A szeretet nem gondol gonoszt

love thinks no evilAz oberlini evangélista cikke, 1849. február 28, Prof. Charles G. Finney prédikációja

Ezeknek a szavaknak a szövegkörnyezetét kétségtelenül sokatok ismeri; mindezek ellenére ne vegyétek zokon, hogy felolvasom. „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.”

Láthatjátok, hogy mára kiválasztottam a szeretet egy tulajdonságát a sok közül – azt, hogy a „szeretet nem rója fel a gonoszt”.

Mivel szeretnénk ezt a jellemzőt alaposan átgondolni, a következőt javaslom:

  1. Vizsgáljuk meg, mit jelent felróni a gonoszt a szöveg értelmében;
  2. Mutassuk meg, hogy ebben az értelemben a szeretet nem rója fel a gonoszt;
  3. MUTASSUK BE A gonosz felrovásáNAK JELEIT;
  4. mutassunk be jeleket, mELYEK jelzik, hogy a szeretettel gondolkodó elme nem rója fel a gonoszt.

 

I. A szöveg értelmében a gonosz felrovása magába foglalja az igazságtalan gondolkodást. Amikor másokról igazságtalan véleményt formálunk, vagy megadjuk magunkat az érzelmeinknek, amelyek az igazságtalan véleménnyel kapcsolatosak – ez bizony a gonosz felrovása.

Ugyanígy van ez a irigységgel is. Amikor az irigység az, amely a másokkal kapcsolatos gondolatainkat uralja, akkor elkövettük a gonosz felrovásának bűnét.

A gyanakvással is így van. Ez csak egy másfajta módozata a gonosz felrovásának. Amikor gyanakodva megkérdőjelezzük a másik ember indítékait, felrójuk számukra a gonoszt.

Ugyanígy van ez a rosszindulatú gondolatokkal is. A rosszindulat nyilvánvalóan gonosz.

A bosszúálló gondolatokkal sincs máshogy. Azok gonoszak, csakis gonoszak, ráadásul azok is maradnak. A barátságtalan és a beteges gondolatok is részét képezik ennek. Senki sem kérdőjelezheti meg, hogy az összes ilyen gondolat valójában gonosz, és nem jó.

A másik ember hibáin való gondolkodás szintén a gonosz felrovása, legyen az valós, vagy csak neki tulajdonított dolog. Még ha valósak is azok a hibák, nem bölcs dolog azokon gondolkodni, biztosan nem, hacsak nem tudjuk végül jóindulatúan megválaszolni azt. Ha ki tudunk találni valamit, amivel a hiba javítható, akkor az ennek kitalálására szükséges idő jó lehet, de bármilyen más szándékkal, vagy jó cél nélkül mások hibáin gondolkodni csak a gonoszt munkálja.

Mit mondhatnánk a mások feltételezett hibáin való töprengésről, amelyek még csak nem is valósak, csak nekik tulajdonítottak? Lehet, hogy mindezek a látszólagos gonoszságok a te morbid képzeletedből vagy irigy szívedből származnak. Ebben az esetben pedig mi lehetne rosszabb az ilyen forrongó elménél, mint amilyen a tied is? Nemcsak másokat megkárosít, de még a saját elmét is szörnyen elrozsdásítja. Annak, aki megadja magát az efféle gonosz gondolatoknak, nem marad helye.

A személyes sérüléseken való gondolkodás, akár valós, akár képzelt, gonosz. Ebben a világban, amiben élünk, gyakran megtörténik, hogy az emberek megrövidítik egymást. De még akkor is, miért kéne megdupláznunk és megháromszoroznunk magunkra a gonoszt, azáltal, hogy azon agyalunk, arra összpontosítunk, arról beszélünk, mígnem minden porcikánkban feltüzeljük magunkat. Mi haszna ennek? Semmi. Csak a saját békességünk tűnik el tőle, meg azoké is, akiket e méreg befolyásolni tud. Az ilyen gondolkodás nagyon is gonosz.

Ennél már csak az rosszabb, ha a sértés a képzelet szüleménye. Amikor a feltételezett elkövető károsul, mindamellett, hogy az önmagát kínzó szenvedő ember egyre nagyobb bajba keveri magát, amikor valószínűleg ő saját maga az összes gonosz okozója, először saját magának, aztán a barátainak, és végül, de nem utolsósorban a jogtalanul megvádolt képzelt igazságtalanság elkövetőjének. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt! Hát nem a gondolatainkban volt mindez, amely akkora tüzet, „gonoszt” okozott?

 

II. A szeretet[1] nem rója fel a gonoszt.

Amikor a Biblia erről a fajta szeretetről szól, akkor az ember új szívéből jövő cselekedetre utal – szent szeretetre, nemcsak valamifajta jótékonykodásra, vagy ösztönös emberszeretetre. Ez az a szent szeretet, amelyről azt olvassuk, „nem rója fel a gonoszt”. Ez így könnyen érthető, a nyelvezet pedig nem szigorúan metafizikailag értelmezendő; hiszen ha szigorúan vennénk a kifejezésmódot, akkor a szeretet nem is tud gondolkodni; egyedül az elme képes a gondolkodásra. Ezért úgy is mondhatnánk, ez azt jelenti, hogy a szeretettel teli elme nem rója fel a gonoszt. Ez így érthető, és nagyon is igaz.

Ez azért nem foglalja magában azt, hogy a szeretettel teli emberek vakok, nem látják a tényeket, vagy hogy képtelenek lennének helyesen látni a dolgokat. Isten elméje teljesen a szeretet – legteljesebben a jóakarat irányítása alatt; és mindezek ellenére látja a gonoszt; és amikor Isten a gonoszra tekint, tökéletesen fel tudja mérni azt annak teljes valójában. Erre pedig az emberi elme is képes a szeretet irányítása alatt.

Megismétlem, a szeretettel teli elmék rosszul is ítélhetnek, de nem képesek a gonosz gondolkodásra, és a gonoszság véghezvitelére, szubjektíven értelmezve. Szeretettel telve képtelenek beleegyezni bármilyen helytelen dolog megbeszélésébe vagy véghezvitelébe. Például, a szeretet képtelen az igazságtalanságra. Még arra is képtelen, hogy a szándékai igazságtalanok legyenek. Minden ítéletét őszintén hozza, a dolgok legjobb fényében. Objektív értelemben lehetséges, hogy véleménye téves, mármint a tényeket illetőleg – önmagában tévesnek tekinthető; mégis lehetséges, hogy véleményformálása szubjektíven igaz, mert szeretet vezérelte. Hasonlóképpen a szeretet nem képes se az irigységre, se a gyanakvásra. A legnagyobb egyszerűség fogja ezt az elmét jellemezni. Tudván, hogy saját maga igaz, nem fogja másokban a képmutatást keresni. Figyelemre méltó, hogy a szeretettel teli elme szíve mennyire egyszerű, és az is marad, annyira igazmondó, annyira becsületes; nem gyanakszik másokra, mert a helytelen dolgokban járatlannak tűnik.

A szeretet nélkül való elme viszont a szöges ellentéte ennek. Egy régi mondás szerint a kétes ügyek vonzzák a kétes alakokat. A gyanakvás művészete mesterének tűnik, és mindenről tudja, hogy lehet elérni azt, ismeri az összes utat, módot, kiskaput, olyanokat is, amely egyetlen becsületes embertől sem várható. Amikor lát valaki egy nagyon gyanakvó embert, gyakran meg is gyanúsíthatja. Ha valaki képmutató, azt fogja gyanítani, hogy mások is képmutatóak, mert ezt az elmeállapotot ő nagyon is jól ismeri. Ha hazug, tolvaj, vagy színlelő, akkor könnyen fog másokról ugyanilyen mértékben botrányos vétket feltételezni.

A másik oldalról viszont a szeretettel teli elme kiemelkedően egyszerű szívű és gyanútlan.

Megismétlem, a szeretet nem tud bosszúálló lenni. A bosszúállás gondolatától természetszerűleg iszonyodik. Tegyük fel, hogy egy szeretettel teli ember megsérül. És akkor mi van? Kezdje el kifundálni, hogyan bosszulja meg? Nem. Ő „hosszútűrő és kegyes”. Benne van a természetében, hogy ne legyen bosszúálló, hanem kegyes. Ki ne tudná ezt? Mások cselekedeteire és motivációira hajlandó a lehető legjobbat felépíteni. Nem találod őt azon tűnődni, mi minden helytelennek tűnő dolgot lát, és nem nagyítja fel azokat a képzeletében. Például, gondoljatok olyan szülőkre, akik tényleg szeretik a gyerekeiket. Nem látod, hogy csakis és kizárólag a gyerekeik hibáiról gondolkodnának, annyira, hogy a kiválóságaikat teljesen elhanyagolják. A szeretet sosem tesz ilyet. Sem az elfogulatlanság vagy az őszinteség. Mit gondolnánk arról az emberről, aki fogna egy elég nagy felbontású távcsövet, mert meglátott a napkorongon egy fekete pontot, és addig nagyítaná, és csak arra figyelne, ameddig már csak a feketeséget látná – a nap helyett csak feketeséget, éjféli sötétséget. Azt gondolnánk, hogy megőrült. Az elméje egy hallucináció hatása alatt pörög és semmiképpen sem a valóságnak megfelelően látja a dolgokat. Ugyanígy van ez olyan emberekkel is, akik felebarátjaik hibáit addig bámulják, amíg a saját agyuk is bezöldül, így aztán minden, amit csak látnak zöldes árnyalatot kap. Úgy tűnik, hogy az elme bizonyos különös körülmények között olyan nagy hatalommal bír, hogy tudattalanul a saját erkölcsi felfogását arra az emberre vetítse, akit fontolgat. Mivel egy nagyon is szeretettel teli elme gyakran egy sokkal szeretettel telibb dolgot feltételez a másikról, mint ami a szigorú igazság alapján megállhatna; ugyanúgy sokkal többször az is megtörténik, hogy a szeretet nélküli elme a saját sötét és aljas jellemét ruházza arra a személyre, akit körvonalazni próbál.

Az mindig egy beteges elmeállapotra utal, hogy valaki a mások hibáin gondolkodjon, hacsak nem a szeretet érdekei követelik meg. Gondoljatok egy olyan férjre, aki az összes figyelmét örökké a felesége hibáira összpontosítja, és szívtelenül észre se veszi a kiválóságait. Csak gonoszul szól, egy jó szava sincs róla, és minél több gonoszságot talál, amiről csak beszélhet, annál elégedettebb és annál inkább dagad a mája. Hát nem egy szörny ő? Van egyáltalán szíve? Egy dologban biztos lehetsz, olyan szeretet nincs benne, amelyik „nem rója fel a gonoszt”. Egy szeretettel teli férj megszomorodna, amikor felesége hibáját látja, és kizárt, hogy arról beszéljen, hacsak nem követeli meg valami igazán zord körülmény.

Ugyanez az elv az igehirdetés hallgatására is igaz. Vannak olyanok, akik csak a hibákat keresik; és ha a prédikációnak 99 jó tulajdonsága van, és egy megkérdőjelezhető, akkor ők csak erre az utolsóra gondolnak egyedül, hogy semmit sem kímélve megtárgyalhassák azt és kimutathassák érdemtelenségét. Természetesen az ilyen hallgatóknak nincs javára az igehirdetés, csak átkára; semmi sem elég jó, semmi sem tudja megáldani a lelkeiket. Minden jót elvesztenek, mert csak a kívánva várt gonoszt lesik. Persze te sem mondanád, hogy ezeknek a hallgatóknak szeretettel teli az elméje.

A szeretettel teli ember képtelen sérülésein időzni. Megszomorítja, ha arra gondol, és így inkább úgy dönt, hogy törli azt az elméjéből, hacsak nem követelik figyelmét olyan fontos érdekeltségek vagy jogok, amelyek az üggyel kapcsolatosak. Nagyobb élvezetet talál abban, hogy a jón gondolkodjon, amelyet kapott, mint a gonoszon.

 

III. A gonosz gondolkodás néhány bizonyítéka

Ezen alcím alatt bizonyos dolgokra már számíthattunk, ezért rövidebbre fogom most.

A gonosz beszéd nyilvánvalóan a gonosz gondolkodást bizonyítja, hiszen „a szív teljességéből szól a száj.”

A gonosz bánásmód is ugyanezt eredményezi. Néhányan nem szeretnek mindent kimondani, ami csak a fejükben van, de azt nehezen tudják megakadályozni, hogy a cselekedeteikben ez megmutatkozzon. A tekintetük, az egész viselkedésük kimutatja. Talán még a legalapvetőbb udvariassági formákat is visszautasítják, pl. nem hajlandóak kezet fogni – ennyire nincsen bennük szeretet.

Egy mások hibáit kereső alaptermészet is a gonosz gondolkodás bizonyítéka. Figyelemre méltó, hogy néhányan másról sem beszélnek csak mások hibáiról. Ha szólásra vagy imára nyitják a szájukat, az első a hiba-találás. Ha egy gyülekezeti összejövetelen beszélnek, számítani lehet rá, hogy a mondandójuk feszült lesz – amiatt, hogy mindig valamilyen formában hibát találnak. Úgy tűnik, mintha az illető mindig csak testvérei hibáin agyalna. Semmilyen jó dolgot nem lát, sem egy testvérben, sem egy gyülekezetben. Morózus és mogorva, mint egy paraszt; mindenki ellen fordul, mindenkiről azt gondolja, hogy ellene van. Biztosan tudható, hogy folyamatosan gonoszul gondolkodik.

Egy másik ilyen bizonyíték az, ha az illető alaptermészetéből kifolyólag állandóan arról panaszkodik, hogy mások hogyan bánnak vele. Akármiről is kezdesz beszélgetni vele, mindig a sérüléseiről fog panaszkodni. Valaki megsértette, és ez annyira eluralkodik az elméjében, hogy majdnem minden mást kizár. Az ilyen ember is gonoszul gondolkodik.

A gonosz gondolkodás egy másik bizonyítéka az, hogy ha valaki alaptermészetéből kifolyólag állandóan arról panaszkodik, hogy mások nem foglalkoznak vele. Néhányan ebből akkora feneket kerítenek – hiszen mindenki csak átnéz rajtuk, és senki sem törődik velük annyira, mint amennyire azt alázatos megítélésük alapján elvárhatnák. Ez az elmeállapot nagy nyugtalanság forrása. Azt bizonyítja, hogy gondolkodásuk gonosz.

Mások a gonosz gondolkodásukat azzal mutatják ki, hogy alaptermészetükből kifolyólag megkérdőjelezik mások indítékainak tisztaságát. Mindig találkozunk olyan emberekkel, akik alig tudják elhinni, hogy a szomszédjaik és ismerőseik tényleg azok, akiknek állítják magukat. Nekik az tűnik legtermészetesebbnek, hogy rajtuk kívül mindenki őszintétlen. Ha pedig minden rendben valónak tűnik a szomszédok körül, akkor is megjegyzik, „Hát” mondanák ilyen esetben, „végül is elmegy, de csak … kizárólag csak ha… HA igazán őszinte.” Innen biztosan tudható, hogy ezek az emberek gonoszul gondolkodnak. A saját lelkük féltékenykedéstől és gyanakvástól bűzlik. Még egy olyan helyzetben sem tudnak jót gondolni, ami kifogástalannak tűnik.

Ugyanez alapvetően igaz azokra is, akik mindig kiteszik magukat annak, hogy megkérdőjelezzék mások szent életét. Lehet, hogy valaki valamit teljességgel elront, miközben annyira jellemes, hogy nincs olyan ok, ami elég lenne arra, hogy szentségét megkérdőjelezzük. Ebben az esetben győzzön a szeretet.

Abban is néha meglátható a gonosz gondolkodás, hogy az illető csak nagyon lassan hiszi el, hogy a másik tényleg helyreállt, és őszinte. Néha azért létezhetnek jó okok a lassúságra egy ilyen esetben. Olyan esetre gondolok, amikor a megváltozott gondolkodást az illető jellemében, vagy jelen helyzetében semmi sem igazán garantálja.

A gonosz gondolkodás bizonyítéka néha abban is látszik, hogy az illető kész megkérdőjelezni mások igazságát. Ezen a ponton szeretném, ha átgondolnánk, hogy az emberek mondhatnak valamit, ami egyáltalán nem igaz, miközben szívükben teljesen igazak. Lehet, hogy félreértik a tények valóját, és az is lehet, hogy a megértésük szerint nyilatkoznak a valóságról. Én az életem során már annyi embert halottam, akik olyan dolgot mondtak, amiről tudtam, hogy nem igaz; de nem éreztem úgy emiatt, hogy ez feljogosítana, hogy azt mondjam, hazudtak. Feltételezni, hogy valaki hazudik, nem szeretetteljes – ameddig arról van szó, hogy esetlegesen rosszul fogtak fel tényeket. Néha a memória is csal, néha pedig az ember még azzal sem törődik, és pontosan ezzel vét, hogy megbizonyosodjon a hallott dolgok igazságáról, és mégis megerősíti azt önmaga számára; de a szeretet megtiltja, hogy valakit hazugnak minősítsünk anélkül, hogy bebizonyosodna, hogy valamely olyan dolgot állít igaznak, amiről saját maga úgy gondolja nem az.

Az a hozzáállás, amely hazugságot tulajdonít valakinek is bármely esetben, a legnagyobb mértékben szeretet nélkülinek kellene, hogy minősüljön. Önmagában az a tény, hogy az ember valótlant állít, számottevően semmi bizonyítékát nem mutatja annak, hogy hazudna. Nem szabad elhinnünk, hogy az ember hazudik, hacsak a körülmények nem zárják ki teljes mértékben azt, hogy a szeretet más következtetést vonhasson le.

A gonosz meghallgatására való készség egy másik olyan jel, amely a gonoszul gondolkodó elmeállapotra utal. Lehet, hogy vannak olyanok, akik vigyáznak arra, hogy ne kezdjenek gonosz beszámolókat terjeszteni, de meghallgatják azokat, és el is hiszik, sőt habozás nélkül terjesztik is azokat. Figyelemre méltó, hogy a Biblia ezt a két dolgot – a gonosz beszámoló kitalálóját és annak meghallgatóját – egy lapon említi és ugyanúgy bánik azokkal. Annak, aki „nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak” azt ígéri, hogy az Úr szent hegyén tartózkodhat. Aki viszont gyalázatot szerez felebarátjainak, azt mondván „Örülj mi lelkünk!” – arról tudható, hogy „felrója a gonoszt”.

Sőt mi több, ha az illető nem csak hogy meghallgatja a gonosz beszámolót, hanem nyilvánvaló készséget mutat arra, hogy el is higgye, akkor tudhatod, hogy gonoszan gondolkodnak.

A boldogtalan elmeállapot gyakran a gonosz gondolkodás bizonyítéka, hiszen abból alakult ki. Az elmében uralkodó törvényszerűségek miatt lesz az ilyen ember boldogtalan. Sose látsz ragyogó tekintetet, amely a szív örömét sugározza, ha az embernek a gonosz gondolkodás a szokása. Mutass nekem egy szeretet nélkül való embert, és látni fogod, hogy boldogtalan.

Az olyan emberek, akik nincsenek megelégedve a jelen pozíciójukkal, teljesen a gonosz gondolkodásra adattak. Figyeljétek csak meg, ha egy ember nem bírja a környéket, ahol él; vagy azok a diákok, akik mindig nyugtalankodnak, nyekeregnek, mérgelődnek és elégedetlenkednek – el akarnak menni, mert örökké csak türelmetlenkednek, hogy valami változást elérjenek; mondom, figyelj rájuk; mert ha láthatnád mi lapul a szívük mélyén, gonosz gondolkodás lenne az. Csak azon agyalnak, hogy mások jelleme és magaviselete milyen sötét, és gyakorlatilag elfelejtik, hogy minden emberben és helyzetben sok jó is van. A szeretetlenség nyomort és elégedetlenséget szül.

Általában mások bizalmának akarása gonosz gondolkodást árul el egy szívben. Látsz olyan embereket, akik úgy tűnik, hogy elveszítették a bizalmukat mindenkiben. A zsoltáros egyszer azt írta, hogy „minden ember hazug”. Ha elolvasod ezt a zsoltárt, és megfigyeled az elmeállapotát, úgy tűnik a zsoltáros nem tudja, kiben bízhat. Nem gondolta, hogy bárki is szent lenne. Nem bízik az emberekben. A probléma gyökere – legalábbis részben önmaga, hogy szíve folytonosan gonoszul gondolkodik.

A fájdalom hiánya is ilyen bizonyíték, amikor az illető szeretetlenséget lát, de az nem zavarja. Például, ha hallod, hogy valaki szeretet nélkül beszél, de az nem zavar téged, akkor jó okkal gyaníthatod, hogy elméd szeretet nélküli. Ha szeretet hevíti saját elmédet, akkor nem tudnál nem ledöbbenni, hogy olyan szeretetlenséget hallasz.

Az idegenkedés a másokért való imádkozástól is egy ilyen bizonyíték. Most nem olyan esetre gondolok, ahol két keresztény között nincs semmi rossz érzés, csak éppen valami számunkra sem ismert ok miatt nem tűnik úgy, hogy a másik embert Isten elé tudná vinni imában; hanem olyan esetre, amikor valaki olyan kényelmetlenül érzi magát valaki mással szemben, hogy nem érzi magát képesnek arra, hogy imádkozzon érte. Ez egy rosszat sejtető jel.

Végezetül, a gonoszul gondolkodókat arról is fel lehet ismerni, hogy nem örülnek, amikor a másik ember jólétét látják, és nem szomorkodnak, amikor a másik bajba jut. Bárki is ebben a helyzetben találja magát, tudhatja, hogy saját elméjében nincs már szeretet.

 

IV. A szeretettel telt elme bizonyítékai, azé, amely nem rója fel a gonoszt, épp az ellenkezői annak, amiket éppen most hoztunk elő. Amikor az emberek nem gonoszul beszélnek egymásról, hanem jól, amikor jóindulatúan és kedvesen bánunk egymással, amikor a hiba keresése helyett védelmet, bocsánatkérést és dicséretet látunk, amikor az emberek nem tűnnek úgy, mintha szeretnének egymás hibáin agyalni, viszont nagy örömmel gondolkodnak egymás erényein; ezekben az esetekben egy szeretetteljes szellem bizonyítékát látod.

A szeretettel teli ember nem morózus, hanem vidám, mindenkinek jót kíván és nem gonoszat, és ha rosszul bánnak vele, akkor sem panaszkodik, sem nem hajlandó azon agyalni, nem tudja, hogy van-e egyáltalán ellensége – bizonyára nem érzi, hogy lenne; mert bár ismerheti tényeket, mint az Krisztus is ismerte az Ő saját esetében, de mint Krisztus, mondhatja a saját szívében – „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekednek.” Szeret túlnézni a sértéseken, és kizárja, hogy azokon agyaljon.

Néhány ember mindig azt gondolja, hogy üldözik, vagy hogy kiszúrtak vele – mindenkiről azt feltételezik, hogy az ellenségük; mások meg még csak nem is álmodnak erről. Hallhatod a megjegyzéseiket – ez az ember rosszat gondol rólam, de rosszul informálták; nem direkt csinálja. Láttál már ilyen embert; az elmeállapotuk annyira kedves, hogy nem gondolják, hogy bárki is árthatna nekik. Egy szeretettel teli elmeállapotban nagyon is természetes, hogy így lássák a dolgokat. Nem mutatják semmi jelét sem, hogy valaha is úgy gondolnának magukra, hogy mások nem foglalkoznak velük. Annak a pásztornak, aki időnként meglátogatja a gyülekezetének tagjait, jó lehetősége van látni a különbséget ez ügyben. Meglátogatok egy családot, és a beszélgetés során megfigyelem, hogy: „Régen volt már, hogy meglátogattalak titeket az otthonotokban.” „Hát igen, válaszolja, „azt hiszem a pásztor elhanyagolt bennünket. Már úgy gondoltam, sosem jön el megint meglátogatni bennünket.”

Meglátogatok egy másik családot; megjegyzem, hogy régen láttam őket; de fel sem hozzák, hogy hanyagolva érzik magukat; inkább így felelnek: „Tudjuk, hogy sok dolgod van. Annyira sok, hogy nem várhatjuk tőled, hogy más sürgős és fontos dolgokat félre tégy, hogy meglátogathass minket. Bár nagyon örülnénk, ha láthatnánk – de még akkor sem vádolnánk sose, ha meg sem tudtál volna látogatni bennünket.” Néha egy ilyen család sokkal inkább felment, mint ahogyan én mentegethetném magam, úgyhogy gyakran szégyelltem és vádoltam magam amiatt, hogy így felmentenek engem. Ez persze mind természetes egy szeretettel teli elme számára, de a szeretet nélkül minden teljesen eltorzul.

Megismétlem, azok, akiknek az elméje szeretettel teljes, nem fogják megkérdőjelezni mások indítékainak tisztaságát. A lehető legjobbat feltételezik a másikról. Ebben teljesedik be ez az igaz és gyönyörű felfogás – „a szeretet sok vétket elfedez.”

 

Megjegyzések

1. Sokan gondolnak gonoszt, csak éppen nem mondják ki. Gyakran büszkélkednek az ilyen emberek azzal, hogy ők nem beszélnek gonosz dolgokról, amikor igazából nagyon is sokat gondolkodnak ilyenen. Az, hogy nem beszélnek gonoszul, nem azért van, mert szívük telve lenne szeretettel és jóindulattal, hanem sokkal valószínűbb, hogy csak nem volt rá jó lehetőségük, vagy valami más szabály visszatartotta őket ettől. Nagy hiba lenne erre büszkének lenni.

2. Sokan elfelejtik, hogy a szeretet nem is gondol gonoszt. Úgy tűnik, hogy elkerüli a figyelmüket, hogy a szeretet törvénye a szívet és a legtitkosabb gondolatokat is érinti.

3. A gonoszul gondolkodók nem bánják meg a bűneiket. Az elméjük nem vallásos. Ez a legnyilvánvalóbb, mert semmi sem lehet vallásos, amiben nincs szeretet. A szeretet nélkül való emberben, ha úgy marad, nincs semmi jó.

4. Elmeállapota teljesen csalárd. A szeretet nélkül való ember annyira sokat és olyan intenzíven gondolkodik mások hibáin, és annyira izgalomba jön a saját gondolataitól, illetve attól, hogy erről a témáról beszélhet, hogy még arról is meggyőzi magát, hogy neki pontosan ilyennek kell lenni, szeretet nélkülinek. Ó, ővele annyira hallatlanul kiszúrtak; minden önbecsülését feladná, ha nem venné rossz néven és nem mutatná ki haragját. Amikor rosszat tettek vele – hogy ne töltené ki a teljes látókörét, sőt a legnagyobb szörnytettek, amelyek csak halandóval megestek. Hát hogy lehetne helytelen azokon gondolkodni és elítélni azok okozóját?

5. Azok, akik ebben az elmeállapotban szimpatizálnak egymással, nem látják sem a saját, sem a másik ember hibáját. Mindannyian hasonlóan képtelenek helyesen megítélni mind saját mind mások erkölcsösségét. Ugyanazok az okok miatt, amelyek miatt a szeretet nélkül való ember nem látja saját bűneit, nem fogja látni mások bűneit sem, egészen addig, amíg ezek a bűnök erőt adnak és igazolják az ő saját bűneit. Így amikor egy egész gyülekezet szeretet nélkül való elmeállapotba kerül, akkor kevesebb a remény, hogy közülük bárki is a helyzet orvoslását kezdeményezné. Karöltve, a szívek egymást megerősítve védik a szeretet nélküliséget. Erkölcsi állapotuk valóban sötétté válik, a fejlődés kilátása pedig borús.

6. Ennek a gonosz gondolkodásnak a megnyilvánulásai gyakran utálatosak és megdöbbentőek. Néha az embereknek fel sem tűnik, hogy éppen mit nyilvánítottak ki. Emlékszem, egyszer egy lelkész meglátogatott bennünket otthon. Miután elment, az egyik gyerek megkérdezte, „Nem gondolod, hogy —- úrnak rossz kedve volt?” „Miért kérdezel ilyet?” „Mert mindenkiben hibát talál.” Ha valaha is találkoznék vele újra, akkor el akarom mondani neki, milyen hatással volt a gyermekeimre. Figyelmeztettem arra, hogy ez gonosz beszéd, de a lelkiismeretem nem tudnám lecsitítani, ha nem feddeném meg ismételten érte.

Megdöbbentő, hogy egy ember lehet annyira vak, hogy ne lássa ezeket önmagában. De vannak olyan emberek, akik olyan szellemiséget mutatnak, amelyek még egy gyermeket is megdöbbentenek, és még csak tudatában sincsenek saját elmeállapotuknak.

7. A saját vakságunk és beképzeltségünk elhitetik velünk, hogy bántottak bennünket, amikor az meg sem történt. Lehetséges az is, hogy valaki teljesen helytelennek tartsa azt, ahogyan egy másik ember bánt vele, amikor csak a saját helyzete és körülményei eredményezték azt. Ha ez az ember őszinte és elfogulatlan, és meglátja a dolgokat azok valójában, akkor így kiáltana – „Ezerszer rosszabbat érdemlek annál, mint amit kaptam. Eredetileg úgy gondoltam, hogy megkárosítottak, de meggondoltam magam. Most úgy látom, hogy ezt az igazságtalanságot legfőképpen és talán teljesen én egyedül követtem el.” Ismertem ilyen eseteket. Az emberek néha annyira vakok a hibáikra, hogy még azt sem hajlandóak elviselni, ha valaki az igazságot mondja ki róluk. Ezért gyakran inkább a másikra fogják a rossz hangulatot, mert ha helyesen látnák a dolgokat, akkor meglátnák, hogy ők maguk a leginkább a vétkesek.

8. Ha csak visszafognánk magunkat, akkor már gyakran eltűnne az a kísértés, hogy keményen gondolkodjunk más emberekről. Amikor helyesen becsülöd fel önmagad, akkor nem csodálod, hogy mások gonoszt is gondolhatnak rólad. Ezt én is így találtam a saját helyzetemben. Ezért, amikor az ember úgy érzi megpróbáltatások között van éppen, jó lenne, ha megkérdezné – Nincs ennek oka? Ez mindig bölcs, hiszen ha önmagunkat őszintén és alaposan megvizsgáljuk, az új fénybe helyezheti a dolgokat a mi szemünkben is. Az biztos, hogy nem ért, ha megkérdezzük – Most tényleg, nem vagyok talán annyira teljesen rossz, mint aminek mások gondolnak? Nagyon sokszor fogod azt találni az én őszinte vizsgálata által, hogy bizony van ott ok!

Amikor az emberek kísértést éreznek arra, hogy rosszul lássák a helyzetet, akkor ahelyett, hogy a rossz oldalon agyalnának, meg kellene kérdezniük – Mi Isten szándéka az Ő gondviselésében? Uram, vizsgálj meg engem – ezt kellene mondania – vizsgálj meg engem, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat. Nem lehet, hogy ezeket az embereket Te használod botodként? Mint amikor Sémei Dávidot átkozta, Dávid pedig azt mondta – „hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki”; így tekinthetünk azokra, akik gonoszul beszélnek rólunk, amikor mi saját magunk tudatában vagyunk, hogy adtunk rá okot. Egy ilyen esetben mit kéne tennünk, talán megtorolni? Isten ezt a mi javunkra tervezte, most már csak annyi a részünk, hogy el is fogjuk azt az Ő kezeiből. Ezután tudakozzuk meg – Talán nincs egy kis igazság ezekben a vádakban vagy sugallatokban? Nem jó okból engedte meg az Úr, hogy egy gonosz ember nyelve elszabaduljon ellenem? Isten az Ő gondviselésében mit szeretne tanítani nekem ezekből?

Nyilván ott áll a másik lehetőség is – „Jó hogy ellene állok ennek és elutasítom ezt; valaki gonoszul beszélt rólam, és mélységesen megsértett ezzel.” Ezt a szégyen teli utat válasszam? Nem. Akkor nemsokára arzént vennék be. Vagy kiáltsak? „Ó, engem megsértettek, bántalmaztak – Istenem, vedd kezedbe ügyemet, hisz annyira megbántottak.” Nem, inkább azt kérjem, hogy – Ó, Istenem, mit szeretnél nekem tanítani? Azt szeretnéd, hogy imádkozzam az ellenségemért? Akkor had tegyem azt. Ha egy ember kitolta a jobb szemem, had kérdezzem meg először Istent, mit ért Ő ez alatt, hogy ilyet megengedett. Sőt mi több, azt is had kérdezzem meg; nem csak azt, hogy mivel provokálnak még, hanem hogy mit gondolnak, mivel provokálhatnának még. Milyen gyakran vágytam arra, hogy mások szemével láthassam önmagam. Úgy lenne jó, ha tetszene nekem ez – hogy az ő helyükbe helyezzem magam, és megkérdezzem, az ő szemszögükből hogyan néznek ki a dolgok. Talán az ő helyzetükben a jellememnek és magaviseletemnek csak a gonosz dolgait ismerik. Még Jézus Krisztussal is így volt ez. Azok, akik csak a gonosz írástudókon és farizeusokon keresztül ismerték Őt, nyilván nem halottak semmi jót Róla, viszont sok gonoszságot – az Ő esetében nyilván nem olyat, amit valaha is elkövetett volna, csak olyat, amit felhoztak Ellene.

9. A gonoszul gondolkodók önmagukat gyötrik. Erre már célozgattunk. Annak az embernek az elmeállapota, aki folyamatosan mások valós vagy feltételezett hibáin agyal, illetve azon, hogyan sértették meg, hogyan gonoszkodtak vele, minden csak éppen nem kívánatos. Saját magát teszi nyomorulttá, pontosan a dolgok természetéből kifolyólag. Majdnem minden közösségben látunk olyan embert, aki mindig boldogtalannak és elégedetlennek tűnik. Panaszkodnak, nyavalyognak, hibát keresnek, és bosszúságuk oka saját maguk, sajnálatra méltóak és nagyon is ők a hibásak ezért.

10. Ismételten, a gonoszul gondolkodók saját családjaik átkai. Ha egy apa vagy anya megengedi magának, hogy gonoszul gondolkodjon, akkor majdnem nyilvánvalóan rosszindulatúvá válik, és gyermekeinek, illetve azoknak a fejét telebeszéli, akire csak hatással van, előítéletet keltve mindenki mással kapcsolatosan. Így gyakran beszélnek a szomszédok valós vagy feltételezett hibáiról, gyakran a legközelebbi barátaikról is, hogy azt a benyomást keltsék a családban, hogy azokban az emberekben nem lehet megbízni. Ennek következményeképpen a család minden tagjának tele lesz a feje a gonosz gondolatokkal, gonosz vélekedésekkel és gyanakvással, amely olyan mint a méreg, megmérgezi az egész családot. Figyelemre méltó, hogy sok család hogyan áll a valláshoz, ami nagyon is úgy tűnik, hogy nagy mértékben annak köszönhető, hogy a család egyik nagy befolyással bíró tagja, talán az apa vagy az anya rászokott arra, hogy elmerüljön a gonosz gondolatokban, amelyek meg is nyilvánulnak a beszélgetésekben és a család életében. Nagyon kevés olyan dolog van, ami által könnyebben átokká válhat valaki a családja számára, mint ez. Nézd csak azt az apát! Ritkán beszél úgy a családjával, hogy bizalmat vagy szeretetet ébresszen a szomszédok felé. Nem sokkal többet hallanak tőle, minthogy a környéken ki pletykál ellene. A családja nemsokára gonoszul fog gondolkodni, beszélni és a rágalmazás rendes napirendi pont lesz.

11. Egy gonoszul gondolkodó ember átok annak a gyülekezetnek, ahová jár. Sokat tesz azért, hogy aláássa a keresztények bizalmát, előítéleteket hozzon létre és elidegenítse az érzéseket. Ő a keserűségnek egy gyökere, amely felnövekedett és zavarja a gyülekezetet. Gyanakszik a pásztorára, nem igen bízik testvéreiben. A hibáikon agyal, anélkül hogy meglátná vagy megdicsérné erényeiket. Hibát talál. Lerohanja pásztorát vagy testvéreit egy rossz szó miatt, hiszen elkerüli a figyelmét a kiválóság és a jó hír. Minél gyorsabban megszabadulnak ettől az embertől, annál jobb a gyülekezetnek.

12. Egy gonoszul gondolkodó ember megbotránkoztatja az egész világot. Mi okozhatna nagyobb botránkozást a világban, mint az, hogy valaki hívőnek vallja magát és közben minden erényes dolog elkerüli figyelmét; és testvéreinek minden valós vagy feltételezett mulasztását kipletykálja. Mennyire megerősítve érzik magukat azok az istentelen emberek, hogy szembeszálljanak a gyülekezettel, amikor ilyen emberek tekintetével találkoznak és támogatásra lelnek.

Viszont egy szeretettel teljes elme békés és szellemében csendes. Az a személy, aki nem rója fel a gonoszt, hanem „mindent remél és mindent eltűr”, békés, elméjében csendes, és így gondolkodik másokról is, minden más pedig ismeretlen számára.

Persze látjuk azt is, mi okozza az elégedetlenséget és a boldogtalanságot sokakban, a gyülekezetben és a gyülekezeten kívül is. Ha felfigyelsz egy ilyenre, azt találod, hogy gonoszul gondolkodnak, és készen állnak, hogy kimondják, vagy már szívükben ki is mondták, hogy „Minden ember hazug.”

Ismételten mondom, annyira fontos, hogy gondolatainkat kordában tartsuk; fontos a békénk szempontjából, fontos a hasznosságunk szempontjából, fontos az üdvösségünk szempontjából, fontos a körülöttünk levő emberek békéje, hasznossága és üdvössége szempontjából. Úgy tűnik, hogy nagyon is sokan elfelejtkeznek arról, hogy saját maguk és mások számára is fontos engedelmeskedni annak, amit az apostol rendelt: „Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.”

Az oberlini evangélista cikke, 1849. február 28, Prof. Charles G. Finney prédikációja

Copyright (c)1999, 2000. Gospel Truth Ministries
Engedéllyel használva. A fájl tartalmát megváltoztatni nem szabad. Pénzért árulni tilos.
www.gospeltruth.net

This file is CERTIFIED BY GOSPEL TRUTH MINISTRIES TO BE CONFORMED TO THE ORIGINAL TEXT. For authenticity verification, its contents can be compared to the original file at www.GospelTruth.net or by contacting Gospel Truth P.O. Box 6322, Orange, CA 92863. (C)2000. This file is not to be changed in any way, nor to be sold, nor this seal to be removed.

[1] fordító (Hadnagy Éva) megjegyzése:
A görögben és az angolban is többféle szóval lehet kifejezni a szeretetet. Ez itt az agapé szeretet leírása. Az angol „charity” szóról viszont a jótékonykodás jut inkább először eszünkbe. Ezért két mondatot kihagytam az eredetiből.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük