat is mind lerontották és a Kidrón-patakba dobálták.

Ezékiás nem adott erre parancsot. Miről szól ez? Bálványokról. Idegen istenek imádatáról. Milyen gyönyörű ez! Ezékiásnak még parancsot se kellett adnia erre. Csak megtörténik! Miért? Azért, mert az Urat akarjuk követni.

Sok ember birkózik dolgokkal, amikkel nem érdemes birkózni. Sok ember birkózik az itallal. Kövesd az Urat, és kiszorul az életedből! Sok ember birkózik a gyűlölettel. Sok ember birkózik a megszokottsággal, értem. Tudom, miről beszélsz, mert ugyanolyan szívem van, mint neked, vagy rosszabb. Tudod, mit?  Kövesd az Urat! Nyomulj utána, foglalkozz Vele. Ne törődj az üveggel, nyomulj az Úr után, és ígérem, nagyon sok dolog le fog hullani az életedről.

Megtértem, és annyira hálás vagyok ezért a gyülekezetért és a tanításért. A pásztorom soha nem jött oda hozzám: Dobáld ki a bálványaidat! Soha nem mondta ezt nekem, nem is volt az otthonban. Egy nap azonban Isten a szívemre helyezte, és ránéztem a Buddha szoborra a polcomon: „Várjál csak! Ez mit vigyorog? Ez egy bálvány! Sose gondoltam erre, de ez egy bálvány. Az imafüzér is, és azok a mocskos könyvek… Hé, kifelé!”

Ugyanez a gondolat, hogy nagyon sok dolog kiesik az életemből, ha megyek az Úr után. Hadd bátorítsalak, Kol 3:1-3 kövesd az Urat teljes szívedből. Add oda magad teljes szívvel. Aztán nagyon sok dolog le fog hullani, ahogy a Szellemben jársz, és ahogy Ő vezet téged.

2Krón 30:15 Azután levágták a páskabárányt a második hónap tizennegyedik napján. A papok és a léviták pedig megalázkodtak – a héberben ez a szó félúton van a szégyen felé –, megszentelték magukat, és égőáldozatokat vittek az ÚR házába.

Egy nap felkelt a pap, látja, hogy jönnek az emberek: „Ezek mit csinálnak itt? Páskát ülnek? Abban mintha nekem is lenne valami részem?!” Miért mondom ezt? Azért, mert ez a legjobb módja annak, ahogy történhet.

Például ha visszacsúszik valaki a hitében, távolodik az Úrtól, akkor hogyan segíthetek neki? Rászólok? „Ne legyél visszacsúszott!” Ah, ez „nagyon” fog segíteni neki! 🙂 Csak figyeld a reakciót! Keresztbe lenyelne! 🙂 Hogyan segíthetek neki valóban? Én azt gondolom, hogy a legnagyobb segítség az, hogy én járok teljes szívemből az Úrral, és szeretem őt, és azt mondom: „Veled vagyok. Nem tudok, nem akarok ott lenni, ahol te vagy, én követni akarom az Urat. Kérlek, gyere velem.”

Nem erről szól-e, amikor azt olvassuk Zsid 12:13-14-ben: a lábaitoknak egyenes ösvényt készítsetek, hogy aki sánta, az is jöhessen arra, hogy könnyű legyen neki jönni. (Ez az akadálymentesítés verse a Bibliában. :-)) Azt mondom a testvéremnek: „Megyek így, és az én utam egyenes, könnyű járni rajta, és örömteli és szabad és ünnep. Ezen neked is könnyű lenne járni. Könnyebb lenne, mint ahogy azon az úton mész. Gyere! Menjünk együtt! Gyere, és élvezzük együtt!” Ez az utunk együtt. Ez az, ahogy segíthetek rajta.

Van ez a helyzet, 2Krón 30:16-20 írásrészben még mindig helytelen az egész. Összegyűltek, de az emberek nem szentelték meg magukat. Eljöttek, de nem készültek fel rá. Eljöttek és nincs rendben a dolog. Ez nem vicc, mert ez a törvény rendelkezési időszaka. Ebben az időben ez nem volt vicc, hanem Isten komolyan vette. „Tartsuk be a törvényt! Annak helyesnek kell lennie, aszerint kell csinálni.”

Összejönnek az emberek, akarják Istent. Annyira akarják Istent, hogy kihajigálják az oltárokat a patakba, „Nincs szükségünk rá!”, és megtisztítják magukat. Felkészülnek, amennyire tudnak, de nem sikerül. Nem sikerül. Ez azért érdekes nekünk, mert 1Kor 11:27-ben azt olvassuk az Úrvacsoráról, hogy vegyük azt méltóan. Készítsük fel a szívünket. Ne járjunk bűnben, valljuk meg, ha valami van köztünk és az Úr között. Vegyük komolyan! Ne félvállról, hanem vegyük komolyan. Ezért mondjuk, ha nem vagy hívő Jézusban, akkor ne vedd, mert nem tudod méltóan venni.

Olykor vagyunk így. Úgy értem, hányszor volt úgy színdarabunk, hogy azt mondtuk előtte – nem egy héttel, nem egy nappal előtte, nem egy órával előtte –, amikor kezdtük, a fejünket fogtuk és sóhajtoztunk: Reménytelen! Hányszor van úgy istentisztelet előtt – kérdezd meg a feleségem – „Uram, hol az üzenet? Uram, mit akarsz mondani? Miért én állok itt?”

Hányszor és hányszor van úgy, hogy megyek evangelizációra, és P. Shane-nel nem úgy vagyunk ott, hogy „Ide nekem az oroszlánt is!”. Hanem „átmegyünk finnbe” és a cipőnk orrát nézegetjük. Ott ül az idős aranyos nénike, és a szemében olyan vagyok, mint a sáska, és nekem is a néni ijesztőnek néz ki. Aztán Isten azt mondja: „Az Én kegyelmem, az Én irgalmam… Én arra hívtalak el, hogy ünnepelj Velem.”

Ezékiás imádkozik értük… „Ilyen nincs!” Ilyen nincs Mózes 4. könyvében, ilyen nincs Mózes 2. könyvében. A törvényben nem olvasol erről, hogy ez rendben lenne. A törvényben nem olvasol róla, hogy ez így rendben lenne. „Ha a király imádkozik értük, akkor rendben lesz.” – ilyen nincs, és mégis!

2Krón 30:20 És meghallgatta az ÚR Ezékiást, és megkegyelmezett a népnek.

Mi ez? Ugyanerről olvasunk Hab 3:2-ben. Azt olvassuk, hogy Isten könyörül, és megenged. Aztán Ezsdr 9:8-ban azt olvassuk, hogy Isten adott nekünk kis időt, a kegyelem idejét. „Várj! Ez a törvénynek az időszaka. Ez annak a rendelkezési kora. Itt nincs kegyelem!” Dehogy nincs kegyelem! Isten a kegyelem Istene, 1Pét 5:10. Az Ószövetségben is a kegyelem Istene. Azt mondja nekik: „Rendben. A szívetekre nézek, és nem arra, hogy eltoltátok.”

Szeretnélek bátorítani ezzel, hogy ünnepelj. Tedd amúgy is! Hazamész innen, és ebédelsz, akkor ünnepelj. „Pásztor! Csak egy kis tésztalevesem van.” Lehet így is ünnepelni! „Pásztor! Mit tudsz erről?” Tudok róla. A bibliaiskolás időszakom így ment végig, naponta általában két kiflit és egy pohár tejfölt ettem. Ünnepeltem, és utólag visszanézve azt kérdezem: Ez hogyan sikerült? Viszont amikor benne voltam, akkor ünnepeltem. Aztán a hétköznapokon kérlek – nem parancs, de a Szent Szellem benned él, ha hívő vagy – ünnepelj és ünnepelj és ünnepelj!

Ezt a verset akkor is ismered, ha nem olvastad, mert konferenciánk végén ugyanígy vagyunk:

2Krón 30:23 Aztán tanácsot tartott az egész gyülekezet, hogy még hét napig ünnepet szenteljenek. Így még hét napot töltöttek el vigasságban.

Amikor vége van az EuroCon-nak, azt kérdezzük: Nem lehetne még hét napig csinálni? Amikor vége van a nyári konferenciának: Nem lehetne még hét napig csinálni? Aztán általában nem csináljuk, de ők megcsinálták. Milyen jó lehetett nekik! 🙂 Mennyire nagyszerű ez! Mit látunk itt? Ünnepelték az Urat, úgyhogy mi történt velük?

1) Elfelejtették a különbségeiket, összegyűltek és együtt ünnepeltek.

Igazán ez a gyülekezet, hogy elfelejtjük a különbségeinket. Összegyűlünk, és együtt ünneplünk.

2) Kidobták a bálványaikat.

3) Felkavarodtak a szívükben.

4) Megvallották a bűneiket.

5) Imádkoztak és ünnepeltek.

Dicsőség Istennek, mert ez a mi örökségünk Krisztusban. Ámen.

Ha még nem ismered Jézus Krisztust, akkor hívd a szívedbe. Mondd azt egyenesen Jézusnak a szíved csendességében: „Én Istenem, Jézus! Ments meg engem. Adj nekem új életet. Látod, mennyi mindent rontottam el, adj nekem új kezdetet! Meg akarlak ismerni Téged. Bízom Benned, hiszek Benned, Veled akarok járni! Jézus, gyere az életembe, legyél a Megváltóm.”

Ha életedben először imádkoztál így, küldj nekünk egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu), hadd örüljünk veled!

Kategória: Egyéb