Megnyerni minden jutalmat, amit Isten neked szánt

2015 október 21. szerda  18:30

ApCsel 9:36-39 Joppéban pedig volt egy nőtanítvány – név szerint Tábita, amely azt jelenti: Dorkász, azaz zerge –, aki sok jót tett, és alamizsnát osztogatott. De éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt, … Mivel Lidda Joppéhoz közel volt, a tanítványok, akik meghallották, hogy ott van Péter, elküldtek hozzá két férfit, … Péter felkelt, és velük ment. Ahogy odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, és sírva mutogatták neki azokat a ruhákat és ingeket, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.

Nagyon szeretem ezt a részt. Azért tetszik nagyon, mert könnyen elmulasztjuk a hitnek a kis cselekedeteit. Könnyen elmulasztjuk azokat, akik nem nagyon láthatóak. Az embereket, a cselekedeteiket – azokat, akik takarítják az épületünket, a hangosítók, azok, akik vigyáznak az autóinkra, azok, akik felveszik a bibliaiskolás órákat, az Istentiszteleteket, azok, akik meglátogatják a betegeket a kórházban, akik számolják a felajánlást, a könyvelőinket, a titkárnőink, azok, akik megszervezik a konferenciákat –, könnyű elsiklani mellettük, könnyű nem észrevenni. A Bibliánkban sok olyan részt találtunk, ami ilyen emberekről, tettekről szól.

Ez az asszony, Dorkász éppen ilyen volt. Tett valamit, ami lehet, hogy nem volt annyira látható, de amit tett, az kulcsfontosságú a gyülekezet élete szempontjából. Annyira drága, annyira értékes! Önzetlen szeretetteli, törődő. Ez az asszony lehet, hogy nem volt gazdag, de itt azt olvassuk, hogy gazdag volt jó cselekedetekben, ApCsel 9:36. Jó cselekedetekben gazdag volt. Valószínűleg nem volt gazdag pénzzel, de talált módot, ahogy megáldhatná a testvéreket. Talált módot, hogy valaki felé szolgáljon. 1Ján 3:18 ne csak szóval szeressetek, hanem tettel is. Ezt mondja Ef 4:28 is. Nem másokból élni, nem másokat kihasználni, hanem másokat gazdagítani, másokat megáldani.

Mennyire könnyű azt mondani: Nincs semmi, amit adhatnék. Ez a világ legkönnyebb dolga, nem? „Én nem vagyok elég gazdag, hogy segítsek valakinek.” Ennek az asszonynak másféle szíve volt. Neki olyan szíve volt, amely azt kérdezte: Hogyan áldhatnék meg valakit? Abban az időben az özvegyasszonyoknak – itt róluk olvasunk – nem volt könnyű életük. Az özvegység általában azt jelentette, hogy nem igazán van jövedelmük, és nagyon szegényesen élnek. Ez az asszony, Dorkász megtalálta ezeket az özvegyasszonyokat, akiknek nem volt sok, és a legkisebb ajándék, a legkisebb segítség is sokat jelentett nekik. Ruhákat varrt nekik. Erről beszélünk.

A különbség aközött, hogy teszek valamit, megáldok valakit, vagy aközött, hogy beszélek róla, az a szívemben dől el. Ennek az asszonynak megvolt ez a szíve, amely keresi, hogy hogyan áldhat meg valakit. Nézd meg az életének a gyümölcsét ebben a történetben. Itt látjuk a gyülekezetet, amint hiányzik nekik ez az asszony. Szeretik őt, annyira megáldotta őket. Sírnak érte. Annyira építette őket ennek az asszonynak az élete!

Ez az asszony olyasvalaki, aki az egyháztörténelem lapjain nem nagyon tűnne fel. Az nem történik meg, hogy ír valaki egy könyvet az egyháztörténelemről, és benne leír egy ilyen embert. Nem! Ott apostolokról írnának, püspökökről, nagy vezetőkről, az ő tanácsaikról. Ennek az asszonynak az élete annyira jelentős a gyülekezet élete szempontjából! Ez nagyszerű lecke nekünk.

Sokszor ez nem annyira nyilvánvaló számunkra. Észre kell vennünk azonban, hogy ez nagyon jelentős. Ha megnézed, ebben a történetben odaállnak Péter elé, mutogatják a ruhákat, hálásak érte. Ez Dorkász életének a gyümölcse, igaz? Ő megtalálta a módot, hogy áldás legyen. Van egy jutalma ennek. A gyülekezetben szeretet van, öröm van és hála van. Ez az életének a gyümölcse. Micsoda gyümölcs! Milyen gyönyörű gyümölcs az, hogy a gyülekezetben hála van, épülés van, szeretet van, egység van az élete miatt! Mekkora jutalom!

Jól gondolom-e, hogy ha lehetőséged van munkát választani, akkor azt választanád, ahol a legtöbb pénzt kapod, a legnagyobb jutalmat kapod, a legtöbb szabadságot kapod, ahol a legnagyobb biztonságod van? Ugye, jól gondolom! Nyilván az ember azért dolgozik, amit kap érte. Ez így van. A kérdésem viszont az – lehet, kicsit furcsa –, hogy gondolsz-e így a mennyre? Persze legyen világos, hogy az nem munka, amit itt csinálunk. Nem dolgozunk fizetésért az Úrnak, ezt ne keverjük.

2Ján 1:8 Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek azt, amiért munkálkodtatok, hanem teljes jutalmat kapjatok.

Mi mindnyájan együtt teljes jutalmat nyerjünk. János arra int minket, hogy ilyen gondolkodásunk legyen. Nézzünk előre, persze. Itt élünk, járunk az Úrral, de milyen lesz az életemnek a hatása? Mi lesz a gyümölcse? Mi lesz a jutalma?

Nem fogunk most mélyen belemenni, de 1Kor 3-ban olvasunk a hívő ítéletéről, amit úgy is nevezünk, hogy a bémaszék ítélete. Ez az, amikor egy hívő Krisztus előtt áll. Isten ott megjutalmaz téged azért, amit az Ő szíve szerint tettél, amit szeretetben tettél, amit hitben tettél, amit alázatban tettél, amit Vele együtt csináltál igazán, amíg itt éltél. Van egy ilyen vicc a lelkipásztorral kapcsolatban: A fizetés nem túl jó, de a nyugdíjterv isteni. Tényleg! Ez minden hívőre igaz, a nyugdíjterv mennyei.

Megnyerni mindazt, amit Isten nekünk szánt, mindazt a gyümölcsöt, amit Isten tervezett, amit Isten tervezett a te életedbe, mindazt a jutalmat, amit Isten szeretne neked adni. Amikor az elhívásról beszélünk, akkor általában ilyenek jutnak eszünkbe: misszionárius, vasárnapi iskolás tanító, lelkipásztor… Ám amikor az elhívásról beszélünk, akkor ugyanannyira beszélhetnénk erről is, hogy Isten szeretné, ha az életednek lenne nagy gyümölcse, lenne nagy jutalma.

Ruth 2-ben Boáz beszél Rúthoz: Tudom, mit teszel, és az Úr adjon neked teljes jutalmat azért, amit csinálsz, Ruth 2:12. Ez is nagyon tetszik, mert Rúth is olyasvalaki, akit nem kéne, hogy említsen a Biblia. Nem csak hogy nő, hanem ráadásul moábita. Nekik nem volt helyük Isten tervében, ez ki lett mondva, de most nem erről beszélünk. Mégis van egy bibliai könyvünk, ami róla van elnevezve, és mi nagyon szeretjük. Tetszik, hogy Isten a meglepőt, a váratlant teszi. Bevon valakit, akinek nem lenne része. Bevon valakit, akinek nem lenne helye.

Hány keresztény él passzív életet a hitében, mert elhitte ezt a hazugságot: „Nekem nincs részem Isten munkájában. Nekem nincs helyem.” Hányan hitték el? Te elhiszed-e ezt: „Én nem vagyok méltó. Én nem vagyok alkalmas. Én nem vagyok elég gazdag. Én nem vagyok elég bölcs. Én nem vagyok elég szeretetteli…” Hányan hiszik el ezt, és aztán kapcsolnak ki a hitükben? Hányan nem járnak ebben, és nem tesznek semmit? Hányan és hányszor nem teszünk azért, mert elhisszük, hogy Istennek a munkája, Istennek az akarata túl nagy?

Ef 2:10-ben azt olvassuk, hogy Ő előre elkészített nekünk jó cselekedeteket, hogy járjunk azokban. Kiknek? Mindnyájunknak, akik hívők vagyunk. Később Pál hozzáteszi:

Ef 4:1 Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltón, amellyel elhívattatok,

Erről sokat beszélünk – hogy járj abban, amire Isten elhívott! Akkora hazugság, hogy neked nincs helyed, hogy neked nem lehet részed, te túl kevés vagy! „Ó, én nem vagyok eléggé motivált. Én túlságosan befelé forduló vagyok. Túl antiszociális vagyok. Én túl szegény, túl kevés vagyok ehhez.” Lehet egyébként hogy igazad van, ám Istennek ez nem akadály. Nem azt tagadom, hogy gondjaink lennének, de ez nem kell, hogy megállítson minket. Mert el vagyunk hívva. Isten tervez neked ajándékot. Isten tervez neked gyümölcsöt. Istennek akarata van az életeddel, ami nagyobb, mint a mindennapi teendőid, az, ahol megtalálod, hogy hol lehetsz áldás, hol teheted oda magad, hogyan lehet teljes jutalmad. Ha gondjaid vannak ezzel, ha nem találod ezt a járást, akkor hadd bátorítsalak, imádkozz azért, hogy megkapd Krisztus szívét.

Tanuld Krisztus szívét az Írásból! Figyeld meg Krisztus szívét a testvérek között a szolgálatban! Aztán járj Krisztus szíve szerint! Ne engedd meg, hogy parkoló pályára állítson egy ostoba hazugság. Szeretnéd, ha az életednek áldott gyümölcse, nagy jutalma lenne? Szeretnéd-e azt mondani a végén: Igen, Uram, Veled mentem végig. Szerintem mind szeretnénk, akik hívők vagyunk. Nyilván.

Hogyan? Van egy nagyszerű szó erre, a görög proszkartereó.

ApCsel 2:42 És állhatatosan kitartottak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

Proszkartereó, azaz kitartottak. Megmaradtak, erősek maradtak, folytatták valamiben, függetlenül attól, hogy mennyi ideig tart. Amikor az ember megtér, akkor könnyű izgatottnak lenni. „Minden újjá lett! Megismertem Jézust, és minden újjá lett – tényleg. Minden újjá lett bennem, körülöttem, és egyre nyilvánvalóbb lett, hogy minden újjá lett.” Könnyű izgatottnak lenni. Friss a dolog. Aztán megavulhat, berozsdásodhat, és elcsendesedik az izgatottság, jön a leállás. Miért? Azért, mert táplálni kell ezt az életet. Ahhoz, hogy megmaradjak, ahhoz, hogy ne csak jól kezdjem, hanem jól is végezzem, ahhoz táplálnom kell. Gal 5:7-ben Pál azt mondta a galáciaiaknak: Jól futottatok, ki állított meg titeket? Miért állnál meg? Miért ne futnál tovább? 1Kor 9:24 Fussatok úgy, hogy elérjétek a célt. Erről beszélünk: megmaradni, folytatni. Ahhoz, hogy jutalmat vegyek, ahhoz meg kell maradnom. Nem csak jól kezdeni, hanem jól végezni a futásomat.

Az egyik ilyen kedves rész a Bibliánkban a 2Tim 4. Pál tudja, hogy hamarosan kivégzik, és akkor írja ezt a levelet. Nem félelmet látsz benne, nem rettegést, nem aggodalmat, hanem hálát azért, ahogy élt, örömöt abban, amit csinált. Nem azon borong: „Bárcsak ezt tettem volna! Bárcsak azt tettem volna!” Hanem nyugalma van, szabadsága, békessége, öröme és hite. Miért? Azért, mert – proszkartereó – kitartott végig. Végig ugyanabban járt, és táplálta ezt az életet.

Ez nem olyan bonyolult. ApCsel 2:42 megvan a leírása annak, hogy mivel kell táplálnom ezt az életet, hogyan maradhatok meg, hogyan járhatok hűségesen, hogyan ne álljak meg. Függetlenül attól, hogy meddig tart. Tegyük fel, hogy hosszú életed lesz, az Úr még nem jön vissza addig, és sokáig fogsz élni, az a kérdés, hogy továbbmész-e ezen az úton. Hogyan maradhatsz hűséges hosszú életen át? Erről szeretnék megnézni néhány szót ebben a versben.

Kitartottak az apostolok tudományában. Amikor halljuk ezt a szót, hogy tudomány, tan, akkor lehet, hogy valamilyen nagyon bonyolult dologra gondolunk. Teológiai lexikonra, vagy egy görög-héber szótanulmányra, vagy p. Stevens egyik kifejezettén mély ABT órájára. Amiről mi beszélünk, a tan, az igazság az Jézus Krisztus. Az üzenetünk nem Jézusról szól, hanem az üzenetünk Jézus Krisztus. Ő az, Akit felemelünk, Őróla beszélünk.

Ezért vesszük komolyan az üzeneteket. Ezért nem az az igyekezetünk, hogy kritizáljunk mindent az üzenetben, hanem úgy vagyok ezzel: „Szólj hozzám, Uram! Téged akarlak ismerni. Hozzád akarok közelebb kerülni. Mutasd meg Magad nekem, hadd ismerjelek. Növekedni szeretnék.” Ez az, amiről itt olvasunk: növekedni. Személyesen a Bibliáddal növekedni. Gyakran a Szent Szellem piszkálja a szívemet ezzel, hogy beszéljek erről nektek: Legyen minden nap időd a Bibliádban. Napi időd legyen a Bibliáddal! Ha nem táplálod ezt az életet a Bibliáddal, hogyan maradhatnál meg egész életedben ezen az úton?

Még egy szó: közösség. Ezt sokféleképpen lehet érteni. Lehet közösségünk az evangélium munkájában, közösségünk Krisztus megigazításában, lehet közösségünk az adakozásban a szegények szükségeire… A szó mindig azt jelenti, hogy partnerek vagyunk, együtt veszünk részt valamiben. Sok lehetséges jelentése van, de egy dolog világos, az, hogy ez a gyülekezetről beszél, arról, hogy részt veszünk, részesei vagyunk a gyülekezeti életnek. Ez olyasvalami, amire szintén bátorítalak, ahogy tápláld az életedet.

Azért van az egy óra a vasárnapi istentisztelet előtt, hogy közösségben legyünk, hogy beszélgessünk, hogy megosszuk ezt az életet, hogy együnk együtt valamit, hogy imádkozzunk egymásért. Aztán a beszélgetés az istentisztelet után nagyon drága idő, ahol megint közösségben vagyunk az Igében. Beszélünk a Bibliából, válaszolunk kérdésekre. Ezek drága idők. Közösség – osztozni a gyülekezeti életben. Ez gyülekezetben lehetséges.

Sok ember talál ürügyet, kifogásokat, kibúvókat a gyülekezeti életből. Könnyű kibúvót találni, megkritizálni a zenét – „Oda nem megyek, mert olyan a zene, amilyen. Túl rockos, túl unalmas, túl csendes, túl hangos…” –, megkritizálni a tant, a vezetőséget, az épületet, az istentisztelet idejét, a programokat, az embereket… Aki így gondolkodik, az valójában elmulasztja mindazt, ami táplálhatná az életét Krisztusban, ami megtarthatná őt, ami teljes jutalmat adhatna neki, amiben nagyszerű gyümölcsöt teremhetne.

Még egy kifejezés: a kenyér megtörésében. Ez is érdekes kifejezés. Sokféleképpen magyarázzák, sok kérdés van ezzel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy van ebben valami, ami gyönyörű. Különösen akkor, ha a 46. verssel összekapcsolod. Úgy látszik, hogy arról beszél, hogy amikor az otthonokban van egy közönséges étkezés együtt a családnak, akkor lehet, hogy azzal csináltak Úrvacsorát is, közösséget – egy másik fajtát –, lehet, hogy bevontak másokat is ebbe.

Van itt egy nagyszerű kép. Ahogy a családomat elhozom a gyülekezetbe, ugyanúgy a gyülekezetet beviszem az otthonomba. Mármint úgy értem, hogy otthon is beszélünk arról, amit hallottunk. Helyet teremtünk arra, hogy megosszuk, amit együtt megértettünk az üzenetből, hogy elmondjuk, amit a Bibliánkból hallottunk, amit imában kaptunk Istentől. Például egy étkezés alkalmával, amikor a család együtt ebédel vagy együtt vacsorázik. Bátorítalak erre, hogy legyenek helyek, ahol kikapcsoltok minden zavaró körülményt, kütyüt, és csak együtt esztek. Beszélgessünk arról, amerre Isten vezet minket személyesen. Ez a vers nagyon fontos nekünk.

Másféle ember vagyok-e otthon, mint amilyen itt vagyok? P. Schaller néha emlegeti a „morgó medve” effektust, amikor otthon becsukódik az ajtó mögöttem. A gyülekezetben minden csupa mosoly, „Isten áldjon, drága testvérem! Imádkozom érted.”; de ahogy bezáródik az ajtó mögöttem, valaki más vagyok, mindenre csak morgok. Ez a rész arról szól, hogy az otthonomban van-e valósága annak, amit itt csinál Isten az életünkben?

Aztán a versben az utolsó szó, még egy, ami táplálja az életemet Krisztussal, ami továbbvisz engem, ami végigvisz engem az úton: az imádkozás, a könyörgés. Ima, könyörgés az életemben. Mindnyájan el vagyunk hívva arra, hogy közbenjárjunk. Mindnyájan el vagyunk hívva könyörgésre, imára. Nem csak hallunk imáról a gyülekezetben, hanem látjuk is. Amikor ima van az istentisztelet előtt, az tanítás a szívemnek, az példa nekem. Látom, hallom, ahogy a testvérem imádkozik, és tanulok erről valamit.

Amikor a dalvezető vezet minket az imádatban, imában – ez nincs túl távol egymástól –, akkor ez tanít engem a szívemben. Ez drága nekem. Amikor van egy imaesténk, az nagyon drága nekünk. Látjuk a testvéreink, a barátaink imáját, halljuk, és növekszünk benne. Halljuk a bizonyságokat. Ha csak ezért jönnék a gyülekezetbe, már megérné. A gyülekezetben sokkal több imaválaszról hallok, mintha csak magamban élném a hívő életemet. Megéri, és így növekedhetek benne.

Ezzel szeretném befejezni – hogy ebben nagy öröm van. Újra és újra a hűségről és a jutalomról olvasunk. Ján 4:36-ban Jézus beszélt erről, hogy a magvető és az arató együtt örvendezik. 1Thess 2:19-ben Pál azt mondja: „Hol van a mi örömünk? Ti vagytok a mi dicsőségünk. Ti vagytok a mi örömünk.” Újra és újra ezt látjuk az Igében, hogy ebben nagy öröm van.

Van, akinek a hűség szó a legunalmasabbnak tűnhet. Nem! A legizgalmasabb dolog a világon hűnek lenni, megmaradni, kitartani. Munkahely esetében, ha van jobb, akkor váltok, nyilván. Mi van azonban a házastársaddal? Ha van egy jobb, váltasz? Ne vidd át azt a mentalitást a házasságodba. Mi van a hiteddel? Mi van a szolgálatoddal? Mi van a járásoddal az Úrral? Nincs jobb! Ne válts! Ne legyen olyan a gondolkodásod, hanem legyen meg a megmaradás – proszkartereó –, a kitartás a végéig. Legyen meg ez! Ehhez pedig táplálni kell a szívünket az igazsággal, a közösséggel az otthonainkban és az imáinkban.

Ha ezt teszem, akkor könnyen lehet, hogy teljes jutalmat veszek, és ahogy megy az életem a vége felé, egyre nagyobb örömöm és hálám van.

Ámen.

Kategória: Egyéb