Pál apostol a gyülekezetet úgy határozta meg nekünk, hogy Krisztus Testének nevezte Efézus 4-ben. Tagjait Isten küldetésének célja illeszti egybe és szerkeszti össze – hogy az egész világot elérjük az Ő evangéliumával. Erről szól a Nemzetközi Konferencia időszaka Baltimore-ban. Az összegyűlés és közösség ideje ez, ilyenkor látjuk, halljuk egymást, osztozunk látásunkban és győzelmünkben. Ünnepeljük amit Isten már megtett a Nagyobb Kegyelem szolgálatában, és friss szemmel nézünk előre mindabban, amit még tehet, és tenni fog.
Június 22-27, Baltimore lesz mindennek a helye. Légy ott, bátorodj az Ő céljában és hatalmában! Gyere korábban, és élj az elő-konferencia időszak lehetőségeivel, a Bibliaiskola mester szintű előadásain, a nyári városi evangélizációkon, és egyéb eseményeken!
Pásztor Schaller