A bolond gondolatai nem tartják távol Istent & A kereszt valósága az életünkben (Húsvét)

2015 március 29. vasárnap  10:30

P. Rick Knight

Nagyon szeretem azt, amikor végiggondoljuk, hogy Isten mit tett meg azért, hogy velünk, emberekkel kapcsolata lehessen, azért, hogy meg tudjon minket váltani, azért, hogy Magának megváltson minket. Ez egy kapcsolat. Csodálatos erről gondolkodni, hogy Isten vágyik ránk! Ez elképesztő!

Zsolt 14:1a Azt mondja szívében a bolond: Nincs Isten.

Közülünk senki sem mondta ezt, igaz? 🙂 Itt nincsenek bolondok. Azt hiszem, hogy mégiscsak van egy, hiszen én itt állok, és hát én mondtam ilyet: Nincs Isten! Mondtam ezt az életem során. Mégis Isten keresett engem, és utánam jött. Nem volt egyszerű, hogy megtaláljon. 🙂 Mégis amikor megtalált, szeretett engem.

Zsolt 14:2 Az ÚR letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy lássa, van-e közöttük értelmes, aki keresi Istent.

Van-e bárki, aki megérti, hogy szüksége van? Azon tűnődöm, hogy mielőtt megismertem Istent, mennyi időbe telt, mire megértettem, hogy ilyen szükségem van? Isten keresett engem. Aztán eljött az a nap, amikor megértésem lett. Megértettem azt, hogy szükségem van valamire – amit itt a Földön nem találok meg –, ami megelégíti a lelkem. Persze akkor még nyilván nem ezeket a szavakat használtam. Azt azonban tudtam, hogy szükségben vagyok. Ez az, amire Isten rátekint a mennyből. Ő óvatosan keresgél, és nézi, hogy kik azok, akik megértik ezt. Mi is az, amit megértenek? Azt, hogy szükségük van Rá, és utána ők kezdik keresni Istent.

Hála Istennek a Vele való kapcsolatunkért, hogy ez személyes, nem pedig vallás, és hogy mi beszélhetünk Hozzá és kapunk válaszokat. A szemünk láttára és fülünk hallatára megválaszolja az imákat. Láttuk ezt tegnap Debrecenben. Egy fiatalember két hete eljött az imaalkalomra. Igazából eddigi élete legrosszabb helyzetében volt, elveszítette a munkáját, nem volt pénze, és néhány nappal azelőtt már nem volt hol laknia sem. Tegnap büszkén lépett be a terembe, nagyon piszkos munkaruhában érkezett. Olyan boldog volt, hogy koszos lett a munka miatt! Mert Isten adott neki munkát, és néhány napon belül lakhelyet is. Annyira hálás vagyok az Istennel való kapcsolatunkért, amikor kérhetünk és Ő ad nekünk!

Végezetül, gondolj erre így. Isten nélkül kétfajta kapcsolat lehetséges. Az egyik a saját magammal való kapcsolatom, és a másik fajta a másokkal való kapcsolatom. Ez két kapcsolati kör. Aztán találkozunk Istennel, és utána ott a harmadik kör a kapcsolatunk a szent Istennel. Csodálatos módon ez a kapcsolat helyes megvilágításba állítja a másik kettőt. Megtisztítja a másik kétfajta kapcsolatomat, és ez a harmadik válik a másik kettő forrásává.

Nyilván a kapcsolatom saját magammal még mindig megvan, de mostmár kedves dolgokat mondok magamnak, és amikor tanácsolni próbálom magam, akkor bátoríthatom magam. Egészséges kapcsolatom van magammal, és másokkal. Egészséges kapcsolatom van másokkal azért, mert mostmár a forrás az Isten szeretete. Ő vérzett és meghalt és feltámadt azért, hogy mindez az enyém lehessen. Megtapasztalhatom az Ő szeretetét az életem mindenegyes napján, és ez a szeretet túlcsordul mások javára.

Isten letekint a mennyből: „Van bárki, aki értelmes? Van bárki, aki tudja, hogy szükségben van? … Nocsak, ott egy színdarab! Ott is egy értelmes, és amott még egy… akik keresnek, mert megértették, hogy többre van szükségük az életükben. Ezért utánuk megyek.” Isten azt mondja: Megyek utánuk, és bevonom őket. Ez annyira gyönyörű! Ámen.

 

P. Kende

Szeretnék felolvasni egy bizonyságot. P. Zolival temetésen voltunk pénteken.  Többször mondtuk ezt: Ha meghalsz, akkor szólj, eltemetünk. 🙂 Volt valaki, aki komolyan vette. … Egy család megkért bennünket, és aztán valaki azt írta a családból: „Az igazság a szívekig hatol. A miénkig, a hívőkéig biztosan. Gyönyörű bátorító, vigasztaló szavak voltak, amelyek reményt nyújtanak mindenkinek. Szükségünk van rá, hogy halljuk. Hadd adjak nektek visszajelzést: volt, aki imádkozott, volt, aki reményt kapott, és volt, akinek a dal hatolt a szíve mélyére.” Aztán megköszönte.

Igazán csak azért akartam ezt felolvasni, mert tényleg bátorító volt. Voltam néhány temetésen mostanság, ahol a polgármesteri hivataltól kértek meg valakit, hogy csak mondjon valamit. … Huh! Utána kedvem lett volna befeküdni a sírba. 🙂 Úgy értem, hatalmas a reménytelenség benne. Aztán – ó, Istenem! – azok a halálzenék, amiket ott lejátszanak… Nyilván nem vicc a temetés. 🙂

P. Zoli olyan szép zenét állított össze, szép dicsérődalok voltak! Aztán beszéltünk az életről és a halálról, a valóságról, Krisztus valóságáról, a reményről. Aztán p. Zoli énekelt is egyet, amit nem kéne reklámoznom, mert nem akar ebben karriert építeni. 🙂 Nagyon bátorító volt. Tényleg mondták ezt ott is emberek. Arra gondoltam, hogy mennyire fontos a hitünk és a bizonyságunk ebben a világban. Mert milyen más remény van?

Tegnap este a húsvéti színdarabunk után nagyszerű beszélgetéseink voltak. Találkoztam egy párral a büfében, és a férfival beszélgettünk. Most találkoztunk először, úgyhogy nyilván próbált nem nagyon izgatott lenni, és azt mondta róla: Jobb volt, mint gondoltam, hogy lesz! Aztán beszélgettünk csak úgy mindenféléről, és közben újra és újra csak mondott valamit a darabról: „Milyen jó volt! Mennyire fel volt építve! Az érzelmi része is annyira világos volt! A kifestett barátnő is annyira ki van találva! Nem voltak üresjáratok. Nem volt szájbarágós, és…” Annyira aranyos volt, mert próbált nem túl izgatott lenni, de nehezen ment neki. Mondtam, hogy az emberek izgatottak felőle!

Aztán beszélgettem valakivel, aki szintén benne van a színjátszásban. A hölgy azt mondta: „Annyira látszott, hogy a szívükből volt az egész. Annyira különleges volt emiatt!” Tényleg nagyszerű volt. Ma este is az lesz, Isten kegyelméből.

Húsvét van, halleluja! Már szóltunk az árulásról, Júdásról, és beszéltünk a közösség asztaláról, arról az asztalról, ahol ettek az utolsó vacsorán (2015.03.22. de. P. Kende: Az Úr asztala az életünkben), és arról, hogy mennyire különleges hely volt az. Most a keresztről fogunk beszélni, ha Isten megengedi.

Csak néhány dolgot tudunk róla elmondani. Úgy hiszem, nem számít, hogy mennyire vesszük komolyan a keresztet, mert nem tudjuk eléggé komolyan venni. Túl nagy a kereszt, túl jelentős a kereszt, túlságosan súlyos, túl komoly ahhoz, hogy értsük, hogy átérezzük, hogy befogadjuk, hogy átlássuk. A kereszt Istennek az örökkévaló munkája itt a mi időnkben, a mi történelmünkben. Ugyanígy rövidlátóak vagyunk a bűn súlyával, vagy azzal, hogy mekkora pusztító hatása van a bűnnek. Egyszerűen csak túl rövidlátóak vagyunk ahhoz, hogy lássuk.

Sokszor ugyanígy gondolkodunk Jézus feltámadásáról. (Ha Isten engedi, következő alkalommal ez lesz a témánk.) A feltámadásnak sem látjuk sokszor a súlyát a mindennapokban, mégis Isten nagyon eltökélten tanít minket, leleplezi nekünk ezeket a valóságokat. Szeretné, hogy megértsük. Sokszor mi, akik prédikálunk, szolgálunk az Igével valahol, mi vagyunk a leginkább meglepve, hogy Isten akar beszélni erről. Mert Isten a szívünkre helyez dolgokat, és tudjuk, hogy nem a mi gondolataink, nem a mi szavaink. Most a keresztet nézzük meg.

Sok évvel ezelőtt volt egy húsvéti alkalmunk, amikor Jézusnak a hét kijelentését néztük meg a kereszten. Az nagyszerű alkalom volt, és nagyon tartalmas, többen szolgáltunk akkor: p. Zoli, p. Jim.

1) Ez Jézus első kijelentése:

Luk 23:34a … Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

Akkor mondta, amikor megfeszítették Őt. „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” – ez a leglenyűgözőbb kijelentés, ahogy egymásra nézhetünk, ahogy egymásról gondolkodhatunk. Ezek a szeretetnek a szavai. (Amikor p. Lange nemrég itt prédikált, akkor ezt ő is említette.)

Mi azonban megtesszük egymással, hogy különböző módokon nézzük egymást, különböző környezetekben – ha úgy tetszik. Könnyű a házastársamat beletenni bizonyos környezetbe. Mondjuk a haragommal, a haragomban ránézek a feleségemre, és azt mondom: „Miért csinálja már megint ezt? Pontosan tudja, hogy mit csinál! Pontosan tudja, hogy mennyire utálom ezt.” Neki is könnyű ugyanezt megtennie velem.

Mi az, ami történik itt? Megtörténhet, hogy a teljesítmény környezetébe raklak: „Neked teljesítened kell! Testvérek, hopp! Ugorjatok! Megvolt ma a reggeli előírt áhítatod, testvérem? Megvolt ma az imád, ahogy kértük tőled? Hányszor voltál lelket nyerni a héten?” Miért csináljuk ezt egymással? Az önzés, az önérdek miatt. Aztán tudod, hogy mi az eredménye? „Akkora csalódást okozol! Csalódtam bennetek. Szeretném, ha tudnád, csalódtam benned. Nagyon!” Ez az eredménye, nem? Ez a következménye.

Mi a gond ezzel? Az elvárásaim lehetnek tökéletesek, de az ember úgyis csak el fog bukni. Kérlek téged, ne csináld ezt a gyermekeddel, ne csináld ezt a szüleiddel – főleg, ha tizenéves vagy 🙂 –, ne csináld ezt a barátaiddal, ne csináld ezt a családoddal! Ne csináld ezt! Ne legyen elvárás. Mert aztán persze, hogy csalódást okoz!

Úgy értem, a másik nem tudja azokat teljesíteni, amiket te kigondolsz. „Csalódtam!” Lehetnénk így egymással. Bejössz az istentiszteletre, van elvárásod felém, én pedig itt viccelődöm prédikációban. „Pásztor! Akkora csalódást okozol!” Figyelj, ha ezt csináljuk egymással, akkor elmulasztjuk a lényeget, nem? Akkor elmulasztom a feleségem, akit szeretek, aki fontos nekem. Akkor elmulasztod a házastársadat, elmulasztod a gyülekezetet, elmulasztod az üzenetet. Mert van egy elvárásod a teljesítményről.

Milyennek kéne lennem? Nem tudom. Viccesebbnek? Komolyabbnak? Hangosabbnak?… Nem ez a felállás, ami választ ad az életemre. Ugyanígy a törvény. Ez jellemzően a vallásban van. Ha a testvéremet berakom a törvény környezetébe, máris látom a hibát benne. „Festve van a körme!” A törvény mit hoz? Kárhoztatást, nem?

Mit csinált Jézus a kereszten? Ezek az emberek voltak azok, akik odaszegezték a keresztre, akik éppen megölték Őt, és Ő azt mondja: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Mit csinál? Belerakja őket a szeretet környezetébe. Ennek az eredője a szolgálat. Ennek az a vége, hogy szolgál feléjük. „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Imádkozik értük. Miért? A szeretet miatt.

Figyelj! Ha a szeretet környezetébe rakom a testvérem, akkor hálás vagyok a szolgálatáért. Ha nem így tenném, akkor az ő szolgálatába is nekem kéne beállnom. Annyira hálás vagyok, hogy nem így kell tennem! A szeretetben ez lehetséges. A szeretetben ránézek a feleségemre, és arra, amit csinál, és azt mondom: Az én drága feleségem!; és megcsinálom helyette. Nem az: „Na, megcsinálom! Mert ez is rám vár!” Hanem szeretettel vagyok, és akkor van szolgálat.

Ez az első mondat, ami Jézustól elhangzott a kereszten. Ez a szeretet. Ateista vagy? Ez az, ahogy Jézus hozzád áll. Bolondság, amiben hiszel, hogy nincs Isten, de Jézusnak ez a hozzád-állása: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudja, mit cselekszik! Bármilyen más vallásban vagy? Akárha vallásban vagy, Jézusnak ez a hozzáállása: Atyám, bocsásd meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik!

2) A második gondolat. Jézus mellett megfeszítettek még két embert, akik szinte bizonyosan gyilkosok voltak. Mert a keresztre feszítés nagyon súlyos büntetés volt. Mivel az egyikük hitt Benne, azért Jézus azt felelte neki:

Luk 23:43 … Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Ez a léleknyerésnek a kijelentése. Az első a szeretet volt, a második a léleknyerésé. „Micsoda hely ez a léleknyerésre? Ne bolondozz velem!  A kereszten Jézus lelkeket nyert?!” Jézus a kereszten lelket nyert. Ez őrület, nem?! Nekem annak tűnik. Nekem ez olyan: „Nem mondod komolyan! Ott ezt csinálni?” Isten elméjében, Isten fejében ez nem áll távol egymástól. Jézus éppen ott végzi el a megváltás nagy munkáját, és ugyanakkor szolgál valaki felé, lelket nyer. Valakit megnyer Isten országába.

Amikor 2Tim 4:2 arról beszél: „Hirdesd az Igét! Állj elő alkalmas és alkalmatlan időben… minden időben!”; akkor én nem gondolnám, hogy ez a dolog ennyire tág. „A kereszten?  Viccelsz velem? Bolondozol velem! Jézus, miért beszélnél egy gazemberhez? Miért törődnél valakivel, hiszen szenvedsz! Hiszen meg fogsz halni! Hiszen, Rajtad van a bűnök súlya. Jézus, miért csinálod ezt?” Jézus szolgált.

Ez elgondolkodtat engem. Miután elismerem a rendőrnek, hogy túl gyorsan hajtottam, és aláírtam, és tudom, hogy sok pénzt kell fizetnem, utána lehet, hogy itt lenne az idő, hogy azt mondjam neki: „Figyeljen főtörzs úr! Valaha hitt Jézusban?” Lehet, hogy ez nem olyan távoli, mint hinnénk. Lehet, hogy Istennek ez a terve. Persze, nem hiszem, hogy Istennek az lenne a terve, hogy gyorshajtásban szabályt sértsek :-), de szerintem Isten tudja használni. Ez olyan, ami nagyon fontos nekünk, hogy a léleknyerés mindenkor és mindenütt lehetséges, folyton van rá lehetőség.

Amikor Jézus eljött, azt mondta: Én nem azért jöttem, hogy szolgáljanak Nekem, hanem azért jöttem, hogy Én szolgáljak. Azt mondta: Én azért jöttem, hogy megkeressem, és megmentsem, ami elveszett. Ezt csinálta mindenkor. Ezért vagyunk itt minden nap, minden hivatalban, minden boltban… mindenütt, ahol vagyunk igazából.

3) Ján 19-ben van még egy meglepő.

Ján 19:26-27 Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett, azt mondta az anyjának: Asszony, íme, a te fiad! Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva magához fogadta őt az a tanítvány.

Ebben az időben nem volt nyugdíj, hanem egy idős emberről a családja gondoskodott. Erről beszél 1Tim 5-ben Pál. A lényeg, hogy a jelek szerint nem volt, aki Máriáról gondoskodott volna. Ezek a szavak nagyon gyakorlatiasak. Ezek a mindennapi ételről szólnak. Arról szólnak, hogy Mária ne haljon éhen. Azt mondja Jánosnak: János, gondoskodj róla.

Ez is meglep engem. „Várj! Ez nem egy vallásos kép? Jézus a kereszten… Ez nem egy elvont kép? Ez nem egy teológiai esemény?” Nem, nem az! Ez valós pillanat, ez valós történet. Ez emberekről szól. Figyelj! Jézus munkája emberekről szól és gyakorlati dolgokról és mindennapi dolgokról és szent dolgokról és közönséges dolgokról, amik nem állnak olyan távol egymástól, mint mi azt hinnénk. Ez az, ami történik itt.

1Tim 5:8 az a hívő, aki nem gondoskodik a családjáról – ez gyakorlati dolgokról szól, pénzről és ételről –, az rosszabb, mint a hitetlen. Egyszer volt egy misszionáriusunk, akit haza kellett küldenünk emiatt, mert ezt csinálta. Istennek azonban az üdvösség munkája és a mindennapi étel, ez a kettő nem áll távol egymástól. Végül is, az imában is ott van: „Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod… Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” Ezek nem állnak távol egymástól Isten szívében, mint ahogy mi gondolnánk. Tudja, hogy szükségünk van rá. Tudja, hogy ez jelentős. Tudja, hogy ezek a kapcsolatok számítanak, és van akarata az életünkben egymás felé.

4) Még egy mondat. Ezek nagyon nehéz szavak, és itt olyan területre érünk, amit nem tudunk felmérni, amit mi nem értünk. Mert mi sosem voltunk örökkévaló közösségben az Atyával.

Mát 27:46 Kilenc óra tájban Jézus hangosan így kiáltott fel: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” Azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”

Ezek az agóniának, a szenvedésnek a szavai. Ezek a magánynak a szavai. Ez az, hogy Jézus Magára lett hagyva a kereszten, hogy Isten elfordult Tőle a bűn miatt. Az Atya hátat kellett, hogy fordítson a Fiúnak azokra az órákra, mert Jézuson volt minden bűnünk, és nem lehetett közösségben Vele. Ez olyan rejtély, amit nem értünk, de értjük a jelentőségét: a bűnünk örökre elválasztott volna minket Istentől. Mert mi nem tudtunk volna megfizetni érte, de Jézus meg tudott fizetni érte. Ez néhány óráig tartott.

Jézus azt mondta: „Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el Engemet?” Ez lenyűgöző pillanat. Mert a kereszt és a kereszténység, Isten akarata, a gyülekezet, a szolgálat, az Ő szeretete nem steril hely. Ezek nem tisztára mosott, fényes, minden piszok nélküli dolgok. Ezek, amikről beszélünk, nem elvont dolgok.

Mi a mindennapi életről beszélünk. Ezek a szavak vonatkoznak rám és rád a következő napon, és az azután következő napon… Minden nap. A szeretet szavai. Hogyan gondolok másokra? Mert az dönti el, hogy lesz-e szolgálatom. A léleknyerés mindennapos dolog az életünkben. A gyakorlati dolgok a kereszténységünkből mindennapi dolgok az életünkben. Ugyanígy ez is.

Van szenvedés és súly, kihívás és nehézség, és lehet, hogy magányosnak érzem magam, és lehet, hogy bizonytalan vagyok. Lehetséges. Figyelj azonban! Ez erről beszél nekünk, hogy ez nem steril dolog. A bibliaiskolában néhány hete beszéltünk Jézusnak a fizikai szenvedéseiről. Erről beszélünk igazán, hogy 1Ján 3:18 ne csak szóval szeressünk, hanem tettel is.

5) A következő kijelentés:

Ján 19:28 … Szomjazom.

Miről szól ez? Ez a szükségnek a kijelentése. Fontos nekünk. Jézus ember volt. Ő Isten és Ő ember. Volt egy ilyen gnosztikus ostobaság, amit tanítottak, és ez ma is meg-megjelenik, hogy Jézus valamiféle szellem volt. Bocsánat, egy szellem nem tud szomjazni! 🙂 Ilyen nem létezik. Jézus ember volt, és Ember ma. Ez a kincsünk, hogy a mennyben van egy tökéletes Ember, Aki közbenjár értünk, Aki imádkozik érted, Aki érti, hogy milyen embernek lenni, Aki érti a szenvedést, a kihívást, a küzdelmet, tudja, milyen keresztülmenni azon, amin keresztülmész. Mert Mát 4-ben azt olvassuk, hogy miután az ördög elvégezte minden kísértését, Ő megkísértetett mindenekben, kivéve, hogy nem vétkezett.

6) Ugyanitt, Ján 19-ben:

Ján 19:30a Miután Jézus elfogadta az ecetet – amivel megitatták –, azt mondta: Elvégeztetett!

Ez a megkönnyebbülés. Lenyűgöző! „Kész a munka! Befejeztem. Készen van.” Ézs 53:10 – sokáig nem értettem ezt a verset. Mert ott azt olvassuk, hogy tetszett az Atyának, hogy összezúzza Őt. Ezt nem értettem. „Hogyan tetszhetett az Atyának?” Ez azonban a várakozásról szól. Arról, hogy Isten eltervezte az örökkévaló múltban, hogy Ő megment bennünket.

Isten eltervezte. Olvasunk erről Jelenésekben, hogy Istennek volt egy örökkévaló terve. Az Ő szívében ez már megvolt: „Jézus meg fog halni a kereszten. Jézus fel lesz áldozva. Nem kérdés, meg fog történni.” Isten várta ezt a pillanatot. Volt várakozása erre. „Végre itt a pillanat! Végre itt a kereszt! Most nyilvánvaló lesz!”

Isten azt mondta: „Most nyilvánvaló lesz, hogy mennyire szeretlek téged. Most nyilvánvaló lesz, hogy mennyire fontos vagy Nekem. Most nyilvánvaló lesz, hogy mit vagyok hajlandó felvállalni azért, hogy megmentselek téged.” Istennek ezért volt öröme abban a pillanatban, hogy végre megvan a megváltás munkája. Azért tetszett az Atyának, hogy összezúzza Őt. Ugyanakkor a Fiú ezen a ponton azt mondhatta: „Elvégeztetett! Kész. Megvan. Le van zárva.” Róma 3. Isten megmutatta az Ő igazságát.

Megmutatta, hogy hogyan lehetett, hogy az Ószövetségben nem sújtott le minden bűnösre teljes haragjával. „Hogyan lehet, hogy nem nézett a bűnre, és hogy lehet, hogy nem sújtott le teljes haraggal? Hogyan lehet, hogy könyörületes volt feléjük? Hogyan lehetett, hiszen Őneki igazságosnak kellett volna lennie. A bűnnek pedig büntetése van, és a bűn büntetése a halál! Isten, miért nem sújtasz le a bűnösökre?”  Itt volt a válasz, hogy Isten megmutatta az Ő igazságát a Fia áldozatában. Most Jézus azt mondhatta: „Elvégeztetett! Kész, vége. Mindent megtettem. Nektek semmi tennivalótok nem maradt. Nektek csak hinnetek kell!”

7) Az utolsó kijelentése:

Luk 23:46 … Atyám, a te kezedbe teszem le a szellememet! – és ezt mondva meghalt.

Ezek az üdvösségnek a szavai. Ez az utolsó gondolat, amit itt most elmondhatunk: az üdvösség el lett végezve.

Róm 4:25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.

Meghalt a bűneinkért, és aztán feltámadt a megigazulásunkért.

Róm 5:1 Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ez a kereszt. Ez nagyobb, mint hinnénk. Ez minden napra szól az életünkben. Ez minden napos dolog az életünkben. Nekünk, újszövetségi hívőknek ez a kincsünk, hogy a munka elvégeztetett, hogy az üdvösség megvan. Efelől nincs kérdés, hogy nekünk van-e üdvösségünk. Mert Krisztusnak a munkája nagyobb volt, mint a bűnünk. Krisztusnak a munkája mélyebb, mint a hamisságunk. Krisztusnak a munkája felér a mennyig. Lenyűgöző! A kereszt összekötötte a mennyet és a földet, Isten akaratát és az ember bukását – elképesztő! –, és kiterjedt az egész világra. Ez ámulatba ejtő nekünk!

Nekem az egyik leginkább lenyűgöző dolog ebben a néhány mondatban, hogy Jézus ezeket mondhatta egymás után. Mindezeket együtt mondhatta. Úgy értem benne volt a gyakorlati dolog, ott voltak a mély szeretetről árulkodó szolgálatnak a szavai, ott volt a megkönnyebbülés, ott volt a magány, ott volt az üdvösség… ott volt minden, és ez mind egyben. Mert nagyon sokszor a szívemben valahogyan elválasztom a dolgokat.

Tudod, hogy van! Az egyik helyzetben bizonyos ember vagyok, aztán a barátaimmal, amikor csak velük vagyok, és más nem hallja, akkor másféle ember vagyok. Megint más vagyok a családommal, és megint más egy munkahelyen. Más vagyok édesanyámmal… Más és más helyzettől függően. Persze, vannak szerepeink, de ez nem erről szól. Nem színjátszók vagyunk, de vannak dolgok, amiket teszünk. Nyilván a gyermekemnek az apja vagyok, és a feleségemnek nem. Persze, ezt értjük. Viszont figyelj! Isten valósága, szentsége, szeretete – ez mind egyben van az életünkben. Minden helyen jelen, mindenben, amit teszünk, mindenben, amiben járunk. Minden szavunkban. Erről beszél Tit 1:15 a tisztának minden tiszta.

Ha ezzel a szívvel élünk, amivel Jézus ott volt, amivel szolgált, és amit nekünk adott, amikor hittünk Benne – mert ilyen az új szív –, akkor ezt visszük mindenhova, és akkor minden tiszta, és minden pillanat, minden helyzet egy lehetőség, és szolgálunk. Ámen.

Kategória: Egyéb