Kedves Testvérek!
A Magyarországon is fokozódó koronavírus fenyegetettség miatt gyülekezetünk vezetősége további intézkedéseket hozott.
Március 16-tól, azaz hétfőtől, beszüntetünk minden olyan tevékenységünk, amely során zárt térben összegyülekezhetünk. Így hétfőtől nem lesznek az épületben Istentiszteletek, nem tartunk Bibliatanulmányokat magánházaknál sem.
Ehelyett teljesen internetes, online üzemmódba állunk át a koronavírus járvány ideje alatt. Ennek részleteit a napokban fogjuk közzétenni honlapunkon, a gyülekezet Facebook oldalán és a gyülekezeti viber csoportban is.
Megértéseteket köszönjük, mindannyiunk érdeke, hogy biztonságban vészeljük át ezt az időszakot. Mindeközben bátorítunk, hogy használjátok ki ezt a lehetőséget Istennel töltött személyes időre, valamint hogy telefonon és egyéb módokon értékes kapcsolatokat tartsatok fenn egymással, imádkozzatok együtt, osszatok meg abból, amit Isten ad nektek, bátorítsátok egymást! Isten áldja a gyülekezetünk és az országunk!