A földön járni a mennyeiben #1

2010 július 28. szerda  18:30

A gyülekezeteinkben nem azt mondjuk, hogy tessék jónak lenni, hanem hogy járjatok Istennel. Nem azt mondjuk, hogy olvasd a Bibliádat, hanem hogy légy a Biblia embere, legyen a Biblia benned. Ehhez igazán Istenre van szükségünk. Lehet, hogy jó tudnék lenni Őnélküle is, olvasni talán tudnám Őnélküle is, de azt, hogy a Biblia bennem legyen, az nem történhet meg a Sz.Sz. munkája, az Ő szolgálata nélkül.

Ha belegondolunk abba, Isten nem erkölcsöt tanítani jött el közénk, annyira hálásak vagyunk ezért. A hitünkből következik bizonyos erkölcsösség, de nem az a magja a hitünknek. Isten úgy jött el, hogy újjá tett bennünket. Újjá tett bennünket!

Emlékszem, 1990-ben volt nyári bibliaiskolánk. Volt ott két orosz srác, ikrek voltak. P. Schaller őket használta, hogy illusztrálja ezt: Mutatott az egyikükre: ő a régi ember, ő meghalt, és itt az új – mutatott a testvérére, aki ugyanúgy nézett ki –, ő él. Ez egy jó illusztráció volt, értettük. A kettő ugyanúgy néz ki, de más. Ez nagyszerű dolog az életünkben.

Isten újjá tett bennünket. Nem úgy jött: „Légy erkölcsös! Légy tökéletes!”, hanem újjá tett minket hit által Krisztusban, és azt mondja: Légy az, aki vagy! – Ilyen egyszerű. – Légy az, akivé tettelek! Nem ez: Válj valakivé! Hanem: Éld ki azt, amit beléd helyeztem! Úgy is szoktuk ezt mondani: Légy hívő hívő! Ez fontos az egész életünkben. Sőt, akár a halálunkban is.

Luk 1:79-ben és Zsolt 23:4-ben azt mondja, Isten az, aki keresztülvisz minket a halál árnyékának a völgyén is. Légy az, aki vagy az életedben és a halálodban egyaránt. Isten keresztülvisz minket ezeken. Bízzunk Benne az életünkben és a halálunkban! Kiben bíznánk? Isten azt mondja: Légy az, aki vagy! Légy az, akivé tettelek téged! Éld azt, ami benned van újonnan! Ez annyira felkavarja a szívemet. Nagyon szeretjük ezt a verset:

Jer 31:3 … örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.

Ez vagy te. Isten azt mondja neked: örökkévaló szeretettel szerettelek téged. Mennyire jó hír ez? „Halleluja! Ez a legjobb hír, amit hallottam!” Mert Isten örökkévaló szeretettel szeretett engem. Nem tegnaptól. Ez nem egy fellángolás, ami elmúlik, hanem a te életed, a te hited, az, hogy téged újjáteremt az Úr, az ugyanúgy bele volt vésve az örökkévalóságba, mint a például kereszt.

Istennek örökkévaló terve volt veled. Örökkévaló szeretettel szeretett téged, és ezért terjesztette ki rád az irgalmasságát. Ez nagyszerű, csodálatos hír! Istennek örök terve volt veled mindig is.

Most az Efézusiakhoz írt levél egy részét szeretném megnézni, nem túl mélyen. Az Efézusiakhoz írt levél üzenetének első része az, hogy miközben itt vagy a földön, élj a mennyeiekben. Fontos üzenet nekünk. Isten azt mondja: éld azt, amit beléd helyeztem! Mondhatnánk így is: élj a mennyeiekben, miközben itt élsz a földön. Olvassuk együtt! Hiszem, ahogy halljuk az Igét, és ahogy olvassuk is együtt, az valóban ad nekünk valami fontosat.

Eféz 1:3 Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban;

Hol? A mennyekben a Krisztusban. Azt mondja nekünk: áldott vagy. Hol? Hogyan? Krisztusban, a mennyeiekben. Áldott vagy Őbenne. Az Atya szeret téged. Hol? Krisztusban. Az Atya a javadat akarja. Hol? Krisztusban. Te Krisztusban vagy, mert hívő vagy. Ezért az Atya megáldott téged.

Néha azt mondanám: Uram, nem tapasztalom, hogy minden szellemi áldás az enyém. Isten azt mondja: „Járj a mennyeiekben! Járj a mennyeiekben! Élvezd a közösségemet! Járj a mennyeiekben!” Az Efézusi levél újra meg újra említi ezt a kifejezést: mennyei helyek. Az első üzenet ez: itt élsz a földön, de élj a mennyeiekben is. Eféz 1:3 kicsit irányítja a figyelmünket felfelé, kicsit megemeli, és azt mondja: Krisztusban áldott vagy. Ki szeret áldott lenni?

Eféz 1:20 Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga – az Atya – jobbjára a mennyekben.

Azt mondja nekünk: Krisztus a mennyben van. „Ez annyira nem lep meg!” Itt jön a meglepetés – szerintem az, mindig meglepődöm rajta:

Eféz 2: 6 És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:

A mennyekben ültetett minket. Nemcsak Krisztus van a mennyben, hanem te is. Azt mondja Pál ezeknek a hívőknek: Újjászülettél? Hívő vagy Krisztusban? Akkor Isten rád néz és lát téged a mennyben. Nem majd, most. Most lát téged a mennyben. (Szerintem ez köteteket beszél a biztonságunkról Krisztusban, úgy értem erről sokat lehetne beszélni, de nem most.) Te ott vagy a mennyben most, és ez nem valószínű, hogy meg fog változni. Belegondolunk ebbe, mit jelent ez nekünk.

Két dolgot mutat meg nekünk. Az egyik, hogy Krisztus végtelenül magasan van. Krisztus végtelenül hatalmas. Krisztus végtelenül magas pozícióban van. Krisztus végtelenül dicsőséges. Még valami: azzal, hogy mi Őbenne vagyunk, Krisztus személyesen hatalmas, Krisztus személyesen dicsőséges a mi számunkra, Krisztus személyesen szent a számunkra. Nemcsak végtelenül, hanem személyesen is. Meghitt módon.

Meghitt módon hatalmas. Úgy hatalmas, mint a három évesnek az apu. Hatalmas, mint egy jó barát, aki mellettem áll, és megvéd engem. Úgy hatalmas, személyesen és meghitt módon, mert Őbenne vagyunk elrejtve. Isten így néz ránk, mert Krisztus bennünk van. Ez egy dicsőséges, csodálatos dolog. Ján 17:21 Ő bennünk van és mi Őbenne. Ez annyira meghitt a számunkra.

Nemcsak hatalmas, nem csak végtelenül hatalmas, hanem meghitten is az a számunkra. Ez a mi örömünk, ez a mi csodánk, mert Krisztus bennünk van. Amikor vesszük az Úrvacsorát, akkor kifejezünk valamit, ami amúgy is megvan közöttünk. Ami amúgy is megvan nekünk: a meghittségünk. Ahogy jönnek a pásztorok mindenhonnan a távolból, és azonnal ott van ez a kapcsolat, a meghittség. Miért? Azért mert megvan nekünk ez Krisztussal, és a közösségünk személyes. Azonnal, kétség nélkül.

Gondolj bele ebbe: az egyetlen különbség a mostanhoz képest, amikor a mennyben leszünk, hogy kívül is az lesz, amit most Isten belénk helyezett. Igazán azzal, hogy a Sz.Sz. beköltözött az életünkbe, azzal igazán a menny itt van az életünkben. Bármin megyünk keresztül – bármilyen rettenetes, bármilyen félelmetes, bármennyire lenyom minket – Isten jelenléte itt van bennünk.

Jel 21-ben szeretünk a mennyről gondolkodni – talán két évvel ezelőtt Kaposváron P. Csaba prédikált a mennyről, nagyon felkavaró volt –, ahogy Jel 21:18 leírja ezt a várost: tiszta arany, tiszta üveghez hasonló, Jel 21:19 a város alapjai ékesítve vannak mindenféle drágakövekkel, Jel 21:21 a tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy, és a város utcája tiszta arany, olyan, mint az átlátszó üveg. Ez gyönyörű, ez csodálatos. Olyan, mintha János nem tudná elmondani, hogy mi az, amit látott igazán. A lényeg:

Jel 21:22-23  22És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.  23És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke – lámpása – a Bárány.

Mi ez? Miért lesz a menny menny? Miért lesz annyira csodálatos? Nem a jáspis, meg a zafír, meg az arany, hanem Isten jelenléte, Isten dicsősége, Istennek a közelsége, Istennek a meghitt valósága, ami közel lesz hozzánk, nemcsak belülről, hanem kívülről is. Ezért lesz a mennyország mennyország, de ez megvan nekünk is. Hol találkozunk ezzel? A válasz Eféz 1:3-ban van: Krisztusban vagyunk áldottak. Őbenne vagyunk áldottak.

Egy ember csak két helyen lehet. „Pásztor, dehogyis! Lehetek Budapesten, lehetek a Bahamákon, lehetek Bakuban, sok helyen lehetek.” Nem, tévedsz! Csak két helyen lehetsz: vagy Ádámban, a régi természetedben; vagy Krisztusban, az új természetedben. Csak ez a két lehetőséged van. Nincs más lehetőség.

Mit kell tenned ahhoz, hogy Ádámban légy? Semmit. Ez automatikus. Ez megy magától. Nem kellett nevelni a fiamat erre. Sőt, édesanyámnak nem kellett ezt tanítania nekem. Nem kellett példát mutatnia. Ha bezárt volna egy cellába, ha kitett volna egy lakatlan szigeten, ugyanúgy képes lettem volna Ádámban élni. Nem a társadalom hibája. Ez az én szívem hibássága. Ebben nagyon nem értünk egyet az ateistákkal, a humanistákkal, és más „-isták”-kal. Viszont a Bibliánk azt mondja nekünk 1Kor 15:46-ban, hogy először jön az első, a természeti, és utána a szellemi. Ez automatikus nekünk. Semmit nem kell tennem, hogy a régi legyek, hogy unalmas legyek, hogy önző legyek.

Hogyan vagyunk Krisztusban?

Eféz 1:13-14 13Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével, 14Aki záloga a mi örökségünknek [Isten] tulajdon [népé]nek megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.

Eféz 1:13 ha valaki nem hívő, akkor ez az út Krisztusba. Ha hívők vagyunk, akkor is nagyon hasznos ez nekünk. Ez az első: „minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangéliumát”. Ez Istennek az Igéje, a Biblia. Nem véletlen, hogy gyűlölik a Bibliát emberek. Nem véletlen, hogy el akarják pusztítani diktátorok, mert ez szabaddá teszi az embert. Még Ceausescu alatt is, még Sztálin alatt is, még Hitler alatt is, még Nero alatt is meg tudta csinálni. A Biblia képes volt szabaddá tenni egy embert még az elnyomás alatt is. Ezért gyűlölik a diktátorok.

„minekutána hallottátok … idvességetek evangéliumát” Vannak, akik hallgatják, de nem hallják.

Olvastam egy történetet. Távírásznak kerestek valakit. Ismerni kellett a morzekódot. Sokan vártak meghallgatásra az irodában. Mindenki beszélgetett. Egy srác meg csak leült. Egyszercsak fölkelt, bement az irodába, kijött és azt mondta: elmehettek, megkaptam az állást. „Miért mentél be? Milyen jogon mentél be?” „Miközben ti beszélgettetek, én hallottam, hogy az ember bentről az ajtón lekopogta: ha hallod ezt és bejössz, akkor tiéd az állás.”

Sokan hallgatják a Bibliát, de nem hallják a Bibliát. Hallgatják, de nem hallják. Hallgatom, figyelek –intellektus –, de nem megy tovább. Sokat beszélünk mostanában arról – hiszem, hogy Isten vezet minket erre most, tanulnunk kell erről, növekednünk kell ebben – kavarjunk hitet hozzá. Egyesítsünk hitet vele, mert ha megtesszük, az mélyebbre megy az életünkbe, mint hinnénk. A motivációk szintjére megy el és ott változtatja meg az életünket.

Valaki azt mondta: én semmit nem kapok a Bibliából. Értem, tudom, miről beszélsz. Bibliaiskolánk mottója: 2Tim 3:16-17, nézzük az elsőt:

2Tim 3:16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre

–          tanításra (didaszkalia) – ez valami, amit beléd helyez, ami megváltoztat téged.

–          feddésre (elenkhosz) – ez nem azt jelenti, hogy vádol, hanem az a célja, hogy megfordítson; az a célja, hogy meggyőzzön. Nem csak azt mondja: te hazug disznó; hanem azt is: ez nem igaz, állj helyre – ezért nem igaz. A Biblia valamit kivesz belőlünk.

–          megjobbításra (epanorthószisz) – helyreállítás; visszaállítás arra, akik vagyunk.

–          az igazságban nevelésre. A nevelés (paideia) azt jelenti, hogy a gyereket (igazán a szó a görögben a gyerekről szól) igazítom egy bizonyos módon, hogy valamilyen legyen.

A négy kifejezésből egy belénk tesz valamit: a tanítás. A másik három nem arról beszél, hogy én kapok valamit a Bibliából, hanem a Biblia valamit kivesz belőlem, a Biblia igazít rajtam, fordít rajtam egyet, csinál velem valamit. A Biblia valamit megváltoztat bennem. Ez fontos! Ahogy halljuk a Bibliát, nemcsak hallgatjuk, hanem halljuk is, a Biblia igazít rajtunk. Kivesz belőlünk dolgokat. Ez az első Eféz 1:13-ban.

Hogy lehetek Krisztusban? Az első: hallanom kell a Bibliát és annak ki kell belőlem venni a csökönyösséget, a keserűséget, a hitetlenséget; valamit csinálnia kell velem. Mint ahogy kijöttünk a konferenciáról, Kaposvárról olyan örömmel, olyan hittel, mert az Ige kivett belőlünk dolgokat.

Aztán azt mondja: „minekutána hallottátok … hittetek”. Bíztatok – ez a második. Az Igének van egy hatalma Róma 10:17-ben. Az Ige hatalommal jön hozzánk. Isten Igéje beszél hozzánk, és teremt bennünk valamit. Hitet kavar bennünk. Valamit, ami addig nem volt ott.

Egy Biblia nélküli nép hitetlen, vagy olyan nép, amelynek nincs meghatározva a hit és furcsa dolgokban hisznek. Ezért olyan fontos az Ige nap mint nap az életünkben, és ez hitet hoz létre bennünk.

Sok zűrzavar van a kereszténységben. Emlékszem, egyszer láttam egy érdekes példát. Bibliában hívő keresztényeket  Bibliában hívő gyülekezetekből megkérdeztek emberi bölcselkedésekről – mint: segíts magadon, az Isten is megsegít, és hasonlókat; és feltupírozták azokat bibliai nyelvezettel egy kicsit; ugyanaz volt a tartalom, de úgy hangzott, mintha az evangéliumból lenne –, és a hívők 80 %-a azt mondta: igen az a Bibliában van. Azért, mert úgy hangzott. Ne így gondolkodjunk!

Nem az érdekes, hogy úgy hangzik-e? Nemrég prédikált erről P. Lajos: Mit mond az Írás? Hiszünk. Hívők vagyunk. Nem „hit” (főnév) vagy, hanem hívő vagy – az egy ige, cselekvésről szól. Teszünk a hitünk alapján, erről szól az életünk. 1Ján 5:13 nektek, akik hisztek, hogy higgyétek.  Mintha szóismétlés lenne, felesleges szószaporítás lenne – szükségtelenül. Nem! A hit és a cselekvés, a hit és a cselekvés, … bátorítja önmagát. Hiszünk és járunk ebben azért, hogy az bátorítson a hitben. Róma 1:17 az igaz pedig hitből él. A hitünk azt jelenti, hogy cselekszünk is.

A harmadik Eféz 1:13-ban: miután hallottunk és hittünk „megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével”. A Sz.Sz. nem az, aki ránk helyezi a pecsétet, hanem a Sz.Sz. a pecsét maga. Ő maga a pecsét. Ez azt jelenti, hogy az Evangélium – Krisztus – nekünk nem a történelemben van. Az Evangéliumnak van történelmi alapja – a hinduizmusnak, az iszlámnak nincs történelmi alapja –, nekünk van történelmi alapunk. Josephus Flavius, a római írók, az evangéliumok – ezek történelmi feljegyzések.

Mivel a Sz. Sz. a pecsét rajtunk, ezért az evangélium nekünk elsősorban nem történelmi. Krisztus elsősorban nem történelmi, hanem személyes. Ma, itt, most. Személyes. Az evangélium nem az örökkévalóságban van, nem elvont dolog. Krisztus nem elvont dolog a számunkra, hanem személyes. Az Evangélium – Krisztus – nem egy tanban van.

Egy értelemben nehéz meghatároznunk azt az élete, amit élünk, nincs rá jó képletünk – halleluja, az igazán fontos dolgokra nincs képletünk, a szeretetre, az életre, Krisztusra, az Evangéliumra, a hitre nincs képletünk, hanem személyes –, elsősorban és leginkább személyes a számunkra, mert Isten tulajdona vagyunk. Az, hogy Krisztusban vagyunk, nem azt jelenti, hogy Isten kivett minket a gyakorlati világból. A keresztény nem egy elvont fickó, hanem itt él a való életben. Miközben itt él, közben a mennyeiekben is él. Itt élünk és közben a mennyeiekben is élünk. Itt élünk, de a Szellemben járunk, aki másféle járást ad nekünk.

Saul – Pál apostol Apcsel 11-ben ott volt Tarzuszban. Nem tudom, miben volt ott, de Isten azt mondta: „Saul, ez nem a te helyed. A passzivitás nem a te helyed.” Elküldte hozzá Barnabást, és azt mondta: a te járásod az, hogy itt élsz ebben a világban, de közben a mennyei helyeken is. 1Kir 19:13-ban Isten azt mondja Illésnek: „Illés, mit csinálsz te itt? Ez nem a te helyed. Miközben itt élsz ebben a világban, ne élj elbátortalanodásban! Ne élj ebben, mert nem erre vagy elhívva.”

Isten nem lehetetlent kér tőlünk, csak azt mondja nekünk: járj abban, akivé tettelek. Járj abban, akivé tettelek! Itt élsz ebben a világban – élünk egy életet, mint mindenki más; élünk, betegek vagyunk, van örömünk, hiszünk, élünk, meggyógyulunk, aztán egy nap, ha az Úr nem jön előbb, meghalunk –, de van valami, ami Ádámnak, a régi embernek nem lehet meg, áldottak vagyunk Krisztusban.

Kategória: Egyéb