Amit Isten előkészített számunkra & Isten a szívünkre beszél az új életben (#12)

2014 június 15. vasárnap  18:00

P. Mark: Amit Isten előkészített számunkra

Ez a vers a szőlőskertről beszél:

Ézs 27:3 Én, az ÚR őrzöm azt és szüntelenül öntözöm. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki se ártson neki.

Ézs 32:2 Mindegyik olyan lesz, mint rejtek a szél ellen, mint oltalom zivatar ellen, mint patakok a száraz vidéken, mint nagy kőszál árnyéka a szomjazó földön.

Arra gondoltam, hogy milyen kegyelmes Isten. Rendelkezésre áll nekünk, szegény bűnösöknek, kicsi embereknek, akik vagyunk, ugyanakkor Krisztusban nagyok. Isten azt mondja: Én öntözöm ezt a szőlőskertet minden pillanatban. Micsoda kiváltság Krisztus szolgálata felénk, hogy megmossa a lábainkat minden pillanatban, a szükség minden idejében, Zsid 4:16!

Bátran futhatunk a kegyelem trónusához. Lehet rejtekhely a szívünkben, ahol mehetünk Ő elé, és az élet vizeiből ihatunk. Ő öntöz minket. „Minden pillanatban öntözni fogom – ezt mondja – és meg fogom őrizni.” Bátorít minket, felépít minket és szeret minket. Ahogy az életnek eme kútjából iszol, másoknak is adsz inni. Rejtekhellyé válsz mások számára. Mint patakok a száraz vidéken. Ez a mi keresztény életünk. Nagyon egyszerű, csak elfogadunk Istentől. Ne hagyd abba az elfogadást!

Mindannyinknak vannak pillanatok az életünkben. Nekem volt egy ilyen tegnap reggel. Pénteken tizenhárom órát utaztam vonaton, és szombaton reggel ültem a buszon Paks felé. Nem is tudtam, hogy ott leszek. Dicsőség ezért Istennek. Odajöttek hozzám emberek, és azt kérdezték: Jössz Paksra megnézni a színdarabot? Azt feleltem: „Lehet. Jól hangzik. Ez terv? Erre megy a folyam? Akkor megyek.” Szeretek beugrani a „folyóba”, és menni vele.

Eféz 2:10 Isten elkészített nekünk jó cselekedeteket a világ megalapítása előtt. Csak engedjük, hogy Isten szolgáljon felénk, és elfogadunk Tőle. Aztán van egy szolgálatunk. ApCsel 10:38 az Úr Jézust a Szent Szellem kente fel a hatalma által, ment, jó dolgokat tett, és gyógyító szolgálata volt. Micsoda kiváltság és áldás ez, hogy a Megváltónk lábnyomaiban járhatunk ebben a sötét világban!

Ő azt mondta: Én vagyok a világ Világossága; aztán azt mondta nekik: ti vagytok a világ világossága. Ez a gyülekezet itt a világ világossága. Világosság vagytok egy sötét helyen. Engedjétek, hogy a fényetek ragyogjon Jézusért. Ne szégyelljétek ezt. Amikor meglátjuk Őt, olyanok leszünk, mint Ő. Többé nem fogjuk szégyellni, és nem fogjuk sajnálni, hogy így éltünk, hogy bíztunk teljes szívünkből Istenben.

Szeretünk benneteket! Köszönjük a támogatásotokat az évek során. Köszönöm az imáitokat. Elhagyom most Kisinyovot, máshova megyek. Nem leszek többé pásztor ott. Imádkozzatok az ottani gyülekezetért! A gyülekezet Őhozzá tartozik, mert Ő vásárolta meg a vérével, és Ő fogja építeni az egyházát. Imádkozzatok értük, és értem a következő lépésemben. Isten hűséges.

Elképesztő volt a dal, amit a végzősök énekeltek. Amikor a pulpitushoz jöttem, a dalról akartam prédikálni, mert annyira jó volt! „Sohasem hagyott minket egyedül.” Sohasem! Isten hűséges. Ámen.

P. Kende: Isten a szívünkre beszél az új életben #12

Nyilvánvalóan van örömünk. A másik oldalról – ami lehet, hogy nem annyira nyilvánvaló – nagyon komolyan vesszük Isten Igéjét és Istent az életünkben. Igazán ezért van olyan nagy örömünk. Ez nagyszerű dolog. Isten azt mondja nekünk: Vegyél Engem komolyan! Ahogy komolyan vesszük Őt, Ő örömöt ad a szívünknek.

Ez olyan érdekes, mert annyira más, mint ahogy gondolnám. Azt gondolnám, hogy keresem a humoristát, vicces könyveket olvasok, és akkor lesz öröm az életemben. Viszont igazából az mindig felszínes marad. Ha azonban az Urat keresem, és igazán keresem Őt, akkor Ő mély örömet ad, és felkavarodást. Ez az, amire vágyunk.

Ez az üzenet is az új életről szól. 5Móz 8-ban egy visszatekintést látunk, ahol Mózes beszél arról az időről, ami mögöttük áll. Ez röviddel Mózes halála előtt van. Egy értelemben újra elmondja ennek a nemzedéknek, hogy mit végzett Isten értük ebben a negyven évben. Mózes 5. könyve gyakorlatilag erről szól.

5Móz 8:2 Emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott az ÚR, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a szívedben: vajon megtartod-e parancsolatait, vagy sem?

Isten kivitte őket a pusztába. Ez érdekes gondolat. Mert Isten azt mondta nekik: „Beviszlek titeket az Ígéret földjére, ahol minden gazdagon van, ahol minden bőven megvan. Beviszlek titeket oda!” Aztán keresztülmentek a Vörös-tengeren. Ez jelkép a megtérésre, az újjászületésre. Aztán, ahogy átmentek rajta, ott találták magukat nem az Ígéret földjén, hanem a pusztában.

Miért? „Istenem, miért viszel minket a próbák helyére?” A puszta az egy puszta hely. Nem meglepő ez! Nincs semmi érdekes benne. Ha nagyon meg akarod nézni, valószínűleg egy nap alatt végeznél a látnivalókkal. Inkább egy délelőtt alatt. Negyven év „kicsit” hosszú idő.  Úgyhogy a puszta a kihívásnak a helye, a próbáknak a helye.

Ugyanakkor a pusztában látunk mást is. Látunk hitet, kapcsolatot Istennel. Azt kérdezném: Hogyan lehet, hogy a próba helye a kapcsolat helye is? A puszta helye az áldásnak a helye? A nélkülözésnek a helye az a gondoskodásnak a helye is? Hogyan lehet? Hogyan lehetne ez? Isten képes erre, de hogyan? A válasz nagyon egyszerű – már beszéltünk erről – úgy, hogy Isten velük volt végig. Egy értelemben fogta a kezüket. Egy értelemben ételt adott a szájukba, vizet töltött a korsóikba, és gondoskodott arról, hogy ne szakadjanak le róluk a ruhák.

Igazán a kísértésekben – amikor valami nagyon fontosat elveszítesz, amikor valami nagy-nagy kihívással nézel szembe, amivel szemben nagyon picinek érzed magad, vagy amikor nagy a bizonytalanság az életedben – akkor tudod, hogy mi történik velünk? Persze, hogy tudod, te is ember vagy, mindannyian azok vagyunk. Olyankor ott a kísértés, hogy ne bízzak Istenben, hanem magamhoz forduljak. „Majd az én erőm! Majd én összerakom a dolgot! Majd én megcsinálom a dolgot! Megveszem a legjobb könyvet az egyik kiváló vezetőtől, és akkor az majd összerakja az életem.” Vagy: Találok egy sikeres tanítót, és majd az összerakja az életem.

Van azonban itt egy csodálatos dolog. 2Móz 25-26-27. fejezetekben olvasunk a szent hajlékról, a sátorról, a templomról. Ez volt a templomuk. Oda mentek be, amikor Istennel akartak találkozni. Oda mentek be, amikor áldozatot akartak bemutatni a bűneikért. Isten azt mondta: „Ezt építsétek meg, és vigyétek magatokkal. Bárhova mentek, ez legyen veletek.” Miért? Azért, mert Isten nem akarta elvágni az élő kapcsolatát velük. Mert soha nem akarta, hogy távol legyenek Tőle. A próbatételben is velük akart lenni.

Emlékszem, amikor a fiam nagyon kicsi volt, a feleségemmel megbeszéltük, hogy soha nem vágjuk el a kapcsolatot. Lehet, hogy van fenyítés, lehet, hogy van fegyelmezés, mert szüksége van rá a gyereknek, ugyanakkor a kapcsolatot soha nem szüntetjük meg. Mert azt látjuk, hogy Isten is mindig a rendelkezésünkre áll. Mindig visszafordulhatunk Hozzá. Mindig mehetünk Őhozzá. Még a próbában is, még a nehézségben is, még a fenyítésben is, mindig mehetünk Őhozzá.

Miért vitte Isten őket a pusztába? Hós 2:14-ben látunk egy kis magyarázatot, sejtetést. Isten ott kicsit elmondja, hogy miről van szó. Azt mondja: „Elviszem őt a pusztába, és ott a szívére beszélek. Ott vigasztalóan beszélek hozzá.” Egy értelemben ott van az ember, vagy ott van Izrael a világban, és Isten beszélne hozzájuk Egyiptomban. Viszont alig hallják, és alig hiszik. Talán nem is kíváncsiak.

Isten azt mondja: „Figyelj! Van egy megoldásom, elviszlek egy másik helyre. Olyan helyre, ahol nincs senki más, és ott szépen leültetlek. Itt vagy a pusztában. Csak te és Én, és itt beszélhetek hozzád. Itt nincsenek zavaró tényezők.” A próbatételek az életünkben sokszor ilyenek. Rájövök, úgy érzem, hogy talán a barátaim nincsenek is olyan közel, mint gondoltam. Rájövök, hogy a képességeim nem olyan nagyok, mint hittem, nem vagyok olyan tökéletes, mint ahogy szeretném látni magam a tükörben. Rájövök, hogy kicsit magamra vagyok hagyva.

Isten azt mondja: „Nem vagy magadra hagyva, Én itt vagyok veled. Akarsz-e megtalálni? Keresel-e Engem?” Vagy nekiállsz: „Pásztor! Hova tűntél? Gyere ide!” Lehet, hogy Isten azt mondja: „A szívedre akarok beszélni. Szeretnék vigasztaló szavakat szólni hozzád. Kicsit ki akarlak venni mindenből. Azért, hogy megszólíthassalak szeretettel, hogy halljad, hogy értsed.”

Elkülönített hely. Isten elvitte őket a pusztába, kikapcsolta őket a világból. Nem voltak Egyiptomban, és nem voltak Kánaánban. Nem voltak sehol, a pusztában voltak, egy jelentéktelen helyen. Majdnem azt mondtam, hogy Isten háta mögött, de nem, mert Ő ott volt velük. 🙂 Isten ott volt velük azon a helyen, és szolgált feléjük, és beszélt hozzájuk. Miért?

Figyelj, mert ezt mindnyájunknak mondja. Ebben a sorozatban az új életről beszélünk, és ha új hívő vagy (ha az elmúlt 2-5-25-30 évben ismerted meg az Urat, akkor új hívő vagy), akkor szükségünk van tanulni, hogy hogyan járjunk ezen az úton, és ha régi hívő vagy, akkor itt az idő, hogy felfrissülj ezekben a dolgokban.

Amikor ott voltak, miért vitte őket oda Isten? Azért, mert azt mondta: „Szeretném, ha koncentrálnál. Szeretném, ha megtanulnál figyelni. Szeretném, ha megtanulnál egyenesen Rám nézni.” Tudod, hogyan csináljuk mi, férfiak! „Persze, drágám, figyelek. Persze, drágám, figyelek… Góóóóól!… Ja, persze, figyelek.” 🙂 Isten azt mondja: „Nem! Ez nem mehet így! Szeretném, ha Rám figyelnél. Akarom a figyelmedet. Vágyom arra, hogy Velem legyél. Akarod-e te is?”

Az a hely nem könnyű hely feltétlenül, ugyanakkor lehet a meghittség, a közelség helye Istennel. Amikor felfedezem, hogy a többi forrásom kiszáradt, de ha a szívem rendben van, akkor azt tudom mondani: Uram, minden forrásom Tebenned van, Zsolt 87:7. Mert a többiek nem olyan jók, nem olyan biztosak, nem olyan állandóak.

Nem tudom, hogy láttál-e sikeres, erőteljes, aktív üzletembert, valakit, aki megy előre ezerrel, mindent nagyon jól tud, nagyon-nagyon tudja az egészet, és ha bármit mondanál neki, ő jobban tudja. Aztán láttad-e – én láttam –, amikor ez az ember kikerül arra a helyre, a „pusztába”, és milyen picivé és gyámoltalanná válik. Mert igazából megtalálja: a többi forrásom nem biztos.

Az életben mind eljutunk erre a helyre. Minden kapcsolatunkban – minden férfi-nő kapcsolat, minden szülő-gyerek kapcsolat, minden testvéri kapcsolat, minden munkahely, minden bizalom egy politikusban vagy társadalomban vagy gazdasági sikerben – mindenben, ami van az életünkben, előbb-utóbb eljutunk erre a pontra, hogy felismerjük: „Ez a forrás nem elég nekem, és nem biztos. Úgy érzem, hogy kiszáradt, és nem táplál engem. Nem ad nekem.” Itt a kérdés: Akkor mit csinálok? Akkor hova fordulok? Nekünk, hívőknek az a hely az, ahol megtaláljuk a közelebbi kapcsolatot Istennel.

Próbatétel nem könnyű mindig – persze, azért próbatétel –, de arra van, hogy közelebbi kapcsolatot találjak az Úrral. Ezért visz minket oda Isten. 5Móz 8:2-ben azt olvassuk, hogy ezen az úton vezette őket Isten. Milyen érdekes, Mát 4:1-ben Jézust ki vezette ki a pusztába, hogy meg legyen kísértve? A Szent Szellem, Isten vezette Őt oda. Azért, hogy meg legyen próbálva. Ami lenyűgöző gondolat.

Mert azt mondanám: „Nem! Isten engem mindig az áldás helyére vezet.” Egyetértek. Isten is azt mondja: „Igen! Én viszlek téged az áldás helyére.” Lehet azonban, hogy az áldás felé menet el kell veszítenem valamit. Lehet, hogy lesz kihívás útközben.  Aztán a végén Róm 8:28 a javamra lesz. Közben viszont lehet, hogy elveszítek valamit, amit nem akartam elveszíteni.

Miért vezette őket Isten ide? Itt olvasunk néhány kifejezést.

1) Azért, hogy az alázat helyére tegyen benneteket, hogy az alázat meglegyen az életetekben.

Ezért vezette ide Izraelt, hogy meglegyen az alázat az életükben. Egy értelemben ezért vannak próbák a mi életünkben is, hogy legyen alázatunk, hogy ne hordjuk fenn az orrunkat. „Mi, keresztények jobban tudjuk. Ti, hitetlenek? … Ugyan már!”

Egyszer valaki mesélte nekem ezt. Evangelizált az utcán, és az ember csak dobálta az egyre inkább idióta kérdéseket. Olyanokat, amik úgy hangzanak, mintha komoly kérdések lennének: Akkor miért vannak háborúk? Aztán voltak kérdések, amik nyilvánvalóan csak ostobák, mint például: Ha Isten mindenható, akkor tud-e olyan követ teremteni, amit nem tud felemelni? :-S Aztán ez a testvér így foglalta össze: „Aznap zseniális voltam. Mindenre tudtam választ adni. Ám egy hosszabb beszélgetés után az ember köpött egyet, és elment. Akkor jöttem rá, hogy mennyire igazat mondtam, és mennyire nem szerettem azt az embert.” Teljesen összetörte ez a dolog.

Erről beszélünk: alázat a szívünkben, hála, tudjuk, hogy ez kiváltság, amink van. Amiről P. Mark beszélt: öt és fél évet szolgált Moldovában, és hálásak vagyunk, hogy picit támogathattuk anyagilag időnként, és imádkozhattunk érte. Isten sokszor válaszolt azokra az imákra, láttuk ezt. Hála van a szívében. Miért? Az alázat miatt. „Köszönöm, Uram, hogy szolgálhatlak Téged, hogy Veled járhatok a mai nap. Ez az, amit szeretnék.”

Miért van szükségem arra, hogy Isten elvigyen az alázat helyére? Azért, mert 2Móz 24:3-ban Izrael azt mondta Mózesnek és Istennek: amit csak parancsolsz, Isten, mi megtesszük. Aztán annyira nem sikerült ez. „Mi megcsináljuk! Menni fog ez nekünk. Mi meg tudjuk csinálni.” Az egyik dolog, amit Isten csinál velem, hogy amikor elvezet erre a helyre, akkor beszél hozzám:

–        Figyelj! Tudod, hogy mennyire bűnös vagy?

–        Picit? Alig? Kevésbé, mint az a másik? – kérdezek vissza.

–        Figyelj! Reménytelen a helyzet. Én azonban veled vagyok, és engedd, hogy betöltselek. Hadd szolgáljalak téged! Hadd szolgáljak rajtad keresztül. Magadban reménytelen vagy! Viszont legyél szent! – mondja Isten.

–        Hogyan? Uram, azt hogyan csináljam?

–        Csak úgy tudsz szent lenni, ahogy Én. Engedd, hogy betöltselek! Engedd, hogy vezesselek! Engedd, hogy veled járjak. Hadd vezessem az életed, és aztán járhatsz az Én szentségemben.

Szükségem van erre. Mert ha nem mondaná el nekem ezt Isten, ha nem tanítana meg engem, akkor olyan lennék, mint Mát 21-ben az a fiú, aki azt mondta az apjának: én elmegyek, apám; de aztán nem ment el. Vigyázz! A szívünkben könnyen lehetünk ilyenek: Majd én megcsinálom!; és aztán nem. Isten azt mondja: „Figyelj! Azért vezetlek, hogy megmutassam, neked szükséged van alázatra.” Mert ha van alázat, akkor el tudok fogadni Istentől. Ha van alázat, akkor meg tudok állni a támadások alatt. Ha van alázat, akkor helyre tudok állni, amikor elbuktam.

Ha viszont büszke vagyok, akkor egyetlen bukás tönkreteszi az életemet. Ha büszke vagyok, akkor nincs közösségem. Ha büszke vagyok, akkor így nyitom ki a Bibliámat: „Na, jó, mondjad! Na, mondd!” Akkor Isten azt mondja: „Szerintem nem. Nem hiszem, hogy beszélni akarok hozzád. Úgysem fogadnád el.” Azért vitte ki őket, hogy alázatot mutasson nekik.

2) Azért vitte, hogy megpróbálja őket.

Azért, hogy megpróbálja őket, hogy mi van a szívükben. Azért, hogy leleplezze előttük is, hogy ők is lássák, hogy mi van a szívükben. 5Móz 13:3-ban ugyanez: Isten megengedi, hogy a szívemből kijöjjön az a gonoszság, ami ott van. Azért, hogy lássam: elbukom nyomorultul, elrontom, valakit megbántok, modortalan vagyok esetleg.

Aztán azt mondom: Hogyan csinálhattam ezt, Uram? Isten azt feleli: „Szeretném, ha nem felejtenéd el, mennyire szükséged van Rám. Szeretném, ha emlékeznél, hogy az Én erőm az, amiben erős vagy. Szeretném, ha tudnád, hogy mindenre van erőd Krisztusban, Aki téged megerősít, de Nélküle nincs semmid. Ne próbálj Nélkülem járni.”

Isten ezt adja nekünk. Azt mondja: „Megmutatom neked. Megengedem, hogy lásd, mi van a szívedben. Csak egy picit, hogy tudjad, és aztán menjünk tovább. Aztán állj helyre, és menjünk tovább.”

3) 5Móz 8:3-ban és tovább azt látjuk, hogy Isten azért vitte ki oda őket, hogy tanítsa őket.

Ez csodálatos dolog. Ha van alázat, akkor Jak 4:6,10, 1:21 Isten tud minket tanítani. Akkor Isten képes adni nekünk valamit. Ha eljövök a gyülekezetbe, és vallásos elképzelésem van: hogyan kéne kinéznie, milyennek kéne lennie, biztos, hogy nem kell, hogy legyen ott taps vagy nevetés; akkor könnyen lehet, hogy a büszkeségem bezárja a szívemet. Holott lenne valami értékes, amit Isten adni akar nekem.

Isten azonban azt mondja nekünk – ez az egyik nagy üzenete Mózes 2. könyvének – Ne keményítsd meg a szíved! Zsidókhoz írt levél 3-4. fejezet: Ne keményítsd meg a szíved a próbatétel idején! Két válaszunk lehet a próbára. Az egyik az, hogy megkeményedik a szívünk és azt mondjuk, hogy nem. Van, aki meg fogja keményíteni a szívét, és azt mondja: „Nem! Akkor nem megyek ezen az úton.” A másik azt mondja azon a helyen: „Uram, szükségem van Rád. Kérlek, vezess engem! Tégy csodát értem. Vigasztalj engem! Én tudlak imádni itt is Téged. Kérlek, segíts nekem!”

Ha azon a helyen vagyok, és azt mondom: „Elég volt, Isten! Ha Te engem ide kivezettél, akkor ki tudja, hogy még mi másra is hajlandó vagy! Úgyhogy innentől kezdve másik isten után megyek. Megyek a kényelmem után. A kényelmem lesz az, amit elsősorban keresek. Keresd először a kényelmet, és annak a bőségét! Aztán minden más biztosan megadatik neked.” (Ez nincs a Bibliában, ott ne keresd!); és kezdem keresni a kényelmem. Semmi garancia arra, hogy megtalálom. Ha megtalálod, akkor rá kell majd jönnöd, hogy mennyire sekélyes, és mennyire nem ad örömet.

Egyetlenegy válaszunk van ezen a helyen, aminek értéke van, és ez az: „Uram, kérlek, ments meg engem. Uram, kérlek, szabadíts meg engem!” Amikor felemelem a kezem, akkor Isten azt mondja: „Igen, itt vagyok veled. Járjunk együtt!”; és van vigasztalás az életemben, és van segítség. Ez az, amire szükségem van.

A próbatételre sokszor kérdezzük: Uram, miért? Feltesszük ezt a kérdést, de ugyanakkor ezek a válaszok: Isten be akarja tenni az alázatot a szívünkbe, utána szeretné megmutatni nekünk, mi van a szívünkben, és végül tanítani akar. Azt olvassuk itt: Megtanítottalak benneteket, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem Isten minden beszédével.

Nem tudjuk elvéteni, ugyanez történt Jézussal, nem? Isten kivitte Őt a pusztába, aztán azt olvassuk Mát 4:4-ben, hogy erről tanította, hogy Isten Igéje mennyire fontos. Aztán tanította a zsidókat erről, hogy Ő a gondoskodásuk. Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Szeretném, ha ebben járnál. Szeretném, ha tanulnál erről. Szeretném, ha ismernél Engem, és Én szeretnék beszélni hozzád.”

A puszta lehet bármi. Lehet, hogy birkózol, mint Róm 7-ben a régi bűnös természet és az új természet harca. Lehet, hogy 1Tim 1:13 harcolsz a régi bűneiddel, mindazzal, amit csináltál, és kicsit magadra vagy hagyva. Vagy 2Kor 12:7 birkózol a gyengeségeiddel. Nem tudom, hogy pontosan mi történik, csak szeretnélek bátorítani, hogy ez az idő erre való, hogy megtaláljuk az Urat friss módon, új módon.

Mert a szent hajlék velük ment mindenhova. Az a sátor, az a mobil templom ment velük mindenhova. Azért, hogy mindig meglehessen ez a kapcsolódásuk. Azért, hogy mindig meglehessen ez az életük. Azért, hogy mindig lehessen ez a felfrissülésük. Istennek ez volt a vágya velük.

Igazából ez nem olyasmi, amit ne találnánk meg a Bibliánkban. Ez nincs elrejtve, nagyon nyilvánvaló a Bibliában. Ugyanakkor sok hívő nem találja meg. Kikerül a hívő arra a helyre, és aztán azt mondja: „Hát, nem tudom, minek vagyok itt. Nem csináltam semmi rosszat. Isten, miért csinálod ezt velem?” Viszont lehet, hogy Istennek van egy terve.

Biztos vagyok benne, hogy tanítani akar, hogy be akar tenni valamit a szívembe, ki akar hozni valamit a szívemből, és hasznos lesz a számomra, ha Ővele járok. Csak szeretnélek bátorítani ebben, ne veszítsd el a hited, ne veszítsd el a bátorságod, ne veszítsd el azt, hogy keresed az Urat. Mert ez az idő is erre való. Ámen.

Jézus, köszönjük Neked, hogy amikor kinn voltál a pusztában, akkor megmutattad nekünk, hogy ez az idő is annak az ideje, hogy megtaláljuk az Urat. Ez az idő is arra való, hogy Benned felfrissüljünk. Istenünk kérünk Téged, hogy taníts minket ebben. Mindenkit, aki kinn van a pusztában. Urunk, legyél nagyon valós a számunkra! Bátoríts mindnyájunkat. Urunk, köszönjük Neked.

Csak szeretnénk állni ebben a hitben, ebben a megértésben, hogy semmi nem hiábavaló a hívő életében, hogy minden a javukra van azoknak, akik Istent szeretik, és akiket elhívott. Köszönjük, Urunk! Bátorítsd a szívünket ebben!

Ámen.

Kategória: Egyéb