A Biblia “legnagyszerűbb” imája – és amit tanulhatunk

2017 április 28. péntek  13:30

P. Kende

A legjobb ima a Bibliában – erről szeretnék beszélni.

Luk 18:11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, parázna vagy olyan, mint ez a vámszedő is.

Ez a „legnagyszerűbb” ima a Bibliában. Semmiképpen nem a legjobb ima, de a „legnagyszerűbb” ima. Ez a legnagyszerűbb kép arra, hogy milyen ostoba is tud lenni az ember. Ez az ember így volt. Mit olvasunk itt? Milyen volt az imája? Azt mondja, hogy állt. Ez az első, hogy a farizeus ott állt.

Ha megnézzük Luk 22:41,44-et, mit látunk ott? Azt látjuk, hogy Jézus letérdelt, és imádkozott. Azt látjuk, hogy Ő arcra borult, és imádkozott. Gondolj bele ebbe, hogy milyen különbség van, amikor szükségben vagyok, és arcra borulok, és azt mondom: „Uram, könyörülj rajtam! Uram, adj nekem! Annyira szükségem van erre!” Amikor látjuk Jézust imádkozni Luk 22-ben, Mát 26-ban, akkor azt látjuk, hogy Ő óriási szükségben van. Ez az, amit a farizeus nem csinált, ez az, amin ő nem gondolkodott. Nem gondolta, hogy ő nagy szükségben van.

Az ima olyan hely, ahol nagy szükségben vagyok. Ezért amikor bajban vagyok, akkor könnyebb odajutni az imához. Ezért jó dolog a böjt igazából. Mert amikor böjtölök, akkor egy értelemben mindig bajban vagyok: mindig éhes vagyok, mindig hiányzik valami. Igazából nem, mert három nap után elmúlik, de ott van ez, hogy szükségbe teszem magam, és aztán az elvisz engem az imához.

Ez egy nagyon nagyszerű gondolat, hogy az ima a szükség helye. Úgy értem, imádhatom az Urat, dicsérhetem az Urat, és akkor az van igazán a szívemben, hogy valamit ki akarok fejezni, adni akarok Felé, de az ima az a szükség helye. Sokan ezért nem szeretnek imádkozni, mert nem akarnak azon a helyen lenni, ahol szükségben vannak. Amikor megtalálom ezt a helyet, az ima helyét, akkor azt is mondom: Uram, szükségben vagyok. Ez nagyon fontos.

Ne imádkozz úgy, mint ez a farizeus: „Én itt állok! Az a másik arcra borul, de én itt állok. Mert nekem nincs szükségem.” Úgy értem, imádkozzunk, de amikor imádkozunk, akkor a szívünkben mondjuk ezt, fejezzük ki ezt magunknak: én szükségben vagyok. Aztán Isten felé is: Szükségben vagyok, Istenem, segíts nekem! Nagyon fontos, hogy ez a szükség helye. Ne legyünk úgy, mint ez a farizeus.

Luk 18:11-ben olvassuk a „legnagyszerűbb” imát, a farizeus fejében a legnagyszerűbb. Ha hallotta a vámszedőt imádkozni, akkor valószínűleg nevetett a vámszedő imáján. Mit csinált a farizeus? Azt olvassuk, hogy ott állt, nem volt a szükség helyén, és a második – olyan érdekes, hogy ezt így fejezi ki –: így imádkozott magában. A görög azt mondja: prosz heauto. Tehát önmagában, a saját lelkével. Nem Istennel beszélgetett, hanem magába nézett. Ez egy ilyen önsimogatás. Cirógatta a saját fejét. Istennek címezte, de valójában önmagában beszélt.

Arra gondolok, hogy mennyire más az igazi ima. Az igazi imában van egyfajta kényelmetlenség. Imádkozol, mondasz valamit – és egy társalgásban a másik ember válaszol, remélhetőleg; hacsak nem nagyon rossz a házasságod, remélhetőleg a másik ember válaszol –, Isten azonban hallgat. Mondasz valamit, és Isten hallgat. „Akkor inkább beszélgetek a saját lelkemmel! Mert én válaszolgatok magamnak.” Itt a hiba! Igen, az én imám egy társalgás Istennel, de Isten a teljhatalmú.

Példa Eszter könyvéből. Eszter odaállt a férje, a király elé, hogy imádkozzon, könyörögjön a népéért a királyhoz. Hogyan történik ez? Bejön, a király kinyújtja a pálcáját. Akkor Eszter odament és megérintette az aranypálca végét. Mire a király azt kérdezi: „Mit óhajtasz? Mi a kérésed?” Mit felelt Eszter? „Végeztesd ki Hámánt! Oldd fel a népemet a népirtás alól! …” Ha ezt mondta volna, lehet, hogy ma nem lennének zsidók.

Mi a történet lényege? Az, hogy a királynak van hatalma, úgyhogy Eszter nem háboroghat, nem méltatlankodhat. Nem mondhatja: „Mi van már?! Most felelj meg nekem! Csináld meg, azt mondtam!” Sokszor mi viszont imában azt hisszük, hogy ez a helyünk. Nem! Hiszen Istennel beszélünk, nem a saját lelkünkkel. Nagyon fontos különbség.

Az első, hogy a szükség helye; a második az, hogy ne helyettesítsük be magunkat Isten helyébe az imában. Mert ez megtörténik. „Uram, kérlek, adj nekem egy ilyen és ilyen álomautót!” Mivel Isten mond semmit, azért a saját lelkemben azt felelem magamnak: Hallottam, és megadom neked. „Ó, Isten válaszolt nekem! Ó, de jó!” Tényleg? Biztos? Vagy csak a saját szíved volt?

Egy fiatalembernek, mert tavasz van, lehet ez az imája: Uram, kérlek, az a lány…! „Igen, ő lesz a feleséged.” „Igen, az Úr azt mondta nekem!” Tényleg? Biztos vagy benne, hogy nem csak önmagadban imádkozol? Ez egy intés. Fontos, hasznos, értékes. Isten teljhatalmú, és Ő akkor válaszol, amikor akar, és azt, amit Ő akar.

Nagyon sokszor mondtam már ezt, hogy Mát 16-ban mondja Péter: Nem, Uram, ez nem történhet meg Veled!;de ez a két szó soha nem lehet együtt: Nem, Uram. Ezt nem mondhatom. Ha Ő az én Uram, akkor nem mondhatom Neki. Ilyen egyszerű. Azt lehet mondani: Nem, Uram, nem szeretném. Azt azonban nem mondhatom: Nem, Uram, ezt Te nem… Ilyen az ima is. Beleteszem az Ő kezébe, és aztán bízom az Ő jellemében. Aztán majd egyszer látni fogom a választ. Ez megtörténik az életünkben újra és újra.

Tehát a farizeus – mondtam, hogy ez a „legnagyszerűbb” ima, mert ebből mindent megtanulhatunk arról, hogy hogyan ne imádkozzunk – állt, magában imádkozott, és a harmadik, hogy azt mondta: Hálát adok Neked… Végre eljutott a hálaadáshoz! Talán lesz némi szellemi is a dologban. „… hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, parázna vagy olyan, mint ez a vámszedő is.”

Itt látjuk azt, hogy a farizeusnak bőségesen van mondandója. Ez érdekes. Ha arra a helyre teszem magam, ahol én szükségben vagyok, ahol én beszélgetek a teljhatalmú Istennel, ahol én Ő előtte alázatos vagyok, akkor lesz egy bizonyos fajta fókuszom, és az a fókusz nem mások botlásairól, bajairól, hibáiról, sértéseiről fog szólni. Mert a mi Istenünk nem ilyen Isten.

Ha én Vele vagyok elfoglalva, az megváltoztatja a fókuszomat. Az meg fogja változtatni a fókuszomat! Időbe telik, miután megtér az ember. Ne akadj ki, ha két év múlva még elégedetlen vagy a szíved állapotával, irányával – huszonöt év múlva se akadj ki rajta, légy szíves! –, csak foglald el magad Istennel, és ha ezt teszed, Ő át fogja hangolni a szívedet. Ezt meg fogja tenni, és nem ezekre a dolgokra fogsz nézni.

Egyszer egy pásztor mondta nekem: „Ott ülök vasárnap reggel, az emberek jönnek be a gyülekezetbe, és arra gondolok: Mennyi titkos bűn lehet az életükben!” Én csak néztem rá: „Tényleg? Te erről gondolkodsz? Te jó ég!” Ha én erről gondolkodnék, akkor nem tudnék prédikálni az Úrról. Akkor az emberekről prédikálnék, és valószínűleg olyan lennék, mint az az ember.

Ha én nagy vagyok a magam szemében, akkor mindenki más kicsi lesz; és ha én kicsi tudok lenni a magam szemében – az ima erre nagyszerű hely –, akkor lehetnek mások nagyok, és akkor nem izzadtságszagú az, hogy tisztelek vagy megbecsülök valakit, vagy szeretek valakit, vagy bátorítok valakit. Nem lesz ez izzadtságszagú.

Mi volt a probléma a farizeus imájával? Úgy értem, a vámszedő mit mondott? „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Öt szó. Közel sem mondott annyit, mint a farizeus, de az ő imája igazi volt. Mi volt a gond a farizeus imájával? Minden. Az eredménye mindenképpen.

ApCsel 4:31 Miután könyörögtek, megrendült az a hely, ahol összejöttek, és beteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten igéjét bátran hirdették.

Ez a következménye, amikor másképp, másik szívvel imádkozom, mint a farizeus. Hatalom lesz az életünkben, és a hatalommal szabadság. Ámen.

 

P. Musztafa: Ez annyira jó! Nem is gondoltam még erre, hogy az ima a szükség helye. Nem tudsz imádkozni alázat nélkül. Az lehet bármi, de nem lesz ima. A megtörtség ott van az imában. Megtörtség nélkül nincs ima. Az nem ima: Uram, a szomszédom idegesít, öld meg őt! Ez nem ima, ez parancsolgatás. Mert ezzel azt mondom: Én úgy gondolom, úgy ítélem, és Istenem, Te vagy az én szolgám, csináld meg! Ez bármi, csak nem ima.

Jézus azt mondta: Akármit kértek majd az Én nevemben, megteszem azt; Ján 14:13. Azon gondolkodtam, hogy mit jelent Jézus nevében imádkozni. Az ima végére – bármi is az – csak odateszem, hogy Jézus nevében? „Akaszd fel a szomszédomat, Jézus nevében!” „Uram, adj nekem piros virágot, Jézus nevében. Te mondtad! Most megfogtalak! Te mondtad! Megmondtad a mágikus szavakat a végére, úgyhogy mostantól alázd meg Magad előttem, Uram.”

Hiszem viszont, hogy ugyanazzal a szívvel igazán azt kérjük, amit Isten Maga akar. „Uram, hogy a Te terved megvalósuljon!” Ezt jelenti az, hogy Jézus nevében imádkozni, Jézus szívével. Rájövök, hogy Istennek mi a fontos, és utána végül is megkérem. „Egyetértek Veled, Uram, és én is szeretném, hogy ez megtörténjen.” A Miatyánkban ezt mondjuk:

Mát 6:10 Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Mekkora példa ez! Ne két akarat legyen. „Ott vagy a mennyben. Ott jó helyen vagy. Maradj is ott! Ott uralkodj!” Nem! Hanem az, ami ott van, uralkodjon itt a Földön is, az én életemben is. Ez nem lehetséges alázat nélkül, megtörtség nélkül.

„Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg!” Tényleg értjük, hogy ez mit jelent? Lehet, hogy abból, amit én szeretnék, nem lesz semmi. Fel vagyok készülve, hogy minden az életemben „csupán” Isten akarata lesz. Fel vagyok készülve erre?

Ezékieltől Isten elvette a feleségét. Nem azért, mert rossz volt, vagy bajcsináló volt, vagy mert Ezékiel rosszul viselkedett, hanem Ezékiel azt mondta: „Az életem a Tiéd. Rendelkezz vele!” Ezt mondjuk mi, és Isten azt mondja: „Jó, akkor az Enyém vagy. Akkor használhatlak téged, ugye? És mindent, ami az életedben van. Szabad kezet kaptam tőled, ugye? Akkor vihetem a feleséged? Úgy fogjuk használni ezt, mint egy képet. Izrael egész népe látni fogja ezt, hogy Én hogyan használlak téged.”

Készen vagyok erre? Mert ez ezt jelenti, nem? Nagyon komoly, de végül is ezt mondtuk.

Tawfiek: P. Farkas Laci mondta az üzenetben, hogy jött az asszony, és az egész ügyet a bíró elé tette, tudván, hogy ő a jó bíró. Ismerni Istennek a jellemét – igazából ez a kulcsa a mi imánknak. Ő az egyetlen, Hozzá megyünk. Ezek nem csak szavak: Uram, segíts! Hanem csak azt mondjuk: Uram, segíts!, és nem kell bizonyítgatni, tudom, hogy Ő Atya és Ő jó Atya. Ennyi!

Hozzászólás: P. Zoli beszélt arról, hogy jó, ha a szívünkön az van, ami Isten akarata. Nekem a Zsoltárok 37:4 mindig erről beszélt. Gyönyörködöm az Úrban, és így Ő a szívemre tudja helyezni az Ő kéréseit.

Hozzászólás: Legemlékezetesebb, amikor a munkahelyemen imádkoztam. Bementem a teherliftbe, mert sehol máshol nem tudtam egyedül lenni. Ezek nagy vasliftek. Magamra zártam, és: Istenem, segíts! Hogyan mondjam meg nekik, hogy mire van szükségük? „Istenem, segíts! Jézus nevében…” Aztán kimentem, és minden rendben volt. Azt sem tudtam igazából, hogy mit kérjek. Néha csak annyi: Uram, segíts!

P. Zoli: Emlékszem, Afrikában volt ilyen. Annyira gazdag idő volt Istennel nekem személyesen! Ha valaki azt mondja nekem, hogy az egy sikertelen út volt, kudarc volt, leharapom a fülét. 🙂 Mert semmit nem tud, hogy nekem ez milyen volt. Minden reggel annyira gazdag idő volt!

Emlékszem egy pillanatra, amikor Kitti, aki velünk volt, nagyon rosszul volt, és nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Repülőre tegyük, és vigyük őt haza korábban? Mit csináljunk? Több volt a kérdés, mint a válasz. Külföldi országban vagy. Biztosítás van, de nem biztos, hogy fizetnek, miközben minden nap nagyon-nagyon sok pénzt kell fizetni, mert kórházban van. Ott ülsz, nincs pénzed, nem tudod, hogy kifizetik-e… de nem is a pénz, hanem tudnak-e segíteni neki?

Minden reggel tusolok, és akkor mindig beszélek az Úrral. Emlékszem, volt egy pillanat, ott álltam a zuhany alatt, és: „Uram, nem tudom, mit mondjak Neked. Kifogytam a szavakból. Uram, üres vagyok, mint egy hordó. – Annyira bensőséges volt ez az egész! – Nem tudom, mit mondjak, tényleg. Kérlek, segíts! Nem tudom, mi lesz, hogyan lesz, én kifogytam.” Tudod, mi volt a következő gondolat? Isten azt mondta: „Na, végre! Kifogytál végre a saját erődből! Na, végre! Jó helyre jöttél.” Akkor esett le a tantusz.

Sokszor igazán, amint szenvedünk, birkózunk a helyzettel, ahelyett, hogy letennénk az egészet: „Uram, nem tudom. Uram, segíts!” Addig, amíg megy a birkózás, Isten csak vár. Aztán, amikor már arcra borultál Előtte: „Ennyi volt? Na, most beszélsz jól. Na, végre, hogy kifújtál.”; és akkor kezdi Ő. Akkor kezdtük látni igazán, hogy mozdult. Csodálatos!

Igazán ott tanultam meg a saját leckémet. Feladni az elején kell: feladni Istennek! Mert amíg a saját kezedben tartod, addig szenvedni fogsz. Ameddig tartod – ha egy hónapot, ha félévet –, annyit szenvedni fogsz. Ahogy elengeded, onnan kezdődik igazán a csoda.

Kategória: Egyéb