A betakarás valósága & Amikor a hitem ingadozik

2014 július 30. szerda  18:30

P. Elshan: A betakarás  valósága

A betakarásról fogok beszélni, ami nagyon fontos mindnyájunk számára. Ez Isten rendelése és ajándéka, amire mindannyian el vagyunk hívva, hogy nagyra értékeljük. Ahogy a feleségem férje vagyok, megtanulom, hogy hogyan legyek az ő betakarása. Ezt tanulom. Tanulom Isten Igéjéből, tanulom a gyülekezetemben, Bakuban, és tanulok az én betakarásaimtól. Mindannyian el vagyunk hívva, hogy betakarásaink legyenek.

Én úgy hiszem, hogy két része van a betakarásnak. Az egyik a látható, a másik a láthatatlan rész. A láthatatlan részre mondhatjuk, hogy Isten szeretete a mi betakarásunk.  Isten betakar minket az Ő szeretetével. Az ima betakarás számunkra. El vagyunk hívva arra, hogy imádkozzunk egymásért. Nem tudjuk, hogy hányan imádkoznak értünk, de biztos, hogy vannak emberek, akik imádkoznak értünk és betakarnak az imáikkal.

Vannak látható részei is a betakarásnak. Néhányat szeretnék megemlíteni. A látható rész az a pásztortanító. Isten adott nekem egy pásztortanítót a helyi gyülekezetben, aminek a tagja vagyok. Az én pásztortanítóm a barátom. Nem én választottam őt a barátomnak, hanem Isten adta őt a betakarásomnak és a barátomnak a gyülekezetben.

Utána ott van Krisztus Teste. Mi, ahogy tagjai vagyunk Krisztus Testének, betakarjuk egymást. Nagyon tetszett az istentisztelet elején az utolsó dicsőítő dal szövege. Hiszem, hogy nagyon sokat szólt a betakarásról, ami alá befutunk. Menedékem, erős váram, segítségem – efelé futunk. Betakarva szeretnénk lenni.

1Móz 22. – sokan jól ismerjük ezt az írásrészt. Itt Ámbrahám Isten barátja. El lett hívva arra, hogy elvigye a fiát, Izsákot Istennek égő áldozatul. Izsák csodás gyermek volt. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy lesz egy fia. Ez volt Izsák. Izsák Ábrahám egyetlen törvényes fia, a Sárától született fiú.

Ábrahám engedelmeskedett Isten Igéjének. Ő hitt. Hitte, hogy Isten elhívta őt. Fogta a fiát, és három napig utaztak ahhoz a hegyhez, amit Isten mutatott Ábrahámnak, hogy ott áldozza fel égő áldozatul a fiát. Nagyon érdekes erre a részre úgy gondolni, hogy köze van a betakaráshoz. Ábrahám betakarása volt Izsáknak.

Mentek a helyre. Ábrahámnak megvolt Isten Igéje. Isten adott neki egy képet. Azt mondta: Ábrahám, te el fogod hozni a fiadat, Izsákot égőáldozatul Nekem. Itt azt írja, hogy a harmadik napon Ábrahám megkérte a szolgáit, hogy maradjanak ott, ahol megálltak, és utána a fiával ketten mentek tovább a hegyre. Vittek tüzet és fát. Izsák nem látott bárányt, úgyhogy kérdezte a betakarását: Itt van a tűz és itt van a fa, de hol van a bárány?

Ahogy követjük a betakarásunkat, mi nem látjuk a nagy képet, hanem el vagyunk hívva arra, hogy kövessük, hogy alatta legyünk. A betakarásunkat Isten jelölte ki nekünk, és ez egy kép számunkra. Ábrahámnak volt egy válasza erre a kérdésre, hogy hol van a bárány. Mondhatta volna: te vagy a bárány, Izsák. Ábrahám azonban nem ezt mondta, hanem ő ismerete a nagyobb képet.

Az egészet viszont mégsem ismerte, de bízott Istenben, hogy Isten még a halott fiát is képes lenne feltámasztani. Ő hit által mondja: Fiam, Isten gondoskodni fog egy bárányról; tudva azt, hogy Izsák volt a bárány Isten Igéje szerint, amit Isten mondott Ábrahámnak. Úgyhogy ott vannak a hegyen, és Ábrahám készen áll arra, hogy lekaszabolja a fiát. Izsák alávetette magát, és elfeküdt az oltáron. Hihetetlen ez az alávetettség!

Lehet, hogy nem értek egyet a betakarásommal, mert nem látom a bárányt – „Kéne, hogy legyen egy bárány!” –, és csak a fát látom és a tüzet. „Valami itt nincs rendben! Te nem szeretsz engem, betakarás. Van valami, amit nem mondtál el nekem.” – lehetnek ilyen gondolataink. Ennek megvan a maga helye. Ám az egy hihetetlen ajándék, hogy ha megvan a hitünk és az alávetettségünk. Hisszük, hogy a betakarásunk Istent követi és Isten Igéjét.

Úgyhogy amikor Izsák ott van az oltáron, akkor rájön arra, hogy az apja, a betakarása nem mondott el neki mindent. „Ő tudta, de nem mondta el. Mert nem akart megbántani. Lehet, hogy arra gondolt, ha ezt meghallom, akkor elmenekülök.” Sok ilyen gondolata lehetett, de ott feküdt. Ábrahám, aki annyira szerette a fiát, az egyetlen fiát, a megígért fiút, ő hitt Istenben, az Ő Igéjét hitte. Amikor készen állt, akkor Isten azt mondta: Ne érj hozzá a fiadhoz!

Úgyhogy Ő a mi végső betakarásunk, Aki szól a mi betakarásunkhoz. Ők azok, akik hallják, és mi a pulpitusról halljuk, ahogy beszél a betakarásunk. Akkor Isten kommunikál. Amikor Isten szól, akkor Ő mindig a Fiára mutat. Mindig az Ő Fiát, Jézus Krisztust emeli fel. Mindig betakar minket, mindig megbocsát nekünk, mindig szeret minket.

Ábrahám felemelte a szemeit, és látott egy bárányt valahol a bokorban, és Izsák is látta. Úgyhogy most mindketten látták a teljes képet, és megtapasztalhatták Isten rejtélyességét és dicsőségét. Ez csodálatos, hogy a betakarásunkat követhetjük anélkül, hogy ismernénk az egész képet. Hanem csak hiszünk, és utána a hegyen rájövünk, hogy részei vagyunk ennek a rejtélynek, amibe Isten belehelyezett minket. Ezt mind tanuljuk. Ámen.

 

P. Kende: Amikor a hitem ingadozik

Milyen nagyszerű itt lenni, és az, hogy tagok vagyunk, és részünk van Isten akaratában! Elhívott minket a Gyülekezetbe, részt adott nekünk, juhéj! P. Schaller a konferenciáról elmenőben azt mondta: Akkora tisztesség nekem, hogy akárcsak kicsi részben is, de része lehetek ennek! Mi nem úgy gondoljuk, hogy kicsi részben. Értjük azonban, mert mi is így vagyunk. Mekkora kiváltság, hogy részünk lehet, akár imán keresztül egymás életében, Isten munkájában. Az időnket adjuk, szolgálunk, szeretünk, adunk – ez akkora megtiszteltetés!

Luk 7-ben János a tanítványait elküldte Jézushoz. Nem volt biztos, kételkedett.

Luk 7:20-23 Amikor azért azok a férfiak odaérkeztek, azt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?Abban az órában pedig sokakat gyógyított meg betegségekből, különféle bajokból, gonosz szellemektől, és sok vaknak adta vissza szeme világát.És Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és adjátok hírül Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok, … Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.

Ezen a nyáron sokat beszélünk az evangéliumokból. Annyira jó, annyira bátorító, annyira jó nézni Jézust, amint szolgál! Itt ez a kérdés: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Mi volt Keresztelő János szolgálata? Azért jött el, hogy előkészítse az utat, és azt mondja: itt a Messiás! Most pedig ő kérdezi Jézustól: „Te vagy a Messiás, vagy nem? Mi van ilyenkor?” Nem olyan biztos ebben a kérdésben: Te vagy-e az Eljövendő?

Annyi minden van ebben a kérdésben. „Tényleg Te vagy az?” Kétely van benne. János szenvedett, börtönbe zárták amiatt, hogy az igazságot hirdette. Ahogy az a történelemben nagyon sokszor megtörtént. Ezért értékeljük a szabadságunkat, ami az országunkban van. Ott ül János a börtönben, és nem tud mit csinálni, nem tud tevékeny lenni, nem tud bemeríteni, nem tud tanítani. Nem tudja csinálni azt, amire el lett hívva.

Ott van ez az érzés: lehet, hogy elveszítettem a célomat. Nem ez történik-e velünk is, amikor nyomorultul elbukunk? Amikor elbukom, akkor azt mondom: „Most vége, Isten leírt engem. Itt a vége. Biztos, hogy ez így nem mehet tovább.” Megvan a kétely: „Mehetek-e tovább? Van-e út tovább?”; amikor beteg vagyok, amikor kórházban vagyok, amikor azt gondolom, hogy – talán nem volt bűn – de annyira elrontottam valamit. „Isten elém tett egy próbát, és én annyira megbuktam benne. Na, most elveszítettem a célomat.” Ilyenkor azt kérdezzük Istentől: „Tényleg Te vagy a válasz? Tényleg Te vagy az, Aki mellettem van? Tényleg szeretsz engem még mindig? Tényleg számítok Neked még mindig?”

Amikor megöregszem, akkor azt hiszem, ezt a kérdést teszem fel: Uram, hasznos vagyok még valamire? Ahogy múlik az idő, valószínűleg egyre inkább ezt kérdezem: „Uram, tényleg van értéke annak, hogy itt vagyok? Van haszna? Nem tudom, hogy van-e értéke, hogy még itt élek. Lehet, hogy hibázol, lehet, hogy már régen meg kellett volna halnom, Uram. Lehet, hogy túléltem a hasznosságomat. Lehet, hogy tovább élek?” Isten mit mond? A választ megnézzük később.

A kétely megvan, amit az Ellenség ültet el a szívünkben. „Tényleg Ő az? Tényleg Jézus a válasz?” Sokszor megkérdezzük, nem? Amikor valakit elveszítünk: Tényleg Te vagy a válasz, Istenem? Amikor fájdalom ér minket, amikor valakit szeretünk, és cserbenhagy vagy hátba támad minket, akkor azt kérdezzük: Uram, tényleg Te vagy az? Annyi kérdésünk van! „Tényleg Te vagy az, Uram? Tényleg van válasz? Tényleg valós vagy?”

Ki ez a Keresztelő János? Senki nem tudta biztosabban, hogy Jézus az, Aki. Senki nem tudta biztosabban! Tudod, honnan tudom? Luk 1-ben, még mielőtt megszületett volna, már megismerte Jézust. Olvasd el Luk 1:44-et! Ez az egyik vers, amiért nem hiszek az abortuszban. János már az anyaméhben megismerte Őt. Nyilván nem tudatosan, de a Szellem betöltötte őt az anyaméhtől fogva, és volt válasza Jézusra. Ez az ember tudta, ez az ember biztos volt ebben.

Ismered azt a pillanatot az életedben, amikor annyira tudod, hogy Isten veled van? A konferencián, vagy amikor szolgáltál, valakivel beszéltél az Úrról, valakit bátorítottál, és beszéd közben csak azon tűnődtél: Honnan jönnek ezek a szavak pontosan? Tudtad, hogy Isten szól ehhez az emberhez. „Mert Ő képes még egy ilyen szamarat is használni.” 🙂 És azt mondtad erre: Isten valós! Jánosnak is megvolt ez.

Aztán megtörténik, hogy a bizonyosságunk el van véve tőlünk. Nincs ott az életünkben. Ismerjük ezt az érzést, ezt a támadást. Ha elég ideig hallgatok hazugságokat, akkor előbb-utóbb hatással lesz a szívemre. Ha elég ideig mondják nekem, akkor lehet, hogy el fogom hinni a hazugságot. Ámos 3:3 hallom, hallom, hallom… Ez felelősség. Miért járnék így?

Ha van egy barátom, akivel együtt követjük az Urat, és aztán egyszercsak nekiállnék beszélni neki: „Nem vagyok én olyan biztos ebben, szerintem nem is ez az út. Szerintem nem is ez az irány.” A barátom próbálna bátorítani, de én csak mondanám és mondanám a magamét… Akkor neki van egy felelőssége. Szeret engem, mert a barátja vagyok, de van egy felelőssége. Miért járna együtt valakivel, aki a hazugságot mondja neki? Miért fogadná el ezt a „bátorítást”?

Mert ha ilyen esetben elég ideig járna velem, és én nem értenék egyet vele, akkor előbb-utóbb ő értene egyet velem. Ehelyett kénytelen lenne azt mondani: „Szeretlek, a barátod vagyok, nem utállak, imádkozom érted, de nem hallgathatom ezt, nem gondolkodhatok így. Mert nem akarom, hogy ez a szívemre hatással legyen. Az én utam nem ez. Nem ez az én utam!”

Hadd mondjak még egyet: amikor valaki passzív. Jánossal ez történt. Keresztelő János passzív volt. Kénytelen volt. Be volt zárva egy cellába valahol egy büdös pincében, és nem tudott semmit csinálni. Ez megtörténhet velünk, hogy passzivitásra vagyunk kárhoztatva valamilyen módon. Akkor mit csinálok?

Gondolok egy anyukára, aki nagyon aktív. Ő nem szeret, nem tud passzív lenni. A kislánya most hat hónapos, ami azt jelenti, hogy a férje „befalazta őt a lakásba, és adogatja be neki az ennivalót”. 🙂 Nem! Csak nagyjából. Ez az anyuka be van zárva egy kicsi gyereknek a világába. Ez normális. Viszont megtörténhet, hogy az ember passzívvá válik ebben a helyzetben.

Meg kell találnom a szívemben a szellemi aktvitást, a tevékenységet. Nem válhatok tétlenné. Lehet, hogy tétlen vagyok, lehet, hogy nem tudok semmit csinálni. Nem tudjuk, mi lesz a lányokkal, akik balesetet szenvedtek Közép-Ázsiában, imádkozunk értük, és bízunk abban, hogy meggyógyulnak. Mi van, ha nem? Ez a kihívás mindnyájunknak: kell keresnem a szívemben.

Isten adott nekünk egy kincset. Adta az Igét, adta az imát, az imádatot, adta a közösséget, és a személyes szolgálatot. Tevékeny lehetek még akkor is, amikor tétlenségre vagyok kárhoztatva. Lehet, hogy egy jó dolog visz engem oda, mint egy kisgyermek, de nekem van döntésem. Ne engedjük, hogy a bizonyosságunktól megraboljanak minket!

Még egy: amikor meg vagy rázva. Nagyon aktív voltál a szolgálatban, aztán valami történt, és azt mondta a vezető: itt a vége, ez a szolgálat nem megy tovább. Akkor mi lesz? Ez megrázza az ember életét. Lehet. Vagy valami nagyon megváltozik, valami jó dolog történik. Például megházasodsz. Na, az valóban megrázza az életedet! 🙂 Akkor mi történik?

Amikor az életemet nagyon megrázza valami, az Ellenség meglátja a lehetőséget, és: „Hé! Hadd mondjak neked valamit! Jézus nem a válasz. Mostmár nem. Eddig az volt, de mostmár hadd mondjak neked valami jobbat! Eddig megvoltál manipuláció nélkül, de mostmár házas vagy, szükséged van egy kis manipulációra. Gyerünk!” Lehet, hogy valami mással, de elveszi a bizonyosságunkat.

Franknak nagyon jó bizonysága volt (a balesete után). Azt mondta a telefonban: „Egész végig iszonyú volt a fájdalom, de egy pillanatra sem volt kétely a szívemben, hogy Istennek célja van. Nem tudom, hogyan történt, nem én csináltam, de nem kételkedtem az Ő szeretetében.” Azt gondolom, hogy ez a hit. Ez a hit, benne lenni abban a helyzetben a baleset után. Ám időnként a bizonyosságunk elillan. Az Ellenség szeretné elvenni tőlünk.

Luk 7:21 Jézus sokakat gyógyított meg. Ez a szolgálatának a gyümölcse. Mát 7:16-18 a gyümölcséről ismered meg a fát. Ez jelentős tanítás nekünk. Ezért vagyok olyan hálás, hogy láthattam a pásztorom életét az elmúlt huszonnégy évben. Néztem az életét, és azt tudom mondani rá, hogy ez olyasvalami, amit érdemes követni, mert jó gyümölcse van. Mert azt tudom mondani, hogy látom Isten munkáját őrajta keresztül. Azt tudom mondani, hogy ez példa nekem.

Ha látok valakit az interneten, és lehet, hogy jó üzenete van, de nem láttam az életét, akkor honnan tudom? Ez a gondolat fontos nekünk, hogy látom-e a gyümölcsöt. Hálás vagyok ezért. Jézus sok csodát tesz, és megszabadít embereket. Itt látszik a gyümölcs. Sokan meggyógyulnak abban az időben.

Ez történik ma is. Hála Istennek! Hálásak vagyunk Frank gyógyulásáért, látjuk az imaválaszokat. Milyen áldott volt a debreceni konferencia! Meg vagyok győződve, hogy az imáinkra volt ez a válasz. Látjuk, hogy a 17. kerületi gyülekezetnek új épülete van, és azt mondjuk: Köszönjük, Urunk, hogy válaszoltál az imáinkra. Mi is imádkozunk ezért a helyért. Ez a várakozásunk. Úgyhogy imádkozunk a lányokért Közép-Ázsiában bizalommal.

Megértjük, hogy van, amikor az Ellenség el tudja venni a bizonyosságunkat kis időre. Akkor szükségem van erre, hogy emlékezzek a munkára, amit Isten végzett az életemben, és a gyümölcsre, a csodákra. Ezért szeretjük az életrajzokat, a könyveket. Ha tudsz, vezess naplót, írd le, hogy milyen imaválaszaid voltak, milyen csodák történtek veled. Aztán visszanézel rá, amikor nem vagy túl bizonyos a szívedben.

Luk 7:22 Jézus azt mondta nekik: „Menjetek és mondjátok el, amit láttatok. És áldott, aki nem botránkozik meg Bennem.” Jézus válaszol. Hogyan válaszol? Észreveszed, hogyan válaszol? Mit csinál? Jánost visszahívja. Azt mondja: „János, gyere vissza arra a bizalomra, arra a bizonyosságra, arra a meggyőződésre, ami megvolt neked. Térj vissza arra, amid volt.” Jézus hitre hívja Jánost.

Nem hiszem, hogy valaha van olyan a hívő életünkben, hogy Isten vezet bennünket, és ne a hit útján vezetne minket. Ami azt jelenti, hogy a következő lépés az hitből lesz. És a következő is, meg a következő is, és mindegyik. Nem hiszem, hogy valaha lenne olyan, hogy Isten úgy vezet minket, hogy ne kéne hitben lépnem. Ez történik Jánossal is.

Egy másik példa. 2Pét 3:1-ben és Péter a levelében többször arról beszél: emlékeztetlek benneteket, emlékeztetgetlek benneteket. Ez az emlékeztetés nem olyan: „Nézd csak! Ezt elfelejtetted. Tanuld meg újra.” Nem, ez nem ilyen! Ez inkább olyan emlékeztetgetés: „Emlékszel? Isten velünk volt. Emlékszel? Csoda történt.”

„Emlékszel? Ott ültünk egy kanyival a zsebünkben. Nem volt pénzünk a vonatra, és Isten csodát tett! Eljutottunk, ahova akartunk! Hihetetlen volt. Emlékszel?” Hatalmas a különbség. Az egyik az: tanuld meg újra a listát. Ez a fajta emlékeztetés azonban nem erről szól, hanem kicsit provokatív. „Ébresztő! Térj magadhoz! Emlékszel? Isten velünk volt. És tudod, mit? Ma is velünk van. Ma is ugyanaz, mint volt. Mert Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Ez a bizonyosságunk.

Nem arról van szó, hogy elfeledjük a tant – „Ó, tudom a tant. Tudom neked idézni.” –, hanem szükségem van a felkavarodásra. Szükségem van a meggyőződésre, arra, hogy ez újra feléledjen a szívemben.

Megesik, hogy azért olvasom a Bibliámat, mert telve vagyok hittel, és úgy vagyok: Uram, szólj hozzám! Alig bírom kivárni, hogy továbbjussak: még egy vers, és még egy oldal, és még egy fejezet. Csak úgy szürcsölöm az Igeverseket! Aztán van, hogy azért olvasom a Bibliát, mert: „Uram, olyan vagyok, mint egy száraz tapló. Szükségem van! Kérlek, szükségem van hitre.”

Van, hogy azért olvasom, mert annyi hitem van. Van, hogy azért olvasom, mert hitre van szükségem. Van, hogy azért imádkozom, mert fel vagyok kavarodva, és van, hogy azért imádkozom, mert szükségem van a felkavarodásra. Van, hogy azért jövök gyülekezetbe, mert azt mondom: Ó, hadd osszak meg valakivel valamit. Aztán van olyan, hogy azért jövök: Uram, csinálj valamit, kérlek!

Egy értelemben, ha megnézed az életem, ugyanazt csinálom. Van, aki ebből azt hiszi, hogy mindig rendben vagyok. Hadd ábrándítsalak ki, nem ez a helyzet. Ám nem is ez a kérdés, hanem az a kérdés, hogy megyek-e tovább. Megyek még egy lépést hitben, meg még egyet, és még egyet. Teszek lépéseket hitben. Lehet, hogy azért, mert úgy érzem, hogy van elég hitem, és Isten keze rajta van az életemen, de lehet, hogy azért, mert csak szeretnék hitben járni, de nem tudom, hol van az, és: „Uram, tényleg rajta van a kezed az életemen? Szeretnék Veled járni!”

Ézs 3:9 az arc bizonyságot tesz. Lehet, hogy ilyen vagyok, hogy kinyitom a Bibliát, kiül az arcomra valami borzasztó érzés, és Sátán azt mondja: „Ismerem ezt az arcot! Mintha csak tükörbe néznék. Te az enyém vagy a mai napon! Nagyszerű!  Hadd beszéljek hozzád!” Nem akarom megadni neki ezt az örömet, úgyhogy kinyitom a Bibliámat, és azt mondom: „Uram, szólj hozzám! Mert van hitem.” Vagy: Uram, szólj hozzám!; és a szívemben tudom, hogy esetleg kételkedem, vagy zavarban vagyok.

Nem fogom megadni azt az örömet Sátánnak, hogy kiírom az arcomra: „Vadászidény van, lőj! Nyílt célpont vagyok.” Nem! Nem fog ez megtörténni. Hanem azt mondom: Nem! Én szeretem az Urat!” „De azt sem tudod, hogy valós-e!” „Attól még szerethetem, mert hitben járok.”

Úgyhogy ez a gondolatunk, hogy valójában minden Ige, amit kapunk, minden üzenet, minden bizonyság, amit hallunk, az mind része a felkészülésünknek. Isten tudja, mit csinál. Nem tudjuk, mire készít fel minket, de Ő tudja.

Keresztelő Jánosnak azt üzenhette Jézus: „Emlékszel? Emlékezz! Emlékezz arra, amit láttál. Ugyanaz történik. Tudom, nem erre számítottál, hogy most börtönben vagy, de merj hinni. Miért? Azért, mert áldott az, aki nem botránkozik meg Bennem. János, neked erre van szükséged. Neked áldásra van szükséged. Merj bízni Bennem!”

Isten felkészít bennünket. Mi nem tudjuk, mire van szükségünk az úton, de Luk 10:4-ben azt mondja: ne vigyél semmit, majd gondoskodom az úton. Láttuk ezt sokszor. Aztán máskor azt mondja, 1Kir 19-ben: „Ülj le, egyél. Aztán pihenj! Aztán ülj le, egyél még egyszer. Mert hosszú út van előtted, és felkészítelek rá.” Isten tudja, hogy mire van szükségünk, és készít bennünket.

Luk 7:24-28-ban Jézus „pletykál” Jánosról. Ilyen a keresztény pletyka, hogy leülök valakivel, és azt mondom: „Tudod, hogy mit mondott a másik a múltkor? Képzeld, olyat prédikált, hogy leszállt a menny! Tudod, milyen nagyszerű fickó ő?!” Ez a keresztény pletyka. Pozitívan beszélünk egymásról a másik háta mögött. Ez a mi véleményünk a dologról. Azt mondjuk: Nem fogom lejáratni a testvéremet.

Ez érdekes kicsit, mert Jézus azzal kezdi (nem szó szerint): Láttatok már olyan stabil embert, mint ez a János? „Jézus! Nem most kérdezte meg, hogy Te vagy-e a Megváltó?” Jézus azt feleli: „Én látok valamit, amit te nem. Én felismerek valamit, amit te nem. Én látom a szívét, Én látom a hitét, Én tudom, milyen ő. Én tudom, ki ő. János stabil ember.”

Luk 7:28-ban: „Ő a legnagyobb! Nagyobb minden prófétánál!” Hány csodát tett Keresztelő János? Egyet sem! Egyetlen csodát sem. Nem a csodák határozzák meg egy szolgálatnak a nagyságát, de Jánosnak volt értéke, amit csak Isten ismert. Isten elmondta azt: Látod ezt az embert?

Csak gondolj erre! Lehetséges, hogy éppen most Jézus azt mondja egy angyalnak: „Hé, láttad ezt az embert, az Én szolgámat? Ott ül éppen az istentiszteleten a Golgota u. 3-ban. Hadd mondjak el neked róla valamit!”; és valami ilyesmit mond annak az angyalnak, mint amit Jánosról mondott. Lehet, hogy rólad most éppen így beszél. Mert Ő ismeri az értékedet.

Mi nem ismerjük, de szeretjük egymást, és nagyra értékeljük egymást. Ez igazán a csoda, hogy amikor az Ellenség szeretné elvenni a bizonyosságunkat, akkor azt tudjuk mondani: itt az idő, hogy hitben járjak! Szeretnélek bátorítani ebben. Ne állj meg, ne szűnj meg! Menj vissza az Igéhez.

Volt olyan, hogy fásult voltam, és kicsit elegem volt mindenből? Igen. Akkor mit mondok? „Rendben, akkor visszatérek az Igéhez. Akkor visszatérek az imához. Akkor visszatérek az Úrhoz. Akkor eljövök a gyülekezetbe.” Azt mondhatnád erre: Ez nem túl nagy megoldás! Az én életemben működött, és sok máséban is. Bátorítani akarlak ebben, hogy merjünk bízni, és merjünk továbbmenni. Ámen.

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged, áldj meg bennünket a Te szíved szerint ezzel az üzenettel, amint megyünk. Kérünk arra, hogy hadd hordozzuk ezt a szívünkben, és amikor eljön az ideje, akkor hadd tudjuk alkalmazni. Köszönjük, Urunk!

Ámen.

Kategória: Egyéb