“Eccerű” hit

2017 október 18. szerda  18:30

Kérdezd meg valakitől: Hogy van a hited? Lehet, hogy én úgy felelnék rá: A hitem rendben van, csak ne aggódnék annyi minden felől! 🙂 Persze, ez mond valamit a hitemről…

4Móz 22-ben van egy kissé muris történet:

4Móz 22:27-31 Amint meglátta a szamár az ÚR angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Erre megharagudott Bálám, és botjával megverte a szamarat. Ekkor megnyitotta az ÚR a szamár száját, és az azt mondta Bálámnak: Mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem? Bálám pedig azt mondta a szamárnak: Mert megcsúfoltál engem! Bár volna fegyver a kezemben, most biztos megölnélek. Ekkor így szólt a szamár Bálámhoz: Hát nem a te szamarad vagyok-e, amelyen járni szoktál, amióta tied lettem, mind e mai napig? Hát szoktam-e veled így tenni? Ő így felelt: Nem. – Annyira vicces nekem, hogy válaszolt neki, beszélgetett és vitatkozott vele, ahelyett, hogy meglepte volna a szamár beszélése. – És megnyitotta az ÚR Bálám szemét, és látta az ÚR angyalát, amint az úton áll, és kivont fegyver van a kezében. Akkor meghajolt, és arcra borult.

Kicsit mókás a történet, persze! Sok minden vicces benne valóban: a csacsi érvel, magyaráz… Persze az is, hogy a szamárnak van igaza, de nem erről akarok beszélni most. Egy vasárnap iskolás órának az nagyon jó. Főleg azoknak, akik ott tanítanak.

Mi történt itt? A szamár látta, amit a próféta nem látott. „Ha továbbmegyek, akkor ott halál vár. Én oda nem megyek.” A második dolog, hogy újra és újra másik irányba fordult. Olyan könnyű lenne azzal magyarázni: „A szamarak már csak ilyen csökönyösek, tudod! Azok egyszerűen csak ilyenek, és kész.” Aztán az, hogy igazából Isten beszélt Bálámhoz a szamáron keresztül, és nyilván, nem a szamár. 2Pét 2:16-ban azt olvassuk, hogy a próféta meg lett feddve a bolondságáért. Ez történt, és a szamár nem ment tovább. Isten akarata szerint nem ment tovább.

Sámuel 1. könyvében látunk egy másik állatot. (Valahova megyünk ezzel, ha minden jól megy. Van egy nagyon egyszerű gondolatunk, de fontos és értékes.) 1Sám 6. A történetben a filiszteusoknak volt egy problémájuk, ami az volt, hogy legyőzték Izraelt, és elvették a frigyládát, a szövetség ládáját. Úgyhogy mindenféle csapások és átkok voltak rajtuk. Ezért kitaláltak valamit, hogy megnézzék, mit akar Isten.

1Sám 6:10-12 Úgy cselekedtek tehát az emberek. Vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig bezárták otthon. Föltették az ÚR ládáját a szekérre és a ládikót az aranyegerekkel és fekélyeiknek képmásával. A tehenek pedig egyenesen a Bétsemes felé vivő úton mentek; csakis azon az egyetlen úton haladtak, folytonosan bőgve, és se jobbra, se balra nem tértek le. …

Mit látunk itt? Ezek a tehenek mentek Isten akaratában valamerre. Tartottak valahova, és távolodtak a borjaiktól, ami annyira természetellenes. Egy tehén, amelyiknek borja van, az nem hagyja azt magára, és naná, hogy nem fog elmenni tőle. Annyira természetellenes ez a viselkedés! Igazából írja is, hogy bőgtek. Benne volt, hogy nem volt normális, ami történt, de azért még mentek tovább. Azt olvassuk, hogy nem tértek se jobbra, se balra az útról, hanem mentek Isten akaratában.

Ez a két történet: egy szamár és két tehén. Az egyik megáll Isten akarata szerint, a másikak pedig mennek Isten akarata szerint. Van néhány gondolatom ehhez. Először is, a csacsira gondolok, és arra, hogy ez a történet mit kommunikál nekünk. Igazán az a gondolat, hogy lehet, hogy van valami, ami lök téged, ami tol téged, ami egy irányba taszít téged. Valaki vagy valami. Lehet, hogy annak tudnia kéne, hogy mit csinál, de nem tudja, hogy mit csinál. Lehet, hogy te látod: Ott a halál vár rám.

Van egy érdekes történet. Volt olyan idő a szolgálatomban és a házasságomban, amikor hirtelen ráébredtem, hogy körülbelül egy szemeszteren át nem töltöttem egyetlen estét sem a feleségemmel és gyerekemmel. Szó szerint egyet sem egy szemeszteren át. Akkor azt mondtam a pásztoromnak, hogy kevesebb dolgot kell csinálnom. Nem örült neki. Erre azt feleltem: Ez az én életem, van egy családom, és szeretném megtartani a családomat. Nem a kényelmemről szólt, nem arról, hogy még több időt töltsek velük, hanem arról, hogy egyáltalán bármennyit velük legyek. Tényleg így mondhatnánk: Előre néztem, és láttam a halált az út végén, a családom halálát, a házasságom halálát. Egy értelemben, a pásztoromnak nem kellett látnia. Elmondtam neki, elmagyaráztam, és a sok szolgálatom közül feladtam egyet. Ennyi. Aztán mentem tovább Istennel.

Arra gondolok, hogy amikor annyi minden lökdös téged az úton, amikor rajtad van a nyomás, hogy menj egy bizonyos úton, és te látod, hogy halál van a végén, akkor ennek a csacsinak van egy jó tanácsa feléd: Ne menj! Csak ne menj azon az úton! Ha egy olyan úton lökdösnek, amin elhagyod Isten akaratát, akkor egyszerűen csak ne menj. Ha egy olyan útra vagy tolva, kényszerítve, ahol fel kell adnod az örökkévaló dolgokat az időlegesekért, akkor ne menj.

Tudod, a csacsi azt mondta: „Ha Bálám menni akar, akkor gyalogoljon egyedül, nyugodtan. Én nem megyek oda.” Tudod, miről beszélek? Arról, hogy valaki tol téged a gyanakvás felé, a keserűség felé. Valaki vagy valami tol téged egy bizonyos irányba: a gyűlölet felé, vagy a kapzsiság felé, ami Bálámnak volt a problémája. Neki a pénz volt a gondja. Annyira éhezte a több pénzt, és ő ezen az úton ment. A szamár viszont látta: „Arrafelé halál vár ránk. Nem megyünk oda. Én nem megyek oda! Miért mennék abba az irányba? Az úgyis csak halálra vezet.”

Ha akarsz egy jó listát, olvasd el Eféz 5:3-5 verseket.  Olyan dolgokat ír le, amik garantáltan a halál felé vezető úton visznek, még keresztényként is. Ha erre az útra lökdös, ha erre az útra hívogat valaki, akkor merd azt mondani, ahogy ez a szamár: „Én nem megyek ezen az úton! – Ez nem bonyolult. – Miért hagynám, hogy valaki elvegye az imaéletemet, a közösségemet a testvéreimmel, a szeretetemet, az örömömet, a szabadságomat? Miért hagynám? Miért engedném? Egyszerűen csak nem kell mennem ezen az úton. Ha akarsz, te menjél egyedül, nélkülem. Én nem megyek!” Fontos ezt mondani.

Aztán a második: a tehenek, amint mentek Isten akaratában. Ez is érdekes. Az egyik, a szamár megállt Isten akaratában, a másik, a tehenek mentek. Tulajdonképpen ezeket a teheneket Isten a halálukba vezette. Bocsánat, de Isten nem a „Mentsük meg az állatokat” mozgalomban éli az életét. Ő Isten, azt csinál, amit akar. Ám ez itt olyan, mint Ján 3:8, amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak: „A szél arra fúj, amerre akar, és hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van mindenki, aki Szellemtől született.”

Ez ilyen igazából, hogy a Szellemben lehetsz hangos, és dicsérheted az Urat, vagy lehetsz csendes a Szellemben szintén. Lehetsz komoly, vagy lehet, hogy nevetsz, és lehet, hogy viccelődsz. Lehet, hogy tanítasz, lehet, hogy énekelsz. Marcsi, aki most volt Izraelben, mesélt az élményeiről. Az egyik templomban énekelt, és sokan hallgatták. Csak arra gondolok, hogy a Szellemben lehet ez is, és lehet az is. Mind a kettő lehetséges. Természetileg nem fogod tudni kiokoskodni, hogy mi a Szellem akarata ma, hogy merrefelé vezet téged, hogy mit akar adni neked.

Ez itt a lényeg: a tehenek mentek. Ez egyszerű volt. Nagyon egyszerű. „Izrael arra van, úgyhogy gyerünk!”; és a tehenek mentek arrafelé. Nagyon egyszerű volt a dolog: Izrael arra van, és a tehenek mentek arra. Milyen érdekes, hogy Isten megbízhatott ezekben a tehenekben! Isten valamit el akar intézni, rábízza egy állatra, az megcsinálja. Vagy egy angyalra!

Vagy egy emberre? Ó, mi időnként annyira szószátyárak vagyunk! Annyit kell beszélnem róla először, annyit kell kérdeznem róla először. „Azt akarod, hogy arra menjek? Rendben, de milyen lesz az út? Megvan az út? Előkészítetted az utat? Biztos, hogy nincsenek akadályok, buktatók, amiket nem látok? Vannak kutak megfelelő távolságra egymástól az úton? Biztosan, Uram? Ja, és a végén mi vár rám, Uram?” Annyit kell beszélnünk!

Ehelyett:

– Arra van Izrael!

– Mú! – és mennek a tehenek.

Mi pedig annyira bonyolultak tudunk lenni, és annyira „okosak”! „Annyira fontos, hogy én okos döntést hozzak mindenről, mindig! Mert ez nekem annyira jól megy amúgy is.” Akkor mi történik? Isten azt mondja: Arra van Izrael!; ezzel mehetnénk, de: „Először is, nézzük csak, a pénzügyeim egyetértenek-e azzal, amit Isten mondott nekem? Mi van a logikámmal és az érvelésemmel? Azok egyetértenek-e? Először egyet kell érteniük azzal, hogy amit Isten mondott, az úgy van, és akkor rendben van, akkor jóvá van hagyva. Ó, és mi van az én terveimmel, Istenem? Úgy értem, az én terveim? Ez az út hogyan esik egybe az én terveimmel? Ez működni fog, Uram? Megígéred nekem? Biztos vagy benne? Aztán még az érzelmeimnek is igent kell mondani a Te tervedre. Különben honnan tudnám, hogy a Te terved, ha az érzelmeim nem értenek egyet vele?”

Isten hallgatja, aztán egy ponton rám hagyja, és hívja ökröt: Tudom, hogy te megcsinálod, amit kell. Én pedig csak állok, és azt mondom: „Most mi baj van Veled? Miért nem csinálod úgy, ahogy én akarom? Mi a baj azzal, ahogy én akartam?” Gondolj bele! Komolyan így kell lennie? Egy pár tehén képes tenni Isten akaratát, de mi van velünk? Egy értelemben, annyira egyszerű!

Eszembe jutnak emberek. Olyan sok embert említhetnék a gyülekezetben! Bálint és Móni. Emlékszem, amikor újjászülettek, új hívők voltak, kérdezték tőlem: Mit csinálhatnánk a gyülekezetben? Akkor azt feleltem nekik: „Ha szeretnétek megismerni a gyülekezetet, álljatok be a büfészolgálatba. Akkor ismerni fogjátok az embereknek a drága szeretetteli oldalát és a testi oldalát is. Mind a kettőt ismerni fogjátok.” Nem azt mondták: Hát, a mi képzettségünk… Semmi ilyet nem mondtak, hanem: Rendben! Annyira meglepődtem ezen! Ők csak beálltak, és elkezdték csinálni. Arra gondolok, hogy micsoda áldás ez nekünk.

Aztán: András és Laura. Beszélgettünk, és nekik megvolt a szívükben, hogy visszamennek Kínába majd egyszer, és megint misszióban lehetnének. Amikor jött egy lehetőség, akkor beszélgettünk róla. „Pénzügyileg nem olyan jó ötlet most! A gyerekek kora… nem most van itt ennek a legjobb ideje!” Aztán azt mondták: „Rendben, akkor összepakolunk, és megyünk.”; és összepakoltak és mentek. Annyira örülök neki! Annyira hálás vagyok ezért, és imádkozunk értük. Ez ilyen egyszerű.

Szükségünk van szolgálókra az oviban, hogy családok élvezhessék az istentiszteletet. Nézzünk kicsit nagyobbat: Isten munkájának szüksége van imára. Vagy: a mezők fehérek az aratásra, és Máté 9:37 szükség van aratókra – mondja Isten. Jézus azt mondja, hogy szükség van aratókra. Szükség van aratókra! Mit fogunk csinálni ezzel? „Ó, de jó üzenet volt! Csacsi és ökrök… Nagyon vicces volt ma a pásztor. Jól van! Ennyit erről.”

Mit csinálok ezzel? Mire hív minket Isten? A válasz az, hogy egyszerűségre. Tényleg, egyszerűségre. Tudok-e egyszerű lenni, és egyszerűen csak imádkozni a testvéreimért, imádkozni az országunkért, imádkozni ébredésért, imádkozni szolgálatért? (…imádkozni fűtésért?) Tudunk-e egyszerűnek lenni? Nem nagy dolgokról beszélek, csak arról, hogy Isten vezet minket valamerre.

November 11-én lesz a Családi napunk. Ez nagyszerű lehetőség lelkeket nyerni, szolgálni családok felé. Azon az egy helyen fogjuk tartani, ahol az önkormányzat nem tagadhatja meg az engedélyt tőlünk: itt, ebben az épületben. Hála Istennek ezért az épületért! Izgalmas az egész. Szükség van a segítségedre! A tiédre! Nem fizetett alkalmazottak százezreiről beszélek, akik mind a gyülekezetnek dolgoznak, hanem a tiédre gondolok, a te részedre. Kicsi részre, nagy részre… tudom is én! Az imáidra, bármire… Szükség van rád! Ám nem ez a lényeg, hanem az egyszerűség.

Pál azt mondta, hogy Isten rátette a kezét, és azt mondta neki: „Én elhívtalak téged, hogy megismertesd az Én Fiamat a pogányok között, hogy az emberek megismerjenek Engem. Prédikáld Őt, képviseld Őt.” Mit csinált Pál? Gal 1:16-ban azt olvassuk: „Nem tanácskoztam testtel és vérrel, hanem nekiálltam tenni az Ő akaratát. Nekiálltam menni benne, és nekiálltam hirdetni Jézust.” Ennyi! Miért ne lennék egyszerű?

Aztán Isten vezetni fog, nem? Lépésről lépésre. Nem tudom, hova tart az egész, de ilyen egyszerű. „Eccerű”. Ez a kulcsszavam mára: eccerű. Így, két c-vel. 🙂 Ez a kulcsszavunk a mai napra. Nem sok dolog van, ami egyszerűbb egy tehénnél. Úgy értem, talán két tehén még egyszerűbb. (Mert ha két egynél kisebbet összeszorzol, egyre kisebb számot kapsz, ugye?) A teheneknek ez a problémájuk, hogy nem túl bonyolultak. Ugyanakkor, ebben képesek tenni Isten akaratát. A mi gyengeségünk pedig az, hogy időnként annyira okosak akarunk lenni, hogy túlbonyolítjuk a dolgot.

Isten nagy elhívást adott nekünk. Valószínűleg hallottad már tőlem ezt a mondatot: Isten az énekesmadaraknak adott képességet, hogy dicsérjék Őt, nekünk kicsit nagyobb felelősséget adott: nekünk döntéseket kell hozni, nekünk bízni kell Benne, nekünk hitben kell járnunk ahhoz, hogy menjünk azon az úton. Isten mutatja, merre van Izrael, és nekem meg kell hoznom a döntésemet. Ez Isten akarata a számunkra.

Zsolt 138:1-2 Magasztallak téged teljes szívemből, énekkel áldalak az istenekkel szemben. Leborulok szent templomod felé, és magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet.

Ez a gondolat, hogy Isten nagy felelősséget adott nekünk, hogy imádjuk Őt igazságban, kegyelemben, felismeréssel, értelemmel. Nem úgy, mint a tehenek, amik nincsenek tudatában a dolgoknak; de egyszerűen, mint a tehenek, egy értelemben.

Mózes, amikor 2Móz 3-ban Isten elhívta őt, akkor némileg akadékoskodott. Így némileg illusztrációként szolgál nekünk erre az üzenetre. 2Móz 3:11 Ki vagyok én?! „Ki vagyok én?!” – annyira sokan, még hívők, is ezt mondják. Annyira könnyen mondom: „Ki vagyok én, hogy felhívjam azt az embert? Ki vagyok én? Én az ellensége vagyok. … Ki vagyok én, hogy bátorítsam azt az embert? Az ő problémája sokkalta nagyobb, mint az én valaha megélt legnagyobb problémám. Ki vagyok én?”

Isten azt feleli: „Te vagy az, akit elküldök. Te vagy az, akinek a vállára tettem a kezem, és akinek azt mondtam: Menj el a pogányok közé, és hirdesd az Én nevemet, és prédikálj engem, és ne okoskodj annyit, hanem menj. Te vagy, akit elküldtem. Merj menni az Én akaratomban. Merj menni. Miért ne?”

Még egy probléma: 2Móz 11:13 „Egyáltalán ki vagy Te, Isten?” Mondhatja valaki: „Én nem is ismerlek Téged. Én elmennék a nevedben, de hát nem is tudom, hogy ki vagy. Légy szíves írass be engem bibliaiskolába, lehetőleg életem végéig, mielőtt elmegyek. Ha lehet, akkor tartson életem végéig, és akkor az életem végén majd azt mondhatom: Ó, most már kész lennék menni, de éppen meghalok.” Isten ezért azt mondja neki:

– Rendben, tartunk most egy bibliaiskolát. Megmondom, hogy ki vagyok. VAGYOK, AKI VAGYOK. Na, menj!

– Várj! Nem erről volt szó! Ez nem elégíti ki az én intellektuális igényeimet.

Ha Isten felelne erre a kérdésre, azt mondaná: Ez azért van, mert nem elmélkedtél rajta. Ezen a két szón, Istennek az önmeghatározásán elmélkedhetnél egész életedben, és sosem érnél a végére, úgysem! „VAGYOK” – ez elég lenne életed végéig. Ez nagyobb, mint el tudod képzelni.

Aztán 2Móz 4-ben így érvel Mózes: „Nem fognak bízni bennem. Tudom, Uram, már próbáltam. Vannak tapasztalataim. Tudom, már próbáltam. Ez nem fog működni, ígérem Neked. Én képtelen vagyok erre.” Isten azt feleli: Rendben, adok neked jelet rá, bizonyítékot, hogy Tőlem jöttél, olyat, amit más nem tud, különlegest. 2Móz 4:10 Mózes azt mondja az ÚRnak: „Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesszóló, azelőtt sem voltam az, és azóta sem vagyok, hogy beszéltél a szolgáddal. Nehézajkú és nehéznyelvű vagyok.” Isten azt feleli: Nem Tőlem van a dadogós ajkad?

Mit látunk ezekben a problémákban? Mózes kibúvókat keres, ürügyet keres, hogy ne kelljen mennie. Olyan nagy-nagy magyarázatokat tudok fűzni hozzá, hogy miért nem megyek, de rendszerint ez olyan egyszerű, mint 2Pét 2:15 szerint Bálámnak volt az oka: a kapzsiság. A kapzsiság vitte őt abba az irányba. Nem azért akart menni Isten akarata ellen, mert „nagy” filozófiai okai voltak, hogy nem okozhatott csalódást, nem engedte, hogy az üzletét lejárassák azzal, hogy egy kiváló vevőt elutasított; hanem azért, mert kapzsi volt. Azért, mert pénzt akart. Ilyen egyszerű. Semmi bonyolult nem volt mögötte.

Ugyanígy Mózes azt mondja: Én csak …; és a végén kibújik a szög a zsákból: 2Móz 4:13 miután látja, hogy Isten úgyis tud választ adni minden kifogására, és miután látja, hogy Isten nem hajlandó másnak, a tehénnek szólni, azután azt mondja (átfogalmazom): „Kérlek, Uram, csak küldj valaki mást! Kérlek, küldj mást! Én nem akarok menni.” Ez csökönyösség. Az ember szívében megvan ez, és megvan a félelem: egy egyszerű motiváció, ami ellenáll Isten hívásának.

Mózes csalódott. Meg volt győződve régen, hogy Isten őt akarja használni Izrael javára, de elrontotta. Van valami, amit ő nem tudott, amit ekkor ő még nem értett, hogy Róm 11:29 Isten elhívása, ajándékai megbánhatatlanok. Isten nem vonja vissza, Isten nem veszi el, hanem ott tartja, és azt mondja: Ez a tiéd Mózes!

– Már negyven éve itt vagyok a pusztában!

– Nem ügy!

Mi van Kálebbel és Józsuéval?

– Negyven éven át itt maradtok a pusztában!

– Akkor nekünk annyi!

– Nem! Nem fogtok öregedni, negyven éven át. Ennyi! Csak itt fogtok élni, és nem fog megváltozni az erőtök. Negyven év múlva éppen olyanok lesztek, mint ma vagytok. – feleli Isten.

– Rendben van.

Isten azt mondja: „Nem változtatom meg. Én nem akarok ökröt hívni. Én nem akarok szamarat hívni. Én téged hívlak. Én szeretnélek téged használni. Mersz-e egyszerű lenni a hitben?” Nem kell annyira komplikáltnak lennünk! Egyszerűen csak bízhatunk, és azt mondhatjuk: Isten csak jobban tudja! „Isten csak jobban tudja!” – ez a hitnek a beszéde sokszor a szívünkben.

Lehet, hogy nem nagy dübörgő hangja van a hitnek, ahol a hit azt mondja nekem: „Ez az út! Megyünk Istennel! Semmi nem állíthat meg minket! Jézus nevében!” Lehet, hogy a hit hangja ennyi: Hát… gondolom, Isten csak jobban tudja! Nem robosztus hangzású, de ha elég arra, hogy menjek ma egy lépést arrafelé, akkor mi a baj ezzel? Akkor ez teljesen megfelel.

Aztán vannak dolgok, amik elvennék tőlem ezt. 1Tim 1:4 vannak dolgok, amik nem feltétlenül gonoszak, inkább semlegesek. Csak töltelékanyag, semmire nem jó. Egyszerűen csak ott van az életedben, hallgatod és hallgatod és hallgatod, és semmit nem ad az életedhez. Egy dolgot azonban csinál: elhalasztja az indulást. Elhalasztja a mai hitbeli döntést, kiszorítja a szívemből a hitnek a beszédét; és aztán nem megyek.

Zsid 11:13 – van, akinek nem bátorító ez a vers – arról szól, hogy voltak hithősök, akik futottak valamerre, és voltak közöttük, akik nem értek célba életük végéig. Soha nem szakították át a célvonalat, hanem csak futottak egész életük végéig, és nem értek oda. Isten akaratában futottak, de nem értek oda. Van, akit ez elbátortalanít. „Én látni akarok eredményeket! Én látni akarok teljesítményt! Én látni akarok nagy számokat! …” Rendben, értem. Figyelj azonban! Ezek az emberek olyan életet éltek, hogy Isten úgy érezte, be kell őket venni a Bibliába. Még akkor is, ha nem szakították át a célszalagot, nem kapták meg az ígéreteket. Ábrahám meglátta, hogy annyi a leszármazottja, mint az ég csillagai? Nem! Nem látta, de ment élete végéig, hitben. Róma 4-ben ezt olvassuk. Hitben ment, és az élete különleges volt.

Annyira egyszerű, egy értelemben. Mi a mai kulcsszavunk? Egyszerű. Két c-vel: „eccerű”. Nagyon egyszerű. Ez a mai kulcsszavunk. Figyelj, ez egyszerű! Hitben járni egyszerű. Nem nagyon bonyolult. Nem kell annyi okoskodás hozzá, mint amit mi folytatunk sokszor. Egyszerűen csak járni kell benne. Térdre ereszkedni és imádkozni – ilyen egyszerű. Egyszerűen csak kinyitni a Bibliámat, és olvasni. Egyszerűen csak közösségben lenni. Egyszerűen csak bemenni a munkahelyedre, és azt mondani a szívedben: „Uram, kérlek Téged, ma legyél velem! Adj nekem értékes beszélgetést. Uram, hiszem, hogy ma velem leszel. Hiszem, hogy terved van erre.”

Olyan egyszerű! Még ökrök is képesek rá. Persze, hogy mi is azok vagyunk, és Isten minket akar használni. Isten minket szeretne bevonni, minket szeretne megáldani, minket szeretne építeni, mi rajtunk keresztül szeretné tenni, amit tenni akar.

A világunknak… mondjuk másként: a családjainknak, a barátainknak, a szomszédjainknak, a munkatársainknak erre van szükségük: egyszerű, hitben járó emberekre.

A minap beszélgettünk néhányan hívők. Egyikünk elmesélte, hogy amikor bibliaiskolába járt, közben takarító munkája volt. (Olyan bibliaiskolás munka, tudod!) Valahol nagyon okos embereknél takarított. Az az ember nem volt hívő, de amikor megértette, hogy ő bibliaiskolába jár, akkor rendszeresen megállította, és megkérdezte: Mit tanultál a bibliaiskolában?; és el kellett mesélnie. Egy idő után már tanácsot kértek tőle, miközben mindketten egyetemi tanárok voltak.

Ez olyan, mint a Zsolt 119:99-100 a Te Igéd az én gondolkodásom, ezért bölcsebb, értelmesebb lettem a tanítóimnál.  „Ó, de ha jól összerakom, ha jól átgondolom, mindenhonnan kritizálom, támadom, felboncolom, kielemzem, összerakom, éppen úgy, ahogy én szeretném; majd akkor megyek.” Mi lenne, ha egyszerűen csak mennénk? Mi van, ha egyszerűen csak megyünk? Isten olyan dolgokat ad nekünk, amikről nem is álmodtunk. Ámen.

Mennyei Atyánk! Ahogy Eléd jövünk most, ezt az egyszerű szívet kérjük minden napunkra, minden döntésünkre. Annyira várjuk Tőled, hogy vezess minket a hitnek ebben az egyszerűségében! Szólíts meg minket nap mint nap, adj nekünk egyszerű útmutatást! Mondd azt nekünk, Urunk: Ez az út, járj ezen! Uram, erre van szükségünk. Kérünk Téged, várunk Tőled. Adj nekünk Istenünk.

Mennyei Atyánk! Uram, Te tudod a szükségeinket. Gyógyíts, áldj! Egyszerű hittel kérünk Téged, nincs ebben semmi bonyolult. Nekünk van egy Mennyei Atyánk, Aki szeret minket, és a javunkat akarja. Kérünk, gondoskodj rólunk személyesen, a családjainkban, az egészségünkről és anyagilag. Ó, Urunk, legyen a Te akaratod! Vezess minket. Kérünk, gondoskodj a gyülekezetünkről anyagilag, tegyél csodát értünk újra és újra. Kérünk, Istenünk, vezess minket, Te szólj hozzánk, Te építs minket! Dicsőség Neked, Atyánk!

Mennyei Atyánk! Előre nézünk, és kérünk, adj nekünk, Urunk, most novemberben. Add nekünk ezt a november 11-ét! Adj nekünk áldott napot, áldott szolgálatot együtt! Hozz családokat, hozz gyerekeket, tedd ezt áldássá sokak számára! Add Uram, hogy építhessünk, bátoríthassunk, Téged képviselhessünk. Hálásak vagyunk, hogy vannak ilyen lehetőségeink, Benned bízunk, Istenünk. Szeretnénk egyszerűnek lenni, ahogy előre nézünk a karácsonyi időszakra, az új évre. Urunk, a Te akaratodra vágyik a szívünk. Segíts nekünk nem elbonyolítani.

Jézus nevében, ámen.