A szeretet kiűzi a félelmet & Isten kreativitása

2017 november 29. szerda  18:30

Göde Ferenc

Józs 1:9 Hát nem parancsoltam-e meg neked, hogy légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az ÚR, a te Istened mindenben, amiben jársz.

Ez egy nagyon érdekes vers több okból. Kicsit helyezzük el a történelemben. A zsidó nép közvetlenül a honfoglalás előtt áll, előttük a Jordán, és azon túl az ismeretlen várja őket. Az Úr mondja ezt Józsuénak. Kicsoda Józsué? Nem egy remegő kezű, bátortalan ember, hanem hadvezér. Olyan hadvezér, aki megkapta a honfoglalás lehetőségét az Úrtól. Mózes átadta neki a tekintélyét.

Amikor negyven évvel korábban tizenkét kém ment, hogy kikémlelje a földet, mindössze ketten mondták azt: Menjünk!; tízen pedig nagyon is megijedtek. Tehát Józsué hadvezér, aki bátor.

Korábban azt mondja neki az Úr:

Józs 1:6 Légy erős és bátor, …

A következő vers is így kezdődik:

Józs 1:7 Csak légy erős és igen bátor…

Aztán még egyszer:

Józs 1:9 Hát nem parancsoltam-e meg neked, hogy légy bátor és erős?

Isten ismer bennünket. Tudja, hogy el tudunk bátortalanodni. Még egy hadvezér is el tud bátortalanodni. Tudom ezt magamról is. 🙂 Honnan van a bátortalanság?  Korábban mindig azt gondoltam, hogy a félelem ellentettje a bátorság.

Erről a következő régi és butácska vicc jut az eszembe. A piacon a cigány a lovát árulja. A vevő ránéz a lóra, rácsap egyet a fenekére, és ettől az egyenest a falnak megy. Mire azt mondja a vevő:

– Cigány! Hiszen ez a ló vak!
– Ó, dehogy! Nem vak ez, csak bátor.
🙂

Szóval, amikor bátornak érezzük magunkat, sokszor mi is falnak megyünk. Amikor viszont Ádám az Éden kertjében élt, ott nem volt félelem. Mert Istennel volt közösségben, és az ő énképe Isten volt. Amikor azonban bejött a bűn az életükbe, akkor elbújtak és féltek.

A félelem a régi bűnös természetből való. Hányszor van, hogy félünk? Elbocsátottak az állásunkból; nem tudjuk, hol alszunk másnap; „Megkapom-e a munkát?”; „Mi lesz, ha ez vagy az bekövetkezik?”; „Hogyan tartom el a családomat?”; „Be tudom fejezni az iskolámat?”; „Mi lesz a szövettani elemzés eredménye? Jó indulatú vagy rosszindulatú az a daganat?”… Mennyi, de mennyi félelmünk lehet!

Ám a félelem ellentéte a szeretet:

1Ján 4:18  A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

Én arra bátorítom magam – és téged is –, hogy ha tényleg megértjük Róm 8:28-at, miszerint minden a javunkra van, akkor bármilyen szörnyű körülmény, amely félelmet generálhat, az Isten megengedő akaratából van. Mert szeretné, ha megtanulnánk, hogy teljesen Rá merjük bízni magunkat. Ha merünk Benne bízni, akkor először tanít bennünket elméletben, azután gyakorlatban: Ezék 47. amikor már nem ér a lábunk a földre, hanem sodor bennünket az áramlat, és akkor olyan szabadságot tapasztalunk meg, ahol nincs helye a félelemnek. Mert a tökéletes szeretet, az agapé szeretet kiűzi a félelmet. Ámen.

 

P. Musztafa Zoltán

Mát 20:20-22 Ekkor hozzá ment Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Ő pedig azt kérdezte: Mit akarsz? Az így felelt: Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől üljön a te országodban. Jézus pedig így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet nekem kell majd kiinnom? Azt mondták: Kiihatjuk.

Azt mondja: Nem tudjátok, hogy mit kértek. A kereszten is ezt mondta: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Annyira jellemző, nem? Annyira jellegzetesen emberi! Teszünk valamit, kérünk valamit, és olyan magabiztosan tesszük! Aztán Isten azt mondja: „Sok minden van, amit meg kell tanulnod. Szeretnélek tanítani. Szeretnék adni neked valamit, ami nem volt meg neked korábban. Nem tudod, hogy mit kérsz.”

Ez annyira érdekes rész! Sokszor olvasom, és mindig találok benne újat. „Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet Nekem kell majd kiinnom, és megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel Én megkeresztelkedem?”

Versengés és hasonlítgatás. Jön az asszony és azt mondja: Azt akarom, hogy az én két fiam pozíciót kapjon! Versengés. Normális. Normális a világban. Igazából bátorítják ezt a világban. Ahhoz, hogy valaki jobb minőségű munkát végezzen, vagy jobb terméket állítson elő – lehet, hogy a versengéssel jobb diák leszel, vagy jobb munkás, vagy híres énekes, vagy nagy neved lesz a politikában –, kell a verseny.

Mát 20:23 Ekkor ő így szólt: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.

Miért versengenek az emberek? Mit gondolsz erről?

– Több figyelmet akarnak.

Talán ez az egyik ok. Több szeretetet vagy elismerést akarnak kapni? Magasabbra akarnak kerülni? Nagyobbak legyenek, mint mások? Kimagasodjanak a tömegből? Ő azt mondja itt: Ha arra vágysz, hogy Isten jobban szeressen, akkor nem kell ezt tenned. Ha ezért szeretnél pozícióba kerülni, hogy elfogadottabb legyél, hogy Isten rád tekintsen, hogy törődjön veled, ha erre vágysz, akkor nem fogod elérni. Az Atya nem fog jobban szeretni.

„Ha isztok az Én poharamból, és megkeresztelkedtek az Én keresztségemmel…” Az Írásban az, hogy inni abból a pohárból, az gyakran arról beszél, hogy nyomorúságban lenni, büntetést kapni. Például:

Ézs 51:17 Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl, Jeruzsálem, kiittad az ÚR kezéből haragja poharát, kiittad, kiürítetted öblös kelyhét, amelytől tántorogsz!

Megkeresztelkedni Jézus keresztségével – ez próbatételekről, fájdalomról, szenvedésről beszél, ami majd Jézust éri.

Zsolt 69:2 (3) Mély sárba estem bele, ahol meg nem állhatok. Feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.

Így érezte, ezt tapasztalta – próbatételek, fájdalom, szomorúság –, és azt kérdezi: „Tényleg akartok inni ebből? Tényleg meg akartok kereszteltetni ezzel a keresztséggel? Tényleg az Én helyemen akartok lenni?” Ők azt felelik nagyon bátran: „Igen. Persze! Ha ez kell ahhoz, hogy legyünk valakik, hogy eljussunk valahova.” Ezért mondja: Nem tudjátok, hogy mit kértek.

„Igen, persze. Tényleg isztok az Én poharamból, lesztek üldöztetve, lesznek nehéz időszakok az életetekben, és megkereszteltettek az Én keresztségemmel, de Isten nem fog attól jobban szeretni benneteket. Nem lesztek jobbak, mint mások. Ezt nem tudom megadni nektek. Ezt nem tudom odaadni nektek. Ez az Én Atyám terve. Amit Ő akar, az fog történni. Nem azért, mert ti keményen dolgoztok rajta. Nem azért, mert kívülről tudjátok az Írásokat. Nem azért, mert nap mint nap evangelizáltok. Nem azért, mert tesztek valamit, vagy nem teszitek.”

A versengésnek, a hasonlítgatásnak van bizonyos célja – gondolj ebbe bele! –, hogy magasabb és jobb legyek, mint mások, hogy talán nagyobb jutalmat kapjak, vagy hogy nagyobb nevem legyen.

Mát 20:24-25 Amikor ezt a tíz meghallotta, megharagudott a két testvérre. Jézus pedig előszólította őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk.

Aztán következik a tanítás:

Mát 20:26-27 De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti rabszolgátok.

Mindig erre tanít minket. Ez a mi részünk. Mindig is ez lesz a részünk, és ez áldott rész. Nem alacsony, hanem kiváltságos terület a szolgálat. Miért? Azért, mert Krisztus Maga is szolga. Ő választotta, hogy Ő szolga lesz. Választhatott volna bármit, de azt választotta, hogy szolga lesz. Azt tanítja: „Ti nagyok akartok lenni, de először is ellenőrizzétek a motivációtokat, hogy miért akartok nagynak lenni! Miért? Mit ad ez nektek? Mit tesz ez hozzá az életetekhez?” Engem fog dicsőíteni? Vagy Istent? Mit fog ez tenni? „Ha nagyok akartok lenni, szolgáljatok!”

Mát 20:28 Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért.

Gal 5:13 a szabadságról beszél, arról a szabadságról, ami a miénk. Szolgáló, akinek minden lehetséges szabadsága megvan. Gondolj bele ebbe: szolga, aki szabad.

Gal 5:13 Mert ti, testvéreim, szabadságra hívattatok; csakhogy a szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.

Használjátok a szabadságotokat, hogy mindenkinek szolgái legyetek. Megtanultuk ezt. Ilyen az életünk, Jézus Krisztus tanításának a visszatükröződése. Másokra gondolunk inkább, mint magunkra. Őrá gondolunk. Az Ő dicsőségével foglalkozunk. Azt keressük, hogy Őt hogyan emelhetjük fel. Ez az életünk, igaz? Ezt élvezzük igazán. Fizetünk azért, hogy szolgálhassunk, és nem pedig fizetnek azért, hogy szolgáljunk.

Mi fizetünk. Mi tesszük le az életünket. Mennyire más ez a kép! Mennyire más ez az élet! Krisztustól tanulunk. Micsoda árat fizetett Ő, hogy szolgáljon! Eljött a Földre, a keresztre, arra a helyre, amit az emberek megvetettek, amit gyűlöltek, és megdicsőítette azt a helyet. A kereszt a büntetés helye, a fájdalom helye. Megdicsőítette azt a helyet, azáltal, hogy szolgált, hogy odaadta az életét.

Ahelyett, hogy elkerülnénk az ilyen helyeket, mint a kereszt, Istennel gondolkodom, Vele együtt elmélkedem, és arra gondolok: Hogyan tehetem azt a helyet, ahol éppen vagyok, olyan hellyé, ami Isten dicsőségére van? Egy kihívó pillanat az életemben – hogyan tehetem én azt Isten dicsőségének a trónjává?

Valamennyien különböző helyzetekben vagyunk, különböző körülmények között, és különböző kihívásokkal nézünk szembe. Hogyan változtathatom a kihívásomat ragyogó dicsőséggé? Jézus úgy imádkozott: Hadd múljék el ez a pohár Tőlem! Aztán megértette, hogy a kereszt csak a büntetés helye lesz. Az nem a szabadulás helye. Azt mondta: Ne az Én akaratom, hanem a Te akaratod legyen meg!; és ez mindent megváltoztatott. Szolgálóként ment a keresztre, és aztán nekünk életünk van.

Ma olyan sok embernek van élete! Csodálatos élet, nem csak átlagos. Nézd az életünket! Átlagos életet élünk szerinted? Átlagos életnek nevezheted az életedet? Komolyan! Minden nap hitbeli kalandban vagyunk. Össze sem tudod hasonlítani a napjaidat, mert annyira különböznek egymástól. Különböznek. Különlegesek. Csodálatosak. Dicsőségesek Isten miatt. Visszatekintünk, és azt mondjuk: Nem hasonlíthatom azt az életemet ahhoz, ami ma van.

A versengésről és a hasonlítgatásról gondolkodtam. Mennyire pusztító lehet a kapcsolatokban? Gondolhatsz bármilyen kapcsolatra: család, barátság, házasság, csapatok… mennyire romboló lehet! Jézus ellene beszélt ezeknek a dolgoknak. Ehelyett arra tanított, hogy hogyan adjuk oda az életünket. Egy gyerek példáját hozta fel Mát 18-ban. Arra gondoltam, hogy miért egy gyereket állított példaként.

Mát 18:2-4 Erre Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és így szólt: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek,…

Alázatról beszél: „tehát”. A gyermek egyetlen ereje valaki mással való kapcsolatában van. A gyerek csak úgy erős. Magában gyenge. Ez a tanítás azt mondja: „Azt akarom, hogy olyanok legyetek, mint a gyerekek. Szeretném, ha alázatosak lennétek. Szeretném, ha kapcsolódnátok valakihez. Nem akarom, hogy függetlenek legyetek. Nem akarom, hogy csak a saját elképzeléseitek szerint éljetek.”

Mát 18:45 … az a nagyobb a mennyek országában. És aki egy ilyen kisgyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.

A hasonlítás lehet jó elv a tanuláshoz. Mert ha összehasonlítunk dolgokat, akkor objektívebb módon látjuk, de amikor kapcsolatokról van szó, akkor ott nem működik. Miért? Mert nem ismeri el az ember kegyelem iránti szükségét. Gondolj erre: kegyelem nélküli kapcsolatban nem lesz szellemiség, a kegyelem hozza a szellemiséget minden kapcsolatba. Egyébként sincs elég információnk senkiről. Ha valaki azt gondolja, hogy neki van, az téved. Nincs elég információnk ahhoz, hogy megítéljünk valakit, vagy hasonlítgassunk. Ez szubjektív. Úgyhogy az mindig egészségtelen kapcsolatokhoz fog vezetni. Isten azonban az Saját objektivitására tanít minket.

2Kor 10:12-13 Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják, mert azok nem járnak el okosan, hiszen önmagukat magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják. Mi azonban nem mérték nélkül dicsekszünk, hanem annak a mércének a mértéke szerint, amelyet Isten osztott ki nekünk, hogy hozzátok is eljussunk.

Ezt nézd meg! Ő ad valamit, és mi dicsekszünk, de mivel? Mi a célja? Nem az, hogy magunkat magasztaljuk fel, hanem az, hogy elérjünk valakit, hogy megérintsük valaki másnak az életét olyan módon, hogy az Istenhez, Krisztushoz vezeti őt. Csodálatos! Ámulatba ejtő!

2Kor 10:14 Mert mi nem léptünk túl azon, mint ha nem értünk volna el hozzátok, hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával.

Kell, hogy időt és erőfeszítést tegyünk arra, hogy szellemi megoldásokat találjunk: szellemi megoldásokat kihívó időkben, kihívó helyzetekben. Ahelyett, hogy kritikus szellemben élnénk, megtanulunk Istenben bízni. Mennyire más ez! Mennyire dicsőséges!

Itt Isten szeretetét írja le:

1Kor 13:7 Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

Mindent eltűr. Nem ez az, amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk a gyengeségünk pillanatában? Valamennyien azt keressük és arra vágyunk, hogy az emberek türelmesek legyenek velünk, még akkor is, amikor elbukunk. A szeretet mindent eltűr. A szeretet mindig talál utat. Szerintem Isten kreatív, nagyon is. Ő tudja, hogy hogyan emeljen fel engem. Ő tudja, hogyan bátorítson minket. Ő tudja, hogyan tegye, és Ő vár. Ad nekünk időt. Nagyok leszünk az Ő hűsége miatt. Csodálatosak leszünk, mert Ő csodálatos. Tőle tanulunk, és nem a múltunkból. Nem is a hús-testünkből, hanem Tőle tanulunk. Ez teljesen más mód.

Hadd fejezzem be ezzel:

Fil 2:2-11 teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyetértetek, egyazon szeretetben ugyanarra törekedtek, semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt, aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez. És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig. Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

„Teljesítsétek be az Én örömömet, és ez az indulat legyen bennetek!”

Köszönjük, Atyánk! Köszönjük, Urunk! Ugyanúgy gondolkodunk, ahogy Te: egyszerű módon, ugyanakkor mélyen, életet megváltoztató módon. Te vagy a mi csodálatos példánk. Köszönjük, Urunk! Köszönjük, Istenünk!

Ámen.