Folyó mellett gyökerezve & Szabadság, amelyre Krisztus megszabadított

2017 augusztus 23. szerda  18:30

Szabó Pál

Jer 17:5-8 Azt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul a szíve! Mert olyan lesz, mint a cserje a pusztában, amely nem látja, hogy jó következnék, hanem sivár helyen lakik a sivatagban, kopár és kihalt földön. De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, és akinek bizodalma az ÚR. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

Tudod, mi az a hangafa? Amikor beírtam a telefonomba, átírta nekem, hogy hangfal :-). Hát, így értem, mert régi magyar szó, ugye? Az az érdekes ebben, hogy olyan ez az ember, akinek a szíve az Úrtól eltávozott. Egy olyan növény a sivatagban, amely teljesen ki van szolgáltatva a körülményeinek. Azt írja itt róla, hogy nem tudja, hogy jó következik. Ezzel szemben pedig a folyóvíz mellett lévő fa gyökerei folyamatosan táplálkoznak a folyóból. Ennek a fának mindegy, hogy nagy vihar jön vagy hatalmas forróság, mert van honnan táplálkoznia.

Nagyon sokszor olyanok vagyunk, mint a hangafa a pusztában, annyira függünk mindentől, és nincsenek meg ezek a gyökereink. Azt is mondja: aki emberben bízik. Bízhatok magamban, és akkor azt mondom, hogy azért nem vagyok ott, ahol lennem kéne, mert lusta voltam, mert nem tettem meg azt, ami rajtam múlt, vagy mondhatom azt: Miattad van minden, ami velem történik most. Elégtételt jelent, amikor megtaláljuk a problémát. „Végre valamibe tudok kapaszkodni! Ezért vagyok ott, ahol vagyok!”

A probléma viszont nem oldódik meg attól, hogy kimondom. Nagyon érdekes ez nekem, mert Jézus azt mondja, Ján 14:27-ben: „Én az Én békességemet adom nektek. Nem a világ békességét, hanem az Enyémet.” A világ békéje mire épül? Kapcsolatokra, anyagi jólétre… politikai biztonságra vágyunk mindannyian. Ha ezek a pillérek közül valamelyik kikerül, akkor az egész összeomlik, és a mi békességünk ezeken múlik.

Jézus azonban azt mondja: „Én nem ezt adom nektek. Én azt akarom, hogy ti ezek a folyóvíz mellé ültetett fák legyetek.”

– Nem értem, Palkó! Akkor te most azt mondod, hogy nem lehet a problémákról beszélni? Ne legyek őszinte önmagammal, hogy hol kell megváltoznom?

Persze, legyünk őszinték! Viszont tudd, hogy nem azon a dolgon múlik a te békességed, vagy azon, hogy az megváltozik. Nem helyezzük az életünket olyanra, nem bízunk olyanban, ami nem tart meg minket, hanem Istenre bízzuk magunkat, és Őbenne nem fogunk csalódni.

Talán ez a legnagyobb lecke, amit én most Baltimore-ban megtanultam. Nagyon sokat lehet tanulni a bibliaiskolás órákon, de azt látnunk kell, hogy az egész életünk bibliaiskola. Az órákból sokat profitálunk, de én olyan sokat nyertem pl. abból, hogy volt időm beszélgetni pásztorokkal, olyan „tapasztalt vén rókákkal”, akik már évtizedek óta a Szolgálatunkban dolgoznak; együtt mozdulni a gyülekezettel, látni a vezetőket, hogy hogyan vannak velünk, és aztán hogyan vannak kinn más emberekkel.

Annyira szomorú, hogy itthon a bibliaiskolában nem nyílt ki erre a szemem, hogy ez az az élet, amire alkotva lettünk. Ez igazán a bibliaiskola. Ehhez nem kell Baltimore-ba menni. Itt is van bibliaiskolánk, és kezdődik az új szemeszter. Bátorítani akarlak, hogy ha esetleg még nem vettél órát, akkor vegyél fel egy-kettőt, és lásd meg, hogy Isten mit csinál!

Aztán tárd ki a szívedet, legyél elérhető! Keress kapcsolatokat, keresd azt, hogy Isten hogyan mozdul! Mert Ő mozdul. Ha Benne van a bizalmunk, akkor meglátjuk. Ha másokban vagy magunkban bízunk, akkor lehet, hogy nem látjuk meg. Isten azonban hűséges, és Ő azt akarja, hogy ebben erősödjünk meg. Nagyon sok minden történik majd az életünkben, nagyon sok mindenen kell keresztülmennünk, de mi ott vagyunk a folyóvíz mellett, és az erős gyökereinkkel közvetlenül onnan táplálkozunk. Ámen.

 

P. Kende

Galácia 5:1 – erről a versről egész életemben tudnék prédikálni. Főleg azért, mert ebben benne van az egész hívő életünk.

Gal 5:1 Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni!

Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amire Krisztus megszabadított benneteket! Azt mondom, hogy az egész életünk bele van csomagolva ebbe a versbe, de igazán nem a versbe, hanem abba az egy szóba: szabadság. Szabadság, amelyre Krisztus megszabadított minket. Az a szabadság az egész keresztény életünk. Azért mondom, hogy erről egy életen át lehetne beszélni, mert igazán ez a szabadság az, ami különválaszt minket a vallástól, a vallásosságtól.

Ez a szabadság a különbség aközött, hogy dolgozom Istennek, vagy dolgozom Istennel. Kol 1:29-ben azt olvassuk, hogy mi Istennel munkálkodunk:

Kol 1:29 Ezért fáradozom én is, tusakodva az ő ereje szerint, amely hatalmasan munkálkodik bennem.

Ez a vers azt mondja, hogy munkálkodunk, de nem magunkban munkálkodunk. A hívő munkálkodik, de a hívő nem magában munkálkodik, hanem a hívő úgy munkálkodik, hogy Isten munkálkodik őbenne. Furcsa módon erre azt mondhatnánk: mint egy báb. Nem igaz, mert van szabad akaratunk, de talán mégis hasznos ez a párhuzam. Isten belém nyúl, és munkál bennem, és aztán van egy munkálkodásom emiatt, de nem Istennek dolgozom, hanem Ővele dolgozom ebben az értelemben, hogy Ő bennem van, és Ő munkálkodik rajtam keresztül.

Ez a szabadság az, ami megváltoztatja az életet: abból, hogy igyekszem tetszeni Istennek, oda, hogy mint egy ötéves gyerek fogom az én Atyám kezét, eszem a vattacukrot, a világ boldog, és megyünk együtt az úton. A világ boldog, és nincs semmi bajom, nem aggódom semmi felől. „Itt van Apám, minden rendben van. Van vattacukrom, minden rendben van. Nem aggódom a hízás felől :-), nem aggódom semmi felől.” – ez a szabadság. Ez az a szabadság, amiről mi beszélünk, és annyira szükségünk van rá!

Ez a szabadság nem olyan, mint a világ szabadsága. Nem olyan, mint a világ által adott szabadság. Nem ugyanaz, mint amit ők szabadságnak mondanak. Ján 14:27-ben azt olvassuk, hogy a világ ad egyfajta békességet: Gyűjtsél sok pénzt, vegyél fel egy testőrt, kössél sok biztosítást, vegyél fel egy egész magánhadsereget, akik őrzik az házadat, és érezd magad biztonságban. A világ kínál egyfajta biztonságot, de lehetsz-e biztonságban igazán, tényleg? A válasz az, hogy Isten biztonsága jobb, Ő másféle békességet ad, egy belsőt, egy örökkévalót, egy megingathatatlant, egy olyat, ami gazdag szabadság. Szóval mi is a baj azzal a szabadsággal, amikor valaki ül a kacsalábon forgó palotájában, körülötte ott van a magánhadsereg a tankjaival minden irányban? Lehet, hogy senki nem meri megtámadni, lehet, hogy senki nem meri kirabolni, de a boltba nem merne lemenni egy liter tejért. (Persze, valaki lemegy helyette, és megveszi, mert elég gazdag hozzá.) Mégis, mi a baj ezzel a képpel? Az, hogy ez egyfajta biztonság, egyfajta békesség, igen, de olyan, mint amikor az akrobata megy keresztül a kötélen fenn a cirkuszban.  Meg tudja csinálni, de nem fog lefeküdni aludni, nem fog leülni megenni egy szendvicset csak azért, mert lazítani támadt kedve. Van egyfajta békesség, de nagyon vékony-keskeny. Semmilyen, hajszálvékony! Odabent, a várában biztonságban van, de ha elmegy valahova, pl. utazik valahova, akkor már félnie kell, mert ott már nem olyan a biztonság.

Mi van a másik oldalon? Ott van egy ember, egy keresztény, aki bízik Istenben, és elmegy evangelizálni – lehet – Marokkóba, vagy Nepálba, vagy Indonéziába, olyan helyekre, ahol bajba kerülhet miatta. Az előbbi ember azt kérdezné: „Mit csinálsz?! Meg fogsz halni.” Ő pedig azt feleli: „Az én biztonságom nagyobb, szélesebb. Nem vagyok bolond, nem felelőtlen vagyok, nem felelőtlenkedem Isten nevével (mert sokan ezt teszik: Ó, majd Isten úgyis megvéd!; aztán kiderül, hogy mégsem Isten akarata volt), ám járok Istennel, és Őnála széles békességem van. Elmehetek oda, ahova más nem mehet el.”

Ha az előbbi rájön, hogy valaki az ellensége, akkor megfizet valakit, hogy az ellensége eltűnjön. Amikor a kereszténnyel megtörténik, akkor ő mit csinál? Nem tudom, de lehet, hogy odamegy hozzá, és azt mondja: „Mit csináltam ellened? Bocsáss meg!”; vagy: „Mi van köztünk? Kiigazíthatnánk?” Minap említettem valahol Abraham Lincoln-t. Voltak politikai ellenségei, akik szerették volna elpusztítani az ő elnökségét, az ő működését, és sokszor azt csinálta, hogy odament hozzájuk, és a barátjuk volt, tett valamit értük, bevonta őket az életébe. Beszélgetett velük és törődött velük. Aztán volt egy kollégája, aki azt mondta: „Mit csinálsz? Miért veszed őt magad mellé, hiszen ő az ellenséged? Az ellenséget el kell pusztítani.” Lincoln, aki egyébként hívő volt, azt mondta: Ha egy ellenségemet a barátommá teszem, akkor nem pusztítottam el egy ellenséget?

Ez a különbség békesség és békesség között: békesség, amit a világ kínál, és békesség, amit Isten ad. Az egyik a vékony kötél kifeszítve a cirkuszi sátorban vagy a Niagara-vízesés fölött, a másik pedig az a békesség, ami széles térre enged engem. Ez a különbség.

Ugyanez a helyzet a szabadsággal, amiről beszélek. A világ szabadsága nem olyan, mint Isten szabadsága. Mert ez más, és ez a szabadság az, amiről itt olvasunk. Hogyan határoznánk meg ezt a szabadságot? Mi az a szabadság, amire Krisztus megszabadított minket? Hogyan lehetne meghatározni? … Azt gondolom, hogy sokféle meghatározást mondhatnánk erre a szabadságra, amelyre Krisztus megszabadított minket, de igazából minden meghatározásunk egy kicsit szűk. A legjobb meghatározás, amit mondhatunk erre a szabadságra, hogy ez a szabadság a Szent Szellem. Még mondhatnánk inkább így is hívőkként: a mi Szent Szellemünk. Mennyire lenyűgöző! Mennyire lenyűgöző, hogy Isten bennünk! Isten egy értelemben belénk költözött. 2Kor 1:22 Ő el is pecsételt bennünket, és nekünk adta a Szellemnek a zsengéjét a mi szívünkben. Ő valaki, Akit megkaptunk, és Ő a szabadságunk, a mi Szent Szellemünk, Aki bennünk él, Aki Isten. A kereszténynek van egy társa, Aki szabadságot hoz.

Gondolj erre a következőképpen: mintha lenne egy hadsereg, és aztán van egy ellenséges hadsereg, de ennek a hadseregnek van egy szuperhőse, aki minden csatát eldönt. Szuperman. Legyőzhetetlen. Gyorsabb minden golyónál, erősebb minden tanknál, jobban repül, mint bármelyik harci repülő – repülőgép nélkül is. Az ellenség kihozza a hadseregét, mindent felállít – tüzérség, parancsnokság, légierő –, és rengetegen vannak. Aztán mi nézzük, és azt mondjuk: „Szép, szép! De jól néznek ki!” – aztán hátrabökünk – „Nekünk azonban itt van ő!”; és előjön a szuperhős, és úgysincs mit csinálni, mert ő győz.

A mi szuper fegyverünk, a keresztények szuper fegyvere a mi Szent Szellemünk. Az a Szent Szellem, Aki velünk él, Aki bennünk él, Aki megvan nekünk. Ő az, Aki nekünk adja Krisztus szabadságát erre az életre. Ő az, Aki ha működik, ha szolgál, ha él – ha ez történik, hogy Isten “beledugja a kezét a bábba”, ott megjelenik ez az élet, és működik, és dolgozik rajtunk keresztül –, és akkor különleges szabadságunk van.

Ez másféle szabadság, mint amit a világ annak nevez. Mert ugye a világ mit nevez szabadságnak? Azt, hogy nincs elkötelezettségem, igaz? Azt, hogy nincsenek következmények. Ezt nevezi a világ szabadságnak. Egyrészt, ilyen nem létezik, mert mindennek van következménye. Gal 6:7 amit vet az ember, azt aratni is fogja. Ez egy törvény, ami működik ebben a világban. Ha vetek a Szellemnek, akkor aratni fogok a Szellemből, ha vetek a testnek, akkor aratni fogok a testből, ez van. Tetszik, nem tetszik, ez van. Ez olyan, minthogy ha valamit feldobok, az leesik. Hisztizhetek bármennyit, attól még le fog esni, mert ezek a szabályok. Ugyanígy van a szellemi életünkkel: vannak szabályok, vannak következmények, nem lehet elkerülni. Ez a baj a világ „szabadságával”, hogy így is, úgy is vannak következmények, és így is, úgy is kénytelen vagy elkötelezett lenni dolgok felé. Elkerülhetetlen. Nem akarok azonban ebbe most belemenni.

A lényeg az, hogy a világ ígér valamiféle szabadságot: „Szabad lehetsz megkötözöttségektől. Szabad lehetsz Istentől, Aki a legnagyobb zsarnok. Szabad lehetsz a Bibliától, ami a legszigorúbb börtön az életedben.” Rendben, mondjad világ, de nekem van egy másik fajta szabadságom: szabad vagyok, miközben elkötelezett vagyok Isten felé, miközben ez a Könyv a szívemben van, miközben elkötelezett vagyok nagyon sok mindenben, miközben tudom, hogy vannak következmények.

Nézzük meg még egy módon! Pál itt a szolgálatáról beszél:

2Kor 1:12 Mert ez a mi dicsekvésünk, lelkiismeretünk tanúságtétele, hogy az Istentől jövő őszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek.

Pál így mondja: „Mi dicsekszünk. Ezt mi nyíltan el merjük mondani, hogy mi így és így éltünk, mi ezt és ezt csináljuk, ilyen és ilyen az életünk. Nincs rejtegetnivalónk. Nem kell így tennünk, vagy úgy tennünk, vagy ezt vagy azt színlelnünk.” A Szent Szellem szabadsága ez a fajta szabadság, ahol nem kell elrejtenem valamit, ahol nincs szégyen, ahol nincs színlelés. Nem kell eljátszanom valamit. Nincsen színjáték (kivéve a színházban, ha valakinek az a munkája, hogy színész). Nincs színjáték az otthonomban, nincs színjáték a gyülekezetben, nincs színjáték a nyilvánosság előtt vagy a magánéletben. Egy lelkipásztor mondta: Az vagy igazán, aki egyedül vagy. Amilyen gondolataid ott vannak, az vagy igazán. Ne áltasd magad! Azok a cselekedetek, amiket magadban teszel, azok a szavak, amiket magadban mondasz, az vagy igazán.  Ne hazudj magadnak, az vagy igazán!

Milyen lenne ha lehetnék ugyanaz az ember a nyilvánosság előtt, mint a magánéletemben? Milyen lenne, ha itt vagyunk valakik, együtt vagyunk valakik, és mindenki érti, hogy van rajtunk egy álarc, és most éppen eljátszunk valamit? Itt rendes ember vagyok, kedves ember vagyok, udvarias ember vagyok. Aztán elmegyek a barátaimmal, leülünk hármasban, és mindenki leveszi az álarcot. Képzeld csak el, hogy leülsz a barátaiddal, mindenki leveszi az álarcot, te is leveszed az álarcot, és az álarc alatt pont ugyanaz vagy. Éppen ugyanaz az ember vagy alatta. Nincs más alatta – ugyanaz az ember. A barátod azt kérdezi: „Várj csak! Te még mindig színészkedsz!? Még mindig azt játszod, hogy ilyen szeretetteli vagy. Vedd már le!” Csakhogy nincs mit levenni, nincs rajtad álarc. Ugyanaz lehetsz ott is, és máshol is. Milyen nagyszerű élet lenne ez! Úgy hangzik, mint egy fantasztikus történet, nem? Nem! Mert ez a Szent Szellem szabadsága.

Pálnak nem volt mit rejtegetnie. Azt mondta: „Mi dicsekszünk ezzel. Őszinteséggel, tisztasággal és kegyelemmel éltünk ebben a világban, ebben az életben és közöttetek. Nekünk másik szabadságunk volt, nem a színjáték szabadsága.” A színjáték szabadsága az, ahol eljátszom, hogy mennyire szabad vagyok: berúghatok, és nincs következménye. Aztán mégis van következmény. „Olyan szabad vagyok! Bármit megcsinálhatok!” Aztán telesírja a párnáját, vagy ki akar ugrani az emeletről, vagy küszködik a függősége következményeivel.

Nem színjáték. Egyszerűen csak nincsen másik történetem ott és itt. Ugyanaz vagyok ott és itt. A magánéletemből nem minden tartozik mindenkire, nyilván, nem erről beszélek, de nem vagyok másik személy. Arra gondolok, hogy régen nem láttuk P. Dolgost, és mit gondolunk róla? Szeretjük őt. Hálásak vagyunk érte. Nincs másik történetem róla a Szent Szellemben. Miért lenne? Nem erről beszélt itt Pál? Azt mondta: Egyszerűséggel. Egyszerűséggel gondolkodunk. Miért lenne egy másik történetem?  Miért lenne más történetem nyilvánosan és magánkörben? Nyilván, egy és ugyanaz. Miért ne lehetne ugyanaz?

Hogyan gondolkodunk arról a családról, akik elmennek Kínába? Nem fogjuk látni őket. Amikor nem látsz valakit, akkor bekopogtat Sátán: „Hé, hoztam neked valamit! Nézd, finomság!”; és hoz gyanakvást, kételyt, kivetítéseket, hazugságokat a testvéred ellen. Akkor mi lesz? Hálás vagyok a gyülekezetnek ezért, hogy amikor hazatér valaki misszióból, szeretjük. Nem azt kérdezzük: „Mi bajod? Miért nem voltál itt?” A Szent Szellem egyszerűséget ad nekünk, és így gondolkodunk. Nincs másik történetem.

Mi az alternatíva? Luk 20:4-6-ban megkérdezte Jézus tőlük: Honnan jött Keresztelő János? Mit csináltak? Mi volt a válaszuk? „Nem tudjuk.” Miért ez volt a válaszuk? Olvassuk a történetben, hogy tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk, hogy a mennyből jött, akkor azt fogja kérdezni, hogy miért nem hittünk benne. Ha azt mondjuk, hogy nem Istentől volt, akkor a sokasággal lesz bajunk, mert mindenki tudja, hogy Istentől jött.”

Ez az a fajta képmutatás – mellesleg az a jó a képmutatásban, hogy nem kell hozzá barát, magamban is tudok ugyanígy tanakodni –, amikor el kell rejtenem, nem lehetek átlátszó, nem lehetek nyitott, mert szégyellnem kell azt, aki vagyok, és bizonytalanná válok: „Tudom, hogy mit gondolnátok rólam!” Persze lehet, hogy nem is gondolnátok azt rólam, de én szégyellem, aki vagyok, úgyhogy biztosra tudom, hogy elítélnétek. Holott lehet, hogy nem is.

Emlékszem, amikor 2005-ben volt a nagy szakadás, és valaki elment a gyülekezetből, aztán eljött 4-5 év múlva, és írt nekem egy e-mailt: „Olyan kellemesen meglepődtem, hogy mindenki szeretett engem. Senki nem hozta fel az előzményeket. Annyira meglepődtem!” Annyira hálás voltam a gyülekezetért, és vagyok ma is, hogy ilyen a szívünk. Mert ez a Szent Szellem szabadsága, hogy szabad vagyok arra, hogy Istennel gondolkodjak, szabad vagyok, hogy ne a természeti után menjek, ne természetileg gondolkodjam. Ezt mondja itt Pál 2Kor 1:12-ben: nem testi bölcsességgel. Ez a természetiről beszél, arról, ahogy a természeti gondolkodik, ahogy a természeti érvel. Nem ez az életünk. Amikor megkaptam az e-mailt, én úgy gondolkodtam: „Miért, mit gondoltál? Azt hitted, hogy ülünk egy kávé mellett, és kibeszélünk?” Így gondolkodunk? Nem! Azt gondoljuk a pulpitusnál, hogy hiányoznak a testvéreink, és amikor leülünk a barátainkkal, vagy magunkban, akkor is úgy gondoljuk. Ugyanúgy gondolkodunk.

Ha azonban úgy vagyok, mint ahogy ezek Luk 20-ban: latolgatják, hogy melyiket kell mondani, akkor bizonytalanná válok, és rejtőzködöm, takaródzom. Ez is megtörténhet. Azért értékes erről beszélni a gyülekezetben, mert még a szolgálatban is megtörténhet ez. Nem tudom, észrevetted-e, ha nem, remélem, hogy soha nem fogsz találkozni ezzel: lehet, hogy megtanulom használni a helyes szavakat, de csak arra használom, hogy eltakarjam magam. Mint Ádám meg Éva a fügefalevelekkel. Pedig nem kell rejtőzködnöm, és ez itt a nagyszerű! Mert ha rejtőzködnöm kell, mert annyira szégyellem, hogy ki vagyok, akkor mi a kiutunk?

1Ján 1:7-9: megbánás. A Szent Szellem általi bűnvallás annyira fontos az életünkben! Nekem annak idején tanították ezt, egyszerű gyakorlat friss hívőként: minden este menj Istenhez, mondd el Neki, ha van valami, amit bánsz, és kérd, hogy bocsásson meg. Tedd le Elé! 1Ján 1:7-9 – olvasd el, és csináld esténként! Miért? Azért, mert odamegyek Hozzá, beszélek Vele, és azt találtam, hogy Isten sokszor segített nekem. Azt mondtam: „Szerintem ez egész jó nap volt! Nem nagyon hiszem, hogy ma elrontottam valamit.” Aztán nekiálltam beszélni Istennel, és Isten felhozott valamit a szívemben, mire azt mondtam: „Tyűha! Ez hol volt eddig?” Isten Szelleme segített nekem, hogy megvalljam, és azt mondjam: Nem értek vele egyet!

Az én Szent Szellemem, Aki az enyém, Aki velem van hívőként, azt mondta, Ő azt mondja: Nézd, az nem ért egyet Isten természetével! Aztán ez indította el azt, hogy megengedtem a Szent Szellemnek, hogy ki is gyomláljon dolgokat az életemből. Amint ez megtörténik, tudod, mi történik? A szégyen elhalványul. Mert letettem Isten elé dolgokat, és azt találtam, hogy Ő megbocsátott nekem, teljesen és tökéletesen. Krisztusban elmosta a bűneimet, szabad vagyok tőlük, és senki nem vádolhat engem ezekkel. Róma 8:1 senki nem vádolhat, nincs kárhoztatás azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak. El lett intézve a dolog egyszer s mindenkorra. Ezt találtam.

Aztán a Szent Szellem tanított, és elkezdett kigyomlálni dolgokat az életemből. Azt találtam, hogy Isten keze tényleg ott volt az életemben, és valóban dolgozott bennem. Aztán, amint a szégyen halványulni kezdett, úgy a színjáték is halványulni kezdett: nem kellett többé tettetnem, nem kellett többé színészkednem.

Figyelj! Amikor a régi természetemben élek, és úgy teszek, mintha szellemi lennék, akkor tudod, mi történik? Unatkozni fogok. Ott leszek a kereszténységben, körülöttem zajlik Isten munkája, emberek növekednek a szellemben, emberek növekednek a hitben, Isten munkát végez, emberek megtérnek, én pedig csak ásítozom. Ahogy itt Pál mondta: nem testi bölcsesség. Ha nem a természetiben élek, hanem a szellemiben, akkor örömöm van. Fefétől minden második héten kapok egy üzenetet, amiben azt írja: Elképesztő dolgok történnek Kecskeméten! Nem unja, hogy minden második héten küldjön egy ilyet. Én sem unom, mert egyetértek. Biztos vagyok benne, hogy ahogy Gödöllőn, Pécsett, Szegeden, Kaposvárott… sok-sok helyen, Isten dolgozik, és ez gyönyörű. Örülünk ennek, és hálásak vagyunk érte. Ha viszont csak eljátszom, akkor nincs szabadság.

Ez az egyik nagy veszélye, ha nem tanulom meg a szellemi életben való szabadságot keresztényként, hogy a kereszténységem nagyon unalmassá válik a számomra, és nem leszek elégedett Krisztussal, miközben az, amit Isten adott nekem, az mélyen ott van az életemben. Lehetne mondani: „Szegénykém! Egy Szent Szellem veszett el benne.” 🙂 Nem találja, nincs kifejeződés, nincs élet, nem jön ki.

Azt olvastuk: álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni! Persze, ez beszél törvényeskedésről, vallásoskodásról, de azt hiszem, hogy a legmélyebben erről beszél: a színjátékról, a hazugságról, a képmutatásról, arról, hogy úgy teszek, mintha…, miközben nem valós. Azt mondjuk Istennek, amit Dávid mondott Zsolt 51:12(14)-ben: add nekem vissza a szabadításod örömét. Ez az, amire szükségem van.

Mit látunk ebben a versben, amit Páltól olvastunk? 2Kor 1:12-ben azt mondja: ezzel dicsekszünk, ez a mi örömünk. Ez nem az a fajta öröm: „Kaptam valakitől százezer forintot, de úgy teszek, mintha olyan lennék, mint mindenki más, nehogy véletlenül agyonverjenek érte, és elvegyék tőlem. Mert ha megtudják mások, agyonvernek és elveszik.” Hanem ez másikfajta öröm. Ez az a fajta öröm, amikor ül az ember a hintóban a frissen elvett feleségével, és dobálja a pénzt, mert azt akarja, hogy mindenki lássa, és mindenki tudja: „Ő az enyém, és én az övé, és senki nem veszi el tőlem. Biztonságban vagyunk. Mert szeretjük egymást. Mindenki láthatja, rendben van! Ő az enyém, és én az övé, és ez teljesen rendben van, ha mindenki tudja.” Örömmel! Ez az öröm az, amiről beszélünk. Olyan öröm ez, amit nem szennyez be a testi bölcsesség, a régi természetem, amit nem szennyez be mindaz, amit más hoz be a képbe. Szabadság! Isten szabadsága a Szent Szellem. Ámen.

Mennyei Atyánk! Ez a mi nagy kincsünk. Te vagy a mi nagy kincsünk, nincs más semmi és senki, ami, aki ennyit érne. Köszönjük, hogy Te itt vagy velünk, hogy van egy szuper fegyverünk: a Szent Szellem a mi életünkben. Istenünk így akarunk élni: látással, szívvel, élettel, hittel, reménnyel, tartalommal. Nem a világ ostobasága szerint. Nem hazudva magunknak azt, hogy nincs semmi elkötelezettség, nincs következmény, csak élek, ahogy akarok.

Hálásak vagyunk Urunk, hogy megtaláltuk ezt a másik szabadságot a Szent Szellemben, ahol ennyire elkötelezettek lehetünk, ahol ennyire komolyan vehetjük, és ugyanakkor ekkora örömünk lehet, ekkora dicsekedésünk, ekkora egyszerűségünk, ekkora kegyelmünk, ekkora tisztaságunk. Köszönjük, Istenünk! Hadd járjunk ebben minden nap!

Ha még nem hiszel Jézusban, szólítsd Őt meg, mondd azt Neki a szívedben: „Jézus, gyere énhozzám, kérlek! Nem ismerlek Téged. Jézus, én Istenem, gyere a szívemben, legyél az én Megváltóm. Adj nekem új életet, új kezdetet, új szívet! Jézus, bízom Benned, hiszek Benned. Ments meg engem! Istenem, kérlek Téged!” Ha most kérted Őt először így, akkor ez egy olyan döntés, olyan kérés, amire Isten válaszol. Ő megment téged, új életet ad neked, neked adja a Szent Szellemét. Ha most hívtad Őt, most kérted Jézust, hogy jöjjön az életedbe, akkor küldj nekünk egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu). Mindig nagy öröm kapni egy üzenetet arról, hogy valaki meghozta ezt a döntést.

Kategória: Egyéb